Uj Szó, 1952. október (5. évfolyam, 233-259.szám)

1952-10-30 / 258. szám, csütörtök

1952 október 30 UJ $10 3 SZTÁLIN ELVTÁRS » a nemzeti szabadságról és a proletárnemzetköziségről Sztálin elvtársnak az SzKP XIX. kongresszusán elhangzott beszéde felbecsülhetetlen erőt és segítséget, útmutatást adott a világ valamenynyi kommunista és munkáspártjának a békéért és a népek szabadságáért folytatott további harcukhoz. Sztálin elvtárs szava világító, a jövőbe vezető útat megvilágító fáklya lett minden ország kommunistái és dolgozói számára. Sztálin elvtárs szavai ragyogó fénnyel világítják meg azt az utat, amelyen minden ország kommunista és munkáspártjának haladnia kell, hogy országaik dolgozó népét a békéért, a Szabadságért és a demokráciáért vívott harcukban győzelemre vigyék. Sztálin elvtárs beszédében ragyogóan kifejezésre jut a proletárnem' zetköziségnek magasztos, az egész világot átfogó eszméje, amely min' den — akár kicsi, akár nagy — nemzet szabadságán és egyenjogú' ságán, a népek testvéri együttélésén, testvéri segítségén alapszik. Sztálin elvtárs kifejtette, hogy bár-r melyik ország proletariátusának a Szovjetunió részére nyújtott támogatása, a Szovjetunióval való szolidaritása elsősorban saját országa dolgozó népének nyújtott segítség, hogy az a bizalom, amellyel a világ dolgozói a Szovjetunió iránt viseltetnek, nemcsak a Szovjetuniót erősíti, szilárdítja, hanem ezt megelőzően erőt és biztonságot ad ez országok népeinek a békéért, szabadságukért és a demokrácia "vőzelméért vívott harcukban. „Hiba volna gondolni, — mondotta Sztálin elvtárs, — hogy hatalmas erővé vált pártunknak többé nincs szüksége támogatásra. Ez nem igaz. Pártunknak és országunknak mindig szüksége volt és mindig szüksége is lesz a hátárontúli testvéri népek bizalmára, együttérzésére és támogatására. Ennek a támogatásnak sajátossága abban rejlik, hogy bármely testvérpárt részéről pártunk békeszerető törekvéseinek nyújtott minden támogatás egyben támogatja saját népüket is a béke megvédéséért vívott harcában ... A kölcsönös támogatásnak ez a sajátossága azzal magyarázható, hogy pártunk érdekei nemcsak, hogy nem állanak ellentétben a békeszerető népek érdekeivel, hanem ellenkezőleg, eggyéforrnak azokkal. Ami a Szovjetuniót illeti — annak érdekei egyáltalán nem különíthetők el az egész világ békéjének ügyétől/' A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének eredményeképpen 1917-ben a föld egyhatoda kiszakadt a kapitalizmus láncolatából, e forradalom eredményeképpen létrejött a világ első proletár állama, a Szovjetunió. A Nagy Októberi Forradalommal a világ történei-.ének új fejezete kezdődött. Egy országban a föld egyhatodán a proletariátus megdöntötte a burzsoáziát, a dolgozó nép vette kezébe a hatalmat és a Kommunista Párt- vezetésével a háború által rombadöntött országban megkezdte és lerakta alapjait az új társadalmi és gazdasági rendnek, a szocializmusnak. A Szovjetunió megalakulásának első napjától kezdve a világ érdeklődésének a középpontjába került. A burzsoázia, a kapitalisták, a gyárosok, a földesurak, a bányabárók gyűlölködve, saját létüket veszélyeztetve látva, tehetetlen dühvel néztek a világ első proletár államára. Katonai intervenciókat szerveztek ellene, gazdasági blokádot léptettek életbe, a szitkok és hazugságok özönét zúdították a szovjet államra s nem riadtak vissza a legaljasabb cselekedektől sem, amivel a Szovjetuniót gyengíthették, annak létét aláshatták volna. Ezzel szemben a világ valamennyi kapitalista országában felragyogott a proletariátus, a dolgozó nép szeme, s féltő szeretettel, testvéri támogatással fordult a proletárforradalom elsőszülöttje, a Szovjetunió felé. s tettekben is kifejezésre jutó szolidaritásával, eszmei, politikai állásfoglalásával nemcsak, hogy kifejezésre juttatta testvér- támogasát a fiatal szovjet állam'iránt, hanem a kapitalista államok proletariátusának magatartása, fellépése nem egy esetben megakadályozta országaik burzsoáziájának a Szovjetunió elleni törekvések végrehajtását. Nem a kapitalista országok kormányainak és burzsoáziájának nem akarásán, vagy még inkább, a szovjethatalommal való megbékülésén múlott, hogy nem szerveztek újabb és újabb intervenciókat a Szovjetunió ellen, hogy a szovjet hatalmat nem fojtották meg egy kanál vízben. A világ proletariátusa volt az, amely saját testével védte meg a Szovjetuniót a kapitalista államok, a nemzetközi burzsoázia támadásai ellen, s a Szovjetunió volt az, amely világító fáklyaként utat mutatott a vilkg proletariátusának a szabadságáért, a békéért, a kenyérért vívott harcában. Amikor azonban bármely kapitalista ország proletariátusa a Szovjetunióval való szolidaritását, a Szovjetunió proletariátusával való testvériségét juttatta kifejezésre, amikor megakadályozták kormányaik és országuk burzsoáziájának a Szovjetunió elleni tervei végrehajtását, ezzel nemcsak a Szovjetuniót segítették, hanem ezt megelőzően saját országuk népének harcát segítették, a békéért, a szabadságért, a demokráciáért vívott harcuk ügyét vitték előre. Amikor a kapitalista ország dolgozó népe kormányának a Szovjetunió ellen irányuló intervencióit megakadályozta, ezzel elsősorban is saját érdekeit szolgálta: megmentette országát igazságtalan ,esztelen fegyveres beavatkozástól, az emberek ezreinek életét mentette meg, tetemes háborús anyagi áldozatoktól mentette meg saját országát, ugyanakkor kifejezésre juttatta országa proletariátusának egységes erejét is, amellyel a burzsoáziának számolni kell. Amikor a kapitalista országok proletariátusa a Szovjetunió elleni gazdasági blokád ellen harcolt, azzal nemcsak a Szovjetuniót támogatta létében, hanem elsősorban is saját országa népét, mert a kapitalista államok a Szovjetunióval való normális kereskedelmi kapcsolatok meg

7 teremtése ez ország kivitelének — behozatalának növekedését jelentette, aminek következményeként ez országok termelése fellendült, a munkásságnak nagyobb . munka, és kereseti lehetőségeik lettek. Ez a sajátos kölcsönös támogatás azt tükrözi, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a Szovjetunió* népeinek érdekei, célkitűzései közösek, a világ dolgozóinak érdekeivel, hogy a Szovjetunió érdekei nem választhatók el a világ népeinek ügyétől. A proletár nemzetköziségnek ezt a ragyogó megnyilvánulását fejezte ki a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán résztvett 44 külföldi kommunista és munkáspárt képviselőinek részvétele és sok további munkáspárt üdvözlő levele és távirata. A külföldi kommunista és munkáspártok képviselőinek felszólalása a kongresszuson kifejezésre juttatta e pártok mély proletár-intemacionalizmusát, kifejezésre juttatta, hogy a világ népeinek harca a békééit, országaik szabadságáért, a demokráciért eggyéforrt a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a Szovjetunió népeinek harcával, törekvéseik és célkitűzéseik azonosak. „A Szovjetunió fényes példája buzdítja Franciaország munkásosztályát — mondotta a XIX. pártkongresszuson Maurice Thorez elvtárs felszólalásában — amely teljes felszabadulásra, az ember kizsákmányolásának megszüntetésére, a szocializmusra törekszik." „A háború előtt a kapitalista Csehszlovákiában — mondotta Gottwald elvtárs a kongresszust üdvözlő felszólalásában — a szovjet bolsevikoktól tanultuk meg, hogyan kell ütni kapitalistáinkat . .. Most önökhöz járunk, hogy megtanuljuk a szocializmus építését." E felszólalások azt bizonyítják, hogy a világ népei magukénak érzik a Szovjetunió sikereit, a szocializmus építésében elért diadalát, hogy minden ország dolgozó népe osztozik a Szovjetunió népeinek a béke győzelméért vívott harcában. Sztálin elvtárs kongresszusi beszédében annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja minden támogatást megadott a testvérpártoknak és ezen országok népeinek a felszabadulásért és a béke megőrzéséért vívott harcukban. A Szovjetunió Kommunista Pártja nem maradt adós a testvérpártok támogatásáért, segítségéért. „Miután pártunk — mondotta Sztálin elvtárs — 1917-ben kezébe vette a hatalmat, s miután reális intézkedéseket tett a kapitalista és földesúri elnyomás megszüntetésére — a testvérpártok képviselői pártunk bátorsága és sikerei fe letti elragadtatásukban a világ forradalmi és munkásmozgalmának „rohambrigádja" névvel illették pártunkat. Ezzel azt a reményüket fejezték ki, hogy a „rohambrigád" sikerei megkönnyítik a kapitalizmus jármában sínylődő népek helyzetét. Ügy gondolom, hogy pártunk igazolta ezeket a reményeket, különösen a második világháború idején, amikor a Szovjetunió szétzúzta a német és japán fasiszta zsarnokságot, megszabadította Európa és Ázsia népeit a fasiszta rabszolgaság veszélyétől." A Szovjetuniónak a második világháborúban aratott világraszóló győ z elme nemcsak a fasizmus, az agressziv világuralomra törekvő Berlin—Róma—Tokió tengely vereségét és megsemmisítését jelentette, hanem a Szovjet Hadsereg győzelmének eredményeképpen egész sor európai és ázsiai ország felszabadulását is a töke járma alól. A felszabadult országokban a kommunista és munkáspártok vezetésével a dolgozó nép vette kezébe a hatalmat, országaikban megkezdték a szocializmus építését. A népi demokrati' kus országok létrejötte, a szocializmus táborának hatalmas arányú növekedése igen nagy mértékben megkönnyítette a Szovjetunió helyzetét is. „Most, — állapítja meg Sztálin elvtárs — amikor Kínától és Koreától Csehszlovákiáig és Magyarországig új „rohambrigádok" jelentek meg a népi demokratikus országok képében — most könynyehbé vált pártunk harca és vidámabban folyik a munka." A új „rohambrigádok", a népi demokráciák tántorithatatlan hittel és akarattal sorakoznak fel a Szovjetunió mellé, annak vezetésével vívják meg harcukat a világ imperialistáinak háborús törekvései ellen a béke megőrzésének ügyéért, népeik jobb jövőjének megteremtéséért, a szocializmus teljes győzelméért. Az az elismerés, amellyel Sztálin elvtárs a népi demokratikus országokat — köztük hazánkat, a Csehszlovák Köztársaságot is — az élenjárók közé emelte, a legnagyobb kitüntetés ez országok eddig végzett munkájáért, azonban ez a kitüntetés előlegezett bizalom is, hogy a „rohambrigád" kitüntető jelzőre további munkájukkal is méltók maradnak. Nem kevesebbet, mint annyit jelent ez, hogy ez országoknak — hazánknak is — munkájukkal igazolniok kell az élenjáró „rohambrigád" kitüntető elnevézést, hogy munkájuknak olyannak kell lennie, hogy a még elnyomatásban sinylödő népeknek mindenkor és mindenben követendő példát mutasson. „Azt hiszem, — mondotta Gottwald elvtárs az SzKP XIX kongresszusáról tartott beszámolójában, — hogy egész pártunk nevében, egész dolgozó népünk nevében megígérhetem Sztálin elvtársnak, — hogy helytállunk és kiérdemeljük a „rohambrigád" megtisztelő elnevezést." Sztálin elvtárs beszédében különös figyelemmel fordult a még elnyomatásban élö országok kommunista és munkáspártjai felé, amelyek még nem jutottak hatalomra. Sztálin elvtárs rámutat, hogy ezeknek a pártoknak a helyzete, munkája sokkal nehezebb, mint a már felszabadult országokban levőké, viszont könynyebb, sokkal könnyebb a helyzetük mint az orosz kommunistáké volt a cárizmus idején, amikoris a cári önkény kegyetlenül megtorolta a párt és a' munkásosztály minden legkisebb megmozdulását, előrehaladását is. Az 1905-ös sztolipini reakció kegyetlen terrorral bosszulta meg az orosz kommunisták szabadságra való törekvését, vérbefojtotta a munkásság forradalmi megmozdulását és kíméletlenül pusztította és üldözte a kommunistákat. „Az orosz kommunisták azonban — mondja Sztálin elvtárs — állták a sarat, nem rettentek meg a nehézségektől és kivívták a győzelmet.'

1 Az orosz kommunisták, az orosz munkásosztály nyomdokain haladva, példájukat követve és a Szovjetunió népeinek hathatós támogatásával, a Szovjetunió második világháborúban aratott győzelmének eredményeképpen egész sor európai és ázsiai ország vívta ki szabadságát, döntötte meg a burzsoázia hatalmát. Felszabadultak a tőke járma alól a népi demokratikus országok, a hatalmas Kína és a Német Demokratikus Köztársaság, s ez országok támogatásával ugyanúgy kivívják szabadságukat a ma még elnyomatásban élö népek is. Bár a kapitalista országokban a burzsoázia egyre nyíltabban a fasizmus drákói eszközeihez folyamodik és nem retten vissza a legaljasabb cselekedetektől sem a nép szabadságtörekvéseinek elnyomására és saját megszámlált napjainak meghosszabbítására, mégis ez országok kommunista és rftunkáspártjainak sokkal könnyebb a helyzetük, mint annak idején az orosz kommunistáké volt. Megkönnyíti helyzetüket és harcukat az, hogy előttük a hatalom kivívásáért vívott harcnak olyan példái vannak, mint a Szovjetunióé és a népi demokratikus országoké, amely példákból, a sikerekből és hibákból egyaránt tanulhatnak és e tapasztalatok felhasználásával megkönnyíthetik munkájukat. Megkönnyíti a hatalom kivívásáért folytatott harcukat továbbá az, hogy a kapitalista országok burzsoáziája egyre inkább elveszti kapcsolatait a dolgozó tömegekkel" befolyása a széles néprétegekre egyre kisebb lesz, a tömegek mindinkább felismerik a burzsoázia haszonleső, hazaáruló, népellenes magatartását, s mindennek következményeképpen meggyengül a burzsoázia hatalma. A burzsoázia tömegekre való befolyásának rohamos csökkenése, a tömegek felismerése a burzsoázia céljait illetően, ugyancsak megkönnyítik ez országok kommunista és munkáspártjainak munkáját, segítik, egyengetik a népek szabadságharcának győzelemre jutását. A burzsoázia a kapitalizmus kezdeti stádiumában a haladás élére állott a feudalizmussal szemben, különféle burzsoa-demokratikus sza> badságjogokat léptetett életbe, demokráciát hirdetve magához von zotta a néptömegeket, azonban a szabadság, a burzsoa-demókrácia, a jogok már csak a múlté, — helyesebben, a burzsoa-demokrácia biztosította jogok ma már csak magát a burzsoáziát szolgálják, az kisajátí totta őket magának és mint Sztálin elvtárs megállapította: „... csak annak a személyes szabadságát ismerik el, akinek tökéje van. Minden más állampolgárt csupán kizsákmányolásra alkalmas, nyers emberanyagnak tekintenek... A burzsoa-demokratikus szabadságjogok zászlaját félrelökték." A burzsoázia a kizsákmányolással és más népeknek szolgaságba való döntésével, világuralomra való törekvésével kendőzetlenül hajszolja a maximális profitszerzést s ennek érdekében a nemzeti függetlenség, a nemzeti szabadság, a demokratikus szabadságjogok zászlaját már rég a sutba dobta. »Ugy gondolom, — mondotta Sztálin elvtárs — hogy ezt a zászlót önöknek, a kommunista és demokratikus pártok képviselőinek kell magasra emelniök és előrevinniök, ha maguk köré akarják gyűjteni a nép többségét. Nincs más, aki magasra emelje." Lehet-e megtisztelőbb feladat egy párt számára, mint a haladás, az emberi szabadság és az emberi jogok magasztos eszméi élharcosának, zászlóvivőjének lenni, s e zászló alá tömörítve a nemzet, a nép legjavát, a többségét, harcolni az emberi elnyomás, a burzsoázia önkénye, embertelen kapzsisága ellen? A legnagyobb megtiszteltetés ez, amely egy pártot érhet, s a kommunistáknak, mint a haladás képviselőinek a rfemzeti szabadság és az emberi jogok élharcosainak méltóknak kell maradniok, hűségeseknek kell lenniök e zászlóhoz, a sztálini útmutatáshoz. Sztálin elvtárs kíméletlenül leleplezi a burzsoázia álhazafiságát, amely félrelökte a nemzeü elvet, nem ismer hazát, hazátlan, csavargó kozmopolita bitanggá vált, amely csak egy hazát ismer: a pénzt és ezért áruba bocsátja, eladja hazáját, nemzetét. A dollárt hazája és nemzete érdekei fölé helyezi. A burzsoázia leplezetlenül az amerikai imperializmus hűséges segítőtársává szegődött annak világuralmi törekvésében, s a dollárért hűen hirdeti, hogy a nemzeti szabadság, a nemzeti önállóság idejét múlta, hogy a nemzeti érdekeket az „egyetemes emberiség" érdekei fölé kell helyezni. S a nemzeti szuverenitást az „Egyesült Európának", a „világkormánynak", a „világuralomnak" kell felváltania. A sztálini tanítás azt hirdeti, hogy a kommunisták azok, akiknek a nemzeti szabadság élére kell állniok, szembeszállva az ame. rikai imperializmus és szekértolói elnemzettelenítö, a világ nemzeteit az amerikai imperializmus jármába kényszeríteni akaró célkitűzéseik ellen. A kommunisták azok, akik nemzetük haladó és forradalmi hagyományaira támaszkodva a nemzet, a nép érdekeit képviselik, annak rendithetetlen harcosai. A kommunisták azok, akik magasra emelik a nemzeti függetlenség és a nemzeti szabadság zászlaját. „Kétségtelen, — mondotta Sztálin elvtárs — hogy ezt a zászlót önöknek, a kommunista és demokratikus pártok képviselőinek kell magasra emelniök és előrevinniök, ha hazafiak akarnak lenni, ha a nemzet vezetőerejévé akarnak válni- Nincs más, aki magasra emelje ezt a zászlót." A sztálini tanítás azt hirdeti, azt tűzi a kommunisták elé, hogy tanuljanak a kommunizmust építő szovjet nép és azon országok tapasztalataiból, amelyekben a dolgozó nép vette kezébe a hatalmi, emeljék magasra az emberi szabadságjogok, a hazafiság és a proletárpemzetköziség zászlaját, s e zászló alá, maguk köré tömörítve országaik népét, harcolva a világ leigázására törekvő amerikai imperializmus és minden ország burzsoáziája ellen „ ... teljes joggal lehet arra számítani, hogy a testvérpártok sikereket és győzelmet aratnak a tőke uralmának országaiban." Sztálin elvtárs beszéde felbecsülhetetlen segítséget, hatalmas buzdítást nyújt a népek szabadságharcához ott, ahol ma még a töke éli megszámlált napjait, s ahol az országok népei ma még az imperializmus igáját nyögik, — s széles, messzemenő perspektívát nyújtanak a sztálini szavak a felszabadult országok népeinek, hirdetve nékik azt, hogy tanuljanak és kövessék az orosz kommunisták példáját, akik a cári önkény alatt is szilárdan hittek igazságuk győzelmében, s a marxizmus-leninizmus tanításával felfegyverezve, rettenthetetlen kitartással, bátor helytállással, a nehézségektől meg nem hátrálva győzelemre vitték ügyüket, az egész világ dolgozóinak ügyét, ' 'zzelfogható közelségbe hozták minden dolgozó ember évszázados álmát, a kommunizmust. Sztálin r árs szavai országunk dolgozói számára kimeríthetetlen erőforrást jelentenek, de egyben az eddiginél sokkal nagyabb helytállást, a nehézségekkel szemben szívósabb kitartást, nagyobb építőlendületet követelnek meg, hogymél. toknak bizonyuljunk a „rohambrigád" elnevezésre, amelynek vezetésével hazánk dolgozó népe felépíti a szocializmust, s szilárd támaszává válik a béke megőrzésének, a világ népei szabadságharca ügyének. Bátky László.