Uj Szó, 1952. szeptember (5. évfolyam, 208-232.szám)

1952-09-14 / 219. szám, vasárnap

2 I II SZŐ" 1952 szeptember 13 tanulnunik és itt is győznünk kell úgy, ahogy győzedelmeskedtünk el­lenségeink és a burzsoázia felett. Amint már mondottam, emellett nagy és ragyogó példakép áll előt­tünk. Ez a Szovjetunió. Ott is küz­deniük kellett a szocializmus felépí­téséért. Ok is győzelmesen fejezték be a szocializmus építését és ma folytatják a kommunizmus építését, Az ö győzelmük, elvtársak, nem hullottak érett gyümölcsként, mun­ka nélkül az ölükbe. Ök is küzdöt­tek az előítéletek, gyöngeségek és hiányosságok ellen. Tanúi voltunk annak, amikor napról napra, hónap ­ról hónapra, évről évre jósolta a ka­pitalista világ a Szovjetunió bukását és csődjét, jósolta a szocialista épí­tés bukását és csődjét. És úgy jó­solták azt, ahogy ma jósolják ne­künk. Nem élték azonban meg a szovjetek bukását és nem élik meg a mi csődünket sem. Elvtársak, a Csehszlovák Köztársaságban a szo­cializmus felépül és a szénért, az ércért folyó csata nálunk is győze­delmesen fejeződik be. Ennek bizto­sítéka a mi szüárd akaratunk, a munkásosztálynak, mint egységnek szilárd akarata, ennek biztosítékát nyújtják azok, akik a harci arcvo­nal élén járnak. Es ezekért a sike­rekért és munkájukért, valamint elért győzelmeikért ma méltán ju­talmazzuk meg őket és állítsuk pél­daképül. Ezek a sikerek a baljóslók­ra, kételkedőkre és lustákra rábizo­nyítják hazugságaikat. A tervek tel­jesíthetők, a teljesítmények fokoz­hatók és a szocialista munkamód­szerek elsajátíthatók. A ma itt fel­tüntetett példák is ennek a bizonyí­tékát nyújtják. Azok, akik ma átve­szik jutalmukat munkájukért és el­ért sikereikért, tanúi ennek. A régi csökevényeket fel lehet számolni. Annak, hogy az új munkamódsze­reket alkalmazni, a tervet pedig tel­jesíteni lehet, bizonyítékát nyújtja ifjúságunk is, amelyet már a régi burzsoá előítéletektől mentesítve ne­velünk és fogunk nevelni és amely képes lesz az új munkamódszerek átvételére, teljesítésére és alkalma­zására. Elvtársak, én ma nem fo­gok aprólékosan beszélni minden ne­hézségünkről. Beszé'Jtek róluk Po­korny és Stainer elvtársak. És TL minden nehézséget ismertek,, tudjá­tok azt is, hogy sohasem térek ki az elöl, hogy róluk beszéljek, de nem akarom ezt ma tenni, a mai ünnepély alkalmával. Még vissza fogunk térni hczzájuk, mert azt, ami a versenynél megállapítást nyert, ki is kell értékelni és levon­ni belőle a tanulságot. Levonni be­lőle azt a tanulságot, hogyan kell dolgozni és hogyan nem szabad dol­gozni. Ezt még mi — főleg szak­szervezetünk — kevéssé tettük. Ezt meg kell mondanunk. Elvtársak, mi a szocializmust nem vívjuk ki a munkásosztály, a dol­gozók nélkül, Szén. érc, nafta, stb. fejtési terveinket nem teljesítjük a munkások és bányászok nélkül, en: nek tudatában kell lennünk. Bármily eszközt is találjunk fel, bárhogyan is közreműködnénk, a dolgozók, a bányászok és a terv teljesítésére irányuló igyekezetük nélkül, nem tel jesíthetjük a tervet és ezzel a szo­cializmust sem építhetjük fel. Mi pedig fel akarjuk építeni és fel kell építenünk a szocializmust, Ezért lát. nunk kell az okokat, miért nem megy ez mindenütt. El kell utasítanunk minden ellenvetését azoknak, akik így vélekednek: No. lehet, hogy máshol ez megy, de nálunk ez nem megy. Nem, elv­társak, mindenütt megy ez, ahol az emberek akarják. Ez a kérdés. Mi nem tagadjuk, hogy leggyöngébb pontunk ma Osztrava. Ez köztársa­ságunk legfontosabb szénmedencé­je. A legfontosabb szénmedence, amelyre támaszkodnunk kell és ahol minden siker nagy erőlködést jelent számunkra. E szénmedence minden sikertelensége és minden lemaradása ezzel szemben nagy nehézségeket okoz és fékezi előrehaladásunkat. Ha az osztravai bányászok nem akarják, hogy a kizsákmányolás és a reformista árulások régi idői visz­•szatérjenek, akkor teljesíteniük kell szocialista kötelességeiket. Ha nem kívánjuk a kapitalizmus visszatéré­sét. teljesítenünk kell a szocializ­mus követelményeit. így hangzik a parancs és másképp nem is lehet­séges. Ezért minden szénmedenicé. ben. nemcsak a győztes szénmeden­cékben. hanem Osztraván is fokoz­ni kell a munka termelékenységét, 100%-osa.n teljesíteni kell a meg. szabott tervet. Nagy örömet érzünk ma a szokolovoi és besztercebányai bányászok győzelme felett. Én azoknak az elvtársaknak; akik meg­szerezték ezt a győzelmet, szívből jövő : jókívánságaimat fejezem ki. Nem tagadom azonban, elvtársak,, hogy sokkal nagyobb őrömet érez­nék, ha versenyünket Osztrava nyerte volna meg. Ti is, szokolovoi bányászok örülnétek annak, ha , Osztrava kerülne az első helyre. És fel kell tenni a kérdést; volt-e lehe. Gusztáv Klíment képviselőnek, a Központi Szakszervezeti Tanács elnökének, beszédéből »Emlékezzünk meg róla ismét, , mit jelent a szén egész életünk, I egész termelésünk és egész építé­sünk számára. Mit jelent a mi épí­tésünk számára, mit jelent a népi demokratikus országok szocialista építésének nyújtott segítség szem­pontjából és miit jelent a termelés és a termékek számára, amelyek, kel résztveszünk a kommunizmus nagy építkezésein. Hisz kell, hogy mindnyájunkat a hazafiság lángja hevítsen annál a gondolatnál, hogy lót szolgál bányászaink érdemes munkája, főleg a tíz. és százton­nások munkája, mindazoké, akik elősegítették a folyamatos terme­lést az északcsehorszí" gi körzet tár­náiban, mindazon dolgozók, bányá szok, brigádosok, körzetiek, a szo­kolovoi körzet dolgozóinak és tech­nikusainak munkája, akik ma az egyik első helyen állanak és akik a legmagasabb megtiszteltetésben 'ré­szesültek, abban, hogy a legmeg­tisztelöbb zászlót, — a köztársasági elnök zászlaját kapj át a gottwaldi ' ötéves teiv negyedik éve feladatai­nak sikeres teljesítéséért. Ez azt bizonyítja, hogy állandóan nő az új emberek száma, akiknek új a mun­kához való viszonya, akik tudatosí. tották, hogy állami nemzetgazdasá­gi tervünk feladatainak és kötele­zettségeinek teljesítéséért végzett munka a legbecsületesebb munka. És ilyen emberek, akik a haladás hajtóerői a szénfejtésber, akik a fejtés új módszereit alkalmazzák, valamennyi körzetünkben találha­tók. Mi, — forradalmi szakszervezeti dolgozók, — kell, hogy a tárnák­ban munkalelkesedést keltsünk, a bányászok alkotó aktivitását fej­lesszük ki, amely megnyilvánul a \ A kerületi nemzeti bízottságok elnökeinek és gazdasági előadóinak országos konferenciája Szeptember 12-én Praha-Brev. novban, a belügyminisztérium köz­ponti iskolájában az egész köztár. saság kerületi nemzeti bizottsági elnökeinek és gazdasági előadóinak értekezletét tartották. A konferen­cián, amelynek tartalmát a követ­kéző jelszó fejezte ki: »a helyi gaz­dálkodás tervének teljesítésével *a nép jobb szolgálatáért« —• résztvett Václav Nősek belügyminiszter, Gri­sa Spumy, a belügyminiszter helyet. Ludwig Feuer bach, aki az ember lelki leigázása ellen harcolt További lakásegységek épülnek bányászaink számára város is megváltoztatta arculatát. Az idei Bányásznapig új telepeket építettek fel, amelyek 225 korsze­rűen berendezett lakásból állanak. A bányásziskola tanulói számára 1 korszerű internátust és iskolát épí­tettek és gyors ütemben kereske­delmi, kulturális és társadalmi he­lyiségek létesülnek. A testnevelés és a sport fejlesztése érdekében a telep közelében játszóteret létesítet­tek. Gyönyörű kép nyílik* Szirkre-Vas­hegyre. Űj bányászteiep létesült itt, amelyben 117 lakásegységet, a bányász szakiskola tanulói számára otthonokat és a legkorszerűbb be. rendezéssel felszerelt gazdasági épü­letet létesítettek. A továbbiak so­rán kereskedelmi helyiségeket, is­kolát és sportpályát építenek. A többi- bányászközpontokban, Mynkyben, Alsósajőn és másutt is az új lakások százai emelkednek. Köszöntjük bányáink hős dolgozóit (Folytatás az I. oldalról.) Senki sem törődik vele, hogy a fel­tüntetett időbeosztást valóban be­tartják-e. A gyorsvágási módszer alkalmazásáva! szép sikereket ér­nek el bányáinkban, hasonlóképpen a raktározásra való fejtéssel is. Azonban ezek alkalmazása még ko­rántsem kielégítő. A bányászok nagy lelkesedéssel készültek a mai napra. Nemes ver­sengéssel, egymással vállvetve tö­rekedtek fejtési tervük túlteljesíté­sére. Az osztrava-karvíni szénme­dence Antonin Zápotoeky-bányájá­ban, a 31.513-as számú élmunkás­csoport a Bányásznap tiszteletére naponta 40 tonnával több szenet fejt ki, Rudolf Krucska vájár 8 tonna szénnel termel többet terven felül. A Hlubiina-bányábam a folyo­sóvágók szeptemberi teljesítményü­ket augusztushoz viszonyítva 150 százalékkal fokozták és a legna­gyobb teljesítmény elérésére ver­senybe hívták a többi brigádokat. A rozsnyói bányászol, a versenybein 115.1%-ra teljesítették augusztusi tervüket és megfogadták, hogy egészévi tervüket december 10-ig teljesítik. Nagyon szép példát mu­tattak az István-tárna bányásztanu­lói, akik az irántuk való gondosko­dást augusztusi tervük 170%-on felüli teljesítésével hálálták meg. Ez a szép eredmény ösztönözze a még elmaradó bányákat a nagyobb erőfeszítésre, adósságuk törleszté­sére. A selmeci ércbányáikban a ki­bányászott érc minőségét 15%-kai emelték a fejtési terv egyenletes teljesítése mellett. A kassai Mag­nezit-bányában Jakab András él­munkáscsoportja már az ötödik évi terv teljesítésén dolgozik a Bányász­nap tiszteletére. Bányászaink a mai napon meg­fogadják, hogy még nagyobb lelke­sedéssel dolgoznak a negyedik évi terv fejtési feladatainak valóravál­tásáért. Még jobban ' fokozzák a bányagépek kihasználását, harcol­nak a munkafegyelem további meg. szilárdításáért, a jobb munkaszer­vezésért és az új módszerek foko­zottabb meghonosításáért. Tudatá­ban vannak annak, hogy tőlük vár. ja a szenet és az ércet a kohók gyomra. Dolgozó népünk szeretete és bizalma arra ösztönzi bányá­szainkat, hogy a munka frontján még keményebben megállják he­lyüket, fokozzák harcukat a gott­waldi ötéves terv nagy feladatainak megvalósításáért folyó küzdelemben. Gál László. tese, Ladislav Kopriva képviselő, a belügyminisztérium második cso­portjának vezetője, a belügyi meg­bízotti hivatal, a CsKP KB és a Központi Hivatalok képviselői. A föbeszédet Václav Nősek bel­ügyminiszter mondotta, aki a terv teljesítéséről beszélt a helyi gazdál­kodásban az idei év első felének folyamán, valamint a nemzeti bi. zottságok feladatairól a helyi gaz­dálkodásban, 80 évvel ezelőtt, 1872. szeptember s 13.án halt meg Nürnberg melletti a Rechenbergben Ludwig Feuerbach, a í német klasszikus filozófia utolsó § nagy képviselője. Óriási nyomorban r halt meg, miután néhány évtizeden keresztül élő halottként tengődött a r junkerek és kapitalistáit elporoszo- j 5 sodott Németországban, 1 rákénysze- ] rülve arra, hogy pénzbeli támoga- \ tást fogadjon el a vallásellenes ( szervezetektől és a szocialista mun j kásságtól. Sorsával kapcsolatban j ismét bebizonyosodott az a példa , hogy a kapitalizmus ellenségesen ] viselkedik minden alapjában nagy ] filozófiai eszme és minden elméleti ] vizsgálódás iránt. Feuerbach életét egyetlen célnak 1 szentelte: hogy leleplezze a vallás ; embertelen alapelveit. Számos írá­sában, tényleges bizonyítékok alap­ján állítja, hogy minden vallás csak emberi tákolmány. Az Isten elkép­zelésének oka 3K ember kulturális fejlődésének alacsony foka, az em­ber erötlenség'e a természettel szem­ben, az ember tudatlansága ós félel­me, nyomorúsága és csalódottsága Amilyen mértékben fejlődik az em­beriség, olyan mértékben szabadul meg a vallási esökevényektő! és tu­datossá válik benne, hogy a legha­talmasabb lény nem az ismeretlen Isten, hanem maga az ember és hogy éppen ezért maga a vallás sem nemlétezö képzetek istenítésén alapszik, hanem a humanizmuson, az embernek ember iránti szeretetén és gondoskodásán. Miután a teoló. giát — az Istenről szóló tanítást átvonatkoztatta az anthropologiára — az emberről szóló tanításra, Feu­erbach leleplezte az idealista filo­zófiának a „lélek" elsődlegességéről tősége Osztravának nyerni e ver­senyben? Elvtársak, én azt állítora, hogy igen! Osztravának minden le. hetösége ehhez megvolt és Osztra­va ezeket a lehetőségeket nem hasz­nálta ki. Ezzel pedig elvesztette sa­ját győzelmét. Osztraván ezt tuda­tosítanunk kell és ennek megcáfol­hatatlan igazságként kell állnia minden bányász előtt. Mi nem ha­zudhatunk saját magunknak. Kell, hogy bátorságunk legyen megmon­dani és. megállapítani gyöngeségün­ket. Azt hiszem, az osztravai bá­nyászok nagy részében megvolt az akarat győzni és nyerni, teljesíteni felajánlásaikat és tervüket. Arra van csak szűkség, hogy szakszerve­zeti funkcionáriusaink vállalatb ól vállalatba menjenek és minden üzemben, mindenegyes munkahelyen és az egyéneknél is megállapítsák a viszonyokat, hogy világos képet és tükröt alkothassunk, ki teljesíti és ki nem teljesíti kötelességét. Most meg kell kezdeni • a felvilágosító munkát a meggyőző munkával egye­temben és fel kelj tenni a kérdést azok elé, akik a tervet nem teljesí­tik, ilyképpen: mit' akarsz, mit gondolsz, hogyan idődnek ki vi­szonyaink ? Azt hiszed, hogy az a gyönyörű jövő, amely után vágyói, érett gyümölcsként, önmagától öled­be hull? Azt hiszed, hogy mások hozzák el számodra a boldog jövőt? A szocializmus nem így néz ki! A szocializmus csak akkor valósíthat meg nagy dolgokat és müveket, ha az egész munkásosztályt az a meg­győződés hatja át, hogy szükséges dolgozni és szükséges ezért harcol­ni. A szocializmust nem egyének vívják ki. A szocializmust egész munkásosztályunknak, egész né pünknek kell felépítenie. Ez az előt­tünk álló parancs. És szért az üze­mi igazgatótól kezdve a műszakia­kon és brigádosokon keresztül a ta­noncokig mindenkit be kell kepcsol. nunk az építésbe és ügyelnünk kell arra, hogy mindenki teljesítse köte­lességét azon a szakaszon, ahová állították, mivel ez nemcsak az egyének érdeke, hanem ezt követeli egész nemzetünk, egész jövőnk ér­deke, ettől függ létezésünk. így kell mindnyájunknak a dolgokra tekin-* tenünk". Antonin Zápotocky kormányelnök beszéde befejező részében azt a kí­vánságát fejezte ki, hogy a. Bá­nyásznap ünnepe minden bányame­dence, bánya és munkahely felül­vizsgálásának valóság'os jeladásává váljon. funkcionáriusai éberen figyeljék és naponta ellenőrizzék, hogyan telje­sítik a fejtési tervet a tárnákban és az egyes vájatokban és hogy ott, ahol a terv teljesítése elmarad, azonnal fokozzák a szakszervezet erőfeszítéséit, hogy helyrehozzák a mulasztásit és főleg a szocialista munkaverseny kifejlesztésére töre­kedjenek. Feladatainkat annál jobban telje­sítjük, minél többet fogunk tanulni a szovjet szakszervezetek, bányá­szok és sztahanovisták tapasztala­taiból, ha következetesek leszűrik a ciklusos grafikon szeriinti munka bevezetésében, ha az eddiginél job­ban kihasználjuk az összes gépe­ket és gépesített eszközöket. A szov­jet bányászok óriási sikerei • és lel­kesedése, amely főleg az SzK(b)P XIX. kongresszusának alkalmából fokozódik, szolgáljon például felada­tunk megoldásánál. így azután á szén-, érc. és kőolajtermelés tervét nemcsak teljesítjük, hanem túl is teljesítjük.« Az idei Bányásznap alkalmával a szénmedencékben és bányaterülete­ken többszáz új lakásegységet ad­nak át a szocializmus élenjáró épí tőinek. Népi demokratikus rendszerűn! gondoskodása folytán az éy elejétö: a, Bányásznapig Szlovákiában 47.40( négyzetméter, területet elfoglaló la kásegységet" és számos más szociálj: intézményt létesítettek a moden bányásztelepeken. Handlova új lakásnegyedei a Bá . nyásznapig az év eleje óta tovább 240 lakásegységgel gyarapodtak amelyek távbeszélő- és utiösszeköt tetésben állanak a környékkel Egészséges", pornélküli környezet ben két nagy bányászinternátus építettek az Állami Bányásziskolák a bányásztanoncok tanulói száma ra, további üzemi konyhákat a bá nyásztelep nőtlen lakói számára. Nagykürtös, a kapitalisták ál tal a múltban elhanyagolt bányásj I szocialista munkaversenyben. Ve­gyük példaképül a szovjet bányá­szokat, akik nem egy dicsőséges bl. dalt írtak be a szocialista munkai verseny történetébe. Az idei Bá. nyásznap alkalmával a szovjet bá­nyászok megemlékeztek arról, hogy tizenhét év telt el attól az időtől, amikor Alexej Sztahanov doneci vájár addig az időig hallatlan fej­tést ért el és megvetette a sztaha. nov-mozgalom alapját, amelyet, a nagy Sztálin a »jelenkor felülmúl­hatatlan mozgalmának« nevezett. A szocialista- munkaverseny jegyé­ben a szovjet bányászok számos di­cső győzelmet értek el a szénért folytatott harcban és napról napra új sikereket érnek el. A mi bányá­szaink is elérnek sikereket. Nem szabad azonban megelégednünk az elért sikerekkel. Szükséges, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, vagyis mindenegyes csoport a tárnákban, minden részszervezet valamennyi szakaszon, de főleg a ROH összes szóló tanítását is. Kimutatta, hegy a körülöttünk lévő anyagi természet az elsődleges és mi magunk va­gyunk annak legmagasabbrendü megnyilvánulásai. Feuerbach hátránya az volt, hogy materializmusát nem tudta követke­zetesen elvezetni egészen a Marx és Engels dialektikus, főleg pedig tör­ténelmi materializmusához. Ném tu­datosította, hogy az ö korszakában az embernek minden téren, tehát lelki szempontból való felszabadítá­sa is átment már a munkásosztály kezébe. Idealisztikusán úgy hitte, hogy a vallás a gazdasági és politi­kai elnyomás alapja, nem pedig kö­vetkezménye. Előbb egy Isten létét tagadó társadalmat akart létesíte­ni, és csak aztán szocialistát. Csak igen későn kezdte Feuer­bach sejteni, hogy hol vannak azok a mozgató társadalmi erők, ame­lyekre a sötétség elleni _ harcában támaszkodhat. Már mint erőtlen ag­gastyán kezdi tanulmányozni a marxista irodáimat, csodálattal nyi. latkozik Marx „Tőkéjéről" és 1870­ben belép Németország szociálde­mokrata pártjába. L. Feuerbach emlékét idézve azon becsületes, törhetetlen, az emberi lelki leig'ázás ellen meg nem alku­vóan harcoló hősök egyikét érté­keljük benne, akik a reneszánsz kora óta segítették az új kor meg­születését. Egyidejűleg rámutatha­tunk a felvilágosodásnak a vallással folytatott, korlátok közé szorított harcára, amely könnyen visszájára fordulhat, ha nem kapcsolják kö­vetkezetesen össze és nem rendelik alá a dolgozók gazdasági és politi­kai felszabadulásáért folytatott osz­tályharcnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom