Uj Szó, 1952. május (5. évfolyam, 103-128.szám)
1952-05-06 / 106. szám, kedd
ÖJSZÖ Pozsony hatalmas katonai díszszemlére készül 1952 május 6 A Győzelem Napja hetedik évfordulójának tiszteletére május 9-én Pozsonyban hatalmas katonai díszszemlét rendeznek, amelyen rósztvesznek a csehszlovák haderő összes fegyveres alakulatai. A katonai díszszemle megmutatja, milyen mértékben sajátították el hadseregünk tagjai halhatatlan példaképük, a Szovjet Hadsereg tapasztalatait és egész dolgozó népünk előtt megmutatja, hogy a hadseregben van békéjének és békés építő igyekezete biztonságának szilárd biztosítéka. A Győzelem Napjának előestéjén, május 8-án délután 15 órakor a Slavinon megkoszorúzzák a Szovjet Hadsereg elesett hőseinek emlékmüvét. Tizenhat óra után Pozsony főutcáin katonai és ifjúsági együttesek vonulnak fel, amelyek 19 órakor együttes esztrádmüsorral lépnek fel a Nemzeti Színház előtt, a Sztálin-téren, a, Szárazvámon és az igazságügyi palota előtt. Pénteken, május 9-én reggel 8 órakor katonai díszszemlét tartanak a Gotbwald-téren, majd ünnepi beszéd következik és Dr. Alekszej Csepicska hadseregtábornok, hadügyminiszter hadparancsának a felolvasása. A díszszemlén résztvesznek a pozsonyi üzemek dolgozói is. A legjobb üzemeik dolgozói elfoglalják a Gottwald-tér körüli főbb helyeket. A katonai egységek és gépesített alakulatok ünnepi menete a Sztálin-téren keresztül 10 óra 30 perckor kezdődik meg. Folynak a díszszemle előkészületei Azon alakulatok fölsorakozó helyén, amelyek május 9-én résztvesznek a pozsonyi katonai díszszemlén, igen zajos és vidám a hangulat. A katonák egye« csoportjai a díszszemlére való előkészületeik e Vitt politikai tájékoztatást kapnak, mások énekelnek és a sorakozóhelyre újabb és újabb egységek özönlenek. Köztük menetelnek a nemzetbiztonsági testület és a határőrség egységei is, amelyek a csehszlovák hadsereg tagjaival együtt a díszszemlén megmutatják harci felkészültségük fokát. Jönnek a tüzérek és a gépesített egységek ís. Mindez együtt hatalmas erőt képez, amely dolgozó népünk biztonságának és békéjének a biztosítéka. A katonai díszszemlére való előkészület az alakulatok összes tagjai számára mindennapi tevékenységük fő tartalmává válik. A katonák úgy nyilatkoznak a díszszemléről, mint egy alkalomról, megmutatni a népnek nemcsalt harckészségüket és felkészültségüket, hanem mindenekelőtt a béke ügye és a dolgozó nép ügye iránt való szeretetüket és ragaszkodásukat. Például Zdenek Mlcsák "tiszt példás lövő gépesített egységének tagjai, példás katonajelöltek, a munkásosztály hü fiai, Gebauer szakasavezető, Václav Vítek, Jiri Pytlík közkatonák és mások azt mondják, hogy a katonai díszszemle megmutatja, mily jól tud felkészülni az a hadsereg, amely a népből származik és amelynek egyedüli érdeke a béke és a nép békés alkotó törekvésének a megvédése. A katonai díszszemlén az egységek megmutatják, mily következetesen és öntudatosan teljesítik a katonai eskü szavait. Juraj Recska szakaszvezető, példás tüzér a többi ágyúkezelök nevében is beszél a katonai díszszemléről. „Azt akarjuk, hogy dolgozó népünk díszszemlénken meglássa saját erejét, hadserege erejét és felkészültségét, tehát saját eszményei és saját munkája erejét. Szorgos előkészületeinek mind katonai, mind politikai téren annak a bizonyítéka, hogy közvetlenül teljesíteni akarunk minden feladatot, amelyet ránk ró szülő Kommunista Pártunk és a dolgozó nép. Ezt mondja a határőrség alakulatának tagja, Leo Chlebus is, példás katona-jelölt, akinek apját az SS-esek kivégezték a koncentrációs táborban és aki forró szeretettel van eltelve népi demokratikus rendszerünk és a dolgozó nép iránt. Azt mondja, hogy a határörsség tagjai a díszszemlén megmutatják felkészüli! égüket és. harcképeMégüket, hogy megvédik határainkat az öszszes ellenség ellen. Kínai vendégek meleg fogadtatása Pozsonyban Vasárnap, május 4-én 3 órakor Párkányba érkezett a Kínai Népköztársaság ifjúsági művészegyüttese, amely a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom meghívására látogatott el hozzánk, hogy megismertesse dolgozó népünket és ifjúságunkat a hatalmas Kína ifjúságának ének, zene, tánc, dráma és artista művészetével. Köztársaságunk területén a kinai együttest a Tájékoztatásügyi Megbízotti Hivatal képviselői és a párkányi helyi közéleti tényezők fogadták. Fiatal kínai vendégeink 9 órakor különvonattal Pozsonyba érkeztek, ahol a főpályaudvar előtt a CsISztagok, pionírok és nagyszámú közönség fogadta őket. A különvonat a katonai zenekar. hangjai mellett futott be az állomásra. A pályaudvar előcsarnokában dr. h. c. Alexander Horák postaügyi megbízott, a Szlovák Békevédelmi Tanács elnöke, továbbá Ján Srárnek, a Központi Nemzeti Bizottság elnöke, Ondrej Meliska, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnökségének tagja, a CsISz-tagok és a pionírok sorfala fogadta az együttes tagjait, élükön a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkárával, Milan Rázus képviselővel és a Tájékoztatásügyi Megbízotti Hivatal külügyi osztályának kiküldötteivel. „Éljen Mao Ce Tung!", „Éljen a Népi Kina!", „Sztálin—Gottwald— Mao Ce Tung" jelszavak lelkes hangoztatása közben kedives vendégeink az ifjúsági csoport sorfala között a főpályaudvar előtti térségre mentek, ahol ifjúságunk igen forró és szívélyes fogadtatásban részesítette őket. A csehszlovák, szovjet és kinai himnuszok elhangzása után Ján Srámek, a Központi Nemzeti Bizottság elnöke, Milan Rázus képviselő, a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára és Ondrej Meliska, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnökségi tagja köszöntötték az együttest. Üdvözölték a Kínai Népköztársaság ifjúsági együttesének müvésztagjait városunk területén, mint az új, hatalmas, szabad Kína képviselőit, amellyel egybeköt bennünket közös harcunk a boldog, békés életért és országaink békés építéséért, legyőzhetetlen védelmezőnk és.tanítónk, a Szovjetunió oldalán. Hangsúlyozták, hogy semmisem tartóztathat fel bennünket, mert az emberiség nagy géniusza, Sztálin elvtárs, köztársasági elnökünk, Klement Gottwald és a Népi Kína vezére, Mao Ce Tung vezetnek bennünket ezen az úton. Velünk van az erő, az igazság és a győzelem. A CsISz képviselője tolmácsolta ifjúságunk forró üdvözletét a hatalmas Népi Kína fiainak és lányainak százmillióihoz, akikkel örök szövetség, testvériség és barátság köt össze bennünket. A meleg és igen szívélyes fogadtatásért Csou Vej Csi, a kínai együttes vezetője mondott köszönetet, aki tolmácsolta a kínai nép forró testvéri üdvözletét Csehszlovákia népének és békés építésében további még nagyobb és örömteljesebb sikereket kívánt. A fiatal kínai vendégek, akiket pionírjaink és CsISz-tagjaink virágokkal borítottak el, azután a Slavinon megkoszorúzták az elesett szovjethösök emlékmüvét. Klement Gottwald köztársasági elnök elvállalta az 1952. évi „Prágai Tavasz" feletti védnökséget Klement Gottwald köztársasági elnök védnökséget vállalt az 1952-es „Prágai Tavasz"-nak nevezett nemzetközi zenefesztivál felett, amely május 29-étől június 15-ig fog tartani Prágában. A fesztivál tiszteletbeli elnökségének tagjai: Antonin Zápotocky kormányelnök, Viliam Sirolcy kormányelnökhelyettes, külügyminiszter, Zdenek Fierlinger kormányelnökhelyettes, dr. Zdenek Nejedlý egyetemi tanár, iskolaügyi miniszter és Václav Kopecky tájékoztatásügy; miniszter. A Köztársaság elnöke amnesztiát adott 245 személynek Klement Gottwald köztársasági elnök január 1-től április 30-ig 245 személyt részesített kegyelemben. Ezek közül 220 személynek elengedte, vagy enyhítette büntetését, ami 181 évet, 10 hónapot és 13 napot tesz ki és hét személy ellen megszüntette a büntető eljárást. Tíz esetben a köztársasági elnök elrendelte az ítélet következményeitől való eltekintést. Mária-bányán Bodnár László brigádja került az élre A rozsnyói bányaüzemhez tartozó Mária-bánya alkalmazottai a munka versenyben elismerésre méltó ered • ményeket értek el. amivel nagyban elősegítették a bánya termelési tervének túllépését. A kiváló dolgozókat a verseny kiértékelésénél értékes díjakkal jutalmazták. Első lett Bodnár László munkacsoportja, akik 602 pontszámos eredményükkel kerültek az élre. Becsületes munkájukat 1500 korona értékű ajándékkal jutalmazták. A második helyre Szőlős Mihály brigádja került, akik a III. szinten egész kőhajtásban 573 pontos eredményt értek el. Ugyancsak 1500 korona értékű jutalmat kaptak. Kerekes János csapata, mely a bánya átácsolásánál 5K9 pontot ért el, 1000 korona értékű jutalmat kapott. Lucskó József vájár csoportja a feltörésben 556 pontos teljesítményt nyújtott. Peti Jánoséi; ugyancsak feltörésben 556 pontot szereztek. Mindkét csoport tagjait 1000—1000 korona értékű jutalomban részesítették. Harmadik díjat nyerték Hedalec József munkacsoportjának tagjai 542 ponttal, valamint Antal János, Hlivák György és Lenkei Béla csapatai, 465—537 pontos teljesítményeikért. Lucskó József, Rozsnyó, Túlteljesítették vállalásukat A kassai villamosvasút műhelyének alkalmazottai kötelezettséget vállaltak a győzelem napja tiszteletére, hogy május 15-ig egy villamoskocsit elkészítenek körforgalmi járatra. A műhely munkásai hősies munkát végeztek vállalásuk teljesítéséért, mivel csökkentett létszámmal dolgoztak és munkájuk mellett a javítási és karbantartási munkálatokat is elvégezték. Becsületes igyekezetüknek meg lett az ereménye, mert vállalásukat túlteljesítették. Május elsejére, a munka ünnepére elkészült a kocsi. Nagy része volt e szép eredmény elérésében az üzemben dolgozó kommunistáknak, akik lelkes agitációval meggyőzték a kételkedőket és lelkesítették a munkásokat a győzelemre. Legjobban kitűntek a versenyben: Klekner Antal kocsimester, Nagy Gyula géplakatos, Novák Ervin lakatos, Spisák András esztergályos, Luksics László asztalos, Luclto János festő, Hudák János hegesztő és Je. viesky Géza villanyszerelő. Jevíczky Géza, Kassa. A vítkovicei magaskemencék dolgozói rekordteljesítményt értek el A vítkovicei Klement Gottwald vasművek magaskemencéinek dolgozói május elsején májusi műszakot kezdtek meg, hogy további vasérctonnákkal ünnepeljék a Munka ünnepét. Ezen a napon a magaskemenŕék dolgozói 107.8 százalékra teljesítették tervüket. Ugyanúgy pénteken május 2-án is élmunkás műszakba léptek a magaskemencék dolgozói. A grafikon pontos betartásával, 1036 kemencetöltést értek el. Ez az eddig elért legmagasabb szám. Így a tervet átlagosan 110 százalékra teljesítették. A SZOVJETBARÁTOK SZÖVETSÉGÉNEK MÜSOROSESTJE A GYŐZELEM NAPJA TISZTELETÉRE 1952 május 7-én 19 óra 30 perckor a Szovjetbarátok Szövetségének klubjában, a Suché Mýto 17 sz. alatt a Győzelem Napja alkalmából műsoros estet rendez a Szovjetbarátok Szövetsége. A zselizi állami bírtok első a kötelezettségvállalások teljesítésében A zselizi május elsejei felvonulás egyik legsikeresebb csoportját, az állami birtokok dolgozói képezték. A dicső május elseje előestéjén a birtok dolgozói kiértékelték a májust köszöntő felajánlások teljesítését. Örvendetes mérleg volt ez számukra, mert a 458 egyéni és 10 kollektiv kötelezettségvállalás 1,176.853 korona megtakarítást ért el. Ezzel a gyönyöty eredménnyel a zselizi állami birtok dolgozói kivívták az első helyet Szlovákiában. A kötelezettségvállalások főleg mezőgazdaságban végzendő munkákra irányultak. A birtok dolgozóinak családtagjai és maguk a birtok dolgozói is kötelezettséget vállaltak, végzett munkájuk után 201 hektár cukorrépa egyelésére és gondozására, 6 hektár kukorica, 38 hektár lucerna, 2.5 hektár dohány és 7.5 hektár cikóriaföld megművelésére. Ezeket a területeket egyenként felosztották egymás között és a sorok elé táblákat tűztek az illető munkás nevével. Így állandóan versenyben állnak egymással. Magukévá tették a zselizi állami birtok dolgozói az állatállomány gyarapítására és az állati termékek gazdaságosabb kihasználására vonatkozó párt- és kormányhatározat teljesítését is. Örvendetes javulás állott be a tejtermelésben is. Márciusban az egy tehénnel elért 8.1 liter átlagos fejést 0.2 literrel növelték és igy az összes teheneknél 52.276 litert értek el. A Pártnak és a kormánynak az állattenyésztés fejlesztésére hozott határozatával megismertették a gazdaság minden dolgozóját, a külső gazdaságokban és istállókban az üzemi pártszervezet és üzemi tanács funkcionáriusai havonta kétszer előadásokat tartottak. Hogy ezt a dolgozók megértették és szívügyükké tették, erről tanúskodik a birtok első negyedévi beszolgáltatási tervteljesítése is: sertések 110% tej 115% marhaállomány 140% baromfi 803% A birtok példásan elvégezte a tavaszi munkálatokat is és ebben nagy érdemük van saját traktorosaiknak, akik közül kitűnő teljesítményt értek el Chrenko László, Bajkai és Mértan Sándor lekéri traktorosok. A kötelezettségvállalások alkalmával megjutalmazták a birtok három régi kiváló dolgozóját. A legjobb teljesítményt elért munkások a következők: Szlávik Lajos, málasi tehenész, aki 12 tehénnel 13 literrel több tejet ért el, Králik Márton, a nagypusztai gazdaság dolgozója, aki egy anjtótól egy éven minden ellésből 8 malacot nevelt fel, Marácsek Vendel, a nagypusztai gazdaság dolgozója, a legjobb sertéshizlaló csoport vezetője a zselizi birtok összes gazdaságai között, Gyula József, Zselíz, kipróbált, régi, sokoldalú dolgozó, Marácsek Erzsébet, Nagypuszta, 260 darab elválasztott szopósmalac gondozója. A birtok dolgozói hazafias kötelezettségüknek tekintik a növénytermelési és állattenyésztési terv teljesítését, mivel a népi demokrácia beváltotta a volt cselédeknek tett ígéretét, az igazságos munkajutalmazás következtében fokozódott élet. színvonaluk. A birtok dolgozói között vannak régi elvtársak, akik a forradalmi mozgalomban tevékeny szerepet játszottak és kivették részüket a nagy földműves sztrájkokból. így Kozma István és Kozma Miklós visszaemlékeznek a régi időkre, amikor az „úri demokrácia" idején május elsején a munkáért, a kenyérért tüntettek a cukorgyár urai ellen. Kivonulhattak ugyan az utcára, ha megengedte a hatóság, de nem volt szabad kritizálni a kormány munkásellenes intézkedéseit, mert a csendőrszuronyok közbeléptek és szétoszlatták a tüntetőket. Szoldan elvtárs 1921-től párttag visszaemlékezik az 1931, 1932 és 1933-as évekre, amikor 3000 főnyi tömeg tüntetett Zselízen a munkáért^ és bérért. Beszélt arról, hogyan nehezítették meg a soraikba befurakodott szociáldemokrata kémek a pártszervezetek működését és hogyan értesítették gyűléseikről Benes csendörségét. Szoldan elvtárs, mint kőműves dolgozik az állami birtokon. Kijelentette. hogy nagy boldogság számára ma munkásotthonokat építeni, „Ma magunk számára —- a munkások számára építünk, — mondja Szoldán elvtárs — és sajnos, mégis akadnak ma is olyanok, kik nem értékelik kellőképpen a népi demokrácia gondoskodását és zúgolódnak, elégedetlenkednek. Elfelejtik a multat, amikor éhbérért kellett a kapitalisták számára dolgozni. Akkor az volt a baj, hogy nem volt munka, ma pedig azért morognak, hogy dolgozniok kell, mert épülő szocialista rendszerünknek kevés a munkása és ezért fokozott igyekezetet kell kifejtenünk ä szocializmus felépítésében. Mi munkánkkal fejez, zük ki hálánkat szülő Kommunista Pártunk és Gottwald elvtárs iránt és utolsó csepp vérünkig védelmezni fogjuk a nép vívmányait az amerikai háborús gyújtogatok fondorlatai ellen." A szovjet kolhozisták munkamódszereinek terjesztésében nagy érdeme van Gregor'igazgató elvtársnak, aki előadások keretében propagálja ezek nagy jelentőségét állattenyésztésünk fejlesztésében. Ennek eredményeképpen több tehénnél alkalmazzák a Malinyinova-féle tögymasz. százs módszert. Kozma István, a birtok tehenésze, masszázzsal, helyes etetéssel és gondos ápolással szép eredményt ért el a tejtermelésben. A zselizi állami birtok a mult évvel szemben hatalmas fejlődést ért el. Népi demokratikus rendszerünk ezt méltányolja és ezidén 43 munkás mety a Magas Tátrába üdülni, hogy felfrissítse munkaerejét. A birtok magyarajkú lakossága nagyszerű tettekkel bizonyítja be szeretetét szocialista hazája iránt, — mondotta Tóth József elvtárs, az üzemi tanács elnöke. — Ma már Hutai Istvánok élnek itt, akik boldogok, mert becsületes munkájuk igazságos jutalmaként a múltban nem ismert rr "ót is megengedhetik maguknak, nem is szólva életszínvonaluk óriási méretű, általános emelkedéséről és ezért még nagyobb igyekezettel és lendülettel fognak hozzá a párt- és kormányhatározat teljesítéséhez.