Uj Szó, 1952. december (5. évfolyam, 287-311.szám)

1952-12-24 / 306. szám, szerda

1952 december 24 131 SZO 5 Csehszlovákia Kommunista Pártja országos konferenciája J. Zeman elvtárs felszólalása Elvtársak és elvtársnök! Éppen úgy, mint a szovjet hadse­reg, hadseregünk is forradalmi had­sereg — a felszabadult munkások é s a dolgozó nép hadserege. A szocialista hazafiságtól, a proletárnemzetközi­ségtől 5s az amerikai-angol imperia­listák elleni izzó gyűlölettől áthatott hadsereg. Ezért hadseregünk és doP­gozó népünk érdekei azonosak. Hadseregünknek ez a haladó kül­detése határozza meg egyik főfelada­tunkat, — a káderpolitikát is, hadse­regünk tagjai nevelésének módját és tartalmát, a katonákról és a pa­rancsnokokról való szocialista gon­doskodást. Hazánk összes polgárai nevelésé­nek alapirányelveit éppenúgy, mint a hadsereg nevelésének alapirányelveit Csehszlovákia Kommunista Pártja IX kongresszusa tűzte ki. Gottwald elvtárs beszámolója alapján határo­zottan megszabta az ideológiai és ne­velőmunka programmját is: ..Egész népi demokratikus társa­dalmunk tulajdonává tenni az új ha­ladó világnézetet, a marxizmus-leni­nizmust." E nevelő feladat teljesítésében kü­lönösen jelentős helye van hadsere­günknek, amely a nevelő eszközök egész rendszerével, valamint az ala­kulatok és egységek iskolázásának megszervezésével, a tanfolyamok, is­kolák, tanintézetek és akadémiák széleskörű hálózatával a népi demo­kratikus haza büszke és derék védői, ifjú nemzedéke és a szocializmus lelkes építői tömegnevelésének igazi iskolájává válik. Pártunk a hadsereg építésében ab­ból az alapelvből indult ki, s mindig azL az alapelvet igyekezett megvaló­sítani, hogy a hadsereg harcképessé­ge, előkészítése és .felkészültsége köz­vetlenül összes tagjai, főleg a pa­rancsnoki kar politikai fejlettségétől és ön tudatosságától függ Ezt azon­ban jój tudták ellenségeink és a had­seregben levő összeesküvő központ­ban működő ügynökeik is, akik más súlyos bűntetteken és gaztetteken kivül minden eszközzel szándékosan szabotálták a hadsereg új parancs­noki és politikai karának építését. Gyakran sikerült oly komoly kér­désben is eltéríteni a helyes iránytól az alakulatszervezeteket, mint ami­lyen például az alakulatszervezet vi­szonya a parancsnokhoz és ezzel megbontották a hadsereg harcképes­ségének alapfeltételét — a katonai vasfegyelmet és alapját — az oszt­hatatlan parancsnoki jogkört. Mind­ezzel megteremtették a feltételeket sötét, gonosz szándékaikhoz és az osztályellenség gaztetteihez és ideo­lógiájának a hadseregben való ter­jesztéséhez. Csupán dr. Alekszej Csepicska elv­társnak a hadügyminiszter funkció­jába való belépésével sikerült végez­ni ezekkel az ellenséges elemekkel. Gottwald elvtárs intézkedéseivel, a Szovjetunió és Sztálin elvtárs önzet­len segítségével valóra vált a jel­szó: „A szovjet hadsereg — a ml pél­daképünk." Aránylag rövid idő alatt sikerült felnevelni a munkásosztályból szár­mazó, a párthoz és a Szovjetunióhoz feltétlenül ragaszkodó új parancsno­kok egész sorát. Sikerült felépíteni jó] megszervezett, szilárd és aktív pártszerveket, a komniunisták poli­tikai apparátusát és pártszervezeteit, amelyek a hadsereg építésében a si­kerek szervezőivé és a parancsnokok hatékony segítőtársaivá váltak a harc és politikai előkészítés tervének teljesítésében. A pártpolitikai és politikai nevelő­munka minősége az utóbbi két év alatt szakadatlan és gyors növeke­dést mutatott fel és visszatükröződik a hadsereg harci felkészültségének jó eredményében. A parancsnoki kar a politikai szer­vek, a párt- és ifjúsági szervezetek a párt vezetésével a csehszlovák néphadsereg erkölcsi, politikai, kul­turális és katonai, szakmai nevelésé­nek hatalmas lenditőkarját alkotják. Csak mindezen tényezők helyes, szi­gorúan megszervezett és egymást kölcsönösen kiegészítő munkája hoz­za meg a kívánt eredményeket. Erre tanítanak bennünket a szovjet ta­pasztalatok, ezt erősíti meg gyakor­latunk is. Ezért a katonák nevelését céltudatos, rendszeres munkának fog­juk fel az egész kiképzés folyamán — nem csak a politikai iskolázás alatt — hanem a harci és politikai előkészület minden órájában, a fe­letteseknek és az alárendelteknek a párt és ifjúsági gyűléseken való min­dennapos kölcsönös érintkezésében is. Katonáinkat a katonai eskühöz való hűség szellemében, a katonai sza­bályzat, a parancsnokok rendeletei és parancsai pontos és szigorú telje­sítésének szellemében neveljük. Fegyelmünk magasfokú öntudatos­ságon, a parancsnokok és alárendel­tek elvtársias viszonyán alapszik. Sikerült már elérnünk azt, hogy ka­tonáink parancsnokuk , iránt nem azért fegyelmezettek és enge­delmesek, mert félnek tőle, mint va­lamikor volt, hanem azért, mert megértették, hogy a parancsnok ál­tal kiadott parancs lényegében a nép és a haza parancsa, hogy a parancs­nok által kiadott parancs törvény és teljesítése a szocializmus és a béke védői becsületének és legmagasabb­fokú büszkeségének ügye. A vasfegyelemért s megszilárdítá­sáért folytatott magasfokú, öntuda­tot- és következetes harc ma néphad­seregünk, a csehszlovák nép forra­dalmi harcos hagyományai képvise­lője minden tagjának fő feladata. A magasfokú fegyelem megteremti a feladat teljesítésének fő feltételét. Politikailag öntudatos, a népi demo­kratikus rendszer iránt odaadó, az osztályellenséggel szemben éber és elővigyázatos, a hazáért és a szocia­lizmusért folytatott küzdelemben tel­jes győzelem eléréséért minden ere­jük kifejtésére és minden áldozat meghozására képes, tántoríthatatla­nul elszánt, mindenképpen lelkes pa­rancsnokokat és katonákat kell ne­velni. Annak ellenére azonban, hogy had­seregünk az utóbbi időben elvitatha­tatlan sikereket ért el, tudjuk, hogy a hadsereg építésében a feladatok nagy része még előttünk áll, és mun­kánkban még hiányosságok és hibák is vannak. Meg vagyunk győződve azonban arról, hogy pártunk köz­ponti bizottságának segítségével, az SzKP XIX. kongresszusig eredmé­nyeinek és tapasztalatainak rendsze­res tanulmányozásával és a párt e történelmi jelentőségű országos kon­ferenciájából merített tanulságokkal a tárgyi és hatékony bírálat és ön­bírálat következetes és bátor fejlesz­tésével minden akadályt és hiányos­ságot leküzdünk. Dr. Oldrich John elvtárs felszólalása Elvtársak és elvtársnök! Ha figyeljük ellenségeink veszett ugatását, amely most pártunk orszá­gos konferenciájának idején tetőfo­kára hágott, itt világosan felszínre jut az a tény, hogy az amerikai im­perialisták és híveik minden eszköz­zel igyekeznek abból a vereségből, amelyet elszenvedtek, mindent, amit csak lehet, megmenteni. Minden ré­sen át, minden csatornán keresztül és az összes reakciós elemek segít­ségével azt a meggyőződést igye­keznek terjeszteni, hogy még ebben a pillanatban is a legfontosabb és legdöntőbb dolog, amiről nálunk szó van, az államellenes összeesküvő központ kérdése, amelyet Szlánszky vezetett és amelyet a legértelmetle­nebb, legszégyentelenebb hazugságok és rágalmak végtelen sorával fon­nak körül. Ez arról tanúskodik, hogy alaposan elevenükre tapintottunk. Másrészt látni kell, hogy köztár­saságunk nagyon bonyolult, súlyos és veszélyes időszakon ment ke­resztül, főleg ha tudatosítjuk, milyen nemzetközi helyzetben élünk most. A nép figyelme pártunk és konfe­renciája felé fordult olyan mérték­ben, mint eddig még soha. Ugy vé­tem. hogy meg kell mondani, mily szükség volt arra, hogy a részletkér­dések egész sorára választ adjunk. És éppúgy mint mindig, ezt a választ nekünk és egész dolgozó népünknek Gottwald elvtárs adta meg gottwaldi világossággal. Néhány nappal ezelőtt véget ért a Csehszlovák-Szovjet Barátság Hó­napja, amely kétségtelenül a legsike­resebbek közé tartozik, amelyeket valaha is tartottunk nálunk. Dolgo­zóink millióinak számtalan szeretet és hüségmegnyilvánulása a Szovjet­unói és Sztálin elvtárs iránt világos bizonyítéka annak, hogy a szovjet néppel való barátság dolgozó né­pünk számára értékes kincs, hogy köztársaságunk az egész dolgozó nép akaratából örök időkre össze van kötve a Szovjetunióval. (Taps.) A városok és falvak dolgozói leg­szélesebb tömegeinek figyelme, amely pátunkra, országos konferen­ciánkra, Gottwald elvtársra irányul, ezúttal valamiben egészen új, még teljesebb és gazdagabb mint azelőtt, korlátlan bizalommal van eltelve a CsKP iránt, bizalommal és szeretet­tel Gottwald elvtárs iránt. Pártunk, városaink és falvaink dolgozó népe felzárkózottabb és egységesebb, mint bármikor ezelőtt. Nemzeteink szilárdan és rendíthetetlenül halad­nak Gottwald elvtárs nyomán. Ez óriási gazdagság, amelyet vé­delmezni kell, ki kell fejleszteni és minden eszközzel továbbra is meg kell szilárdítani a szocializmus és a béke nagy ügyének győzelme érde­kében. Engedjék meg, hogy ezzel kapcso­latban legalább nagyon röviden meg­emlékezzem azon tömegpolitikai munkáról, amelyről itt a vita folya­mán több ízben említés történt. Az új szabályzat mindegyikünknek kö­telességévé teszi a tömegekkel való kapcsolat állandó megszilárdítását, a dolgozók szükségleteire és kérdéseire idejében való reagálást megmagya­rázni a tömegeknek a párt politiká­jának és határozatainak értelmét, emellett szem előtt tartani, hogy pártunk ereje és legyözhetetlensóge a néppel való szoros és felbonthatat­lan szövetségében rejlik, tehát abban, amire újból és újból emlékeztet Gottwald elvtárs, mint az egyik leg­fontosabb feladatra. Bizonyos az, hogy éppen ezen a szakaszon Szlán­szky, Svermáné és a többi kártevő eltávolítása után jelentős javulást és a sikerek sorát értük el. Ennek ellenére úgy vélem, hogy az elért eredményekkel nincs jogunk meg­elégedni már csak azért sem, mert végezetül minden sikernek — bárme­lyik szakaszán is értük el. a gyárak­ban vagy földeken, vagy másutt, — az a feltétele, hogyan sikerül meg­nyerni és meggyőzni a dolgozókat pártunk politikájának helyességőröl és az adott konkrét feladatok fon­tosságáról. A tömegpolitikai munkában szük­séges, hogy hamarosan végetvessünk a rögtönzésnek és a rohammunkának, amely ellaposodáshoz vezet és a fel­adatok gépies elintézéséhez. Gyak­ran csak ahhoz, hogy kitölthessenek valamilyen kimutatást vagy kérdő­ívet. Az országos pártkonferencia vilá­gos jeladás az új harc megkezdésé­re életünk valamennyi szakaszán. Nincs olyan erő, amely képes volna megakadályozni dolgozóink győzel­mét a szocializmusért és békéért folytatott harcban. Ez a konferencia ismét a legmeggyőzőbb bizonyítékát adta annak, hogy a Gottwald elvtárs által vezetett CsKP legyőzhetetlen J. Prokopová elvtársnő felszólalása Elvtársnök és elvtársak! Tekintet­tel arra, hogy a české budejovicei ke­rület határvidék, tehát államunk vé­delmének szempontjából nagy jelen­tőséggel bír, mindenekelőtt a párt­alapszabályzat 10. pontjához akarok megjegyzést fűzni, amelyről Gott­wald elvtárs beszámolójában beszélt. Köztársaságunk védelmének, védő­képességének biztosításáról akarok szólni. Amikor mint a délcsehországi vidék küldöttei eljöttünk az orszá­gos konferenciára, hadseregünk az országos konferencia tiszteletére, küldöttségünket ünnepélyesen bú­csúztatta el. A katonák sorfala kö­zött a katonazenekar hangjai mel­lett mentünk végig. Az egyes alaku­latok nevében búcsúztattak bennün­ket az elvtársak, a katonák képvise­lői. Az egyik ifjú parancsnok nagy megindultsággal a következőket mondta: Mit mondjak? Elvtársak, irigylünk benneteket. Meglátjátok ,,Gottwald elvtársat". Egyszerű ak­tus volt ez, amely hadseregünk ma­gas politikai fejlettségéről tett bi­zonyságot. Ezzel a ténnyel találkozunk min­den lépésen, összes konferenciáin­kon, főleg a határmenti járásokban felszólaltak a különféle alakulatok, főleg a határőrség alakulatainak ka­tonái és parancsnokai és mire mu­tatott ez? A párt iránti szilárdság, világosság, odaadás áradt az új párt alapszabályzathoz fűzött összes megjegyzésekből. Különféle munka­szakaszokon, szénakaszálásnál, ara­tásnál és az erdőben is segített had­seregünk. A hadseregnap szintén megmutatta népünk és hadseregünk forró barátságát. Gottwald elv­társat igazán szeretik. A párt alap­szabályzat tervezetének megtárgya­lásakor a gyűléseken és konferen­ciákon megismertük, mily nagy a pártunkba, Gottwald elvtársba ve­tett bizalom. A párt és Gottwald elvtárs iránti öntudatos szeretet elmélyült a mun­kásmozgalom fejlődése, Szlovákia Kommunista Pártja és a CsKP tör­ténelmi ismeretének fokozásával. A pártiskolázás évében a párttagok magasabb ideológiai színvonalat nyertek. Az emberek megtanulják felfogni a párthoz, az új társadalmi rend e harcos hadseregéhez való tartozás jelentőségét. Magasabb po­litikai fejlettséggel a felelősségérzet is növekszik. A pártszabályzatterve­zet megtárgyalása elmélyítette a párttagokban mind a kötelességeik, mind jogaik felfogását. Pártunk fö alapelveit mélyebben kellett meg­magyarázni. A pártonbelüli demo­krácia és a demokratikus centraliz­mus kérdése volt ez. Következetes alkalmazásuk nemcsak az alulról jö­vő bírálat fejlesztését, hanem a párt és állami fegyelem jobb betartását is elősegíti. Gottwald elvtárs beszámolójában magasan kiemelte a szocialista mun­kaverseny és az alulról jövő kezde­ményezés megszervezésének és élesz­tősének jelentőségét. A tömegek kezdeményezése néha a termelést irányító magasabb szervek, miniszté­riumaink, főigazgatóságaink meg­nemértésébe ütközik. E helyeken nem nyilvánul meg az alulról kiin­duló javaslatok megvalósításához szükséges kellő rugalmasság. A szo­cialista munkaverseny fejlesztését gátolják azok a hiányosságok, ame­lyek nagyrészt még az összeesküvő banda káros tevékenységéből ered­nek. Szükséges lenne, hogy a káros tevékenység következményeit gyor­sabban kiküszöböljék. Állandó nagy feladatunk a dolgo­zóknak az örömteljes szocialista munkaversenyre való vezetése. Kell, hogy a fő mozgató erőt a kellőkép­pen nagy. sőt maximális termelési feladatok képezzék. A cseszké bude­jcvicei kerületben jól fejlődött a terv idő előtti teljesítéséért indított szo­cialista munkaverseny. Már 180 üzem teljesítette az ötéves terv negyedik évének feladatait. A legnagyobb üzem, a sztrakonicei CZ-üzem azon­ban megrontja sikereinket, megront­ja a tervteljesítést, mert egész éven át tusakodik a termelési program­mért és az üzemre rótt feladatok anyagfedezetéért. Most állapítjuk meg, hogy az ötéves terv ötödik évé­ben az üzem ugyanolyan probléma előtt áll. Fontos az is, hogy az üzemekben egységesebbek legyenek termelési feladataink, ami lehetővé tenné, hogy a munkás nyugodtan dolgoz­hasson, kiizdhessen a munkaterme­lékenység fokozásáért és a termelé­si idő megrövidítéséért. Látjuk ezt a cseszké budejovicei Motor-Union példáján, ahol a különféle termelési feladatoknak 45 válfaja van. Emel­lett a különféle munkamüveletek száma 500. Az ilyen üzemben a munkás az alig megkezdett egyik feladatról a másikra tér át és ez a munkások teljesítményének elérték­telenedésére és elégedetlenségükre vezet. E komoly hiányosságokkal szemben szigorúaknak és kérlelhetet­leneknek kellene lennünk és feltétle­nül javulást kell követelnünk. Sokkal vagyunk adósak határvi­dékünknek, egészségügyi, szociális és kulturális téren is. E kérdésekre na­gyobb figyelmet kell fordítanunk. Az egész délcsehországi vidék kül­döttségének nevében kijelenthetem, hogy minden igyekezetet kifejtünk a párt és a kormány feladatainak pél­dás teljesítésére, hogy életbeléptes­sünk Gottwald elvtárs beszámolójá­ban kitűzött minden irányelvet. A párt alapszabályzat megtárgya­lása a párt összes szervezeteiben és szerveiben megmutatta, hogy a CsKP Gottwald elvtárstól vezetett Központi Bizottságába vetett biza­lom nagy. Főleg annak említése, hogy Gottwald elvtárs élete vesze­delemben forgott, hatalmas undort váltott ki az összeesküvő bandával szemben. A délcsehországi nép kül­döttségének nevében megbízást kap­tam, hogy hosszú életet és egészsé­get kívánjak Gottwald elvtársnak, hogy még hosszú évekig álljon dicső pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja élén. (Taps.) V. Uhlir elvtárs felszólalása Megbízást kaptam, hogy tolmá­csoljam Központi Bizottságunknak és Gottwald elvtársnak a munká­sok és parasztok határtalan bizal­mát és mély háláját az államelle­nes összeesküvő központ erőteljes és idejében való szétzúzásáért. Kerületünk népének már néhány­szor lehetősége volt, hogy meggyő­ződjön a Központi Bizottság éber­ségéről, elővigyázatosságáról és kö­vetkezetességéről. A Központi Bi­zottság segített az olomouci kerüle­ti pártszervezetnek, hogy elbánjon a párt és a munkásosztály Szosz­nár, Sztavinoha és Reznyicsek típu­sú árulóival, kalandoraival. Gott­wald elvtárs rámutatott arra. hogy Szlánszky és bandájának nem sike­rült teljesen megvalósítaniok célju­kat Hasonlóképen nárlunk sem sike rült ez Szoszárnak. Sztavinoliának és Reznyicseknek, a bírálat rend­szeres elnyomása, a kispolgári és polgári elemeknek fontos helyekre való korrupt beeröszakolása ellené­re, a párt sorainak szétaprózására és a párt akcióképtelenné tételére irányuló igyekezet ellenére minde­nekelőtt azáltal, hogy minden osz­tályszempont nélkül Február után szélesre tárták a párt kapuit és le­hetővé tették a burzsoá és kisbur­zsoá elemeknek a pártba való be­furakodást. Február után kerületi szerveze­tünk tagjainak száma 60 ezerről 115 ezerre emelkedett. A gyarapo­dás jelentős része éppen ezekből a burzsoá és kisburzsoá elemekből te­vődött össze. Az árulók és kiszol­gálóik által a kerületben okozott minden kár ellenére azonban nem sikerült megbontaniok a párt egész­séges magvát. A kerületi szervezet a párttól idegen kölönctől való fo­kozatos megtisztulásával és a hely­telen munkamódszerek fokozatos ki­küszöbölésével egyre akcióképeseb­bé és vonzóbbá válik. Ennek bizonyítéka a terv telje­sítése az iparban. A nyári hónapok során széleskörűen kibontakozott versenybe, amely az SzKP XIX. kongresszusának és a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 35. év­fordulójának tiszteletére lényegesen elmélyült és kiterjedt, kerületünk 450 üzeme kapcsolódott be. Ez a rendszeresen ellenőrzött verseny, amely az ötéves terv negyedik évé­nek időelötti és takarékosabb tel­jesítésére irányult, lehetővé tette, hogy kerületünknek több mint 150 üzeme már teljesítette évi tervét és az üzemek nagy része úgy dol­gozik, hogy éppen e napokban üze­meink a gottwaldi ötéves terv ne­gyedik évét általánosságban tel­jesítette. (Taps.) Igv a Szovjet­unió, a népi demokraťkus országok (Folytatás a 6. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom