Uj Szó, 1952. december (5. évfolyam, 287-311.szám)
1952-12-04 / 289. szám, csütörtök
1952 december 3 UJ szo 427 Gottwald elvtárs az SzKP XIX. kongresszusáról, tartott beszámolójában a kongresszus lefolyását és annak anyagát ismertetve kiemelte hogy bár a szovjet emberek óriási eredményeket értek el, ennek ellenére a siker nem szállt a fejükbe és mind a beszámolókban, mind az e beszámolókicai kapcsolatos felszólalásokban, a kongresszusi vitában sok bíráló és önbíráló szó esett a még mindig előforduló hibákról és fogyatékosságokról. „íme, — állapította meg Gottwald elvtárs — mily nagy tanulságot nyújt ez a tény számunkra, pártunk, népünk számára is. Hiszen a mi politikai, gazdasági és kultúréletünkben bizonyára sokkal több bírálni való van és sokkal több önbírálatra van szükség, hogy így megtaláljuk és szabaddá tegyük az utat a hibák és fogyatékosságot kiküszöböléséhez és szocialista éptőmunkáfc új fellendüléséhez, ami országunk jobb és boldogabb életének nélkülözhetetlen előfeltétele. Mint a szovjet embereknek, nekünk is meg kell tanulnunk, hogy bíráló ée önbíráló szemmel nézzük munkánkat, hogy sohase elégedjünk meg azzal, amit már elértünk, hogy egyre magasabb célkitűzések felé törekedjünk." Pártunk mindenkor, nemcsak azóta, hogy uralkodó párttá vált országunkban, hanem azelőtt, a kapitalizmus idején is éles és kérlelhetetlen fegyverként használta a bírálatot, önbírálatot, hibái gyengéi és fogyatékosságai kiküszöbölésében és leküzdésében. A bírálat és önbírálat volt pártunk kezében az a fegyver, amelynek segítségével megvívta harcát a likvidátorok, az opportunisták, a trockisták, az árulók és elhajlók mindennemű frakciói ellen, és fordítva, a bírálat elfojtása, a diktátori basáákodás volt az ellenséges plattformon álló frakciók azon egyik eszköze, amellyel bomlasztó, ellenséges tevékenységüket a pártban végre akarják hajtani — mint ahogy ezt a Szlánszky-per is bizonyítja. És ha pártunknak a kapitalizmus idején, — amikor nem volt uralkodó párt, hanem kisebbségben lévő ellenzéki párt volt, — a bírálat és önbírálat fegyvere volt cz az eszköze, amellyel egységét és tisztaságát, harcképességét megőrizte, most, hogy az uralkodó párttá lett országunkban, a bírálatnak és önbírálatnak Sztálin elvtárs tanítása szerint olyan szükségletévé kell válnia, mint az ember számára a levegőnek, vagy a víznek, mivel bírálat és önbírálat nélkül nem tudná fogyatékosságait, hibáit kiküszöbölni, nem tudna előre haladni. Sztálin elvtárs arra figyelmeztet, hogyha a párt magához ragadta a hatalmat és uralkodó párttá vált, magának kell észrevennie és feltárnia hibáit és fogyatékosságait, mert nincs más, aki ezt megtegye, viszont: „Ha nem vesszük észre, s nem tárjuk fel nyíltan és becsületesen, ahogy an bolsevikokhoz illik, munkánk fogyatékosságait és hibáit, — mondja Sztálin elvtárs — akkor elzárjuk magunk előtt az előrehaladás útját. De ml előre akarank haladni. S éppen azért, mert előre akarunk haladni, a becsületes és forradalmi önbírálatot egyik legfontosabb feladatunkká kell tennünk. Éneikül nincs haladás. Enélkül nincs fejlődés." Lépten-nyomon tapasztaljuk a munka bármely vonalán Sztálinelvtárs tanításának mély igazságát: a bírálat ős önbírálat alkalmazása nélkül nincs haladás, nincs fejlődés. Ott, ahol szemet hunynak a hibák, a fogyatékosságok, a munkában előforduló fonákságok felett, ott, ahol leplezik és takargatják a fejlődést akadályozó hibákat és ott, ahol szépítgetik a jelentéseket, csakhogy senki se jöjjön rá arra, hogy a dolgok nem mennek rendben, s végül ott, ahol burjánzik a pöffeszkedő elégedettség a sikerektől való megmámorosodás, ahol a „náliWí: minden jól megy" elve üti fel a re jét, s ott, ahol a kákán csomót keresőnek, a kollektív megbontójának, sőt ellenségnek tüntetik fel azt, aki Bzót mer emelni az észlelt hibák, Az önbírálat és az alulról jövő bírálat előrehaladásunk biztos fegyvere hiányosságok vagy visszaélések ellen, — ezeken a helyeken elmaradnak a tervfeladatok teljesítésében. A bírálat kifejlődését akadályozni, a bírálatot elfojtani annyi, mint szándékosan megvédeni a feladatok teljesítésének útjában álló hibákat, megtartani az akadályokat, szándékosan fékezni az előrehaladást, a fejlődést. Elhallgattatni azokat, akik felfedik a fogyatékosságokat, s nem reagálni észrevételeikre, nem kevesebbet jelent, mint megakadályozni a veszély elhárítását, mielőtt az még nagyobb méreteket öltene, megaöadályozni azt, hogy a bajok előidézőjét még idejében, a csírájában elfojtsák. „A bölcs vezetésnek — mondotta Malenkov elvtárs a XIX. kongresszuson — éppen az a lényege, hogy már csírájában képesek vagyunk a veszély felismerésére s nem tűrjük, hogy fenyegető méreteket ölthessen." Pártunknak, amely a munkásosztály, a dolgozó nép pártja s erejének forrása, legyözhetetlensége a tömegekkel való szoros, elszakíthatatlan kapcsolatában rejlik, csak úgy tudja megőrizni, elmélyíteni, még szorosabbá tenni a tömegekkel való kapcsolatát s csak úgy tudja a dolgozók széles tömegeit, az ország dolgozó népét a szoicalizmus felépítésének útján vezetni, ha minden egyes dolgozót a hibák és fogyatékosságok elleni kérlelhetetlen harc szellemében nevel. Az az üzemi munkás, aki szót emel a munkahelyén előforduló anyagpocsékolás ellen, avagy az a szövetkezeti paraszt, aki kifogásolja, hogy a szalmakazlat rosszul fedték be, s így abba belehatol az eső és a szalma rothadásnak indul, vagyis mindazok, akik nem tudnak közömbösen elmenni az észlelt hibák és hiányosságok mellett, akiknek nem mindegy, hogy párt-, állami- és gazdasági életünkben mi történik, felelősségget éreznek hazánk felvirágoztatásáért, a szocializmus megteremtéséért; — ezekben az újtípusú szocialista ember erkölcsének olyan szép csírái hajtanak, bontakoznak ki, amelyeket féltő szeretettel, telI jes odaadással óvni és ápolni kell. A hazaszeretet egyik legszebb és legőszintébb megnyilvánulása a hibák és elégtelenségek elleni harc. Az az ember, akinek nem mindegy, hogy nálunk a dolgok jól vagy roszszul mennek, a közösséget ,az egész társadalom érdekeit, a hazája érdekeit védi. „Minél szélesebben bontakozik kl az önbírálat és az alulról jövő bírálat, — állapította meg Malenkov elvtárs — annál teljesebben érvényesül majd népünk alkotó ereje és energiája, annál erősebben fejlődik és erősödik majd a tömegekben az az érzés, hogy ők az ország gazdái." A bírálat kifejlődésének alapja az egészséges és becsületes önbírálat, az, hogy egyrészt önmagunkban, saját munkánkban is felismerjük a hibákat és elégtelenségeket, másrészt, hogy a munkánkat, tevékenységünket ért bírálatot ne ellenségesen, ne úgy fogadjuk, mint „támadást", hanem mint a becsületes segíteni akarást. Az a párt-, állam vagy gazdasági funkcionárius, aki a munkáját, tevékenységét, vagy magatartását ért bírálatot úgy fogadja, hogy az támadás személye és munkája ellen, az tudatosan elfojtja a bírálatot s ezáltal szándékosan akadályozza a fejlődést akadályozó hibák és akadályok eltávolítását. Nálunk, sokhelyütt és sok esetben tapasztalni ezt a bírálattal szemben megnyilvánuló ellenséges magatartást. Párt-, áSami és gazdasági életünk bármely szakaszán gyakran észlelni, hogy a vezetők, a funkcionáriusok a munkájukat ért bírálatot ellenségesen fogadják. A bírálat nyomán nem azt tartják fon tosnak, hogy a feltárt hibákat kiküszöböljék, a napfényre került hiányosságokból további muhkájukra nézve okuljanak, tanuljanak, hanem azt igyekeznek mindenáron bebizonyítani, hogy az, aki bírált összeférhetetlen, akadékoskodó, meg akarja bontani a kollektív munkát, nem respektálja a vezetést. Szinte szajkószerü receptté vált, hogy a különféle szervek, például a sajtó bírálatára így válaszolnak: „Mi tudatában vagyunk annak, hogy a szocializmus építése és a világbéke megőrzése fokozottabb feladatok elé állítja dolgozó népünket és hogy ezeknek a megnövekedett feladatoknak csak úgy tudunk eleget tenni ha munkánkat állandóan megjavítjuk és mi szívesen fogadjuk a kritikát, azonban szükségesnek tartjuk, hogy a kritika építő kritika legyen, mert az Űj Szó ekkor és ekkor megjelent kritikája, bár sok igazságot tartalmaz, de mégsem felel meg a valóságnak, mert ..." és akkor az következik, hogy a szövetkezet azért nem tudta a cukorrépát ritkítani, mert kevés a munkaerő. Arról nem írnak, hogy a szövetkezetben az asszonyok nem dolgoznak —, az állami birtokról nem lehet eltávolítani a kulák intézőt, mert nincs kit a helyébe állítani, az üzem azért maradt el a terv teljesítésében, mert..." és mindenre találnak magyarázatot így válaszoltak az Űj Szó kritikájára a bajcsi állami birtokról. A lap október 14-ikl számában Benkó Ferenc udvardi levelezőnk bírálta a bajcsi állami birtokot, hogy az irodán kuláklányt alkalmaznak, s hogy többszöri figyelmeztetés ellenére sem bocsátják el, mert ..pótolhatatlan munkaerő". A kritikára adott válaszában az állami birtok üzemi pártszervezete és szakszervezete azt írják, tudják, hogy kulák, azt is tudják, hogy ,,nem igaz, hogy a földkerekségen ne lenne egy pótolha tatlan munkerö", majd így fejezik be levelüket: „ ... tudatában vagyunk adott feladatainknak, amelyeket tőlünk .telhetőleg 100 százalékra teljesíteni fogunk", de egy szót sem írnak arról, hogy íntézkedtek-e arra nézve, hogv a kuláklányt elbocsássák. s helyébe becsületes alkalmazottat ültessenek. Még kirívóbb példája a bírálattal szemben megnyilvánuló demagóg, vagy pedig ellenséges magatartásnak, a bírálat elkenésének és a hibák takargatásának a füleki járási nemzeti bizottságnak az Űj Szó szeptember 19-iki számában megjelent cikkre adott válasza. amely cikk leleplezi Furák Istvánt, a csákányházi akció bizottság elnökét, aki búzatermésének nagyrészét titokban, kézzel csépelte ki, s a gabonát elrejtette. A járási nemzeti bizottság a kritikára küldött válaszában megállapítja, hogy ez nem felel meg a valóságnak, azaz alaptalanul megrágalmazták a csákányházi akció bizottság elnökét, s ezért kéri, hogy a levelet, amelynek alapján a cikk készült, a szerkesztőség azonnal küldje el, hogy abból megállapíthassák a levél írójának kilétét, s ellene az eljárást megindíthassák. A szerkesztőség részéről történt újabb kivizsgálás megállapította, hogy a cikkben tett állítások teljes mértékben fedik a valóságot, ellenben azt is megállapította, hogy a járási nemzeti bizottságtól az iigyet senki sem vizsgálta ki a hely. színen, hanem néhány funkcionáriusnak az volt a célja, hogy a fel fedett hibát eltussolják s a bírálatot a levél íróján megbosszulják. A szerkesztőség újbóli beavatkozására volt szükség, hogy a felsőbb szervek a járási nemzeti bizottság ezen funkcionáriusai ellen eljárást Indítsanak. Ezekkel az esetekkel szemben ott, ahol bírálat nyomán gyökeréig nyúlnak a hibáknak, ahol felkarolják és támogatják a bírálat kifejlődését, megjavul és meggyorsul a munka, szárnyat és lendületet kap a dolgozók alkotó kezdeményezése és az akadályokat, nehézségeket egymásután leküzdve, egyre nagyobb sikereket érnek el. A csallóközcsütörtöki tráktorállomás dolgozóinak kezdeményezésére az Űj Sző még a múlt év tavaszán éles bírálatot gyakorolt az állomás felett, hogy annak vezetését kulákok tartják a kezükben, akik tudatosan fékezik a munkák idejében való elvégzését, s az állomáson osztályidegen elemeket bújtatnak meg. A bírálat nyomán leváltották a traktorállomás igazgatóját, a bérelszámolót és több kulák traktoristát, aminek következtében a traktorállomás annyira megjavította a munkáját, hogy azóta az ország élenjáró traktorállomásai közé tartozik. Hasonló eredményről számol be Kugler Emánuel, levelezőnk is, aki a losonci traktor, állomásról írt levelében azt írja, hogy ,.az Uj Szóban tavasszal megjelent erős és indokolt kritika hasznára vált az állomás dolgozóinak, mert ma már az őszi munkák befejezéséért folytatott harcban a tavalyi negyedik helyről a második helyre küzdötték fel magukat." Pártunk új szervezeti szabályzatának tervezete a párttagok kötelességévé teszi: „Kifejleszteni az önkritikát és az alulról jövő kritikát, leleplezni a munkában lévő hiányokat és törekedni kiküszöbölésükre, harcolni a kérkedő elégedettség ellen és a munkasikerektől való megmámorosodás ellen. A kritika elnyomása nagy hiba. Aki a kritikát elhallgattatja, aki a kritikát kérkedéssel és dicsekvéssel helyettesíti, az nem lehet a párt soraiban." A bírálat és az önbírálat éles fegyver a kommunisták és minden dolgozó kezében. A bírálat és az önbírálat az az eszköz, amelynek alkalmazásával feltárhatjuk a rejtett és lappangó hibákat az eltitkolt hiányosságokat és elégtelenségeket, leleplezhetjük az álcázott ellensé geket, népünk és népi demokratikus rendszerünk ellenségeit, s egészsé ges fejlődést biztosíthatunk párt, állami, gazdasági és kulturális életünknek. A hibákkal és fogyatékos, ságokkai megalkuvók, az opportunisták azt hirdetik, és a gyakorlatban meg is valósítják, hogy az éles és engesztelhetetlen bírálat, a hibák feltárása, a szabálytalanságok szellőztetése gyengíti a pártot, az ellenség malmára hajtja a vizet, aláássa a vezetők tekintélyét; hogy gyengéink feltárásával konkrét adatokat szolgáltatunk ellenségeink kezébe népi demokratikus rendszerünk elleni propagandájukhoz. Ennek éppen az ellenkezője igaz. A hibák és a fogyatékosságok feltárása nem gyengíti, hanem erősíti pártunkat és népi demokratikus rendszerünket. mert nem gyengeségünket, hanem erőnket és életrevalóságunkat bizonyítja az. ha nem félünk feltárni a hibákat és a fogyatékosságokat, Akkor volnánk gyengék, ha nem volna bátorságunk ahhoz, hogy szembenézzünk saját hibáinkkal, ha hagynánk, hogy a csírájában lévő hibákat ne tárják fel és ne távolítsák el, hanem takargatnánk őket, s engednénk, hogy elmérgesedjenek, nagyranöjenek. A hibák és elégtelenségek, a párt- állami és gazdasági életünkben észlelhető gyengéink felfedése nemhogy módot ad ellenségeinknek népi demokratikus rendszerünk elleni uszításra, hanem ellenkezőleg, akkor adnánk módot erre ellenségeinknek, ha takargat nánk a hibákat, ha suba alatt tartanánk gyengéinket. ,,A bírálat és az önbírálat — állapította meg Malenkov elvtárs — a párt kipróbált fegyvere a párt egészséges szervezetét aláásó fogyatékosságok, hibák és egészségtelen jelenségek elleni harcban. A bírálat és az önbírálat nem gyengíti, hanem erősíti a szovjet államot, a szovjet társadalmi rendet; egyik jele erejének és életrevalóságának." A bírálat kifejlesztésében elsősorban is fontos, — mint azt az új szervezeti szabályzat tervezete is hangsúlyozza — az alulról jövő bírálat kifejlesztése, annak felkarolása és támogatása. Malenkov elvtárs az SzKP XIX. kongresszusán azonban rámutatott, hogy nem lehet és nem szabad arra várni, hogy az alulról jövő bírálat spontán módon, önmagától fejlődjön ki. erre várni hiábavaló dolog, mert ha a dolgozók nagy tömegei, akiknek ezer meg ezer észrevételük van, az ész. lelt hiányosságokról és hibákról, nem tapasztalják, hogy a párt-, az állami és gazdasági szervek támogatják őket a hibák feltárásában, ha észrevételeik nyomán nem szüntetik meg azokat a hiányosságokat, amelyekre rámutattak, akkor a bírálat nemhogy fellendülne és kibontakozna, hanem ellanyhul, sőt teljesen elalszik, a dolgozók közömbössé válnak párt- és állami életünk, valamint népgazdaságunk bármely szakaszán előforduló hibákkal és hiányosságokkal szemben. Éppen ezért az alulról jövő bírálat kibontakozásának elősegítéséhez elkerülhetetlenül szükséges, hogy az illetékes párt-, állami és gazdasági szervek támogassák a dolgozók bírálatának kifejlődését, s a feltárt hiányosságokat kiküszöböljék. Az alulról jövő bírálat kifejlődéséhez az szükséges, hogy az összes vezető szervek és funkcionáriusok olyan légkört teremtsenek, hogy minden becsületes dolgozó bátran és félelem nélkül bírálhasson, tekintet nélkül arra, hogy a személyek, akiknek magatartását vagy munkáját bírálják, milyen tisztséget töltenek be párt-, állami és gazdasági életünkben. Véget kell vetni az eg^es konferenciákon és értekezleteken előforduló olyan jelenségeknek, hogy ha a konferencia résztvevői bírálni kezdik a hibákat, szellőztetni kezdik a hiányosságokat, akkor a konferencia vagy értekezlet vezetője diktatórikusán kijelenti, hogy „nem azért jöttünk össze, hogy bírálgassunk, tsineni azért, hogy munkánkról beszéljünk", — mint ahogy Komáromban, az egyik nemrég megtartott konferencián történt. Pártunk új szervezeti szabályzatának tervezete nemcsak kötelességévé teszi a párttagoknak a hibák és hiányosságok elleni kérlelhetetlen harcot és a legsúlyosabb eljárással torolja meg a bírálat elfojtását, hanem hangsúlyozza azt is, hogy „ a párttagnak nincs joga eltitkolni a dolgok kedvezőtlen állását, közömbösen viselkedni a helytelen ténykedéssel szemben, amely megkárosítja a párt és az állam érdekeit." Nem egy esetben vezet a bírálat elfojtásához, az elégtelenségek takargatásához az egyes funkcionáriusok elégedettsége, hivalkodó önteltsége, a munkában elért nagyobb sikerektől való megrészegedés, amikor is a sikerek láttán arr a az álláspontra helyezkednek, hogy „nálunk már minden jól megy", ..egyenesben vagyunk" s ' csak elhomályosítaná az elért sikereket az „esetleges" hibák „piszkálása". A kérkedést, az elégedettség hangulatát, a pöffeszkedő önteltséget a bírálat éles fegyverével mindenütt le kell törni, s életünk minden vonalán magunkévá kell tennünk s meg kell valósítanunk Gottwald elvtárs tanítását, „hogy bíráló és önbíráló szemmel nézzük munkánkat, hogy sohase elégedjünk meg azzal, amit már elértünk, hogy egyre magasabb célkitűzések felé törekedjünk." Teljes egészében magunkévá kell tennünk és következetesen érvényesítenünk kell Malenkov elvtársnak a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán elhangzott tanítását, amelyben az alulról jövő bírálat kifejlesztéséről szólva azt a feladatot tűzte ki a pártszervezetek, a kommunisták és minden szovjet polgár elé, hogy „minél nagyobb arányokban vonjuk majd be a tömegeket a munka hiányosságai ellen való harcba, minél erősebb lesz valamennyi szervezetünk tevékenységének alulról jövő ellenőrzése, annál sikeresebben haladnak majd előre ügyeink minden vonalon." Bátky László.