Uj Szó, 1952. december (5. évfolyam, 287-311.szám)
1952-12-13 / 297. szám, szombat
(JJSZ0 1952 december 13 MáJOH EL VTArS 65 ÉVES A csehszlovákiai munká smozga lomnak, Csehszlovákia Kommunista Pártjának egyik kiváló harcosa Ma. jar István elvtárs december 13-án betölti 65. életévét. Major István Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, neve egybeforrt a csehszlovákiai munkás mozgalommal ős minit Gottwald pártjának kiváló katonája köeásmértté vált 1931.ben a kosuti sor. tűzzel kaipcsolatban. Major István egy félreeső kis faluban mint tanító kezdte pályáját, később, mikor megismerkedett a munkásmozgalommal, hü maradit hivatásához, a népnevelő mttnlkához és szélesebb keretek között, maga sabb formában végezite ezt, minit a Kommunista Párt képviselője, mint lapszerkesztő. Mint a szegénység szószólója és harcosa nem egyszer állt a burzscázia bírósága előtt, ne. ve mégis akkor vált országos vi. szonylatíbar is ismertté, az osztályharc szimbólumává, mikor a kosuti véres pünkösd napján ott állt a galántai járás földmunkásai nagyobb kenyérért folyó küzdelmének, har cának az élén, amikor bátran és tántoríthatatlanul szembeállt a bur. zsoáziát kiszolgáló csendőrök fegy. vereivel, mikor ott áll az osztálybíróság előtt, hogy megvédje a párt tekintélyét, tisztaságát, hogy rámutasson arra, hogy az uralkodó burzsoázia hazug, nacionalista politika, jáiwal szemben egységesen s törhe. tetlenül áll hazánk munkásosztálya nemzetiségre való különbség nélkül. Ez a kosuti sortűz meggyőző bizonyítéka volit annak, hogy a masa. ryíki, benesi úri demokratikus köz társaságban a burzsoázia, egyfelől szította a nemzetiségi ellentéteket, másfelöl ha az osztályérdekek úgy kívánták, osztályán belül megtalálta a közös platformot a dolgozó nép, a munkásosztály elnyomására. Kosuton a magyar cukorbáró Kuff. ner a a magyar földesurak érdekeit a szlovák nacionalista dr. Slávik belügyminiszter védte a burzsoáziát kiszolgáló cseh csendőrök fegyveredvei. A véres pünkösdi nap hösd ha lottai között ennek az ellenkezőjét láttuk. Magyar és szlovák munkások együtt ontották vérüket Kosu. ton ugyanúgy, mint Korampán, Mos. ton és mindenütt, ahol a munkásosztály, ahol az elnyomott dolgozó nép felemelte harcos öklét a kizsák. mányoiók, az elnyomók ellen. Ez a kosuiti sortűz ugyanúgy, mint a többi sortüzek, történelmi bizc. nyitéka volt és marad mindig an. maik, hogy a szabadságharcban el. törpülnek a nemzeti különbségek s a lényeg, az osztályharc, az osztályok ellentéte marad. Slávik miniszter a nemzetgyűlés elötit mint Pilátus mossa kezeit, kijelenti, mint belügyminiszter, és mint ember, de különösen minit szlo. vák mélységesen sajnálom mindiazt, amid Kosuton történt. Mélységesen sajnálja, de ö adta a parancsot, ő vezényelte oda ki a osendiörséget, majd farizeusi képpel »sajnálatát« fejezi ki a történitek felett és vá. dolja Major elvtársat, hogy a sérüléseket, amelyeket Major elvtársnál az orvosok megállapítottak, ő ma. ga idézte elő, aihogy mondja »a sé. rüléseket maga szerezte.« A bíróság előtt az államügyész folytlatja miniszterének hangját, a legkülönfélébb vádakkall illeti Ma. jor eftvtáraat. A 65. éves Major elv. társat mi sem jellemzi jobban, mint saját Sűaajvai, amelyekkel a bíróság előtt válaszolt az államügyész aljas megjegyzéseire, vádjaira. Szükséges, hogy most, amikor ma a 65 éves Major elvtársról megemlékezünk, felidézzük ezeket a szavakat, amelyeken keresztül Major elvtárs bekerült Csehszlovákia dolgozó népének, cseheknek, szlovákoknak, ma. gyarokmak és az ukránoknak szívé, be, a dolgozók hatalmas családjába. „Az ügyész úr itt arról beszélt, — mondotta Major elvtárs —, hogy a kosuti eset előidézésével pozdciómait akartam megerősíteni az államiban. Vájjon milyen pozíciókra gondolt ? Hiszen ha kairriért akartam volna csinálni, akkor nem lettem volna a Kommunista Pártban. Akkor bdzo. nyára egy olyan pártban lettem volna, ahol a korrupció virágzók, ahol korrupciósok vannak és zsíros jőve. delinek. Nekünk is van osaHádunk. feleségünk és vannak gyermekeink — de mindezt feláldozzuk, mert ne. künk van egy nagyobb családunk a munkásosztály családja és ezt a családot mi nem hagyjuk cserben akkor sem, ha m egszégyení tenek, akkor sem, ha azt állítják rólunk, hogy mi gyávák vagyunk...« Ma megemlékezve Major elvtársról 65. születésnapja alkalmából er re gondolunk, ezekre a szavakra. Major elvtárs nem hagyta el ezt a családot a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban, amikor ott állt Gottwald és Siroky elvtárs mellett, miint Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tag ja a legsúlyosabb harcok élén. Nem hagyta el a fasiszta megszállás ide. jén, mikor Cehszlovákia felszabadí. tásáért harcolt a szabadság éterhul lármáin keresztül Moszkvából a meg szálló fasiszta hordák ellen mint Gottwald pártjának odaadó katomá. ja. Nem hagyta él a dicső Szovjet Hadsereg által való felszabadulásunk után sem mind a mai napig és reméljük, még a jövőben is fog állni miinit pártunk Csehsziová kia Kommunista Pártja Köziponti Bizottságának tagja azon a poszton. amelyre a nagy család, a mun. kásosztály családja, Csehszlovákia Kommunista Pártja állítja. Major elvtárs őszinte, becsületes, harcos életével kiérdemelte a nagy család bizalmát és szeretetét, s meg vagyunk győződve róla, hogy Ma. jor elvtárs ígéretéhez híven soha nem hagyja cserben ezt a nagy csa ládot és kívánjuk ezért, hogy a 65. éves Major elvtárs még sokáig legyen a proletárnemzetköziség zászlóvivője, Csehszlovákia Kommunista Pártjának harcos katonája. Harc az évi terv felfesftéséért - harc a békéért Üzemeink dolgozói hatalmas lelkesedéssel harcolnak a gottwaldi ötéves terv negyedik évének idő előtti teljesítéséért és nap-nap után értesítik leveleikben szerkesztőségünket elért kitűnő eredményeikről, az évi terv teljesítéséről. Örvendetesek ezek a jelentések, mert egész népünk a békéért, a szocializmusért folyó elszánt harcának tükörképét nyújtják. Nincs az az ádáz ellenség, mely megakadályozhatná harcos békeépítö munkánkat. Pártunk, Gottwald elvtárs mögé szorosan felsorakozva haladunk scilárd hittel a szocializmus építésének útján, s az ez évi tervfeladatok sikeres teljesítésében szerzett tapasztalatokkal, a szovjet munkamódszereknek még következetesebb átvételével készülünk fel valamennyien a gottwaldi ötéves terv utolsó évének győzelmes teljesítésére. • Roták Ferenc elvtárs, a nyitrai Ferrenit azbesztcementgyárból írja, hogy az üzem dolgozói már november 13-án. 48 NAPPAL ELŐBB TELJESÍTETTÉK ÉVI TERVÜKET. A terv teljesítéséért folyó küzdelemben Tóbiás. Chrnka, Vrábel elvtársak munkacsoportjai értek el kimagasló eredményeket, akik egész évben magas teljesítményeket értek el. A munkacsoportok közti versenyben Tóbiás elvtárs csoportja lett az első. Az üze m valamennyi dolgozói — írja Roták elvtárs — a jövőben még Jobban fognak iparkodni, hogy közös erővel mielőbb jelenthessék a gottwaldi ötéves terv teljesítését. Sipos Magda elvtársnő Losoncról azt a hírt közli velünk, hogy A LOSONCI JÁRÁS ÜZEMEINEK DOLGOZÖI az SzKP XIX. kongresszusának és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójának tiszteletére tett kötelezettségeiknek becsületesen tesznek eleget. így fejezik ki szeretetüket és hálájukat felszabadítónk, a nagy Szovjetunió iránt, s akaratukat, hogy pártunk irányítása mellett felépítjük hazánkban a szocializmust. A losonci Tatra-bútorgyár dolgozói már teljesítették egész évi tervüket. A Iónyabányai Magnezit-üzem dolgozói vállait kötelezettségüknek 16 nappal előbb tettek eleget. A garammenti fürésztelep dolgozói december 5-én teljesítették évi tervüket, s az év végéig 200.000 korona értékű áruval termelnek többet terven felül. Kucsera elvtárs a nyugatszlovákiai erdőipari n. v. pezinoki üzemének igazgatója levelében arról számol be, hogy a gabcsikovői üzemrészleg dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy december 5-ére teljesítik évi tervüket. E felajánlásuknak már december 4-én eleget tettek. A ROZSNYÓI ÉRCPÖRKÖLŐK sikeres tervteljesitéséröl ír levelében Subovits elvtárs, a járási párttitkárság dolgozója. A pörkölő dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójának tiszteletére ígéretet tettek, hogy november 30-ra teljesítik évi tervüket. Ezen üzemrészleg dolgozói e felajánlásuknak három nappal előbb tettek eleget. „Hogy ilyen értékes eredményt érhettünk el, — irja levelében Subovits elvtárs — ezt a dolgozók öszszetartásának, az üzemi pártszervezet és szakszervezet jő munkájának köszönhetjük. A legjobb élmunkások, Szlovák György, Kovács Imre, Kovács János, Csobágyi Imre, Tokár Gyula csoportjaikkal és a pörkölő összes dolgozói és technikusai becsületes munkájukkal hozzájárulnak, hogy hazánkban mielőbb felépíthessük a szocializmust, a béketábor erős bástyáját. Az évi terv teljesítése alkalmából a pörkölő dolgozói felajánlották, hogy terven felül 1000 tonna ércet készítenek elő olvasztárainknak, hogy még nagyobb sikereket érhessünk el az építőmunkában". »MI, ROZSNYÓI BÁNYÁSZOK HÍVEN KÖVETJÜK GOTTWALD ELVTÁRSAT — írja levelében ifj. Galló László munkáslevelezőnk — és tervfeladataink teljesítésével bizonyítjuk be, hogy a szocializmust építő öntudatos dolgozókhoz híven harcolunk a tartós béke megőrzéséért. Gottwald elvtársnak ígéretet tettünk, hogy december 10-re teljesítjük évi tervünket. ígéretünknek már december 6-án eleget tettünk. így küzdünk mi, rozsnýói bányászok az ötéves terv időelőtti teljesítéséért, a béke megőrzéséért. ' A RTJDNAI BÁNYÁSZOK NAGYSZERŰ GYŐZELMÉRŐL számol be levelében Lörincz Imre munkáslevelező. — A bánya dolgozói december 10-ike helyett már december 2-án teljesítették évi tervüket. „Tervünk időelőtti teljesítésével méltó választ adunk a nyugati imperialistáknak, hogy bennünket soha le nem téríthetnek a Elutazott Bécsbe a Népek Békekongresszusáťa a csehszlovák küldöttség December 11-én Bécsbe utazott a Népek Békekongresszusára a csehszlovák küldöttség, melynek tagjait a cseh és szlovák dolgozó nép a kerületi békegyüléseken választotta meg, hogy tolmácsolják akaratát a világbéke megőrzésére. A Wilson-pályaudvaron Dr. Oldrich John, a nemzetgyűlés elnöke, Jindrich Uher képviselő, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, a Csehszlovákiai Békevédelmi bizottság elnökségének és titkárságának tagjai, valamint egyes kerületi békevédelmi bizottságok képviselői, Dr. Václav Vacek főpolgármester, Bohumil Cservicsek, a Köztársasági Elnöki Iroda főnöke, Jiri Sládek, a CsSzBSz központi titkára, a központi szakszervezeti tanács, a CsISz, az antifasiszta harcosok szövetsége, a csehszlovákiai nőbizottság, a csehszlovákiai írók szövetségének képviselői, a csehszlovák hadsereg, a nemzetbiztonsági testület tagjai és mások búcsúztatták a küldöttséget. Elindulás előtt a csehszlovákiai dolgozók, a csehek és szlovákok megújhodott Nemzeti Arcvonalának nevében Dr. Oldrich John, a nemzetgyűlés elnöke és a Nemzeti Arcvonal központi akcióbizottságának főtitkára üdvözölte a küldöttséget. Kijelentette, hogy a Népek békekongresszusára szegeződik minden becsületes haladó és békeszerető ember tekintete nagy reményekkel, mert a kongresszus munkájának és eredményeinek hozzá kell járulniok a béke nagy ügyéhez -^ilágszerte. „Dolgozó népünk küldi önöket Bécsbe, mint békeküldötteit — mondotta Dr. Oldrich John. — Saját köréből választotta ki önöket — a munkások, földművesek, a dolgozó értelmiség képviselőinek, asszonyaink és ifjúságunk képviselőinek köréből és elvárja önöktől, hogy a kongresszus szószékéről, ín ás országok küldötteivel való beszélgetések alkalmával elmondják, hogy népi demokratikus köztársaságunk minden dolgozója teljes mértékben megismerte a háború borzalmait, a kapitalizmus kizsákmányoló elnyomását és a fasizmus barbárságát, és ezért szilárdan el vannak szánva minden erejükkel a béke védelmére és megoltalmazására." Anezska Hodinová Spurná, a küldöttség vezetője, a Csehszlovákiai Békevédelmi Bizottság elnöke és a Nemzetgyűlés alelnöke köszönetében kijelentette, hogy a küldöttség tagjai tudatában vannak annak, hogy Köztársaságunk és az egész világ dolgozó népe mit várnak a bécsi békekongresszustól. ígérjük a csehszlovák dolgozó népnek, a köztársaság elnökének és a kormánynak, — mondotta Anezska Hodinová-Spurná, — hogy a belénkhelyezoít bizalommal nem élünk vissza és igazi tanújelét adjuk népünk béketörekvésének s tolmácsolni fogjuk szilárd és elszánt akaratát, hogy minden erejével a békét akarja védeni. A jelenlevők azután a pályaudvar szalonterméböl a perronra léptek. A Wilson-pályaudvar vasúti alkalmazottainak zeniekara eljátszotta a csehszlovák és szovjet államhimnuszokat és a vonat lelkes üdvözlések közepette a küldöttséggel elhagyta a pályaudvart. A Szovjetunióval örök időkre (Folytatás az 1. oldalról) A szovjet ember gyönyörű jellemvonásai már mélyen áthatották országunk legjobb fiainak és leányainak, köztársaságiunk új polgárának jellemvonásait. Űjítóink ezreiben él ma a dicsőséges Sztahanov, Bikov, Brigyko, Korabelnyiková, Kovaljev mérnök, Angelina, a kiváló traktorosnő és Malininová kolhozparasztnő. Éppen úgy, ahogyan ifjúságunkban él Oleg Kosevoj, a hős Matroszov, Zoja Koszmodemjanszká. A szovjet ember jellemvonásai azok, amelyeket megtalálunk a Köztársaság rendjével és a Munkarenddel kitüntetetteknél, az államdíjasoknál. A Szovjetunióval való szövetség, amelyet az a szerződés biztosit, amelynek évfordulójáról most emlékezünk meg, az a tény, hogy a Szovjetunió példája nyomán és állandó segítségévél a szocializmus felé haladunk, mindez mélyrehatóan megváltoztatta egész életünket — és új, összehasonlíthatatlanul boldogabb utakra vezette. E körülmények következtében teljesen megváltozott Köztársaságiunk egész nemzetközi helyzete is. Büszke hazánk mindörökre megszűnt a nyugati kapitalista államoknak csupán csatlósa lenni, amint azt az áruló burzsoázia kényszerítette rá. Köztársaságaink, amely napról napra erösebb és hatalmasabb, ma oszthatatlan részét képezi a békeszerető államok óriási és legyőzhetetlen táborának, amely Astol egészen Sanghájig terjed és amelynek élén a Szovjetunió áll. A Szovjetunióval való szövetségiünk biztosítja számunkra, hogy megrögzött imperialista ellenségeink jól meggondolják azt, hogy piszkos, ragadozó karmaikat felénk nyújtsák. És ha mégis ennek ellenére még titokban felénk nyújtanák őket — akkor olyat húzunk rájuk, mint azt Szlánszky és bandájának esetében tettük! A Szovjetunió nemzeteivel való testvériség, ez olyan országgal való szövetség, amely a kommunizmus küszöbét lépi át, a gigantikus sztálini építkezések országával való szövetség, ahol a nép meg tudja változtatni az éghajlatot és a pusztát termékeny kertté tudja alakítani, a jövő országával, az emberiség élcsapatával való szövetség. Ezért ez a szövetség büszkeséggel tölt el bennünket, a biztonság erős és állandó érzésével tölt el. Ezért tölt el bennünket boldogsággal, hogy a mérhetetlen szovjet országra támaszkodva ugyanazon az úton haladunk, mint ő halad, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és Sztálin elvtárs új lángeszű müve megmutatta nekünk a mi saját, ragyogó perspektíváinkat is. Sohasem lehet eléggé hangsúlyozni, mit jelent számunkra a Szovjetunióval való szövetség. Gottwald elvtárs 1943-ban a szerződés aláírása után találóan mondotta, hogy ... „a mi szláv hársfánk a hatalmas orosz, szláv völgyre támaszkodik". És hogy nemzeti szabadságunk és függetlenségünk fájának ez jóttesz, erről, az a látvány beszél, amikor magunk köré tekintünk: a sikeres szocialista termelés a dolgozók számára állandóan emelkedő életszínvonalat biztosít. Munkanélküliség koldulás és éhség országunkban ismeretlen fogalom. Uj gyárak, duzzasztógátak, iskolák épülnek, megváltoznak falvaink. A munka a becsület és dicsőség ügye lett. Az egész ország buzgó, békés építő tevékenységben él. Megváltozik a föld arculata, megváltoznak az emberek is. A gépek fokozatosan megszüntetik az emberek nehéz, fáradságos munkáját. Az ember a párt és a kormány figyelmének és gondoskodásának középpontja lett. A dolgozók, akik az összes értékek alkotói, hazánkban egyben ez értékek urai is. És mindörökre azok lesznek. Azért, mert a legjobb gazdákká válnak, mert a munkásosztály vezetésével a Kommunista Párttal az élen bátran haladnak új győzelmek felé. A szovjet emberek példája nyomán legyőzzük az összes akadályokat. A Szovjetunióra, szövetségi szerződésünkre támaszkodva sikeresen befejezzük a szocialista felépítést és minden erőnkkel hozzájárulunk a béke megőrzéséhez. szocializmus építésének útjáról és a Szlánszky-féle összeesküvőket, népárulókat letiporjuk. Évi tervfeladataink teljesítésekor Gottwald elvtárshoz intézett táviratunkban ígéretet tettünk népünk szeretett vezérének, hogy tervfeladataink időelőtti teljesítése biztosíték arra nézve, hogy bennünket soha senki el nem tántoríthat a szocializmus építésétől. Megígértük Gottwald elvtársnak, hogy soha senkitől sem hagyjuk magunkat félrevezetni és nem térünk el attól az iránytól, melyet egész népünk elé tűzött ki szülő kommunista pártunk.