Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-24 / 250. szám, szerda

UJSZ0 — 1 e/lg. ári élet út ján Kuliúrhírek a népi demokráciák országaiból Uj lengyel könyvek. Az új lengyel irodalom 1950—51es évében jelentős új müvekkel gazdagodott. A lengyel kritika igen ligyelemreméltónak tartja Alekszander Soibor-Rylski fiatal regényíró „A szén" című müvét. A regény igazi emberi vonásokkal rajzolja meg a bányászok munkája és otthoni élete közti kapcsolatot. Az ugyancsak fiatal Leslaw Bartelski „Emberek a folyón túlról" című regényében a falusi osztályharc kérdéseiből merítette témáját. Marian Brandys „Egy regény kezdete" című regénykötete az épülő Nowa Huta szocialista váro3 történetit ismerteti. Három fiatal költő, Andrzej, Braun, Andrzej Mandalian és Wiktor Woroszylski „A hatéves terv tavasza" című közös verskötete a szocialista építés nagy munkájává' foglalkozik. Több új tankönyv ismerteti Lengyelország múltjának hősi fejezeteit. Gusztaw Morcinek „Jonna kincse" című könyvében Szilézia történelmének szinte keresztmetszetét adja. Jcrzy Putrament és Wojciech ZukroWski most készülő regénye a második világháború kitörésének idejében játszódnak. Bogdán Czeszko „A nemzedék" című regénye bemutatja a Fiatalok Harci Szövetségéhez tartozó ifjak életét és harcait a náci megszállás alatt. A felszabadulás idejét festik Kazimiers Brandys és Tadeusz Breza új müvei. Több könyv foglalkozik a lengyel történelem nagyjaival: Mickiewicz, Feliks Dzierzynski, Chopin és a szabadságha- cos mult kevésbbé ismert alakjainak életével Lengyelországban az elmúlt évben jelentősen emelkedett a kiadott könyvek száma. 122,500.000 kötet jelent meg az 1937-es 29,153.000-rel szemben. Lengyelország fejlődő színházi életét szemléltetően bizonyítja, hogy az ország területén 76 színház működik, amelyek az elmúlt évben több mint 20.000 előadást tartottak. tudományos kutatóintézet működik jelenleg Lengyelországban. Az idei tanévet 123.500 főiskolai hallgató kezdte el. • A Kína északkeleti hegyvidékén lakó Olunchun-törzs gyermekei ebben az évben fognak először anyanyelvükön tanulni az iskolákban, amelyeket a népi kormány állított fel. Ez a törzs eddig nagyon alacsony kultúrális fejlődési fokon állott. Az Oluncsun-törzs nyelvének írását csak nemrég alkották meg kiváló kinai tudósok segítségével. A sanghaji „Sldia" (Korszak) kiadó tizedik év'ordulójáról megemlékezett a kínai sajtó. A Sidia-kiadó több mint "60 könyvet adott ki. főleg szovjet szépirodalmi és publicisztikai müvek kinai fordítását. A kiadónak nagy érdemei vannak a szovjet és a kínai nép közötti barátság és kultúrális kapcsolatok megerősítése terén. Pekingben a Nemzeti Egyetem kiállítást nyitott meg a legnagyobb kínai enciklopédia bemutatására. Az enciklopédia 11.095 kötetből áll, ebből 143 került kiállításra. Az enciklopédia magában foglalja a klasszikus kínai iroda'mat, történelmet, különböző szerzők válogatott müveit, buddhista könyveket, taoásta klasszikusokat, operákat, drámákat, népmeséket, régi balladákat, stb. Az eredeti kiadás nagyrészben tűzvész áldozata lett, több kötetet pe. dig elvittek az imperialista hatalmák Európába. A bolgár városok és falvak népe virágesővel üdvözölte Nazim Hikmetet Kolovrádba vivő útján. Samoil állomáson a környék török lakossága nagy szeretettel üdvözölte a költőt. Kolarovgrádban Nazim Hikmet sokezres tömeg előtt tartott beszédet. "951 október 24 az ötöst sem tudta volna megfizetni apám, amelyért a szegények tanítója írni-olvasni tanította egyetlen ronggyá tépett könyvéből a magamfajta gyerekeket. Apám soha egy garast sem kapott a bejektől. Amikor az egyik karaváúturjc alkalmával először láttam vonatot, legyőzhetetlen vágy fogott el: — Elmegyek a városba munkás-, nak! — Megőrültél Szakén — kérdezte csodálkozva egyik szolgatársam. — Milyen reményeid lehetnek? Szegény vagy, írni-olvasni sem tudsz. Talán a bányában szerencsét próbálhatnál ... Menj el Karagandába! Érdeklődni kezdtem, milyen is az a bányamunka. Akit csak megkérdeztem, mindenki poklok poklának mondta a bányát, ahol angolok uralkodnak. Megtudtam: nem egy földim pusztult már bele az emberfeletti erőfeszítésbe. Aki nem bírta a nehéz munkát, agyba-föbe verték és nem eresztették fel a bányából mindaddig, amíg fel nem tólta a csillékkel a bányászgazda által megállapított szénmennyiséget. Igenigen vártam, hogy véget vethessek a nomád életnek, s hogy az ajigolok rabszolgája legyek Karagandában. A „Nagy Október" szabadított meg a bejektől. Uj élet hajnala virradt rám is. Éppen huszonegyedik életévembe léptem. Fiatal szivem szomjasan itta be mindazt, amit Leninről és az orosz munkások foradalmáról hallottam. Uj élet útjára léptem. A kazah bolsevikok az orosz nép segítségével indítottak harcot a kazah bejek ellen, örült a szívem amikor láttam, milyen gyáván megfutamodtak ezek a vérszívók a kasah nép gyűlölete elől. Vágyam végre teljesült: 1919-ben felvettek munkásnak egy talajkutató expedícióhoz. Orosz bányászok közé kerültem, akik nagy szeretettel tanítottak meg a bányamunkára Megtanítottak írni-olvasni is. Végétért számomra a nomádélet — egy fúrócsoport gépkezelője lettem. Nem telt bele egy év, a Kazahsztánban is megszilárdult a szovjethatalom. A gyűléseken „jártam ki" az első politikai iskolát, s részletesen megismertem, miképpen akarják megváltoztatni a régi vlágot a bolsevikok. Megtanítottak rá hogy én is azt a világot lássam képzeletemben mindig magam előtt, amelyről a legmerészebb fantáziájúak sem mertek a múltban énekelni. Sok jót köszönhetek az orosz bolsevikoknak. Az okos szó világosságot teremt. Igy világosodott meg az az út, amely a szebb jövő felé vezet engem is. Nagy kedvvel vetettem magam a munkába. Tudtam: ha az egész népnek dolgozom, a magam boldogságáért is harcolok. A -rendszertelenül épített sok kis bánya helyén hamarosan hatalmas új bányaközpont kezdett kialakulni. Az isten hátamögötti puszta kellős közepén épült fel a mi gazdag, kultúrált Karagandánk. Sok év telt el azóta, de még ma is emlékszem, milyen öröm fogott el bennünket, amik»r Kazahszt&n térségein megkezdték építeni a Turkesztán-szibáriai vasútvonalat, amelyet az öregek elneveztek „Az új élet útjá"-nak. Az orosz bolsevikok kezomunkájával épített vasiút valóban új életet hozott a mi pusztánkba. Csak úgy ontotta az új bányák, gyárak felszeretését, az új lakóházak, iskolák, klubok, ovodák és kórházak épületanyagát, az orvosságot, a könyveket, tanszereket és filmeket. Egyre több kazah mondott örökre búcsút a nomádéletnek, hogy végkép letelepedjék valahol. 1933-ban megépült a kragandai erőmű és kigyulladtak nálunk is „Lenin lámpá. sai". Becsület övezi munkánkat. Amikor feltártam a 4-es bánya új járatait, élenjáró munkás lettem, s teljesítményemet megismerte az egész ország. Megértettem: az \mber boldogsága maga a szabad mimka — a munka az élet alapja. Jogaimat a Sztálini alkotmánynak köszönhetem. Én, a bejek egykori szolgája, szintén teljesjogú polgára lettem a szovjet hazának. Évről-évre jobb lett az életem, és könnyebb a munkám. Kényelmes szép otthonban élek. A pihenés óráit a klubban tölthetem, járok színházba, moziba, hangversenyekre. Nyári szabadságomat az ország legszebb üdülőhelyein tölthetem a legkülönfélébb nemzetiségű dolgozókkal — oroszokkal, grúzokkal, csuvaszokkal és másokkal együtt. Felvirágzott a kazah nép kultúrája, amelynek a múltban nem volt sem irodalma, s^m színháza, sem tudománya. Azé a népé, amelynek klubjaiban és kultúrpalotáiban most már dalokat énekelnek az egyszerű emberekről, akik a szocializmus országában találták meg végre boldogságukat. Most <54 éves vagyok, erőm teljében. — Szerencsés ember vagy te, Szakén! — mondom néha magamban. — Szereted a munkád, megbecsülnek s a jólétedről gondoskodik az ország. Körülötted ugyanolyan dolgos, boldog és megelégedett emberek élnek, mint te, őket is ugyanaz az eszme élteti, mint téged: a mostaninál boldogabb élet, a kommunista társadalom építése. Szakén Szamanov, kazah bányász. Tanuljunk oroszul + 76 főiskola, a háború előttinek két és félszerese és több, mint 70 SÁNDOR KALMAN: Mögöttük a két detektív, azok mögött a két főhadnagy. Először a mintaasztalosok birodalmát keresik fel, ott most nyolcan dolgoznak és három tanonc. Enyv, lakk, fürészpor és gyalúforgács szaga keveredett a levegőben. A bejárat előtt egy fiatal segéd csiszolópapírral az utolsó simításokat végezte egy sima tárcsa famintáján, enyv fortyogott a sarokban, a szürke, piros és fekete lakk is várt már a fára, egy másik segéd borotvaéles gér-vésővel nagyolt, egy harmadik a lábszíj áttétellel dolgozó faeszterga fölé hajolt holker-vésövel, a művezető egy műhelyrajzot vitt át a csomómentes hársfára, egy ötödik ember éppen gyalult, csak az egyik tanonc bámészkodott; ez még nem is ismerte Mair urat, különben munkájukkal piszmogtak, nem is igen néztek föl, csalt mormogtak valami köszönésfélét, Mair Hugó hangos és feltűnően barátságos jónapotjára. A második segéd kezében kissé remegett a borotvaéles gér-véső, görcsösen szorította, egészen belesápadt, mert az a gondolata támadt, hogy hirtelen felugrik és a madárfejű mellébe döfi. Mindannyian pontosan értesültek már Bilci Gusztáv sorsáról, hiszen az udvaron ketten is látták, amint őt a rendőr és a detektív kísérik a kapu felé; látták arcán a zúzódó sokat, ingén a vért. Az eset két véletlen szemtanúja, két segédmunkás egy gerendát cipelt; mondtak is valamit a zsarukra, hangosan és önkéntelenül közeledtek is, vállukon a gerendával. Akkor a detektív revolvert vett elő, figyelmeztette a rendőrt, hogy vigyázzon a fogolyra s a fegyvert minden teketória nélkül a két munkásra szegezte. Azok a nehéz gerendával komoran álltak és nézték, amint a fiatal mintaasztalost kiviszik a kapun. — Gyáva sz.. .-ok vagyunk, azt mondom — szólt akkor egyikük, a máéik vállat vont és gyászos lelkifur„A jó könyv hónapja, amelyet az elmúlt hónapban rendeztek Albániában, nagy sikerrel zárult. A dolgozók 232.652 könyvet vásároltak. • dalással, szégyenükben és verejtékükben fürödve, vitték tovább a súlyos gerendát; azt érezték, hogy az arcukba'* köptek. , Mair úr néhány szót beszélt a mintaasztalosok művezetőjével a végén még kezet is nyújtott neki, ami nagy szó volt ennél a gőgös, madárfejü tulajdonosnál; még valami mosoly árnyéka is lebegett az arcán. A művezető krákogni kezdett s amikor Mair úr kíséretével kiment, nagyon nézte a tenyerét. — Meg ne mosd huszonöt évig! — mondta a gérvésös segéd. — Én a tenyerébe köptem volna nekije — szólt egy cingár emberke; a többiek erre mitsem válaszoltak. — Elvtársak ... — mondta egy hang, aztán- elhallgatott. Az urak átmentek az egyes számú öntőcsarnokba. Itt történt: Az első számú kupolánál a csapolás vége felé járt már, a fuvóda hangja hörögve halkult, a darúk csörömpölve húzták és vitték a ,,fáner"-eket. Nagy hőség és szörnyű zaj. Az urak ácsorognak. _ Vi-i-gyázz! — kiáltja ekkor a segéddarús a magasból (ö van most a nagydarún), a csigák erőlködve csikorognak, ők mennek arrébb, a fehéren folyó vassal megtelt nagy teáskannaüst a levegőbe emelkedik; hány mázsa vas izzik benne! Az egyik főhadnagy felnéz, a darú így egy kis fordulatot tesz, aztán a lánc megint csikorog, a nagy vaskampó a daruhíd közepéig fut vissza az üsttel. v- Vi-i-gyázz! — kiáltja váratlanul a segéddarús. Iszonyúság! A teáskanna megbillen, egy pengő hang hallatszik, betonozva van itt a padló. Mair úr azonnal hátraugrik, az üst lezuhan a betonra, a kemény acél sikít a kövön. Egy ordítást hallanak, a földön a fehéren szétömlő vas felszínén csak két rugdalózó láb, aztán fellobbanó láng, végül csak valami gomolygó, szürkés füst ül, a hőség iszonyatoGyakran elbeszélgetek a fiatal bányászokkal. Elmondom ilyenkor, miről is ábrándozott a magamfajta ember a forradalom előtt. Legtöbben el sem hiszik, hogy akkoriban csupán egy vágy fűtött bennünket: szert tenni egy saját darura. Mint minden szegényebb kazah, én is a pusztákon vándoroltam. A puszta volt a szállásom, a csillagos ég pedig a takaróm. Kétéves koromban anya nélkül maradtam. Apám a gazdag bejeknél oselédeskedett, akik szintén nomád életet éltek. Amíg azonban a bejek pompás bőrsátrakban laktak, addig mi, cselédgyermekek a puszta ég alatt háltunk. Ezért volt vágyaink netovábbja a sátor. Tizenkétéves koromtól kezdve dolgoztam. Kapaniev bej egyik karavánjának teherhordója lettem: A bej bőrökkel, szőrmével, hússal kereskedett. Karal'ba, Szemipa'atinszkba és Akmalinszkba szállítottuk áruját a pusztai nomádszállá, sokról. Éjszakai pihenők idején dalnokaink. a boldogságról énekeltek sóvár dalokat, meg arról, hogy egyszer csak megváltozik a világ és minden kazah végre a maga ura lesz. Nagyon szerettem az édesbús dalokat, amelyek mindig reményt öntöttek belém. „Amíg élünk, reménykedünk" — mondja egy kazah közmondás. Én is reménykedtem. Azonban milyen reményeket táplálhat egy olyan ember, aki szolgálataiért évente mindössze egy birkát és egy váltás ruhát kap gazdájától? Megmondom: arról álmodoztam, hogy egyszer mégis csak tető lesz a fejem felett, jó ruhában járok és nem éhezem. Húszéves koromig vándoroltam széltében-hosszában a végeláthatatlan puszta térségein, de egyetlen egyszer sem laktam jól és soha sem volt jó ruha a testemen. — Szakén fiam, nemcsak mi élünk így — vígasztalt édesapám, amikor már igen-igen nekikeseredtem a szolgálat miatt. — Nézz csak körül: így él a többi szegény ember is. Hiába minden: isten rendelése ... Iskolába nem járhattam. Még azt san égeti az arcukat, oda nem nézhetnek, csont és rongyszag bíize terjeng, ennyi maradt egy emberből; a hátul kullogó Mahr művezető nincs sehol. A fehár fém lassan terül szét, sok mázsa drága vas, a felszínről eloszlott már a szürke füst, lélekzetelállító a hőség, egyre csak hátrálni kell az izzó vaslepénytől. Stercz Viktor állt legközelebb, valóságos szikraesőt kapott, úgy érezte megfullad és nyomban elég, pedig jónéhány méterre állt ő is a szétömlp vastól. Most ö is ordít, az egyik öntő felkapott egy vödröt és Stercz főhadnagy nyakába zúdítja, aztán valaki még egy vödörrel, még egy harmadik vödörrel is rohan valaki, ezt azonban Stercz Viktor óriási ordítással megállítja. Tőlük sok-sok méternyire pedig a fehér vaslepény színe lassan-lassan vörösödik. Mindez egy szempillantás alatt játszódott le. Más senki nem sebesült meg, csak a szeme fájt néhány embernek s arca bőrén érez nagy forróságot. Mair úr halálsápadt. Kíséretével együtt azonnal elhagyja az egyes számú öntömühelyt, Stercz Viktor főhadnagy jön mögötte; társasági lakk tiszti cipőjéből cuppog a víz, a szép főhadnagyi extra-ruha, mint a mosogatórongy lóg, csorog belőle a szennyes lé, a két aranycsillag ott szomorkodik a teljesen összehervadt magas galléron. — E-e-e-e — mondja és csak hápog. Hátba kell ütni, mert arca lilás, teljesen elállt a lélekzete, szélütéstől lehet tartani. Ott benn, az egyes számú öntőcsarnokban mindenki nagyon komor. A segéddarús mászik le. — Én nem tehetek róla — mondja — a rozsdás láncok ... — A főmérnök káromkodik, mint a jégeső. A vas a terem közepén szürkére hült már és még mindig gőzölög, min S valami iszonyú tehénlepény. A segéddarús sápadt, vonogatja vállát és bajuszát simogatja. Aznap délben végleg el is tűnt a gyárból, senki sem tudta meg, mi lett vele. ... Igy vonult be újra nemessányi Mair Hugó úr tulajdonosként 1919 augusztus 5. napján, kedden délelőtt a X.-utcá;ban lévő Soh.-féle Vasöntöde és Gépgyárba. k .Vege —> A Szovjetunió a mi felszabadítónk, oéldaképünk, veHelmezönk, az -egész világ munkásosztályának, minden embernek barátja, akik küzdenek az előrehaladásért, a jobb életért, a világbékéért. Az orosz nyelv ma világnyelv. A haladó és békeszerető emberek nyelve az egész világon. A népi demokratikus országokban és mindenütt, ahol a munkásosztály küzd az igazságért, és szabadságért, megértethetjük magunkat az orosz nyelvvel. A nyugati kapitalisták szerint még ma is a világnyelvek közé elsősorban az angol, majd francia, spanyol és esetleg a német nyelv tartozik. Az orosz nyelvről még csak említést sem tesznek. Nekünk ez ma nevetségesnek tűnik. Ma már a nemzetközi fórumokon is hivatalos lett az orosz nyelv. Tudjuk, hogy Malik, Gromiko és Visinszkij elvtársak a nemzetközi tanácskozáson nem angolul, se nem franciául, hanem oroszul beszélnek. Meggyőződésem, hogy minket, dolgozó munkásokat, parasztokat, és dqtgozó értelmiségünket nem kell arról meggyőzni, hogy az orosz nyelő világnyelv lett. Ha már meggyőzési említünk, akkor meg kellene győzni a nyugat vezető politikusait és egyes kultúrmunkásait, hogy értsék meg végre azt. hogy a világ egyhatod részén, ahol új életet és új fejlettebb. kultúrát építenek, mint az övék, oroszul beszélnek. Ha ma tudós, iró avagy munkás nem ismeri az orosz nyelvet, nem tudja figyelemmel követni a tudományos világ legújabb alkotásait, legyen szó akár az atomenergiáról vagy biológiáról, nyelvkérdésről avagy új munkamódszerekről. Az orosz nyelv tanulásával jobban megismerkedhetünk a szovjetnép örömteljes gazdag életével. Nálunk a munkásoknak, parasztoknak, dolgozó értelmiségieknek különösen érdekünk az orosz nyelv megtanulása, mert csak így tudjuk a Szovjetunió 34 éves gazdag tapasztalatait átvenni és a mi viszonyainkra alkalmazni. Ha meg akarjuk ismerni a szovjet sztahanovisták, holhozmunkások, tudósok nagy természetátalakító munkáit, tanulni akarunk ezen tapasztalatokból, akkor elengedhetetlenül szükséges az orosz nyelv tudása. Ha bírni fogjuk az orosz nyelvet, még közelebb fogjuk magunkat érezni a nagy szocialista családhoz, és határozotabbak leszünkkollektív biztonságunkban. Csupán tőlünk függ, hogy éljünk az alkalommal és tanuljuk meg azt a nyelvet, melyet szeretett vezérünk, a nagy Sztálin beszél, és amelyet már milliók és milliók beszélnek a világ többi részein. SKULANY1K BENŐ munkáslevelező, Bratislava ttMmi