Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-04 / 233. szám, csütörtök

1951 október 4 UJ SZU omoték Shm Mda Ellátogatott országába minden ősz szel Vadág grófja. Fáradtan és unot­tan utazott Párizson át haza. Leg­utoljára talán Norvégiában bolyon­gott. H ' 3zer holdas volt az orszá­ga Vadág körül. Fehérfedeles kas­télya állott neki itt ezer méterre a fa lutól. Betegarcú falu volt ez a Vadág. Szalmás kunyhóiba rongyos oláhok laktak, őseiket a gróf szépapja hoz­ta ide elűzött magyar jobbágyok he­lyébe. Tíz év óta magyarok is laktak Vadágon. Az Alföld menekültjei. Do­hányt termeltek itt a hatalmas gró­fi birtokon. Mikor érkéz "ík, még ma­gasan hordták a fejüket. Azóta megroskadtak ők is. Rongyosak és sápadtak, mint az oláhok. Félnek a bátor gondolattól is. Ha nagyot gon­dolnak: gyáván lehányják a szemü­ket. Ki ne olvassa a vétket belőle va­lami grófi írnok. A halál vidékének látszik e vidék. Együgyü emberlakőit letarolja az év a kastély számára. Buja földjéből kitudja őket. És viru­ló nyárban a dús mezőn úgy verejté­keznek itt az emberek, mintha vala­mi szomorú ország bűnösei volnának. Egyébként pedig csendes volt a gróf országa. Az ökröknek szabad volt bőgniök. A cséplőgépek is búg­hattak ké3ő őszig. Csak az ember­lárma volt tilos. És imberekből so­hasem is kívánkozott ki itt a hangos hang. öröm és harag elhagyta már őket régen. De ősszel mindig fölzendült az or­szág. Üri társaságban vadat űzött a gróf. A falu csenevész népe hajtotta a gróf elé olykor a vadat. Ilyenkor megszínesedett a vidék. Az álmos, rongyos, petyhüdt emberek is élni látszottak. Mintha mindenkinek jo­ga lett volna ilyenkor élni. Esténként pedig világolt a fehér fedeles kastély. A gróf úr és barátai mulattak. A cselédség nem engedett közelbe jutni senkit. Csak a leányoknak kellett Ilyen­kor besorakozniok. Minden embernö­vény vézna volt a gróf országában. De csolálatosan frissek és kemény húsúak maradtak a magyar kukás lányok. A dohányos emberek lányai­Ezekben még megörződött az Alföld ereje és melege. Talán a leányaik vagy unokáik csenevészek lesznek. így volt ez szokásban. Az urak mulatságára berendelték őszi vadá­szatokon a leányokat. Ajándékokat hoztak ki reggelenként a leányok s öreg szüleik örvendeztek. Valamikor oláh leányokat rendel­tek az urak. De ma már nem kelle­nek az oláh leányok. Egyre silányab­bak és rossz gyomrúakká tette őket az Ínséges táplálkozás. Legények is voltak a dohányosak között. Czingár, vékonypénzü, sem­mi legények. De néha harag feszítet­te az oldalukat. Mintha valami nagy emlékezés szállta volna meg őket. Hogy az urak elragadják sok esté­re az ő leányaikat, régen fájt már a legényeknek. De csak elsápadtak, sokszor szólni nem mertek. Sehogy­sem tudott egészen tisztán kiformá­lódni lelkükben az ő érzett nagy iga­zuk. Hogy jönnek ide büszke urak, kiké minden földi jó s ráadásul elkí­váuják szegény kukás legények leen­dő feleségeit is. Csak fehérek voltak a legények a vak és félszeg gerjedelem miatt. Bosszúra meg éppen nem gondoltak. A leányokat nem merték vallatni. Vadászatok estéin dörmögve s ko­rán feküdtek le. Csak a legények csúfja virrasztott. Ezt a legényt Tar Pistának hívták. Nyomorék Tar Pistának. Huszonöt éves volt s olyan magas, mint egy nyolc éves gyerek. Nyakatlan, rücs­kös arcú, béna balú, sánta lábú. Csak éppen, hogy mozgott szegény, ö volt a többiek vidámsága. A nyomorul­taknak a vidámsága: kegyetlenség. Nyomorék Tar Pista mintha azért született volna, hogy ezek az árny­emberek is nevessenek néha valaki rovására. Soha leány komolyan reá nem né­zett nyomorék Tar Pistára. Soha még olyan messze nem esett a csó­koktól férfiember, mint ő. Nem is remélte a csókokat Tar Pista. Pedig a vére talán a legszerelmesebb és a legforróbb volt. Csúnya testét meg akarta csúfolni a szerelem is. Minden bolond vágyánál beleköltözködött. És Tar Pista, nyomorék Tar Pista, tudta, hogy öt sohasem fogja leány ajka csókolni. És Tar Pista volt mégis az egyetlen legény, akinek ökölbe szorult a keze, ha ősszel va­dászni jöttek az urak s este besora­koztatták a kastélyba a leányokat. összeszorult a keze s egy este így beszélt a legényekhez: — Hát ti magyar legények vagy­tok? A ti rózsáitok és mátkáitok a nar*y urak prédája? A legények kedvetlenül dohogtak. Irta: ADY ENDRE Nagyon haragudtak a nyomorékra, s különös keserűséggel elmentek aludni. A kastélyban muzsika szólt. Nyo­morék Tar Pista egy este nem tudott lefeküdni. A parkon át bemászott a kastély udvarába. Óvatosan egy ab­lakig jutott a széles, rejtett torná­con. Benézett az ablakon. Olyan szo­bába látott, hol vad orgia folyt. Akadt leány, aki szepegve húzódott meg egy sarokban. Volt megrészegí­tett leány, ki az urak tapsa mellett táncolt. A cigányok húzták. Nyomorék Tar Pista majdnem fel­ordított. Egyik leány sem volt az övé. Tudta, hogy sohasem lesz egyik sem az. És úgy érezte rongy testébe szo­rult kis, vad szívével mégis, hogy most ott benn őt gyalázzák. Az ő rongyos, átkozott fajtáját. Egyik leáný ki akart szaladni. Hiá­ba nyitotta az ajtót. A gróf ugrott elébe nevetve s kulcsokat rázott: — Maradj, babám, minden ajtó be van zárva. Tar Pista lebukott az ablaknál s négykézláb iparkodott valamerre. A zsebét tapogatta. A kastélyban tudta a járást. Hátrake­rült egy lépcsőhöz. Fölosont a lép­csőn s nyitva találta az ajtót. Pár perc alatt a padláson volt. Éjfél volt s fölcsapott a láng. Ré­mült ordítozások hallatszottak be a faluba: égett a kastély. Az urak s a leányok alig tudtak kiszabadulni. A parkban meglelték a nyomorék Tar Pistát. Félholtra ver­ték és úgy vitték a halálra ijedt gróf elé: — Ez volt, ez volt, méltóságos úr. Egész este átkozódott. Tessék a csendőröknek adni. Hadd rothadjon a tömlöcben ez a világ csúfja. '^Örakforos TÖblU <3s\öán Hajnal aUg lobban, az ég alig derül, traktoros Tóth István máris nyeregben ül. Kiss Kovács Péterrel munkaversenyt kötött, ki húz több barázdát a Nagy Dűlő mögött. Feldörög a traktor, kifordul az útra s úgy tetszik mintha csak a ködökben úszna. Tóth István dalra gyUjt csillogó szemekkel s arcára pirosló rózsát fest a reggel. Szél kap a hajába, borzolja, cibálja, fölrepíti a dalt, mintha volna szárnya. A Nagy Dűlő mögött alusznak a földek s álmaik ajtaján az új élet zörget. Csillogó ekevas nyolc fogával marja, traktoros Tóth István népe így akarja. Tavaszra kisarjad az acélos búza, nyárra a kalászát a mag földre húzza. Évről-évre többet, évről-évre jobbat nyújt a nép országa a hős harcosoknak. Akik a hatalmas béke frontján állnak s alapjait rakják le az új világnak. Akik a gyárakban, földön, bányamélyben dolgoznak a békés jövő szent nevében. Traktoros Tóth István, — míg a traktor dohog — érzi, hogy szivében millió szív dobog.. Dénes György PETER WIPP, € gy aviya o rí áll Rönnecke Mathild, negyven eszten- i dös német asszony Berlín—Lichter- I felde egyik kaszárnyájának kapuja előtt állt. Vézna teste, hegyes álla, ' a korai ráncok, számtalan gyötrő gondról beszéltek. Férjét Hitler nor­vég hadjáratában veszítette el. Az­óta fiával élt magányosan. S most ott állt a kaszárnya kapuja előtt és mozdulatlan tekintetét a fiatal őr­szemre szegezte. Az acélsisakos katona merev lép­tekkel járt a kapu előtt fel s alá. Aj­ka néha megrándult, acélsisakkal árnyékolt arca a ráeső fények játé­kában hol vérpiros, hol hamuszínű lett. Az asszony nézte. Ismerte a fiatal katona világosszürke, néha zöldesen csillogó szemeit. Jól ismerte. Annak a férfinak is ilyen volt a szeme, aki már évek óta a norvég hómezők alatt fekszik. Valamikor nagyon sze­rette az asszony ezeket a szemeket, de most, amikor fia zavart arcából csillantak felé, idegennek érezte pil­lantásukat. Igen, az a fiatal kato­na, aki vállnak támasztott puskával, merev léptekkel rótta a kaszárnya­kapu előtti járdát, az ő tizenkilenc éves fia volt, Rönnecke Martin. Ô szülte, ő nevelte, azt hitte az övé. De egy nap arra ébredt, hogy egye­dül van. a lakásban. A fia eltűnt, Az asztalon kis cédula feküdt. Ott fekszik ma is, hozzá sem nyúlt. »Elmegyek Nyugat-Berlinbe. Ha csak a felét kapom annak, amit ígérnek, akkor is ragyogó életem lesz. Isten veled.* Nem nyúlt a kis papírszelethez. Rongyos kabátjába bújt és elindult. Kereste a nagyvárosban a fiát. Ugy érezte, valamit elmulasztott és most jóvá kell tennie. A gondolat egyik utcából a másikba űzte, elvette étvá­gyát .elrabolta álmát és ha esténként csalódottan tért haza, még jobban reánehezedett a tudat: hibát követett el, jóvá kell tenni. És most megtalálta. Mit tegyen? Az őrszemet csak szolgálati ügyben lehet megszólítani. Vagy lépjen oda hozzá, szó nélkül, vegye el tőle a puskát, mint ahogy valamikor sze­líd mozdulattal kivette kezéből a já­tékrevolvert? Arra gondolt: nem, nem kiálthat, nem védekezhet, hiszen az anyja vagyok. Vagy lépjen oda hozzá, könyörgésre kulcsolt kézzel, sírja el magát, emlékeztesse az ap­jára, a gyászra, a szenvedésre. Ott HÍREK A SZOVJETUNIÓBÓL ÉS A NÉPI DEMOKRATIKUS ORSZÁGOKBÓL állt egyedül, kétségbeesetten a szür­ke kaszárnya előtt. Rönnecke Martin már vagy ha­todszor lépegetett oda és vissza őr­helyén, amikor hirtelen észrevette az anyját. Éppen mereven, katonásan fordulni akart, de megbotlott. Az egyik lába beleakadt a másikba, majdnem elesett és az acélsisak fél­recsúszott a fején. Még a füle is pi­ros lett az izgalomtól. A kapu alá pillantott, ahol az altisztek álltak. Vájjon észre vették-e ? Majd kihúzta magát és folytatta a járkálást. De nem úgy lépett, amint az örtálló ka­tonákhoz illik. Vállát felhúzta és minduntalan megtörölte homlokát, Mintha megpofozták volna. Időről­időre lopva a z anyjára pillantott, aki mereven állt az úttest szélén és csak nézte, nézte. Az őrtállás mind keservesebbé vált. A fiú végül is azt kívánta már, lépjen oda hozzá az anyja, kiabáljon, sírjon, mondjon valamit. De az asz­szony csak állt. És Rönnecke Martin hirtelen megértette, hogy az ő any­ja őrt áll ezen az órán. Ort áll, hogy megvédelmezze fia életét és itt fog állni, amíg az éhségtől vagy fáradt­ságtól össze nem esik. És azt is megértette, hogy ö, Rönnecke Martin áruló lett. Hosszú végtelennek tetsző óra telt el. Majd jött a váltás. Rönnecke Martin jelentkezett a szolgálatvezető altisztnél és engedélyt kért, hogy né­hány percre elhagyhassa a kaszár­nyát, mert valamit vásárolni akar. Kilépett a kapun és odament az any­jához. Egyikük sem szólt egyetlen szót sem. Az asszony megfordult és gyors léptekkel elindult a keleti vá­rosrész felé. A fia mellette. Már né­hány utcasarkon túl voltak, amikor az asszony hirtelen megállt. — Add ide a zsoldkönyvedet. Martin szó nélkül nyújtotta át. Az asszony összetépte az igazolványt és egy csatornanyílásba dobta. A fiú körülnézett, bement egy kapu alá, hogy lefejtse kabátja ujjairól a rang­jelzést. Az asszony odaállt a kapu elé és vézna testével fedezte a fiát, hogy senki ne lássa, mit tesz. Vonásai megenyhültek és • még mosolygott is. Az jutott eszébe, hogy ezen a szeles, tavaszi ízű áprilisi napon többmillió asszony, anyák és feleségek állnak őrt, hogy megmentsék a világbékét. (Némtböl fordította: K. 8.) Az 1951. évi terv időelőtti teljesítéséért. Az urald vagongyár kollektívája idő előtt teljesítette a 8 hónapos termelési tervét. Az uráli vagongyár már 18 hónapja őrzi a szovjet minisztertanács Vörös Zászlaját, melyei nint a szo­cialista munkaverseny győztese nyert el. A második évnegyed munkáinak összegezésénél újra elsőnek került ki az Ural gépgyárral folytatott szocia­lista munkaversenyből. Az uráli va­gongyár kollektívája felhívással for­dult az egész Szverdlovszk tartomány dolgozóihoz, meilyben az Októberi Szocialista Forradalom 34-ik évfordu­lója tiszteletére munkaversenyt kez­deményez. A vagongyár munkásai vállalták, hogy 10 hónapos tervüket 105 százalékra teljesitik, a .munka­termelékenységet I százalékkal növe­lik és a selejtet csökkentik 30 száza­lékkal Vállalták továbbá, hogy elmé­lyítik Maria Levo-enko és Grigorij Mahanov a „Burevesztnyik"-gyár sztahanovistának tapasztalatait az ön­költségi ár fokozatos csökkentésére, valamint egymillió rubej megtakarí­tására. A felhívást nagy lelkesedéssel fogadták a bányászok, vasöntők és szerszámkészítők. Több bányában, gyárban és üzemben nagy munkás­gyűlések voltak, amelyeken a dolgo­iók az Októberi Szocialista F>rrada­km VI ik évfordulója alkalmából mun­kavállalásokat tettek. Múzeum egy uráli faluban Cseljábinszk tartomány falvaiban nagy népszerűségnek örvend a Kolhoz rajoni Ujszko nevű faluban levő vi­dékismertető múzeum A múzeumot A. Krilov helybeli tanító kezdeménye­zésére alapították meg az iskolában. Kiállítási tárává i eleinte szemléltető tárgyként szo iltak a tanulók részére. Idővel az iskola múzeuma az egész rajon népének tudásszomját kezdte szolgálni. Jelenleg itt körülbelül öt­ezer különböző tárgyat, képet és ok­mányt lehet látni. Ezek bemutatják Dól-Ural természeti kincseit és gazda­ságát. A múzeum kollektívája szoros kap­csolatot tart fenn a kolhozparasztok­kal, szovhozistákkal és a rajon GTA­val. Tanulmányozza és terjeszti a kol­hozok élmunkásainak tapasztalatait és szervezi a speciális kiállításokat. Leg­erdekesebb a múzeum gazdasági osz­tálya. A biológiai osztályon különböző micsurini alma, körte, szilva és ba­rackfajták láthatók. Ezeket a gyü­mölcsöket a múzeum kertiében ter­mesztették, ahol 150-nél több gyü­mölcsfa van. A múzeum kollektívája előadásokat tart a rajon dolgozóinak a tudományos természetrajzból, vidék ismertetési és mezőgazdasági témákról. Enver Hodzsa elvtárs jelentése az Albán Munkapárt KB plenáris ülésén Albánia ötéves tervéről. Enver Hodzsa, az Albán Munka­párt főtitkára a Pált Központi Bizott­ságának XI. plenáris ülésén jelentést terjesztett elő az Albán Népköztársa­ság első ötéves tervéről. Enver Hodzsa elvtárs hangsúlyozta, hogy az 1949—1950-es kétéves terv sikeres teljesítése lehetővé tette, hogy 1951 —1955 közölt az albán dolgozók hozzákezdjenek első ötéves tervük megvalósításához. A Szovjetunió messzemenő támogatása tette ezt le­hetővé. A nemzetközi helyzettel kap­csolatban Enver Hodzsa elvtárs hang­súlyozta, hogy a Tito-Rankovics ban­da, amely az amerikaiak közvetlen irányításával háborúra készül, Albánia legveszedelmesebb efllensége és éppen ezért az albán népnek ádáz harcot kell folytatnia az amerikai és angol impe­rialisták és lakájaik terveinek meg­hiúsításáért. Ezután Enver Hodzsa kifejtette, hogy az ötéves terv legfőbb célkitű­zése a bányaipar és általában a nehéz­ipar kifejlesztése, a szocializmus alap­jainak megerősítésére. Az ötéves terv keretében az Albán Népköztársaság­ban egy nagy fémipari üzem, cement­gyár, faipari kombinát, dohánygyár, pamutfonóda és szövődé létesül Azonkívül Sztálin-városban turbinát és 12.000 kilowattos hőelektromos motort szerelnek fel, üzembe helyezik még 1951-ben a Lenin-vízierőmű­telepet. Az ötéves terv gondoskodik a mezőgazdaság terméshozamának fo­kozásáról. A termelés növelésével párhuzamosan megjavul a dolgozók életszínvonala. Az Albán Népköztár­saság dolgozó tömegei kultúrszínvo­nalának emelésére is kiterjed a terv, amely több kultúrintézmény és kultúr­otthon létesítését irányozza elő. Enver Hodzsa beszédét így tejezte be: „Nehéz feladatok állnak előttünk, de teljesíteni fogjuk azokat. Sok ne­hézséget keil legyőznünk, de Pártunk és népünk sohasem ijedt meg a nehéz­ségektől. Az ötéves terv teljesítésé­nek sikere csak tőlünk függ. Becsü­lettel teljesíteni fogjuk ezt a telada­tot, ami előmozdítja hazánk felvirág­zását, hozzájárul országunk szabad­ságának és függetlenségének megvé­déséhez és a biíke biztosításához." A lengyel dolgozók sokszázezer zlotyval járulnak hozzá Varsó építéséhez. Szeptember első fellében több mint 590.000 zioty gyűlt össze Varsóban, a főváros építésének alapjára. A katowicei vajdaság bányászai és ko­hászai több mint félmillió zlotyval járultak hozzá szeretett fővárosuk építéséhez. Sztálin elvtárs születésnapjára elkészül a Vaszil Kolárov alagút Bulgáriában A Glbec-csúcs alatt készül a Va­szil Kolárov elvtársról elnevezett alagút. A dolgozók ígéretet tettek Cservenkov elvtársnak, hogy elké­szítik december 21-re, Sztálin elv­társ születésnapjára az alagutat. A dolgozók naponta túlteljesítik nor­májukat. Az építkezés dolgozói szep. tember 9-én — Bulgária fe szaba­dulási évfordulóján — is dolgoztak az egy napra előirt 3.60 méter elő­rehaladás helyett ezen a napon 4.10 métert értek el. Bulgáriában kétszeramiyi összeget fordítanak építkezésekre, mint 1949-ben Nagy lendülettel folyik Bulgáriá­ban az új ipari vállalatok, vasútvo­nalak, villanytelepek, öntözőrend­szerek, lakóházak és kultúrintézmé­nyek építése. Bulgária legnagyobb létesítménye: Dimitrovgrád, a bol­gár ifjúság városa, ahol az év vé­géig felépül a Balkán legnagyobb nitrogénmüve és a ,.Marica 3." vil­lanyoentrálé. Bulgáriában &z idén helyeznek üzembe egy gözkazángyá­rat, egy gépgyárat és két nagy ví­zierőművek Befejezéséhez közele­dik Szófiában a Népi Opera és a Zenei Szinház építése, Plovdivban és Ruszeban a drámai színházak építése, valamint szerte az ország­ban az új stadionok és kórházak építése. Az idén Bulgáriában épít­kezési célokra 92 milliárd levát for­dítanak, vagyis majdnem kétszer annyit, mint 1949-ben. Rekordforgalmat bonyolítanak le a romániai „Centrocom Metal" szövetkezeti fiókjai. A romániai „Centrocom Metal" fogyasztási szövetkezet fiókjai 1951 első felében messze túllépték a ta­valyi év első felének forgalmát. Petrozsényban 1951 első felében a dolgozók ötször annyi kerékpárt, továbbá három és félszer annyi rá­diókészüléket vásároltak, mint az előző évben. Resicán kilencszer több rádiókészüléket adtak el, Bacauan négyszeresen megnőtt a rádióvásár­lók száma. A nagybányai dolgozók két és félszer több kerékpárt, hét és félszer több rádiót vásároltak, mint az elmúlt év első hat hónapjá­ban. Kína ezévi terméskilátásai meg­haladják a tavalyi eredményeket Kína ezévi élelmiszertermelése a becslések szerint túlhaladja az az 1950-es rekordévet, amely már csaknem elérte a háborúelötti szin­vonalat. Az őszi aratás befejeződött az or­szágban. Az északnyugati fennsíktól a Jangce völgyéig a Nagy Fal észa­ki és déli vidékein elterülő végtelen mezőkön a parasztok százmilliói most azon dolgoznak, hogy a rizs, kaoling, kukorica, szójabab és más élelmiszerek termesztése minél na­gyobb hozammal járjon. Ez év elején nagymennyiségű ve­tőmagot, műtrágyát, rovarirtót és mezőgazdasági szerszámot osztott szét a népi kormány a parasztok között és megtanította őket arra, hogyan növeljék tudományos mód­szerekkel a hektáronkénti termés­hozamot.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom