Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)
1952-07-11 / 163. szám, péntek
4 U J SZ O 1952 július 62 A terv teljesítésének biztosítására jobb együttműködést valósítsanak meg a bányászok és a vezetőség között a dernőí bányatizemben A dernői vasércbánya dolgozói félévi terüket 98%-ra, júniusi tervüket pedig 95.5%-ra teljesítették. A lemaradást az üzem vezetősége azzal indokolja, hogy az utolsó két hónap folyamán elökésaületi mun. kákát .végeztek, júniusban pedig technikai okok miatt a sodronypálya nem működött rendesen. Előfordult az is, hogy az elégtelenül megszervezett vasércszállítás következtében torlódás állt be a rozsnyói ércelőkészítőben. Ennek az lett a következménye, hogy hosszabb ideig nem lehetett szállítani a kitermelt ércet, ami erősen befolyásolta a dernői bányászok tervteljesítését. Az üzemvezető Potocsni elvtárs és a bányamester más gátló körülményekre is hivatkoznak, főként a munkaerőhiányra. Tény, hogy ezen a téren bizonyos részben nehézségek vannak. Ha azonban mélyebben fenekére nézünk a dolognak, rájövünk, hogy hol szorít a csizma, miért nem teljesítették tervüket a dernői bányászok. A hibák felhalmozódásának és a félévi terv nemteljesítésének okát elsősor. ban abban kell keresni, amiről az üzem vezetősége nem szívesen beszél, hogy a dernői üzemben nincs meg a tökéletes összmunka sem az üzem keretén belül, sem az egyes bányaüzemek között. Példa erre a, már előbb említett eset: a vasérc rendszertelen szállítása. Pedig ezeket az akadályokat könnyen megszüntethetnék, ha a műszakiak és az üzemvezetőség szorosabban együtt dolgoznának a bányászokkal ég többet foglalkoznának azokkal, akik újítási javaslatokat nyújtanak be termelésük fokozására. Bek elvtárs például, aki az 5. fejtési szinten dolgozik, már két hónappal ezelőtt két nagyszerű újítási javaslatot nyújtott be, de azok érdekében eddig még semilyen lépést nem tettek, sem Zsila elvtárs művezető, sem pedig a többi műszakiak. Pedig a javaslat bevezetésével három munkaerőt lehetne felszabadítani teljesen, és két munkaerőt az ünnepnapokon ' végzett munka alól. Az üzem vezetőségének kötelessége nemcsak segítőkezet nyújtani a dolgozók újítási javaslatainak megvalósításában, hanem szükséges lenne gyakrabban elbeszélgetni a dolgozókkal az újító mozgalomról éa az új munkamódszerekről. Az ilyen beszélgetések által egész biztosan több kezdeményezés születne a dernői üzemben is. Sajnos, erre sem a műszakiak, sem az üzem vezetője, Potocsni elv. társ nem szakítanak időt; Szerintük annyira le vannak kötve az adminisztrációs munkával, hogy ezen a téren nem tudnak segítséget nyújtani. Ezt az állítást Longaver elvtárs, az üzemi tanács elnöke is támogatja, sőt, ,.hangsúlyozza", hogy a legjobb akarat mellett sem tudnak kellőképpen foglalkozni a munkásokkal. Elismerik, hogy szükséges lenne a dolgozókkal gyakrabban beszélgetni a termelési kérdésekről és legalább hetenként egyszer termelési értekezletet tartani, de ennek rendszeres bevezetésére semmi erőfeszítést nem tesznek. Előfordul ugyan, hogy egy hónapban egy vagy két ízben tartanak termelési érte kezletet, de az sincs jól előkészítve. A bányászokat nem mozgósítják az értekezleteken való részvételre. Pedig a vezetőségnek tudnia kellene, hogy nem, elégsáles, ha csak a műszakiak foglalkoznak a termelési kérdésekkel és az értekezletek határozatait parancsszerüen jelentik ki a dolgozók előtt, a, bányászokat meg sem kérdezve, hogy észszerűek-e a határozat egyes pontjai és valóban lehetséges-e azok megvalósítása. Feltétlenül szükséges, hogy a termelési értekezleteken az össze s bányászok résztvegyenek, mert ők ismerik legjobban a munkahelyüket. Az ötödik szinten például, ahol Bako s Károly elvtársék dolgoznak, sürgős szükség lett volna a munkala. Elfogadták a nagyszombati Kovosmalt versenyfelhívását a gottwaldovoi géptizemben A gottwaldovoi finommechanikai üzem alkalmazottai a gottwaldovoi kerületben elsőnek fogadták el a nagyszombati Kovosmalt komplex fémmegtakarításra tett felhívását. A munkások és technikusok újító javaslatai, amelyeket a fémmegtakarításra tettek, már szép eredményeket hoztak. A gottwaldovoi fi nommechanikai üzem gépészei egy hónap alatt 14 tonna hengerelt anyagot, 43 tonna acélt és 56 tonna öntvényt takarítottak meg. Útravalóul iizjemi klubunknak „Mikor meghallottam, hogy már a mi üzemünkben is közeledik az üzemi klub megvalósulása, igen megörültem" — mondotta Balla Sándor és megilletődve állott a hajógyár dolgozói előtt, akik az üzemi klub vezetőségének megválasztására gyűltek egybe. Nagy örömet okoz nekünk, hogy kulturális téren művelődhetünk.- Munka után a képzőművészetnek élhetünk. Köszönjük ezt munkásosztályunknak és általában mindenkinek, aki nekünk a klub megnyitásában segít. Köszönjük, mert az üzemi klubban megtaláljuk helyünket, a mi második otthonunkat. így beszélt Balla elvtárs és további tíz hozzászóló hasonló lelkesedéssel beszélt. Arcuk örömöt és eltökéltséget sugároz. A gyűlésen Masek, Safránek, Mester és Mráz elvtársak beszéltek a hajóépítők kulturális fejlődésének fontosságáról. A nép nyelvén beszéltek. Arról beszéltek, hogy a szocializmus építésénél felemelt feladataink megkövetelik az üzemi klubok hathatós segítségét a , dolgozók szakmai, politikai és kulturális fejlődésében. Szólottak arról, hogy az üzemi klubok nem öncélú intézmények. Az újonnan berendezett üzemi klubban minden dolgozó abba a szakosztályba jelentkezhetik, amely kultúrágazat iránt vonzalmat érez. A mi üzemi klubunknak 25 szakosztálya lesz. Rendezünk tánccal egybekötött műsoros estélyeket, népmulatságokat, táncórákat, beszélgetéseket technikusok és újítók közt, „kérdezz-felelek" estéket, sakkversenyeket, előadásokat, szín : és filmelöadásokat, bábjátékokat a gyermekeknek és hangversenyeket. Üzemi klubunk társas utazásokat fog rendezni, színházak, mozik és hangversenyek csoportos látogatását, tanulmányi utakat más üzemekbe és üzemi klubokba. Fénykép-, festmény- és szoborkiállításokat fog rendezni üzemünk képzőművészeink alifásaiból, akiket szakemberek fognak vezetni. A munkáslevelezők klubja is rendszeres továbbképzéssel kezdte meg működését. Az ojrosz nyelvtanfolyam is működik. Az újonnan megszervezett üzemi klub azt bizonyítja, hogy fejlődünk. Növekedünk gazdaságilag és kulturális téren is. Az új szocialista üzemnek új emberekre van szükségük, szociálisán gondolkozó emberekre. Ma már a dolgozóknak nem kell a korcsmákban kóborolnia, hogy szabad idejét elfecsérelje haszontalanul, hanem úgy szórakozhatik, mint a kultúrában fejlett ember. így van az a Szovjetunióbrn is és így lerz ez nálunk is mindenütt. Ebben a szellemben folyt le a Komáromi Skoda-müvek n. v. üzemi klubjának első gyűlése. Most csak az újonnan megválasztott vezetőségen múlik, milyen gyorsan valósítja meg a dolgozók óhaját. A mult megtanított ' bennünket arra, hogy az üzemi klubról és az ember átneveléséröl nem elég csak beszélni, hanem élő valóságnak kell annak lennie. Ezt várják a hajógyár dolgozói. Feranec Antal, Komárom. pon feltűntetett anyagra, hogy a gurítót az előírt szabályok szerint megfelelően előkészíthessék. Az előírt faanyagot azonban az üzemvezető nem utalta ki részükre. Egyszerűen áthúzta a megrendelést és az anyagnak csak a felét engedélyezte. Az anyaggal való takarékoskodás kötelessége minden dolgozónak, de ezt semmiesetre sem az irodai asztalok mögött kell elintézni, hanem előbb a munkahelyeken meggyőződni arról, hogy a kért anyagra teljes egészében szükség van-e, vagy csökkenteni lehet. A bányászok nehezményezik azt ls, hogy már másfél hónapja egyáltalán ne m látták munkahelyükön az üzemvezetőt, bár kö. telessége lenn e gyakrabban járni közéjük. Hasonló hibák fordulnak elő Máihegyen is. A Marika-bányai gurítónál júniusban csaknem az egész hónapon át szünetelt a munka amiatt, mert az üzem vezetősége és a máihegyi bányamester, Ludányi elvtárs, aki az ottani pmnkák vezetésével van megbízva, egyáltalán nem tartották sürgősnek, hogy a kért anyagot idejében biztosítsák. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a bányászok között meglazult a munkafegyelem, ami a terv nemteljesítését vonta maga után. A dernői üzem vezetősége, mind a szakaszbizalmiak, mind az üzemi tanács tagjai és az üzemi pártszervezet vezetősége, akik teljes szám. ban még nem kapcsolódtak be aktívan a poliákai névelőmunkába, ne arra a maradi álláspontra helyezkedjenek, hogy nem lehet a tervet teljesíteni, hanem fokozzák munkájukat, szakmai és politikai vonalon. Hassanak oda, hogy kiküszöbölődjenek mindazok a hibák és nehézségek, amelyek eddig hátráltatták a termelést. Szilárdítsák meg a munkafegyelmet, szervezzék meg a munkát úgy, hogy a bányászok és a műszakiak között jó együttműködés alakuljon ki, amely minden üzemben szilárd alapja a tervfeladatok elvégzésének. Gyakrabban foglalkozzanak az új munkamódszerek bevezetésével, valósítsák meg a kezdeményezők újítási javaslatait, vezessék be a ciklusos grafikon sze. rinti fejtést és gondoskodjanak a munkaverseny továbbfejlesztéséről. Szükséges, hogy naponta ellenőrizzék az egyes munkahelyek és az üzem összteljesítményét, a munkásokkal közösen beszéljék meg az elért eredményeket, az esetleges nehézségeket pedig közös erővel küszöböljék ki, hogy a következő műszak folyamán még sikeresebb munkát végezhessenek. Karcagi LászlóA bujanovi alagútfúrók megszerezték a kassai kerületi pártbizottság vándorzászlaját Rozsnyóbisztrón értékelték a „Félméterrel többet minden héten a világbéke megszilárdításáért" jelszavas munkaverseny második részét. A legjobb folyosóvágók és élfejtők munkaversenyében a gömöri vasércbányák és a Szövetségi Vasútvonal között a bujanovi alagútfúrók szerezték meg a kassai kerületi pártbizottság vándorzászlaját. A verseny, amely Kamensky András és a többi rozsnyóbisztrói elfejtő csoportok kezdeményezésére indult meg, a bányászok és az alagútfúrók szoros együttműködésével szépen tovább fejlődik. A vándorzászló megszerzésében, amelynek birtokosai a bisztrói bányászok voltak, nagy érdemeket szereztek főleg a forgalmi stóla alagútmunkásai, akik júliusi tervüket 189.4 százalékra teljesítették. A forgalmi stólában legmagasabb normateljesííményt Szúnyog litván, Gejdos Zdenek és Chamaja Domonkos munkacsoportjai , érték el. A bisztrói bányászok júniusi tervüket 149.7 százalékra teljesítették. Az élfejtők között legjobb volt Tomka' András munkacsoportja, amely 173 százalékra teljesítette normáját. A terv fokozatos teljesítésében és a normák túllépésében a bujanovi alagútban nem kis mértékben érdemeket szereztek a bisztrói bányászok, A hrdlovkai bánya dolgozói győztek a köztársasági elnök nevét viselő bányák júniusi versenyében Július 8—9-én a horne-szuchay Gottwald elnök bányában összejöt tek a moszti, kladnói és osztravakarvini szénmedence bányáinak képviselői, hogy értékeljék a Klement Gottwald köztársasági elnök nevét viselő bányák között megindult szocialista munkaversenyt. Az értékelésen jelen voltak: ing. Karol Slabek, a köztársasági elnök irodá. jának képviselője, a tüzelőanyag- és energetikaügyi- minisztérium képviselői, valamint a ROH-Bányászipari Alakalmazottak Szövetsége Központi Bizotságának kiküldötte!. A júniusi versenyben a hrdlovkai Gottwald elnök bánya szerezte meg az első helyet a moszti szénmedencében, amely fejtési tervét 100.4% ra, bányateljesítményét 113,49%-ra, az előkészületi munkák és tárnanyitási munkák tervét 137.71%-ra teljesítette. Az eredmény elérésében a bányászok segítségére volt Alojz Gavlasz munkaérdemrenddel kitüntetett dolgozó mintája szerint meg. szervezett szocialista munkaverseny, amely a bányászokat, mestereket és műszakiakat a júniusi terv teljesítésére és ^túllépésére mozgósította. A versenyben második helyre kerültek a svermovoi Gottwald-bánya dolgozói, akik szintén teljesítették a verseny minden alapfeltételét. A bánya tíztonnásai júniusban 1772 tonna szénnel többet termeltek ki. Üzemköztí versenyt indítottak a komáromi Vzorodev dolgozói A komáromi Vzorodev dolgozói üzemközti versenyre hívták ki a gú« tai és nemesócsai testvérüzemek dolgozóit. A verseny keretén be. lül több munkás 'párosversenyben áll egymással. Mindhárom üzem dolgozói felajánlásokat tettek, hogy a munkaidőt és a munkarendet pontosan^ betartják, takarékoskodnak az árammal és a nyersanyaggal, fokozzák a nők bekapcsolását a termelésbe, politikai és szakköröket szerveznek—meg és bevezetik a sajtótízperceket. Gvumbler László, Komárom. Túlteljesítik a tervet a dunaszerdahelyí Kárpátía-üzem dolgozói A dunaszerdahelyi Kárpátia-üzem dolgozói júniusi tervüket 128 százalékra teljesítették. Az üzem munkásainak lelkiismeretes munkáját bizonyltja az elért szép eredmény. A munkaversenybeh kiemelkedő teljesítményeket értek el a zöldborsócséplőgépnél dolgozó Moncel Aladár és Baranyai Margit gépkezelők csoportjai, amelyek gondosan vigyáznak gépükre, mert tudják, hogy a gép működésétől függ tervük sikeres teljesítése. Kitartó munkájával kiemelkedett társai közül Csomány Géza 60 éves munkás, aki idős kora ellenére jő példával járt elől, valamint Almási István és Horváth János. A gyümölcsosztályon dolgozó munkásnők is kiemelkedő teljesítményeket mutatnak fel. Legjobbak voltak Czafik Izabella és Helti Mária, akik 121 százalékra teljesítették tervüket. A karbantartó műhely dolgozói jó összmunkájukkal nagy segítséget nyújtottak a terv túlteljesítésében. A javítómunkások közül kitűnt Mácsay Lajos lakatos. A részleg dolgozói jobb munkaszervezéssel 5 százalékkal csökenktették a selejtet. Az üzem mezőgazdasági szektora is túlteljesíti a tervet. Júniusi beszolgáltatási kötelezettségüket 156.6 százalékra teljesítették. Pataki István, Dunaszerdahely. A mezőgazdasági főiskola diákjai brigádmunkán dolgoznak a kassai téglagyárban A kassai mezőgazdasági főiskola 50. tagú tanulócsoportja az évzáró vizsgák sikeres befejezése után önkéntes brigádmunkára jelentkezett a kassai téglagyár munkásainak megsegítésére. A lelkes fiatal bri gádosok már munkába léptek az üzemben és szép sikereket érnek el a munkában. A téglagyár régi munkásai szeretettel fogadták őket. Held János, Kassa, Túlteljesítették a félévi tervet a vitkovícei régi acélgyárban A vítkovicei Klement Gottwaldvasmüvek régi acélgyára kikészítőmühelyének dolgozói 169.3%-ra teljesítették az ötéves terv negyedik évének félévi feladatait. Sikerüket az osztravai nehézgépipari üzemeknek a sztálingrádi zászló elnyeréséért indított munkaversenyében való részvételükkel érték el. A szürkeöntvény olvasztárai 163 százalékra teljesítették félévi tervüket. Ez a munkaminőség állandó fokozásának eredménye, ami ezen felül a selejtek mennyiségének a mult évvel szemben egynegyedrészével való csökkentésében mutatkozott meg. Ez annak a törekvésnek az eredménye, amelyet a vállalatközi versenyben a kokillál: és csövek leggazdaságosabb öntésének alkalmazásával fejtettek ki. A morvaországi elektrotechnikai üzemek dolgozói Frenstadtban a félévi terv megelőző teljesítésével június végéig többmillió tonna termékkel többet gyártottak szocialista építkezéseink é^ a Szovjetunió kommunista építkezései számára. Főleg 160 újítójavaslat segítette elő félévi terveik meggyorsítását. Az osztravai Kovosrot nemzeti vállalat alkalmazottal az ötéves terv negyedik éve első félévének feladatait a hulladékvas és színesfém gyűjtésben 101.4%-ra teljesítették. A termelés tökéletesebb előkészítése, a jobb munkamegszervezés és az öntödében foganatosított műszaki újítások a frydlandi elektrotechnikai üzem dolgozóinak lehetővé tették, hogy félévi tervüket 101.4 százalékra teljesítsék. A nyugatszlovákiai erdészeti ipar dolgozói bekapcsolódtak a pénzügyi eszközök forgalmának meggyorsításáért indított mozgalomba A nyugatszlovákiai erdészeti ipar nemzeti vállalat pozsonyi dolgozói bekapcsolódtak a pénzügyi eszközök forgalmának meggyorsításáért folyó mozgalomba. Az üzemekben főleg a normán felüli készletek csökkentésére és a számlázások idejének megrövidítésére irányítják igyekezetüket, úgyhogy három üzemben már 300 ezer koronával csökkentették a normán felüli készleteket. A nagyúgróci üzemben a segédanyagkészleteket 100 ezer koronával csökkentették és a fakitermelési körzetekben a számlázások idejét három nappal, a faraktárban pedig egy nappal rövidítették meg. A nyugatszlovákiai erdészeti ipar pozsonyi gépállomásán a számlázás idejét két nappal rövidítették meg, a felesleges autóalkatrészek készletét pedig 300 ezer koronával csökkentették. összvállalati mértékben eddig csupán az anyagkészletek csökkentésével 700 ezer koronát oldottak fel.