Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-10 / 8. szám, csütörtök

PJSI0 Qíuqif Sáiulúv két izámadiua... 1952 január 10 Azok a földnélküli falusi dolgozók, akik a múltban rá voltak utalva, hogy a kulákoknák dolgozzanak, elkeseredettségükben nem • egyszer ökölbe szorított kézzel oltották volna ki a kizsákmányolók, falusi zsarnokok életét — ha megtehették volna. Ha némelyik, a tarlón az aratás közben össze is szólalkozott kenyéradó gazdájával, még keservesebb sorsra jutott, mert attól a nehezen megkeresett kenyérgabonától is elesett, melyet egész évi napkeltétől napnyugtáig való robotolásért kapott. — Bizony inkább tűrtek és szenvedtek, hogy az éhes gyermekeknek, a családnak legalább a kenyeret tudják biztosítani. Az embernek a falvakat járva, alkalma nyílik az ilyen, a múltban sokat szenvedett emberekkel beszélni, akik ma már mind szabad emberek, az Egységes Földműves Szövetkezetben dolgoznak s így építik a boldogabb jövendőt-, a szocializmust. De azért nem feledkeznek meg a mult szenvedéseiről sem és elrettentő példaként állítják oda az olyan emberek elé, akik még ma is vonakodnak és félnek a közös gazdálkodástól. Ehhez hasonló példa hangzott el a múltkor a csicsói szövetkezet közgyűlésén, ahol Nagy Sándor, a szövetkezet alelnöke élethűen vázolta majdnem a fél falu előtt az ő múltbeli keserves életét. Nagy Sándort ismeri az egész falu. Tudják róla, hogy először mint részesarató dolgozott egy gazdánál, később azután könynyebbé akarta tenni életét és nem akarta azt sem, hogy valaki mindig megzavarja munkájában s ezért gondolkodni kezdett azon, hogy haszonbéres földekkel fog dolgozni. Így aztán 1934-ben nydlc magyarholdat vett haszonbérbe. De ez sem tette könnyebbé életét, — ahogy arról tanúskodnak a régi, megsárgult lapokon feltüntetett jegyzetek — mert, ahogy a közmondás is tartja, cseberből vederbe jutott. Péter-Pál napja volt. Az aranysárgára érett gabonakalászok lekonyult fejjel várták az aratás megkezdését, A részesaratők készülődtek az aratáshoz, megvizsgálták a tarisznya belsejét, vájjon a kaszához való kellékek rendben vannak-e: fenőkő, kaszakalapács, üllő, kisebb bőrdarabok, fogó és egyéb ilyen kellékek, amelyekre szükség lesz majd az aratás idejé alatt — mert ne adj' isten, a gazda el nem nézné, ha aratás közben megállna az arató és javítani kezdené a kaszát, így készülődött Nagy Sándor is az aratáshoz. Még az este megkalapálta a kaszát, hogy reggel, ha a harmat felszáradt, azonnal vághassa a rendet. — Holnap korán kelünk, mondotta az asszonynak a vacsoránál. Vacsora után még egy kicsit elbeszélgettek az asszonnyal. Az aszszony közben levetkőztette a gyerekeket és lefektette. Aztán megbeszélték, kihez adják a gyerekeket aratás ideje alatt, mert az aszszonynak is aratni kell férjével együtt, ha úgy akarják, hogy az az egész évi kenyérnek való meglegyen. j Már kora hajnalban elindultak a földekre az aratók. Többen egyirányban mentek. Beszélgettek a jó termésről, a nehéz életről az aratás első napján. — Nekünk ugyan nem sok hasznunk van abból, ha jó lesz a termés, Hacsak az nem, hogy egy-két kiló gabonával többet keresünk, mondotta Nagy Sándor s elváltak egymástól. Szép volt a rozs, amelyben Nagy Sándor megkezdte az aratást. A kasza gyönyörűen pengett minden vágásnál, a kaszavilla pedig csak úgy recsegett, amikor ráfeküdtek a dús kalászok. Sándornak a karján minden izom megfeszült. Nehéz aratás volt. Az asszony is alig bírta utána felszedni a levágott gabo nát. Ugy tíz óra felé, amikor már a forró nap melege ontotta sugarait, megjelent a földön a gazda hátratett kezetekéi. Ahelyett, hogy köszöntötte volna Sándort így keid te: — Nagy a tarló! Jobban szorítsd a földhöz a kaszát. Arra is vigyázz, hogy ne maradjanak el kalászok. — Azzal lehajolt és tépni kezdte a rozsszálakat, amelyeket a kasza elhagyott. Sándor úgy érezte, hogy abban a pillanatban nekiszalad s megüti, hogy nyomban ott terül a földön. De fékezte magát és gyermekeire gondolt. Arra, hogy mit fog adni éhes szájukba, ha ezt a kis gabonát is, amit az aratással keres, elveszíti. így aztán fogcsikorgatva tovább vágta a rendet. De ettől a perctől kezdve aztán végleg elment a kedve a részes aratástól. Aznap éjjel nem jött álom a szemére. Egész éjjel gondolkodott. Eszébe jutott, hogy Füsi Miklósék már a tavaszon ki akarták adni a földeket árendába. Jó volna azzal kezdeni valamit, legalább a magam gazdája leszek, s nem parancsol senki. Es elhatározta, hogy haszonbéres földeken fog gazdálkodni. Ez volt az utolsó részes aratása 1934 nyarán Nagy Sándornak. Az őszön aztán Nagyék egyeztek Füsi Miklósékkal. megKivették a földet haszonbérbe, mégpedig úgy, ahogy azt Nagy Sándor régi jegyzetkönyve is bebizonyítja: 3520 négyszögöl földet, (kb. 3 magyarhold) holdanként 280 kg búzáért egy évre és 1200 négyszögölet (1 magyarhold) évi 180 kg búzáért, 6 gazdasági évre. Tehát minden évben az évi haszonbér öszszege 10 mázsa búza volt. Ugyancsak 4 holdat Nagy Sándor az apósóktól kapott haszonbérbe, amiért szintén évi 10 mázsa haszonbért fizetett. így aztán 8 hold földön kezdett gazdálkodni — melynek évi haszonbére 20 mázsa búza volt. — Ne gondoljuk, hogy könnyen ment a dolog. Nem voltak gazdasági szerszámaim. Nagy befektetés kellett, azért meg kellett válnom egy szép anyadisznótól, ami nagy érték volt abban az időben, mert ahogy azt nálunk is mondják, az állatokból lehet a legtöbbet kihozni. No, de mindegy, a földön szerettem dolgozni, gazdálkodni akartam, azt gondoltam, hogy majd csak jóra fordul minden s niég a bankhoz fordultam kölcsönért. Bár sohasem láttam volna a bank belsejét, akkor nem ért volna az életben annyi szomorúság. Látszott Nagy Sándor arcán, amikor ezt elmesélte, hogy gyűlölettel gondol azokra az időkre, amikor egy szegény ember létezni akart, könnyebbséget keresett az életben, mert az úri világ mit sem törődött azzal, mi lesz a szegény kisgazdákkal, lesz-e kenyerük, életlehetőségük. De Nagy Sándor élni alkart és dolgozott. Az első évi vetéskor az utolsó szem kenyérnek valót is elvetette. Boldogan tervezgettek az asszonnyal, hogy a jövőben már mint maguk emberei „saját magukén fognak aratni". Talán még többet dolgoztak, mint azelőtt, de boldogan és örömmel, hogy nem a gazdáé, hanem az övék lesz a termés. Korántól későig a földeken voltak. Kukorica, krumpli és répakapálás idején még ebédre sem mentek haza, hanem magukkal vittek egy kiš kenyeret hagymával s az volt az ebédjük. így jutottak el azután aratásig, amikor már nem részben, hanem a haszonbéres földeken maguknak arattak. Cséplés után Nagy Sándor fogta a ceruzát meg a könyvet, amelybe később Is minden évben bevezette a terméseredményt és azt, hogy mennyit fizetett ki haszonbér fejében. Az első termés ahogy ezt a papír is mutatja, 1935-iben a következő volt: búzából 3406 kg, árpából pedig 814 kg termett meg. — Most kifizetett ebből 2000 kg búzát haszonbér fejében, — készítette a számadást Nagy Sándor, — tehát marad 1406 kg búza és 814 kg arpa. Mit kezdjek most ezzel? Vetőmagra is szükség van, viszont kenyér nélkül sem maradhatunk, tartozásom is van egy csomó. No, a jövőben talán jobb termés lesz, biztatta magát cséplés után a fiatal gazda. De reménytelen volt minden bizakodása a sok gondtól agyongyötört három gyerekes nős embernek, azonkívül a hitelezők, a bamk, akik éhes cápa módjára felfalják. Ruházatról teljesen lemondott, rongyokban járt az egész család bízva abban, hogy ha májd a jövőben jobb termés lesz, minden jóra fordul. De bizony a sors kegyetlenül elbánt a rákövetkező esztendőben ie Nagy Sándorékkal. Mert termésük majdnem mind ráment a haszonbérre és a jövő évi vetőmagra. Fényesen bizonyítja megint a cséplésről vezetett könyvecske, milyen keserves volt az élete Nagy Sándornak az 1936-oa évben is, amikor a haszonbér kifizetése után csak 500 kg búzája maradt a padláson. Ezek után bűvésznek kell leinni egy embernek, hogy 500 kg búzáiból egy öttagú családot fenntartani is tudjon és 8 hold haszonbéres földién a termést a j5vőben is biztosítani tudja. Reménytelen najftek, álmatlan fc * • i Eiuladimg — Berakodás. . Jatar IS Monat ; fcv 19 hO Berakodás. • r I