Uj Szó, 1952. május (5. évfolyam, 103-128.szám)

1952-05-03 / 104. szám, szombat

162 UJSZG 1952 május 1 MÁJUSI ESO A LS OSZELITS Április végén Alsószeli községében két szövetkezeti tag nagy buzgalommal tolta a kátránnyal bevont bolhafogókat a szövetkezet hatalmas cu^ korrépa tábláján. Ezen a napon az áprilisi napsugár a júliusi napsugárral vetekedett, forró, rekkenő hőség volt, a levegő poros és fojtó, a szövetkezeti tagokról, akik fogasoltak, hengereltek és vetették szorgalmasan a kukoricát, csurgott a verejték, csak a cukorrépa bolhák ugrándoztak vidám'an és rágták kitartóan a répa gyenge leveleit, amíg a bolhafogókra, rá nem tapadtak. Sokhelyütt a fiatal, apró levelek már teljesen le voltak rágva és úgy meredtek meztelen lemart száraikkal az ég felé, hogy a szövetkezeti tagoknak sírni lett volna kedvük. Alsószeli szövetkezeti tagjainak fájt a szíve a cukorrépáért és harcoltak elszántan a közös ellenség, az átkozottul szaporodó férgek ellen. Estefelé azonban a mély, világoskék eget egyszerre, minden átmenet nélkül felhők lepték el, súlyos, nagy, sötét, méltóságteljes külsejű felhők voltak és úgy néztek le a szövetkezet kiszáradt földjére mint hivatalos kiküldöttek, akik ellenőrzik a falu dolgozóinak munkáját. A felhők vándoroltak oda -vissza, keringtek a falu. felett, mintha az összes tavaszi munkálatokról pontos képet akarnának nyerni. Több idősebb asszony kiült a házak előtti padokra és kémlelték a felhők vándorlását. — Lesz-e eső ? .. . — Kérdezték egymástól csendesen, meghitten és nagyon alázatosan. Hangjuk remegett az aggodalomtól. Az aggodalom egyébként az egész falura ráfeküdt fenyegetően és nyomasztóan. Senki sem mert egy hangos szót kiejteni, senki sem mert káromkodni, mintha attól féltek volna, hogy hangjukkal elriasztják a felhőket. Csend volt a faluban, olyan csend, mint abban a házban, ahol szülni készül az asszony és mindenki izgalommal várja az újszülöttet. Mindenki megfeledkezett panaszáról, gondjáról, a falu dqlgo^ór ,összeforrottan, egységes akarattal és vággyal várták ünnepi csendben az esőt. Osztányi bognár felesége is ott állt az udvaron a férje mellett, karját finom íveléssel a szeme fölé emelte, így leste az eget, majd hirtelen az árok vizére tekintett és gyorsan, örömteljes hangon közölte férjével, hogy esik. így .mondta röviden és határozottan. „Esik." Hangjában volt valami sürgő®, mint aki táviratstílusban csak a legfontosabbat közli. - ő volt az első, aki észrevette, oly hajszálfínom ritka szálakban esett. A bognár-házaspár elmerülten, visszafojtott lélegzettel figyelte az udvaruk szélén futó árok vizének gyenge fodródzását. Aztán még két asszony i

s bement az udvarba és ugyanolyan áhítattal nézte ennek a piszkos, sekélyvizű ároknak ezüstös fodródzását. Az árok vize hirtelen megnőtt és fontos jelentőséget kapott e válságos órákban, amikor az egész falu izgalommal leste az első májusi esőt. Bár még április volt, Alsószeli községe már májusinak nevezte ezt a vajúdó esőt. A falu dolgozói ebben már közösen megegyeztek, hogy májusi eső, olyan drága és kincset érő. Egyesek az EFSz irodája felé vezető úton megálltak a kis hídon ég ők is nézték az árok gyengén fodródzó vizét, amely úgy csillogott, villogott az április levegőben, mint a tölgyfa .levelei, ha gyenge tavaszi szél érinti őket. Az eső Alsószeli levegőjében lógott, Gyerekek hancúroztak a poros úton. Egyik apróság nagykomolyan felmutatott egy felhőre és azt mondta, hogy olyan mint egy szakállas bácsi. A többiek is csatlakoztak hozzája és szakértő szemmel figyeltek az alkonyatban a foszladozó felhőt, amelynek vége valóban egy ritkás hosszú ősz szakállra emlékeztetett. Izgalomban volt az egész falu, gyermek és felnőtt egyaránt. A szövetkezet irodája előtt gyülekeztek a munkacsoport-vezetők. Ott volt Újvári István, Virág Gyula, Motyovszky Mihály, Bedecs Zoltán, Borszuk András és végül megérkezett Puskás János is, a szövetkezet elnöke, gyorskerekű biciklijén. Valamennyinek az arca barna és poros, tekintetük nyílt és derűs volt, amint kémlelték az eget. Olyan •'•emberek tudnak így a világba nézni, akik valóban a szocializmus útján haladnak és vállalt kötelezettségüknek ele get tesznek. — Lesz-e eső? — kérdezte Virág Gyula, — fizetnék két deci bort, ha megeredne. — Én akár két litert is fizetnék, — jegyezte meg egy fuvarozó, aki most fordult be kocsijával a szövetkezet udvarába. — Vigyázz, mert szavadon foglak. Nevettek, a felhők egyre tornyosodtak, egyre sötétebb lett, a levegő terhes volt az esőtől. Puskás, az elnök szólalt meg most komolyan. — Elvtársak, ideje, hogy összeüljünk. — A munkacsoportvezetők szó nélkül az irodába mentek és helyet foglaltak az asztaloknál. A mindennapi összejövetel volt ez, ahol pontosan megbeszélték a másnapi tervet. Pontosan beosztották, hogy melyik csoport hol végzi a dolgát és melyek azok a munkák, amelyeknek elvégzése nem tűr többé halasztást. Ezek a napi gyűlések, többnyire este hétkor kezdődtek és 10-kor végződtek, ds volt úgy is, hogy elhúzódtak egyes esetekben 11-ig is. Ezen az estén az elnök bejelentette, hogy a kancákat nem lehet másnap befogni, valamennyit be kell vinni a szomszéd községbe mesterséges megtermékenyítésére. Motyovszky a fejét vakarta ceruzájával. — Kevés lesz a fogat. — Ebben a pillanatban azonban belépett egy EFSz-tag asszony, esernyőjével a kezében. Az esernyő esőcseppektől csillogott. Valamenynyien egyszerre fordultak feléje, mint napraforgók a nap felé. — Esik — sóhajtották egyszerre. Puskás és Bedecg fürge léptekkel kifutottak az udvarra és oly ragyogó arccal hozták a hírt, hogy megeredt az eső, mintha egy nagy ütközet győzelmi hírét közölték volna. Most már mindenki meg akart győződni maga is az eső valódiságáról. Kimentek valamennyien és átszellemült, derűs arccal, megfiatalodva tértek vissza. — Az egész tervet meg kell változtatni, — szólt Puskás, az elnök. — Elegendő fogat lesz\a kancák nélkül is. Nem kell sem hengerezni, sem kapacskázni. — Ohó... — mondta Újvári, — minden attól függ, milyen lesz az esőMindenre fel kell készülnünk. A csoportvezetők erre úgy döntöttek, hogy a tervet megcsinálják, mintha nem esne az eső, aztán hajnalban majd döntenek a továbbiakról. A kancákat mindenkép elszállítják. Vidáman és megkönnyebbülten álltak fel és szedték össze jegyzeteiket. Egy hét óta ez volt a legrövidebb gyűlés. Mindössze egy órát tartott. Amint a kijárat felé tartottak, valaki számonkérte a két liter bort. Virág szabadkozott, hogy két decit mondott, már pedig- ennyit igazán nem érdemes hozatni öt felnőttnek. Mindannyian nevetve távoztak. Kint az udvaron, április havában, lágy zúgással esik a májusi eső. Kimlicski Lajos állatetető és gondozó ajtaja tárva-nyitva áll. Lajos énekel és tisztán csengő hangja olyan mintha a májusi eső kísérőzenéje lenne. Kimlicski konyhája ettől a daltól és hangtól mintha kitágulna, mintha megnagyobbodna. Mellette ül áhítatos csendben 78 esztendős ádesanyja kissé fáradtan, mert egész nap fürge mozdulataival állandóan ott motoszkált a konyhában, tesz-vesz, mert nem tud egy pillanatra sem pihenni. Azt mondja, hogy ha hosszú évtizedeken át tudott napszámba járni és a kulákokat kiszolgálni, akkor most is dolgozni akar. Lajo3 fia és Etel a menye, elégedetten mosolyognak, ha hallják az anyjukat így beszélni Ez az elégedett mosoly mindannyiszor kivirágzik az arcukon, valahányszor a szövetkezetről beszélnek. Ez a mosoly szívük mélyéből fakadt és egyetlen panasz sem árnyékolja be életüket. Becsületesen dolgoznak. A férfi szeretettel gondozza a rábízott 15 lovat, az asszony pedig körültekintő gonddal kezeli a kis szopósmalacokat és az anyasertéseket. A három gyerek, Judit, Margit és Józsi, aki iskolába jár ég kiváló tanuló, szorgalmasan tanul és ugyanolyan szorgalmasan énekel. Mindahávom gyereknek kiváló hangja és hallása van. Gyönyörű, tisztán csengő hangjukat az apjuktól örökölték, a dalokat is tőle tanulják. Most, hogy apja énekel, a kis 13 esztendős Margit már előhúzza kis dalosfüzetét és jegyzi gyors gyerekbetűkkel a dalt. Némely sort az apjának újra ismételnie kell. Az egész család körühili most az apát, Margit jegyez, Judit és Józsi utána dúdolják a dallqpot. Öreganyjuk magába süppedve hallgat, csak szürke szemei csillognak, anyjuk boldog mosolya pedig ragyogással vonja be családja életét. Bátor, öntudatos haroos mosoly ez, súlyos tapasztalatok érlelték erőssé. Etus — így hívják a faluban — nem ijed meg a saját árnyékától, a saját bőrén tanulta meg a kulákokat gyűlölni és a saját bőrén tanulta meg a szövetkezetet szeretni. Tisztaság és derű árad mosolyából, amint hallgatja férje és harcostársa dalát, énekét. A dal igy hangzik: Moszkvától nem messze van Prága vigyázz burzsuj, ha életed drága a mi zászlónk pirog _mint a vér és a szívünk mindent számon kér azért kellünk vörös katonáknak. Kimlicski Lajos, amint befejezi a dalt, feláll és kimegy az udvarra a májusi esőt lesni, Amint ott áll a lágy tavaszi esőben kicsi izmos alakja, szinte megnő. Amikor visszatér, mosolyogva mondja: — Esik. — Tűnődve Ül vissza a helyére, gyermekét, Margitot, figyeli, aki a dal utolsó sorát most jegyzi fel kis füzetébe. — Látod ez a legkedvesebb dalom — mondja Margitnak Minden sorára és minden szavára örökre fogok emlékezni. Akár éjfélkor is felkelthetnek engem, akkor is emlékezni fogok rája. Nem lehet elfeledni. Szuronyos csendőrök vésték emlékezetembe és egyetlen Május elsejét sem fogok megünnepelni, anélkül, hogy erre a dalra ne gondolnék. Az úgy volt, hogy a háború előtt ezt a dalt én tanítottam be az ifjúmunkásokkal. Mivel másutt nem volt lehetőség, hát kint egy gazda udvarában, egy létra fokán ülve tanítottam be a többieket. Én énekeltem és a többiek utánam daloltak. Egyszerre csak ahogy így elmerülten tanítottam, megjelent két szuronyos csendőr, megfogtak a galléromnál ég becipeltek a laktanyára. Ott arra kényszerítettek, hogy újra énekeljem el a dalt. És én énekeltem. Mindjárt a második sornál, amint énekeltem egy csattanós pofont kaptam, de olyan, csattanósat, hogy elöntött az orrom vére, de nem törődtem vele. Hagytam, hadd folyjon a vérem, de énekeltem. Amikor pedig ahhoz a sorhoz értem, hogy ..Moszkvától r.«m messze van Prága.", két pofon csattant el az arcomon, de ezzel sem törődtem... Jól emlékszem minden részletre, dühös, villogó arcukra, az egyik csendőrnek a kabátujja is véres lett, pucolta is ... és én énekeltem egyre harsányabban, egyre ércesebben és úgy éreztem, hogy soha még az életemben ilyen szépen, ilyen meggyőzően nem énekeltem, mint akkor, amikor "azok a cudarok pofoztak... Lássátok ezért emlékszem erre a dalra ... ezért leszek én mindig hűséges Május elsejéhez... — Bizony nyomorúságos egy élet volt az — mondja csöndesen a nagymama. — Apa — szól közbe hirtelen a legkisebbik, a nyolcéves Judit, aki mindig azt hangoztatja, hogy már a kilencedikben van — nekem is van egy kedvenc dalom. Hallgasd meg — é3 mindjárt rá is gyújt a dalra. Gúnyos, pajkos hangon énekli a csasztucskát. Megösmerni a kuláikot az ő nagy hasáról cselédriasztó hangjától, munkaundorától hej kulák, kulák, betyár kuláik én csak azt ajánlom, " fogjad meg az ekeszarvát s szánts, vesse a határon. Nem félünk mi senkitol mert öszszeszövetkeztünk és az EFSz-be mind egy szálig be is léptünk hogy vigan- dolgozzunk mi ottan, s tudjuk biztosan egyre jobb lesz a mi sorsunk és élhetünk boldogan. Etus arca, gyermeke dalától újra felderül. Pár perccel ezelőtt férje elbeszélésének a hatása alatt, arra a pünkösdre gondolt, amikor még Patőcs Ételnek hívták és férjével meg a többi ifjúmunkással együtt szuronyos csendőrökkel birkózva lielyezN. Belojannisz A aötög nép hősei Béres István, Rimaszombat. A Csemadok kultúrpolitikai iskolájának hallgatója. Sötét, zord éjtszakán zúg, sivít a szél, hallgasd csak, milyen borzalmakról beszel. Megölték a görög nép négy legjobbik fiát, a függetlenség és szabadság négy bátor harcosát, A gonosz gyilkosok reflektor fényében állnak, kezükben a fegyver s csak a paranosra várnak. Plasztirasz és társai az alja

s talpnyalók a görög nemzet gyáva áruhji a dollár és Truman hű ^kiszolgálói. Népharággal hátán y jár a hír világot harcra szólítva fel mind a munkásságot, az egység s harag öntudatot ébreszt s arra bíztatja a küzdő görög népet, hogy ne tűrje tor " 'ib már a zsarnokságot, szakítsa széjjel a rábilincselt láncot, döntő harcba menjen munkáért, hazáért, világbékéért és világszabadságért. Parancs hangzik, fény villan a fegyverek csövén, s a négy hős helyett már csak a szél beszél. ték el koszorújukat a kosuti hősi halottak sírjára. A kis Judit hangja azonban elhessegette ezeket a sötét emlékeket és a jelenre gondolt, a jelenre és a jövőre, amelyeknek öszszes szálai a szövekezetbe futottak össze. Mindössze egy esztendeje, hogy mfndketen a szövetkezetben dogoznak és máris kilábaltak a nyomorból. A szövetkezet gondoskodott arról, hogy rendes lakásihoz jussanak; mert a szövetkezet megbecsüli a lelkiismeretes tagjait és ök becsületes munkájuk jutalmából már be is rendezték a lakást, söt már rádiójuk is van. Évtizedek munkájával nem tudott annyit elérni, mint most egy esztendő alatt. És mindezt a szövetkezetnek, a Párt irányításának köszönheti. Szivében hűséggel gondolt a Pártra, bár tagja még nem volt és szivében hűséggel gondolt a holnapi napra elvégzendő munkájára. Boldog ernyedtségéből hirtelen kiszakította magát, felállt, fogta a villanylámpát és lassú léptekkel ment át az udvaron, mert ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megtekintse birodalmát a malacozót, az anyasertéseket és a kis fürge apróságokat, amelyek a szövetkezet, az eg'ész ország és családja jólétét szolgálják. Nem öltek-e tavaly közel két és félmázsás sertést 1... A lágy tavaszi esőcseppek arcára és nyakára hullottak. jóleső hűvösség járta át erős, csontos tagjait, arcát még magasabbra emelte, hadd mossa, áldja meg ez a májusi kincsetérö eső. Amikor a villanylámpa fényénél végigkutatta birodalma ólait és mindent rendben talált, megnézte háztáji gazdálkodásának kincseit is, a csibéket és tyúkokat... két malacát, ezekből csak az egyik az övé, a másikat beszolgáltatásra neveli... jó ez így... Nyugodtan, magabiztosan tért vissza családja körébe. A holnap úgy lebegett előtte, mint egy győzelmi zászló. Tudta, az a felirat, amely a kosuti koszorút díszítette, arany betűkkel hogy: ,,A proletár áldozata vér, golyót kap, ha enni kér" már visszavonhatatlanul a múlté és arra jó, hogy még nagyobb teljesítményre, még becsületesebb munkára serkentse őket. És abban a pillanatban már tudta az is, hogy Május elseje tiszteletére a malacozót újra alaposan kitakarítja. Csendesen lépett be a konyhába, nem akarta megzavarni az új dalt, melyet férje a kis Margitnak dalolva diktált. Többé mázsássúlyú jármot nem visel nyakunk csak előre, csak előre ez a jelszavunk. A dal zengő hangja egybeolvadt a tavaszi levegő friss illatával, és Etus amint tiszta vidám tekintetével átölelte kis családi fészkét, úgy érezte, hogy ez a májusi eső nemcsak a termést, a növények és fák leveleit mossa tisztára a portól és férgektől, hanem megtisztítja a dolgozó emberek szívét és agyát is. Zengő dalt fakaszt az emberek szivéből, zengő dalt, amely a Május elsejei ünmep felvonulóit egységbe forrasztja, hogy még eredményesebben harcoljanak virágzó hazájukéri és a tartós béke megőrzéséért. Szabó Béla