Uj Szó, 1952. december (5. évfolyam, 287-311.szám)

1952-12-17 / 300. szám, szerda

4 öl SZO 1952 december 17 A Népek Békekongresszusának tanácskozása más népek leigázása, hanem a baráti együttműködés minden békeszerető néppel. Essen lelkész a továbbiakban hangsúlyozta: „A Népek Békekongresszusa előtt is ki akarom jelenteni, hogy a német nép ismeri és elismeri felelősségét azokért a példátlan rémtettekért, amelyeket a hitleri rendszer egész sor országban elkövetett, ugyanakkor azonban méltatlannak és károsnak tartja, hogy a nyugati hatalmak hét és félévvel a világháború befejezése után nem hajlandók békeszerződést kötni egész Németországgal, hanem fenntartják hazánk tragikus és veszedelmes szétszakitottságát." Essen lelkész végül felkérte a kongresszust: támogassa egész erkölcsi súlyával a német nép küzdelmét, amelyet a békeszerződésért és hazája egységéért folytat. Savoleseu tanár, a Román Tudományos Akadémia elnöke rámutatott arra, hogy a Román Népköztársaság éppúgy, mint a többi népi demokratikus ország, élénk külkereskedelmet folytat mindazokkal az országokkal, amelyek a kölcsönösség és az egyenjogúság elvére építik az árucserét, tehát a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal. A nyugati államok ezzei szemben az amerikai imperialisták parancsára megkülönböztető gazdaságpolitikát folytatnak és ezzel kiszorulnak a keleti államokkal való kereskedelemből. A Román Népköztársaság éppúgy, mint a béketábor többi országa, az egyenjogúság elve alapján továbbra is hajlandó újra felvenni és kiszélesíteni kereskedelmi kapcsolatait a tó'kés országokkal, mert meggyőződése, hogy a különböző társadalmi berendezkedésű országok együttműködhetnek és ez az együttműködés nagy mértékben csökkentené a nemzetközi feszültséget és az új háború veszélyét — mondotta. Az ülés további részében Jimenez costaricai küldött szólalt fel. Kijelentette, minden ország népének erőteljes nyomást kell gyakorolnia országa kormányára, hogy a béke további megszilárdítása érdekében követelje: v

csyék fel a Kínai Népköztársaságot az Egyesült Nemzetek Szervezetébe és a Biztonsági Tanácsba, hogy ez a tesület ismét olyan munkát folytasson, amely az emberiség javát szolgálja. col az atom- és baktériumfegyverek betiltásáért, küzd a bonni különszerződés életbeléptetése ellen, mert ez a szerződés veszélyezteti a békét, küzd a Belgrád-Athén közötti katonai szerződések ellen, amelyek veszélyeztetik országa függetlenségét és szabadságát. Az albán küldött, Enver Hodzsának, az albán nép szeretett vezetőjének, szavaival zárta felszólalását: „A béke olyan szükséges számunkra, mint a kenyér, a levegő — az élet!" A szünet után elsőnek Jósé Giral, Spanyolország volt miniszterelnöke lépett a szónoki emelvényre. Kijelentette: ,,A spanyol nép tudja, hogy a békéért folyó harcban úgy segít legjobban a többi népeknek, ha sajátmaga kemény és elszánt harcot folytat függetlenségéért." Jose Giral tiltakozott beszédében az imperialistáknak az ellen a terve el len, hogy Franco Spanyoiországát fel. vegyék az ENSz-be. Befejezésül tolmácsolta a spanyol nép szilárd elhatározását, hogy a végső győzelemig harcol hazája függetlenségének visszanyeréséért. A következő szónok ď Astier de la Vigerie, francia békeküldött volt, aki az eddigi lezajlott kongresszusi vitát összegezte és hangsúlyozta, hogy az eddig felvetődött kérdések alapján a kongresszusnak meg kell tárgyalnia a népek függetlensége és biztonsága megőrzésének kérdését, meg kell vitatnia a javasolt öthatalmi békeegyezmény alapjait és általában olyan intézkedéseket és határozatokat kell hoznia, amelyek előreviszik a béke megőrzésének és megszilárdításának ügyét. Ezután Anna Seghers. a világhírű német írónő lépett a szónoki emelvényre. Anna Seghers, aki az egységes német küldöttség tagja, beszédében elsősorban Németországnak a szomszéd államokkal való viszonyával foglalkozott. Rámutatott arra, hogy a militarista vezetés alatt állott Németország az utolsó 70 év folyamán három alkalommal tört be csapataival Franciaországba. Évszázados ellentétek voltak Németország és Lengyelország között és a német csapatok az elmúlt háborúban legázolták a szomszédos Csehszlo vákiát. Ezután rátért a jelenlegi helyzetre: — Hiába szolgálja a bonni klikk az amerikai imperialistákat, Adenauernak nem sikerült megvalósítania a nyugatnémet különszerződést, nem sikerül a német ifjúság legjavát feláldozni az úgynevezett európai hadsereg zsoldosaként. Adenauernek és gazdáinak számításai hibásak, mert kihagyták belőlük a legnagyobb tényezőt, a népek akaratát. A német nép pedig nem akar háborút, — mondotta Anna Seghers — majd idézte Wilhelm Piecknek, a Német Demokratikus Köztársaság elnökének szavait: „A Német Demokratikus Köztársaság sohasem fogja megengedni, hogy új háború induljon meg Német részről a francia nép, vagy más népek ellen." Ma— hangsúlyozta végül Anna Seghers, — új korszak kezdődik a német nép életében. S ez a korszak a becsületes németek akarata szerint a béke és megértés korszaka lesz! A vasárnap esti ülés utolsó szónoka Alessandra Piaggo asazony, olasz küldött, a keresztény békemozgalom képviselője volt. A keresztény békemozgalom nevében javaslatokat tett a nemzetközi feszültség enyhítésére és a vitás kérdések megoldására. Hangsúlyozta, hogy Koreában ismét fel kell újítani a fegyverszüneti tárgyalásokat, A Kínai Népköztársaságot fel kell venni az ENSz-be. az öt nagyhatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és a Kínai Népköztársaság — valamint India folytasson egymással kölcsönös tárgyalásokat és ezen az úton akadályozza meg egy új háború kitörését és a már dúló harcok megszüntetését Európában négy érdekelt ország kormányának részvételével indítsanak négyhatalmi tárgyalásokat a német kérdés békés megoldására és alapul fogadják el azokat a határozatokat, amelyeket nemrégiben hoztak a német kérdés békés megoldására irányuló nemzetközi értekezleten. Az olasz békeküldött felszólalása után az ülés elnöke közölte hogv a chilei küldöttség javasolja, vegyék be a kongreszus elnökségébe Pablo Neruda világhírű költőt, a világszerte ismert békeharoost. A kongreszszus résztvevői nagy lelkesedéssel fogadták el a javaslatot és melegen üdvözölték az elnökség tagjai között a nagy költőt, aki csak néhány órával előbb érkezett meg az osztrák fővárosba. Ezzel az ünnepélyes mozzanattal zárult a vasárnapi ülés. Az albán nép legfőbb feladatának tekinti a békéért folytatott harcot A costaricai békeharcos beszéde után Eleni Teaci asszony, albán egészségügyi dolgozó szólalt fel. Ismertette az Albán Népköztársaság hatalmas eredményeit, amelyeket eddig elért a békés építés, a gazdasági és kultúrális felemelkedés útján. „Az albán nép nagy örömmel fogadta a hírt a Népek Békekongresszusának összehívásáról — mondotta! — Ez a nép, amint ez a békekongresszust előkészítő gyűléseken ismét világossá vált, legfőbb feladatának tekinti a békéért folytatott harcot, a béke megőrzését és biztosítását. Az albán nép harcol Kína felvételéért a Biztonsági Tanácsban, harMinden nap győzelem. A kongresszus második napja nemcsak a Konzerthaus termében jelentett újabb lépést előre, hanem új győzelmet hozott a nagytermen túl is a bécsi utcán. E győzelem jelentőségét még fokozza az a szinte példátlan magatartás, amelyet három haladó napilap kivételével az egész bécsi sajtó a békekongresszussal szemben tanúsít. Egyetlen sort, egyetlen betűt sem írnak arról a történelmi eseményről, amely ma Bécsben játszódik. 12-én, a kongresszus megnyitásának napján a »Die Presse« című lap főszenzáciőja az volt, hogy egy Ra.vo nevü fakír üvegbe záratja magát és ott akar maradni egy évig. A »Neues Cysterreich« című, magát demokratikusnak nevező újság azt az eseményt közölte, hogy a bécsi anatómiai intézetben tettenértek egy hullarablót. A »Neue Wiener Tageszeitung« két fő szenzációja közül az egyik egy gyermekgyilkos anyáról szól, a másik egy fénykép, amely azt ábrázolja, hogy Bécsbe már a kutyák számára is lehet cipőt vásárolni. Szombaton, amikor a haladó lapok a kongresszus megnyitásáról számoltak be, a reakciós sajtó továbbra is a teljes agyonhallgatás politikáját folytatta." Bécsben vannak a világirodalom és a művészeti élet olyan nagyságai, mint Aragon és Erenburg, Jorge Amado és Emil Sziao, Jesus Lara és Konsztantyin Szimonov, a világhírű tudósok, egyetemi tanárok, de a bécsi sajtó többsége minderről nem akar tudomást venni. Ha máskor Jean Paul Sartre, a neves francia író Bécsbe érkezett volna, minden lap az első oldalon közölte volna ezt a hírt, tolongtak volna az újságírók, hogy interjút készítsenek vele. De mert ( Sartre ezúttal a békekongresszusra érkezett, a jobboldali bécsi sajtó még a nevét sem említi meg. Szombat délutánra az osztrák békeharcosok nagyarányú békefelvonulást terveztek. A reakciós sajtó szabotázsát látva, a kongreszszus küldöttei feszült várakozással néztek a felvonulás elébe. Vájjon hogyan sikerül majd? Hiszen a hivatalos Ausztria ellene van, a város nagyrésze amerikai, angol és francia ellenőrzés alatt áll, a békeharcosokat üldözik, amellett az idő is rossz, hideg van, az utca nedves, márpedig Bécsben nincs mindenkiAz osztrák főváros népének harcos állásfoglalása a béke mellett nek télikabátja és a dolgozók nem kis részének lyukas a cipője. A parlament előtti téren, a dísztribünön a világ legkiemelkedőbb békeharcosai várták a felvonulást, élükön Joliot-Curie professzorral. Három óra után néhány perccel érkezett meg a térre a nemzetközi békestaféta, amelyben a különböző nemzetek fiaitól kísérve elöl Zátopek, a csehszlovák olimpiai bajnok hozta és adta át Joliot-Curienek a stafétabotot. Megindul az utcán a bécsi nép. £s mindjárt az első percekben kiderül, hogy minden ellenséges érzületű szabotázskísérlet, agyonhallgatás és ellenakció teljes kudarcot vallott, csődöt mondott, megbukott. Tíz- és tízezrével hömpölyögtek, két órán át vonultak Bécs munkásai, értelmisége, polgárai, hogy hitet tegyenek a közös nagy ügy, a béke mellett. Piros-fehér-piros zászlókat lengetve az ifjúság nyitotta meg a felvonulást, aztán végeláthatatlan sorokban jöttek a dolgozók, egyenruhás vasútasok és bányászok, zenekaraikkal, anyák gyermekkocsikat tolva, fejkendős öregasszonyok, a mult háború rokkantjai mankóra támaszkodva az ellenállási mozgalom harcosai, fejük fölé emelve a jelszót: »Soha többé háborút, soha többé fasizmust!« Ezrek és ezrek hozták százféle nyelven a táblát, amelynek egyetlen felirata volt: »Béke«. Az apák magasra emelték gyermekeiket, hogy azoknak emlékezetébe vésődjék a nagy nap, a nagy békeharcosok látványa. A bécsi munkásoknak kopott a kabátjuk és rossz a cipőjük, de a hidegben és nedves úton mégis eljöttek, mert nem lehetett szebb és fontosabb pillanat számukra, mint az, amikor a békéért emeltek szót az egész világ előtt. A Goerz-müvek munkásai egy statisztikát emeltek a magasba: »A második világháborúban 28 munkásunk volt koncentrációs táborban, 18 munkástársnnkat kivégezték, 83 elesett a háborúban, 13 megsebesült«. »Frieden, Frieden« — békét, békét, — zúgta a tömeg és mennél tovább tartott a felvonulás, annál magasabbra hágott a lelkesedés, a felvonulók közül eleinte csak néhányan, később tizen és százan rohantak oda a tribünökhöz, bújtak át a kötelek alatt, hogy kezet szorítsanak a külföldi békeharcosokkal, hogy átadják nekik kis kék zászlaikat, amelyen fehér betűvel ezek a szavak álltak: »Üdvözlet a népek kongresszusának«. Leszállt az est, besötétedett, de a felvonulás nem ért véget, hanem átalakult fáklyásmenetté. Lobogtak a fáklyák a bécsi éjtszakában, a világosság győzelmét hirdetve a sötétség, a béke győzelmét hirdetve a háború fölött. A nagyszerű békefelvonulás új lendületet, új hitet adott az egész kongresszus munkájának. Megmutatta, hogy az elnyomásban élő osztrák nép nagy többsége a béke ügyének támogatója. Megmutatta azt, hogy milyen hatalmas és kimeríthetetlen a béke ereje. Joliot-Curie professzor megnyitó beszédében ezeket mondotta: »M1 itt nem volnánk mind egy véleményen, ha azt akarnók eldönteni, hogy a múltbeli fejlődés milyen törvényszerűségeket követett és hogy valószínűleg mi lesz a jövőbeli fejlődés. Van azonban egy kérdés, amelyre mindnyájan igennel válaszolhatunk. Ez a kérdés pedig az, hogy különböző, rendszerek békében élhetnek-e egymás mellett. Ha nem válaszolnánk igennel erre a kérdésre, ez annak elismerését jelentené, hogy elkerülhetetlennek tartjuk azt a háborút, amely egy rendszer céljait akarja erőszakkal érvényre juttatni. De legyünk tisztában azzal, hogy milyen nagy jelentősége van annak, ha Igennel válaszolunk a békés együttélés kérdésére. Aki elismeri a békés együttműködést, az ellene szegül annak, hogy — tekintet nélkül arra, hogy milyen érdemei és céljai legyenek az egyik vagy másik rendszernek, — háborúval kényszerítsenek rá más népekre egy bizonyos életformát. Aki elismeri a békés együttélést. az nemet mond a megelőző háborúnak még a gondolatára is, amelyre egyesek nyíltan, mások pedig rejtve gondolnak. Aki elis. meri a békés együttélést, az végleg visszautasítja mindenféle kereszteshadjárat szellemét, amelyet egyesek — állítólag rabságban élő népek felszabadításának ürügyén — szítanak, mások pedig valami isteni küldetés végrehajtásaképpen emlegetnek.* Ehhez a gondolathoz kapcsolódnak, ezt húzzák alá, mélyítik el, viszik tovább vagy egészítik ki a vita résztvevői, köztük olyan emberek, akik a közelmúltban nemcsak részesei nem voltak a békemozgalomnak, hanem ilyen vagy olyan módon szemben álltak vele. Rafael Terranuova olasz kereszténydemokrata képviselő ezekkel a szavakkal fordult a kongresszushoz: »A népek kongresszusa nem lehet az a hely, ahol a különböző rendszerek, vagy különböző életformák előnyeit vagy hátrányait vitatják meg. Itt az a feladat, hogy a békés megegyezés pontjait keressük meg és nem az, hogy megnemértést keltsünk olyan problémákkal kapcsolatban, amelyeknek semmi köze sincs a béke megőrzéséhez. Ez az oka annak, hogy mi, a parlamenti szövetséget alkotó olaszok, liberálisok, kereszténydemokraták, szociáldemokraták és függetlenek résztvegyünk ezen a kongresszuson«. A kongresszus egyik kiemelkedeőn érdekes felszólalása Jean Paul Sartre-é, a neves francia íróé volt. Ismeretes, hogy Sartre hosszú időn át szembenállt a békemozgalommal, filozófiai írásaiban, színdarabjaiban és regényeiben zavaros és zavartkeltö nézeteknek adott hangot, nem egy kommunista-ellenes nyilatkozatot tett. A hivatalos Amerika éppen a legutóbbi években és hónapokban a legünnepeltebb írók közé emelte. Most ez a Sartre eljött a békekongresszusra és egyértelműen állást foglalt a háború ellen és ennek az állásfog. lalásnak az alapja a két különböző társadalmi rendszer békés együtt, élése lehetőségének hangsúlyozása volt. »A kapitalista és szocialista államok közötti háború — mondta Sartre, — akkor lenne ma elkerülhetetlen. ha valaki betudná bizonyítani, hogy az együttműködés teljességgel lehetetlen. Ez annyit jelent, mintha bebizonyosodnék, hogy azoknak a népeknek, amelyek az egyik társadalmi rendszerben élnek, úgy kell dolgozniok és úgy kell kielégíteniök éhségüket, hogy ezzel szét rombolják a másik társadalmi rendszert. De ilyesmit senki sem mond. A szocialista országok képviselői azt mondják nekünk egész világosan, hogy békét akarnak és az együttélés lehetséges. Mit mondanak a megelőző háborúk, az európai újrafelfegyverzés, az atombombával való zsarolás bajnokai? Vájjon azzal Igazolják a más országokra nehezedő nyomásokat, hogy az gazdasági nyomás ? Sem Burnhamnak, az amerikai külügyminisztérium tanácsadójának, sem Monnerotnak és Áronnak, az atlanti-egyezményt védő francia teoretikusnak a szavaiban nem lehet találni ilyesmit ... Akkor miről beszélnek ? Nos, politikai imperializmusról, a szocialista országok agressziójáról, vallásháborújáról, a kommunizmus elleni keresztesháborúról. Röviden, ezek politikai és érzelmi érvek, amelyek magatartások és egy ideológia ellen irányulnak. Egyszóval: ezek az emberek meg vannak rémülve. így — s ez ebből következik, — megakarnak ijeszteni másokat. És a sok nép, amely épp olyan bizonyosan békét akar. mint mi, hagyja magát megtéveszteni és megkockáztatja azt, hogy háború legyen más népek ellen, mert fél attól, hogy mások csinálnának háborút ö ellene. Mit tárunk ezek elé ezen a kongresszuson? Egyszerűen azt, hogy lehetséges a teljes megértés, hogy ha félrevetjük a félelmet, hogy ha — ahelyett, hogy találgatásokba keverednénk a másik akaratával kapcsolatban — egyszerűen megkérdezzük őt.« A különböző társadalmi rendszerek együttműködésének lehetőségét hangsúlyozta az indiai Kicslu, Nehru-pártjának egyik vezető tagja, Isabelle Blume, a belga szociáldemokraták egyik neves alakja, erről beszélt Josef Wirth, volt német kancellár, kereszténydemokratapárti politikus. Mindjárt a kongresszus első napjaiban megmutatkozott, milyen széles hatású, mi. lyen roppant jelentőségű ez a gondolat, a tartós béke »alapgondolata«, a sztálini útmutatás a különböző társadalmi rendszerek békés együttélésének lehetőségéről. A világ minden részéből felhangzik rá a helyeslő visszhang, új és új milliók sorakoznak ennek a gondolatnak a jegyében a béke zászlaja alá. Köveket és köveknél is nehezebben mozgatható embereket is megmozgat ez az útmutatás, közel vagy közelebb hozza őket a béke ügyéhez. Méray Tibor. 1 )i