Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-13 / 11. szám, vasárnap

UJS2D 1952 január 13 BÜSZKESÉGÜNK A NÉPHADSEREG Biztosítsuk az évzáró taggyűlések lefolyását A Párt alakulati és részszervezetei előtt jelenleg komoly feladat áll: elő­készíteni az évzáró taggyűlést, amelyen kitri'kelik eddigi munkáju­kat és új feladatokat tűznek ki a következő időszakra. Az alakulati és részszervezetek év­záró taggyűléseit jól kell előkészí­teni. Ennek a z előkészítésnek nagy gondot kell szentelni, mozgósítani kell a Párt műiden tagját és tagje­löltjét, az összes alakulati szerveket, hogy teljesítsék a CsKP Központi Bi­zottságánnak nagyjelentőségű hatá­rozatait, a harci és politikai felké­szülés feladatait a mostani időszak­ban, hogy fokozzák fegyelmüket és megerősítsék a pártonkívüli tömegek­ben végzett agitációs és politikai munkát. Az évzáró taggyűlés bíráló­lug és önbírálólag értékelni fogja a kommunisták és a szervezet felada­tainak teljesítését az elmúlt évben, hogy ebből tapasztalatokat merítsen és hogy tudatosítsák az eddigi hiá­nyokat. Az évzáró taggyűléssel egy­időben minden kommunistának foko. zott lelkesedéssel kell nekilátnia a ha­za szilárdítását célzó feladatok tel­jesítésének, hadseregünk egységei harcképessége fokozásának, hogy ez­zel biztosítsák munkásaink, földmű­veseink, szövetkezeti tagjaink, dol. gozó értelmiségünk, valamennyi dol­gozónk munkáját, amelyet a waldi ötéves terv negyedik évének si­keréért fejt ki. Az évzáró taggyűlés sikerének előfeltétele a mult évi évzáró tag­gyűlések tapasztalatainak kiértékelé­se és felhasználása, a tökéletes szer­vezési, káder és politikai előkészü­let és a pártonbelüli demokrácia szi­gorú betartása az évzáró taggyűlé­sen. A taggyűlések előkészületei főleg az alakulati és részszervezetekben folynak. Ezért a parancsnokok poli­tikai helyettesei, a magasabb egysé­gek politikai osztályai és a hadsereg magasabb pártszervezetei figyelmü­ket az alakulati és részszervezetekre fordítják, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsák nekik, A politi­kai munkásoknak és a magasabb po­litikai szerveknek tudatosítaníok kell, hogy az évzáró taggyűlések előkészítésének főmódszere az ala­kulati és részszervezetekkel való sze­mélyes kapcsolat, állandó segítség a helyszínen. A taggyűlések előkészí­tésének legjobb terve, és a politikai osztály legjobb irányelvei is elvesz­tik hatóerejüket, ha a politikai osz­tályok munkatársai nem magyaráz­zák meg őket, nem egészítik ki ta­nácsaikkal és tapasztalataikkal az alakulati és részszervezetek elnökei­vel fenntartott személyes kapcsola­tuk útján. Az egység parancsnokának poli­tikai helyettese az alakulati és rész­szervezetekbe,, biztosítják a Fő Po­litikai Igazgatás irányelveinek rész­letes megtárgyalását, az előkészület tervének kidolgozását és végrehajtá­sát. A politikai munkások naponta és állandóan ellenőrizni fogják, hogyan folynak az előkészületek, a bizottsá­gokat idejében figyelmeztetik a hiá­nyokra és tanácsokat adnak nekik. E feladatok teljesítése közben a po­litikai parancsnokhelyettesek teljes mértékben kihasználják osztályaik valamennyi munkatársát, a zászló­aljak politikai munkásait, a század­parancsnokok politikai segítőtársait, hogy így a bizottságoknak a legna­gyobb támogatást nyújthassák. Az alakulati szervezetek bizottsá­gai a politikai munkások segítségével minden igyekezetet kifejtenek, hogy az évzáró taggyűlés a Párt minden tagjának és jelöltjének az egység minden tagjának szívügye legyen. Az alakulati szervezetek bizottságainak és a parancsnokok politikai helyette­seinek egybe kell kapesolniok az elő­készületeket, valamint magukat a taggyűléseket egy elválaszthatalan egységbe. Az alakulati szervezetek bizottságai ezért nem osztják fel a feladatokat, hanem biztosítják az előkészület és a feladat teljesítésé­nek egybefonódását. Továbbá fontos feladat az, hogy értékes jelentést dolgozzanak ki a mult évi tevékenységről. Ezenkívül ki kell dolgozni az évzáró taggyfiiés határozatának javaslatát és a bizott­ság új tagjainak javaslatát. Mind­ezeket a feladatokat az alakulati és részszervezetek kollektíven fogják teljesíteni. A szervezet tevékenységéről szó'ó jelentésnek és a beló'Ie eredő felada­toknak, amelyeket egy határozatban kell összefoglalni, felelősen kell ér­tékelnek az egység kommunistáit. A jelentéseknek tagolnia kell az egyes sikereket és hiányokat. Ez a jelentés é s kidolgozása nagyjelentőségű poli­tikai feladat. Olyan alap ez, amelyre a szervezet az új időszakban felépíti további feladatait. Az alakulati szervezetek bizottsá­gai a jelentésben különleges figyel­met szentelnek a részszervezetek irányításában végzett munkájuk ki­értékelésének. E tekintetben bírál ó­lag é s önbírálólag értékelni fogják hogya n irányították a mult évben a részszervezeteket, milyen módszere­ket alkalmaztak, milyen tapasztala­tokat szereztek, hogy alakították ki a részszervezeteknél annak előfelté­teleit, hogy a század a pártmunka gócpontja legyen. E szempontokat tekintetbevéve kell hozzálátni a határozatok javas­latának kidolgozásához is, amelyet majd a taggyűlésen a vita során el­hangzott javaslatokkal bővítenék ki. Ami a tartalmat illeti szükséges, hogy a bizottságok a határozatok­ban figyelmüket ráirányítsák azok­nak a főfeladatoknak konkretizálá­sára, amelyek biztosítani fogják az alakulati és részszervezetek megerő­Teljesítjük a TOZ feltételeit A napokban sportvezetőnk tud­tunkra adta, hogy megkezdjük a Tyrš képességi jelvény feltételeinek teljesítését. Elsőnek a kötélmászás­ból próbáztunk. Mindannyian boldo­gan és erős akarattal készültünk fel és valamennyien -jobbnál jobban akartuk teljesíteni az első feltételt. Hogy is ne, hisz az itt elért eredmény már bekerült a TOZ könyvecskébe. Már az is büszkeséggel töltött el min­ket, hogy tulajdonosai lettünk ennek a könyvecskének. Amikor megkap­tuk, megfogadtuk, hogy minden erőnkből azon leszünk, hogy eredmé­nyeink minél jobbak legyenek. Ak­kor aztán majd elégedetten lapozha­tunk benne. De nemcsak azért kezdtük meg örömmel a TOZ feltételeinek telje­sítését. Abban a tudatban láttunk neki, hogy mi, a népi demokratikus hadsereg, tagjai kell, hogy erősek, egészségesek, edzettek legyünk, hogy megtudjuk védeni a hazát és a nép építőmunkáját. Sztálin elvtárs egyik beszédében kifejtette azt is, hogy a katona testedzés nélkül nem érvényesülhet a harcban. A néphadsereg katonájának mind po­litikai téren, mind testnevelésben meg kell állnia helyét, egészségesnek, edzettnek kell lennie. Ezért törekszünk mi örömmel a TOZ-jelvény elnyerésére, hogy meg­feleljünk azon feladatok teljesítésé­ben, amelyeket szeretett vezérünk, Gottwald elvtárs elénk tűzött, ame. lyeket a béke és a szocializmus or­szágának védelme megkövetel, FÜLE GÁBOR közkatona >•"•.•<><•'>••.«"•>'•-.••.>•"•..•"•" &cUmtty,ám Amikor még gyerek voltam, Te vigyáztál énreám, Utolsót is nekem adtad, Inkább Te éheztél, jó anyám. Sápadt arcod verejtékével Gyűjtötted más vagyonát. S nem kímélted saját magad Csakhogy kapjál néhány koronát. Hajlongva mondtál köszönetet, A megszolgált garasért. Minden szégyent s megalázást, Eltűrtél némán fiaidért. Sok-sok éjjelt nappá tettél, De sokszor nem aludtál. Gyenge karod erőltetted, Nem pihenve dolgoztál. Hej de sokat robotoltál, Egyetlen édesanyám. Ideje, hogy rád köszöntött, Egy másik, új, jobb és szebb világ. Nem kell ma már robotolnod, S az erőd is elveszett. Családod közt boldogságban, Örömben élheted életed. Gyermekeid felnevelted, Azóta már mind nagyok. Ő érettük az egészséged Öreg napjaidra elhagyott. Éppen ezért újév napján Mikor még szebb a jelen, Gondolatom a múltba száll — S erősebben fogom fegyverem. Tudom miért fogok fegyvert, Te vezettél rá engem. S én ha kell e jó bajtársat Felhasználom, ha jő az ellen. LEDECZKY SÁNDOR, közkatona. södését, a pármunka helyes módsze­reinek és a Párt vezető feladatának érvényesítését, a kommunisták esz­mei és politikai fejlettségének foko­zását és a személyes agitáció meg­erősítését a pártonkívüli katonák tö­megeiben. Az új bizottság tagjainak válasz­tását lelkiismeretesen kell előkészí­teni. Az új bizottság tagjaira vonat­kozó javaslatot a taggyűlésen az ed­dig, bizottság nyújtja be. A bizott­ságba azokat az elvtársakat kell be­választani, akik minden erejüket a Párt feladatai gyakorlati megvalósí­tásának szentelik, akik példásak ka­tonai kötelességeik teljesítésében és olyan katonai ismeretekkel rendelkez­nek, amelyek megfelelnek szolgálati beosztásuknak. A bizottság választására, az évzáró taggyűlésen megfelelő hosszú időt kell biztosítani, hogy a benyújtott ja­vaslatokat a tagság értékelhesse és megtárgyalhassa. A legszigorúbban kell érvényesíteni a párton belüli de­mokráciát, minden tagnak alkalmat kell nyújtani, hogy megmondhassa véleményét a benyújtott javaslatról. Csak a pártonbelüli demokrácia tel­jesmértékű érvényesítésével lehet biztosítani azt, hogy a szervezetek bizottságaiba olyan elvtársak legye­nek beválasztva, akik a gyakorlat­ban teljesítik a Párt határozatait, akik képesek irányítani az alakulati, vagy részszervezetek pártmunkáját és akik a szervezet teljes bizalmát bírják. Az évzáró taggyűlések az alakulati és a részszervezetek, valamint az. egész egység legjelentősebb pártese­ménye. Ezért megkövetelik azt, hogy a legnagyobb gondot fordítsuk elő­készítésükre, amelytől sikerük függ és jelentős mértékben az egész szerve­zet sikere a következő időszakban. MMMWMHHMWWm WM W It WMMHM tl M UJ SZO, a Csehszlovákia magyar dolgo­zók napilapja. — Szerkesztőség: Bratisla­va, Jesenského 8—10. Telefon: 347—16 és 352—10. Főszerkesztő Lörincz Gyula. — Kiadóhivatal: Pravda, központi kiadóhi­vatala, Jesenkého 12. Telefon: üzemi elő­fizetés és lapárusítás 274—74, egyéni elő­fizetés 262—77. Az UJ SZŐ megrendelhető a postai kézbesítőknél vagy a postahiva­talokon is. — Előfizetési díj Í4 évre 120 Kčs.. A KÉPESKÖNYV előfizetése egy évre a Népnaptárral együtt 100 Kčs. — Feladó és irányító postahivatal Bratisla­va II. — Nyomja a Pravda n. v. nyomdá­ja, Bratislava. A Moszkva alatt elszenvedett ve­reség a fasiszta hadigépezetet erősen megrendítette. A fasisztáknak azon­ban sikertilt magukhoz térniük az elszenvedett vereség után is. A hit. leri Németországot ekkor nyugaton még nem fenyegette semmiféle ve­szély, mivel az angol kormány Chur­chill vezetése alatt minden lehetséges módon akadályozta a második front létrehozását Európában. A fasiszta Németország a második front hiá­nyát kihasználva 1.942 nyarán új tá. madást kezdett a Szovjetunió ellen. Arra már nem volt elég erejük a németeknek' hogy az összes fronto­kon egyidejűleg támadjanak, mint a Ibáború kezdetén. Ezért támadó cso­portjaikat a front délnyugati részére összpontosították, nagy erőfölényt hoztak létre és ebbe az irányba fej­lesztették ki támadásaiitat. Ennek a támadásnak stratégiai célja ugyan az maradt, mint azelőtt: mindeneiron elérni a Szovjet Hadsereg megsem­A sztálingrádi csata mlsítését, elvágva az ország közép­ső területeit a déli részektől és kelet felöl megkerülve elfoglalni Moszkvát. Kezdetben a németek a legrövi­debb úton. Voronyezs irányában tö­rekedtek Moszkva hátába kerülni. Itt azonban kudarcot vallottak és ez­ért föeröiket Sztálingrád irányába csoportosították át. A német vezetés igen erős támadócsoportot hozott létre, a sztálingrádi körzetben a fa­siszta csapatok egész ereje meg­haladta az 50 hadosztályt. A néme­tek már július 25-én el akarták fog­lalni Sztálingrádot, azonban alapo­san elszámították magukat. Sztálingrád alatt elkeseredett, vé­res harcok fejlődtek ki. A német csapatok hatalmas veszteségeket szenvedtek, mégis hatalmas áldoza­tok árán szeptember 13-ig sikerült Sztálingrád szegélyéig elörenyomul­tiiok. Az egész világ feszült figyelemmel kísérte ezt a hatalmas küzdelmet, amelynek kimenetelétől függőt az egész háború további sorsa és az egész haladó emberiség jövője. A vá­rosban minden utcáért, házért, eme­letért, lakásért ádáz harc folyt. Sztá­lingrád lett a szovjet nép hősiességé­nek megtestesítője, a háborúk törté­nelmében eddig még soha ne m látott példátlan hősiesség és kitartás jel­képe. Mialatt Sztálingrád védői a 62. hadsereg csapatai védelmezték a vá­rost, felőrölték és kivéreztették a támadó német csapatokat, a Szovjet Hadsereg legfelsőbb parancsnoksága a megindítandó hatalmas ellentáma­dáshoz új tartálékokat összpontosí­tott. A sztálingrádi támadás 330.000 emberből álló két válogatott német hadsereg bekerítését tűzte ki céljául. A támadás november 19-én kezdő­dött meg és a bekerítő hadmüvelet 191,2 december SO-ára fejeződött be. A Paulus-féle hadseregcsoport teljes bekerítése után a Szovjet Hadsereg megkezdte a körülzárt fasiszta erők teljes megsemmisítését. A támadás főirányának észszerű kiválasztása, túlnyomó fölényben té­vő erőknek és hadianyagoknak ebbe az irányba való összpontosítása, a támadás pillanatának helyes meg­választása, a feggvernemek együtt­működésének kivételes pontossággal való megszervezése — ezek a ténye­zők tették lehetővé a világraszóló sztálingrádi győzelmet. Annak, a történelemben eddig soha nem látott ütközetnek méreteiről, amely Sztálingrád csataterein leját­szódott, a következő adatok nyújta­nak elképzelést: a sztálingrádi csata befejezésekor 11,1.200 német katona és tiszt holttestét szedték össze és temették el. A bekerített német csapatok fel­számolásának eredményeképpen 191,3 január 10-töl február 2-ig a szovjet csapatok közel 100.000 hadifoglyot ejtettek, a zsákmány 750 repülőgép, 1.550 harcikocsi, 6.700 löveg és szám­talan könnyű gyalogsági fegyver volt / A szálingrádi csatában elért sike­reket kifejlesztve a Szovjet Hadsereg óriási kiterjedésű fronton — Lenin­grádtól a Kaukázusig támadásba ment át és rövid idő alatt száz kilo­méterekkel hatolt előre. E támadás során a Szovjet Hadsereg az ellen­félnek több, mint 112 hadosztályát verte szét, 1,200.000 fasisztát sem­misített meg, vagy ejtett fogságba. Az ellenségnek Sztlingrád alatt tör­tént megsemmisítése után megkezdő­dött a szovjet föld felszabadításának időszaka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom