Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-07 / 236. szám, vasárnap

9 1951 jktó^.r 28 Iparunk államosítása tette lehetővé gyorsabb fejlődésünket, szebb jövőnket a szocializmus ielé Hat évvel ezelőt harcolták ki a dolgozók a Csehszlovákiai Kommunista Párt vezetésével a kulcsipar, a bányák, a biztosítóintézetek, és ipari központok államosítását. A burzsoá politikusok mindent megtettek, hogy a forradalmi hullámot és az államosítás radikális piogrammját meghiúsítsák. Maga Benes elnök nyiltan kijelentette, hogy sokkal nyugodtabbnak érezné magát, ha az államosítási törvény részletekben valósulna meg. Mindezeknek a mesterkedéseknek ellenére dolgozó népünk kiharcolta az államosítást és ezzel megvalósult az, amiért már 1920-ban harcolt munkásságunk, megvalósult az, hogy a nép úrrá lett hazájában. Az államosítás hatodik évfordulóján meglátogattuk gyáraink munkásait és megkérdeztük tőlük, hogy milyen változásokon ment át n gyár, a műhely, a munkapad, am'óta már nem a kapitalisták, a tőkés kizsákmányolók, vagy idegen társaságok birtokában van. Elsőnek a Kábel-gyárba látogattunk el, ahol az üzembizottság irodájában régi munkásokkal beszélgettünk az államosítás tényéröl és a megváltozott életformáról, amelyben a dolgozóknak már nem kell félnie attól, hogy máról-holnapra a.z utcára kerül. Itt ül velünk szemben Vavrovics János élmunkás, aki . >ár 21 éve a gyár alkalmazottja, tehát ismeri a gyár egész fejlődését. Mosolyogva meséli, hogy ő a gyár első élrnunkásai közé tartozik és már 1949-ben motorkerékpárt kapott jó teljesítménye jutalmául. Az államosításról így nyilatkozik: — Mi munkások már 1920-ban meg akartuk valósítani az államosítást, de akkor a kapitalisták meghiúsították szándékainkat, a munkásság kezdeti forradalmi lendületét megtörték, fokozatosban visszavették azokat az engedményeket, amelyeket kezdetben kénytelenek voltak megadni a munkásság fokozódó sztrájkmozgalmai következtében. Egész más lett a helyzet 1945-ben, amikor a Szovjet Hadsereg felszabadított bennünket és amikor természetes volt, hogy a dolgozó nép államosítási követelésének nem lehet többé ellenállni. — Milyen különbséget látsz a jelenlegi államosított gyárak és a | régi gyárak között? ! — Elsősorban — válaszolja Vavrovics elvtárs, — abban van a különbség, hogy az államosítás tényével biztosítva van számunkra a biztos kenyér, a mindennapi kereset, nem kell többé attól félnünk, hogy a tőkés az utcára dob bennünket Mert hiszen a kapu előtt százszámra álltak a munkanélküliek és ezek közül a munkanélküliek közül a tőkés bármikor kaphatott, annyi munkást, amennyit csak akart. Az üzembizottság irodájában velünk szemben ül az üzem másik dolgozója, Veselsky Pál, aki egyben az őrség vezetője is. Még fiatal ember és amikor mosolygó kék szemébe tekintünk, bátran válaszol minden kérdésre és látszik rajta, hogy a gyár éa annak minden kis része szivügye. — Az államosítás tényével kapcsolatban nekem is sok mondanivalóm lenne, mert amikor ma a megváltozott viszonyok között magunknak termelünk, akkor önkéntelenül eszembe jut, hogy milyen életem volt nekem ós hogyan kellett harcolnom minden falat kenyérért. Az apám, — mondja — Veselsky Pál, vörös katona volt, és elesett a háborúban Nekem magamnak is sokat kellett kilincselnem munka után, míg végre 1936-ban munkához jutottam. De nemsokáig örülhettem ennek, mert elbocsátottak. És ez így ment egészen a felszabadulásig. Azt a gondnélküli életet, amit most élek, sohasem ismertem. Most Bors Lajos szólal meg, aki azelőtt a Dynamit-gyárban dolgozott még az első Köztársaság idején. Annak megvilágítására, hogy milyen volt a helyzet a Dynamitgyárban abban az időben, ezeket mondta: — A Dynamit-gyár egyik mestere nyiltan megmondta, hogy „Lajos, most két hétig otthon kell maradnod, hogy ne legyen jogcímed a szabadságra." Bizony igy nézett ki a gyár, amely a tőkés kezén volt. Még a szabadságpénzt is sajnálták a dolgozótól. Most pedig az államosított gyár biztosítja számunkra a fizetett szabadságot. Sós János lakatosmester az államosításról igy nyilatkozik: — Egyről nem szabad elfeledkeznünk. A Szovjetunió segített bennünket ahhoz, hogy az államosítást megva- egész életében munkásként dolgolósíthattuk és ezzel a munkásság | zott és csak nemrégiben került ebrégi vágya teljesült. Mert már 1918—19-ben is akartuk az államosítást, akkor a reakció ereje nagyobb volt. És Benes és a többiek esa k ígéreteket tettek nekünk, \le még véletlenül sem gondoltak arra, hogy ezeket az ígéreteket betartsák. Én is emlékszem a múltra és ez a múlt úgy él bennem, hogy amikoi a részvényes, vagy a gyártulajdonos végigjött a munkatermen, akkor még a tízórai is kiesett a kezemből. Éppen ezért sokszor eszembe jut, hogy a mai fiatalok nem tudiák megbecsülni és nem tudják ér

l'keJni a mai megváltozott helyzetet, hogy a nyakukon nem ül egykét hajcsár. Látjuk tehát, hogy a Kábel-gyár munkásai mindenben helyeslik az államosítást és az államosítás hatodik évfordulója alkalmából csak ménr nagyobb lelkesedéssel harcolnak a nagyobb teljesítményekért, mc

f tudják, hogy ezzel a világbékét segítik elő. * A Slovnaftban is alkalmunk volt: munkásokkal, értelmiségiekkel beszí'^etni az áľamosítás hatodik évfp 1''ója alkalmából. E'sőnek Ealázs Vendel elvtárssal ismerkedtünk meg, aki jelenleg a? üzemi pártszervezet titkára és a munkaerő toborzási ügyek előadója. Róla el kell mondanunk, hogy be a vezető pozícióba. Érdekesen mesélte el, hogy milyen volt a helyzet a Slovnaftban az első Köztársaság idején. — A Slovnaft angol-német társaság volt és Így az a. pénz, ami az üzemi munkások kizsákmányolásából a tőkések zsebébe vándorolt, nem ie maradt az országban. Ez a kizsákmányolásnak még egy kü'ön fokozottabb formája. A tőkések itt létesítettek üzemeket, mert itt kaptak olcsó munkaerőt és a hatalmas hasznot külföldre vitték. Az u. n. szlovák állam alatt német társasággá lett üzemünk és akkor a német tőkések zsebébe vándorolt a. haszon. Felszabadulásunk után közvetlenül nemzeti gondnokokat neveztek ki az üzem élére, azonban ezek sem voltak jobbak elődeiknél, mert formálisan kirabolták az üzemet. Elfeketézték, eladtak fontos nyersanyagokat úgy, hogy amikor az államosítás után az üzembizottság és az igazgatóság átvette a vezetést, szinte a semmiből kellett kezdeni. És mégis nagy eredményeket értünk el. Mi tette ezt lehetővé? Elsősorban az, hogy az államosítás következtében, miután a kizsákmányolás megszűnt, egész más munkamódszereket kezdtünk bevezetni és míg azelőtt egy emberért dolgozott mindenki, most a dolgozók egymásért és egymás jobb jövőjéért teljesitik túl normájukat. Nálunk többé egy munkás sem lakik pincelakásban és nekünk jutott jutalmul tavaly jó munkánkért, hogy repülőgépen mehettünk a Tátrába. Amikor az első Köztársaságban például este 8-ig dolgoztam és ki voltam halálosan fáradva, nem volt kedvem semmivel sem foglalkozni. Teszárik János elvtárs szól bele most a beszélgetésbe, ő az üzem káderosztályának vezetője. A szenicai selyemgyárban dolgozott hosszú évekig. — Gyárunkban a fasiszták alatt még rosszabb volt a helyzet — mondja. — A szlovákok és magyarok számára nem volt munkalehetőség. A kapuk előtt viszont százak álltak, akik munkát szerettek volna kapni. A mérnök a százakra menč tönvsgből egy-egy embert mindig kiemelt. Elképzelhető, hogy a többi várakozó munkanélküliek között ez milyen felháborodást keltett. De ezeket a kiválasztott embereket sem alkalmazta azonnal, hanem hosszú vizsgálatnak vetette alá. Keresztes Ottó, az üzem egyik munkása így világítja meg az államosítás előtti viszonyokat: — Engem is elbocsátottak abból az üzemből, ahol dolgoztam, rnikoi szabadságra lett volna jogom és csak akkor lehetett munkát kapni a munkaközvetítőben, ha valami ajándékot hoztunk a tulajdonosnak. Mindezeket a múltbeli tényeket tudtuk és mindezekre emlékeztünk, amikor a gyűléseken követeltük az államosítást. Megint Balázs elvtárs veszi át a szót — 1945-ben, mikor végül a követeléseink teljesültek és a gyárat államosították, akkor az összebombázott és kirabolt gyárban minden tőke nélkül kezdtük meg a munkát, s egy hónapig fizetés nélkül dolgoztunk. És csak egy hónap eltelte után tudtuk a munkásoknak a béreket kifizetni. A munkások a szerszámok hiánya ellenére is dolgoztak, mert megértették, hogy többé nem a reakciónak és a tőkéseknek termelnek, hanem magijknak. Az államosítás hatodik évfordulóján, mi, a Slovnaft munkásai kötelezzük magunkat, hogy még nagyobb lelkesedéssel és még nagyobb építő akarattal fogunk dolgozni, hogy az államosítással kivívott sikereinket ne csak megtarthassak, hanem tovább is fejleszthessük. Vidor István. Az államosítás hatodik évfordulóján (Folytatás a* I. oldalról) évfordulóján, nyugodtan és büszkén mondhatjuk: a dolog nehezen már mögöttünk van. Az államosított ipar új büszkeségei, a január 1-én már acélt adó Klement Gottwaldmüvek Kuncsicén és az 1953-ban meginduló Kohászati Kombinát az országszerte épülő száz meg száz új gyár, vízierőmü, újonnan megnyitott bányák hirdetik a tervgazdálkodás és a szocialista gazdasági rend győzelmét, amely a munka magasabb termelékenységét teremtette meg, mint amire a kapitalizmus képes. A Párt és Gottwald vezetése alatt tovább haladunk a megkezdett úton, azon az úton, amelyet a bolsevik párt és Sztálin elvtárs mutatott nekünk és államosított iparunkkal új győzelmeket aratva biztosítjuk népünk békéjét és szabadságát. Horváth László. A gyárak államosítása: a munkáscsaládok jólétét és boldogságát jelenti A Stollwerck csokoládégyár egyik nagy munkatermében olt, ahol a csokoládéfigurákat csomagolják már a karácsonyi dobozokba, hangos vita és csoportosulás van az egyik sarokban. A műszak letelt és egyes munkásnők se szép szóra, se erélyes szavakra nem hajlandók túlórázni, holott karácsony előtt vagyunk, a legnagyobb munkában és a tervet teljesíteni kell. Dobossy lledvig 22 éves fiatal munkásnő, aki Felsőszeliben lakik és hoszszabb idő óta szorgalmas és becsületes dolgozója a gyárnak, szorgos ke* zekkel, ügyesen csomagolja a csokoládéfigurákat. Az egész lényéből megelégedettség árad, látszik, hogy nem kényszerből dolgozik ilyen szorgalmasan, hanem öntudatból, jó viszonya van a munkához. Megindul a beszélgetés közöttünk, percek múlva már úgy elmélyedünk a mondanivalóba, mintha régi ismerősök lennénk. A közelgő okt. 28-ról beszélgetünk. — Igen, tisztában vagyok azzal, mit jelent számunkra a gyárak államosítása. Most már nem zsarolnak minket a gyártulajdonosok, most már nem kell cselédeskednem, az üzem a munkásoké és ezt lépten-nyomon érzem is. Hogy megértsétek, mit jelent nekem a megváltozott, élet, elmondom életrajzomat. Apám urasági cseléd volt. majd árendás földeken dolgozott. Tizen voltunk testvérek. Már mikor az ötödik elemibe jártam, nyáron valami munkát vállaltam, hogy ősszel megint iskolába járhassak. Még 15 éves sem voltam, amikor abbahagytam a tanulást és a kendergyárba mentem dolgozni. Nem sokáig volt ott munkám, szolgálni mentem. Apám két helyen dolgozott, a határban az árendás földeken és még béres is volt. a földesúrnál. Igy nőttünk fel, amíg eljött az az idő, amikor a munkásosztály vette át a hatalmat az országban, azóta gyárban dolgozom Senki sem parancsol nekem, vezetőink fegyelmet tartanak ugyan, mert erre szükség van, hogy a munka rendben menjen, de szépen beszélnek velünk, mint azon dolgozókkal, akik részesei a gyárnak. — Sugyon szeretek itt dolgozni. A műszakom letelte után este a kapusnál tartok szolgálatot, helyettesítem a munkatársnőmet, akinek apró gyermekei vannak és haza kell mennie azokat ellátni. Jó munkám elismeréséül már itt kaptam egy kedves kis szobát a gyár mellett és azóta, amióta nem kell reggel és este utazgatnom, még több időm telik a munkára. Belemelegedik a beszélgetésbe Dobossy Hedvig és fellelkesülten folytatja: -— Dolgozni, segíteni kell, hogy a tervet teljesíthessük, mert a mi jó munkánk biztosítéka annak, hogy a régi világ már nem fog visszajönni. Dolgozni kell. Iiogy béke legyen. En ezt nagyon jól megértem, de szeretném megértetni munkatársaimmal is, akik közül sokan csak azt várják, hogy mikor tehetik le már a munkát, hogy személyes kedvteléseiknek élhessenek. Hogyha már megéltük ezt, hogy a gyár a mienk, hogy nem hajszol minket a gyárigazgató, akkor dolgozzunk, hogy ne maradjunk le a tervben. \ — Amint, mondtam, nagy család vagyunk. Apám és én itt dolgozunk Bratislavában, apám a Dynamitgyárban. Es ő, aki azelőtt urasági béres volt, most négy gépen dolgozik és nagyon szereti a gépeit. Fivérem a kendergyárban dolgozik az áztatóban, húgom velem itt a gyárban, öcsém az otthoni Egységes Földműves Szövetkezetben kovácstanonc. Kistestvéreim még iskolába járnak. Mire megérkezik a vonatunk este, a nagy családi asztal megterítve vár, körülüljük és nem fogyunk ki a beszédből. Mindenki a saját munkahelyéről beszél. 20 éves öcsém ragyogó szemekkel mesélte. hogy a szövetkezettől egy kis darab földet kapott megművelésre és hogy ezt mivel fogja beültetni és ennek a termését anyámnak fogja adni. Kis iskolás testvérem könyveit mutogatja, szaval, olvas, a legműveltebbnek érzi magát a könyvei között. Édesanyám a ház táján gazdálkodik, ezenkívül mindnyájunkra mos, varr. rendben tartjy a holminkat. Túlzás nélkül mondhatom, hogy soha ennyi kacsa és liba nem került az asztalunkra, pedig becsületesen beszolgáltatjuk, amit kivetettek ránk. — Mit jelent ez jövedelemben, ha ennyien dolgoztok? Megelégedetten felel rá Dobossy Hedvig: — Apám és bátyám 6000 koronát keresnek fejenként, én átlagban 3000—3500 koronát. Tehát ha a fiatalok kisebb jövedelmét nem is számítjuk, 15.000 korona a legkevesebb, amit havonta hazaviszünk. Hogyan telik el a vasárnap? — A vasárnapot a pihenésnek szenteljük, azonban az utóbbi négy hétben brigádra járunk. Nem zúgolódunk ezért. Rengeteg répa van a földeken, ha nem takarítjuk be, nem lesz cukrunk,, ugyanígy, ha a kukoricát kinn hagyjuk rothadni, nem tudjuk kihizlalni háziállatainkat. Még édesanyám is jár brigádba a dohányfűzéshez, hogy a férfiaknak füstölni valója legyen. •Jóleső érzéssel megyünk tovább a Stollwerck csokoládégyár többi munkatermeibe, azzal a reménnyel, hogy sok Dobossy Hedvigre találunk még a gyárban. Elérkezünk a gyár egyik legbonyolultabb munkahely ére, ahol a cukor. kákát főzik. Halbikova Máriin, elvtárs, nö üdvözöl. Külseje csupa derű és jóindulat, igazi elvtársi szívélyessé g gel fogad és mutatja meg munkahelyét. Halbikova elvtár snö politikailag feljett, öntudatos asszony, aki már sok-sok élettapasztalattal ren. delkezik. Német anyanyelvű, azon. ban már jól beszél szlovákul. — E

n megismertem az urak gazdálkodását a magam bőrén. Egészen a felszabadulásig a Dynamit-gyárban dolgoztam, A harc egy nagyobb falatka kenyérért s

0k m

egpróbáltatással járt. Rendőrrel kergettek el, amikor felemeltük szavunkat és másnap, amikor munkába jöttünk, kizártak a gyárból. Ezt mérlegelje ma a munkásosztály, hogy az, hogy most mi vagyunk a gazdák a gyárakban, sokezer mártír vérébe és sok emberáljlo. zatba került. A Szovjet Hadsereg segítségével elértük azt, hogy a hatalmas gyárak ma a munkásosztály kezébe kerültek. Éppen ezért nekünk, öntudatos munkásoknak, a még felmerülő nehézségeket le kell küzdenünk közösen. A mi gyárunkat úgy kell kiépítenünk, hogy amikor reggel ide jövünk, öröm fogjon el és hogy ezt elérhessük, mindenkinek segíteni kell. Munkánk közben járkálok munkatársnőim között, akik a falvakról jöttek, (íz idodákból jöttek

t igyekszem őket átsegíteni a nehézségeken, igyekszem őket meggyőzni a helyes útról. Ez nem könnyű munka, mert a reakció kihasznál mindent, hogy a mi munkánkat, megnehezítse. Személyes életemmel is bizonyítani tudom a megváltozott körülményeket, amit elősegített a gyárak államosítása. Mesélnem kell gyermekkoromról. Apám kőműves volt. Többen voltunk testvérek, de munkája apámnak csak tavasztól szeptemberig volt. A hoszszú téli hónapokban csak arra voltunk ráutalva, amit anyám keresett. Keserves telek voltak ezek. Ma az épitömunkásoknak egész évre biztosított kenyerük van. Az én fiam a repülőiskola növendéke.' Mikor hazajön szabadságra, örömkönnyekkei telik meg a szemem, úgy érzem, hogy ö már olyan less, mint egy szovjetkatona. Álmodhatott volna az én anyám arról, hogy a fia repülőtiszt legyen? Ha ezt átgondolom, akkor úgy érzem

t hogy érdemes volt harcolni Le. nin és Sztálin vörös zászlaja alatt. Mi, németajkú dolgozók, örömmel és hálatelt szívvel veszmk részt az utóbbi napok nagy eseményeiben. Píeck elvtárs, a Német Demokratikus Köz. társaság elnöke tartózkodik hazánkban és ezzel biztosítékát látjuk an. nak, hogy soha a német dolgozó nép nem lesz ellensége a csehszlovák dolgozó népnek és hogy a német dolgozó nép a csehszlovák néppel együtt erős békeharcbati f

0g k^zet. — Az üzem pártbizottságának tag. ja vagyok és minden erőmmel csak azt szeretném keresztülvinni, hogy dolgozó társaim megértsék a szocia. lizmus lényegét és hogy öntudatosan segítsenek az építőmunkában és ma. gukévá tegyék a péké megvédésének ügyét. T ur i M ári a.