Uj Szó, 1952. március (5. évfolyam, 52-77.szám)

1952-03-07 / 57. szám, péntek

UJS70 1952 március 7 Erre az állomásra érkeztek 1940 tavaszán a lengyel hadifoglyok és a németek nyilván meg akarták szerezni a vasutasok erre vonatkozó vallomását. Ezért a németek 1943 tavaszán beidézték a gnyezdovoi vasúti állomás volt főnökét, Ivanovot és I. V. Szawatjejev vasúti alkalmazottat é3 másokat. S. V. Ivanov született 1882-ben a Gestapora való beidézéséről a következőket mondotta; „ .. .1943 márciusában történt ez. Német .tiszt hallga. tott ki tolmács jelenlétében. Amikor a tolmács segítségével kikérdezett engem, ki vagyok és milyen beosz. tásom volt a gnyezdovoi állomáson a német megszállás előtt, többek között megkérdezte tőlem, tudok-e arról, hogy 1940 tavaszán több vonat lengyel hadifogoly tisztek nagy csoportjait szállította. Azt feleltem, hbgy tudok róla. Ekkor megkérdezte a tiszt, hogy tudok-e ajrról, hogy a bolsevikok ugyanazon év, 1940 tavaszán az összes lengyel tisztekét rövidesen megérkeztük után, a katini erdőben agyonlőtték. Azt feleltem, hogy erről semmit sem tudok, és hogy az lehetetlen azért is, mivel a lengyel hadifoggoly tiszteket, akik 1940 tavaszán érkeztek a gnyezdovoi állomásra, 1940—41-ben láttam az útépítésen egészen addig, amig a németek elfoglalták Szmolenszket. A tiszt azután azt mondta, hogy ha német tiszt állítja azt, hogy a lengyeleket a bolsevikek lőtték agyon, akkor az valóban így is volt. Ezért — folytatta a tiszt — nem kell semmitől sem félnie, nyugodtan aláírhatja a jegyzőkönyvet, hogy a fogoly lengyel tiszteket a bolsevikok lőtték agyon és imaga ennek szemtanúja volt. Azt feleltem neki, hogy öreg vagyok, már 61 éves, és hogy öregségemre nem akarok bűnt elkövetni. Csak annyit mondhatok, hogy a lengyel hadifoglyok valóban Gnyezdovo állomásra érkeztek 1940 tavaszán. Ekkor a német tiszt rá akart beszélni, hogy tegyem meg a kért vallomást és megígérte, hogyha ezt megteszem, felemeli rangomat, váltóőrből állomásfőnökké iesz és anyagilag is gondoskodik rólam. A tolmács hangsúlyozta, hogy az én vallomásaim mint a gnyezdovoi állomás volt vasúti alkalmazottjának vallomásai, amely állomás a legközelebb esiik a katini erdőhöz, rend. kívül fontosak a német parancsnok, ság számára és hogy nem bánom meg, ha így fogok vallani. Ráeszméltem, hogy szokatlan nehéz helyzetbe kerültem és hogy rossz sors vár rám, de mégis újra megtagadtam a német tiszt követelését, hogy hamisan tanúskodjam. ' A tiszt aztán ordítozni kezdett, veréssel és agyonlövéssel fenyegetett és kijelentette, hogy nem fogom fel, mi válik javamra. É azonban kitartottam eltökélt szándékom mellett. A tolmács azután rövid egyoldalas németnyelvű jegyzőkönyvet állított össze és saját szavaival megmagyarázta nekem annak tartalmát. Abban a jegyzőkönyvben csak az volt beírva, amint a tolmács mondta, hogy a lengyel hadifoglyok Gnyezdovo állomásra érkeztek. Amikor kértem, hogy vallomásomat ne csak németül, hanem oroszul is jegyezzék fel, akkor a tiszt egészen elvesztette önuralmát, ütlegelni kezdett gumibottal és kizavart a helyiségből " I. V. Szavvatejev, született 1880ban, a következőket vallotta: „. .A Gesztapon, megjegyeztem, hogy 1940 tavaszán csakugyan néhány szerelvényben lengyel hadifoglyok érkeztek Gnyezdovo állomására és hogy autókon tovább mentek, de hogy hová, azt nem tudom. Azt is hozátettem, hogy ezeket a lengyeleket később nem egyszer láttam a Moszkva-minszki országúton, amint kisebb csoportokban javítási munkálatokat végeztek. A tiszt azt mondta nekem, hogy tévedek, hogy nem láthattam a lengyeleket az úton. mivel a bolsevikok őket lelőtték és követelte, hogy így valljak. B<zt megtagadtam. Hosszas fenyegetések és rábeszélések után a tiszt németül valamiről a tolmáccsal tanácskozott, ez aztán rövid jegyzökönyvet írt, aláíratta velem és megmagyarázta, hogy ez vallomásomnak tartalma. Megkértem a tolmácsot, hogy tegye lehetővé nekem a jegyzőkönyv elolvasását; ö azonban engem félbeszakított és szidalmakkal halmozott el, s azt parancsolta, hogy a jegyzőkönyvet azonnal írjam alá és tűnjek el. Egy pillanatig haboztam de a tolmács felemelte a gummibotot és végighúzott vele rajtam. Erre aláírtam az elém tolt jegyzőkönyvet. A tolmács azt mondta, hogy menjek haza és senkinek se fecsegjek trről, mert különben agyonlő." „A tanúk keresése" nemcsak a feltüntetett személyekre terjedt ki. A németek szorgalmasan felkutatták az NKDV volt alkalmazottait, hogy hamis vallomásokat csikarjanak ki belőlük. Amikor véletlenül letartóztatták a szmolenszki kerület NKDV vezetőségének garázsmunkását, J. R. Ignatyukot, fenyegetéssel és veréssel rábírták, hogy azt vallja, hogy a garázsban nem mint munkás, hanem mint soffőr dolgozott és hogy személyesen szállította a lengyel hadifoglyokat a kivégzés színhelyére. Ezzel kapcsolatban az 1903-ban született J. L. Ignatyuk a következőket mondotta: — Amikor első ízben voltam kihallgatáson Alfercsik rendőrparancsnoknál, azzal vádolt engem, hogy agitáltam a német hivatalok ellen és azt kérdezte tőlem, hogy milyen munkát végeztem az NKVD-nél. Azt feleltem, hogy az NKVD szmolenszki körzeti igazgatóságának garázsában dolgoztam mint munkás. Alfercsik e kihallgatáson arra akart kényszeríteni, hogy mondjam azt, hogy aa NKVD igazgatóságán nem mint garázsmunkás, hanem mint soffőr dolgoztam. — Alfercsik, amikor nem kapta meg a kívánt vallomást, nagyon megharagudott és segédtisztjével együtt, akit Zserzsinek nevezett, valami ronggyal bekötötték a fejemet és szájamat, lehúzták a nadrágomat, az asztalra fektettek és gummibottal vertek. — Azután ismét kihallgattak és Alfercsik azt követelte tőlem, hogy tegyek hamis vallomást, hogy a lengyel tiszteket a katini erdőben az NKVD szervei lőtték le 1940-ben, amiről nekem, mint olyan soffőrnek, aki résztvett a lengyel tiszteknek a katini erdőbe való szállításában és aki jelen volt kivégzésüknél, tudomásom van. Alfercsik azt ígérte nekem, hogy ha beleegyezésemet adom ehhez a vallomáshoz, elbocsát a börtönből és alkalmaz a rendőrségnél, ahol jó dolgom lesz, de ha ezt nem teszem meg, akkor agyonlő. .. — Utoljára a rendőrségen Alekszandrov vizsgálóbíró hallgatott ki, aki azt követelte tőlem, épúgy, mint Alfercsik, hogy hamis vallomást tegyek a lengyel tisztek lelövéséről, de a kihallgatáskor neki is megtagadtam, hogy koholt vallomást tegyek. Ezután a kihallgatás után ismét elvertek és a Gestapora szállítottak. — ... A Gestapon épúgy, mint a rendörségen, ismét azt a hamis vallomást követelték tőlem, hogy nekem, mint soffőrnek tudomásom van róla, hogy a szovjet hivatalok 1940ben a katini erdőben lengyel tiszteket lelőttek. — Abban a könyvben, amelyet a német külügyminisztérium adott ki és amelyben a németek koholt anyagot közöltek a „katini esetről", az említett P. G. Kiszeleven kivül „tanuként" sorolták fel Godezovot (másutt Godunov), aki 1877-ben született, Grigorij Szilvesztrovot, 1891-ben született, Ivan Andrejevet, 1917-ben született, Michajl Zsigulevet, 1915-ben született, Ivan Krivozercevet, 1915-ben született és Mat- ( vej Zacharovot, 1893-ban született. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a fent említettek közül az első kettő (Godezov és Szilvesztrov) 1943-ban a szmolenszki körzetnek a vörös hadsereg által való fölszabadítása előtt meghaltak, további három (Andrejev, Zsigulev és Krivozercev) a németekkel együtt elment, vagy talán a németek erőszakkal elhurcolták őket és az utolsót — Matvej Zacharovot — a szmolenszki állomás volt tolatóját, aki a németek alatt a Novije Bateki falu elöljárója volt, a külön bizottság felkereste és kihallgatta. Zacharov elbeszélte, hogy a németek hogyan kónyszerítették ki tőle a hamis vallomást, amelyre a „katini esetben" szükségük volt. — 1943 március elején — mondotta Zacharov — lakásomra jött a gnyezdovi Gestapo munkatársa, akinek nevét nem ismerem és azt mondotta, hogy a tiszt hivat. — Amikor a Gestapora érkeztem, egy német tiszt tolmács útján a következőket mondotta nekem: „Tudom, hogy tolatóként dolgozott a szmolenszki központi állomáson és azt kell vallania, hogy 1940-ben Szmolenszkeii lengyel hadifoglyokat szállító vagonok mentek át Gnyezdovo állomásra és hogy a lengyeleket azután a Kecskehegy melletti erdőben lelőtték. — Válaszul kijelentem, hogy lengcyelekat szállító vagonok 1940ben valóban átmentek Szmolenszken, nyugati irányban, de hogy melyik állomásra mentek — azt nem tudom. — A tiszt azt mondotta nekem, í hogyha nem akarok szépszerével vallani, akkor erőszakkal kényszerít rá. Ezek után a szavak után gumibotot fogott és verni kezdett. Ezután padra fektettek és a tiszt a tolmáccsal együtt ütlegelt. Hogy hány ütést kaptam, arra, nem emlékszem, mert hamarosan elvesztettem eszméletemet. — Amikor magamhoz tértem, a tiszt követelte tőlem, hogy írjam alá a kihallgatásról szóló jegyzőkönyvet és én az ütlelés hatására és mivel lelövéssel fenyegettek, megijedtem és megtettem a hamis vallomást és aláirtam a jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyv aláírása után elbocsátottak a Gestapóról... — Néhány nappal azután, hogy a Gestapora idéztek, körülbelül 1943 március közepén, lakásomra jött a tolmács és azt mondotta, hogy a német tábornokhoz kelí mennem és ott meg kell erősítenem vallomásomat. — Amikor a tábornokhoz érkeztem, megkérdeztem, hogy megerősítem-e vallomásomat. Azt mondtam, hogy megerősítem, mert még az úton figyelmeztetett a tolmács, hogyha elutasitom a vállomás megerősítését, még többen lesz részem, mint elsőízben a Gestapón. — Az új kínzásoktól való félelmemben azt válaszoltam, hogy vallomásomat megerősítem. Ezután a tolmács parancsolta, hogy emeljem fel jobbkezemet és azt mondotta, hogy esküt tettem és hazamehetek. Be van bizonyítva, hogy a németek megkísérelték a szükséges vallomásokat megszerezni először rábeszéléssel, azután erőszakkal és kínzásokkal, más személyektől is, mint például N. S. Kaverznevtöl, a szmolenszki börtön helyettesétől, és V. G. Kbvalevtöl, ugyanennek a börtönnek alkalmazottjától és másoktól. Mivel a tanúk szükséges számát nem sikerült megszerezni, a németek Szmolenszkben és a környező falvakban hirdetményt függesztet. tek ki, amelynek eredetije a külön bizottság anyaga között van: „Felhívás a lakossághoz!" Ki tud hírt adni arról a tömeggyilkosságról, amellyel a bolsevisták 1940-ben megölték a lengyel hadifoglyokat és papokat a „Kecskehegy" nevü erdőben a Gnezdovokatini út mentén? Ki látta a Gnezdovótól a „Kecskehegy" felé tartó autótranszportot? Ki látott, vagy hallott lövöldözést? Ki ismer olyan lakosokat, akik erről tanúskodhatnak? Minden hírt megjutalmazunk. A közlemények Szmolenszkbe, a német rendőrségre Muzeum utca 6. sz. alá küldendők, vagy a német rendörségre, Gnezdovo 105. sz. alá. 1913, május 3. Foss, a tábori rendőrség hadnagya. Ugyanilyen hirdetményt tettek közzé a „Novij Put" cimü újság 1943 május 6-i számában, amely lapot a németek Szmolenszkben adtak ki. Arról, hogy a németek jutalmat tűztek ki a „katini esettel kapcsolatos" vallomásokra, amelyekre szükségük volt, vallottak a külön bizottság előtti kihallgatásukon a következő szmolenszki lakosok: 0. J. Szokolovová, J. A. Pustyinová, 1. I. Byčkov, G. T. Bondarev, J. P. Ustinov és sokan mások. (Folytatás a következő számban.) Befejeződtek az indiai parlamenti választások A Kommunista Pált az ország legerősebb ellenzéki pártja Véget értek az indiai parlamenti választások. A parlament 497 képviselőjéből 489-et választottak meg. A többi nyolc mandátum a következőkép oszlik meg: hatot a dzsammal és kasmíri képviselők, egyet az andamani és nikobari szigetek képviselői kaptak, egy pedig az asszani hegyvidék képviselőjének jutott. A mandátumok megoszlása a következő: A Nemzeti Kongresszus Párt 363 mandátumot kapott. A Kommunista Párt 27 mandátumhoz jutott. A Szocialista Párt 12, a Munkás-Paraszt Párt 10 mandátumot kapott, a többi mandátumokat a különböző kis csoportok kapták. A választásokon súlyos vereséget szenvedett a Szocialista Párt. 255 jelöltje közül mindössze 12-t választottak meg. Megbukott Asoka Mehta, a Szocialista Párt főtitkára és Kamala Devi Csattopadhajja, a Szocialista Párt ismert vezetője is. Megbukott a Kongresszus Párt sok ismert tagja is, köztük Szantanan közlekedésügyi miniszterhelyettes, Tirumala Rao mezőgazdasági és közellátási miniszterhelyettes, Radzs Bahadul pcsta- és távirdaügyi miniszterhelyettes és Khandubhai Deszai, az indiai országos szákszervezeti kongresszus elnöke. A Kommunista Párt a vele szövetséges baloldali pártokkal együtt a legerősebb ellenzéki pártként került ki a választásokból. A haiderabadi Egyesült Baloldali Front központi tanácsa elhatározta, hogy más pártokkal együtt egységes ellenzéket hoz létre. Az indiai sajtó behatóan foglalkozik azokkal a tárgyalásokkal, amelyek a Pradzsa párt vezetője és Adzsoj Ghos elvtárs, az Indiai Kommunista Párt főtitkára között folynak a két párt szoros együttműködéséről. A tárgyalások folyamán megegyeztek abban, hogy a két párt az indiai parlamentben és az államok törvényhozó gyűléseiben közös blokkban lép fel. A világ közvéleményének nyomására a görög monarthofasíszték két nappal elhalasztották Beloiannisz elvtárs és hét társának kivégzését Mint a Szabad Görög Rádió jelenti: a Plasztirasz-kormány — a világközvélemény nyomására — bejelentette, hogy Beloiannisznak és hét társának kivégzését szerdáról péntekre halasztották. A

z Averoffbörtön hatszáz női foglya március elseje óta éhségsztárjkkal tiltakozik az ítélet ellen és követeli az ítélet végrehajtásának felfüggesztését. ^Berlitz úr üzlete Az amerikaiak számára új orosz nyelvkönyvet adott ki Berlitz mester, az idegen nyelvek tanításának hírhedt trösztvezére. A feketecsíkos, pirosfedelű könyv mindjárt az elején a következő világotrengető kérdést teszi fel növendékeinek — Ki vagyok én? Ahhoz, hogy pontosan felelhessünk a kérdésre, olvassuk végig a könyvet és ismerkedjünk meg egy kicsit Berlitz mesterrel A Berlitz-családnak már a harmadik nemzedéke foglalkozik „nyelvészeti üzlettel". Egy-egy lecke díja 1.70 és 6.25 dollár között váltakozik, azzal a kikötéssel, hogy a tandíjat előre kell fizetni. Ezt a feltételt alkalmazta már Maximilian Berlitz is, a nyelvoktató dinasztia őse, aki a mult században tette át működése színhelyét Németországból az USA-ba. Ez a nyelvészkedés nem rossz üzlet: 4 millió dollárt jövedelmez évenként. Charlie Berlitz, az unoka és társa, Jacques Strumpen-Darrie elégedetten dörzsölheti a kezét, amikor a profitot számolja. Berlitz mester tehát orosz nyelvkönyvet adott ki, ami természetesen feltűnően szovjetellenes ízű. Vájjon mi inspirálhatta a könyv kiadására*? Talán abban reménykedett, hogy neki is jut némi konc abból a 100 millió dollárból, amit az amerikai elnök kémek és diverzánsok számára irányzott elő. Nosza, megpróbálkozik hát egy kis „szellemi" kártevéssel... Azt mondja a Berlitz-könyv egy helyen: „Az állatok sok mindent jobban tudnak, mint az ember". Ebben tagadhatatlanul igaza . van. Példával is szolgálhatunk: itt van a látószervveľ nem rendelkező vakondok, amely helyesen értékeli a körötte zajló jelenségeket és pontosan tájékozódik a föld mélyén is. Ezzel szemben a tankönyv szerzőiből csak úgy árad a tájékozatlanság és az ostobaság. Szerintük Moszkvában az emberek közlekedési eszköze a fiakker, a kolhozokban kétpupú tevékkel szántanak, az idegenek csak titokzatos személyiségek felügyelete alatt járhatnak az utcákon és ezeknek az ellenőröknek az arcát kendő fedi Ezeket írja Berlitz mester, aki nyilván hírét sem hallotta a Szovjetunióban folyó hatalmas építőmunkának, a hitleri hadsereg szétzúzásának és a szovjet nép sok egyéb, nagyszerű diadalának. Hogyan higgyünk ezek után a könyv egyik későbbi mondatának, amely azt mondja: „Agyunkban keletkeznek a gondolatok"... Berlitz beleüti orrát a nagy politikába is, persze csak csinyján. Nyilvánvalóan ismeri a helyzetet, hogy az amerikaiak helyett Morgan gondolkodik, s Truman es Acheson beszél. Olvashatunk) a nyelvkönyvben egy ilyen mondatot: „A kis államok néha félnek a nagyoktól és az erősebbektől". Ez a mondat is rendben van, ha mondjuk Chilére gondolunk, amelynek urai bábmódra engedelmeskednek Achesonnak, ám az egyszerű mondat nyomban hazugsággá válik, ha — Koreára, vagy Vietnamra gondolunk, amelyek földjén nem egy amerikai és francia hadsereg ráeszmélt már, hogy a kisállamok nem félnek a nagyoktól és erösebbektől. Játékos kérdések is szerepelnek Berlitz könyvében. Például: „Vájjon Marshall tábornok francia?" „Vájjon MacArthur tábornok japán?" Nem mondjuk, jó ötlet lenne MacArthur dicstelen japán „alkirályságát" és véres koreai gazságait a japánok, Marshall kizsákmányoló, rabló tervét pedig a franciák nyakába varrni, no de megfelelünk a kérdésre a növendékkel együtt: mind a két gentleman amerikai! Sőt, arra a kérdésre is, ami ezután következik és így hangzik: „Vájjon francia-e De Gaulle?" — minden rendes ember ezt a feleletet adja: „Nem! De Gaulle nem francia, hanem — amerikai.. •" Egyrészt tompaagyúság szülte a könyvet, másrészt alighanem az a törekvés, hogy szerzője megnyerte Hoover detektívhivatalának jóindulatát a sok bárgytt rágalomért, amit megpróbál a szovjet életről elhitetni. Ezek a fogások azonban anynyira ostobák és elavultak, hogy senkit nem téveszthetnek meg. És ide kívánkozik most egy Berlitzidézet: „Okos emberek könnyen tanulnak, az ostobák nehezen ..." A könyv végén megint szerepel a töprengő kérdés: „Ki vagyok én?" Miután végigolvastuk a könyvet, kielégítjük Berlitz úr kíváncsiságát és megfelelünk: — Szélhámos, aki rágalomból és tudatlanságból akar üzletet csinálni. (A Lityeraturnaja Gazeta nyomán) f