Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)

1952-11-02 / 261. szám, vasárnap

1952 november 2 umo 7 I. J. Visinszkií elvtárs beszéde a koreai kérdésről az ENSz-kozgyülés politikai bizottságának október 29-i ülésén Az ENSz-bizottságnak a közgyűlés 7. ülésszaka elé terjesztett beszámolójában (a 2187. számú beszámoló) olyan tényeket találhatunk, amelyek arról tanúskodnak, hogy Dél-Koreá ban még nagyobb törvénytelenség tombol. Jp törvénytelenséget a liszinmanista kormány üzi, amely nem riad vissza attól, hogy leszámoljon mindazokkal, akik a demokratikus nézetek iránti rokonszenvvel gyanúsithatók. Még a délkoreai úgynevezett nemzetgyűlés is ellenzéki álláspontra helyezkedett Li Szin Mannal szemben! „Az idők folyamán — olvasható a beszámoló orosz szövegének 18. ol dalán — a nemzetgyűlés sok tagja annyira felháborodott az elnök önkényes kormányozásán, hogy nem voltak hajlandók megszavazni semmiféle alkotmánymódosítást, amíg nem használhatják szavazati jogukat arra, hogy valaki mást válasszanak Li Szin Man helyett. Li Szin Man és a nemzetgyűlés között elkeseredett harc folyik. Két nappal azután, hogy Li Szin Man 1952. májusában kihirdette az ostromállapotot Puszanban, a nemzetgyűlés 183 tagja közül több mint ötvenet letartóztattak, a nemzetgyűlés tagjainak egy része pedig a letartóztatásától tartva, elrejtőzött és igy — amint a bizottság beszámolójából kitűnik — a nemzetgyűlés a kellöszámú képviselő hiányában nem tudta megtartani üléseit. Amikor a nemzetgyűlés tagjai abbahagyták az ülések látogatását, a rendőrség Li Szin Man parancsára karhatalommal állította elő -a képviselőket a nem zetgyülésbe, zárt ajtók mögött tartotta és arra kényszerítette őket, hogy Li Szin Man számára kedvező döntéseket hozzanak*. Hogy már most befejezzük a délkoreai helyzet jellemzését, elégséges ugyanennek a bizottságnak beszámolójához fordulni, amelyből — noha a bizottság minden eszközzel igyekezett elkenni a Li-Szin-Man-rendszer gaztetteinek szörnyűségét kitűnik, milyen nyomorúságba sodorta ez a rendszer Dél-Korea népét, mennyire gyűlöli a nép a Li-Szinklikk és pártfogói uralmát. Hogy képet alkothassunk erről, elégséges megismerkedni az ENSz bizottság beszámolójának azzal a részével, amely leírja az 1950. decemberében Mondzsailiben és Kuhcsanban végrehajtott tömeges kivégzéseket. A délkoreai hatóságok hivatalos köz. leményéből látható, hogy 1950. évi október elsejétől december 15-ig 391 olyan embert Ítéltek halálbüntetésre, akiket a liszinmanista kormány iránti elégedetlenséggel, a partizánokkal való rokonszenvezéssel gyanúsítottak meg. E jelentésből kitűnik, hogy az elítéltek között voltak serdülök és nők is. A kifejtettekkel kapcsolatban nem lehet említés nélkül hagyni az ENSz nevét viselő bizottság szégyenletes viselkedését. Amikor ez a bizottság látta a szörnyű kivégzéseket, a liszinmanista kormány gyakorlatában meghonosodott tömeges agyonlövetéseket, képes volt a LiSzin-Man-kormány „kegyességi aktusának" minősíteni azt a döntést, h'ogy a továbbiakban minden kivégzést egyenként hajtanak végre, nem pedig csoportosan! Nem felesleges ezzel kapcsolatban emlékeztetni arra, hogy ezt a beszámolót olyan bizottság terjesztette elő, amely Ausztrália, Hollandia, Pakisztán, Thaiföld, Törökország, a Fülöp-szigetek és Chile képviselőiből állott. 1951-ben a hadbíróság döntése alapján — amint a bizottság beszámolója közli — kivégezték a délkeletkoreai Kuhcsan közelében levő Sinvunmiun falu igen sok lakosát, akiket azzal vádoltak, hogy együttműködtek a partizánkötelékekkel és támogatták őket. Az események a beszámoló szerint azzal kezdődtek, hogy a délkoreai rendőrség már 1950 júniusában több ízben megkísérelte letami ezt a falut, de sikertelenül. A délkoreai hadsereg egyik zászlóalja és a rendőrségi kötelékek 1951. februárjában támadták meg ismét a falut, de ellenállásra találtak. Néhányszáz jól felfegyverzett partizán, akiket 500 fegyvertelen partizán és a falu lakossága támogatott, ellenállt a támadásnak. A harc tíz órán át tartott. A beszámoló azt mondja, hogy a falu lakói segítettek a partizánoknak. A magtárakban és a magánlakások eldugott sarkaiban rejtekhelyeket készítettek, ide rejtették a partinázokat. ,,A falu lakói és a kommunisták — mondja a beszámoló — formálisan házasságot kötöttek. A harc idején a falu lakossága megtagadta, hogy élelmiszerekkel lássa el a rendőrséget és rokonszenvet tanúsított a partizánok iránt, amennyiben élelmiszereket ajánlott fel nekik. Mindezek a tények :étségtelenül arról tanúskodnak, hogy a falu lakosai és a kommunista partizánok között együttműködés volt, .ami igen nagy mértékben akadályozta a katonai egysegek hadműveleteit. A helyi lakosság viselkedése láttán feldühödött katonaság és rendőrség folytatta a heves harcot és megölt mintegy 200 kommunistát: beleértve a falunajf azokat a lakóit, akik együttműködtek a partizánokkal!" A délkoreai büntetőzászlóalj parancsnoka nem érte be e kíméletlen leszámolással, hanem a kuhesani rendőrség nyomozóosztályának vezetőjével együttműködve a helyszínen agyonlövette Szinvuk falu 187 lakosát. A liszinmanista rendőrség és csendőrség ellen felkelő fegyvertelen kuhesani parasztok hősi harca, a liszinmanista rendőrségnek az a beismerése, hogy a falu lakossága és a partizánok között együttműködés és testvéri barátság volt — ékesszóló bizonyítéka annak, hogy DélKoreában mélyen gyökerezik a széles néptömegek harca a liszinmanista rendszer ellen. A délkoreai partizánmozgalom annak eredménye volt,, hogy a délkoreai néptömegek egy emberként tiltakoztak a liszinmanista rendszer ellen, tiltakoztak a rendszert pártoló' amerikai katonai hatóságok intézkedései ellen. A fasiszta Li-Szin-Man rendszer erős külföldi pártfogóinak támogatására támaszkodva, kíméletlenül üldözni kezdte az összes valamenynyire is haladószellemü, demokratikus gondolkozású embereket. Az ENSz-bizottság beismerj beszámoló jában, hogy ezeket a letartóztatásokat sokszor kínvallatások kísérték és hogy a koreai állampolgárokat nem egyszer pusztán azért vetették börtönbe, mert bírálni merészelték az amerikaiakat. Csodálatos-e, hogy ez a helyzet mindenütt a nép elégedetlenségére, a délkeletkoreai partizánmozgalom erősödésére vezetett ? Feltétlenül komoly akadály volt az Észak-Korea elleni támadás előkészítése terén is. Acheson úr szerint „az északkoreai kommunista párt tevékenysége a délkoreai kormány megbuktatására irányult." A valóságban azonban semmisem aknázhatta alá jobban a délkoreai kormány tekintélyét, mint az a kegyetlen, embertelen reakciós politika, amelyet ez a saját népével nyílt háborúban álló kormány folytatott. Acheson úr az északkoreai kormány elleni kirohanásaiban odáig ment, hogy még azokat a javaslatokat is az agresszív erőfeszítések egy formájának minősítette, amelyeket az északiak Korea békés egyesítésére tettek. A békés törekvésekben azonban csak a legvadabb dühtől elvakultan lehet agresszív terveket látni. De végtére is miért hallgat Acheson úr Li-Szin-Man és más délkoreai vezető politikai személyiségek egymásnak homlokegyenest ellentmondó és leplezetlenül harcias kijelentéseiről? Nézzük csak, mit mondtak ezek az urak nem sokkal ÉszakKorea általuk szervezett megtámadása előtt! A bizottságnak a közgyűlés ötödik ülésszaka elé terjesztett 1949. évi jelentésében az alábbiakat olvashatjuk: „A bizottság megállapította azonban, hogy az elnök, a külügyminiszter és más ismert és befolyásos politikai tényezők időről időre olyan kijelentéseket tettek, miszerint nincs messze az az idő, amikor majd a kétségbeesés helyére végső megoldásként az erő egyesítése lép." A külügyminiszter például első évfordulóján annak, hogy a közgyűlés elismerte a Koreai Köztársaság kormányát, kijelentette: „Remélem, a lakosság minden erejéből rajta lesz, hogy megszüntesse a 38. szélességi fok mentén húzódó határt, hogy így a jövő év december 12-ig megvalósuljon egész Korea egyesülése. A cél tudatában az egész népnek szilárdan akarnia l^ell ezt és késznek kell lennie arra, hogy vérét ontsa érte." Li-Szin-Man elnök 1949. december 30-i sajtóértekezletén kijelentette: „Az új évben meg kell valósítanunk az ország egyesítését, s hiszem, hogy ezt meg is tudjuk valósítani..." Türelmesen olyan álláspontra helyezkedtünk, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetével való együttműködés óhaja sugallt. Továbbra is erőfeszítéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy a koreai nép közötti kölcsönös egyetértés útján megvalósítsuk az ország újraegyesítését. Ha azonban elérkezik az elkerülhetetlen pillanat, valószínűleg nem kerülhetjük ki a vérontást és a polgárháborút. Ha sajnálatos ' módon nem tudjuk ebben az évben elérni az egyesítést, akkor kénytelenek leszünk minden földünket saját erőfeszítésünkkel egyesíteni." Sin-Szen-Mo hadügyminiszter 1950. februárjában nyiltan kijelentette: „Ha az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem sikerül Korea testéből eltávolítania ezt a „tőrt" — mintahogy idáig nem sikerült — akkor a koreai nép kénytelen lesz maga latbavetni erőfeszítéseit és eröt alkalmazni ennek elérésére." Ha Acheson úrnak eddig nem volt elegendő ideje, hogy kellőképpen foglalkozzék a koreai bizottság jelentésével, akkor most talán majd talál néhány órát, hogy megismerkedjék az ilyenféle nyilatkozatokkal és elmélkedjék azon, mit is jelentenek ezek. Ez hozzásegíti ahhoz is, hogy eligazodjék abban a kérdésben, hogyan és miért következtek be az 1950. június 25-i események. (Visinszkij elvtárs beszédének folytatását a következő számunkban közöljük.) Acheson úr felszólalásában külön fejezetet szentelt annak, hogy bizonyítani próbálja: a koreai agreszsziót „Észak-Korea részéről" készí. tették elő és hajtották végre. Acheson úr úgy tüntette fel a dolgot, hogy ezt a lépést néhány héttel azután tették meg, hogy a délkoreai kormány — mint Acheson mondotta — szétzúzta az északról behatolt kommunistákat, elnyomta az országonbelüli felkelést és elérte, hogy — mint Acheson úr mondotta — a Li Szin Man-féle kormány bölcs politikájának eredményeképpen az északiak minden tétje elveszett. Acheson úr pontosan tudja, hány észak, koreai fiatalt képeztek ki Szibériában; hogy a Koreai Munkapártban 1949 végén — mint mondotta — tisztogatást hajtottak végre és hogy a Koreai Munkapárt „titokban lenyelte a Dél-Korea-i Munkapártot"; hogy Észak-Koreában — idézem Acheson urat — „nagy hadsereget" létesítettek, hogy azt „jól kiképezték és jól felszerelték". Mindehhez a szovjet kormány adott „stratégiai és taktikai" tanácsokat, végül pe. dig, hogy Észak-Korea egész polgári lakosságát katonai alapkiképzésben részesítették. Acheson űr mindezt — mint maga 'is elismeri — olyan informátoroktól tudja, mint „szökevények" és „az ENSz északkoreai személyzete". De mit tettek ezalatt katonai tekintetben Dél-Koreában? Erről Acheson úr. semmit sem akar tudni, hacsak el nem hisszük azt, hogy a délkoreai hadsereg egyáltalán nem volt kiképezve támadó hadmüveletekre és védekező céllal' osztották be állomáshelyeire. Ez azonban teljesen eltér a megbízható felvilágosításoktól, noha azok nem szökevényektől származnak. Ezeket a felvilágosításokat ugyanis az adott kérdésben elég mértékadó emberek nyújtották. Megnevezhetem akár Johnson urat, a „gazdasági együttműködési központ" koreai osztályának vezetőjét ,aki 1950. május 19én az amerikai kongresszus képviselőházának költségvetési bizottságában kijelentette, hogy az amerikai fegyverekkel felszerelt, amerikai tisztek által kiképzett, a Söulban állomásozó katonai misszió által vezetett százezer főnyi délkoreai hadsereg befejezte előkészületeit és bármely pillanatban háborút kezdhet. Ez a nyilatkozat ellentétben áll Acheson úrnak azzal az állításával, hogy a százezres délkoreai hadsereg, amelyről beszél, . nem volt tá madó hadműveletekre felfegyverezve. Észak-Koreából kiindult „agreszszió" bebizonyítására Acheson úr még bizonyos okmányokat is előterjesztett. Ezek között volt a Dél-Koreába való betörés terve, amely az ENSz csapatok kezébe került és most — állítólag — az Egyesült Nemzetek Szervezete őrzi. Erre a kérdésre részletesen ki kell térni. A 38. szélességi fok körzetében minden fegyveres incidens a délkoreaiak részéről indult ki, 1949. júniusa előtt e incidensek többsége ab ból állt, hogy Észak-Korea területére lövöldöztek, júniustól kezdve a délkoreaiak egész alegységekkel kezdték megsérteni a 38. szélességi fokot, hogy területeket foglaljanak el Észak-Koreában. Ez fegyveres összeütközésekhez vezetett. A délkoreaiak 1949. június-augusztusában főként az alábbi területeket sértették meg: Oszin, (Ongdin), Kaidzio (Keszon), Dziojo (Jajang). Oszin körzetében a délkoreai rendőrség nem egy ízben indított támadást a 38. szélességi fog ellen, időről időre elfoglalt egyes magaslatokat. Észak-Korea területén. A délkoreaiak 1949 júniusában — miután 7 zászlóalj aknavetőkkel felszerelt gyalogságot és egy had-' osztály nehéztüzérséget dobtak át, — támadást indítottak, hogy kedvező állásokat foglaljanak el ÉszakKorea területén. A harc kisebb megszakításokkal két hónapon át tartott. Június 27-én egy délkoreai zászlóalj elfoglalta a 2880-as magaslatot, július 19 én pedig a délkoreaiak elfoglalták az 1120, 1317 és az 1230as magaslatokat, egy kilométerrel a 28. szélességi foktól északra. Az északkoreaiak augusztus 4-én viszszaszerezték elveszített állásaikat és teljesen megtisztították az ellenségtől Észak-Korea területét. Kaidzio körzetében a harc 1949 július 22-től augusztus l-ig tartott Július 25-én egy délkoreai zászlóalj erőteljes tüzérségi előkészítés után megtámadta és elfoglalta a 4882-es magaslatot, (a 38. szélességi foktól északra). Az 1949 július 28 tói augusztus l-ig tartó harcokban a délkóreai egységeket kiverték ÉszakKorea területéről. A Kaidzio körzetében indított támadás folyamán a délkoreaiak tömegesen alkalŕnaztak tüzérséget és aknavetőket. Csupán egy napon, július 28-án — a 0,é!koreaíak több mint 3.500 nehéztarack gránátot és több ezer aknát lőttek ki. A .délkoreaiak ezenkívül más vidékeken is megsértették a 38. szélességi fokot, így példáid Dziojo körzetében (a keleti partvidéken). Ebben a körzetben a délkoreaiak június 28-án két diverziós osztagot dobtak át a 38. szélességi fokon 156 fő létszámmal, abból a célból, hogy elvágják az északkoreaiak elvonulá. si útját, a Genzan (Vonsz an)-Gziojo szakaszon. Július 5-én és 6-án a délkoreaiak mintegy zászlóaljnyi gyalogos erővel elfoglalták Eitokurit és Kooudenrit és négy és fél kilométerre vonultak előre -a 38. szélességi foktól északra, egy zászlóaljnyi délkoreai pedig elfoglalt egy magaslatot, Kidomonri környékén. (A 38. szélességi foktól egy kilométerre északra.) Emlékeztetnem kell arra, hogy a koreai agresszió kér. dése 1950-ben már szerepelt a közgyűlés 5. üUésszakának napirendjén, amikor az amerikai küldöttség megkísérelte tagadni azt . a tényt, hogy az amerikaiak a liszinmanista kormány részvételével agressziót követnek el Koreában. Ez a kísérlet már akkor teljes kudarccal végződött. A szovjet küldöttség által előterjesztett bizonyítékok leleplezték az Amerikai Egyesült Államoknak ezt az egész hamis szándékát: agresszióval vádolni Észak-Korea kormányát és ezzel takargatni saját agresszióját. Mi már akkor rámu tattunk arra, hogy Li Szin Man kormánya és amerikai barátai miként készítették elő a támadást ÉszakKorea ellen és megcáfolhatatlan és mindezideig meg nem cáfolt bizonyítékot terjesztettünk elő. Ebben az előkészítésben komoly szerepet játszott Li-Szin-Man, mint az Oliver amerikai professzorhoz intézett 1949 szeptember 30-i leveléből látható. Akkoriban idéztem ezt a levelet. Oliver professzor megerősítette azt a tényt, hogy kapott ilyen levelet, amelyben Li Szin Man azt bizonyítgatta, hogy „most (már 1949 szeptemberében) van a legmegfelelőbb lélektani pillanat arra, hogy agresszív rendszabályokat foganatosítsunk és egyesüljünk az északi kommunista hadsereg*velünk szemben lojális részével, abból a célból, hogy likvidáljuk a másik részt". »Mi — írta Li Szin Man Oliver, nek — Kim-Ir-Szén embereinek egy részét beszorítjuk a hegyvidékre és ott éhen halat j uk őket.® Li.Szin.Man biztosította dr. Olivért, hogy ő és barátai csak nyugodtan dolgozza, nak Washingtonban és New York. ban, ő pedig — már mint Li Szin. Man — Szöulban és Tokióban dol. gozik. Egy célra törekedve — »az ország megtisztítására és arra, hogy házában rendet teremtsen®. Ugyanilyen irányban működött Cso Bion Ok is, Dél.Korea amerikai nagykövete, aki 1949 októberében azt írta Li Szin Manna':, hogy nagy figyelemmel és érdeklődéssel olvasta dr. Oliverhez intézett, »az észak, koreai bábrendszer felszáanoIásáva!< kapcsolatos levelét. »Én megvitat, tam ezt a kérdést Tian nagykövettel és dr. Oliverrel, — írta Cso.BionOk — és egyhangúlag arra a követ, keztetésre jutottunk, hogy ezt kor. mányunk alapvető tervének kell te. kintenünk. amelyet akkor kell majd megvalósítani, ha felkészültünk ós elérkezik a kellő pillanat.« Oso Bion-Ok 1949 novemberében Li-Szin-Manhoz intézett levelében megállapította, hogy »Korea egyeeí. tése csak úgy valósítható meg. ha kormányunk alkalmazza szuverén hatalmát, és hogy a LA Szin Main kormány legfontosabb feladata Dél. Korea katonai és gazdasági felk-é. szültségéniek fokozása.. Li Sím Man 1949 december 30-án nyiltan kijelentette, hogy az új év. ben (vagyis 1950-ben) kész megvalósítani az elveszített terület vissza, csatolását, — vagyis Ésaaik.Korea elfoglalását. Li Szin Man nyiltan felhívta a figyelmet arra, hogy a jö. vőben a délkoreaiak nem fognak békés politikát folytatni és hogy gondolniok keli arra, hogy »az új esztendőben a nemzetközi helyzet megváltozásával nekünk, (vagyis a Li S#n Maniatóknak) saját erőinkkel kell egyesítenünk Dél. és Észak. Koiyát«. Természetesen világos, hogy Li Szín Man ós csatlósai nem merészkedtek volna ilyen nyiltan beszélni Észak-Korea megtámadására vonatkozó terveikről, ha az Amerikai Egyesült Államok uralkodó körei nem támogatták volna őket ezekben az agresszív törekvéseikben. Ebben az időszakban tettek látogatást a Távol-Keleten Johnson, az Amerikai Egyesült Államok hadügyminisztere, Bradley tábornok, az amerikai hadsereg vezérkari főnöke és John Foster Dulles, a külügyminisztérium tanácsadója, akik tit_ kos tárgyalást folytattak MacArt. hur tábornokkal, Dulles pedig — mint ismeretes — ellátogatott DélKoreába, felkereste a tervezett frontvonalat, megtekintette a terepet, a lövészárkokat, 11 nappal június 25. előtt a délkoreai fegyveres erők megtámadták Észak-Koreát. Dulles a délkoreai nemzetgyűlésben mondott beszédeben helyeselte Li Szin Man Észak-Kore

a ellen irányuló fegyveres kalandjának terveit éa kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok minden szükséges erkölcsi és anyagi támogatást megad Dél-Koreának a kommunizmus elleni harcban. (Visinszkij elvtárs beszédének foty. tatását az „Uj Szó" keddi számában közöljük.)