Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)

1952-11-13 / 270. szám, csütörtök

4 IIISZÖ 1952. november 13. k J. Visinszkij elvtárs beszéde a koreai kérdésről az EMSz politikai bizottságának november 10-i ülésén pontja az „éber védelemmel" volt egyenlő. Skrzeszewski lengyel külügyminiszter, a lengyel küldöttség vezetője helyesen és teljes megalapozottsággal mutatott rá: e jelentés rendeltetése nyilvánvalóan az volt, hogy az ,.?.libí" szerepét játssza, vagyis olym dokumentum, amely arra hivatott. hogy irazolja az előkészített bühü"'reményt — adott esetben a körmi fegyveres agressziót. Ezt az ,,alibit" azonban olyan hibíkka! állították össze, amelyek leleplezik az agresszió törtSrtetének meghamisítóit. Szembetűnik például a következő tény: : az EN'"z-bizottság jelentését a megfigyelők június 24 én állították össze, vagyis egy nappal azután, hogy visszatértek a 38. szélességi foktól, de még a hadmüveletek megkezdése e'ött. A megfigyelők kiielent'k: akkor nem volt lehetőségük arra, hogy ezt a dokumentumot kiadják és eljuttassák a megfelelő helyekre és ezért arra korlátozódtak, hogy röviden beszámoljanak annak tartalmá » ról a b'zottság 1950 június 26-i szöuli ülésén. Azokat a határozátokat. amelyeket a bizottság a beszámoló alapján hozott, bevették abba a táviratba, amelyet a bizottság ugyan aaon a napon elküldött a főtitkárságnak és amelyet később a Biztonsági Tanács C/1507 számú dokumentumaként adtak ki. Ha figyelmesen tanulmányozzuk ezt a C/1507 számú dokumentumot, ahogyan azt a Biztonsági Tanács 1950 június 27-i 16-os számú hivatalos jelentésében közzétették, kiderül, hogy a bizottság a 38. széles ségi foknál végbement katonai eseményekre vonatkozó következtetéseit „a hadmüveletekkel kapcsolatos jelent :sekre és a közvetlenül katonai megfigyelőitől szerzett adatokra" alapozta. Emellett a megfigyelők 48 órával a június 25-i események kezdete előtt tértek vissza a 38. szélességi fok övezetéből és természetesen nem tudtak semmiféle adatokat szolgál tatni a bizottságnak a 38. szélességi foknál június 25-én végbement eseményekre vonatkozóan, miután ezeket az eseményeket nem is figyelhették meg, mert ebben az időben már Szöulban tartózkodtak. Ilymódon a bizottságnak az az utalása, hogy a június 25-i katonai események jellegére és a 38. szélességi foknál végbement hadmüveletek „valódi menetére" vonatkozó következtetéseiben — mint ahogy a bizottság távirata hangsúlyozza — a megfigyelők adataira támaszkodott, hazugság és nyilvánvaló hamisítás, amely arra irányul, hogy az ENSz. bizottság megfigyelőinek nevét használják fel annak leplezésére, hogy ezeket az adatokat kizárólag liszinmanista forrásból merítették. Már ez egymagában véve is elég ahhoz, hogy megértsük a bizottságnak a főtitkársághoz intézett táviratában foglalt információ szándékosan tendenciózus jellegét. Teljesen világos, hogy egy ilyen információ célja csupán az volt, hogy a hitelesség és a tárgyilagosság látszatát keltse, elleplezze a közvélemény elől az igazságot és ilymódon megkönynyítse az amerikaiak fegyveres koreai intervenciója tervének valóraváltását, lehetővé tegye az Egyesült Államok számára, hogy a Biztonsági Tanácsot használja fel ezeknek az agresszív céloknak az érdekében és így az ENSz egész sor tagállamát belerántsa a koreai nép ellen az ENSz lobogója alatt folytatott háborúba. nymódon a Biztonsági Tanácsnak semminemű indoka sem volt arra, hogy akár 1950 június 25-én, akár június 27 én olyan határozatokat hozzon, amelyek azt állították, hogy a június 25-i fegyveres támadást az északkoreai csapatok hajtották végre. Nem szabad arról sem megfeledkezni — ez fontos körülmény —, hogy a Biztonsági Tanács összetétele nem volt törvényes, amikor ezeket a határozatokat hozták, nem vett részt benne a Biztonsági Ta. nács két állandó tagja, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság — és ezek részvétele nélkül a Biztonsági Tanács határozatainak nincs és nem lehet törvényes ereje. Figyelmet érdemel egy másik fontos körülmény is. Truman elnöknek arra a parancsára gondolok, hogy az Egyesült Államok légi és haditengerészeti erői támogassák Li Szin Man csapatait. Ezt a parancsot Truman elnök azelőtt adta kl, mielőtt a Biztonsági Tanács elfogadta a június 27-i határozatot. Mint ismeretes, ebben a parancsban benne volt a 7. amerikai hajórajrak adott rendelkezés, hogy „akadályozza meg Formoza megtámadását", ami tulajdonképpen Taivan (Formoza) elfoglalását jelentette, agressziós lépést Jelentett a Kínai Népköztársaság ellen. Ez a parancs rendelkezést tartalmazott a Fülöp-szigeteken le vő amerikai csapatok megerősítésére is. Ilyenformán az Egyesült Államok kormánykörei ezekben a napokban lázas tevékenységet fejtettek ki a távolkeleti hadműveletek e'őkészítésére. Ily mrtdon június 27-dn az E°ye sült Államok kormánya befejezett tények elé állította a Biztonsági Tanácsot, egyszerűen ráerőszakolta saját javaslatát, amely valójában a következő lépés volt az amerikaiak koreai fegyveres agressziója kirob. bantásának útján. így indították el a koreai tragédiát. Miután megindították a koreai háborút, amely — mint a tények bizonyítják — az új világháború '"!. robbantására irányuló részletesen átgondolt és már megvalósítás alatt álló terv egy része, az amerikai kormánykörök most is folytatják külpolitikájuknak ezt a vonalát. Ez a terv tetteket követelt. Kezdetnek elegendő volt valamilyen ürügy. Ha nem volt ilyen ürügy, meg kellett teremteni. Kimball, az amerikai haditengerészeti miniszter október 27.én nyíltan kijelentette, hogy az Egye stílt Államoknak •— minit kifejezte magát — valahol egy arcvonalat kellett teremtenie. Hozzátette: jjErre a célra Koreát választottuk ki. Véleményem szerint, ha. nem harcolnánk Koreában, most máshol harcolnánk, lehetséges, hogy Japán. ban, a Fülöp.szigeteken vagy másutt.« íme, Acheson és készségesen szol. gáló partnerei — mindenekelőtt Lloyd angol megbízottra gondolok — ilyen körülmények között vete. medtek arra, hogy rágalmakat agyallanak ki arra vonatkozólag, hogy Észak-Koreát állítólag a Szov. jetunió bujtotta fel. Lloyd úr- arra szánta rá magát, hogy rágalom mérgébe mártott nyilat lőjön ki ránk. Kijelentette, hogy a Szovjetuniónak állítólag érdeke fűződik a koreai háború folytatásához és a Szovjetuniót állítólag megelégedés, sel tölti el az a tény, hogy az Egye sült Államok, a nyugati kapitalista országok — Lloyd úr kifejezése szerint — »emberi életeket, pénzt és anyagi értékeket fordítanak pusztítás céljaira...« Hasonló rágalmakat engedett meg magának a kínai népi kor. m árnnyal szemben is. Azt állította, hogy a kínai népi kormánynak szin tén érdekei fűződnek a háború folytatásához. mert ez — Lloyd szavai szerint — »a forradalmi változáso. kon átmenő állam érdeke ...« 2. Az Egyesült Államok d urván megszegi a nemzet közi jog és a nemzetközi gyakorlat fontos alapelveit Lloyd javasolta, hogy a koreai kérdés megvitatásánál abból indul junk lei, hogy »minden ország valóban óhajtja a fegyverszünetet^ sEgyikünk se hárítsa a bűnt a másik oldalra« — kiáltott fel pateti. kusan Lloyd úr, nyilván attól félve, hogy még jobban lelepleződnek az amerikaiak koreai kalandjának agresszív célkitűzései. Ee a javaslat azonban teljesen elfogadhatatlan. Az Egyesült Nemzetek Szervezc'.ónek teljesen le kell lepleznie az agresszorokat, gyakor. lati és hathatós intézkedéseket kell tennie, amelyek alkalmasak az agresszió megismétlődése veszélyé, nek, egy új világháború veszélyének kiküszöbölésére. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyúttal intéz, kedéseket kell tennie arra is, hogy végetvessenek a koreai háborúnak, a maga részéről teljes támogatást kell nyújtania a panmindzsoni fegyverszüneti tárgyalásokhoz, hogy le. küzdjék a tárgyalásokon felmerült nehézségeket és megszüntessék a tárgyalások során keletkezett zsák utcát. Ezen a téren a megoldásra váró fő kérdés a hadifoglyok kicserélésének kérdése. Az amerikai határo. zati javaslat szerkesztői és társ szerzői bizonyítani próbálják, hogy e kérdés megoldását meg lehet ta. lálni az említett javaslatban elő terjesztett tervben, abban a javaslatban, amely minden feltétel nél. kül az amerikai parancsnokság álláspontját támogatja, jóllehet ez az álláspont szöges ellentétben áll a nemzetközi jog általánosan elismert alapelveivel és az alapelveken nyűg. vó nemzetközi egyezményekkel, köztük az 1949. évi genfi egyezménynyel. Abban a törekvésben, hogy min. den áron igazolást találjon erre az álláspontra, amely nyíltan elferdíti a genfi egyezmény tartalmát és ér. telmét, Lloyd angol megbízott va. lóságos bűvészmutatványokat vég zett a szavakkal. Kijelentette, hogy a 118. cikkely e szavait: »A hadifoglyokat a hadmüveletek befeje. záse után szabadon kell bocsátani és haza kell szállítania, úgy kell ér telmezni. hogy a hadifoglyokat nem kell átadni a másik félnek, ha a hadifoglyok ebbe nem egyeznek be. le, mert ez állítólag nem a hadifog lyok szabadon engedését jelentené, hanem a hadifoglyok további visaszatartását és fegyveres őrizet alá helyezését. Lloyd úr úgy tesz. mintha nem venné észre, hogy a 118. cikkelyben hadifogságból való szabadonbocsátásról van szó, nem pedig általában valamilyen szabadonbocsátásról és hogy a hadifoglyoknak a másik fél száraára történő átadásával kapcso. latos szabadonengedése miniden kö rülmények között bizonyos időt '"ö. vetel meg. amelynek folyamán a hadifoglyok elkerülhetetlenül fegyveres őrizet alatt vannak. Lloyd fenti érvelésének üres volta különösen szembetűnik, ha meg. nézzük a 118. cikkely szóbanforgó mondatát, anélkül, hogy kiragad nók a 118. cikkely szövegéből. A 118. cikkely világosan és pontosan kimondja azt az elvet, hogy min. den hadifoglyot feltétel nélkül haza kell szállítani, függetlenül a hadifoglyok beleegyezésétől és még at. tói is, van-e az érdekelt felek között megkötött hazaszállítási egyezmény. A 118. cikkely megköveteli: füg. getlenül attól, hogy kötnek-e haza. szállítási egyezményt, minden fél, amelynek hadifoglyok vannak örizetében, készítsen haladéktalanul »ha. zaszállitási tervet, az előző bekez. désben kifejtett elv értelmében® és hajtsa azt végre. Világos, hogy a fogolytartő fél köteles hazatelepíteni minden hadifoglyot, minden kifogás és kikötés nélkül. Hasonlóképpen sikertelennek bi. zonyulnak Lloyd úr kísérletei a genfi egyezmény igen fontos 7. cik. kelyének elferdített magyarázatára is. Ebben az esetben- Lloyd, majd utána a colombiai küldött és az északatlantá tömb tagjainak néhány más képviselője a jogászi logika helyett inkább melodrámai szavala. tokhoz folyamodott. Lloyd és elvbarátai a legkülönbözőbb sirámok. kal próbálkoztak: Nézzék csak a hadifoglyokat »hátuknak szegezett szuronyok segítségével® akarják ha. zatérésre kényszeríteni: »az Egye. sült Nemzetek katonjái nem hajlandók szuronyok segítségével haza. kergetni a hadifoglyokat^ stb., stb. Figyeljen ide Lloyd űr! Ön bizo. nyára jód tudja, hogy valójában ép. pen az amerikai parancsnokság számol le a hadifoglyokkal szuronyokkal. géppuskákkal a Kocsedo. szigeten és más helyeken levő tábo. rokban. naponta gyilkolja azokat a koreai és kínai hazafiakat, akik az amerikai katonai parancsnokság vadállatiaaságai ellen harcolnak. Az amerikai parancsnokság erőszakkal és terrorral kényszeríti ki a hadi. foglyokból, hogy lemondjanak a hazatérésről. , Lloyd úr nem tagadhatja annak a cikkelynek nagy jelentőségét, amely arról szól, hogy a „hadifoglyok semilyen esetben sem mondhatnak le sem részben, sem egés-zben azokról a jogokról, amelyeket számukra az előző cikkely és a különleges egyezmények biztosítanak. „Lloyd úr azonban nem akarja elismerni, hogy ez a cikkely határozottan meghiusítja az amerikai katonai parancs, nokságnak és támogatóinak azt a kísérletét, hogy igazolják az e cikkelyben foglaltak — vagyis minden hadifogoly hazaszállításának kategorikus követelése — teljesítésének megtagadását. Az amerikai parancsnokság éppen arra törekszik, hogy teljesen megengedhetetlen módon, erőszakkal, ilyen vagy olyan ürügygyei visszatartsa a hadifoglyokat. Lloyd úrnak el kellett ismernie, hogy ezt a cikkelyt azért vették b

e az egyezménybe, hogy megvédjék aha. difoglyokat azoktól a kísérletektől, hogy a nyomág mindenféle módját alkalmazva, a hadifoglyokat lemondassák hazatelepítésük jogáról. Mellőzve azt a tényt, hogy az amerikai parancsnokság nyomást gyakorol a koreai és kínai hadifoglyokra és emellett egészen az agyonlövetésig menő kegyetlen megtorlásokat alkalmat?, Lloyd úr és a vel

e egy húron pendülök arra törekszenek, hogy az adott esetben tagadják a 7, cikkely alkalmazásának lehetősé, gét. Ügy tüntetik fel a dolgokat, hogy a cikkely alkalmazása állítólag azt a kötelezettséget jelenti, hogy a hadifoglyokat átadják a politikai -nyomozás számára és valamiképpen korlátozzák a politikai okokon alapuló menedékjogot. Lloyd ennek alapján egyszerűen arra hív fel, hogy mellőzni kell ezt a cik. kelyt, nem kell figyelembe venni a cikkelyt — vagy mint ahogy ő fejezte ki magát — nem kell törődni e cikkely megfogalmazásával, hanem a

z egyezmény szelleméhez kell igazodni, ami fontosabb, mint az egyezmény megfogalmazása. Ez azonban csak manőver, fogás, amelynek segítségével kísérletet tesznek arra, hogy mentesüljenek az egyezmény megszabta kötelezettségek lelkiismeretes megtartásától. Az egyezmény követelményeit természetesen megfelelő formulákban fejezik ki és e formulák megkövetelik, hogy számoljanak velük és hozzájuk igazodjanak. Az egyezmény formulái nem ellenkezhetnek az egyezmény szellemével. Az 1949. évi egyezmény 7. cikkelyének szövege teljesen megfelel az egyezmény szellemének, mert az egyezmény szelleme, amellyel több küldött itt olyan sokat foglalkozott, éppen abban rejlik, hogy nem lehet megengedni olyan helyzetet, amelyben a hadifoglyokat erőszakkal vagy a nyomás más eszközével arra kényszerítik, hogy lemondjanak a hazatérésről. Az angol küldött hamis. tanúskodása A 7. cikkelyt meghazudtoló elképzeléseik védelmére azt hozzák fel, hogy e cikkely alkalmazása; sértené a hadifoglyok érdekeit, mert állítólag megszegi a szabad akaratnyilvánítás elvét. így jön ki az, hogy a hadifogoly hazaszállítása szülőföldjére, családjához, a békés munkához való visszatérése nem a hadifogoly érdeke, hogy a foglyulejtő hatalom hatóságainak feladata nem az, hogy biztosítsák a hadifogoly hazatérését, hanem az, hogy a hadifoglyot, saját sorsával szembeni „aggodalmai", „kételyei" ürügyével, visszatartsák a hazatéréstől és ennek során ne riadjanak vissza a zsarolás és az erőszak legbarbárabb eszközeitől sem. Lloyd úr azzal az állítással próbálkozott igazolni erre közgyűlés vonatkozó elképzeléseit, hogy személyes tapasztalatai vannak. Kiderült, hogy Lloyd látogatást tett egy hadifogolytáborban, idézett egyes kijelentéseket néhány hadifogolytól, akikkei elbeszélgetett azzal kapcsolatban, hogy azok állítólag lemondtak a hazatérésről. Valószínű, hogy Lloyd azokat a példákat választotta ki, amelyek véleménye szerint a legvilágosabbak és a legmeggyőzőbbek. Figyelembe kell azt is venni, hogy ezek a hadifoglyok — magának Lloydnak a szavai szerint — kérték a kiválogatást. Azonban — miként erről már meggyőződhettünk — még ez a procedúra sem késztette arra ezeket az embereket, akik átmentek a „rostálás", az amerikai kényszer-,.kiválogatás" minden borzalmán, hogy valami olyasmit mondjanak, ami valóban meggyőzött volna a hazaszállításról való lemondásuk okainak komolyságáról, — ha ezt a lemondást nem kényszerítették ki, vagy egyáltalán történt ilyen lemondás. Valójában, az egyik hadifogoly, akivel Lloyd elbeszélgetett, Lloyd szavai szerint kijelentette, hogy „ő megbélyegzett ember", de ' egyáltalán nem magyarázta meg, mi indította erre az állításra, honnan ered az az állítólagos félelme, hogy szenvednie kell majd. Nem ismeretes az sem, hogy tényleg szenvedett-e a múltban. Mindez — úgy látszik — nem érdekelte Lloyd urat. Neki elég volt ennek az embernek üres kijelentése, hogy eldöntse — és amint látjuk, minden komoly alap nélkül — ez az ember „a rendszer áldozata" — miként az angol államminiszter úr itt kijelentette. Egy másik ember, akivel Lloyd úr elbeszélgetett, egy egyetemi hallgató volt, akit állítólag „politikai érdekek miatt megfosztottak a tanulás lehetőségétől". Lloyd szavai szerint ez szintén kijelentette, hogy ő „megbélyegzett ember". Lloyd úr ebben az esetben sem mondott semmi értelmes dolgot. Továbbra is az ismeretlenség homálya fedi, melyek azok a „politikai érdekek", amelyek miatt ezt a személyt állítólag kiragadták foglalkozásából és „bányába küldték". Hasonlóképpen ismeretlenség homálya fedi azt is, milyen okból kifolyólag félt ez az egyetemi hallgató a jövőtől? Abból, amit Lloyd úr a koreai hadifoglyokkal folytatott beszélgetéseiről itt elmondott, egyetlen józangondolkodású ember sem érti meg, hogy mégis, milyen alapon lehet ezt a három embert, akivel Lloyd úr elbeszélgetett, olyan embernek tekinteni, aki menedéket kér. hogy megmeneküljön a politikai üldözéstől! Egyáltalán nem lehet kétséges, hogy mindez tiszta badarság, kiagyalt, hamis, mesterkélt dolog, üres kotyvalék. Ilyen körülmények között szánta rá magát Lloyd úr arra a kijelentésre, hogy ezeknek az embereknek az életét és szabadságát állítólag veszély fenyegeti és hogy ezeket az embereket meg kell menteni a rájukváró állítólagos „üldözésektől" és ebben az esetben nem szabad visszariadni semmiféle eszköztől, nem is szólva valamely egyezmény megszegéséről. Ez fvolt a helyzet ebben a három esetben, de Lloyd úr kijelentette, hogy ugyanígy áll a dolog állítólag mindenkinél, akivel alkalma volt elbeszélgetni. Ebben az esetben annál rosszabbul áll az ügy azoknak a javaslatoknak védelme szempontjából, amelyeket Lloyd úr és társai támogatnak. Lloyd azt is kijelentette, hogy kormánya megbízásából utazott Koreába és tett látogatást abban a táborban. hogy megállapítsa, mi történik azzal kapcsolatban, hogy a hadifoglyokat erőszakkal kényszerítették a hazaszállítással való szembeszegülésre. Vájjon mit állapított meg Lloyd úr? Vájjon mi történik Koreában? Ha csak azt állapította meg, amiről a bizottságban beszélt, és amit fentebbi szavaiból idéztünk, akkor bajosan lehet gratulálni Lloyd úrnak, ahhoz, hogy sikeresen teljesítete kormánya megbízását. (Visinszkij elvtárs beszédének befejező részét holnapi számunkban közöljük.)