Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-18 / 169. szám, péntek

4 UJSZ0 \ 1952 július 18 A Kínai Kommunista Párt üdvözlete a harmincéves lapén Kommunista Párthoz A Kínai Kommunista Párt köz­ponti bizottsága Japán Kommunista Pártja megalakításának 30. évfor­dulója alkalmából forró üdvözletét küldte a Párt összes bátor harco­sainak. A Japán Kommunista Párt központi bizottságához intézett táv. irat a többek között ez mondja: „A kínai nép azt akarja, hogy Japán független, demokratikus, békés és virágzó ország legyen. Azt akarja, hogy Kína és Japán népei olyan szomszédokként élje­nek egymás meUett, melyek mint egyenlő felek békésen együttmű­ködnek, kölcsönös kereskedelem, mel segítik elő' egymás felvirág­zását és ? tiszteletben tartják egy­más jogait." A távirat győzelmet kiván a ja pán népnek az idegen megszállás ellen, a nemzeti függetlenségért ví­vott harcában, abban a küzdelem­ben, amelyet a reakciós uralom el­len, a népi demokráciáért és sza­badságáért, Ázsia békéjéért éá a háború ellen folytat. Befejezésül ezt^ írja? „Döntő sikereket kívánunk a központi bizottság és kiuici Toku. da elvtárs vezette Japán Kommu­nista Pártnak abban a harcában, amelyet azért vív, hogy a nemzeti függetlenség, a demokrácia és a béke biztosítása céljából egyesítse a japán népet és megszervezze az egységes, nemzeti, felszabadító de­mokratikus arcvonalat." A Szabad Német Szakszervezetek központi aktívája rendkívüli értekezleten beszéli meg a szocializmus építésévé! kapcsolatos feladatokat Á Szabad Német Szakszervezetek Szövetségének Országos Vezetősége felszólította a dolgozókat, hogy behatóan tanulmányozzák a Né­met SzociaUsta Egységpárt II. pártértekezletén hozott történel­mi jelentőségű határozatokat. A felhívás hangsúlyozza: „A Szabad Német Szakszervezetek Szövetsé­gének Országos Vezetősége a szer­vezett dolgozók milliói nevében lelkesen köszönti a Német Szocia­lista Egységpártot, a német mun­kásosztály élcsapatát és kijelenti, hogy a szakszervezetek mindent megtesznek a szocializmus felépí­tése érdekében. A szakszerVeze- | tek minden tagjának és funkcio­náriusának legfőbb kötelessége, hogy elősegítse a Német Szocia­lista Egységpárt II. pártértekez­letén hozott korszakalkotó hatá­rozatok megvalósítását." A szakszervezetek köjrponti aktí­vája július 24-én és 25-én rendkívüli értekezletet tart, amelyen részletesen kidolgozzák a szakszervezetek felada­tait a szocializmus építésével kap­csolatban. A Német Demokratikus Köztár­saság műszaki kamarája nyilatko­zatban szögezte le a műszaki értel­miség új feladatait. Colombini elvtárs levele a börtönből Mauris Colombini elvtárs, a Fran­cia Kommunista Párt központi bi­zottságának tagja, akit — mint is­meretes — a hatóságok letartóztat­tak és a marseillei Saint-Roch bör­tönben tartanak fogva, börtönéből felhívást intézett a marseillei dolgo­zókhoz. Colombini elvtárs felhívásában ezt mondja: A vizsgálóbíró tanúként megidézett az állítólagos „összeesküvés" ügyé­ben: miután kikérdezett saját mun­kámról és a Francia Kommunista Párt politikájáról, vád alá helyezett „az állam belső biztonsága ellen irányuló üzelmek" címén, anélkül, hogy bármilyen tényt tudott volna felhozni elle­nem. — Letartóztatásom oka valójában az, hogy felelős pártharcosa vagyok a munkásosztálynak, amelyhez hü maradok s amelynek bizalmára büsz­ke vagyok. — Az ellenem most kezdődő per a Francia Kommunista Párt eUen irányul. E pert azért indítja a kormány, mert a kommunista párt a béke és a nemzeti függetlenség politikáját folytatja. A támadást mindenki el­len ki akarják terjeszteni, aki a kor­mány nyomor- és háborús politikája ellen harcol — emeli ki Colombini elvtárs, majd felszólítja Marseille dolgozóit, hogy a legszélesebb egy­ségben indítsanak akciót gazdasági követeléseik kiharcolásáért, valamint a súlyosan fenyegetett szabadságjo­gok megvédéséért. A német nép nagy lelkesedéssel fogadta a szocializmus felépítéséről szóló határozatot A Német Demokratikus Köztársa­ság lakossága újabb nagygyűléseken fejezte ki a munkásosztály pártja iránti háláját és bizalmát. A szászországi Chemnitzben 85 ezer dolgozó nagygyűlésen üdvözöl­te a II. pártértekezlet határoza­tait. Zwickauban, a Német Demo­kratikus Köztársaság szénbányád szatának központjában harminc­ezer dolgozó fejezte Id készségét, hogy a szocializmus építésében a Német Demokratikus Kötzársaság­ban követendő példát mutat min­den németnek. Ugyancsak nagy lelkesedéssel foglalt állást a szocializmus építése mellett Aue szászországi iparváros többtiz­ezer dolgozója is. A határozat nyugatnémetországi visszhangja A Volksstimme című stuttgarti lap „Döntő jelentőségű történelmi hatá­rozat'' című cikkében a többi között ezeket írja: — A Német Szocialista Egység­párt II. pártértekezlete hazánk ke­leti részének szocialista átépítésé­ről szóló határozatával nagyszerű kilátást és hatalmas célt adott Kelet- és Nyugat-Németország la­kosságának. Kétségtelen, hogy ez a cél új tet­tekre serkenti az emberek millióit az egységes, demokratikus Németorszá­gért folyó harcban. Azok, akik a bonni különszerződés helyeslésével elárulták a német nemzet érdekeit, tajtékzó dühvel fogadják a berlini pártkonferencia határozatát. Nyugat­Németország munkásosztálya és va­lamennyi dolgozója azonban üdvözli a határozatot, amelynek megvalósí­tása biztosítja a német nép jobb jö­vőjét, nemzeti szabadságát és békés fejlődését — írja a stuttgarti lap. Az amerikaiak újabb barbár repülőtámadásokat intéznek Fendzsan ellen Július 15-én, kedden, az amerikai légierők újból barbár bombatáma­dásokat intéztek Fendzsan ellen, amelyek során a város keleti részét bombázták és gépfegyverezték. A repülötámadásoknak . nagyon sok polgári lakos esett áldozatul és számos lakóház pusztult el. A sajtó hangsúlyozza, hogy a Fendzsan, Sarivon, Handzsu, Haan­hun és más északkoreai békés vá, rosok ellen intézett gaz repülő tá­madások, aemlyeket az amerikaiak július 11-e óta elkövetnek, részét képezik annak a provokációs terv. nek, amelyet az amerikai főpa­rancsnokság június végén és július elején dolgozott ki a szouri tanács­kozásokon. E tanácskozás befejezése után Van Fleet tábornok Munszan­ban kijelentette, hogy nemsokára Koreában az eddiginél sokkal na­gyobb repülötámasdásokat fognak végrehajtani. A Csemadok nyírői munka­csoportja példát mutat Ha végigjárjuk falvainkat, az egységes földműves szövetkezeteket, az állami birtokokat, azt tapasztal­juk, hogy az idei mezőgazdasági munkákat mind idejében és jól el­végezték. Ezt elsősorban a munka jó megszervezésének és a dolgozók öntudatának lehet betudni. . A Csemadok nyírői helyi csoport­jának legidősebb tagjai, Dukony Gyula és hét munkatársa kitűnő munkát végeztek. A tavaszi mun­kák idején kézierövel elszórtak 459 hektáron műtrágyát a tavaszi és őszi vetésekre. Ugyanez a csoport május hónapban még több magyar dolgozóvaJ egyetemben felgyújtott és betakarított 37 hektár lucerna­herét, ezt kazalba rakta és szalmá­val befedte. 0 munkavállalásukon kívül még több munkát is elvégez­tek. Ezen munkások szolgáljanak például a többi dolgozóknak. Az el­ismerésben részesülő munkacsoport tagjai: Konc Sándor, Vörös Lajos, Kovács Lajos, Kola András, Kola Balázs, Tóth András, Tóth Bálint, Greman József, Vrzala József, Ke. lebec Lajos, Német Sándor és Csö­mör Lajos. A Csemadok nyírői helyi csoportja. A komáromi Egységes Földmű­ves Szövetkezet becsületesen el­végzett munkája után a szocia­lista kultúrát terjeszti A komáromi Egységes Földműves Szövetkezet műkedvelő gárdája elő­adta Gútán Gajdos Pál az „Alma­fa" című háromfelvonásos színmü­vét, amelyet Strigác katona elvtárs tanított be. A komáromi Egységes Földműves Szövetkezet, amely az első a nyit­rai kerületben, elhatározta, hogy nemcsak a terveket fogja pontosan teljesíteni és túlteljesíteni, hanem a napi fáradságos munkája után a kultúrával is foglalkozni fog. Este színdarabot tanulnak be, a színját­szó csoportban a komáromi Skoda­gyár dolgozói é« néphadseregünk tagjai is szerepelnek. Ez így nagyon helyes, valameny. nyi dolgozónak össize kell fognia, hogy közös munkával elérjék a kö­zös célt — a szocializmust. A mi néphadseregünk is tudatában van annak, hogy a dolgozók mellett kell állnia és a dolgozókkal együtt kell munkálkodnia; néphadseregünk ta­nul és tanít és ha kell, készen áll megvédeni mindnyájunkat. Elmúlt az az idő, amikor a -catonaság el­szigetelten élt a dolgozóktól. A darab szerzője elénk tárja a fiú narcát az apával, akit a közös munka előnyeiről akar meggyőzni. Érdekes még a darabban Sstrmeny és a szomszédos Krizskov-család egymáshoz való viszonya, akik hosszú éveken át egy mésgyén ve­szekedtek egymással, amelyen az almafa állott. A szereplők jók vol­tak és a darab nagy sikert aratott. Gergely András, Komárom. íilőadás Malinyinova szovjet fejönő munkamódszeréről A Szovjetbarátok Szövetségének dunaszerdahelyi járási vezetősége a járási mezőgazdasági szakosztály, lyal karöltve Mihályfán ismer, tető előadást rendezett Malinyinova sztahanovista szovjet fejőnö mód­szeréről. A környékbeli egységes földműves szövetkezetek, számsze­rint 16-an küldték el fejőnöiket a szakelőadásra. Az egysége föld­műves szövetkezet dolgozói, akik rrfár megismerték a közös gazdál­kodás előnyét és örömét, tisztán látják, hogy a szocializmus építése azt követeld, hogy állandóan fejlöd. jürak és ezért Mihályra dolgozói örömteli várakozással fogadták /a szovjet tapasztalatokat ismertető előadást. Nem is csalódtak, nagyon sokat tanultak ebből az előadásból. Dr Sára, járási állatorvos, a maga többévtizedes orvosi tapasztalatai­val teljes egészéhen alátámasztotta Malinyinova szovjet fejönő munka­módszerét. Hangsúlyozta, hogy fel­tétlenül fontos, hogy a fejő lega­lább három évig ugyanazt az álla­tot ápolja, mert osak így tudja ala­posan megismerni az ápolása alatt lévő állat tulajdonságait. És így tud a tejhozam emelése érdekében új módszereket sikerrel alkalmazni. Havrán^ Fereucné, Csécsénpatony, A művészet az új emberért A Dolgozók 1952. évi Zenei Nyara Kassán. Július 5-én Kassa szabadtéri színpadán ünnepélyes keretek kö­zött megnyitották a Dolgozók 1952. évi Zenei Nyarát, mely a zene, a színház és a népművészeti alkotás seregszemléje. Kassa ma nagyméretű szocialista építkezés színhelye. A közelében épülő k&hómü, — a HUKO veti meg gazdasági alapját a kapitalista ki­zsákmányolás idején visszamaradt Kelet-Szlovákiának. Ma már minden dolgozó tisztá­ban van azzal, hogy a nehézipar az alapja és előfeltétele a szocialista ipari termelésnek a a kollektív me­zőgazdaMg sikerének. Itt munka­alkalmai* találhat magának minden dolgozó, itt részt vehet a szocialista építkezés lelkes munkájában^ A Dolgozók 1952. évi Zenei Nya­ra szoros egységbe fogja szocialista életünket a művészettel. A művé­szet itt a haladás erőit, az életet szolgálja, gazdagítja, értékeli és megszépíti. A Fesztivál gazdag mű­sorában a hivatásos és népművé­szeti alkotás együttesei szerepel­nek. Megszólal a Dolgozók Fesztivál­ján Beethoven nagy müve, a IX. Szimfónia is. Meghallhatjuk Csajkovszkij V. szimfóniáját, a szerző nagy tehet­ségének gazdag és színes muzsiká­ját. A filharmonikus zenekar Novák szlovákiai témákban gazdag ^Tát­ra" című müvét és a mult szá­zad nagy frar.cia zeneszerzőjé­nek, Franknak szimfonikus variá­cióját adja elő. A külföldi szereplök között Va­das Ágnes budapesti hegedümü­vésznö lép fel Smetana, Szalai, Chacsaturján és Beethoven müvek­kel. A szimfonikus zenekart ezúttal Komor Vilmos budapesti karnagy vezényli. Vadas Ágnes egy egész estét betöltő koncerten is fellép R. Macudzinszki zongoraművész kísé­retével. A kamarazene, ezek a kislétszá­mú zenekarok, szólóhangszerek együttesei számára írt müvek hoz­zák közelebb hozzánk a zeneszerzőt, mint embert. Csajkovszkij, Suk és Beethoven kamarazenéjén keresztül ismeri meg a hallgatóközönség a nagy mesterek egyéniségét, lelki életét. Beethoven zongoraszonátái, melyeket Wonďrovic cseh zongora­művész mutatott be, dallamgazdag­ságukkal és essmei tartalmukkal a haladó eszméket szolgálják. A kassai Nemzeti Színház bemu­tatja Fesztivál keretében zenés mű­sorainak színejavát: Muszorgszkij Boris Gcdunovját, Azafiev Páris láng­jait, és Chacsaturján Gajane balett­jét. Prózai és zenés műsorral ven­dégszerepel a Kerületi Színház és az eperjesi Ukrán Nemzeti Színház is. A prágai nagyszrnháe zenekara Vlach vezényletével a népszerű szovjet, cseh és szlovák tánczene legjavát mutatja be a szabadtéri színpadon. A szlovák zeneszerzők közül Bel­la, Kardos, Czikker és Babus ek színes témájú szerzeményeit mutat­ja be a szimfonikusok zenekara. Ér­deklődéssel várják a két fiatal ze­neszerző, Ferenczi és Körinek szer­zeményeinek bemutatását, valamint Arutjunjan szovjet zeneszerző kan­tátáját és Moyzes előjátékát. A szlovák filharmóniai zenekart Fre­so, Szlovák és Tallich dirigálják. Tallich vezényli Beethoven IX. szim­fóniáját, amely a Fesztivál eészt­vevöinek legnagyobb élménye lesz. A koncerteken fellépnek még Milos Ványa és Eva Fischerová szólisták és sokan mások. A mostani haladó kultúra a nép felé fordult és segíti abban a harc­ban, melyet a háborús gyujitogatók­kal vív a békéért. A Fesztiválon a mult és jelen népművészeti alkotásainak gazdag­sága is bemutatásra kerül. Kelet­Szlovákia népművészeti alkotó­együttesei közül a rozsnyói Csema­dok énekkara is fellépett a Feszti­válon. A 90-tagú énekkar tagjai bá­nyászok és bányaüzemi dolgozók. Műsorukat magyar és szovjet moz­galmi dalokból, magyar népdalfel­dolgozásokból és bányászdalokból állították össze. Az énekkart a li­geti szabadtéri színpad közönsége lelkesen fogadta és az elhangzott énekszámokat nagy tapssal jutal­mazta. A rozsnyóiak jófelkészültsé­gü vegyeskarát Varga Ferenc ve­zényelte. Az iglói bányaipariskola Banik­együgtese s a tőketerebesl cukor­gyár dolgozóinak néprajzi együtte­se lépett még fel ezen az estén. Műsorszámaik megérdemelt sikert arattak. Értékes programmja a Zenei Nyárnak az eperjesi Torysa népi zeneegyüttes és a mezölaborci orosz pedagógiai gimnázium nép­rajzi együttesének fellépte. Ugyan­csak fellép a Fesztiválon a ezliácsi úttörők néprajzi csoportja is. Fel­lép még az állami díjjal és a világ Demokratikus Ifjúságának berlini Fesztiválján kitüntetett népművé­szeti CsISz-együttes, a Lucsnica is. Egész estét betöltő programmal mutatkozik be a Hadsereg Művész­együttese is. • A Dolgozók Zenei nyarán felcsen­dülő muzsika a koncerttermi, szín­házi és szabadtéri előadásokat meg­töltő dolgozók ezreinek szól, akik így erőt merítenek további építő­munkájukhoz. Mészáros Gyula. A Csemadok losonci helyi csoportja bekapcsolódott a békearatásba A perzselő, szinte fullasztó me­leg .ellenére a Csemadok losonci he­lyi csoportjának helyiségében pezs­gő, friss élet folyik. Az idegen, aki egy pillanatra betér hozzájuk, fel­frissül attól az eleven élettől, ami eléje tárul. Mire készülnek a kultúrtársak ? Mi okozza ezt a nagy lendületet? A hétfői nappal a losonci járás, ban megkezdődött az aratás. A járás földművesei a békearatás frontján rohammunkát végeznek a termés mielőbbi betakarításáért. Ebbe a nagyjelentőségű békeara. tásfea akar belekapcsolódni a Cse­madok losonci helyi csoportja, még­pedig úgy, hogy az Egységes Föld. műves Szövetkezet dolgozóit felke­resi munkájuk közben, hogy testet és lelket frissítő színes számokkal elszórakoztassák és egyben neveljék is őket. A kultúrprogramm után a kultúrbrigád . átalakul munkabri­gáddá, amely a falusi dolgozókkal vállvetve dolgozik a termény beta­karításáért. Minden egyes tag lel­kesedik a munkáért. Csoportokban tárgyalják a béke. aratás kultúrbrigádjával összefüggő részletkérdéseket. Az egyik asztal­nál a végleges műsort állítják ösz­sze, a másiknál a táncosok tartják megbeszélésüket és a szőlőénekesek vitatják a műsort. A losonci helyi csoport azonban nemcsak az aratá­. si kultúrbrigádra készül. A terem másik részében egy csoport színi próbát tart. Itt tanulják Molieré „Úrhatnám polgár" című vígjáté­kát. Ugyancsak itt tárgyalják meg a legközelebbi taggyűlésre sdandó keretműsor részleteit is, amely Pe­tőfi Sándor lánglelkű költőnk éle­tének és müveinek ismertetéséből fog állni. Bármerre megyünk, bármerre fordulunk, mindenütt a békearatás­sal foglalkoznak. Akár résztvész valaki az aratási munkában, akár nem, erről beszélnek és ezt terve, zik. j ' Ahogy elnézem ezt az elevenen pezsgő életet, ezt fa friss készülő­dést, megérlelődik bennem az a gondolat, hogy a falu és a város közötti szálak napról napra erősöd, nek, hogy napról napra tűnnek el azok a falak, melyeket a burzsoá­zia emelt a falu és a város dolgozói közé. Szabó Géza, Csemadok járási titkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom