Uj Szó, 1952. szeptember (5. évfolyam, 208-232.szám)
1952-09-11 / 216. szám, csütörtök
6 ff j sie 1952 szeptember 5 Szeptember 12—14-ig a pozsonyi téglamezei versenypályán: a köztársaság vízilabda bajnoksága 1952. szeptember 12—13 és 14-én tartják meg Pozsonyban a téglamezői nyári fürdő medencéjében a köztársasági 1952 évi vízilabda bajnokságot, melyben hét kerület csapatai vesznek részt, úgymint Prága i, és II., Olomouc, Nyitra, BrSnn, Pozsony I. és II. Tekintettel a verseny jelentőségére az állam szempontjából és védelmi fontosságára a pozsonyi Központi Nemzeti Bizottság és a pozsonyi kerületi szakszervezeti tanács vállalták a rendezés védnökségét. Az 1952. szeptember 6:án megtartott sorsoláson a csapatokat két csoportba sorozták: „A" csoport: 1. Bratislava I., 2. Bratislava II.. 3. Prága II., 4. Olomouc. ,,8'" csoport: 1. Prága I., 2. Brno, 2. Nyitra. Kisorsolták az egyes csoportok mérkőzéseinek sorrendjét és a játékvezetőket is: pénteken délután 15 órakor: 1. Brno—Nyitra, játékvezető Schmuck, 2. Bratislava I.— Bratislava II., jv. Mokrejá, 3. Prága II. —Olomouc,. jv. .Novotny. Szombaton délelőtt 9.30-kor: Í.Prága I.—Nyitra, jv. Stahl, 2. Bratislava I.—Olomouc, jv. dr. Stefko, 3. Bratislava II. —Prága II., jv. Schmuck. Szombaton délután 15 órakor: 1, Bratislava II.—Olomouc, jv. Mokrejs, 2. Prága I— Brno, jv. Novotny, 3. Bratislava I Prága II-, jv. Stahl. A döntő csoport mérkőzéseinek sorrend jét, valamint az ötödik, hatodik és hetedik helyre szóló csoportosítást szombaton délután az utolsó mérkőzés után állapítja meg a bizottság. A döntő mérkőzések játékvezetőit is akkor fogják kisorsolni. A rendezőség a mérkőzések kezdetét úgy állapította meg, hogy a pozsonyi dolgozók és a tanuló ifjúság is megtekinthessék a versenyeket. Tömeges jelentkezéseknél a helyárakat ekként állapították meg: Fél napra személyenkét 5 korona, az összes mérkőzésekre 20.— korona. Kérjük az üzemi tanácsokat, iskolaigazgatókat és tantestületeket, támogassák azt a törekvést, hogy minél nagyobb tömeg vehessen részt a stadionban megtartott rendezésen, írásbeli megrendelésre készpénz l ellenében már 1952. szeptember 10töl kezdve lehet jegyeket kapni a Csedoknál, Umpránál éa a Téglar mezőn a nyári fürdőhely pénztáránál. A helsinki sakkolimpia tanulságai 20 napos nehéz küzdelem után fejeződött be a Helsinkiben megrendezett X. sakkolimpia. Az 1924. évi párizsi első ilyen verseny" óta hatalmas fejlődésen ment keresztül az egyetemes sakkozás s ezt híven jut. tattá kifejezésre a mostani rendkívüli szívósságot és tartós erőnlétet igénylő küzdelem is. Különös súlyt adott a sakkolimpiának, hogy ezúttal először vett részt a világ legerősebb sakkegyüttese, a Szovjetunió válogatottja, nem hiányzott egyetlen számottevő sakkcsapat sem. A 25 nemzet küzdelméből a Várakozásnak megfelelően -a Szovjetunió került ki győztesként. Ez a győzelem azonban korántsem volt olyán könnyű, mint ahogy sokan vágták. A Keresz, Szmiszlov, Bronstein, „Geller, Boleszlavszkij és Ko. tov nagymesterekből álló együttes játékereje kétségkívül magasan a többieké felett van, az olimpiai csapatversenynek az egyéni versenyek, tői eltérő feltételei azonban olyan nehézségeket okoztak, amelyekkel még -a-z ilyen kiválóságok sem tudtak könnyen megbirkózni. Ezenkívül bebizonyosodott áz is, hogy ma már az általános játékerő színvonala is olyan mjjgas, hogy még a nagymesterek győzelme' sem magától értetődő előre elintézett kérdés. A Szovjetunió kitűnő együttese azonban hamarosan áthidalta a nehézségeket és ezzel ismét bebizonyította, hogy a szovjet nagymesterek nem csupán a gyakorlati és elméleti sakktudásnak, hanem áz erőnlét tartásának is nagymesterei. A döntő utolsó harmadában oly meggyőző erővel húztak el a többiektől, hogy fölényüknek ez újabb bizonyítékához nem fér semmi kétség. Az argentin válogatott második helyezése megfelel a várakozásnak, kialakulásában azonban van némi szépséghiba. Elődöntőjüket fölényesen nyerték, a döntő első harmadában viszont bizonytalankodtak és hárem vereséggel indultak. A döntő közepén azután váratlan körülmény segített rajtuk. A finn válogatott élversenyzője, Böök -mester, s a svéd v'álogatiAt első két táblása Stáhlberg nagymester és Stoltz mester az argentinok ellen nem álltak ki. A tartalékos finn és svéd csapat nagyarányú veresége .aztán olyan értékes ponttöbblethez juttatta a dél-amerikai csapatot, amelynek biztonságot kölcsönző hatása különösen az utolsó fordulók izgalmas küzdelmében volt számukra nagyjelentőségű. A töljbi csapat teljesítménye közül a csehszlovák válogatott volt meglepő és ezt a teljesítményt igen nagyra kell értékelnünk. Filip, Pach man és Sajtár mestereknek az 1—3 táblán elért jó átlagteljesítményéhez a 4. táblán Kottnauer mesternek az egész mezőnyből kiemelkedő több mint 80 százalékos' eredménye járult, és meghozta a csapatnak a kitűnő negyedik helyezést. A magyar válogatott nem a leg jobb jkilátásokkal indult a küzdelembe. Az utolsó hónapok mérsé keltebb eredményei különösen a görlitzi kudarp arra figyelmeztettek, ho-gy a magyaroknak igényeiket átmenetileg mérsékelniük kell. Ennek megfelelően általában az 5—6 helyezés volt az, amit a magyar sakkozók többsége várt. így történt és hogy sokan még sincsenek meg elégedve, annak oka az, hogy az elődöntőben kitűnő játékot mutattak, úgy hogy már-már vérmes reményekkel támadtak. A magyaroknak a jugoszláv válogatott ellen az elődöntőben és a csehszlovák és svéd válogatott ellen a döntőben aratott győzelme azonban így is olyan teljesítmény, amely átalános elismerést aratott, Vidéki sporthírek Nagysallói EFSz—Zselízi téglagyár 3:1 (0:1). Ezt a bajnoki mérkőzést szombaton, szeptember 6-án játszották Nagysallón. A mérkőzésre Nagysalló tartalékosan, Zselíz pedig teljes csapattal állt ki, de a tavalyi bajnokcsapat még így is fölényesen győzött. A gólokat Bottka (2) és Kabáth, illetve Csikós lőtték. Az elömérközésen a nagysallói ifjúsági csapat 4:0-ra győzte le a zselízi ifjúsági csapatot. A gólokat Gachsal (2), Molnár és Szlovák lőtték. Oroszka—Csata 13:0. Vasárnap az oroszkai Szokol látta vendégül bajnoki mérkőzésre a csatai Szokott. Sajnos, a csataiak Oroszkára olyan játékosokat küldtek, akik bizony nem képviselték méltóan Csatát. Lelkesedésben nem volt hiány náluk, de a fegyelem ismeretlen fo. alom előttük. Először is nem jelennek a pályán , pontos 'időben, vagy ha <meg is jelennek, hát csak egyenkint. Ugy gondoljuk, Párák sporttárs, ha jó példával járna elöl, elég tűrhető csapatot hozhatna össze. A mérkőzésről különben semmi jót nem lehet mondani. Nem volt benne semmi szépség és az egész idő alatt állandóan macskaegér játék folyt, amit a 13:0 eredmény eléggé bizonyít, de ha Oroszka egy kissé megerőltette volna magát, úgy akár kétszer annyi gólt is rúghatott volna. A mérkőzés legrosszabb játékosa. a csataiak kapu. sa, Mihálka volt. Taksonyi EFSz—Diószegi Cukorgyár 4:3 (2:2). A galántai járási bajnokság -rangadója erős iramú, jó nivőjú mérkőzést hozott. Kissé felázott talajon mindkét csapat szép és sportszerű játékot mutatott. Az első félidőben a játék kiegyensúlyozott volt, míg a második félidő irányítását a takgonyi csapat vette át, végül is Jurás 3 góljával és egy öngóllal sikerült a mérkőzést meg. nyernie. Diószeg ezen a mérkőzésen szenvedte el első bajnoki vereségét, míg a taksonyi csapat biztosította második helyét és egyúttal a kerületi selejtezőben való részvételét. A taksonyi csapat minden játékosa teljesítette kötelességét és ezzel igazolta, hogy szívvel és erős akarattal meg lehet nyerni a mérkőzést. A játékot a pozsonyi Vl-asák nagyon jól vezette. Opatova lesz a besztercebányai kei-ölet ez évi bajnoka ÍJjra nem nyert befejezést Sporthírek a Szovjetunióból A kijevi sportuszódában folytatták az ezévi úszóbajnokságokat. 100 m hát: 1. Szolovjov 1:09.7, 2. Lópatyin 1:10.9. 200 m mell: 1. Martincsik 2:41.2, 1500 m: 1. Sztra. zsanov 19:45.1, 2. Mjagi 19:52, 100 m női hátúszás: 1. Moszkvina. A jeriváni Szparták-stadionban szombaton ünnepélyes keretek között megkezdődtek a Szovjetunió kosárlabda bajnokságának döntői. A döntőben 22 férfi és 22 női csapat vesz részt. Az ünnepélyes felvonulás után a tavalyi bajnokcsapat kapitányai, Alekszejeva (MAI) és Butautasz (Fúgái Zsalt'irisz) felvonták a bajnoki zászlót. Az ünnepség után egyszerre négy pályán megindultak a küzdelmek. Az első napi eredmények: férfi csoport: Zaltirisz—Rosztovi Lokomotív 69:40, Leningrádi tisztek . háza—Rigai Daugava 41:40. Női csoport: Tbiliszi , Nauka—Moszkvai Sztroitel 54:34, Rigai Daugava—Jeriváni testnevelési intézet 35:30, MAI (Repülőintézet)—Leningrádi Iszkra 58:33. A bajnoki küzdelmek 12 napig tartanak. Odesszában ünnepélyesen megnyitották a Szovjetunió 1952. évi sakk csapatbajnokságának ' küzdelmeit. A bajnokságban a következő csapatok vesznek részt: Nauka, Iszkra, Zenit, Medik, Tud, Lokomotív, Dynamo, Sparta és a CDSzA. Minden csapatban '8 férfi és két női játékos szerepel. A bajnoki küzdelmek körmérkőzés 'őr-májában zaj. lanak le, és szeptember. 20-án fejeződnek be. A labdarúgóbajnokság során vasárnap a Dinamó-stadionban egy mérkőzés volt: Tbiliszi Dinamó— Leningrádi Zenit 2:1 (2:1). Az első gólt a leningrádiak szerezték, de fokozatosan visszaestek és a tbiliszi Dinamó vette át' a játék irányítását. Ezzel ä jlbilisziek a vezető csoporthoz kerültek. Kerékpáros versenyek motorvezetéssel Pozsonyban Á pozsonyi Dimitrov-üzem kerékpáros szakosztálya szeptember 14-én vasárnap 15 óratebr a Práca-stadion újonnan épült pályáján 50 km-es kerékpár versenyt rendez motorkerékpár vezetéssel. A versenyben 6 páíbs vesz részt. Kitűnő kerékpározó V. Ruzicka, ez alkalommal megkísérli, hogy (megdöntse a motorkerékpái\vezetéses eddigi csenszlovák rekordokat, az í—50 km-es távolságokon. Ezenkívül utánpótlás és nők számára -keretversenyek is lesznek. Kerületi kerékpárverseny Pozsonyból a Szalmakunyhóra A^pozsonyi vasutas szokolegyesület kedden, szeptember 9-én kerületi'versenyt rendezett, az YMCA-épülettől a szalrnakynyhóra 2.400 méter hosszú vonalon. A rajtolok erős esőben egyperces,időközökben indtiltafc. Habá/ a pálya csúszós volt, a versenyzők mégis jó időket értek el. Győztes Polakovics (Nagyszombati Ko.vo) lett 6 "38.8 pferc alatt, második Mikovics (Práca Bratislava) 7:05.2 perc, 3.. Menschy (Vasutas) 7:08.5 perc alatt. Ezekef követték Sándor (Vasutas), Csifno (nagyszombati Kovo) és Ispold (Dimitrov) akik szintén előrejutotta^:, a csehszlovákiai hegynek való versenyzés döntőjébe, amely vasárnap október 12-én fog lefolyni, valószínűleg ismét Pozsonyban; az YMCA —Szalmakunyhó úton. 1 SÜSÜ 36. HETE ÖSR Lengyelország Lengy. ,,B" CSR „B" Pozsony Gottwaldov Liberec Pre§ov Uhlomost Som. Teplice Prostejov Z. Olomouc CSSZ Písek Jitex T. n. V. Okr. Praha Okr. K. Hora Modrany N. Bydzov Plyn: Praha Tesla IX. Dyn. Slavia Sparta Brno Olomouc 1—10-ig labdarúgás, 11, női kézilab da, 12. ökölvívás. A végéhez közeledő besztercebá- j nyai kerületi' bajnokság vasárnapi j 20-ik fordulóján Opatova úgy lát- i szik már végérvényesen biztosította a. maga számára a bajnokságot. Bár ez a kérdés már a zólyomiak váratlanul nagyarányú, de teljesen megérdemelt legyőzése után is eldőlt. Mégi s ott állt meg a nagy kérdőjel — a Harmanec elleni mérkőzés. Opatova azonban Harmanec ellen' győzni tudott s ezzel most már' szinte biztosra vehető, hogy a baj. nokságo.t nem engedi ki a kezéből. A két hazai (Podbrezová és \Korpona elleni) é s a füleki mérkőzésen málr bajosan adja le 3 pontos, előnyét. , A vasárnapi forduló további mérkőzésein a hazai csapatok győztek. Zólyom és Rimaszombat biztos fölénnyel, míg Losonc Korpona csak nehéz küzdelem után. De győzött végre Podbrezová - is. S ez volt a forduló egyik meglepetése. * A kerületi csapatok támadósorával mind több és több a baj. A csatárok — szinte valamennyien visz. saaesnek a régi hibájukba: még mindig' sokat passzolgatnak oldalt és hátrafélé és túlkombinálják a helyzeteket. S meg sem kísérlik a minél kevesebb húzásból felépített támadásokat. Ha összehoznak is gólhelyzeteket, azt' sorba elhibáz' zák. A legnagyobb b.a.j az, hogy nem lőnek a tizenhatoson sem, hanem b e akarják vinni a kapuba a labdát. A csatárok gyengén játszottak vasár' nap, pepecselték a kapu előtt é s a legjobb gólhelyzeteket sem tudták kihasználni. A csatárok játékát itt is korszerűsíteni kellene, főleg gyors és jólirányzott kapuralövés terén. * Gyorsiramu, változatos mérkőzésnek voltunk szemtanúi Losonc és Besztercebánya találkozásán. Az Ifélidőben Beszterce inkább támadott, szünet után már kiegyenlítetebb volt a játék. Mind a két félidő megegyezett azonban abban, hogy Losonc támadásai veszélyesebbek voltak. Helyzete volt bőven mind a két csatársornak, a kapu előtt azonban bizonytalannak» mutatkoztak a losonciak éppen úgy? imint a beszterceiek. Losonc dicséretet érdemel a győzelem kivívásáért, egyébként azonban kevé^ jót mondhatunk a csapat teljesítményéről. Mindenesetre komolyan vette a küzdelmét és technikai felkészültsége is jobban érvényesült a mezőnyben. Már csak ezért is i rászolgált az egygólos győzelemre. Meg kéli állapítanunk azt is, hogy ha a losonci csatároknak jobban megy a lövés, nagyobb aráinyu is lehetett volna a győzelem. Viszont az elfogulatlan nézőnek azt is észre kellett vennie, hogy ha Besztercebánya győzött volna egy góllal, ezen az eredményen sem lehetett volna csodálkozni. Losoncnál a közvetlen védelem — tartalékos voltai ellenére is — végig szinte hibátlanul működött. A, fede. zétsor és a csapat legjobb embere Krnács volt, aki elől-hátul nagyszerűen dolgozott. A csatársor azonban erősen sántított. — Besztercebányán is a közvetlen védelem tünt ki. A csatársorral itt is baj volt. Kapu előtt ők sem tudták eredményesek lenni. S egyes játékosai — mikor nem "ment a játék — feltűnően erőszakosak voltak! • Opatova a bajnokság szempontjá. ból nagyon is fontos é s értékes két pontot hozott haza. Harmanec ellen kint győzni már magában nagy tel. jesítménynek számít. Harmanec a mérkőzés folyamán többet támadott, de Opatova támadásai sokkal veszélyesebbek voltak. Opatova mindjárt táimadólag lépett fel s az első negyedórában határozott fölényt harcolt ki. Novodonszky a kifutó Finek felett átemeli a labdát, de a kapufa ment! Harmanec kapuja előtt több helyzet alakul ki, de a lövések valahogy nem a legjobbak. Végr^ az utolsó percekben Baláz s ügyesen játszik meg egy labdát s mikor Finek kifut eléje, ő a jobb helyzetben lévő Lackovicshoz ad, .aki az üres kapuba gurit. Lackovics góljával azonban mintha ellőtte volna puskaporát a csatársor. Erélytelenül mozognak a csatárok a kapu előtt és az erélyes harmaneci védők mindig sikerrel lépnek közbe. Szünet után valahogy nem küzd Opatova már teljes erővel, s így Harmanec is ei'ősen feljön. Az opatovai védelem azonban — a két Kacsányival az élén — a döntő pillanatokban fölényesen tisztáz. A hajrában Kovács három ordító helyzetben hibáz! Opatovánál Kacsányi jt. biztos pont volt a kapuban most is és néhány pompás védéssel bebizonyította jó képességeit. A csapat kimagaslóan legjobb tagja azonban ezúttal is Kacsányi Laci volt. Ezúttal mint középhátvéd is szép teljesítményt nyújtott. A kitűnő harmaneci belsőtriót semlegesíteni tudta. — A két fiatal fedezet — Mészáros és Józsa is jól játszottak. A csatársorral azonban baj volt. Megközelítően. sem nyújtották azt a játékot, amit Zólyom ellen. Igaz, hogy Novodonszkynak és Kovácsnak a lövéseikkel nem is volt szerencséjük. ÜJ SZO, Szlovákia Kommunista Pártjának napilapja — Szerkesztéséi:: Bratislava. Jesensfcého 8—10. Telefon; 847—lf és S52—10. J?Ss2erIteszt.Ci LSrinca Gyula. Kiadóhivatal: Pravda, lapkladőváHa lata, lesen sliäho 13, Telelőn: üzem) elö fizetés és lanárusítSa 27-J—74. egyéni elöfizetés 263—77. AB ÜJ SZO aiégrenflelhetf 1 nnstni kézbesítőknél vagy a oostablva calokon Is. - Előfizetési cüj V«. érre 120 E6s Feladó és Irányító postahivatal Bratlsla »a tl. — Nyomia a Pravda a. v. nyomtié la. Bratislava. •az egyik mérkőzés a besztercebányai kerületben. Ez évben már har. madízsben szakadt félbe mérkőzés. Ezúttal Zólyomban kellett a játékvezetőnek idő előtt lefújnia a játékot. A poltáriak eléggé el nem ítélhető módon csak 7 emberrel álltak ki a mérkőzésükre. S mikor már a zólyomiak állandó ostroma után az ötödik góljukat is bekapták, s az egyik játékosuk sérülése folytán elhagyták a pályát, a játékvezető kénytelen volt a mérkőzést lefújni. A zólyomi eset, mellett nem lehet csak úgy elmenni. A poltáriak sportszerűtlen viselkedése nemcsali elítélendő, de komoly precedénsre is okot szolgáló esetről van szó. Valamelyik csapat a várható súlyos vereség elkerülése végett, a jövőben is majd 7 emberrel áll ki a mérkőzésre. S amikor megelégelte a gólokat az egyik ját'él$>s megsérülés le. vonul a pályáról s a hat emberrel játszó csapat jniatt a játékvezető kénytelen a mérkőzést lefújni. S marad a pályán elért, vagy ha az -kisebb volt úgy 3:0-as kontumác-iós eredmény. Ez a sportszerűtlenség veszélyezteti aztán a bajnokság realitását is. Mert az egyik csapat sportszerű küzdelemben veszít, a másik pedig a mai spor,tszellemn>el össze nem egyeztethető módon igyekszik á fenti módon elkerülni a súlyos vereség-ét. Mert a poltáriak esetében is bármennyire megértjük, ho;gy két játékosuk letiltása, és sérülések folj'tán csökkent a játékos létszámok, de semmiesetee sem hisszük el, hogy nem tudtak volna Zólyomban 11 emberrel kiállni. Ha pedig egy csapatnak nincs csak , 11 játékosa, azt zárják ki a bajnokságból, mert az nem méltó arra, hogy a tömegsportot kultiváló küzdelmekben résztvegyen. De nem is érett és alkalmas még az ilyen küzdelmekre. A poltäriak esete komoly és intő példa a jövőre nézve, amit az illetékesek figyelmébe aján. lünk. S. L.