Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-19 / 144. szám, csütörtök

4 (II SZO / 1952 június 19 Georgi ; ňmitrov a Szovjetunióvá] való barátság harcosa A Csehszlovákiai Szláv Bizottság a Csehszlovák-Szovjet Barátok Szövetségével együtt kedden, június ,17-én a prágai Csehszlovák-Szovjet Intézet előadótermében emlékestet rendezett Georgi Dimitrov születése 70. évfordulójának tiszteletére. Az est műsora keretében, amelyen Ýészt.vett Štefan Vileskov, a bolgár nagykövetség sajtó- és kultúrattaséjn, dr. Csesztmir Ámort, a főiskolai Szovjet Barátok Szövetsége járási bizottságának elnöke Georgi Dimitrovnak, a Szovjetunióval való barátság nagy haroosának életművéről tartott előadást. A műsor kultúrrészében Milena Wildová, a Színiakadémia hallgatója elszavalta František Braniszláv „Georgi Dimitrov" című versét és hanglemezről előadták Miroszlav Barvik „Dimitrov" című szimfonikus költeményét. Hozzászólás a pozsonyi Nőbizottságok választásához Pozsonyban lefolytak a Nőbizottságok választásai. A Zsivena Csehszlovák Nőszövetséget azért szervezték át, hogy nőink még jobban kifejthessék képességeiket é

s tudásukat. munka- és alkot j kedvüket a szocialista építés érdekében éa a békeharcban. A Nőbizottságok választásának egyes jelenségeire szeretnék most kitérni. Szeretném, ha asszonytársaim megszívlelnék szavaimat, hogy a jövőben ne forduljanak elő azok a jelenségek, amelyeknek tanuja voltam. A Nőbizottságok tagjait a Párt, a tömegszervezetek és az Akció Bizottság alapos megfontolás után ajánlották. Ezt a jelölőlistát nyilvános gyűléseken szavazták meg, ahol a megjelentek hozzászólhattak a névsorhoz és kifejthették véleményüket, esetleg ellenjavaslatot is adhattak. Már az i

a kellemetlenül érintette a gyűlés részvevőit, hogy a jó előkészítő munka ellenére a terem félig üres volt, pedig ez a választás a nők legszemélyesebb ügye és minden nőnek ott lett volna a helye. Azonban asszonytársaim nem nyilvánítottak kellő érdeklődést e nagyfontosságú esemény iránt. Ugyancsak meglepő volt a nők fegyelmezetlen magatartása is. A kultúrprogrammot, amelyen gyermekeik vettek részt, túlhosszúnak minősítették, a jelölőlistát meg sem akarták hallgatni és be sem várva a zárószót — korábban eltávoztak. Meg volt adva a mód, hogy mindenki hozzászólhasson a listához és esetleges kifogásait is elmondhassa. A vitát, amelyet a referátumra kellett volna rákapcsolni és benne az átszervezés kérdéséhez és a jelölőlistához hozzászólni, felhasználták arra, hogy a lakáshiánytál a fazékig mindenről beszéljenek, csak a legfontosabbról nem — a közös munkáról és arról, hogy milyen formában képzelik el a közös munkát az újonnan megválasztott Nőbizottsággal. Sokan, akik igényt tartottak arra, hogy bekerüljenek a Nöbizottságba és mégsem kerültek be, hiúsági kérdést csináltak a dologból, és megsértődtek. Elfelejtik azt, hogy a Nőbizottságokon belül még különféle bizottságok fognak alakulni, ahol minden nő megtalálhatja munkahelyét és megmutathatja munkaképességeit. Helytelen sértett hiúságból elcsüggedni, félreállni a munkától, vagy esetleg megrágalmazni azt, akit beválasztottak. Dolgozni lehet és dolgozni kell funkció nélkül is és tettekkel kell bebizonyítani, hogy méltók vagyunk arra a bizalomra, amelyet Pártunk és kormányunk belénk helyezett. A vállrándítás és közömbösség helyett aktívan kell dolgoznunk hazánk szocialista építésén és a békeharcban, amely minden nőnek kell, hogy legközelebb álljon a szivéhez. Ha visszatekintünk a múltba, vagy megkérdezzük anyáinkat, hogy a szolgabíró úr, a polgármester úr, a nagyságos úr vagy a méltóságos bányatulajdonos űr hívott-e valakit közületek, hogy megtárgyalja ügyesbajos dolgait — vájjon milyen választ kapunk? Most azonban hívnak bennünket, hogy kapcsolódjunk be hazánk felépítésének gyönyörű munkájába és harcoljunk a békéért. A szovjet nők a dicső Honvédő Háború után teljes erejükkel résztvettek hazájuk újraépítésében és teljes erejükkel bekapcsolódtak a világbéke megvédésébe. Ezekről az asszonyokról kell nekünk példát vennünk. A szovjet asszonyok először dolgoznak, igyekeznek jobban és többet dolgozni és a munkájukkal kerülnek azután vezétő helyre. így lesz ez nálunk is. Először mutassák meg az asszonyok, hogyan dolgoznak, milyen aktívan segítik az építést és a békeharcot és aztán meg is fogják kapni érte az őket megillető elismerést. Biztatók és szépek voltak üzemeink üdvözletei. Ök megértették a közös munka fontosságát. Vlnohradszky Rózsa Besztercebányán aktívát tartottak a kerület üzemeinek képviselői Nem egészen három hónapja, hogy az apátfalusi Polana-üzem dolgozói felhívták a többi üzemi dolgozókat a pénzügyi eszközök forgalmának meggyorsítására. Az üzemek dolgozói megértették a készpénzforgalom meggyorsításának jelentőségét gazdaságunk Szempontjából és munkahelyeiken megkezdték a tartalékok feltárását, a termelési ciklusok megrövidítését és a nyersanyag tökéletes kihasználását. Az üzemekben megindult a verseny népgazdaságunk számára százmilliós megtakarításokat jelent. X besztercebányai Nemzeti Házban kedden első aktívájukra jöttek össze az üzemek képviselői, hógy kiértékeljék eredményeiket és tapasztalataikat. A kifejlődött vita megerősítette azt, hogy az akció siker

e elsősorban attól függ, hogy az üzemek funkcionáriusai mennyire tudják érdekeltté tenni a dolgozókat üzemük gazdálkodásában. A Mazowsze együttes jubileumi fellépése Gottwaldovban A Mazowsze lengyel állami tánc- és népdalegyüttes, a lengyel államdij viselője, hétfőn, június 16-án fellépett a gottwaldovi nagy moziban. Az együttes fellépése a gottwaldovi dolgozók előtt annál örömteljesebb volt, mivel ez volt századik előadásuk. Sztálin, Gottwald és Bierut elvtársak lelkes éltetése közben Biela Bezsoutova képviselő a gottwaldovi kerület dolgozóinak nevében köszöntötte az együttes tagjait. Ezután következtek az együttes kétórás zene- és táncszámai gazdag művészi műsorral. Az együttes nagy sikerrel adta elő néhány nemzeti dalunkat, valamint a lengyel és szovjet táncokat. A túrócszentniártoni iskola segítsége bányáinknak A túrócszentniártoni általános gépipari iskolai üzem dolgozói elvállalták a bányakaparó gépek számára való láncok elkészítését, amelyekre a nováki bányászoknak nagy szüksége van. Habár bonyolult megmunkálásról volt szó, az üzem dolgozói a feladatot lelkesen fogadták. Az anyag idejében való beszerzéséről Miloš Duda anyagmüszaki gondoskodott. A műszaki műhely vezetője, ing. Völbel Koméi megszervezte és sikeresen vezette a munkálatokat. Az árut a megszabott határidőig elkészítették, amivel nagy segítséget nyújtottak a nováki bányászoknak a napi szénfejtés fokozásában. SAS ANDOR: André Stil a francia proletariátus harcáról Ezekben a napokban, amikor André S tilt, a Francia Kommunista Párt nagy napilapjának, a l'Humaniténak főszerkesztőjét, n Pinaykormány rendőrkopói börtönbe hurcolták s törvénytiprásban nem válogatós miniszterei ürügyeken törik a fejüket, hogyan lehetne egyik legkiválóbb vezetőjétől megfosztani azoknak a harcosoknak mozgalmát, akiknek jelszava, hogy Franciaország földjén nincs hely egy új háború poklának előkészítésére, nemcsak ülő, hanem kötelesség elővennünk André Stil írásait, hogy közelebbről, valóságos mivoltában lássuk bei^ne az embert, a költőt, a szépirodalom művelőjét, akinek tolla fényes és éles fegyver a kapitalista imperializmus lerázására készülő francia dolgozók küzdelmeinek támogatására és irodalmi tolmácsolására. André Stíl „Az első összetesapás" című regényét 1951-ben Sztálindijjal tüntették ki. Az író a francia tengerpartnak egyik atlanti óceáni kikötőjébe vezet 1950 decemberében. A dokkmunkások nem keresnek, mert a marshall'-"Más tönkretette a kikötő forgalmát. ínség és keserves nélkülözés a sorsuk, családjaikkal együtt. A kikötőben működő két kommunista sejt kemény harcos napokban minden anyagi nehézség- ellenére kiválóan összetartja a rakodómunkásokat, akik megtagadták és megtagadják hadianyag berakodását Indokinába és kirakodását amerikai hajókról. A kikötőváros a második világháborúban német tengeralattjárók búvóhelye és az úgynevezett atlanti-falnak egyik erődje volt. 1950-ben új megszállás fenyegeti. Amerikai katonaság száll partra, tábor céljára területeket foglal le, tekintet nélkül arra, hogy azon belül romlakásoknak sem nevezhető putrikban és papírfalú barakkokban munkások és polgárok laknak. A lakosság kénytelen nézni, hogy az amerikaiak a kikötőben teszik partra azt a hadianyagot, amellyel nyugatnémetországi zsoldosaikat felfegyvereik, sőt ez is megtörténik, hogy mint USA-egyenruhás, tehát amerikai szolgálatban álló tiszt tér vissza az a hóhérlelkü parancsnok, aki a német megszállás alatt itt teljesített szolgálatot. A regényt aránylag kis terjedelme mellett is (megjelent a Szépirodalmi Könyvkiadónál 1952-ben 216 oldalon), tartalmilag nagy regény rangjára emeli társadalomrajzának és életszemléletének egészen gazdag sokoldalúsága. Az előadás egyszerűsége és kei-esetlensége által válik megragadóvá az a bensőség, amellyel az író a Párt életét és munkáját, a dokkimunkásság típusait, állásfoglalásaikat a sejtgyüléseken a politika és a gazdasági harc kérdéseiben, viszonyukat otthonukhoz, az agitációs munka hősi vállalását, a parasztsághoz, a kteés középpolgársághoz való viszonyulást, az osztályállam hatalmi szerveinek és a pöffeszkedő USAszoldateszkának viselkedését bemutatja. Megismerjük a kikötőimunkások nemes proletárhazafiságát, ez egészen más, mint az uralkodó burzsoázia nacionalizmusa, amelylyel összefér, hogy gyáva meghunyászkodásból, profitját féltve és a kommunizmustól rettegve, de mégis csak elkényszeredetten üdvözölje és ünnepelje a betolakodókat. A regénynek nincs egyes hőse. Ha lehet hősről beszélni, akkor a kikötőmunkások közössége az. Ebből kiemelkedik a nehéz fizikai munkában edzett dolgozóknak és párttagoknak számos kitűnően, jellemzett alakja. So

1' , nélkülözésről, anyagi tekintetben kínos állapotokról olvasunk Stil regényében, de mit jelent mindez a kikötői proletariátus harcos és emberi erényeihez, a Párt nagyszerű, dialektikusan rugalmas nevelő és irányító munkájához, az egyes párttagok békeidőben is sokszor haláltmegvető és hősies magatartásához mérve. A munkásság harca" a háborús gyújtogatók ellen a parasztság, sőt a kispolgárság oldalán is elemi erővel magafelé fordít a haladás iránt fogékony egyeseket. regény a kikötőmunkások laka ^nyomorának megd'ibbei^tő rajzával kezdődik. Olyanok a lakások, hogy bennük a nedvességtől a gyermekek csontfejlődése kóros, esőben a víz beömlik, nem ismernek sem fűtést, sem világítást, beteg gyereknek széken tudnak csak fekvőhelyet teremteni. Keresetnélküliség, apró holmik eladván való tengődés, emellett éhség, lerongyolódottság mindenütt. A gyerekek sorsa a legfájdalmasabb. S hogy szeretik őket a szülők, a nyomorra kárhoztatottak kétségbeesett ragaszkodásával. Hogy fáj például nekik, amikor egy kislánytól, vagy kisfiútól meg kell válniok, mert alkalom van rá, hogy feltáplálásra és gondozásra elküldjék őket jóindulatú emberekhez. És micsoda kétségbeesést idéz elő a dokkmunkások barakknegyedében az egyik munkás 14 esztendős fogadott fiának, Paulnak eltűnése, aki nem bírta a nyomort és nélkülözést odahaza. Egy napon nem jön haza az iskolából, hanem nekivág az országútnak és néhány kilométernyi távolságban bevetődik egy magányos kisparaszt házába, ahol főtt burgonyához szalonnát is ehet, sőt tejet és vajat is kap. Miikor kinyomozzák hollétét, nevelőapja elmegy érte és a paraszttal folytatott beszélgetés közben kiderül, hogy otthon milyen a nyomor, a parasztember tamáskodik, hogy úgy is lehet. Megvendégeli a munkást és a fiút: „No te kis vadember, te tejet iszol, mint rendesen. Öregem, hogy szereti!... Nem tud betelni vele! ... Hát még a tejszínt, a vajat hogy szereti." A munkás válasza erre: „Ez egy csöppet sem meglepő: ilyesminek a színét sem látja otthon. — Lehetetetlen! Csak nem ? — kérdezte a vendéglátó. Egyébként az a falu, ahol a paraszt lakik, ugyanúgy viszonyul az amerikaiakhoz, mint a kikötőmunkások, mert a falu területén is megkezdik a betolakodók a terpeszkedést. v A regény utolsó fejezete arról szól, hogy a munkások egy csoportja bátor tömegcselekvéssel miképpen vet véget a lakásnyomornak, lefoglal egy üresen álló betonépületet. Mit éreznek ezek az emberek, amikor ablakos, kívülről fényt kapó, szélnemjárta házban szállhatnak meg! Ez a házfoglalás jelképes értelmű a szónak forradalmian romantikus értelmében. Derűt áraszt, bíztató kiengesztelődést i. regény végére s felébreszti azt a bizonyosságot, hogy az összetartó és szervezett dc _ >zók majd az egész társadalmat átfogó méretekben is meg fogják valósítani azt, amit itt és most a lakásnyomor megszüntetése körül elértek. Ami a regény szerkezetét illeti, a 18. fejezet mindegyikének külön címe van s mindegyik önmagában is elbeszélő egység. A fejezetek egy része a Párt tevékenységének, mozgalmi munkájá- ak van szentelve, ezekben kiemelkedik Gilbert. kerületi párttitkár alakja és Henri, a kikötőbeli Dir.iitrov-sejt titkára és a kerületi pártbizottság tagja. Szerepük mindenütt a tömegekkel való kapcsolatban bontakozik ki. Más fejezetekből a munkások otthonaival ismerkedünk meg, így Henri munkábajáró feleségével, Paulettetel, akinek otthonhagyott két négyévkörüli gyermekét az anya távollétében esőzésből származó vizáradás fenyegeti. Vagy ott van Guitton dokkmunkás három gyermekkel, akiket magához vett, mert sziileikejf bombázás következtében elvesztették. Az örökbefogadó szülök szeretetének fogadott gyermekeik iránt, a nyomorral való heroikus küzdelem mély emberi szépségét és nemességet kölcsönöz. Kommunisták viselkednek így. És látjuk a proletár asszjnyok női és anyai finomságait a gyermekek és a férfiak oldalán. Másutt györyörü apró részletek, nem epizódo , hanem megkapó erejű toll.ajzok ragadják meg az olvasót. Ilysn egy papagály története. amelye^ Henri és "elesége — hiszen kikötővárosban élnek, — egy matróztól nászajándékul kapkapnpk. S mikor a marshallizálás és az amerikai megszállás képtelenné teszik a fért

J t az öttagú család • eltartái *-a, kénytelenek az otthon ridegségébe életet vivő madarat odaat. ' egy tejkereskedőnek, T--gy hitelezze a kevés tejet, amely főtt burgonyán kívül a két kicsiny gyermek egyedüli tápláléka. Milyen szomorúak a gyerekek' a madár távozása miatt. S milyen szomorú látvány az üres kalitka, amelyet hamarosan ugyanaz a sors fenyeget, mint a madarat, — mert parancsoló zsarnok az éhség. S mennyire szívünkhöz nő a pátriárkák korában lévő öreg kommu= nista munkás, Leon, aki évek óta fekvő beteg feleségét gondozza, otthonuk a kegyetlen decemberi időjárásban fűtetlen, sötét nyomor fészke, de az öreg azért nap-nap után elmegy az iskolából hazajövő barakktelepi munkásgyerekek elé, hogy a száguldó jeepektől veszedelmes utcakeresztezéseken átvezesse őket és végül őt gázolja halálra egy hadianyagot szállító amerikai teherautó. Vagy ott van Zsozso Dupuy, a fiatal munkás, aki mint gyarmati katonr. megjárta a távoli Keletet és visszatérve, a megszállók elleni fegyveres önvédelem szükségességének hirdetője. Példaképen Indokína népének szívós küzdelme lebeg előtte a francia gyarmati elnyomás ellen. André Stil, mint elbeszélő, az élet gazdagságából merít, sematizmusnak nyoma sincs nála. Tud drámaian érdekes lenni, mint az eltűnt Paul keresésének, Leon halálos balesetének, de legfőképpen annak az éjszakai vállalkozásnak leírásában, amelynek célja a kikötő egyik szédítően magas betonfalának felső peremére méteres betűkkel odafesteni, mene tekelül a betolakodóknak: Amerikaiak, Amerikába! A magyar olvasónak, amint leteszi a könyvet, önkénytelenül is József Attilánál: Munkások című versére kell gondolnia, a fasizmus igájában sínylődő proletárok életének erre a minden zordsága mellett is felemelöen fenségeserejü rajzára. A francia proletariátust 1950-ben ugyanazok a veszélyek örvénylik körül, mint magyar munkásokat 1932-ben, amikor a magyar proletárköltő említett remekét megírta. „Forgolódnak a tőkés birodalmak... Egy nyál a tenger! termelő zabálás — olvassuk József Attilánál. És André Stil regényében látjuk a valóságos tengert, az Atlanti-óceánt, melyet szabad útul bitorolnak a termelő zabálásra éhes tőke Európa felé irányított expedíciói. Szinte érezni lehet fullasztó leheletét, amely tűrhetetlenné teszi a francia nép legjobbjainak, egyedüli reménységének, a dolgozók öntudatos tömegeinek életét. A kikötővárosban gyári gépek helyett USA-jelzésü úszódaruk dolgoznak, nem vasbányák fuvallata, hanem óceánjárók füstje kavarog és l.ajótestük ing, a munkabér pedig itt is nagyon halkan és nagyon ritkán cincog a robotolók zsebébe. A dokkmunkások köré felsorakoznak a gyermekek, asszonyok, s szervezkedés és a pártélet irányítói. Erre is idézhetjük József Attila szavait:" így élünk mi. És sorsunk összefogják a nők, gyermekek, agitátorok. Stil regénye mintha e motívum epikus illusztrálása lenne más tájakon, de hasonló társadalmi szerkezetű életben. József Attila is beszél a munkásság lakásnyomoráról: Horkolva ilszunk s törten, egymás hátán, mint odvas farakás s hazánk határát penész jelzi körben a málló falon: nedves a lakás. A kibombázott kikötőmunkások barakklakásainak és a Todt-vonal kiásott fedezékodui'ban felütött tanyáinak összezsúíoKsága és egészségtelensége még ezen is túltesz. A kikötőmunkások otthona nemcsak nedves, hanem elárasztott, vizes szalmazsák bennük a legkülönb 'fekvöhe% s az Atlantik jeg&s szélvihara leszedi a kátránypapír barakktetőket és átsüvít a falakon a hideg konyhába és szobába. Mindezek ellenére a francia munkások kémén,- osztályharcos erővel akadályozzák a történelem futószallagának visszairányitását. Egy becsületes, új világ szerelésére készülnek és Stil regényében — ha a kényszerű viszonyok közepette még nem a gyárakra, — de legalább a nekik annyira szükséges szállást biztosítc' betonháztömbre felszegezik a föld minden népének felszabadulását hirdető vörös csillagot.