Uj Szó, 1952. május (5. évfolyam, 103-128.szám)
1952-05-14 / 113. szám, szerda
6 III szo 1952 május 14 -Május 14 szerda A nap kél 4 óra 27 nerckor, nyugszik 19 óra 37 perckor 4 naptár szerint B o ni j á c napja van. • Várható időjárás: Nyugat felől fokozatosan felszakadó felhőzet, de Közép- és Keletszlovenszkón egyelőre még borús, esőre hajló, helyenként zivatarokkal. A hőmérséklet csal; délben 20 fok körűi, reggel és este 10—12 fokos. Élénk keleti szelek. A KASSAI KÖZÜZEM DOI.G. ZÓI TELJESÍTETTÉK FELAJÁNLÁSAIKAT A kassai közüzem dolgozói már május elsején teljesítették felajánlásaikat, amelyeket Široký e vtárs születésnapjának tiszteletére fogadtak el. A fodrász-szakosztály 26 dogozója egy hetet ajánlott fel szabadságábó. és ezt erdöültetési munkálatokra használták fel. 32.000 facsemetét ültette K el. A köztisztasági alkalmazottak felajánlási keretében pé dá3 rendben tartják a város utcáit. A „Felszabadult háztartás" alkalmazottai 5 százalékkal, a fényképező szakosztály dolgozói pedig 15 százalékkal szilárdították normáikat. A tisztviselők vállalták, hogy négy új munkaerőt tanítanak be. (Bodnár Jolán leveléből) A FELSÖSZELI ÉS OROSZKAI DOLGOZÓK IS MEGÜNNEPELTÉK A GYŐZELEM NAPJÁT A felsőszeli dolgozó k s- és középparasztok is megünnepelték a Győzelem napját, hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 7. évfordulóját. Az ünnepség során felszóla t- Hegedűs elvtárs a HNB el nöke. majd a helyi iskola igazgatója. Ezután kultúrműsor következett és az ünnepélyt Nagy elvtárs az SzKP" helyi szervezete elnökének be szédével és az Internacioná é eléneklesével fejezték be. (Szalay Gyula leveléből) Oroszkán a május 9-iki ünnepséget. a cukorgyár kelthelyiségében tartottuk meg. Az ünnepség során Bukovcsan igazgató e vtárs kitüntette a legjobb élmunkásokat: Ur bán Sándor üzemlakatost, aki 155 százalékos teljesítményt ért el, Pé ter Anna konzervgyári munkásnőt, aki 130 százalékra teljesíti normáját, Magát Margit sertésgondozót és Horváth Lajos malommunkást. A kitüntetettek nevében Urbán Sándor é munkás mondott köszönetet. Ezután kultúrsLámok következtek majd az Internacionálé eléneklésével véget ért az ünnepély. (ifj. Hegedűs Ferenc leveléből) • A LOSONCI JÁRÁS DOLGOZÓI FOKOZOTTABB IGYEKEZETTEL KAPCSOLÓDNAK BE AZ ÉPITŐMUNKABA Minden becsületes, öntudatos dolgozó tudatában van annak, hogy ezt az országot magunknak építjük. Ezt munkájukkal is bizonyítják. A losonci járás dolgozói fokozottabb igyekezettel kapcsolódnak be az építömunkába. Igy a lónyabányai Magnezit-üzem dolgozói 107 százalékra teljesitik a tervet és kerületi viszonylatban az első helyre kerültek. A podrecsani EFSz dolgozói áttértek a III- típusra és munkafegyelmükkel bebizonyítják rendszerünk iránti odaadásukat. Elsőként fejezték be a tavaszi munkálatokat, amelyek során a rapi traktorosbrigád 105.7 százalékra teljesítette tervét és 15 nappal rövidítette meg a tavaszi munkálatokat. A traktorközpont dolgozói közül Matuska elvtárs 200 száza'ékra. Gibala elvtárs pedig 180 százalékra teljesíti normáját. Járásunk dolgozói felszabadulásunk 7. évfordulója alkalmából megfogadták, hogy még szilárdabban fognak állni a Szovjetunió ve z ette béketáborban és kemény munkával adnak választ az imperialistáknak. mivel a béke ügye a mi ügyünk és készek vagyunk azt megvédeni. /^Vasa Masda leveléből) A nemzetközi kerékpáros Békeverseny búéi: De Groot (Hollandia) nyerte a XI. átszakaszt A nemzetközi kerékpáros Békeverseny XI. útszakaszát, mely Plzen bői indult, és Ceské Budejovicében ért a célba. — tegnap bonyolították le. Az útszakasz 150 km hosszú volt. A kedvezőtlen időjárás ellenére is hatalmas nézőközönség gyűlt össze a plzeni Lenin-müvek üzeme előtt, ahonnan a Békeverseny indu lói rajtoltak. A Békeverseny jelentőségéről Václav Boušek. a Lenin-müvek élmun kása beszélt, majd béketüntetés volt. A zene hangjai mellett indultak el a versenyzők. Az egész útvonalon hatalmas közönség üdvözölte a verseny résztvevőit. A Békever env XI. útszakaszán már csak 66 •ersenyző vett részt. Eredmények: A XI. útszakaszon elért egyéni i—dmények: 1. De Groot (Hollandia) 3:52.46 mp., 2. Friderici (Olaszországi 5:53.47 mp., 3. Svoboda íCSR) 3:56.19 mp., 4. Dimov (Bulgáriai 1:56.49 mp.. 5. Vesely (Csehszlová -ia) 3:56.49 mp. A XI. útszakaszon a csapatok a következő helyezéseket érték el: 1. Csehszlovákia 11:50.32 mp., 2. NDK 11:50.39 mp., 3. Anglia 11:50.59 mp., 4. Belgium 11:54.00 mp., 5. Lengyelország 11:54.06 mp. A XI. útszakasz után az egyéni verseny állása a következő: 1. Steel (Anglia) 51:31.01 mp., 2 Vesely 51:33.37 mp., 3. Stablewski 51:33.56 mp., 4. Verschuren 51:37.46 mp-, 5. De Groot 51:40.29 mp. Az összesített eredmények alapján a csapatok sorrendje: 1. Anglia 154:51.29 mp., 2. Csehszlovákia 155:25.57 mp., 3. Belgium 155:46.44 mp., 4. NDK 155:51.22 mp., 5. Lengyelország 156:01.15 mp. Bulgária 156:35.11 mp. 6. Teljes fordulóval folytatják vasárnap a KB pontküzdelmeit Az elmúlt vasárnapi Románia— Csehszlovákia közötti nemzetközi labdarúgó mérkőzés miatt a bajnoki pontküzdelmek szüneteltek. Vasárnap, május 18-án a 9. fardulóra kerül majd sor. Az NV Bratislava mely a tabella negyedik helyén áll, a 9. fordulón a tabella 6. helyén álló zsilinai Slovena ellen veszi fel a küzdelmet. A mérkőzést Zsilinán bonyolítják le. A tabella 2. helyezettje a Sparta Eperjesen a Dukla ellen vendégszerepel, a plzeni Lenin-müvek Teplice együttesét látják vendégül, a Kovo Trnava pedig az OKD Ostrava ellen Veszi fel a küzdelmet. A sereghajtók között álló Vítkovice vasárnap a MEZ Zidenice együttesét látja. veadégüL A kassai Dynamo Prágában az ATK ellen játszik, az Armatúrka Üsti pedig az OSOP Kladno ellen veszi fel a küzdelmet. A vasárnapi forduló előtt a talbella állása a következő: Teplice 8 5 2 1 18:6 12 Sparta 8 5 2 1 15:6 12 Prešov 8 S 1 2 20:13 11 Bratislava 8 4 2 2 11:8 10 Trnava 7 3 S 1 17:14 9 Žilina 8 4 1 3 19:19 9 ATK 8 3 2 3 14:12 8 Kladno 8 S 2 S 17:20 8 Plzeň 8 2 3 3 12:16 7 Košice 8 8 0 5 20:19 6 Ostrava 8 2 2 4 3:11 e Vítkovice 8 8 0 5 12:19 6 Üsti n/L 8 1 1 6 9:16 3 Zidenice 7 1 1 5 7:20 3 fyndnpeiH ipnrHenfl Ui spor'oló^ százezreit neveli a magyar ifjúsági sportmozga'om Vidáman lobognak a vörös- és nemzetiszínű zászlók a budapesti Margitszigeten épült Üttórő Štadión tribinje felett. A Duna felől fújdogálj friss tavaszi széltől kipirult arcú fiatalok töltik meg a modern, nagyszabású sportpálya nézőterének betonlépcsőit. Lent, a kézilabdapálya gyepszőnyegét övező salakos futópályán és az ugródeszkákon a budapesti általános leányiskolák legjobb úttörösportolói mérik össze tudásukat.' Elképzelhetetlen látvány lett volna ez nyolc évvel ezelőtt az „exkluzív" Margitszigeten, amelynek ápolt pá zsitján bankárok és föliesurak lovaspólóval űzték el unalmukat, míg a gyermekek tízezrei poros utcákon, beépítésre váró üres telkeken rúgták a rongylabdát vagy kergették a karikát . .. Most a távolugró pályán versengő leányok szőke tanárnője, Novák Ilonka, „civilben" híres ÚSZÓnő, a világrekorder Novák Eva huga — mosolyogva beszél az ifjúsági sport egész országra kiterjedő szervezetéről: — A magyar sport legfiatalabb nemzedékét az úttörőmozgalom neveli. Minden úttörőcsoportnak spoitköre, minden sportkörnek szakértő pedagógus vezetője van. Fiatalok ťzezrei tornásznak, atletizálnak, kosárlabdáznak, röplabdázna.k. futballoznak az úttörő sportpályákon irányításukkal. Az úttörőket kizárólag olyan sportokkal foglalkoztatjuk, amelyek nem veszik túlságosan igénybe szervezetüket, alkalmasak a fiatal test f okozatos, harmonikus fejlesztésére. Ha egy-egy fiú, vagy leány már úttörő korában kivételes sporttehetséget árul el, egyénileg is sokat foglalkoznak vele, de nem engedjük meg, hogy egyetlen sportágra specializálja magát. Az úttörösport sokoldalúságra nevel. A specializálódásra, a minőségi sportolóvá való fejlődésre is bőven van ideje és alkalma minden ifjú sportolónak. A FIATALOK SPORTMOZGALMA. a 14—18 éves fiatalok sportjának alapja a „Munkára Harcra Kész" mozgalom, melynek keretében 1951ben 550.000 fiatal és felnőtt dolgozó próbázott" le, vagyis érte e az MHK jelvény megszerzéséhez szükséges eredményeket. A 14—15 éves fiúk és leányok az MHK „előkészítő iskolájának" az „LMHK" mozgalomnak alacsonyabb követelményeket támasztó próbáit teszik le. A 16—18 évesek felnőttekkel azonos prjbákat tesznek. • HOGYAN LESZ AZ „IFIBŐL" BAJNOK? A margitszigeti Üttöró Stadionból alig 10 perc al^tt robog /elünk az autóbusz a budapesti Vasas Sportegyesületnek a budai dombok s Íján elterüli sporttelepéhez. Itt a gyakorlatban is láthatjuk, miképpen kovácsolódnak kemény, küzdőképes versenyzőkké a magyar sport fiatal tehetségei. A pálya salakján ismerős arcok, ismerős játékosok fogadnak Németh Imre a kalapácsvetés olimpiai bajnoka, Gyarmati Olga, a távolugrás ' olimpiai és főiskolai világbajnoka. Béres, Garai hosszútávfutó bajnokok . .'. A sport mesterei körül fiatal, kezdő verse :yzők gimnasztikáznak, ed zenek. Egyikük atléta-trikóján a VIII. kerületi álta ános gimnáziumi sportkörének kezdőbetűi kéklenek. Másik a textilipari technikum tanulója. A harmadik fiatal sportoló a pályától nem messze emelkedő optikai gyár ifjúmunkása. Minden „minőségi" sportegyesület egy-egy ifjúsági sportkört patronál — magyarázza Németh Imre — vagyis rendszeresen elküldi élsportolóit a fiatalok edzéseire, versenyeire, hogy szakértelmükkel segítsék az ifin fejlődését. De ez nem minden. A fiatalok soraiból felbukkanó tehetsége, ket meghívjuk pályáinkra, beosztjuk őket egy-egy bajnokunk, élsportolónk mellé, aki rendszeresen átadja tudását, tapasztalatait ifjú tanítványának. A tervszerű munkával „minőségi" sportolót farag belőle. — A patronáló munka eredménye — veti közbe Béres Ernő — hogy a fiatal tehetségek nem kallódnak el mint a múltban. Bárhol bukkan is fel egy-egy reményteljes ifjú sportoló, fejlődését és tanulását szakképzett edzők, élenjáró versenyzők könnyítik meg. Beszélgetésünk során megtudjuk, hogy a Vasas sportegyesület budupesti szervezetei 5 iskolát és 8 egyéb sportkört patronálnak. De hasonlóan támogatja az ifjúság sportját a többi élenjárj egyesület is. Segítségükkel a múltban elképzelhetetlenül nagy számban bukkannak fel tehetséges sportolók a magyar ifjúság soraiból. 1951-ben 15 000 fiatal sportoló ért el az osztályba sorsoláshoz szükséges eredményeket, s szerezte meg a „kiváló" I., II. vagy III. osztályú sportoló minősítését. Azóta az osztályokba sorozott, magas teljesítményt nyújtó sportolók száma tovább gyarapodott, s az 1952 év végéig elí relát/batólag 34.000-re emelkedik majd a magyar sport osztályokba sorozott ifjúsági versenyzőinek száma. A tömegsportban rétszvevö fiatalok százezrei, élükön az ígéretes fiatal tehetségekkel, szilárd bázist biztosítanak a dolgoz5k államának támogatásával fejlődő, erősödő magyar sport számára, amely új, frős. egészséges dolgozó nemzedéket nrvel fel a szocializmust építő Magyarországon ... Sporthíradó 0 A Cedok nemzeti vállalat bratislavai kirendeltsége külön vonatot ir .ít a Slovena Žilina—NV Bratilava labdarúgómérkőzésre. Indulás Bratislavából 1952 május 18-án, kb. 7 órakor, vissza Zsolnáról aznap kb. 19.30 órakor. Résztvételi díj személyenként egyes jelentkezéseknél Kčs 215, csoportos jelentkezéseknél (üzemi bizottságok útján) Kčs 200. Jelentkezéseket kérjük az alábbi címekre: Cedok n. p. Bratislava, Stalinoyo nám. č. 14, vagy a KSP Bratislava, Stalinovo nám. č. 22. 0 A va.sárnapi Trnava— Ostrava mérkőzésre is autókart indít a Cedok. Indulás 15 órakor a Cedok előtt. Útiköltség 115.— Kčs. 9 Magyar-osztrák válogatott atlétikai viadal lesz Budapesten. Május 17-én, szombaton és 18-án. vasárnap magyar--osztrák nemzetközi válogatott atlétikai viadal lesz Budapesten. A viadal keretében a két ország legjobb férfi és női atlétái mérik össze erejüket. Ez a nemzet közi sporttalálkozó is a magyar atléták olimpiai előkészületeihez tartozik. II STASKA 19. HETE Züina Prešov Plzeň Trnava Vítkovice ATK Arma Üstí Ŕožmitál ~~ Staňkov Zbroj Brno tahanovce S. Tesla IX. Bratislava Sparta Teplice Ostrava Zidenice Košice Kladno Klatovy Nyrany GZ Kr. Pole Trebišov Vozovna Kob. Néhány szó a BB kerületi bajnokság mérkőzéseiről A március 30-ról elmaradt I. fordulót játszották le a pénteki ünnepnapon a besztercebányai kerületben. A túlzsúfolt „programm" már a hétközi mérkőzésre is rányomta a bélyegét. A keddi kerületi triál-mérkőzésen résztvett játékosok gyengébb teljesítményt nyújtottak és lanyhán játszattak. S így a mérkőzések színvonala is általában a várt alatt maradt. /A korszerű csatárjátékból keveset láttunk s általában a csatárokkal volt a legtöbb baj. S ezúttal a játékvezetők sem nyújtottak kifogástalan teljesítményt. Bizony nem egy fiatal játékvezető „égett" le ezen a fordulón. A hétközi fordulónak nem akadt nagyobb meglepetése. Általában a favorit csapatok győztek. Opatová idegenből is hazahozta a két pontot. Győzelme Lónyabányán sem volt egy pillanatig kétes. Zólyom és Fülek csak nehéz küzdelem után győ-j zött Rimaszombat, ületve Poltár ellen. S ugyanez volt a helyzet Harmaneccel is. A harmaneci védelem 5 gólt kapott Körmöcbányától s még az a szerencséje, hogy a csatárai 7et rúgtak; Podbrezová Losoncon sem okozott meglepetést — osupán kevesebb gólt kapott, mint amit megérdemelt. Korponán, viszont a hazai csapat Besztercebányával osztozott a pontokon. * Különleges mérkőzés volt a füleki! Amint megindult a játék,, Poltár olyan lelkesen támadott, hogy a hazai szurkolók még fel sem ocsúdtak s már 2:0-ra vezettek a poltáriak. S bizony szünetig csak Huszágh góljával tudtak a hazaiak szépíteni az eredményen. Szünet után is sokat kellett még a füleki szurkolóknak idegeskedniök, még Polgár révén megszületett az egyenlítés, majd meg a nehezen kiverekedett újabb Polgár gólból a győzelem. A Poltári csapattól óriási akarást és küzdenitudást láttunk ezen a mérkőzésen is. S újra bebizonyították, hogy az „újdonsült" poltári csapatnak nem véletlen az, hogy már harmadik meccsét csak egy góllal veszti el idegenben. * A csapat sima győzelmét vágták a zólyomiak. Hiszen a feltörő Zólyom látszott jobbnak Rimaszombattal szemben pláne otthon is! A látszat azonban általában — ezúttal is csalt. A pályán kiderült, hogy Rimaszombat nem ad olyan „külsőségekre", mínt a rangsor. Egészséges és lendületes játékkal lepte meg ellenfelét és saját táborát is. Vezetést szerzett már az I. félidőben s ezt a vezetést a II. félidő közepéig tartam is tudta. Ekkor tört csak meg a jól működő rimaszombati védelem. S jött ki az „öreg" Besinának a lépés... S csak így születhetett meg a keserves zólyomi győzelem! A zólyomiak a csatársorukat oljolják, hogy nem született előbb gól. De elfelejtik azt, hogy a rimaszombati védelem 90 percen át szünet nélkül munkában volt s Juhász kapusukkal az élen nagy munkát végzett. S ennek volt főleg az eredménye, hogy 70 percig vezetésre is állt Rimaszombat! • Többször hangoztattuk, hogy beteg, sérült vagy féliggyógyult'játékost ne szerepeltessenek mérkőzésen, mert az nemosak a beteg, vagy sérült játékos gyógyulását hátráltatja, hanem egészségét is veszélyezteti, és — a csapatsportoknál káros hatással lehet az egész együttes működésére is. A losonci vezetők és Csukás edző is beleesett abba a hibába, hogy Podbrezová ellen sérült játékost állítottak csapatukba: Hilko már a kivonulásnál sántított (bokájáról aznap délelőtt vették le a gipszkötést!) s az egész mérkőzés folyamán tartózkodóan játszott. Egy kisebb képességű, de teljesen egészséges tartalék biztosan jobb teljesítményt nyújtott volna. H>M>MM <l t<W»M»M»M»W< Ht Mt MHW W<l UJ SZO. a Csehszlovákia magyar dolgozók napilapja - Szerkesztéses: Bratislava. Jesensk'ého 8— 1U. Telefon: i47—16 ét 352—1U Főszerkesztő Lörtncz Gyula. — Kiadóhivatal • Pravdu, lapkladóv4Halata. Jesenského 12. Telefón: üzem) előfizetés és lapárusltŕis 274—74. egyéni előfizetés 262—77. Az UJ SZÔ megrendelhető n postai kézbesítőknél vagy a postahivatalokon is. — Előfizetést díj V, évre 120 Kis. Feladó és irányító postahivatal Bratislava II. — Nyomja a Pravda o. v. nyomdája. Bratislava.