Uj Szó, 1952. augusztus (5. évfolyam, 181-207.szám)

1952-08-10 / 189. szám, vasárnap

é v 1952 augusztus 10. U1SZ0 BÜSZKESÉGÜNK A NEPHADSĽHEG— Lenin és Sztálin a szocialista haza védelméről A marxizmus-leninizmus nagy ta. nításának fontos része a demokrá­cia és a szocializmus impsrialista ragadozókkal szembeni katonai meg­védelmezésének kérdése. A leniniz­mus megköveteli, hogy szigorúan el­határoljuk az .igazságos háborúkat az igazságtalan, hódító háborúk­tól. Az első világháború idején (1914—1918), amely mindkét fél ré. széröl igazságtalan, imperialista háború volt a forradalmárok, a bolsevikok kíméletlenül leleplezték a II. Internacionálé szociál soviniszta pártjait, amelyek a „honvédelem" hamis jelszava alatt átmentek sa­ját imperialista kormányaik olda­lára. Ugyanakkor Lenin hangsúlyoz­ta, hogy az igazi nemzeti háború­ban, amelynek célja a népek fel3za badítása az imperialista elnyomás alól, a „honvédelem" szó egyálta lén nem becsapás és a marxisták egyáltalán nincsenek ellene. Amikor Lenin kifejtette a szocia­lista forradalom új elméletét, amely szerint kezdetben lehetséges a szo­cializmus győzelme egy országban, hangsúlyozta, hogy az egy ország­baji győzedelmeskedő szocializmus — békepolitikát folytat minden néppel, de szükség esetén elszán­tan, fegyverrel a kezében védi meg országa függetlenségét az imperia­listák háborús támadásaival szem­ben. „A kapitalizmus fejlődése a kü­lönböző országokban a legnagyobb mértékben egyenlőtlenül megy vég­be, — írta Lenin 1916 ban. — Ebből adódik a vitathatatlan kö­vetkeztetés, hogy a szocializmus nem győzhet egyidejűleg valameny­nyi országban. Először egyetlen vagy néhány országban fog győz­ni, a többi biz.onyos ideig burzsoá, vagy a burzsoá rendig még el sem jutott Ország marad. Ennek súr­lódásokra kell vezetnie, sőt más országok burzsoáziájának azt a közvetlen törekvését is kell Id váltania, hogy szétzúzza a szo. cialista állam győzelmes proletár­riátnsát. Ilyen esetekben a háború a mi részünkről jogos és igaz­ságos".. (Lenin Müvei, 23. kötet, 67. old. — A szerk.). Lenin előrelátása teljes mérték­ben igazolódott. Ismeretes, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom oroszországi győzelme után a fiatal államra rátörtek a világ im­perialistái. A Szovjet Köztársaság, nak csaknem négy esztendeig kel­lett háborút folytatnia az interven­ciósok és fehérgárdisták egyesült erői ellen. Lenin a szocialista állam fennállásának első napjaitól kezd­ve hangoztatta, hogy „1917. november 7. (október 25-e) óta mi honvédek vagyunk. Mi a „haza védelme" álláspontján va­gyunk". (Lenin: Válogatott Mü­vek, II. kötet 359. old.) 1918 ban, amikor az intervenció, sok csapatai megkezdték támadásu­kat a Szovjet Köztársaságok ellen. Lenin lángoló felhívással fordult min­den dolgozóhoz: „Veszélyben a szocialista haza!" Rámutatott, hogy a szovjetek köztársaságának odaadó védelme a munkások és parasztok szent kötelessége. Lenin és Sztálin dön­tő jelentőséget tulajdonított a mun­kások és parasztok állama védelmi felkészültségének. Megbélyegeztek .minden szájhőst. aki azt javasolta, hogy puszta kézzel hatalmas, fe­gyelmezett és jól felfegyverzett for­radalmi hadsereg nélkül szálljunk csatába. A párt VIII. kongresszu­sán, 1919. márciusában, amikor a Szovjet Köztársaság megkezdte har­cát az antant első hadjáratának visszaverésére, Sztálin elvtárs' tel­jes határozottsággal beszélt az erős, forradalmi hadsereg megterem­tésének szükségességéről: „ .. .Vagy megteremtjük az iga­zi, szigorúan fegyelmezett, regu­láris munkás-paraszt hadsereget és megvédjük a Köztársaságot, vagy pedig nem tesszük ezt és akkor ügyünk elveszett". (Sztá lin Müvei, 4. kötet, 264. old.). A Szovjet Köztársaság azért tud­ta megállni a helyét a harcban 14 imperialista hatalom intervenciós hadseregeivel szemben, mert megte­remtette fegyveres erejét, dicsősé­ges Vörös Hadseregét, amelyet a Irta; Sz. TYITARENKO forradalmi vasfegyelem és a szo. cialista haza iránti kötelesség tuda ta forrasztott össze. A szovjetek országa a háború be fejezése után húsz esztendőn át (1921—1941) éppen azért valósit­hatta meg a hatalmas szocialista átalakítást, mert következetesen tel­jesítette Lenin és Sztálin útmutatá­sait védelmi felkészültsége megerő­sítéséről. Lenin és Sztálin arra tanították a szovjet embereket, hogy sohasem feledkezzenek meg az ellenséges, kapitalista környezetről, amely csak az alkalmat várja, hogy rátörjön, a szocializmus országára és szét­zúzza azt. A Bolsevik Párt és a szovjet állam — miközben követke­zess békepolitikát folytat —• ugyan­akkor kérlelhetetlenül harcol a ká­ros burzsoá-pacifista hangulat el­len, amely szerint „ne szálljunk szembe a gonosszal". 1927.ben az SzK(b)P Központi Bizottságának plénumán Sztálin elvtárs leleplezte a liberális „bölcseket". akik úgy gondolták, hogy a Szovjetuniónak fegyvertelennek kell lennie, hogy ne ingerelje ellenségeit, és ezt mondta: „Ezt már nem, elvtársak! Ez­zel mi nem értünk egyet. Inkább menjenek a pokolba, ezek a libe­rális-pacifista filozófusok vala­mennyien a Szovjetunió iránti „rokonszenvükkel". Rokonszenvez­zenek veliínk a dolgozók milliós tömegei — akkor minden egyéb is meglesz". (Sztálin Müvei, 10. kö tet, oroszul, 46. old.) Lenin és Sztálin arra tanít, hogy csak akkor építhetjük sikerrel új szocialista életünket, Cisa.k akkor harcolhatunk sikerrel a világ béké jéért, ha van megfelelő fegyveres erőnk, amely őrködik a szocialista haza érdekei fölött. Ha valaki egy percre is figyelmen kívül hagyja köztársaságunk megvédelmezésének ügyét, hangsúlyozza Lenin, az lé. nyegében elárulja a szovjet nép lét­érdekeit. Ezért a Szovjetunió Alkotmánya, melyet az egész nép egyhangúlag elfogadott, leszögezi: .,A haza vé­delme az SzSzKSz minden polgárá­nak szent kötelessége". (Alkotmány 133. cikk. 1938-ban Sztálin elvtárs Ivanov elvtárs komszomol.tag levelére vá­laszolva, hangoztatta, hogy nem szabad behunyni a szemünket a ka­pitalista környezet ténye felett, nem szabad azt gondolni, hogy külső ellenségeink, például a fasiszták, alkalomadtán nem kí­sérlik meg, hogy katonai láma dást intézzenek a Szovjetunió el­len". Ismeretes, hogy ezt a támadást 1941-ben végrehajtották és a Szov­jetunió csak azért kerülhetett ki győztesen a rákényszerített háború­ból. mert állandóan erősítette védel­mi felkészültségét. megteremtette hatalmas hadseregét. A Szovjet Had­sereg kiűzte a hitleristákat a Szov­jetunió területéről és meghozta a fel­szabadulást a fasiszta elnyomás alól Európa népeinek, köztük a német népnek is.. A második világháború után a nemzetközi erőviszonyok gyökeresen megváltoztak a szocializmus javára és a kapitalizmus rovására. A Szov­jetunió mellett most ott vannak a népi demokratikus országok — Bul­gária, Románia, Magyarország, Al­bánia, Csehszlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, amelyek a Szovjetunióval együtt megvédelmezik a béke és demokrácia ügyét. Ugyan­akkor az imperialista, antidemokra­tikus tábor, élén az Egyesült Álla­mokkal arra törekszik, hogy megerő­sítse állásait, agresszív háború ki­robbantásán mesterkedik mindenek­előtt a Szovjetunió, a népi demokra­tikus országok és a békeszerető Né­met Demokratikus Köztársaság ellen, szét szeretné zúzni az egész világon a szocialista és demokratikus moz­galmat. Most különösen szemlélte­tően bizonyosodik be a nagy Lenin szavainak igazsága, hogy j „a burzsoázia minden vadságra, ál latiasságra és gonosztettre kész, hogy megvédje a pusztulófélben lé vő kapitalista rabságot." (Lenin Válogatott Müvei I. Kötet, 813. old.) Látjuk, milyen vérszomja­sán hajtja végre már két esztendeje az amerikai imperializmus hallatlan gaztetteit a békeszerető koreai nép földjén és követ el merényleteket i kínai nép szabadsága és függetlensé ge ellen. A koreai népi demokratikus had­sereg növekvő ereje és ä népi Kína védelmierejének hatalmas növekedé­se lehetővé tette, hogy 2 éven keresz­tül Koreában nemcsak ellenálltak az imperialista ragadozók elvadult tá­madásainak, hanem döntő csapásokat is mértek az imperialistákra az ame rikaiak által kezdeményezett bűnös háborúban. Az amerikai imperialisták nyugat­európai lakájaikkal együtt veszett hadjáratot indítottak Olaszország. Franciaország, Nyugat-Németország demokratikus, haladó erői ellen, arra törekszenek, hogy így biztosítsák hátországukat egy elkövetkezendő háború esetére. Nyugat-Németország ra úgynevezett „különszerződést" erőszakoltak abból a célból, hogy fel. támasszák a német militarizmust és Nyugat-Németországot hadifelvo­nulási terepként használják fel. Sztálin elvtárs már 1946-ban. rö viddel a második világháború befeje­zése után rámutatott: egy percre sem szabad megfeledkezni arról hogy reakciós, imperialista körök új háború terveit készítik elő. Ezért ter­mészetes, hogy a Szovjetunió és a népi demokratikus országok erősítik védelmi felkészültségüket, fokozzák éberségüket az imperialista reakció ellenséges próbálkozásaival szemben Ismeretes, hogy a Szovjetunió béke­vágv í. ("^áthatott javaslatait az. öt nagyhatalom közötti békeszerződés­ről, az atomfegyver eltiltásáról és a fegyverkezés általános csökkentésé­ről, a Németországgal és Japánnal kötendő igazságos és demokratikus békeszerződésről nem támogatták az imperialista hatalmak. Sőt, e hatal­mak a féktelen fegyverkezési hajsza támadó blokkok nyélbeütése és egy új világháború előkészítésének útjá­ra léptek. A legnagyobb bün volna szemet húnyiV e tények felett. Csu­pán a világ egész demokratikus tá­bora erejének növelésével lehet meg­fékezni a fékevesztett imperialista politikusokat, akik nyíltan a háborús kalandok útján járnak. A Szovjetunió és a népi demokra­tikus országok megvédelmezik a béke ügyét, senkit sem fenyegetnek és még kevésbbé készülnek bárkit is megtámadni. A Szovjetunió és a né­pi demokratikus országok külpoliti­kájukban a kapitalista és szocialista rendszer békés egymás mellett élésé­nek lehetőségéből indulnak ki. A kö­zelmúltban J. V. Sztálin az amerikai újságírók egy csoportjának kérdésére válaszolva, újból világosan és egyér­telműen kijelentette, hogy a kapita­lizmus és a kommunizmus békés egy­más mellett élése teljes mértékben lehetséges, ha megvan a kölcsönös óhaj az együttműködésre, készség a vállalt kötelezettségek teljesítésére és há betartják az egyenlőség és a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvét. Mi azonban ismerjük az imperia­listák farkas-természetét: amikor békejavaslatokkal fordulnak hozzá­juk, ezt a- gyengeség jelének tartják. Például 1946—1947-ben, amikor a Szovjetunió az atomfegyver eltiltásá­nak javaslatát terjesztette elő, az amerikai imperialisták ezt úgy igye­keztek magyarázni, hogy a Szovjet­unió ezt csupán azért javasolja, mert nincs atomfegyvere. Később azonban kitűnt, hogy a Szovjetuniónak van ilyen fegyvere, de továbbra is — éppúgy, mint azelőtt — harcol an­nak eltiltásáért. Miközben az amerikai imperialis­ták határozottan elutasítják a Szov­jetunió javaslatát a nagyhatalmak fegyverzetének egyharmadra való csökkentéséről, arról üvöltöznek, hogy a Szovjetunió fegyverkezik. „Az agresszorok természetesen azt akarják, hogy a Szovjetunió fegy­vertelen legyen, ha ők támadást in­Egy élet emlékei Egy parkban ismerkedtünk össze az öreg Gábor Jánossal Kassán és miközben lassú, vigyázatos mozdu­latokkai a pipáját tömködte elkez­dődött köztünk a beszélgetés. Először is arról folyt a szó, hogy az öreg Gábor bácsinak most gond­talan az élete, nyugdíjat kap és csendesen éldegél. — Végignéztem rajta. Fekete szemüvegét igazgatta éppen és messze nézve a kassai dóm felé, emlékeiben kutatott. — Most 66 éves vagyok és sokat mesélhetnék magának az elmúlt időkről, a nehézségekről, a küzdel­mekről, a munka nélküli évekről. Csodálattal nézem körülöttünk az épü'ö új gyárakat, csodálattal és elismeréssel, pedig én is láttam a világból eleget. Ha megnézi a mun­kakönyvemet, az megmondja ma­gának. Majdnem a fél világot be­jártam. Jártam Ausztriában, Né­metországban, Franciaországban, mert hittem, hogy másutt köny­nyebb lesz a munka, magasabb lesz a bér. De mindenütt ugyanaz volt a helyzet. Nehéz munkáért, kevés bért fizettek. D e ez még a köny­nyebb eset volt. Nagyobb baj volt az, hogy ha munka nélkül tengődtünk a külföl­di város utcáin, sikátoraiban, rak­partjain. Pedig ez is előfordult gyakran. Az unokám minden este mesél a Kohó Kombinát építkezéseiről. Még én is megérem, hogy itt ezen a ha­talmas gyártelepen megindul az acél termelése. Micsoda nagy tervek, mennyi munka, milyen eredmények. Ez a mi időnkben még nem volt. — Meséljen valamit Gábor bácsi az itteni viszonyokról arról, hogy a múltban 'hogyan éltek itt, hogyan dolgoztak, hogyan szenvedtek. — Százszámra vándoroltunk ki az első köztársaság idején külföldre, hogy több kenyeret, munkát, meg­élhetést találjunk. Akkoriban Szlo­vákia nem volt ipari ország és na gyon nehéz volt a megélhetés. Azután Németországban éltem évekig, de a honvágy haza hozott. Tudtam, hogy itt sem lesz könnyebb a munka, itt is csak nehezen kell cipelnem a teli zsákokat, itt is ne­hezen kell megdolgoznom minden fillérért, de mégis hazajöttem, mert itt legalább szeretteim körében él­hettem. Kassán azokban az években ugyanúgy mint más városban nagy volt a munkanélküliség. A Poled­nyák-gyárban kaptam munkát és heti keresetemből úgyahogy meg­éltünk. De nem sokáig. A gyárve­zető le akarta szállítani a bérünket, erre elhatároztuk, hogy sztrájkba lépünk. Emlékszem, hogy a sztrájk három hete alatt milyen lelkesedés­sel, milyen kitartással, milyen hit­tel beszéltünk arról, hogy jogunk van a nagyobb darab kenyérre. A sztrájk elbukott. De miért? Sztrájk, török jöttek és ami legjobban fáj nekem, egyik munkástársunk is a sztrájktörők között volt. Mert az, hogy más vidékről hoztak sztrájk­törőket, akik öntudatlanok voltak és szegénységükben hajlandók vol­tak pár fillérért munkáb a állni, az még talán érthető, de hogy mun­kástársunk, aki velünk együtt dol­gozott, velünk együtt szenvedett, ez is a sztrájktörök közé állt, ezt na­gyon nehezen tudtuk megérteni. Félrevezették öt az urak. A feleségem és a két gyermekem nem élt olyan jó körülmények kö­zött, mint amilyenben ma él az unokám, és annak családja. A tég­lagyár környékén laktunk, egy ütött-kopott, rozoga viskóban és ősszel alig tudtam a nagy sárból kivergődni. Néha az volt a helyzet, hogy a gyerekeknek nem volt ruhá­juk, cipőjük, é s ezért amíg az egyik iskolába ment, a másik ágyban ma­radt. Azóta már a téglagyárral szem­ben az agyagos, sáros útakon, az ütött-kopott viskók helyén szép emeletes munkásházak emelkednek. Hogyne örülnék hát a megváltozott életnek, a munkások jobb sorsának. De más vonalon is látom a meg­változott viszonyokat. Az unokám szakmát tanult, nekünk egész más élet jutott ki. Én mint inas több rúgást és ütést kaptam a mestertől, mint kenyeret. Kis lakatos műhely­ben tanultam ki, és többet kellett a házkörül segítenem a mesternének, mint a mesterséget tanulhattam. Gyereket dajkáltam, kenyérért, hús­ért szaladtam, mosogattam, csak éppen nem tanultam a mestersége­met. És ezenfelül mennyi pofont, mennyi rúgást kellett eltűrnöm. Ha a mesternek volt „jókedve", belénk rúgott, ha a segédeket leszidta va­lamiért, azok rajtam töltötték ki bosszújukat. Csak amit úgy elles­tem a műhelyben, az volt az enyém. A második év közepén került myn­kadarab a kezembe. Nem is beszélek arról, hogy mi­lyen fekvőhelyen aludtunk fent a padláson. Senkisem törődött velem, hogy milyen ruhában járok, mosak­szom-e, van-e elég ennivalóm. Az unokámat nemrégiben meg­látogattam a tanoncotthonban. Cso­dálkozva álltam meg a kapuban, egy szép fehér magánpalota volt, ahol valamikor a gyár igazgatói, magasabb tisztviselői lakhattak csak. Alig mertem belépni az épü­letbe. Mindenütt fehér falak, szép tiszta szobák, fehér ágyak fogadflkk. Az unokám éppen sakkozott egyik barátjával a kultúrteremben. A fa­lon újságok voltak, az asztalokon könyvek, egyik másik ifjú olvasott, a többiek játszottak, itt telik el szabad idejük. De megnéztem őket munka közben is. Szép, világos, tiszta műhelyben dolgoztak, gépek­nél és a mesterek körülöttük járva türelmesen magyarázták el egy-egy munkadarab megmunkálásának folyamatát. Nem ütéssel, nem rú­gással, hanem szép szóval, értelme­sen igyekeztek nevelni a fiatalokat. Hogyne lennék hát megelégedve azzal, ami körülöttem van. ami j megváltozott és ami a dolgozók jobb életét szolgálja. De itt van egy másik lényeges változás is- Öreg munkás vagyok és öregségemre nyugdijat ad az állam, Hová jutottak régen a kiöregedett, használhatatlan munkások? Az ál­lam eldobta őket mint egy darab elhasznált rongyot és nem törődött azzal, hogy a munkás, aki 30—40 évig dolgozott, miből fog megélni. A szegényházak tel e voltak velük. A házakba koldulni jártak. Ma a nyugdíjamból meg tudok élni, anél­kül, hogy valakinek terhére lennék. Anélkül, hogy a fiamat, vagy aa unokámat terhelném meg, fizetni tudok a kosztért és lakásért. — Most, öregségemre jutottam el odáig, hogy van időm olvasrii, las­san bepótolni azt, amire a múltban sem időm, sem kedve m nem volt. Egy könyvet emelt fel. Kezemba vettem, óvatosan nyitottam ki aí. első oldalon, ahol a cím volt. Ji­lemnicky: ,,Egy darab cukor" címťj müve volt ez. — Beiratkoztam egy kölcsön­könyvtárba és két könyvet is kiol­vasok egy héten. Eleinte nehezen ment az olvasás, betűzgettem, egy két kifejezést meg sem értettem, de az unokám megmagyarázta az ide­gen szavakat. M'a már könnyebben megy az olvasás. Az öreg Gábor bácsi óvatosan he­lyezte el maga mellett a könyvet, ujjaival végigsimogatta a kemény táblát é s újr a rágyújtott a pipájá­ra. A park előtt teherautókon da­loló fiatalok mentek a Kohó Kom­binát építkezéseire. Építeni az új szocialista várost, építeni az új ma­gaskemencéket, ahonnan az acél vö­rös folyamai ömlenek majd a tar­tálykocsikba. Vidor István ditanak ellene. A Szovjetunió azon­ban nem ért ezzel egyet és úgy vé­li, hogy az agresszort teljes fegy­verzetben kell fogadnia". (Sztálin 1951. október: „Nyilatkozat a „Pravda" munkatársának az atom­fegyverről".) A történelem tapasztalatai azt bi­zonyítják. hogy minél erösebb a szo­cializmus és demokrácia tábora, an­nál nagyobb a lehetőség a béke meg­védésére, annál biztonságosabb e tá­bor és a világ minden népének hely­zete. A demokrácia és a szocializmus megvédelmezése az imperialista rab­lóktól valóban szent kötelessége min­den dolgozónak, minden becsületes embernek, akinek drága a haladás és a szabadság, a népek függetlensége, a béke és a népek közötti barátság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom