Uj Szó, 1951. november (4. évfolyam, 257-281.szám)

1951-11-24 / 276. szám, szombat

1951 november 24 U J §10 A Stoll werck-gyár lévai üzemének példás kötelezettségvállalása A Stollwerck-gyár lévai üzemet amely élmunkástizem és 87%-ban nöi munkaerővel dolgozik, november 20-án nagy lelkesedés és öröm köze­pette teljesítette az ötéves terv har­madik évét. E terv idöelötti teljesí­tését a Nagy Októberi Szocéaüíta Forradalom és Sztálin elvtárs szü­letésnapja alkalmából ajánlotta fel az üzem munkássága. Kötelezettségvál­lalásukat úgy sikerült teljesíteni, hogy a gyár a magas munkamód­szer eléréséért a választervezéssel kapcsolatban technikai és gazdasági előkészületeket foganatosított. Eze­ket az előkészületeket 12 pontban foglalta össze az üzemi tanács, | amelyeket két hónappal ezelőtt rea­lizáltak. Meg volt könnyítve a munka és ez a legfőbb oka annak, hogy ezt a vállalt kötelezettséget pontosan tudták teljesíteni. Az előkészületek főleg abban álltak, hogy megjavítot­ták a formákat, a szerszámokat rend­behozták, két újítójavaslattal járult hozzá a munkásság a munka gyor­sabb menetéhez és következetes po­litikai és meggyőző munkával sike­rült elérni azt, hogy minden munkás személyes ügyének tekintette a vál­lalt kötelezettség teljesítését. Hang­súlyoznunk kell, hogy a sikerben legnagyobb része a gyár öntudatos munkásságának van. A Nagy Októberi Szocialista F orradalom 34. évfordulója és Sztá­lin elvtárs közelgő születésnapja alkalmából a mi munkás kollektí­vánk kötelezettséget vállalt, hogy az ötéves terv harmadik évét 1951 november BO-ára teljesíti. E becsületbeli kötelezettségvállalásunkat mindannak ellenére, hogy különféle előre nem látott nehézségeket kellett leküzdenünk, munkáskollektívunknak és a többi munkástársaknak szorgalmával és példás együtműködésével sikerült teljesítenünk és november 20­án este 22 órakor az ötéves terv harmadik évét befejeznünk. Továbbra is igyekezni fogunk, hogy munkánkkal hozzájáruljunk a világbéke biztosításához. Elvtársi üdvözlettel Az üzemi pártszervezet, a szakszervezet és az üzemi tanács felelős tényezőinek aláírásai. Gyermekek harca a békéért A szép novemberi napsütésben gyermekek játszadoztak, egy épít­kezés előtt. A csalogató napsugár hozhatta ki őket az utcára. Katonás­dit játszottak. Megkapóan kedves volt a gyerekcsoport és önkéntele­nül megálltam egy pillanatra és fi­gyeltem játékukat. Egyszerre, nem tudni honnan, harci páncélsisakot tet­tek a fejükre és hangos csatakiál­tásukból visszhangzott az utca. öten voltak a gyerekek és magyarul be­széltek. Megrohamozták a kőraká­sokat és diadalordítással elfoglalták. Fegyverzetük fapuska és fakard volt és ezekkel végezték a harci mozdu­latokat. A legnagyobb csatázás kö­zepette megjelent közöttük egy 10 —12 évesnek látszó idősebb gyerek, aki egy kis ideig figyelmesen nézte őket, majd leállította játékukat és szlovák nyelven tanácskozni kezdett velük. Rövidesen megegyeztek. Pár perc leforgása alatt a harcisisakot és fegyvereket eldobálták, egy bot­ra fehér rongyot kötöttek, amelyen ez a szó volt olvasható, szénnel fel­írva (fejüket összedugva irta ezt a hat gyerek gyorsan) „Mier". És fel­másztak a legmagasabb kőrakásra és kitűzték a fehér zászlót. Ez a jelenet meghatott és megindított. Ebből a kis jelentből is láthatjuk, hogy a gondos tanítás és nevelés nem vész kárba gyermekeinknél. Mert ha ezek a gyermekek szlová­kok és magyarok, megértették egy­mást, megértették azt. hogy a bé­kéért kell harcolniok és megértet­ték, hogy a békért közösen kell har­colni. A mi gyermekeink lelkében gyö­keredzik a béke utáni vágy, míg s nyugati államokban gyűlöletre é? ellenségeskedésre nevelik őket és megmérgezik lelküket. A népi de­mokratikus államokban a béke és az egymás megbecsülésének szelle­mében nö fel a gyermek. Miután a gyermekek játékát vé­gignéztem, még jobban megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy igenis, a béke győzni fog. Krausz Sára, munkáslevelező Emelkedik nőink öntudata A lévai járás egyik falujában, Nagyod községben, az egész falu be­lépett a III. tipusú Egységes Föld­műves Szövetkezetbe. A mi asszo­nyaink már tisztában vannak azzal, mit jelent az Egységes Földműves Szövetkezet, mit ad a dolgozó asz­szonyoknak. A nagyodi asszonyok bekapcsolódtak a szövetkezet min­den munkájában. Tisztában vannak azzal, hogy a szövetkezet az övék és ahogyan gazdálkodni fognak, úgy fognak élni. Ezt a tényt bizonyítja a következő eset: A beszolgáltatási kötelezettségen kívül 150 métermázsa hagyma be­adását is vállalták. Ez a hagyma­mennyiség egy kisgazda padlásán volt szétteregetve. Ide jártak estén­ként az EFSz dolgozó nöi a hagymát tisztítani, hogy minél előbb beszol­gáltathassák. Meglátogattuk őket és elvezettek minket erre a padlásra, ahol közö­sen dolgozgattunk a hagyma tisz­tításán. Munka közben elbeszélget­tünk az őszi mezei munkákról, a nemzetközi helyzetről stb. Kérdé­sünkre, hogy miért válogatják a hagymát, öntudatosan azt felelték, hogy a nagyobb hagymáért 9 koro­nát kapnak, a kisebbért csak 6 ko­rona 80-at. Feltettük azt a kérdést, hogy ezért a tisztogatásért milyen jutalmazást kapnak. A legnagyobb meglepetésünkre kórusban felelték, hogy semilyen jutalmazást; ezt bri­gádban csinálják, hisz ez az ö ter­mésük és maguknak dolgoznak. Ez a felelet világos és érthető volt. Kiérezhető volt felőle a szö­vetkezet asszonyainak biztos érzése és erős meggyőződése, hogy a saját­jukon dolgoznsk, maguknak és evvel a munkával a saját szövetkezeti gazdálkodásuk emelését segítik elö. Az Egységes Földműves Szövetkezet női eddig már 2896 munkaórát dol­goztak le. E látogatás alkalmával azt•'. a javaslatot tettük, hogy alakítsák meg Nagyodon a Csehszlovákiai Nőszö­vetség helyiszervezetét. Ezt a javas­latot nagy lelkesedéssel és örömmel elfogadták. Reméljük, hogy Egységes Földmű, ves Szövetkezeteinkben egész Szlo­vákiában ilyen öntudatosak lesznek dolgozó asszonyaink és akkor meg vagyunk róla győződve, hogy gyor­sabban elérjük kitűzött célunkat, a falu szocializálását. Stríbulová, az SzKP lévai járási párt­szervezetének előadónöje. Büszkék vagyunk rád Mester Anna Nem mulaszthatom el, hogy ne szól­jak hozzád Mester elvtársnő. Amikor megismerkedtem veled és munkáddal az üj Szóból, valami furcsa melegség járta át a szívemet. I Csodálom kemény elhatározásodat, harci készségedet, amikor azt mond­. tad a bányavezetőnek, tvállalom a munkát, a bányamélyében akarok dolgozni«. Ezzel a kijelentéseddel ra­gyogó példát mutattál a dolgozó nők­nek. De még szebb az, hogy ilyen eredményeket érsz el a termelésben. | Tehát állód szavadat és megmutattad a bányavezetőségnek, hogy egy nő is érvényesülhet a munka minden vona­lán, csak erős akarat kell hozzá. Lát­talak odahaza is téged, a boldog csa­ládi otthonodban, munka után pihen­ni. Büszke lehet rád férjed, mert a szocializmus építésén dolgozol épp úgy, mint ő, vállvetve, közösen épí­titek gyermeketek boldog jövőjét. Ez az igazi boldogság, ahol az asszony és férje a munka vonalán is együtt haladnak. Férjed büszkén nézhet rád. hisz igazi hős vagy a munka front­ján. A mult kapitalista rendszerben mi nők nagyon el voltunk nyomva. Nem emelhettük fel szavunkat, nem szól­hattunk hozzá semmihez, mert mi je­lentéktelen, kenyérfogyasztó, tehetet­len, semmihez nem értő, gyenge lé­nyek voltunk a férfiak szemében. Hányszor hallottuk: az asszonyé a főzökanál és ne üsse orrát a férfiak dolgába. Es hányszor hallottuk azt, hogy az asszony csak verve jó és csak pletykázni tud. Ha ez igy volt, az az elmúlt társadalom bűne volt. Rá volt kényszerítve a nő erre a semmitevés­re, a vizitelésre, a korzózásra, nem is beszélve erkölcsi süllyedéséről, amely­re szintén a régi társadalom kénysze­rítette. Szolgálni sem szolgálhatott mindegyik, és gyakran nem volt ki­útja a proletár vagy parasztlánynak más, minthogy testét árulja. Mindennek végetvetett a dicső Vö­rös Hadsereg által való felszabadulá­sunk. Nekünk nőknek is meghozta a szabadságot és a régi, megalázott év­századokig tartó elnyomott keserű életből a szabad életbe kerültünk. Egyenjogúak vagyunk, olyan foglal­kozást választhatunk, amely nekünk a legjobban megfelel. Tudnunk kell azonban, hogy mi a kötelességünk. Építenünk kell és lan­kadatlanul dolgoznunk, hogy meg­valósítsuk az új világot. A hosszú el­nyomás alól felszabadulva, vállvetve akarunk küzdeni, hogy bebizonyítsuk azt, hogy mi is tudunk dolgozni és hogy ha a szocialista rendszer min­ket, mint egyenrangú polgárokat ér­tékel, ennek a bizalomnak meg is fe­lelünk. Mindezeket a kérdéseket, amelyeket felvetettem, Anna elvtársnő, te meg­értetted akkor, amikor követelted, hogy vegyenek fel a bányába. Téged is forró szereteted és végtelen hálád a szocialista haza iránt vezetett a bányába. Büszkén mondom mindezt, mert tele van a szívem boldogsággal, amikor rátok gondolok, bányászlányok és asszonyok, akik megértettétek, hol a helyetek és hol van a legnagyobb szüksége rátok a szocialista hazának. PROKSZ ETA a> munkásszerkesztő-tanfolyam hallgatója, Pöstyén A ligetfalusi pártszervezet gondoskodik a dolgozók gyermekeiről A mult hét szombatján a ligetfalusi Szedlácsek-utcai bölcsőde felett véd­nökséget vártait a második számú pártszervezet. A védnökség átvétele kisebb ünnepség keretében történt, amelyen résztvettek a Párt és a Ke­rületi Bizottság tanácstagjainak ki­küldöttei. Az ünnepi beszédet Méry elvtárs mondotta. Beszédében hang­súlyozta, hogv mindenkinek legfőbb igyekezete legyen a gyermekek jövő­jét biztosítani. Felhívta a megjelentek figyelmét arra, hogy éppen Ligetfalu az a hely, ahol legjobban érezték a háború borzalmait, ahol még nem fe­lejtették el, mit műveltek a bestiális fasiszták, akik kíméletlenül legyilkol­ták a gyámoltalan gyermekeket, a te­hetetlen betegeket. Beszéde végezté­vel ígéretet tett, hogy a második szá­mú helyi pártszervezet közigazgatás vizetőivel és a szülőkkel szorosan együttműködve teljes megértésben és felelőssége tudatában fog azon dol­gozni, hogy a gyermekek második otthonává váljon a bölcsőde. Eiután kultúrprogramm követke-i zett a 29. népiskola diákjai és a ,26. magyar népiskola növendékei felvált­va adtak elő szlovák és magyar mű­sorszámokat. A programm egyik leg­kedvesebb száma volt Kmetko Teréz 4 éves kislány harmonikaszólója. Az ünnepség a Munka dalának eléneklé­sével ért véget és mindenki azzal a megnyugtató érzéssel hagyta el a bölcsődét, hogy a Major elvtársnő ve­zetése alatt álló egészségügyi peda­gógiai személyzet a ligetfalusi új böl­csődét arra a nívóra emeli, amelyet a dolgozó társadalom elvár tőlük. Kopacsek Irén. oAz Siet & ftdiíL£ JÚLIA JEGŐSINA — Megpróbálom — gondoltam —, ha nem felelek meg a felvételi vizs­gán, akkor csakugyan hazamegyek. Felvettek. A vizsgálóbizottság vezetője, egy Marx nevű elvtárs, nagyon okos és jó ember volt. Be­küldött egy diákotthonba. Sokáig ő tartotta bennem a lelket, amíg új helyemen egy kissé megnyugodtam. Pénzem alig volt: nyolc rubelem maradt. És még nagyon sok idő volt hátra az ösztöndíj kifizetésé­nek napjáig. Leültem és levelet írtam F j odor­nak. A levél nagyon rövid volt. és könnyeimtől elmázolódott az írás. „Drága Fégyja — írtam. — A ta­nulást semmiképpen ne mtudom ab­bahagyni. Itt maradok Szverdlov­szkban. Pénzem egyáltalán nincs. Nagyon kérlek, küldj. Akármilyen keveset is, dé küldj." A levelemre nem kaptam választ. A nyolc rubelem elfogyott és na­gyon komornak láttam a jövőt. Sze­rencsémre Marx elvtárs most is se­gített rajtam. Munkához juttatott. Ideiglenes esti munkámért az inté­zet gazdasági hivatalában ellátást kaptam és még valami kevés fize­tést is. A téli szünidő alatt elhatároztam, hogy a kisfiamat elhozom Ufából. De mikor hazamentem, Fjodor vá­ratlanul kijelentette, hogy ő is ve­lem jön. A mi intézetünkben ka­pott asztalosmunkát és Igy életünk kissé könnyebb lett. A szép ufai lakásunk után a szverdlovszki kis zugocska szűknek bizonyult. De számomra most az volt a fontos, hogy a család újból együvé került. A munkásiskolal képzettségem után nagyon nehéz volt a mostani tananyag. Az elméleti matematika és más hasonló tárgyak magasabb előképzettséget kívántak. De az elv­társak mindenben segítségemre vol­tak. Ez a harmincas években volt, ami­kor a diákok túlnyomó többsége a főiskólákra egyenesen a középiskolák padjaiból kerültek. A mi csoportunk­ban csupa fiatal volt, én pedig már elmúltam harminc éves. Már a fiam is iskolába jár. Ebben az időben nők még csak nagyon kevesen mentek a műszaki főiskolára, Inkább az orvosi és a pe­dagógiai fakultások Típnzották őket. Velem egy üt csak egy Sura wevü fiatal lány tanult itt. Nagyon szigorú és hallgatag lány volt, távoltartotta magát a fiúktól. Velem az egész cso­port nagyon jó viszonyban volt. Sze­mélyes ügyeikben is úgy jöttek hoz­zám tanácsokért, mintha az anyjuk vagy az idősebb nővérük lettem volna. Egy év elteltével az Intézettől egy szép, világos, barátságos szobát kap­tam. Fjodort kinevezték az intézet gazdasági intézőjének. Most már könnyebben ment a tanulás. De a megpróbáltatások mégsem értek véget. Az út. amelyet magam választottam, nagyon kanyargósnak bizonyult. Különben is: a felfelé ve­zető út mindig nehéz. Sokszor eszem­be jutott Korolenko egy szibériai elbeszélése: emberek eveznek a fo­lyón egy csónakban s előttük, egé­szen közelben, egy lángocska világít. De ez a kis fénypontocska csak a szemnek van közel; a csónak már egy órája, már két órája úszik a vi­zén és a lángocska még mindig előt­te van. Ez csalogatja, biztatgatja és mutatja az utat. Az emberek életében is vannak ilyen útmutató lángocskák. És bár sok nehézséggel kellett megkiizde­nem, mégis úgy éreztem, úgy gon­doltam, hogy tulajdonképpen szeren­csés ember vagyok. Az én életemnek is volt egy ilyen fénypontocskája, volt egy nagy célom és ez a cél nem. csak az enyém volt... hanem közös cél, amelyen ezernyi ember indult el. Ez a gondolat segített felülemelked­nem a mindennapokon és mindig csak előre tekinteni. Gyakorlatra először a verh-iceti fémipari gyárba kerültem. Tizen jöt­tünk ide a főiskoláról. Engem egy kis esztergapad melk' állítottak, hogy csináljak csavarmenetet egy henger­szegre. Maga a mester tanító .t. Első munkám kissé görbére sikerült és szomorúan nézegettem. De a mester megvigasztalt: — Megtörténik az mással is! Csak bátrabban mozgasd a kezedet! Tanácsát meg is fogadtam és egész hónapos gyakorlatom alatt nem ron­tottam el semmit. Élmunkás persze nem lettem, de a normát elvégeztem. Az első gyakorlat megerősítette bennem a hitet, hogy a gyárban van a helyem. A második évben már sza­kosították a főiskolákat. Én a he­gesztő-osztályra kerültem és már az első előadásokon éreztem, hogy ez az a szakma, ami valóban érdekel. Prugyenszkij, a dékánunk, kijelen, tette: — Hegesztő-iparunk még gyermek­cipőben jár. Nektek kell meghonosí­tani a hegesztés új módszerét, hogy minden gyárban, minden építkezés­nél ezt használják. Nem könnyű ez a feladat, hiszen le kell győzni az elavult felfogást, a hitetlenséget. De ha sikerül, rövidesen sok olyan mun­ka válik feleslegessé, amelyet ma még nélkülözhetetlennek tartanak. És akkor meglátjátok majd, milyen nagy és fontos szerepe lesz a hegesz. tésnek. A hegesztés történetének száraz fejezeteit úgy olvastam, mint valami nagy, érdekes regényt. Sokat gondol­tam a permi gyár Szlavjánov nevű, szerény mérnökére, aki a hegesztés­ben már hatvan évvel ezelőtt elsőnek alkalmazta a világon az ívfényt és ezzel új korszakot nyitott a techniká. ban. És később ezt a tehetséges mér­nököt agyonhajszolták a cári csinov­nikok* és módszere hosszú időre fe. ledésbe merült. Lám, a fényivet is mindenütt vVolt.% i;<-nek nevezik. Mennyi igazságtalanság rejlik ebben * Csinovnyik: cári hivatalnok. az egyszerű elnevezésben. Az első elektromos fényív 140 évvel ezelőtt gyulladt ki, de nem Olaszországban Voltánál, nem is Davy angliai labo­ratóriumában, hanem nálunk, itt Oroszországban, a mi kiváló tudó­sunknál. az orosz Petrovnál. Nap-nap után újabbat és újabbat tudtam meg a hegesztésről és nagy örömmel töltött el tudásom bővülése. A főiskola két utolsó évét kitűnő eredménnyel végeztem. A fényképem állandóan kint volt a vörös táblán. Most már nem voltak kétségeim, hogy mérnök lehet belőlem, tudtam, hogy semmi és senki meg nem állíthat a tudományhoz vezető úton. Jó előmenetelemért az intézettől bérletjegyet kaptam az ottani színhá. zi és opera-előadásokra. Többnyire fiammal, Mityával mentem. Fiam szenvedélyes operalátogató lett. Lát­tuk az Anyegint, a Rigolettót, Aidát. Hazamenet részletesen megtárgyal­tuk a látottakat és hallottakat. Megkezdődött a diploma megszerzé­se előtti gyakorlat. Ezek döntő fontos, ságú napok voltak. Témám nagyon ér­dekes, tudományos és egyben gyakor. lati feladat volt — nagy teherbírású, fedett vasúti kocsik hegesztése ívfény helyett kontakt-hegesztéssel. Félévig tartott, amíg elkészültem vizsgafeladatommal. Aki végzett al­kotó munkát, megérti, mit jelentett ez a félév. Hol újjongtam valami si­keren. hol elkeseredtem a balsikeren. Végül mégis csak elkészült a tervem. És azt a Közlekedési Minisztérium el­fogadta kivitelezésre. Ennél nagyobb sikere nem is lehet egy vizsgafelada­tot készítő diáknak. (Folytatás)

Next

/
Oldalképek
Tartalom