Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-29 / 153. szám, vasárnap

1952 június 29 UISZÖ 7 BllSZKESEGÜNK A NEPHADSEREG A katonai alakulat klubfának jelentőségéről és feladatairól A kulturális-ismeretterjesztő dol­gozók mult év szeptemberi aktíváján a nemzetvédelmi miniszter feladatul tűzte ki a parancsnokok, a politikai munkások, a párt alakulat! szerve­zetei és az ifjúsági csoportok elé, liofjy ugyanolyan igyekezetet fordít­sanak ebben a kiképzési évben a ka­tonai alakulatok klubjalnnk kiépíté­sére, mint amilyent a mult évben a politikai nevelőszobák kiépítésére fordítottak. A nemzetvédelmi minisz­ter elvtárs ugyanakkor kitűzte ennek a munkának irányelveit is. A katonai alakulatok klubjainak feladata az, hogy hathatós segítsé­get nyújtsanak a parancsnoknnk a katonák nevelésénél, hogy olyan ka­tonákat neveljenek ki, akik hűek pártunkhoz és népi demokratikus rendszerünkhöz, akik mint hazánk lelkes őrei, készenlétben állnak bár­mikor megvédeni népünk érdekeit. A klubok mindennapi feladata az, hogy a legközvetlenebb formában és mód­szerekkel segítséget nyújtsanak a katonáknak általános műveltségi színvonaluk fokozásában és elmélyí­tésében, katonai és politikai isme­reteik tökéletesítésében, hogy kifej­lesszék bennük az erkölcsi és harci értékeket, — a szilárd fegyelmet, a katonai bajtársiasságot, becsületes­séget, bátorságot és kitartást, szi­lárdságot, készenlétet és kezdemé­nyezést. Ezeket a nagy és felelősségteljes feladatokat a katonai alakulatok klubja csak abban az esetben telje­sítheti, ha figyelmét a politikai ne­velő, katonai — tömeges és a tudomá­nyos — ismeretterjesztésre össz­pontosítja, ha ezt a munkát céltu­datosan és a katonák harci és poli­tikai felkészültségével párhuzamo­san és ezzel szilárd kapcsolatban va­lósítja meg. A katonai alakulatok klubjai előtt álló feladatok tényleg igen .nagyok. Főleg arról van%szó, hogy 'a klubok biztosítsák a katonák ľ -<mára egy­részt a gazdag tartalm i, értékes szórakozást, másrészt az ismeretek kiterjesztését is. Olyan szórakozást kell nyujtaniok, amely minden kato­nai feladatuk mind jobb és mlrtd tö­kéletesebb teljesítésére ösztönzi őket. A/. Ilyen feladatokat természetesen nem teljesíthetik a klubok tanácsai és vezetői a parancsnokok és a poli­tikai munkások folytonos segítség­nyújtása nélkül, nem teljesíthetik ezeket a feladatokat az alakulati párt­szervezetek és az ifjúsági csoportok támogatása nélkül. Csak szilárd és közös együttmunkálkodás során le­het elérni azt, hogy valamennyi klub a parancsnokok tényleges és meghíz­ható segítőtársává váljon a katonák nevelésénél, harci ismereteik fokozá­sánál. A klub nem nyújthat hathatós se­gítséget a kiképzésnek a katonák harci felkészülésénél, ha a klubta­nács nem készíti el tevékenységének tervét gondosan és pontosun a kikép­zés és a politikai munkaterv alapján, ha nem veszi tekintetbe az alakulati pártszervezet és az ifjúsági csoport tervét. Nem beszélhetünk komolyan a klub feladatáról, ha nem nézünk erre a kérdése abból a szempontból, hogy munkája egybekapcsolódik a száza­dokban végzett kulturális-ismeretter­jesztő munkával. A katonai alakulat klubtanácsa, amely a klub irányító szerve, elsősorban a politlkai-neve­lőszobák tanácsainak nyújt segítsé­get a katonák szabad idejének érté­kes kihasználásával kapcsolatban. A klub ténykedése szorosan egybe­kapcsolódik a kulturálls-ismeretter­jesztö munkával, amelyben a klub­nak aktív szervezőmunkát kell ki­fejtenie. A katonai alakulatok klubjainak sok vezetője már megértette, hogy a klub elsőrendű feladata hathatós se­gítséget nyújtani a politikai nevelő­szobák tanácsainak. Ma természe­tes és magától értetődő kötelessé­güknek tartják rendszeresen egybe­hívni a politikai nevelőszobák elnö­keinek és funkcionáriusainak gyűlé­seit. Igy dolgozik például Slmánek elv­társ klubvezető. Hetente összehívja a politikai nevelöszobák tanácsainak elnökeit, • tanácsokkal látja el őket, kitűzi az irányelveket, segítséget nyújt nekik különféle akadályok le­küzdésénél és ami a legfontosabb, le­hetővé teszi számukra, hogy. kicse­réljék gazdag tapasztalataikat. A klub egyes funkcionáriusai ugyan­csak rendszeresen egybehívják a szo­batanácsok illetékes funkcionáriu­sait, hogy segítségükkel biztosítsák ama feladatok sikeres teljesítését, amelyek az. alakulat valamennyi kul­turális-ismeretterjesztő dolgozója előtt állnak. A klub az igy megszervezett mun­kát a nyári kiképzőtáborban is foly­tatja. Az elvtársak megértették, hogy éppen a nyári kiképzőtáborban a klubnak még jobban kell dolgoz­nia, mint a laktanyákban, hogy jó munkája nem kis mértékben járul hozzá az egység harci és politikai felkészülése során elért eredmények javulásához. Természetesen távolról sem lehet azt állítani, hogy a klubok valameny­nyi vezetője és különösen a parancs­nokok és politikai dolgozók — akik­től függ nagyrészt a klub sokoldalú munkája — tudatosították Volna nagy felelősségüket a katonák kultu­rális életének biztosításánál a nyári kiképző táborokban. Hiszen itt a ka­tonák szániára a kulturális élet te­rén csak az egységek keretén belül nyílik alkalom és lehetőség folytatni a laktanyákban megkezdett kulturá­lis munkát. Vannak még olyan parancsnoka­ink és politikai munkásaink is, akik még nem látták meg és nem fogták fel, liogy milyen nagy segítséget nyújt nekik éppen a jóll rányitott kulturális tömegmunka. Ezek a pa­rancsnokok és politikai munkások nemcsak, liogy maguk nem kapcso­lódtak be egységeik kulturális-isme­retterjesztő munkájába, hanem ép­pen ellenkezőleg, sokhelyütt lebecsü­lik katonáink sokoldalú és gazdag kulturális életének jelentőségét, nem gondoskodnak a katonák számára oly fontos kulturális élet felélénkíté­séről. Ilyen egységeknél azután gyak­ran megtörténik az, hogy a katonák előtt nem nyílik alkalom céltudatos és okos szórakozásra, hogy szabad idejüket és a pihenőnapokat nem tudják megfelelőképpen kihasználni és így nincs az a mozgatóerő, amely további munkára lelkesítené őket. Az a megokolás, hogy a parancs­noknak és a politikai dolgozónak nincs elég ideje foglalkozni alanta­sainak kulturális-ismeretterjesztő te­vékenységével, ma már nem állja meg a helyét. Nagyon sok olyan pa­rancsnokunk van, akik elég Időt ta­láltak nemcsak arra, hogy állandóan ellenőrizzék és irányítsák a klub munkáját, hanem még aktívan be is kapcsolódtak N annak munkájába. Patzlt tiszt egy klubtanács tagja. Ez lehetővé teszi számára, hogy szoro­san egybekapcsolja a klub ténykedé­sét a harci és politikai felkészülés feladataival, hogy jobban megismer­je katonáit és teljes mértékben ki­használhassa kezdeményezésüket. Ott, ahol a parancsnokok maguk is aktivan bekapcsolódtak a kultu­rális-ismeretterjesztő munkába, ott a klub tevékenysége értékes segítsé­get nyújtott a katonák nevelésénél. Es nemcsak hogy segítséget nyújtott számukra tekintélyük megszilárdítá­sánál, hanem ugyanakkor megnyer­ték alantasaik bizalmát és szeretetét is. Nem kisebb mértékben hat a klub sikeres munkájára az alakulati párt­szervezettel és az ifjúsági csoport­tal való legszorosabb együttmunkál­kodás. A mozik, szfnterniek, klub­helyiségek, olvasótermek, könyvtá­rak', a kultúra és pihenés parkjai­nak kiépítése a nyári kiképző tábo­rokban, mindez a pártszervezet és az ifjúsági csoport kezdőménvezésé­tő! és segítségétől függ. Tő'lik függ az is. hogy aktivizálják a lelkes és kezdeményező bajtársakat, hogy azok kivegyék részüket a klub munkájá­ból, segítséget nyújtsanak a művé­szeti versenyek, az alkotó versenyek megszervezésénél és biztosításánál és más knltiiresemények megrende­zésénél. Éppen a nyári kiképző-táborokban sok pártszervezeti és ifjúsági cso­port nem értette meg a kulturális tömegmunka és a klubok feladatai­nak nagy jelentőségét. Azzal a. meg­okolással. hogy politikailag kell biz­tosítnniok a kiképzési feladatokat, és hogy teljes mértékben ki kell liasz­nálniok a nyári táborozást a harci felkészültség sokoldalú fokozására — teljes mértékben elhanyagolták a kulturális-Ismeretterjesztő munkát. Pedig éppen a kulturális-ismeretter­jesztő tevékenység teszi számukra lehetővé azt, hogy a legkönnyebb úton közelítsék meg a katona szivét, hogy a legközvetlenebbül hassanak rá. A klubok tanácsai és a vezetők előtt még nagy munka áll. Sok igye­kezetet kell kifejteniük, hogy a klu­bokból a közös kirándulások, exkur­ziók, tábortüzek, kultúrintézmények meglátogatása, stb. jó szervezőivé váljanak. Meg kell szilárdítani az egységek és az üzemek, valamint a szövetkezetek közti kapcsolatokat is és itt is nagy feladatok várnak a klubokra. Még jobban ki kell fejlesz­teni a csehszlovák-szovjetbaráti szö­vetség köreinek, munkáját és teljes mértékben fel kell ezeket használni arra, hogy a katonák tökéletesen megismerkedjenek a Szovjetunióval és különösen a Szovjet Hadsereggel. Ismereteink fejlesztésével, kultúrmunkánk elmélyítésével készülünk fel feladataink teljesítésére Néphadseregünkben lázas politi­kai munka folyik. Politikai dolgo­zóink tisztáznak előttünk minden kérdést, feltárják előttünk a mult kapitális 1- világ katonai életének minden mozzanatát, rámutatva ar­ra, hogy akkor a katona teljesen ki volt zárva a politikai életből, hogy így jobban félre tudják vezet­ni. Az ilyen oktatás kidomborítja előttünk, hogy mennyire más ma a helyzet a néphadseregünkben, ahol minden laktanyában a politi­kai nevelöszobákban jól kihasz­nálhatjuk szabadidőnket, politikai­lag és kulturális téren is fejlőd­hetünk. Gazdag könyvtárak állnak ren­delkezésünkre, magyar nyelven éppúgy, mint szlovákul, úgyhogy mindegyikünknek meg van a lehe­tősége arra, hogy anyanyelvén sa­játíthassa el az ismereteket, kultú­rát. Tanulhatunk Lenin ós Sztálin ta­nításaiból, a Szovjet Hadsereg magasfokú harcászati technikájá­ból, a szovjet kolhozok életéből, Fu:"»"król, a nagy emberről, és még sok-sok másról. Mi katonák, bizony sokat tanulunk, művelő­dünk, állandóan fokozzuk ismere­tcinket. Azon az úton haladunk, amelyen a Szovjet Hadsereg haladt és halad, de a mi útunk sokkal könnyebb, mivel tapasztalatokat meríthetünk a Szovjet Hadsereg eddigi fejlődé­séből, mivel már tudjuk annak mód­ját, miként kell legyőzni az útunk­ba kerülő nehézségeket. A Szovjetunió mutatta meg ne­künk a néphadsereg felépítésének útját és azóta már hatalmas ered­ményeket értünk el ezen a téren, szilárd, ütőképes néphadsereget építettünk ki. Akik most szolgálunk a néphadse­regben, teljes tudatában vagyunk ;.nnak, hogy a nép ügyét szolgáljuk, hogy a béke őrségén állunk és hogy ezért állandóan* fejlődnünk kell és állandóan szilárdítanunk kell mély barátságunkat a nagy Szovjetunió nemzeteivel. Kovács József, közkatona. Részlet Borisz Polevoj: „Egy igaz ember" című művéből De napról napra gyöngült Alexej Mereszjev is. Egyik levelében meg is írta a meteorológiai őrmesternek, az egyetlen embernek, akivel megosztot­ta keservét, hogy élve ö innen ki nem kerül, de jobb is, ha nem jön ki, mert egy repülő láb nélkül annyi, mint egy szárnyavesztett madár, mely ugyan élni és szemet kapirgálni tud, de re­pülni — soha; nem is akar ő szárnya­szegett madárként élni és kész szem­benézni a legkegyetlenebb megpróbál­tatással, csak már minél előbb követ­kezne be. Kegyetlen levél volt: a lány a levelezés folyamán ugyanis bevallot­ta, hogy érzelmei már régen nem kö­zömbösek a „főhadnagy elvtárs" iránt, de lia történetesen nem éti ilyen sze­rencsétlenség, soha ezt nem vallotta volna be. — Férjet akar, most nagy érték a férfi. Mit neki a láb, csak a hadisegély legyen minél nagyobb — mondta epé­s.en az önmagához hü Kukuskin. De Alexej visszaemlékezett a hozzá­ja simuló fehér laányarcra, amikor a halál olt fütyült a fejük fölött. Tudta, hogy nem így van. Azt is tudta, mi­lyen gyötrelem a lánynak olvasni eze­ket a szörnyű dolgokat, s bár a nevét se tudta a meteorológiai őrmesternek, továbbra is közölte vele vigasztalan gondolatait. Mindenkihez tudott „kulcsot találni" a komisszár, de Mereszjev még neki se adta meg magát. Az operációt kö­vető napon a kórterembe került Oszt­rovszkij: „Az acélt megedzik" című regénye. Fennhangon kezdték olvasni. Alexej sejtette, hogy kinek a címére megn ez az olvasás, 4e ez egyáltalán nem vigasztalta meg. Pavel Korcsa­gint — a regény hősét — gyerekkora óta becsülte. Legkedvesebb hőseinek egyike volt. De Korcsagin nem volt re­pülő — állapította meg magában Ale- xej. Volt neki fogalma arról- mit je­lent „levegő után vágyódni"? Es ami­kor Osztrovszkij ágyához kötötten megírta regényét, akkor nem az volt a helyzet, hogy minden férfi. s a nök nagy része harcolt és maszatos kis gyerekek ládára álltak, hogy elérjék a lövedéket csiszoló gyalupadot. Egyszóval: a könyvnek adott eset­ben nem volt sikere. Akkor a komisz­szár átkaroló mozdulatot hajtott vég­re. Csak úgy történetesen beszélni kez­dett egy emberről, aki mindkét lábára megbénult, mégis nagy társadalmi munkát végzett. A minden iránt érdek­lődő Sztyepan Ivanovks egyik ámu­latból a másikba esett. Es maga is visszaemlékezett egy esetre, arra, hogy van az ő vidékükön egy félkarú dok­tor, a kerület legkiválóbb orvosa, ló­háton jár, vadászgat, félkezével úgy használja a fegyvert, hogy serétlel szembe találja a mókust. A komisszár most a boldogult Viljamsz akadémi­kust említette, akit személyesen is­mert még abból az időből, amikor a mezőgazdasági traktor- és gépállomá­sokat szervezték. Ez az ember félolda­lára béna volt, mégis tovább tevékeny­kedett a mezőgazdasági akadémián és óriási jelentőségű munkát végzett. Mereszjev hallgatta és keserűen mo­solygott: gondolkozni, írni, parancsol­ni, gyógyítani, sőt vadászni is lehet féllábbal vagy egyetlen láb nélkül, de ő repülő, gyerekkora óta, attól a nap­tól fogva, amikor mint kisfiú a gyü­mölcsöst őrizte és végig a Volga men­tén dinnyék óriási hegyei zöldeltek a csontig kiszáradt nyári földeken, az­tán egyszerre figyelmes lett egy kis ezüstös szitakötőre, mely napsütésben szikrázó szárnnyal húzott el magasan a poros sztyeppe felett, valahová Sztá­lingrád felé. — Nem repülő ez a maga akadémi­kusa — mondta Alexej és a fal felé fordult. Ám a komi szár mégsem mondott le szándékáról, hogy „jájdalmatlanítsa" Alexejt. Egyszer, amikor Alexej szo­kásos közömbösségében fásultan me­redt maga elé, meghallotta a komisz­szár dörgő basszusát. — Ljosa, idenézz, rólad írnak itt. Sztyepan Ivánovics már oda is vit­te Alexejnek a folyóiratot. Benne egy ceruzával körülkerített, nem nagyon hosszú cikk. Alexej szemével végigfu­totta, de a nevét nem találta meg A cikk az első világháború orosz repü­lőiről szólt. A folyóiratból ismeretlen fiatal tiszt nézett Alexejre: kipödrött bajusz, félrevágott pilótasapka, rajta fehér kokárda. — Olvasd, olvasd, egyenesen neked szól — mondta a komisszár. Mereszjev elolvasta. Valerján Arkad­jevics Karpovics orosz repülőhadnagy­ról szólt a cikk. Az ellenség állásai felett repülve, Karpovics megsebesült, egy német robbanógolyó szétzúzta a lábát Szétzúzott lábbal képes volt „Farman"-ján átvergődni az arcvona­lon és leszállni övéinél. Bokán alul le­vágták a lábát, de a fiatal liszt nem akart kilépni a hadseregből. Kitalált egy sajálszerkezetű műlábát. Soká és makacsul edzette magát, testgyakor­latozott és a háború vége felé vissza Is térhetett a hadseregbe. Oktató lett egy repülőiskolában és állítólag meg is kockáztatott néhány felrepülést a gépén. A Szentgyörgy-rend tiszti ke­resztjével tüntették ki. Karpovics be­csületesen szolgált tovább az orosz katonai aviatikában, amig egy szeren­csétlenség következtében el nem pusz­tult. Mereszjev elolvasta a cikket, aztán elolvasta másodszor, harmadszor is. A fiatat, szikár hadnagy fáradt, eré­lyes arca kissé feszélyezetten mosoly­gott rá. A kórterem feszülten figyelte Atexejt. Felborzolta haját és nem vé­ve le szemét a cikkről, az éjjeliszekré­nyen fekvő ceruza után nyúlt é$ fi­gyelmesen végighúzta a sorokon. — Elolvastad? — kérdezte ravaszul a komisszár. — Alexej hallgatott, szeme egyre még a sorokat futotta. — Nos, mit szólsz hozzá? — Neki čsak a lábfeje hiányzott. — Te viszont szovjetember vagy. — Egy „Farman"-on repült. Hát repülés ez? Ez egy könyvespolc. Ki ne repülhetne ilyenen. Olyan ott a veze­tés, hogy sem ügyességre, sem gyor­saságra nincs szükség. — De te szovjetember vagy! — ma­kacskodott a komisszár. — Szovjetember — mondta utána gépiesen Alexej, de szeme még mindig ott járt a cikken; aztán sápadt arca hirtelen felragyogott valami belső pir­től és csudálkozóan boldog tekintettel mérte végig társait. A „Néphadsereg művészegyüttese" látogatott el hozzánk A lenyugvó nap utolsó aranysu­garait hinti a tájra, és a hegyi fenyvesek felöl közeledik az éjsza­ka. Sok ezren gyűltünk össze a ki­képzőtáborokból, hogy meghallgas­suk kultúresténk egyes számait. Előttünk nagyszerűen feldíszített emelvény áll, amelyen a „Néphad­sereg művészegyüttese" sorakozik fel. Elragadtatással figyeljük az elénk táruló képet, amelynél szeb­bet csak tavaly láttunk, amikor a világ legnagyszerűbb együttese, az Alekszandrov-együttes gyönyörköd­tetett minket. Elhangzanak az üdvözlő beszé­dek és utána virágesö hull az emel­vényre, kifejezve azt a szeretetet, amelyet a ma katonája, néphadse­regünk katonáj? tanúsít a kultúra iránt. A következő pillanatban min­den zaj elcsitul, és a karmester kéz­mozdulatára felcsendülnek az ak­kordok, felcsendül az ének. Az énekszámok szövege kifejezte a béketábor legyőzhetetlen erejét, a szovjetkatona hősiességét. Éne­keltek azokról, akiknek ma még fegyverrel a kezükben kell har­colniok azért, hogy boldog és sza­bad életet élhessenek. És elhang­zottak azután komoly és víg opc­rarészletek, népdalok és népi tánc­dalok. Az orosz népi táncok gyö­nyörködtettek minket. A táncosok kiváló teljesítményt nyújtottak és így ez a tánc lett a műsor fénypontja. A befejező szám után a hosszantartó taps és tetszés­zaj szinte nem akart megszűnni. Kürthy Ferdinánd, közkatona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom