Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-25 / 21. szám, péntek

1 1952 január 25 UJSZ0 Egy ház története Véka községben a szövetkezeti gazdálkodás két évvel ezelőtt kezdődött meg. A szövetkezet az I. típussal kezdte működését, de hamarosan áttért a n. típusra. Az I. és II. típusú gazdálkodásban a falusi gazdagok is résztvettek, mégpedig nem kis számban. Ez a gazdálkodási módszer tetszett a 10— 15 holdas gazdáknak, mert az I. és II. típusú gazdálkodásban még a földmennyiség nagy szerepet játszik, de nem tetszett a 2—3 hektárosoknak, mint például Juhász Istvánnak. mert ö azt akarta, hogy mindenki az elvégzett munkája után részesüljön jutalomban. Ezért Juhász István a hozzá hasonló 2—3 hektáros földmüvesekkel együtt elhatározta, hogy a szövetkezettel áttérnek a III. típusra. Ezt az elhatározásukat végre is hajtották, mégpedig az 1950-es év végén. Juhász István az 1951-es évben szorga'masan dolgozott a szövetkezetben, mert meg volt győződve róla, hogy a szövetkezeti gazdálkodás a becsületes dolgozókat szépen jutalmazza. Ezenfelül Juhász Istvánnak volt egy régi vágya, amit eddig nem tudott megvalósítani: egy szép kis családi ház szerzése. Ez 38 éves koráig legnagyobb iparkodása ellenére sem sikerült. Juhász István már kilencéves korában kezdte a munkát, mivel a családban ő volt a legidősebb gyermek. Apja gazdasági cseléd volt, fizetése persze kevésnek bizonyult arra, hogy az egyre szaporodó osaládnaK kenyeret tudjon adni. Ezért kellett a kilencéves gyermeknek az iskolapad helyett a földesúr földjein kora reggeltől késő estig robotolni apjáva' együtt. De még így sem jutott elegendő kenyér a családnak, ruházatról pedig még beszélni sem jó. Jiihász István jól emlékszik még arra,! mikor a családban a gyerekeknek egymás ruháit kellett hordani, ría ki akartak mozdulni a háznak nevezett cselédviskóból. Mert i dolog úgy állt, hogy amelyik gyereknek kabátja volt, annak cipője nem volt. Ezért aztán, ha az apjuk vagy az anyjuk valamelyik gyereket el akarta küldeni, az öszszes ruhákat igénybe kellett venni, hogy a gyermeket némileg fel tudják vele öltöztetni. Juháoz István nősülése után különvált az apjától, szintén cseléd lett egy Fuksz nevű földesúrnál. Mi is lehetett volna a cseléd gyermekéből, ha nem cseléd. Lehetet t a cseléd fia bármilyen éleseszu, csak apja foglalkozását örökölhette, mert elsősorban még az elemi iskolát sem végezhette el tisztesiégesen, másodsorban pedig akkor úgy gondolkodtak, hogy akinek pénze, vagy birtoka van, annak esze is van. így hát Juhász Istvánra is a cselédsors várt. A fiatal, erőteljes férfi feltette magában, hogy annyit fog dolgozni, amenynyit csak bír és a keresetét csak a legszükségesebb dolgokra fogja költeni, hogy egy kis családi házat tudjon magának építeni. Csakúgy a terv csupán terv maradt, mert az építkezés megkezdésére soha sem került sor. Nem azért, mintha Juhász István megfeledkezett az építkezésről, hanem azért, mert legnagyobb iparkodása ellenére sem tudott egy huncut garast sem félretenni. Az egész évi keresete nem tett ki többet 400—500 pengőnél, ebből az öszsegből pedig nemhogy félre tudott volna tenni, de még csak jóllakni sem tudtak belőle. Nösü'ése után két éven keresztül ette a cselédsors keserű kenyerét. Ezután a Juhász család élete újabb stádiumba jutott. Hitelbe, részletre vett földet, négy holdat. Csakhogy a föld értékének 25 százalékát a föld átvételekor ki kellett fizetni. Bizony kénytelen volt Juhász István eln.dni, ami csau eladható volt, hogy fizetni tudjon. A cselédből lett önálló gazda nagy bizalommal, de egyetlen egy állat nélkül fogott a gazdálkodáshoz. Képzeletében újból megjelent a családi házacska, melynek homokos udvarán boldogan játszadoznak majd a gyerekek. Ilyen szép reményekkel telve fogott Juhász István a gazdálkodáshoz. Csakhogy már az első évben belátta, hogy ha komolyan nézi a dolgokat, helyzete semmit sem javult. Állatai nem voltak, amivel a földet megművelhette volna, ezért kénytelen volt a falu zsírosparasztjaira szorulni, hogy azok végeztessék el földjén azt a munkát, amihez állati erőre van szükség. Nem is panaszkodhatott, hegy ezek a „jószívű" gazdák, akik i szegényembert, ha lehetett volna, egy kanál vízben elpusztították volna, nem segítettek rajta. Felszántották ezek a 4 hold földet szívesen, de meg is követelték a munkabért jó borsosán. Juhász Istvánnak minden egyes napi lovasmunkáért 3 napot kellett ledolgoznia a pártfogód-földjén. Amikor az év végén összeszámolta, hogy tulajdonképpen miért is dolgozott egész éven át, hát ráfizetés mutatkozott. Ezek az évvégi számadások újból felborították tervét, kénytelen volt a családi ház építésének gondolatát csak az emlékezetében őrizni, mert a terv megvalósítására az adott helyzetben nem kerülhetett sor. Ez a nyomorúság, az állandó nélkülözés és rettegés Juhász István életében 1945-ig tartott. A felszabadulással egyidőben Juhász István eddigi életrajza után is pontot teszünk, mert 1945 óta. vagyis a felszabadulás napjától új élet kapuja tárult ki a sokat szenvedett család előtt. A fölszabadulás utáni években úgy, mint hazánk minden részén, Véke községben is kezdetét vette a szövetkezeti mozgalom, melynek célja az, hogy a falu dolgozóinak életét megkönnyítse és a falusi kis házakat a boldogság tanyáivá varázsolja. Juhász István is belépett kis földecskéjével a szövetkezetbe. Mintahogy már említettük, ekkor Véke községben még csak I. típusú szövetkezeti gazdálkodás volt. Juhász István és a többi hozzá hasonló kisgazdák azon voltak, hogy térjenek át a szövetkezeti gazdálkodás igazi formájára, a III. típusra. Ez az 1951-es évben sikerült is. Vékén is megindult a ín. típusú szövetkezeti gazdálkodás. A szövetkezetben Juhász István a kezdettől fogva állandóan szorgalmasan dolgozott, de különösen akkor, amikor a Ilri típusra áttértek, mert tudta, hogy ebben már mindenki elvégzett munkája után kapja majd a jutalmat. A szövetkezeti tagoknak első dolga volt az év elején a közös istálló felállítása, hogy marháikat közös helyiségbe tudják terelni, mert ezzel az állatok gondozása lényegesen könnyebb lett és kevesebb munkaerőt vett igénybe. A szövetkezeti tagok saját soraikból vezetőket választottak, akiknek feladata az 1951es évi termelési és pénzügyi tervek kidolgozása volt. Juhász Istvánt megvá'asztották a mezőgazdasági csoport vezetőjének. Ezek után már mint csoportvezető nemcsak a saját munkájáért volt felelős, hanem a rábízott csoport minden egyes tagjának munkájáért is. A munkában megacélosodott ember örömmel végezte a reá bízott feladatokat. Az sem bántotta, hogy a rendes napi munka után még csoportvezetői kötelezettségének Is eleget Kellett tennie. Minél többet dolgozhatott, annál boldogabb volt, mert úgy érezte, hogy a piros cserepes családi ház, amiről regen ábrándozik, most itt van a közelében. Érezte, hogy az, amit évtizedeken keresz'ül nem tudott megvalósítani, most elérhető, ha szorgalmasan dolgozik. Látta, hogy minél jobban iparkodik, annál inkább szaporodik a ledolgozott munkaegységek száma és havonként emelkedik az előleg címén kifizetett koronák mennyisége is. A szövetkezet tagsága a vezetőkkel közösen kidolgozta az egész évi munkatervet s azt, amit sajátmaguk dolgoztak ki, pontosan be is tartották. Iparkodtak minden munkát idejében és legjobb -tudásuk szerint elvégezni, állatállományukat is fokozatosan növelték. Hol két, hol három darab marhát, sertést vagy lovat ^állítottak az ideiglenes istállóba A szorgalmas munkának az eredménye aratás után már fényesen megmutatkozott. A terv szerint hektáronként 19 mázsás átlagos gabonatermést kellett volna elérni, de a főid a jó megművelésért a terven felül fizetett. Á várt 19 mázsás hektárhozam helyett 24 mázsa termett hektáronként. Ez tette lehetővé azt is, hogy a vékei EFSz beszolgáltatási kötelezettségét 100 mázsa gabonával túlteljesítette. A nem várt eredmény a szövetkezeti tagokat még fokozottabb munkakedvre serkentette, de tudták azt is, .hogy nem elég csak a terméshozamot fokozni évről-évre, hanem ezzel párhuzamosan / az állattenyésztést is ki kell fejleszteni. Ehhez pedig először is arra van szükség, hogy az állatok részére modern, tágas istállókat építsenek. Hogy az építkezési költségeket csökkentsék és a nehézipar kiépítésétől ne kelljen elvonni az építőanyagot, a szövetkezet saját keretén belül egy tábori kemencével ellátott téglagyárat állított fel. Ebben a téglagyárban állították aztán elő az istállóhoz szükséges téglát és ebben készítették a téglát Juhász István házának a felépítéséhez is. Amikor Juhász István az első félévi természetbeni jutalmazást megkapta, már elég erősnek érezte magát arra, hogy a szövetkezet segítségével megkezdje régi tervének valóraváitását. A házhely meg volt, csak építeni kellett rá. Az aratás befejezése után hozzá is fogott a szövetkezet legmesszebbmenő segítségével a családi fészek felépítéséhez: A szövetkezet a téglagyár segítségével az év végéig 100 szarvasmarha részére istállót, 100 sertés részére hizlaldát és egy dohánypajtát épített. Ezeknek az épületeknek a helyén a mult évben még búza termett, ma pedig már kész istállók várják az állatokat. Az istállókkal egyidőben felépült Juhász István 11 méter hosszú és 5 méter széles házacskája is. Gyönyörű ajándék volt ez a Juhász családnak. Olyan ajándék, amilyenről hosszú évek során álmodoztak. Az alig másféléves szövetkezeti gazdálkodás lehetővé tette Juhász Istvánnak, hogy életének 39-ik karácsonyát saját lakásában töltheti. Harmincnyolc évet töltött mások lakásában, mert a reakció által annyit emlegetett ,,jó időben" nem volt rá képes, hogy egy kis házat fel tudjon építeni. Ez a 39. karácsony örökre piros betűkkel lesz beírva Juhász István életébe, mert ez a karácsony volt az első, melyet boldog családi együttlétben, saját házában töltött, melyet szorgalmas munkájának eredményeként bátran nevezhet a magáénak. SZARKA ISTVÁN Megkapják-e jegyeiket a szövetkezeti tagok, ha az EFSz nem teljesíti beadási kötelezettségét? Bizonyára sok szövetkezeti tag felveti ezt a kérdést. Milyen a válasz rá? Ki dolgozik a szövetkezeti földeken, ki felel a szövetkezet munkájáért, kitől függ a szövetkezet sikere vagy kudarca? Nos — a szövetkezet tagjaitól. Tőlük, az ő munkájuktól függ, milyen lesz a szövetkezet aratása, milyen az állatok hozama. Egyes szövetkezeti tagok azt hiszik, hogy a szövetkezetért csak a vezetőség felel,' hogy a szövetkezet gazdálkodása és eredményei osak a vezetőség dolga. De ki választja a Vezetőségét, kitől függ, hogy a legjobb és legtapasztaltabb emberek foglaljanak helyet benne, akik felvirágoztatják az Egységes Földműves Szövetkezetet ? Kinek kell figyelemmel kísérnie a vezetőség munkáját, az üléseken beszámolót követelnie a vezetőségtől a végzett munkáról, ki. nek kell megbírálnia és feltárnia a hiányokat és hozzájárulnia a hiányok kiküszöböléséhez? Nos, megint csak — a szövetkezeti tagoknak! Ezért valamennyi tag felelős azért, | hogy rendbehozta-e az EFSz a számadását az állammal. Ezért egy tag sem kap ruha , cukor- és szappanjegyet, ha a szövetkezet nem gzállítot. ta be az államnak a szerződésileg vállalt terményeket. Előfordul, hogy egyes szövetkezeti j tagok azt mondják; ,,A kormánynak az az érdeke, hogy legyenek szövetkezetek, ezért sok mindent megbo-1 csát nekünk, szemet húny hibáink fölött." De ezek a jósok tévednek. Az Egységes Földműves Szövetkezeteket nem cél nélkül alapítjuk, hanem azért, hogy jobban kihasználhassák a gépeket, alkalmazzák a tudomány vívmányait és így minél jobb ered. ményeket érjenek el, olyan eredményeket, amelyeket az egyénileg gazdálkodó parasztok nem érhetnének el. A kormány azért támogatja a korszerű nagyüzemi mezőgazdasági ter melés fejlesztését, hogy biztosítsa a i városi dolgozók kielégítő élelmezését és parasztjaink jobb életét. A kormány ehhez minden lehetőséget megad. De nem azért építjük a szövetkezeteket, hogy ráfizessünk gazdálkodásukra. Éppen most van szükség rá, hogy 1 a szövetkezeti tagok gondosan értékeljék eddigi tapasztalataikat és ha nincsenek megelégedve a szövetkezet munkájával, a közgyűlésen feltárják a hiányokat és a bajok orvoslását követeljék, Gondosan meg kell választaniuk. kit állítanak a szövetkezet 1 élére, kit választanak be a vezetőség be. Különösen arra kell ügyelniök, , hogy a szövetkezet vezetőségébe, vagy valamilyen fontos tisztségbe ne furakodjanak be zsírosparasztok, j mert annak, akármilyen álarc mögé is bújna, csak egy érdeke van: a szövetkezet rossz gazdálkodása, felbomlása, csődje. Minden szövetkezeti tagnak kötelessége, hogy ne legyen •elnéző a lógósokkal szemben, akik lelkiismeretlenül, nemtörődöm-módra dolgoznak és így meglopják a szö vetkezetet és a szövetkezeti tagokat. A szövetkezet és mindegyik szövetkezeti tag jövő évi munkájának i eredménye attól függ, hogyan használják fel a szövetkezeti tagok az évi közgyűlést az EFSz munkájának megjavítására. A sajátmagukén gazdálkodnak. Öröm hallani, ha az ember bemegy valamelyik EFSz.be, vagy pedig a földön dolgozó emberekkel találkozik, amint azt mondják: „Itt van egy 20 hektáros búzatáblánk. Itt aztán igazán könnyű lesz aratni!" Vagy pedig: „Itt építjük fel az új borjúistállót. Tavaszig má

r el is készülünk vele." Mennyi mindent mondanak ezek a szavak! Kitűnik belőlük az emberek büszkesége, akik örülnek a nagy egyesített tábláknak, a szép istállóknak. mert tudják, hogy ez a nagy búzatábla az ő földjük, a termés rajta az ő munkájuk eredménye és hogy minden-minden, ami körülöttük új és szép, az ö munkájukból születik. Tudják, hogy sajátmagukén gazdálkodnak, sajátmaguk számára. így van ez már sok szövetkezetben. És kell is, hogy minden szövetkezetben meg legyen ez az örömteljes viszony a szövetkezeti munkához, kell, hogy az EFSz a tagok tényleges otthonává váljon. Csakis így tudjuk még a gyökereit is kitépni annak a mende-mondának, amit a kulákok iparkodtak elhitetni a kis- és középföldművesekkel, hogy a szövetkezetben csak mint alkalmazottak, mint béresek fognak dolgozni. Ennek az alkalmazottsági viszonynak maradványait úgy lehet a szövetkezetből eltávolítani, ha következetesen betartjuk a normák szerinti munkát, a munkaegységek utáni jutalmazást, vagyis ha igazságosan osztjuk szét a tagok között a közös gazdálkodás eredményeit A jó szövetkezetben minden tag tudja, hogy a szövetkezet érdeke a lehető legmagasabb termés a földeken és a lehető legmagasabb hasznosság az állatok, nál. Ez az ő személyes érdeke is. Az EFSz és az állam viszonya Az új közellátási intézkedésekkel kapcsolatban sok EFSz-ben felmerül a kérdés, hogy a tagok teljes mértékben tudatában vannak-e a szövetkezetben vállalt szerepüknek és az állam iránti kötelességüknek. Vegyük például az új rendeletnek azt a részét, mely szerint az EFSz tagjai csak akkor kapnak ruhajegyet, ha a szövetkezet, mint egész, teljesítette beszolgáltatási kötelezettségét. Itt egészen világosan ki van fejezve az az elv, hogy az EFSz-ben minden egyes tag felelős a termelésért, tehát nemcsak a vezetőség. A szövetkezeti tagokat ez arra buzdítja, hogy átgondolják a vezetőség tevékenységét is, hogy az helyesen szervezi-e meg az egyes munkákat és hogy egyáltalán jól vezeti-e a szövetkezetet. De mindenekelőtt fontos, hogy először sajátmaguk munkája felett gondol, kozzanak el. Hogyan dolgoztunk? Ezt a kérdést tette fel az egyik szövetkezeti tag az EFSz közgyűlésén, ahol a szövetkezet nem teljesítette az elmúlt évben beszolgáltatási kötelezettségét és ezért a tagok nem kaptak ruhajegyet, cukorjegyet és szappanjegyet. Az illető szövetkezeti tag a következőket mondotta: „Hanyagul dolgoztunk a szövetkezetben, csak egyéni érdekeinket néztük,, így nem is várhatunk az államtól sémilyen előnyöket. Csak tőlünk függ, hogy ez máskép legyen. Én beismerem, hogy többet tehettem volna . . ." A szövetkezeti tagok ezen a gyűlésen elhatározták, hogy _ a burgonyakontingens teljesítéséből hiányzó rész helyett búzát szolgáltatnak be, hogy a ruhajegyet és a többi jegyet megkapják. Hasonlóképpen járnak el több más EFSz-ben is. A tagság a hiányokat azzal pótolja, amivel tudja. Az új közellátási intézkedések tehát arra ösztönzik a szövetkezeti tagokat, hogy komolyan foglalkozzanak a szövetkezet problémáival, vagyis, hogy a szövetkezetnek minden egyes tagja, gazda legyen a saját munkahelyén. Súlyos büntetés a beszolgáltatást szabotáló kulákokra A rimaszombati járási Nemzeti Bizottság büntető bizottsága, Csuvaj János 23 hektáros rimafürészi kulákot 100.000 korona pénzbüntetésre ítélte, mert az elmúlt évben nem "szolgáltatott be, 1220 kg marha- és 681 kg sertéshúst, valamint azért, mert a tervezett 4 darab szarvasmarha és 8 darab sertésállományt nem tartotta be. x ŕ