Uj Szó, 1951. szeptember (4. évfolyam, 205-230.szám)

1951-09-23 / 224. szám, vasárnap

1951 szeptember 23 OJ SZO Ferencz István 100 előfizetőt szerzett az Uj Szónak c/l fiáttla jtó mindig tanított bennünket — mondja Lakatos István (g. I.) A kommunista sajtó mindig nagyon fontos fegyver volt a mun­kásosztály kezében. A kapitalizmus sötét korszakában irányította és szer­vezte a munkások harcát a kizsákmányoló államhatalom ellen. Az imperia­lista elnyomás alatt él5 országokban egyedül a kommunista párt és sajtója emeli föl tiltakozó szavát a munkásság embertelen kizsákmányolása ellen. Harcol az emberiség békéjének megőrzéséért és leleplezi a háborús úszitók igazi arcát. A népi demokráciákban, ahol a nagy Sztálin vezette dicsőséges Szovjet Hadsereg a dolgozók kezébe adta az ország irányítását, a pártsajtó fontos feladatot tölt be a szocializmus felépítésében. Szervezője a munkaverseny­nek és az újitómozgalomnak. Segít a szovjet munkamódszerek 'meghonosí­tásában. Ismerteti a Szovjetunióban elért óriási sikereket a kommunizmus építkezésénél és a népi demokráciákb an a szocializmus felépítésének ragyo­gó eredményeit. Harcol a reakció utolsó maradványai, a kulákság szabotá­lása ellen, akik akadályozni akarják a szövetkezeti mozgalom elterjedését a falun és szabotálják a termelést. Segít a hibák kiküszöbölésében é s öntudatosságra, áldozatkészségre nevel. Ezért fontos, hogy ne legyen országunkban egy olyan család sem, amelynek asztalán a Pravda vagy az Üj Szó naponta ott ne legyen. Min­den öntudatos munkásnak a pártsajtó, lelkes agitátorává kell válnia, hogy a lap teljesen be tudja tVlteni hivatá sát és az ország legtávolabbi falvai­ba is elvigye az igazság szavát és a szocialista kultúrát. A losonci épületanyag előkészítő üzemeknél az első nap 100 dolgozé rendelte meg a kommunista sajtót Lakafos tstván, a füleki Kovosmalt fégi munkása, egyike a pártsajtó leg­lelkesebb terjesztőinek. Meghitt csalá­di körben vacsorázott éppen felesége és fia társaságában, amikor beléptem bozzájuk. Lakatos bácsi nem fiatal ember már: 1920 óta dolgozik a füle­ki gyárban. 1926 óta tagja a Kom­munista Pártnak. Barázdákkal szán­tott arcán meglátszik a munka kö­nyörtelen kizsákmányolása alatt eltöl­tött hosszú évek sora. Beszélni kezd. Beszédében feleleve­nedik a harcos mult. amikor a mun­kásoknak tíz körmükkel kellett kika­parni a munkájuk után járó fizetésü­ket, mert a gyár mindenható kényurai lépten-nyomon megcsalták a munkáso­kat Kevesebbet fizettek munkájukért annál, ami voltaképpen járt nekik. — De én nem hagytam magam be­csapni, — mondja Lakatos bácsi és egyszerre energikussá válik a hangja. — Minden vitás kérdésre a legnehezebb helyzetben ts megtaláltam a feleletet s »Munkásban«. Ez volt akkor a ml harcos lapunk. Ebből tanultunk. A Munkás és a Magyar Nap irányította minden lépésünket. Harcolt azért, hogy emberibb életet éljünk. Szervezte har­cunkat a Hulitákhoz hasonlók és az egész rodhadt kapitalista államforma ellen. Ezért igyekeztem már akkor is azon, hogy a kommunista lapokat mi­nél több munkás elolvassa, hogy ők ls tanuljanak belőle. Sikerült is mint­egy 200 előfizetőt szereznem a lap részére. Nagyon sok kellemetlenségem volt emiatt Lakatos bácsinak. A gyárban naponta újabb munkahelyekre lökdös­ték, seholsem volt maradása hosszabb Ideig. A lakásából Is ki akarták túrni, hogy megszabaduljanak tőle. De nem hátrált meg, felvette a harcot, mert erőt merített a kommunista újságok cikkeiből. — A pártsajtó mindig tanított bennünket — folytatja a beszélgetést. — Régen a harcra tanított,, most pedig az építés­re, a szocialista kultúrára. Azért fon­tos, hogy minden dolgozd naponta újságot olvasson. Nálunk ebből a szempontból nagyon jó a helyzet. A füleki gyár minden dolgozója olvassa az -CJj Szót, vagy pedig a Pravdát. Több mint 1550 CJj Szót, és vagy 350 Pravdát hordok szét mindennap az üzemben, mert ennek a szétosztását is én végzem. Nincs nagyobb örömöm, mint amikor látom, milyen türelmet­lenül várják a piunkások a friss lapo­kat. De az üzemen kívül is sikerült több mint 200 előfizetőt szereznem, akik mindennap megveszik az újságot. A vasárnapot és az ünnepnapot is felál­dozom, mert ilyenkor a posta nem hordja szét. Reggel 9 óra körül már rendszerint a kapuban várnak a mun­kások. Vasárnap van legtöbb idő az olvasásra, ezért tartom szükségesnek, hogy ahol csák lehetséges, rendesen megkapják az újságot ünnepnap is. Dosa Géza fiatal tanító a füleki já­rás Kerekgede községében. Tíz elő­fizetőt szerzett az üj Szónak. Meg­kérdeztem tőle, milyen cikkeket olvas­nak legszívesebben falujában. — A községben, ahol tanítok. — fe­leli — majdnem mindenki földmüve­léssel foglalkozik. Érthető, hogy leg­inkább a paraszti kérdésre vonatkozó cikkeket olvassák el legelőször. Meg­szerveztem a faluban a pártsajtó közős olvasását, amelyen naponta S—10 ember részt­vesz Nagyon érdekes és tanulságos viták fejlődnek ki olvasás közben. Dósa Géza fiatal házas, boldog csa­ládapa. Meghitt családi életet él fele­ségével, de közben időt szakít arra is, hogy teljesen betöltse népnevelő hiva­tását, és ne csak a fiatal generációt nevelje, hanem foglalkozzék az időseb­bekkel is és a pártsajtó közös olvasá­sának megszervezésével új szocialista szellemet honosítson meg falujában. Ferenc István munkáslevelező bicik­lin járta be a környékbeli falvakat, hogy lelkes agitációjával meggyőzze a falvak lakosait a pártsajtó olvasásá­nak jelentőségéről. Házról házra járt minden faluban. Szorgalmas munká­ját siker koronázta, mert a közeli fal­vakban 62 előfizetőt nyert meg az ÜJ Szó olvasására. A sátorost kőbányá­ban pedig agitációs munkájával 100 előfizetőt szerzett Meggyőzte a munkásokát, milyen se­gítséget' jelent munkájukban az újság olvasása. A kőbánya munkásai elha­tározták, hogy közösen megrendelik az újságot. Ferenc István nemcsak jó. sajtóter­jesztő, de kiváló munkáslevele/.ő is, — Az:ért írok szívesen áz Uj Szóba, — mondja, mert látom, hogy mindig a valóságot írja meg éš ezért akarom azt, hogy minél többen olvassák eí. Ezért megyek az üzemekben géptől gépig, és a falvakban házról házra, hogy minél többen tanuljanak belőle. Kalas István miinkáslevelezö tanu­lója volt a Szlíácson megtartott párt­iskolának. — Az Üj Szó olvasása nélkül soha­sem jutottam volna előbbre — mondja Kalas István. — Politikailag régebben nem sokat tudtam Az úiság rendsze­res olvasásának hatása alatt fejlődtem ki, Politikai látóköröm egyre szélese­dett és vezetőim alkalmasnak talál­tak arra, hogv tamrtóía legyek a poli­tikai iskolának. Remélem, hogy továb­bi működésem során még sok olvasót tudok • a pártsajtó részére szerezni, ho»v ők is tanuljanak és fejlődjenek. Nvustvin Láios nemrégen szerelt le a katonaságtól. — Mindig őrömmel olvastam az Üj Sző cikkeit a , katonaságnál is — be­széli Nyustyin. — A mi eletünkről szólt minden sora, hiszen mi, katonák írtuk a néphadsereg rovatának cik­keit. Most is mindig a munkahelyek­ről és a falu életéről szólnak a cik­kek, ezért érdekes minden betűjük. Igy beszélnek a pártsajtó leglel­kesebb olvasói, terjesztői é& munkás­levelezői. Eddigi munkájukban nagy segítségükre volt az Üj Szó, sokat tanultak belőle és azt szeretnék, ha hozzájuk hasonlóan mindenkinek se­gítene és mindenki tanulna belőle. Nagycétény és Nyítragerencsér élen járnak a pártsajtó terjesztésében — Tildén és Csiiárban pedig „megfeledkeztek" a Sajtó Napokról Nagyterén a helyi pártszervezet megtárgyalta a pártsajtó terjesztésé­nek ügyét. Boross el v táré indítványá­ra elhatározták, hogv a munkacsoportoknak rendszeresen fognak a sajtóból bizonyos cikkeket felolvasni és ezeket meg fogják vi­tatni. Munka közben a legöntuda­tosabb elvtársak egyszerű példákkal Igyekeznek meggyőzni a pártonkí­vülieket a sajtó fontosságáról. Igy sikerült is elérni, hogy Nagytorén már minden párttag rendszeresen olvassa a pártsajtót A Sajtó Napra pedig az össze® tö­megszervezeteket bekapcsolták a saj­tótér jesrtésbe. A nagycétényl pártszervezet már e hónap 16-án végrehajtotta az agit­kettősök megszervezését. 16-án 12 agtikettős járta a községet éa 78 előfizetőt szereztek. Az agitksttesekre 15—16 ház jutott. Kósa Imre elvtárs és Kántor elvtárs jó mepgyőző munkával elérték, hogy 16 család közül tízen megrendelték a sajtót. Megrendelte Mikla Ferenc 3 hektáros gazda Is, aki eddig csak nagyritkán vásárolt egyet-egyet a postástól. De most már Mikla Ferenc nem akarja a postást lesni, hogy tőle vegye meg, mert most már minden nap készen az asz­talára viszik. Presenszky János hét­hektáros gazda is készül az orvoshoz, hogy szemüveget vásároljon, mert már neki is jár a pártsajtó ét öreg szemei vett már nem bírja olvasni, pe­dig Presinszky János, a földműves dol­gokkal foglalkozó cikkeket az utolsó sorig elolvassa, mert. sokat tanul belőle. Csehi községben úev néz ki a hely­zet, mintha megfeledkeztek volna a Sajtó Napról. Csak munkatársunk fi­gyelmeztetésére jutott eszébe Cseri Istvánnak, a helyi Nemzeti Bizottság elnökének, hegy a Sajtó Napra még semmi előkészületet nem tettek. Cseri elvtárs azzal „védekezik", hogy a Párt elnöke, Zlatník elvtárs még egy szót eern szólt a párttagoknak a sajtó­kampányról. Cseri elvtársnak, pedig mint párttagnak kötelessége a párt­sajtót olvasni. Ha pedig Cseri István olvasta volna az Uj Szót, vagy a Pravdát, akkor figyedmeztetés nélkül is tudnia kellett volna a kötelességét és meg kellett volna tennie az előké­születeket a Sajtó Napra. A nyitragerenceéri pártszervezet­ben a hét folyamán majdnem minden este rSvid megbeszélést tartanak Minden összejövetelem újból átvitatták a Mjtóktmp ínyről készített tervüket. Mindig újabb és újabb javaslatokkal iparkodnak ter­vükön javítani, hogy minél nagyobb eredményt tudjanak majd vasárnap felmutatni. A kampányba az összes tömegszerve­zeteket bekapcsolják A község egész Uoitóelga i* önként jeleatkegstt a szervezésre. A gyerekeken keresztül is és személyes agitációval is ipar­kódnak a lakosokkal megszerettetni a pártsajtót. A varebéfyi járásban a járási párt­szervezet-vezetősége nem igen tartja kötelességének a kommunista sajtq terjesztését, mert ha nem így volna, akkor Tild község pir*ve»et5ségének rmn volna szabad azt 1 kijelentést tenni, hogy Sk semmit sem tudnak a saj­tókampányról. Csodálkozva veszik tudomáwl a helyi pártszervezet tagjai, hogy más köz­ségekben, járásokban és az egész or­szágban milyen nagy sajtóterjesatésá kampányt rendeznek. Ez a jelenség Csifáron, sajnos, min­ién meg van. A kult. prop. eddig sem­miféle kampányrój nem tud. a párt­tagok közül egy sem tudja megmon­dani, ki a hejyi szervezet titkára. Ez pedig annak a jele, hogy gyűléseken talán akkor voltak utoljára, mikor átigazolták őket. A községben a lako­sok olvasnak is Uj Szót és Pravdái­dé a lakosoknak a po«tástó4 ke+i meg­vásárolniok a lapokat. Most pedig itt van az alkaslom, hogy mindenki meg­rendelheti, de a esifári pírtszervezet a járástól nem kapott még semmi­féle felvilágosításit, nekik pedig eszükágában sincs a sajtó terjesztée. Lehet, hogy félnek attól, hogy nékik is azt vágják a szemükbe, hogy ..elő­ször te rendeld meg, aztán bíztass minket"j (-U.) ­A losonci járás minden falujában felkészültek a Sa.itőnapra. A falvak­ban úgy osztották be a munkát, hogy az őszi munkák azért zavarta­lanul folyhassanak. Az agitkettősök ezért csak szombaton este kezdenek a kidolgozott tervek szerint a házak­ba járni. Ennek ellenére már most is kihasználják az ebédszünetet, ami­kor a földművesek otthon tartózkod­nak. hogy teljesíthessék szocialista kötelességüket. Igy volt ez Rom­hflny községben is. ahol a Martin Mikulás kettős 4 előfizetőt, a Mely­cher— Hurt kettős pedig egy előfize­tőt, a Fuchs és Stienranc kettős pe­dig szintén egy előfizetőt szereztek alig félóra alatt. A kidolgozott terv szerint a földműveseket szombaton és vasárnap fogják felkeresni. Mucsin egész kis falucska és a saj­tónap tiszteletére elérték, hogy 140-en olvassák a kommunista sajtót „A ml falunkban — mondotta Miklós József, a helyi pártszervezet elnöke — már csak 20 család van, ahová nem jár újság. Bízom azonban abban, hogy az agit­kettősök meggyőző munkája közsé­günkben ís minden dolgozónak meg­hozza igazi segítőtársát a napi mun­kákban, a kommunista újságot. „Pince községben — mondja Ko­zinsky Antal, politikai instruktor — a héten 27 előfizetőt szereztünk. Marek János tanító és Besina János lelkes és odaadó munkájának az eredménye, hogy Pincén, ahol idáig nagyon kevés olvasója volt a kommu­nista sajtónak, a faluban most már jelentős változás áll be. A faluban eddig még EFSz sem volt megalakít­va, pedig az emberek becsületes föld­művesek, csupán felvilágosító és meggyőző munkára van szükség és lesz EFSz is! Most már, hogy a párt­sajtó megindult a faluba, figyelem­mel kísérhetik szövetkezeteink fejlő­dését és ennek hatására ők is bizo­nyára igyekezni fognak, hogy áttér­jenek az egyéni gazdálkodásról a szövetkezeti gazdálkodásra. A.sajtó­napókón a helyt CsISz-szervezet tag­jai végeznek agitációs munkát. Mind­járt az első napon három előfizetőt szerezték. Rapon és Kalondán csütörtökön este népgyűlést tartottak és igy kezdték meg a sajtónapot. Losoncon már a kora reggeli órák­ban útnak indultak az agitkettősök az egyes utcákba. Gertner Pár—Be­racs Magda .agitkettössel a Füleki utcában beszélgettem. „Olvan rosz­szul esik nekem — mondja Beracs Magda, —hogy már 25 háznál vol­tunk és csak 2 előfizetőt, sikerült sze­reznünk. Vigasztal azonban az, hogy a 25 ház közül már húsz házba já­ratják a kommunista sajtót. Ez az oka annak, hogy nem sikerült több előfizetőt szerezni. Bízom ben­ne. hogy a Sajtónap tiszteletére vál­lalt kötelezettségemet, vagyis 10 új előfizető szerzését, teljesíteni tudom. Hisz még két nap áll rendelkezé­sünkre. Csak Zsorna Lászlót irigy­lem, akivel az előbb beszélgettem. Az ő agitkettőse 9 órakor kezdett munkához és délben már 13 előfizető volt feljegyezve noteszába." Lenhardt Pál—Fincsák János agit­kettős 10 házból 5 előfizetőt szerzett. Amikor a jelentést beadták a köz­pontba, épp akkor beszéltem Len­hardt'Pállal. aki elmondotta az első napon szerzett tapasztalatait: „Most, hogy az első napon sikerült 5 előfizetőt szereznem — mondotta — ar, a legfőbb tapasztalatom, hogy a dolgozók bekapcsolódnak a sajtó olvasásaim, csak nwg kell nekik magyarázni, hogy mi a kommunis­ta sajtó célja. A kommunista sajtó nem üzlet, mint a régi kapitalista újságok voltak. A kommunista sajtó harcol mindany­nyiunk szebb és boldogabb lövőiéért és a dolgozók legdrágább kincséért, a békéért." A Kariová Éva és Vida János ket­tős szintén öt előfizetőt szerzett az első napon. A Hluska—Karsoni ket­tős pedig 3 előfizetőt tudott szerez­ni. Csütörtök esti jelentések szerint Losoncon a házakat járó agitkettő­sök 110 előfizetőt gyűjtöttek. Szép eredményeket sikerült elérni az épü­letanyag előkészítő üzemeknél, ahol az első napon 100 dolgozó lépett a kommunista sajtó előfizetőinek tá­borába. A kékkői járás eddig még csak 50 százalékban telje­sítette a sajtó előfizető szerzési kam­pány feladatait. — A sajtónapokra ugyan felké­szültek — mondja Jori Pál a kékkői iáľás sajtóreferense, — csak egy nagy hiba van járásunkban. A posta ugyanis nem kézbesíti idejében a la­pot és így az agitációs munkánál na­gyon sok helyen arra hivatkoznak, hogy ilven körülmények között nincs' sok értelme az úiságelőfizetésnek. mert mindég 3—4 napos késéssel kapják meg a lapot. — Majd tovább folytatja: Ezért nehezebb a mi mun­kánk. Van a járásunkban sok olyan falu, ahová például hetenként csak háromszor jár a posta. Annak ellenére, hogy a lapot rend­szertelenül kapják a kékkői járás­ban, egyes falvakban nagyon szép eredményeket értek el a sajtókam­pány alatt. ' Potor községijén, ahol a terv sze­rint 63 előfizetőt kellett volna gyűjteni, csütörtökig már 86 előfi­zető jelentkezett a Pravdára és az Uj Szóra. A iárási Npmzeti Bizott­ságon 50 előfizetőt terveztek és már eddig 60 előfizető van. Kiszelőn az agitkettősök jól dolgoz­nak. mert a tervezett 33 előfizető helvett már 48 előfizetőt szereztek a kommunista sajtónak. MÉRV FERENC. A sajtó napjának ünnepsége Bratislavában A bratislavai Redutban rendezett sajtóakadémiával megkezdődtek pén­teken egész Szlovákia területén az ez évi Sajtőnap ünnepségei. Ezek az ünnepségek az SzKP Központi Bi­zottsága ez évi áprilisi ülése nagyje­lentőségű határozatának jegyében állnak, amely szerint a pártsajtó példányszámának az év végéig el kell érnie legalább a 300 ezret. Ugyanakkor ezen a napon minden munkahe.ly dolgozói megemlékeznek a Párt központi lapjának, a Rudé Právonak Sl-lk évforduló­járól, valamint a szlovákiai kom­munista itajtó eddigi történetéről. A bratislavai Redut ünnepélyesen "íldiszitett termét megtöltötték az zemek dolgozói, a Párt és a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom funkcionáriusai, a dolgozó ifjúság képviselői az üzemekből, hivatalok­ból és iskolákból, a hadsereg tagjai, és a Nemzeti Arcvonal többi alkotóré­seének képviselői, hogv az agitátorok tízezreivel együtt egész Szlovákiá­ban megkezdjék a pártsajtó példány­száma fokozásáért folyó tömegakció ntolaó időszakát. A csehszlovák és a szovjet himnusz elhangzása után az ünnepélyes akadémiát a Párt brati­slavai városi bizottságának elnöksé­gi tagja, Balázs András elvtárs nyi­totta meg, aki fogadta a vendégeket és a jelenlevőket. Ezután a Sajtónap jelentőségéről és annak terjesztési kampányáról Er­»sflt Sykora elvtárs, iskola-, tudo­mány- és müvészetügyi megbízott tartott beszámolót. Utána kihirdették a sajtóterjesz­tés eredményeit. Első helyen áll a bratislavai IV. járás, amelv elnyerte az SzKP vá­rosi bizottságának vándorzászla­ját. Ez a párt járás nagyon szép eredményeket ért el a sajtó ter­jesztésében. Igy például a Dimi­trov-üzemben 600 előfizetőt nyer­tek meg a pártsajtóra, a Brati­slava! Elektrotechnikai üzemekben 150, a Stollwerck-üzemében pedig 100-at. A pártsaltó legjobb teriesztői kö­zül a következő elvtársakat jutal­mazták meg: Tucsni Károly, SztTahonv Bernnrd, Sedlák Gyula, Langfeld. Zajac, Slárna, Tinfeldová, Orsula. Ezek az elvtársak és elvtársnők ki­magasló eredményeket értek el a dé­vényi békemanifesztáció során. Hasonlóképpen jutalomban része­sültek Kálna Adrién, aki 46 előfizetőt szerzett a Pravda, 31-et az Uj Szó, 83-t a Rudé Právo, 61-et pedig Gottwald „írásai" számára. Továb­bá dicsérettel tüntették ki Junák Mikulás elvtársat, aki 97 előfizetőt szerzett. Benda Jenő elvtársat, aki 83 előfizetőt szerzett és NahogyiI, Citraj. Szmol'k, Csiszár, Ruszinák és Lazar elvtársakat. Az akadémiát kultúrszámokkal fejezték be. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom