Uj Szó, 1952. október (5. évfolyam, 233-259.szám)

1952-10-24 / 253. szám, péntek

4 U J 520 1952 október 22 PA R 1 ELET A Béke-üzem kommunistái fordítsanak nagyobb Ngyelmet a munkaverseny szervezésére A pozsonyi Béke-üzem dolgozói 18,660.000 koronát takarítanak meg az év végéig a XIX. kongresszus és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójának tiszteleté, re, még pedig 9,576.000 koronát anyagmegtakarítással és 9,084.000 koronát a forgalmi eszközök meggyorsításával. Jól folyik a munka es a munkaverseny megszervezése Vég elvtárs műhelyében, ahol a Párt betölti vezető szerepét és irányítja a munkát. Egy nap sem mulasztják el a sajtótízperceket amelyek — mondja fóg elvtárs — nagyon elősegítik a munkává I lalások sikeres teljesítését. A sajtótízperceken megvitatják a XIX. kongresszus anyagát, a dolgozók megismerkednek a szovjet nép eredményeivel, életszínvonaluk emelkedésével, tiszta képet kapnak a nemzetközi helyzetről. Látják a Szovjetunió hatalmas erejét és a ka pitalista államok gyengülését a belső ellentmondások folytán. A sajtótízpercek és a jó politikai munka hatása alatt Vég elvtárs mühelycsoportja a XIX. kongresszus tisztele tére tett kötelezettségvállalását egy nappal előbb teljesítette. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a műhelyben lévő lakatosok vállalták, hogy betanítanak egy-egy segédmunkást, akik önállóan fogják végezni a gépkarbantartási munkákat. Azonfelül min. den lakatos munkaidején kívül ellenőriz egy gépet, nem szorul-e javításra. Az üzemrész 100 százalékon felül teljesíti tervét. Nem folyik a szocialista verseny az építő üzemrészben, nem vállalnak kötelezettséget sem, mert nem mü ködik a pártszervezet, nem tartják meg a napi sajtótízperceket, nem tartanak megbeszéléseket a munka jobb megszervezéséről. Ercsényi elvtárs elmondja, hogy üzemrészük azért nem halad és a munkaverseny azért nem szélesedik ki, mert a szomszédos üzemrész nem dolgozik velük karöltve, sőt Winkler elvtárs, az üzemrész mestere akadályozza, hogy előre jussanak. Sokszor előfordultak olyan esetek, hogy a gépek álltak, de nem' hagyták dolgozni rajta a másik üzemrészt, mert Winkler mester szerint nekik is van tervük és ez fontosabb. Winkler mesternek tudnia kellene, hogy a szocialista versenynek az a célja, hogy minél szélesebb alap»kon emelje a munka termelékenységét és nem elég, ha csak egyes üzemrészek haladnak előre. Az egyik politikai iskolán felvetődött az a kérdés, hogy melyik üzem dolgozik helyesebben, az-e, ahol tízezer emberből száz, vagy a másik ugyanilyen üzem, amelyben százötvenen versenyeznek. Egyik sem helyes — mert a szocialista verseny célja, hogy minden dolgozó belekapcsolódjon a versenybe és az egész üzem emelje a munka termelékenységét. A Béke-üzem pártszervezetének minden üzemrészre ki kell terjesztenie munkáját, a hibákat ki kell küszöbölni. s jó politikai munkával megszervezni a szocialista versenyt, hogy az egész üzem emelje munkatermelékenységét.' úgy, mint a Szov jetunióban, ahol az egyes üzemek versenyeznek egymással és tervüket a kitűzött határidő előtt teljesítik. Szocialista építésünkben egyre jobban fejlődik a szocialista verseny és főleg ipari üzemeinkben sok kiváló élmunkás van. Azonhan még sok élmunkás rjem tudja, mi a szocialista verseny, mert csak anyagi érdekből igyekszik túlteljesíteni a tervet Sokan azt mondják, hogy hiszen a kapitalizmusban is volt verseny, tehát mi a különbség a kettő között. A kapitalizmusban is volt versengés, konkurrencia. de annak a jelszava ez volt: .Erösodj meg és tipord le a gyengébbeket." ' A kapitalista verseny egyéni, az egyik előretör a másik rovására és « a köznek semmi előnye nincsen belőle. Több üzemben még nem fogják ffl a szocialista verseny jelentőségét és célját és olyan konkurrencia-féle alakul ki. Miért kell szocialista munkaverseny, mi a célja, feladata és jelentősége? A szocialista munlcaverseny feladata, a munkatermelékenység fokozása. Miért kell többet termelnünk mint a kapitalizmusban. Mert az emberiség életszínvonala csak úgy emelkedhet, ha a munka termelékenysége fokozódik. A szocialista társadalmi rendszer csak úgy szilárdulhat meg, ha többet termelünk, mint a kapitalizmusban. Csak így adhatunk többet a dolgozóknak és emelhetjük életszínvonalunkat. Az egyes társadalmi rendszerek azért buktak meg, mert már nem tudtak többet nyújtani a társadalom nak, társadalmi berendezésük akadályozta a termelőeszközök fejlődését és új társadalmi rend lépett helyükbe, amely többet tudott nyújtani a társadalomnak. A szocialista munkaverseny a szocializmus építésének kommunista módszere, amely nélkül a szocializmust kiépíteni nem lehet. A szocialista versenyben kifejezésre jut a dolgozóknak a munkához való új viszonya. A kapitalizmusban a munkásnak a munkához való viszonya az volt, hogy minél több bért sajtoljon ki a kapitalistából. A szocialista munkaverseny az a hajtóerő, amely megmutatja fölényét a kapitalista rendszer felett és alulról fakad, a tömegek kezdeményezéséből. , A szocialista munkaverseny megtanítja új módon gondolkozni az embereket Beleviszi a tömegekbe azt a gondolatot, hogy minden eredményük, amit elérnek, a közért van. Ahhoz, hogy a szocializmust kiépíthessük. nem elég csak a gazdasági alapot szocialista szektorrá tenni, de át kell nevelnünk az emberek gondolkozásmódját is. Az új társaf dálmi rendben új viszony alakul ki a dolgozókban a közös vagyonhoz. Minden dolgozónak tisztában keil lennie azzal, hogy ha normáját túl" teljestii a szocialista rendszer megszilárdítását, az egész közösség kulturális fejlődését és életszínvonalának emelését segíti ezzel elő. A munkához való új viszony ké. sőbb a Sztahanov-mozgalomban nyilvánult meg, amely szétzúzta a régi technikai normákat és hatalmas tem pót adott a termelésnek^ Üzemeinkben a szocialista munkaversennyel emeljük a dolgozók öntudatát. Falun, szövetkezeteinkben , a munkaversennyel nevelődik át Violgozó parasztságunk az új szocialista kultúrára és a kommunista erkölcsre, mi el yen keresztül megtanulja minden ^munkás és dolgozó paraszt, hogy amit termel, a köznek termeli és ha normáját túlteljesíti, az egész közösség életszínvonala emelkedik. Üzemeinkben szövetkezeteinkben nagy súlyt kell fektetni a szocialista munkaverseny megszervezésére es kiszélesítésére, mert ez emeli a munka termelékenységét, kiirtja az emberek gondolkozásából a kapitalista csökevényeket, alapja, a gazdasági és kulturális fellendülésnek, kinevelődik általa az új kommunista erkölcs, amely nélkül az új technikát nem tudnánk sikeresen érvényesíteni , Példával kell elöljámi a szocialista versenyben különösen a kommunistáknak. Nem is lehet jó kommunista. aki nem versenyez, nem akarja a régi normákat szétzúzni, hogy a munkatermelékenységet emelje. Üzemi és helyi pártszervezeteinknek feladata, hogy agitációs és politikai meggyőző munkával megszervezzék a szocialista munkaversenyt tninél szélesebb körben, mint szocialista építésünk hatalmas lendítő erejét. Balla József. Béres János jól megtömte a' pipáját, rágyújtott, aztán kiült a háza elé a kis padra szemlélődni, sütkérezni a napon, amely a vénaszszonyok nyarára való tekintettel már csak igen gyérért' osztogatta sugarait. A falu a vasárnap délutánon csendesebb volt, mint hétköznapokon/* Béres János elgondolkozva szívta a pipáját és komoran Köszönt vissza Horváth Sándornak, aki mosolygós képpel sietett valahová. Igazán sietős lehetett az útja, mert csak azt sem vette észre, hogy Béres bácsi csakúgy a pipaszár mellől, a fogai közt szűrve a szót, fogadta a köszönést Pedig az öreg Béres János, ha kedvtelenül is nézte a jókedvű fiatalembert, ezt, nem a^ért tette, mert haragudott rá. Nem, Béres bácsi saját magával nem volt kibékülve. Amikor Horváth Sándor jókedvű arcát látta, így morfondírozott magában: — Hát persze, ennek lehet is jókedve. -A rengeteg gabonán kívül még 49 darab ezres is ütötte a markát. Tegnap vette fel a pénzt a többi szövetkezeti tagokkal együtt az előlegosztáson. Most nekem se kéne itt ülni ilyen savanyú képpel, ha már tavaly beléptem volna a szövetkezetbe és nem lennék alig háromhetes újonc köztük. Hiába no, az ilyen magamfajta öregembernek már mindig csak későn jön meg az esze. Talán tovább is korhckta volna magát, ha meg nem zavarják. De két kékinges fiú állt meg előtte és az egyik jókedvűen kiáltotta: — Milyen jó, hogy itt találjuk János bácsit! Adj csak ide Pista egy jelentkezési lapot. Be sem megyünk. János bácsi biztosan itt leint is aláírja. Béres bácsi kíváncsian nézte a két fiút. nem egészen értette, miről is van szó. Mérgesen felmordult: — Hát aztán minek néztek tik engem, mi? Most a fiúk néztek egymásramegütközve. Nem számítottak ilyen RTÚnyos hangú, lekicsinylő válaszra. Béres bácsi most már kissé mérsékeltebb hangon de még mindig felháborodva folytatta: — Ha ötvenöt évés vagyok is, azért nem vagyok olyan elmaradott, hogy még az idén se gyiitt volna -meg az eszem. Meggyütt bíz' a. Három hete aléírtam én már, fiaim három hete. Ügy bizony! Csak azt sajnálom, hogy nem léptem be mingyá, két évvel ezelőtt, amikor a szövetkezet megalakult. A két fiú, Pista és Sanyi, egy ideig elképedve nézte Béres bács't. akinek időközben lecsillapodott a haragja és a szövetkezeti tagságával már valósággal dicsekedett, aztán hangos kacagásba kezdtek. — No, ezt ugyan jól megcsináltuk — szólalt meg Sanyi. — Hiszen meg sem magyaráztuk János bácsinak, hogy mit is akarunk. A két fiú felváltva kezdte magyarázni Béres Jánosnak, hogy hát miről is van szó, de az öregember csak a fejét rázta: — Hát arra én már vén vagyok, fiaim. Elhiszem nektek, hogy sokat jelentene, ha orosz könyveket, újságokat olvashatnék. De hát ilyen öreg fej már nem tanulásra való. Hiszen én még csak elolvasni se tudnám az orosz betűket, hát akkor hogy érteném én azt, amit olvasok. — De János bácsi, hiszen éppen azért jelentkeznek az emberek a népi orosz nyelvtanfolyamra, hogy majd ott megtanulják olvasni és írni az orosz betűket, a többi aztán má megy ipagátul — igyekezett meggyőzni az öreget Sanyi. De Béres János hajthatatlan maradt: — Nem öregembernek való a tanulás, gyerekek. Föl sülnék én azzal csúnyán, oszt rajtam nevetne az egész falu. Pista és Sanyi kissé kedvetlenül indultak tovább, de Pista még visszaszólt: — Ha mégis meggondolná, János bátyám, az iskolába jöhet utánunk, estig ott leszünk. Az öreg Béres még most is csak tagadóan rázta meg őszülő fejét és maga elé meredve színi kezdte megint a pipáját, amely beszélgetés közben csaknem teljesen kialudt. Az úton Hajdú Vince közeledett, aki távolról szemlélte, mint kötekedik az öreg Béres a két kékinges fiúval. — Hát osztán mért engedted el őket? — kérdezte, amikor Béres elé ért. — Hiszen már a

1 tél falu jelentkezett, oszt te meg" csak ilyen könnyen elengeded őket? Béres János tágranyilt szemekkel fordult az érkező felé és csodálkozva kérdezte: — Hát talán bizony te is azt szeretnéd, hogy vénségemre megint iskolába járjak? Nem fog már az én agyam, tudod te jól. — Ugyan,. hadd el kérlek, — intette le öt Hajdú Vince, —

v elsősorban, ez nem iskolábajárás, másodsorban meg, lássuk, hogy állunk azzal a vénséggel. Hány éves vagy te, János ? — Ötvenöt múltam a nyáron, az ötvenhatodikat taposom ám. Nem gyerekkor ez Vince! — Gyerekkornak nem gyerekkor, az igaz, de azért lesz ott még nálad öregebb ember is. No. azt nehezen hiszem. Ki jelentkezne tanulásra öreg fejjel? Még hozzá nálam is idősebb. Szeretném látni, ki az? Talán bizony a Takács Demeter bácsi a kilencvennégy esztendejével, aki már az ágybul kí se mozdul ? Hajdú élénken sietett a felelettel: — Nem a, Takács bátyánk már aligha less szüksége tanüiásra. De éi>! Hajdú Vince, 57 éves öregember létemre még tegnap aláirtam a jelentkezést. — Béres bácsi tréfálkozni próbált: — Meglehet no hisz öregember nem vénember. Én minden esetre tanulásra már vénnek érzem magamat. Most Hajdú Vince mosolyodott el: — Talán bizony rólam se tételezed föl, hogy tizenhatévesnek képzelem magamat. Amikor hozzám is eljött a szomszédék kislánya, a Varga Juliska egy másik kékinges lánnyal és elmagyarázták, hogy miért jöttek, először én is arra gondoltam, hogy az én öreg fejem már nem való a tanulásra. Meg is mondtam nekik. Erre elővettek egy könyvecskét és fölolvastak belőle néhány szót. Megállj csak, taián még emlékszek is rá, hogy miket. Zdrasztvujtye. k ara só, nicsevó, doszvidányija, még egy pá ilyen szót. Néztem, a Varga szomszéd lányát, amint olvassa az idegen, de nem egészen ismeretlen szavakat és akkor hirtelen eszembejutott, hogy ilyesféle szavakra már tanított engem egyszer valaki. Az is ilyen fiatal szőke lány volt, mint a Varga Juliska, csakhát nem tudott magyarul. csak azt. a pár szót, amire meg én tanítottam meg őt. Eszembe jutott a kis orosz Maruszja. Elvettem a papírt meg ceruzát a kis kerekszemű Varga Julitúl. de nem is láttam jól, amit írok. Könnyek tódultak a szemembe. Es hidd el, János, nem szégyeltem. Aláirtam a jelentkezést mert ezzel tartoztam Maruszjának Maruszja emlékének. Hajdú Vince elhallgatott, Béres pedig elgondolkozva vette ki fogai közül a pipát és halkan kérdezte: — Oszt honnan ismerted te azt az orosz kislányt? — Hajdú, aki eddig csak állt Béres előtt a pad mellett, most lassú mozdulattal leült a padra a pipázó öregember mellé és kis hallgatás után tábolva révedő szemmel beszélni kezdett. — Talán még emlékszel rá, hogy negyvennégyben november elején kórházba vittelj Ipolyságra. Vakbélgyulladásom volt, meg is operáltak. Az operáció jól sikerült, de mégis hetekig ott kellett maradnom. — December nyolcadikán bombázták a várost. Egy bomba éppen a kórházba csapott be, közel ahhoz a teremhez, ahol én is feküdtem. Ekkor már felbomlott a rend Ipolyságon. Aki csak tehette, lehurcolkodo^t a pincékbe, óvóhelyekre. Mindenki újabb bombázásoktól félt, de a közeli ágyúzás is sokakat megijesztett. Mi is a pincébe hurcolkodtunk. Három-négy nappal a bombázás után Ipolyság a frontvonalba került. Heves harcok után felvirradt december tizenharmadika. Ezt a napot sohasem fogom elfelejteni. A pincében, ahol laktunk, nagyon hideg volt, nem tudtunk aludni. A pincét még nemmerte elhagyni senki. Korán reggel, alig lehetett 7 óra, valaki bezörgetett az ajtaján. Bent senki sem mozdult, pedig lehettünk vagy húszan, hat család együtt. Most már erélyesebben zörgették meg a pince ajtaját. Felálltam, lassan, tapogatódzva a félhomályban, megindultam a kijárat felé. Kinyitottam az ajtót és kiléptem a napvilágra. Ekkor már napok óta nem voltam a friss levegőn. Valami kis szédülés fogott el. Arcomba csapott a. hideg, párás levegő. A kőkeményre fagyott földön ezüstösen csillogott a dér. — Amikor az enyhe szédülés elmúlt, tekintetemi három katonára esett. Fegyverüket kezükben tartották, de nem lövésre emelve. Szemükbe húzott füles, préires sapkájuk alól fürkésző tekintettel nézegettek, de csakhamar mosolyra derült az arcuk, amikor kitártam a két karomat és sorra megöleltem, megcsókoltam őket. Amikor a harmadiknak is az arcára cuppantottam egy szívből jövő, baráti csókot, akkor vettem észre, hogy ez az üdearcú. fiatal katona szoknyát visel, sapkája alól meg göndör, szőke hajfürtök bújnak elő. Ez volt az első találkozásom Maruszjával. — Utánam^ kimerészkedtek az összes pincelakók, s mindannyian ölelgették az első három orosz katonát, akiket láttak. Maruszja mindannyiunkkal összebarátkozott, de hozzám különösen vonzódott. Ha szabad ideje volt, meglátogatott a pincében. Láttam, hogy néha figyelmesen néz engem, aztán könnybe borul a szeme és gyorsan elfordul. Később tudtam meg, hogy az apját juttattam eszébe, akit a németek megöltek — Mindenki szerette ezt a kis szőkehajú lányt, aki húsz esztendejének ragyogó virágzásában, az ellenség iránti gyűlölettől fűtve szolgálta hazáját nagy odaadással. Maruszja a tábori kórházban teljesített szolgálatot, ápolta sebesült bajtársait. A háború előtt orvosnak készült Kijevben. Sokat mesélt nekem Kijevről, az iskolában töltött évekről, szüleiről, a . výiám, szabad életről, amelyet a fasiszták elraboltak tőlük. Mosolygott, ha valamit még a tolmácsok segítségével sem értettem meg. Felajánlotta, hogy tanítani fog oroszul. Üde hangján sokat kacagott, ha valamit rosszup mondtam, vagy ha ö nem tudott utánam ismételni valamit magyarul, mert hát p is szorgalmasan tanult magyarul. Egy napon, talán éppen karácsony előtti nap volt, Maruszja váratlanul korán reggel keresett fel. Kissé izgatott volt és izgatott hangon, akadozva mondta, hogy a németek és magyarok támadásra készülnek, az erdő felöl vissza akarják foglalni Ipoly- V ságot. Ezt a téli reggelt sohasem fogom elfelejteni. Most is magam előtt látom a karcsú, kicsi szőke Maruszját, amint prémes kabátjában, fülére "" húzbtt sapkában, a vállán átvetett' géppisztollyal ott állt mellettem és izgatottan, suttogva beszélt. Hirtelen két könnycsepp buggyant ki a szeme sarkából, de gyorsan megtörölte a szemét, hirtelen homlokon csókolt és már el is futott. Doszvidányja, doszvidányja — suttogta elmenőben. Viszontlátásra búcsúzott, pedig soha többé nem láttam viszont. — Hát ez -a kis Maruszja jutott eszembe, látod, amikor tegnap jelentkeztem az orosz nyelvtanulásra. Mert ilyen Maruszja nemcsak egy volt. Ezek a fiatal lányok nem érezték magukat fiataloknak, amikor meg kellett halni szabadságunkért, boldogabb életünkért. Ezért hát én se érzem magam öregnek ahhoz, hogy megtanuljam azoknak a nyelvé: akik a szabadságot hozták el nekiKl: és akiktől még nagyon sc t kell tanulnunk, hogy méltók legyünk erre a szabadságra, szép, új életünkre. Hajdú Vince felállt, búcsút vett Béres bácsitól, aki hallgatagon nézett utána és úgy érezte magát, mint a gyerek az iskolában, akit megdorgáltak, mert nem tanu'

+ meg a leckét.. Zsebretette a pipáját, felállt és bekiáltott a házba: — Sári, hallod-e, oszt várjatok a vacsorával! Ide megyek csak a szomszédba. Meglazította magán a kabátját, aztán egyenes derékkal, fiatalos, hosszú léptekkel, sietve megindult az iskola felé. Tóth Tibor, Ipolysájj.