Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-28 / 201. szám, kedd

I UJSZ0 ­750 ELŐFIZETŐ A PARTSAJTÓNAK Ä Kábelgyárban otthonra találnak az új munkaerők 9 a hivatalnokok szakképzett munkásokká válnak 1951 augusztus 28 A bratislavai Kábel-gyárba is érkeznek már a termelésbe átirányított hi­vatalnokok. Eddig harminchatnál több hivatalnok dolgozik munkásként s Kábel-gyárban. Más üzemekből kerültek ide, de 100-nál több azoknak a szá­ma, akik magából a Kábel-gyár hivatalaiból kerültek a munkapadok mellé. Ezeknek az új munkásoknak a betanítása a legfontosabb feladat. Erről be­szélgettünk Büchler elvtársnővel, aki az üzemi iskola ügyeit vezeti. — A mi üzemünkbe naponta érkeznek olyanok, akik csak most kapcso­lódtak be a termelésbe, olyanok, akik a Csehszlovákiai Kommunista Pár* Központi Bizottsága felhívása következtében kerülnek át hozzánk. Naponta találkozunk ezzel a kérdéssel, vájjon lehet-e belőlem is jó munkás? Vájjon tudok-e mesterséget tanulni? Lesz-e belőlem szakképzett munkás? Ezeket a dolgozókat megnyugtat­hatjuk, hogy az üzemben minden lehe­tőségük meg van arra, hogy az új foglalkozásnak minden csínját-bínját elsajátítsák. Itt vannak az üzemi munkaiskolák és a különféle szakisko­lázások, amelyek lehetővé teszik, hogy gyorsan szakképzett munkások­ká váljanak azok, akik ez Íróasztalok mellől kerültek a műhelyekbe. Minden új munkás kell, hogy iskolázáson menjen át üzemünkben, mind elméleti, mind gyakorlati szem­pontból. Az új munkás azonnal gép­hez kerül és ott gyakorlatilag képezik ki. Ezenkívül két-három hete? iskolá­záson is esnek át olyan módon, hogy csupán 6 órán keresztül dolgoznak a gép mellett és a hátralévő kétórát az üzemi munkaiskolában töltik. Ezeket az órákat épp úgy megfizetik nelkik, mintha a gép -mellett dolgoznának. Hogyan keresnek az új alkalmazottak? Nem lesz érdektelen, ha néhány példát sorolunk fel arra vonatkozóan, hogy hogyan keresnek az új munká­6Ók. Azok az összegek, amelyeket jó termelésük következtében javukra ír­nak, bizonyítják, hogy senki sem akar­ja za új munkásokat lebecsülni, vagy esetleg kisebb fizetést adni nekik, mint amit a többi munkások kapnak. Itt van pd. Kuszali elvtárs, aki a helyi Nemzeti Bizottságtól jött át 3 héttel ezelőtt. Gépnél dolgozik; e hé­ten, hétfőn 160 koronát, kedden 170 koronát, szerdán 180 koronát, csütör­tökön 194 koronát keresett. Kuszalik elvtárs maga mondotta, hogy örül új foglalkozásának, jól érzi magát a munkások között és ismerőseinek büszkén újságolta, hogy mo6t mint munkás dolgozik. De ez nem az egyetjee eset a Kábel­gyárban. Ugyancsak a Nemzeti Bizott­ság alkalmazottja volt Vrablec elvtárs is, aki most szintén a Kábel-gyárhan a szigetelt vezetékek gyártásánál dolgo­zik. Van olyan nap is, amikor 207 koro­nát keres. Ezekből a példákból is látható, hogy a Kábel-gyár vezetősége és munkássá­ga mindent megtesz, hogy az új alkal­mazottak kereshessenek, tanulhassanak és egyáltalán jól érezzék magukat az üzemben. Normafelülvizsgálás a Kábel-gyárban. Ahogy belépünk a Kábel-gyárba, mindjárt a bejáratnál egy hatalmas tábla vonja magára a figyelmünket. Egy szabályos lombozatú fa rajza lát­ható itt. Ez a normaszilárdítások fája. Különféle színű körtécskék piros, zöld, kék színben gyulladnak fel a szerint, hogy az egye6 osztályokban a norma­szilárdítások során milyen eredménye­ket érnek el. Erről a teljesen újszerű „fáról" beszélgetünk a kultúrosztály vezetőjével. — A kultúrosztály most mindenek­előtt a normák felülvizsgálása foglal­koztatja Erről beszélünk a munkásság­nak mindennap a rádióban és erről be­szélnek -a kifüggesztett különféle jel­szavak is. Azonkívül agitációs párok járják a műhelyeket, hogy mindjárt a helyszínen megmagyarázzák a norma­szilárdítáe jelentőségét és fontosságát. Éppen ezért nagyjelentősége van en­nek a ,^iormaszilárdítási fának". A munkások maguk láthatják a külön­féle színű körtéken, hogy milyen eredményeket értek el. 0—15%-ig Normaszilárdítások fája a Kábel-gyárban. zöld, 15—30%-ig vörös és 30—-45%-ig aranyszín gyullad ki a fán. Mondhatom, hogy a 14 nappal ezelőtt megkezdett normafelülvizsgálás igen kiemelkedő eredményeket hozót*. A munkáséig 100%-osan részt vett a két hétig tartó akcióban és bár a normák szilárdak voltak, mégis kü­lönféle újítójavaslatokkal és a mun­ka jó megszervezésével sikerült ki­emelkedő eredményeket elérni. Tatá­kovics elvtárs, pl. 56%-kal, Brutenics 37.2%-kal szilárdította normáját. A Kábel-gyár munkássága vállalta, hogy 750 új előfizetőt szerez a Pravdának és a x Uj Szónak. Ebből már eddig 300 előfizetőt meg is szereztek. Remélik azonban, hogy az akció befejezőéig a fentemlített számot túl is haladják. Az újságter jesztésben előljár Kunda elvtárs, aki az üzemben teljesen a sajtótér jesztés­nek szenteüi idejét. Háborús sebesült, de reggel korán, amikor a munkások bejönnek a gyárba, már agitációt fejt ki. Ugyancsak délben, vagy bármikor, amikor erre alkalon kínálkozik, meg­győzi és felvilágosítja a munkásságot, hogy milyen fontos az, hogy mindenki­olvassa a pártsajtót A jól értesíilfeég és a politikai felvilágosultság egyik legnagyobb fegyverünk az ellenséggel folytatott harcban, mert ha állandóan olvassuk az újságot, érveket tudunk felsorakoztatni a vitákban, melyeket munkástársainkkai folytatunk. Meg­ismerjük annak jelentőségét, hogy miért termelünk többet. Az újság világnézeti harcunkban hű fegyver­társ, amelyre mindig számíthatunk és amely sohasem hagy cserben ben­nünket. Vidor István. A LÉVAI JÁRÁSI SAJTÓÉRTEKEZLET EREDMENYE A pártsajtó terjesztése a lévai járás dolgozóínak is szívügyévé válik Léván augusztus 25-én tartották meg a járási sajtóértekezletet, amelyre meghívták a helyi szervezetek elnökeit, titkárait, kultúrpropa­ganda előadóit és sajtóbizalmiait. Az értekezletet Vajda elvtárs, a lévai já­rási pártbizottság kultúrpropaganda titkára nyitotta meg, majd Búri elvtárs, a járási pártszervezet vezető titkára kért szót. Beszámolójában önkritikailag beismerte, hogy az eddig végrehajtott sajtóterjesztéssel sem ö, sem a járási pártbizottság nem tehet elégedett. Megemlítette, hogy Pártunk sok tagja ebben a járásban egyáltalán nem veszi a napi saj­tót és ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy az alapszervezetek funk­cionáriusai meggyőzzenek minden tagot a kommunista sajtó mindennapi olvasásának fontosságáról. Búri elvtárs rámutatott arra is, hogý Pár­tunk néhány tagja igen helytelenül azt álltíja, hogy annyi ideje sincs, hogy az újságot elolvassa. Minden párttag kötelessége, hogy naponta olvassa a pártsajtót, mert enélkül képtelen helyesen értékelni a politikai és gazdasági helyzetet és jól irányítani mindennapi munkáját. Búri elvtárs megvilágította a sajtó­felolvasás tízpercének fontosságát, a szemléltető agitációt. Beszámolója végeztével felkérte a jelenlevő kül­dötteket, hogy a pártsajtó terjeszté­sével azzal a tudattal foglalkozza­nak, hogy az egyik legfontosabb fel­adatunk. Próbálják meg nem csu­pán elérni, hanem magasan túl is lépni az egész járásunkra kiadott irányszámot. A vezető titkár felszólalása után a vitában több mint 25 elvtárs kért szót, akik közrül sokan már értékes tapasz­talatokat szereztek a pártsajtó ter­jesztésében. Majercsák elvtárs jelent­kezett elsőnek, aki főleg a gépállo­A Szlovák Állami Népiegyüttes a napokban nagy sikerrel fellépett Buda­pesten a Margitsziget szabadtéri színpadán. mások dolgozóira hívta fel a figyel­met. Nagyon fontos itt a dolgozók kulturális színvonalának emelése, ezért például a kálnai gépállomás küldöttei kötelezték magukat, hogy szeptember 8-ig 30 előfizetőt szereznek, az év vé géig pedig az alkalmazottak 70 szá­zalékát nyerik meg- Emellett felhívták az állami-birtokokat is arra, hogy in dítsanak versenyt a pártsajtó terjesz­tésében. Kotor elvtárs, a lévai katlanüzem küldötte beszámolt arról, milyen si­kereket értek el náluk a politikai meggyőző munkával és a személyi agitációval. Szeptember 4-ig 100 új előfizetőt nyernek meg és az év vé­géig elérik, hogy a dolgozók 100 százaléka veszi majd a Pravdát vagy az Uj Szót. Surda elvtárs ki­egészítette Kotor elvtárs szavait, el­mondotta, milyen jól beváltak a fali­újságok és hogyan szoktak rá a dol­gozók azok olvasására. A Szovjetbarátok Egyesületének kép­viseletében Humaj elvtárs vállalta, hogy a sajtó napjáig 30 előfizetőt nyer­nek meg. Gregor és Kabát elvtársak is 20—20 előfizető megnyerésére kö­telezték magukat. Tóth elvtárs szep­tember végéig 30 előfizetőt szerez. Szlobodnik elvtárs, a lévai iskolák üzemi pártszervezetének megbízásából közölte, hogy pártszervezetének min­den tagja olvassa már a napisajtót, mert ebből sok értékes tanulságot sze­rez, amelyeket érvényesít az ifjúság nevelésében. Azonban nem elégszenek még meg ezzel, hanem kötelezik ma­gukat, ' hogv 75 előfizetőt szereznek a napisajtónak az iskolán kívül is. Egymásután jelentkeztek az egyes üzemek képviselői és megfogadták, hogy minél előbb teljesítik Pártunk határozatát, annak a lévai járásra eső feladatait. A sajtó terjesztésé­vel jelentősen emelik a járás dolgo­zóinak politikai színvonalát, hogy sikeresen teljesíthessék az ötéves tervet. Vasárnap, augusztus 26-án befejeződött az orosz népi nyelvtanfolyamok dolgozóinak egész állami négynapos bratislavai értekezlete. A konferencián dr. Emanuel Slechta mérnök. a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége Központi Bizottságának alelnöke töb bek között ezeket mondotta: Az orosz nyelvtudás kinyilvánítja szeretetünket, hálánkat és őszinte ba­rátságunkat a szovjet nép és szeretett Sztálin elvtársunk iránt. A Szovjet­unióval való barátságunk biztosítja dolgozóink örömteli jövőjét. A konferenciát, valamint eredményét dr. h. c. Alexander Horák posta­ügyi megbízott értékelte záróbeszámoló jában. Mint az orosz népi nyelvtanfo­lyamok központi tanácsának elnöke rámutatott az egyes javaslatok jelentő­ségére, melyeket az egyes tanulókörök nyújtottak be. A konferencia megmu­tatta, hogy az összes szervezetek együtt munkálkodása nagyon fontos az orosz népi nyelvtanfolyamok akciójánál és előfeltétele az akció sikeres tel­jesítésének. Lejsko Mihály Bulgáriában üdült A mi dolgozóink a tengerhez, a he­gyekbe és fürdőhelyekre mennek üdül­ni, hogy jól végzett munkájuk után pihenjenek és az újítók, élmunkások körében új erőt gyűjtsenek a további munkához, a kapitalista országokban a munkás a kimerítő és elismerésben nem részesülő-munkája után nemhogy üdülésre mehetne, hanem még ki sem pihenheti magát. Dolgozóink, akik visszatértek az üdülésről, visszaemlékeznek és össze­hasonlítják a kapitalista rendszer és a mai rendszer közötti óriási különbsé­get. Ragyogó arcuk bizonyítja, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák fürdői és üdülőhelyei valóban a dol­gozókat szolgálják és hogv ezekben a kapitalista kizsákmányolóknak már ninqs helyük. Azok az üdülők, akik bulgáriai re­kreációról tértek vissza, lelkesen men­nek vissza a munkahelyükre azzal az elhatározással, hogy még jobban és tevékenyebben fogják segíteni hazánk szocialista építését. A kéthetes tartóz­kodás alatt a tenger mellett egy test­véri országban, amely fáradságot nem ismerve, kitartóan építi népének bol­dogabb életét, dolgozóinkból csodála­tot váltott ki, hogy milyen határozott­sággal és törhetetlen akarattal küzd a bolgár nép a világbékéért és a szo­cializmusért. Lejsko Mihály Bánovce nad Bebra­vouból arról beszél, milyen hatalmas benyomást tett rá az, hogy olyan ked­vesen fogadták őket a bolgár dolgo­zók és mennyire törődtek velük. Mint asztalos azelőtt egv magánvállalatnál dolgozott, keresete olyan kicsi volt, hogv még evésre is kevés volt. Ma a Preglejka nemzeti vállalatnál dolgo­zik és annyit keres, hogy mindenre jut neki. Ilyen és hasonló nézetük van dol­gozóinknak és ilyen élményekkel tér­nek vissza az üdülésből, hogy munká­jukkal felfrissült erőyel még jobban hozzájáruljanak a világbékéért foly­tatott harchoz és hazánk szocialista építéséhez. A Kohászati Kombinát felépítése (Folytatás az I. oldalról.) Szentesen a hely' tényezők kérése helytelen vodt. A járási pártbizottság oktatójának nem lett volna 6zabad ezt a javaslatot támogatnia és a kő­bánya vezetőségének egyszerűen meg kellett volna tagadnia a kérés teljesítését. Természetes, hogy az aratás és a cséplés munkája sem szenvedhet ha­lasztást. Az EFSz szentesi elvtársai és vezetői azonban a királyhelmeci já­rási Nemzeti Bizottság V. ügyosztá­lyához fordulhattak volna egy 12, setleg 20 tagú aratóbrigádért és más kevésbbé fontos munkahelyekről kel­lett volna elvonni őket. A királyhelme­ci járásnak a 12 munkaerő megszer­zése nem lehetett olyan nagy problé­ma, hogy ezt mindenáron egy olyan jelentős építkezés kárára kellett meg­tenni, mint a HUKO. Az EFSz, a helyi Nemzeti Bizottság elnöke és e járási pártbizottság oktatója is a legköny­nyebb útat választották, helytejenül jártak el. amikoi a kisebb ellenállás élvét érvényesítették. Csak saját fel­adataikat tartották szem előtt és nem látták a távlatot, az országos fontos feladatok teljesítését. Hisszük, hopy az elvtársak ezt metrérUk és a jövő­ben kérdéseik megoldásánál szélesebb távlatra gondolnak. A királyhelmeci járási nemzeti bizottság V. ügyosztálya a jövőben jelentősen segítheti a HUKO épít­kezését azzal, hogy a szentesi, szomotori és bodrogszer­dahelyi kőbányák számára biztosítja a megfelelő számú munkaerőt. A kőbányák vezetése előtt pedig az a feladat áll, hogy fokozza a ter­melést. Perbenyiken keressék meg a vagonok gyors megrakásának és kirakásának módját. A szomo­tori vasútállomás terjessze ki rako­dőrampáját és már most gondos­kodjék a rampa jó megvilágításá­ról, hogy az őszi és téli kora esté­ken is dolgozhassanak. A közellátási osztály dolgozói ta­lálkoznak olyan elvtársakkal is, akik nem értik meg az építkezés nagy jelentőségét és olyan nehéz­ségeket támasztanak, amiknek nem kellene lenniök. így például az autó­pótkocsik juttatása körül is érdekes dolgok történtek. Bratislavában Polhar mérnök, az Építő vállalatok gépüzemének képviseletében hosz­szas várakozás után fogadta Holan mérnököt és Vaculin elvtársat, a HTJKOSZTAV dolgozóinak küldött­ségét és a folyosón csupán félperenyi Ideje maradt arra, hogy velük beszéljen, Közben nem gondolkodott azon, hogy a pótkocsik áthelyezési lehe­tőségéről kevésbbé fontos szaka­szokról fontosabb szakaszokra tár­gyaljon. A megvalósítható javasla­tokat is, amelyeket a HUKOSZTAV dolgozói terjesztettek elő, lehetet­lennek mondta és végül az elvtár­sakat köszönés nélkül otthagyta a folyosón. Kiáltó példája ez annak, hogya nnem szabad cselekednünk. A Kohászati Kombinát építésének jelentőségéről indítsunk általános kampányt és beszéljünk erről Pár­tunk minden alapszervezetében és tömegszervezeteiben is. Állandóan győzzük meg az embereket az épít­kezés országos jelentőségéről, mit jelent ez a békeerök növekedésé­nek szempontjából az egész vilá­gon. A Köztársaságban ne legyen egyetlen párttag, vagy pártonkívü­li, aki ne értené meg a szocialista építkezések óriási jelentőségét és segítsen mindenki sikerre vinni az építést. Ilyen legyen minden kom­munista helyes állásfoglalása és harci álláspontja e gigantikus üzem felépítésében. amely évente több mint egymillió tonna acélt ad majd nemzetgazdaságunk!! ,iR.

Next

/
Oldalképek
Tartalom