Uj Szó, 1951. december (4. évfolyam, 282-304.szám)

1951-12-14 / 292. szám, péntek

Izmaila, 1951 november végén. Ezt láttam Egyiptomban Alig érjük el a főváros első házait, autónkat defekt éri, egy hatalmas szeg fúrodott a gumiba. Kiszállunk s míg az autót javítják, bemegyünk a közelben egy foltozó varga nyomorúságos házikójába. A legnagyobb udvariassággal fogad bennünket. Kérdezzük, hogy látják a helyzetet, mit gondolnak, mit kell tenniök, hogy az angolokat minél gyorsabban elűzzék országukból. Egy válaszol valamennyiük nevében: „Nem hunyjuk le addig szemeinket, még éjszaka sem, míg az utolsó angol is el nem hagyja országunk földjét." Amikor arról kérdezzük őket, mit csináltak az angolok az utóbbi napokban városukban, a harag tüze gyúl szemükben. Felháborodva mondják: az angolok hajtóvadászatot rendeznek az emberekre, hogy aztán fegyveres őrizet alatt kényszerítsék őket munkára, élelmiszereket rabolnak az éhező lakosságtól. Izmaila lakóival beszélve azonban az a benyomásunk: olyan emberek között vagyunk, akiket nem tudnak megfélemlíteni. Ellenkezőleg, ha látjuk, milyen hidegvérrel beszélnek, milyen nyugodtan, magabiztosan járnak az utcákon, amelyeken gyakran feltűnnek az angol páncélkocsik, akkor megértjük, az angolok azok, akik félnek. Az állig felfegyverzett angolok félnek a fegyvertelen egyiptomiaktól. Azokban a negyedékben, ahol az egyiptomiak laknak, nem lehet látni egyetlen angól katonát sem, aki ne tartaná állandóan lövésre készen géppisztolyát. Undorító és nevetséges látvány. Ugyancsak érdemes megfigyelni azt, ahogy az angol urak járnak: elöl két szolga halad, kart karba öltve, mögöttük, két lépés távolságra, két angol katona, a géppisztolyt lövésre készen szorongatva — ez a kiséret. Midőn ez a furcsa menet útkereszteződéshez ér, az elöl haladó szolgák úgy tesznek, mint a gépkocsik, egyik kezüket abba az irányba nyújtják, amelybe akarnak fordulni, hogy jelezzék a mögöttük haladó katonáknak: jobbra, vagy balra át! Az arabok sokat nevetnek, tréfálkoznak ezen. Tudják, hogy mindez az angolok félelmét mutatja. Pedig az egyiptomiak nem akarnak rátámadni az angolokra. Igaz, hogy Izmailában a szerződés eltörlésének napján hatalmas örömtüntetést rendezett a nép, de ez a legteljesebb rendben és nyugalomban folyt le. Az angolok azonban nem bírták elviselni, hogy az egyiptomi nép örül szabadságának és tüzet nyitottak ' rájuk ... A tömeg erre megrohamozott néhány angol katonai jármüvet és felgyújtotta őket. A kővetkező napon az angolok orvtámadással megöltek egyiptomi katonákat, majd behatoltak az üzletekbe és fegyverrel a kezükben rabolták el az élelmiszereket. Azután razziákat rendeztek, hogy embereket fogdossanak össze munkára, kirabolták a járókelőket, elraboltak mindent, ami csak kezük ügyébe esett: jeggyürütöl kezdve élelmiszerekig. Hallottunk néhány esetet arról is, milyen bestiális módon járnak el az angolok. Gyakran azt követelik az egyiptomi hatóságoktól, hogy egy bizonyos falut néhány óra alatt teljesen ürítsenek ki. Az egyiptomi hatóságok természetesen nem hajlandók üyen parancsot kiadni. Az angolok erre megrohanják a falut és erőszakkal elkergetik a lakosságot. Ez a módszer azonban nem minden esetben hozza meg a kívánt eredményt. Az angolok három napon át luába próbáltak behatolni egy faluba, amely a sít vatag szélén fekszik 10—20 kilométerre egyik táboruktól, mert a lakosság minden Kezeügyébe eső fegyvert, szerszámot megragadott és sikeresen védekezett. Az egyiptomi hősies ellenállásnak máris sok mártivja van. Legutóbb Port Saidban egy fiatal arab fiú közeledett egy angol raktár felé. Bán fegyvertelen volt, az angolok több gépíegyversorozatot lőttek ki rá. A kis vértanú testéből 80 golyót szedtek ki... Ezek a provokációk a gyűlölet viharát szítják fel az imperialistákkal szemben. Izmaila egyetlen laoksa sem hajlandó az angoloknak dolgozni, senki sem hajlandó eladni az angoloknak akár egy darab tűt sem. Szervezkednek a fiatalok is, mozgalom Indult meg soraikban, hogy egységesen szálljanak szembe hazájuk függetlenségét lábbal tipró angolokkal. Alberto Jacovlello, ez Unlta különtudósitója. DEVECSERI GÁBOR: Ueejed a fétup Aznap született decemberben Sztálin, huszonegyedikén, melyen az éj kezd zsugorodni és növekedni kezd a fény. Régi költők e naphoz sokszor fűztek homályos jóslatot. De ő úgy hozta a jövőt, hogy homályos multat oszlatott. Homályos szennyes éjsötét évszázadok falába ő Leninnel vágott ablakot, hogy felragyogjon a jövő. Felragyogott, árad, növekszik, győzelmesen terjed a fény, szélesedő napokat gördít ötéves tervek kerekén. E fényt, e győztesen növekvőt Ő hozta hozzánk is, Sztálin mert negyvenötben ez csillant föl Szabadító fegyverein. Éljen soká! A Béke pártja a széles földön zengi őt, csattogjon hát szép lobogója az újuló szivek fölött! Sztálinhoz száll a hálaének, ki a jövőnek apja lett, ki a Vörös Térről felénk is derűs mosollyal integet. A fénnyel együtt született, minden napját ez járja át, s a fényben szikrázó jövő ragyogja vissza mosolyát! J