Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-19 / 44. szám, csütörtök

Világ proletárjai egyesüljetek l i 1­H& r r ris' SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1953 február 19, csütörtök 2 Kčs VI. évfolyam, 44. szám c/i mai Uíámhan: Jelentés a Megbízottak Testületének üléséről (2. old.) Beszélgetés Dobretsberger professzorral (3. old.) Vaszil Levszklj — a bolgár nem/.eti demokratikus forradalom elméleti tudósa és vezetője (4. old.) A szövetkezeti mozgalom továbbfejlesztésének és meg­szilárdításának sztálini programmja (5 old.) Munkaérdemrenddel tüntették ki a dunaszerdahelyi traktorállomás két dolgozóját (6. old.) Az évzáró taggyűléseken harcoljunk a burz*»oa-nacio­nalizmug megnyilvánulása ellen (7 old.) Újabb győzelmekkel a szocialista falu felé Több mint 4500 küldött vett részt az EFSz-ek történelmi jelentőségű I. országos kongresszusán, amely február 14-én kezdődött és 15-én ért véget. Hazánkban a történelem fo­lyamán első ízben adódott dolgozó parasztjainknak az a lehetőség, hogy országunk fővárosában, Prágá­ban, képviseljék mezőgazdaságunkat — szocialista mezőgazdaságunkat — elmondják eredményeiket, s jóvá­hagyják az EFSz-ek mintaalapsza­bályzatát, amelybe bele vannak fog lalva a szövetkezeti gazdálkodásban eddig elért tapasztalataink és a Szovjetunió milliomos kolhozainak kincseket érö gazdag tapasztalatai. A kongresszus, gazdag élmények­kel telt napjai — melyeken szövet­kezeteink kiváló tagjai, állami gaz­daságaink, traktorállomásaink pél­dás dolgozói és egyénileg gazdálko­dó parasztjaink legjobbjai határta­lan lelkesedéssel fejezték ki hüsé­güket pártunk és szeretett vezére, Gottwald elvtárs iránt — határkö­vet jelentenek dolgozó parasztjaink életében. Viharos tapsorkán és szűn­ni nem akaró éljenzés közepette nyilvánult meg dolgozó parasztsá­gunk köszönete azért a sok jóért, melyet népi demokráciánk nyújt pa­rasztságunknak a szocailista falu megvalósításáért vívott magasztos harc győzelmes befejezéséért. A kongresszuson a megváltozott falvak új emberei álltak előttünk, akikben a szeretet, "hála és ragasz­kodás nyilvánult meg a békeszerető szovjet nép és vezére Sztálin elvtárs iránt, amikor az Ipar-palota termé­ben több mint 4500 főnyi tömeg aj­káról felhangzott „Éljen Sztálin! Éljen a béke!" E szavak a haladó emberiség tanítója, a kolhozok meg alapítója felé szálltak, aki Lenin elvtárs bölcs tanítása alapján meg­mutatta az egész világ dolgozó pa­rasztjainak azt az utat. amely a kö­zös gazdálkodáson keresztül a jólét­hez; a boldoguláshoz vezet. A kongresszuson elhangzott vita­felszó'alásokban szövetkezeti tagjaink büszkén számoltak be eddigi sike­reikről, amelyek a napnál világosab­ban megmutatják, hogy nincs az az erő. amely letérítené a helyes útról, a szövetkezeti gazdálkodás útjáról dolgozó parasztjainkat. Megerősí­ti ezt a mintaalapszabályzat meg­tárgyalásakor a kongresszus tiszte­letére vállalt több mint 8816 kötele^ zettségvállalás, melyek a mezőgaz­dasági termelés és az állattenyész­tés hasznosságának növelésére irá­nyulnak. Se szeri, se száma azoknak a szövetkezeteknek, melyeknek tag­jai az adott szó hiteléül már a kon­gresszus napján büszkén jelentet­ték: „Teljesítettük felajánlásainkat." A vicsap-apáti szövetkezetből Budai Ferenc örömmel jelentette a kon­gresszusnak: „EFSz-ünk kötelezett­séget vállalt, hogy a kongresszus tiszteletére teljesíti a tej negyedévi beadását és a húsbeadást 80 mázsa marhahússal. Örömmel jelentem, hogy kötelezettségvállalásunkat az új mintaalapszabályzat segítségével teljesítettük." A kongresszus véget ért. Több mint 4500 mezőgazdasági dolgozó kézfelemeléssel adta ragaszkodását az új alapszabályzathoz, s ezt egy­öntetűen elfogadták, s ígéretet tet­tek, hogy ez a szabályzat törvény lesz a szövetkezeti gazdálkodásban. Üj emberek, szocialista emberek ezek, kiknek szorgos keze nyomán új győzelmek születnek falvainkon. A szocialista falu megvalósításáért folyó nagy harcban szövetkezeti tag jaink az új alaptörvény alapján fej lesztik és erősítik szövetkezeteiket, szem előtt tartva Nepomucky elvtárs kongresszusi beszámolójában mondottakat: „Gazdálkodjunk úgy, hogy szövetkezeteink szocialista szövetkezetekké, a tagok pedig jó­módúakká váljanak." Ennek megva­lósítására megerősödött szövetkeze­teinkben óriási lehetőség nyílik. Ál­lamunk az eddigieknél sokkal na­gyobb segítséget nyújt gépekben, nemesitett vetőmagvakban, műtrá­gyákban, így a szövetkezeti gazdál­kodásban minden előfeltétel meg van arra, hogy a szovjet módszerek elsa­játításával és a haladó agrotechnika legújabb módszereinek alkalmazásá­val fokozzuk a mezőgazdasági ter­melést, emeljük dolgozó parasztjaink anyagi és kulturális színvonalát. Természetes, hogy ezt elérhessük, minden egyes szövetkezeti tagnak becsületesen meg kell állnia helyét a munka frontján és a mintaalap. szabályzatban foglalt irányelvek alapján ' erejük teljes bevetésével dolgozniok kell a közös vagyon gya­rapításáért. Ahhoz pedig, hogy a szövetkezetben minden munkát be­csületesen és minőségileg jól vé­gezzünk el, szilárd munkafegyelem­re van szükség, „őszintén szólva — írta Gottwald elvtárs a kongresszus­hoz intézett levelében — a világon minden szabályzat és minden dolog érvénytelen becsületes munka, a munkában való gondolkozás és fá­radozás nélkül." Persze ehhez szük­séges, hogy a szövetkezetek hete­sen szabják meg a feladatokat és következetesen ragaszkodjanak a munkafegyelem betartásához. „Ez azt jelenti — írta Gottwald elvtárs —, hogy minden tagnak segítenie kell a vezetőséget a szövetkezet fej­lesztésében és szilárdításában. To­vábbá azt is Jelenti ez, hogy minden tagnak becsületesen keii dolgoznia, helyes viszonyban kell lennie a szö­vetkezeti tulajdonhoz, a szövetkezet: vagyont szemefényeként kell őriz­nie." Egységes földműves szövetkeze­teink tehát az egyre növekvő fela­datok teljesítéséhez az új alapsza­bályzattal nagy segítséghez jutottak. A szövetkezeti gazdálkodás alaptör­vénye, melyet a falvak dolgozó pa­rasztjai már a kongresszus előtti he­tekben megvitattak, olyan alapsza­bály, amelynek következetes betartása megtanítja az EFSz-ek tagjait he­lyesen gazdálkodni, megtanítja őket az ellenség ellen való harcra. így falvainkban kiélezik az osztályhar­cot ás szövetkezeteinkből eltávolít­ják a kulákot. ) Nincs olyan szövetkezeti tag, aki a mintaalapszabályzatról ne nyilat­kozott volna. Legjobban látható ez a következő néhány számból: a min­talapszabályzatot 8853 EFSz-ben 11.358 taggyűlésen tárgyalták meg, amelyen 408.915 szövetkezeti tag vett részt. Azonkívül megtárgyalták 2268 olyan községben, ahol nincs EFSz és ezeken a tárgyalásokon 77.880 kis- és középparaszt ismer­kedett meg a szövetkezeti gazdálko­dás alaptörvényeivel. Legyen az új alapszabályzat EFSz­eink tanítója és jó munkára serken­tője. Szövetkezeteink minden tagja sajátítsa el az alapszabályzatot, úgyhogy az segítségükre legyen a munkák elvégzésében, valamint a szoicalista falu megvalósításáért ví­vott harcban. Ha ez megvalósul, ha­talmas lépésekkel lendítjük előbbre a nagyüzemi gazdálkodás ügyét. Szö­vetkezeteink példás gazdálkodásuk­kal, magas termelési eredményeikkel biztosítsák népünk bőséges ellátását s mutassák még a boldogulás felé vezető helyes utat a még egyénileg dolgozó kis- és középparasztjaink­nak. Méry Ferenc. Szocializmust építő hazánk életéből Ä pozsonyi Dopravstav-üzem dolgozói szocialista kötelezett­ségvállalásokkal készülnek május 1. megünneplésére A hűtöraktárak építkezési dolgozói összüzemi gyűlésükön felajánlották, hogy a munkásosztály dicső február; győzelmének é s minden dolgozó leg­nagyobb ünnepének, május l-nek tiszteletére ez év első negyedévében a rájuk bízott feladatokat 12 nappal a tervezett határidő előtt, tehát már március 18 ár a teljesítik. Ez azt je­lenti, hogy 750 köbméter kőzetet távolítanak el robbantás útján, 3'68 köbméter boltozatfalazást és 500 köbméter laoltozatbetonozást végez­nek el. Ezenkívül teljes egészében végrehajtjuk az anyag kezelésével járó összes munkákat. E szocialista kötelezettségvállalás hoz csatlakozott az építkezés vezető­sége is Szavicky vezetővel, Konopka, Vodnák és Sztojkovics mesterekkel élükön. E z alkalommal fölajánlották, hogy kötelezettségvállalásuk teljesí­tése érdekében rendesen előkészítik a munikát és minden feladatot szétír­nak szakaszokra és egyénekre. A párt és a kormány képviselőivel folytatott rádióbeszélgetés alkalmá­val a hü tő raktár-építkezések és a Szlovnaft-üzem dolgozói egyhangú­lag kijelentették, hogy a vállalati és üzemi normákat 10 százalékkal meg­szilárdítják. Nagy hatást keltett a Szlovnaft dolgozói között Dolanszky elvtárs kormányelnökhelyettes be­széde, ki többek között a gottwaldi ötéves terv utolsó évében a szocia­lista munkaverseny jelentőségéről beszélt. v Semetka L., versenyfelelös. Leopoldovi vasutasok sikerei ji munkaversenyben Kedden, február 17-én Leopoldövon a pozsonyi vasútigazgatóság képvi­selői, a vasúti alkalmazottak szövet­sége bizottságának képviselőinek és a leopoldovi vasutasok részvételével teljes üzemi ünnepélyes gyűlést tar­tottak, amelyen dicsérettel köszön­ték meg az ottani vasúti gócpont kollektíváinak decemberi munkasi­kereit, amely kollektívák a Česká trebova-i vasutasok kihívására indí­tott versenyben a pozsonyi vasút­igazgatóság területén elsők lettek. A szocialista kötelezettségvállalások teljesítésével és a szovjet munkamód­szerek következetes alkalmazásával a gazdasági veszteséget 1952. évi augusztushoz viszonyítva 59.7 száza­lékkal csökkentették. A dicsérő elismeréseket Ján Sla- ninka, a pozsonyi vasútigazgatós' 5 ET képviselője és Anton Balázs, a po­zsonyi vasútigazgatóság keretében alakított vasúti alkalmazottak szö­vetsége bizottságának elnöke adták át ünnepélyesen. Ez alkalommal a leopoldovi vasútállomás alkalmazot­tai május 1. tiszteletére kötelezettsé­geket vállaltak. Ezekkel alaposabban meg akarják erősíteni a vasúti for­galom biztonságát, rendszerességét és gazdaságosságát. A gyűlés végén határozatot hoztak, amelyben köte­lezik magukat, hogy az összes alaku­latoknak, vagyis a vasúti állomás­nak, a gépháznak és a biztonsági jelzöszolgálatnak példás közreműkö­désével megjavítják a forgalom biz­tonságát. gazdaságos és szabályszerű menetét. Továbbá minden intézkedést megtesznek arra. hogy a személyvo­natok, valamint a többi vonatok is az állomásról kellő időben induljanak útnak. Átmenő vonatoknál nem ha­ladják túl azoknak kijelölt várako­zási idejét és decemberhez viszonyít­va a vonatkésést 5 százalékkal csök­kentik. A rimaszombati vendéglátó kombinát versenyre hívta ki a besztercebányai kerület összes közüzemeit A rimaszombati vendéglőipari kom­binát üzemei szocialista versenyt in­dítottak, amelyben a következő fel­ajánlásokat teszik: A „Tatra" vendéglő és kávéház 2 százalékkal csökkenti 1952-ben kifi­zetett tárgyi kiadásait. Végrehajt­ják a munkahelyek felülvizsgálatát, keresztülviszik az alkalmazottak cél­szerű áthelyezését, hogy így megta­karításokat érjenek el személyi ki­adásokban. Csökkentik a munkából való elmaradás számát. Mindezzel a felhalmozási terv teljesítését, esetle­ges túlteljesítését követik. A gazdasági kombinát ipari üze­meiben kötelezettségeket vállaltak a feladatok tervének és az akkumulá­ciós tervnek egyenletes teljesítésére, továbbá a gépek karbantartásának fokozására, valamint a gépek és más termelési berendezések zavarai szá­mának csökkentésére. Kötelezettség­vállalásaikban jelentős helyet foglal el az önköltségcsökkentés. A munka­versenyben nagy jelentőséget tulaj­donítanak a termékek jó minőségé­nek és a szállítási határidő megrövi­dítésének. A rozsnyói bányaüzem dolgozói harcolnak a terv teljesítéséért A ROZSNYÓI VASÉRCBÁNYÁK dolgozói mindjárt az év elején nagy lendülettel láttak hozzá a tervfelada­tok teljesítéséhez. A bányaüzemek munkasikereit naponta figyelemmel kísérték, hogy melyik bányaüzem ha­lad az élen és melyik marad le, és mi okozza a lemaradást, — mert az egyes üzemeknél már az év elején a lemaradás jelei mutatkoztak. A ja­nuár hónapi terv teljesítése kissé egyenetlen volt, mert az István-tárna a Mária-bánya, a Rudna-bánya dol­gozóinak teljesítménye 100 százalé­kon alul mozgott. Jól indultak és jól tartják magukat a Bysztro-bánya, a Szadlovszky- és a Bernárdi-bánya dolgozói. Ezekben a bányákban nem­csak teljesítik, hanem túlteljesítik tervfeladataikat. Azokat a bánya­üzemeket, amelyek le voltak marad­va, kisegítették, mégpedig úgy, hogy Bysztró-bánya dolgozói január utol­só hetében 175.6 százalékos tervtel­jesítést értek el. A Szadlovszky-bá­nya dolgozói is becsületesen megáll­ták helyüket a munka arcvonalán. Áldozatkész munkájukat 164.2 száza­lékos munkasiker igazolja. A Ber­nárdi-bánya dolgozói szintén 140.3 százalékos tervteljesitéssel segítették elő az összüzemi terv teljesítését. Ezekben a bányákban nagy lendület­tel fol y t a munka és nekik köszön­hető, hogy az összüzemi tervteljesí­tés eredményét 89.8 százalékról 100.5 százalékra sikerült emelni. • Gudász Gyula diszpécser örömmel beszélt a munkasikerekről. Igaz, hogy ezekhez a munkasikerekhez ő is nagyban hozzájárult, mert a jó ve­zetésen. a muka jó megszervezésén, a diszpécserszolgálaton alapul a terv teljesítésének sikere. A februári ered­mény sem lesz kevesebb — mondotta Gudász Gyula elvtárs. E hó 6-án a Bysztró-bánya 119.7 százalékos ered­ményt ért el. Rudna pedig még en­nél is jobbat, 121.3 százalékot. Ber­nárdi-bánya dolgozói 115, Szadlov­szky-bánya dolgozói 104.1 százalékos tervteljesítéssel törnek előre. A rozsnyói bányaüzemek dolgozói még az év elején kötelezettséget vál­laltak, hogy tervfeladataikat 11 hó­nap alatt győzelemre viszik. A Szad­lovszky-bányában dolgozó Ferencsik János csoportvezető vájár kötele­zettséget vállalt, hogy tervfeladatai­kat 10 és fél hónap alatt teljesítik. Továbbá Nemes Lajos vágathajtó és Bukovinszky feltörő normájukat ma­gasan, 100 százalékon felül teljesí­tik. Jó munkát végez még Kovács Sándor a fejtésen, Hamrák István az utószedésen és még sokan mások. A Bernárdi-bányában Zetyák Géza vájár, Linkner Pál vágathajtó végez jó munkát. Normájukat állandóan 100 százalékon felül teljesítik. A MÁRIA-BANYA dolgozói a mult hónapban igen gyengén teljesítették tervfeladataikat, de február első he­tében ebben a bányában is lényeges javulás tapasztalható. Tervüket 96.9 százalékra teljesítették. Csak az István-tárnában dolgozó bányászta­noncok maradnak el továbbra is a terv teljesítésével. Február első he­tében mindössze 70.4 százalékot értek el. De a második héten sem javult a helyzet, sőt még gyengébb eredmé­nyeket mutattak fel. Tervüket nem teljesítik egyenletesen. — Egyik nap szép eredményt ér­nek el. a másik nap már kétségbe­ejtően visszaesnek — mondotta Gu­dács Gyula diszpécser. Balogh elvtárs, az üzemi bizottság elnöke a következőképpen nyilatko­zott: — Az István-tárnában dolgozó bá­nyásztanoncok gyenge teljesítménye veszélyezteti az összüzemi tervtelje­sítést. Nagy hiba az, hogy az István-tár­nában dolgozó bányásztanoncokat ­nem tudják mozgósítani a tervfelada­tok teljesítésére. Nem az ifjakban keresendő a hiba. A hiba ott van, hogy a vezetők nem lelkesítik őket, a munkát rosszul szervezik meg, a termelékenység fokozása érdekében a csoportok között nem mélyítik el a szocialista munkaversenyt. Hiba az, hogy vezetőik havifizetést kapnak s ezért a terv egyenletes teljesítése iránt közömbösek. 5-én és 6-án egy műszak alatt alig termeltek. Sok csille vasérc hiányzott tervük telje­sítéséhez. fGÉKETET TETTEK azonban, hogy a lemaradást behozzák. De nem gondolja a vezetőség, hogy jobb len­ne a tervet minden nap teljesíteni? Amikor arról beszélnek, hogy a le­maradást behozzák, akkor ez roham­munkához vezet, amit egyáltalán nem nevezhetünk egészséges dolog­nak. A vezetők tekintsék szívügyük­nek és mozgósítsák az ifjúságot ar­ra a harcra, amelyet az ötéves terv elvár tőlük a gottwaldi ötéves terv határidő előtti teljesítésére, főként a szocialista munkaverseny további kiszélesítésével és elmélyítésével, az ú.iítőmozgalommal, munkaidejük gaz­daságosabb kihasználásával, a má­justköszöntö munkaversenyben új szocialista felajánlások vállalásával. Kertész Imre-

Next

/
Oldalképek
Tartalom