Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-24 / 198. szám, péntek

UJS20 1951 augusztus 24 Alfréd Arit volt napszámos megtalálta boldogságát a kolhozban Alfréd. Arit, a volt lett napszámos, ma a kolhoz ezermestere. Bár szakképzettsége nincs és mindössze három osztályt végzett, ért a kovács- és lakatosszakmához, a kályharakáshoz és az ácsmesterséghez, de ismeri a legkülönfélébb gépeket is. Amikor a multat idézi, ezeket mondja: — Régen a földesurak és zsírosparasztok napszámosa voltam. De sokszor gúnyolt Krunin kulákI »Aranyból van a te kezed, Arit. Mindenhez értesz, csak egyhez nem: a magad életét sehogysem tudod elrendezni. Szegény vagy, mint a templom egere. Mindig idegen kenyéren élsz<t — mondogatta. Bizony sokszor megtelt bánattal Arit szíve ilyen szavak hallatára. Sokszor kérdezgette a magafajta szegényparasztoktól: — Mondjátok: találkoztatok már valaha a boldogsággal? Tudjátok-e, miiyen a boldogság? Persze, soha senki nem tudott erre válaszolni. Egy alkalommal összehozta a sors Andrej Upittal, a későbbi kiváló lett íróval. — Boldog lehet-e Lettországban is valamikor a szegény ember? Vagy csak a földbirtokosok és a gyárosok szerezhetik meg a bodogságot? — kérdezte. — Eljön hamarosan az idő, amikor boldog lesz minden dolgozó ember, — felelte habozás nélkül Andrej Upit. A boldogság a szovjet hatalommal együtt köszöntött a lett népre. Napszámosok és szegényparasztok tízezrei kaptak földet, házakat, gazdasági épületeket, vetőmagot, felszerelést és igásállatokat a szovjet hatalomtól. Földet kapott a többi között Alfréd Arit napszámos ls. Az élenjáró szovjet mezőgazdaság eredményei meggyőzték a leit parasztságot is, hogy a valóban jómódú és kulturált éleihez vezető utat csakis a kolhozok nyitják meg. A volt szkriveri járás területén Alfréd Arit és társai-három évvel ezelőtt ötezer holdas kolhoznak vetették meg az alapjait. Ennyi földet kapott a »Zöld föld« nevű kolhoz örökös használatra a szovjet államtól. Szabad főid szabad dolgozói Andrej Upit író, egy szkriverl járásban lakó szegényparaszt fia, regényében megírta a »Zöld föld« kolhoz parasztságának nehéz és kilátástalan múltját, azt az időt, amikor Ulmanisz burzsoá kormánya a legnagyobb nyomorúságban és nélkülözésben tartotta Alfréd Aritot, Martin Kresziint és a többi nincstelen mezőgazdasági proletárt. Ezek az emberek ma már szabad föld szabad dolgozói, örökre végeztek az átkos mult bajaival. A Lett Szovjet Szocialista Köztársaság kolhozföldjeit ma már 100 állami gép- és traktorállomás műveli meg. A szovjet állam gépesítette a mezőgazdasági munkát és rendszeresen ellátja műtrágyával és hitelekkel a lett kolhozokat is. A köztársaság vetésterülete öt év alatt 7 százalékkal megnőtt; 33 százalékkal nagyobb területen termelnek zöldséget és 200 százaékkat emelkedett az ipari növények vetésterülete. A szarvasmarhaállomány 20 százalékkal. a sertésállomány kétharmadával, a kecskeállomány pedig egynegyedével emelkedett. Az ötéves terv előirányzatát túlszárnyalták s Igen sok kolhoz földjén elérték már a 20—30 mázsás hektáronkénti átlagtermést gabonából, amire a burzsoá Lettországban példa nem volt. Jómódhoz jutott a lett kolhozparasztság. Ikskile falu »Sztálin« kolhozát 1948-ban alapították; a kolhoz 60.000 rubelnyi oszthatatlan alapja két év alatt a hatszorosára emelkedett. Ebben az évben 200 ezer rubellel növekedik az oszthatatlan alap és 540 ezer rubelt fordítanak különféle beruházásokra. Az oszthatatlan alap idén már meghaladja az egymillió rubelt. Anton Mazur kolhozparaszt családja 900 munkaegységet dolgozott le. A jivedelem elosztásakor 270 pud (44 mazsa) gabonát, 320 pud (52 mázsa) burgonyát, 76 kiló cukrot és 6 ezer ru~bel készpénzt kapott a Mazur-család. A gabona és burgonya nagyrészét eladták s pénzért sok mindent vásárolhattak. Körülbelül ugyanennyit kapott a Reinhold-család is. Mindkét család a többi sokezerhez hasonlóan alig tengődött a földesurak és kulákok idejében. Andrej Upit író, a szkriverl járás volt pásztora, a »Zöld föld« című regényében megemlékezik Andrej Zobin nevű volt iskolatársáról is. Andrej Zobin édesapja nemrég levelet irt a DSzovjetszkaja Latvijaa című lapnak. •»Upit szomszédom fia, Andrej, könyvet írt a mi nehéz munkánkról. Mi öregek, az utolsó betűig mindezt átéltük. Volt akkoriban egy darabka földem, csupa gyökér meg mocsár. Hiába pazaroltuk rá verejtékünket feleségemmel, bizony nem boldogultunk. Egyre rosszabbul éltünk. Márta lányomat taníttatni akartuk, de honnan vettünk volna pénzt rá? A végén őt is be kellett fogni a munkába, hogy éhen ne haljunk...« Ez volt a mult. A bőség otthonai Zobin most egy gazdag kolhoz tagja, otthona pedig a bőség és boldogság háza lett. Nem kell többé félnie a holnaptól. — Hatalmas a mi kolhozunk — hangzik a levél további része. — Ahol valamikor von Zivers földesúr basáskodott, mienk az egész határ. Márta leányomra a kolhoz rábízta az állattenyésztő telep vezetését. A mult évben 602 munkaegységet teljesített, most pedig teljesülhet álma: tanulhat. A kolhoz mezőgazdasági iskolába küldte. Sajnos, már Idős ember vagyok, nem tudom utóiérni lányomat, de azért magam is szépen keresek. Bőségesen van gabonánk, semmiben nem szenvedek hiányt. A szkriveri járásban egyesítették a nadrágszíj parcellákat és most egy rendezett kolhozközpontot építenek, ahol nemcsak új lakóházak és gazdasági épületek lesznek, hanem kulturális intézmények és üzletek is. A teheneket villanyerővel fejik, a juhokat szintén villanyerővel nyírják. A nagyüzemi gazdaság számára új technikai és kultúrkádereket képeznek. A xZöld föld« kolhoz tagjai közül hatvanan a termelő munka félbeszakítása nélkül a hároméves agrotechnikai tanfolyamon tanulnak, nyolcan traktoristának készülnek. Alfréd Arit ma már nem kérdezgeti: ^Tudjátok-e, milyen a boldogság?« Miiként Andrej Zobin, a Mazur család és a többi kolhoztag: ö is megtalálta boldogságát a kolhozban. M. MAKSZIMOV A párkányi EFSz Aépízenekara és a CSEMADOK párkányi táncegyüttese a trencséni népművészeti versenyeken Augusztus 19-én, vasárnap zajlott le az országos népművészeti verseny utolsó napja a Trencsén melletti Adamovcén. A verseny befejezését az adamovcei aratőünnepéllyel kötötték egybe. Már kora délután hatalmas tömeg lepte el a falut és a környező gyönyörű parkot. A népművészeti együttesek a faluban gyülekeztek és vidám, pattogó zene mellett vonultak végig a falu utcáin. Gyönyörű látványt nyújtott a különféle vidékek színpompás népviselete. A tarka hímzések élénken virítottak a sok kis pruszlikon, mintha a rétek vadvirágai keltek'volna vándorútra. A sorfalat alkotó tömeg lelkes éljenzéssel és zűgó tapsviharral köszöntötte az elvonuló csoportokat. A lelkesedés árja mindenkit magával ragadott és úgy hömpölygött végig a sürü embert örnegen, mint a tenger hulláma. A csoportok tovavonultak a nagykiterjedésű park hüs útján a felhőkbe tőrft fák élő boltozata alatt a szabadtéri színpadig. A szlovák népművészeti együttesekkel testvéri egyetértésben vonult föl a párkányi népizenekar és táncegyüttes, hogy bemutatkozzon a szlovák dolgozók előtt s a két nép barátságát a népi kultúra láncszemeivel még erösebbé fűzze. A kölcsönös üdvözlések után megkezdődött Szovákia legjobb népművészeti együtteseinek bemutatkozása. Felcsendültek és zengve szárnyaltak a magasba az ősrégi dallamok, a népszülte és a nép által megőrzött melódiák. Majd pattogó forradalmi indulók s a békés építőmunkát kifejező dallamok ragadták magukkal a lelkes hallgatóság ezres tömegét. A népi táncok pazar és kecses változatai minden ember szívét az öröm és elragadtatás érzésével töltötték el. Szűnni nem akaró tapsorkán tett bizonyságot arról, hogy a népművészet az igazi és az örök és a népi kultúra az, amely önmagát, a nép arcát tükrözi vissza. Ez a művészet ellenállhatatlanul sodort magával minden embert. Valami izzón szerteáradó erő feszült ezekben a ritmusokban. Önkéntelenül Petőfi halhatatlan szavai jutottak eszembe:... „akik még nem tudtátok, most megtanulhatjátok, hogyan mulat a nép". A CSEMADOK és EFSz párkányi népiegyüttesét őszinte szeretettel és barátsággal köszöntötték a szlovák dolgozók. Viharzó tapsorkán közepette foglalta el helyét a dobogón a népi zenekar. Megkapó látvány volt, amikor egy ütemre mozdult harmincöt pár kéz és csodálatos hangokat csalt elő a zeneszerszámok mélyéből. Kellemesen lepett meg bennünket az együttes helyes fejlődése, mert gyönyörű nyitrakörnyéki népdalokat adott elő Adler Endre feldolgozásában. őszinte elismerést érdemel a zenekar annál is inkább, hiszen nem is olyan régen még egészen másfajta, kevésbbé értékes dalokkal járult a dolgozók elé. Hiszszük, hogy a megkezdett úton haladnak majd továbbra ls és gazdaggá fejlesztik együttesük játékát. Az eredmény már most is szembetűnő. Bizonyság erre a dolgozó nép elismerése, amely lelkes tapssal üdvözölte és köszönte meg szép játékukat. Különösen Lakatos Gyula klarinétos virtuóz játéka aratott nagy tetszést, de a többiek tehetséges játéka is osztatlan tetszéssel találkozott. A CSEMADOK párkányi tánccsoportja is sikerrel mutatkozott be. Végre elhagyták a népiességet mimelő hamis viseletet és a gyönyörű, színdús kéméndr népviseletben perdültek ki a színpadra. A siker nem maradt el és a közönség lelkesen, hosszantartó tapssal jutalmazta az együttest. A párkányt CSEMADOK-csoport vezetőségének dicséretére válik, hogy felismerve a helyes utat, szakít a hamis felfogással és fokrólfokra, lépésről-lépésre neveli át együttesét, hogy példamutatóan, a népi kultúra éltető erejével hassa át és növelje terebélyessé az együttes munkáját. Népi demokráciánk gazdag lehetőséget és támogatást nyújtott a népi művészetek ápolásáro és kifejlesztésére. Ahol valamikor a felsőbb tízezer orgiázott, ott ma, a nép szórakozik. Nekünk tehát élni kell ezzel a lehetőséggel és minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy ez a kultúra, a népi formával átszőtt béke és építés kultúrája dús virágzásba szökeljen és meghozza gazdag gyümölcsét. Dénes György Magyar tanítók orosz nyelvtanfolyama Kosicén F. hó 18-án befejeződött a magyar tanítók közel három hétig tartó orosz nyelvtanfolyama Kassán. Ezúton mondunk köszönetet szülőpártunknak a KSS-nak, hogy lehetővé tette számunkra Lenin és Sztálin nyelvének alaposabb elsajátítását. ígérjük, hogy az itt szerzett szakés politikai tudásunkat úgy érvényesítjük, hogy még szorosabbra fűzzük a SSSR é6 ČSR közötti népek barátságát. Az itt elsajátított tudományos módszert a gyakorlatban arra használjuk fel, hogy az minél jobban szolgálja a szocializmus és béke ügyét Reméljük, hogy a Párt továbbra is szívén viseli a magyar tanítók ügyét és lehetőséget nyújt majd a jövőben is hasonló tanfolyamok létesítésére. A tanfolyam hallgatói. SÁNDOR ANDRAS: GRÚZIA FÖLDJÉN Azzal a csoporttal indultam el Moszkvából, amely a Kaukázust, Dagesztánt és Grúziát látogatta meg. Most grúziai élményeimről szeretnék röviden beszélni. Nagy izgalommal vártam azt a pillanatod amikor a Grúz Szovjet Köztársaság földjére léphetek. Ebből a népből, erről a földről, ez alól az ég alól származik az az ember, aki a legnagyobb minden ember között a földön. Vájjon milyen az a nép, az a táj, amely Sztálint adta az emberiségnek? Ez volt a legnagyobb", a legfőbb kérdés, amelyet már Moszkvából való elindulásunkkor föltettem magamban Grúziának. Nemcsak a gori kis házat kerestem, hogy Sztálinra bukkanjak, hogy a sztálini nagyságnak azokat a forrásait kutassam, amelvek a népben, a tájban, a szülőhazában erednek. Az első pillanattól kezdve mindent így néztem, így láttam. Öt véltem látni a sziklás bérceken, őt idéztem, ha a grúz föld fáira, virágaira, köveire néztem, Sztálint kutattam a grúz emberek arcvonásaiban és szomjasan lestem a grúz nyelv szavait, amelyekkel első gondolatait kifejezte. Grúzia egyszerre ősi és új, öreg és fiatal. Sztálin újjáteremtette a grúz földet, ifjúvá varázsolta a népet — ez a Grúzia már nem egyszerűen Grúzia, hanem Szovjet-Grúzia és a népe ip több mint valaha volt, szovjetnép. Ezt a bérces kis országot már a természet is rendkívül 6zépnek alkotta. Hegyei merészen törnek a magasba, a sziklákon sas tanyázik és a vad köveken hagy ipa takok zuhognak le a völgyekbe. Az emberlakta völgyekben és a szelídebb hegyoldalakon kolhozszőlők végtelen sorai zöldelnek s a csörgedező folyócskák három méteres kukoricaszárak dús tengerét táplálják. Fák és bokrok zöldjéből integetnek a falvak és városok fehér házai, a házak oszlopos erkélyei. Reggelenként a felkelő nap rózsaszínre festi e havasok fehér ormait s ez alatt a réteken kinyitja kelyhét ezer s ezerféle virág. Széles gátak és zsilipek zabolázzák a kanyargós Kura vizét, — erőművek, a sztálini ötéves tervek gyermekei. Egykor eldugott, kicsiny falvak mellett tüzet okádó óriások küldik vastag füstjüket a mosolygó hegyek felé, — gyárak, Sztálin adta őket édesanyjának, a grúz szülőhazának. Elektromos mozdonyok vágtatnak a vágányokon s íme a vasút mellett, a hegyek lábánál, hol nyolc esztendeje még vad pusztaság aludta sok évezredes álmát, most kohók állanak és új város szép utcái — ez Rusztavi. Nem sokkal messzebb pedig hegyek koszorújában Kuraparti főváros, hol gyógyító meleg vizek bugyognak fel a bőkezű grúz földből. Tbiliszi. A hegytetőn lovagvár, az 1200 méteres Mtacmindán, új kultúrpark és grűz_ stílusú, ragyogó munkásüdülő. Az Ő6i házak mellett már egész városrészek pompáznak kecses, fehér, új épületekkel. Még áll valami a Nachalovkából, ahol e gazdag népnek nyomorognia kellett valamikor, de Tbiliszi munkásai ma már a ragyogó hatalmas új házakban laknak s ifjúsága a 14 fakultásos egyetem termeit tölti meg. Termékeny völgyben kígyózik az út Gori, Sztálin szülővárosa felé. Elsuhan a sziklabércek alatt, hol a magasban a Ciri-kolostor ősi falai néznek le a vízierőműre és Lenin szobrára, hol a régi főváros Mehet kupolái alatt folyik össze a barna Kura a kék Aragvával. A hegyek közt húzódik meg Gori, — napfényben fürdenek a hegyek, majd gomolygó fellegek ülnek tarajukra. Sztálin is így nézte valamikor ifjúkorában ezeket a felhőbe burkolózó hegyeket, ez az égbolt borult föléje, ez a nap sütötte, ezeknek az utcáknak kövét rótta lába, itt álmodozott először az emberiség jövendőjéről. Es fut az út tovább nyugatra a Fekete-tenger felé. hol naposak és dallal teltek a mezők, hol Kolhisz, citrom- és narancs ligetei virágzanak s fürge leánykezek gyorsan szedik^ az abház kolhozok teacserjéinek milliónyi levelét. A grúz föld poétikus szépsége elárad az embereken s az emberi alkotásokon: dalokon, ruhákon, épületeken, gyárakon és kolhozokon. Grúzia lányai büszkék és szépek, mint az útmenti eukaliptuszok. Fiai erősek és bátrak, mint a kaukázusi szirtek. Falvai gazdagok, mint a szerető édesanya kedves gyermekei. Épületei harmonikusak. kecsesek, gazdagon díszítettek és tiszták, mint Rusztaveli vagy Csavcsavadze sorai. Dalai édes d*llamúak és lebillncselők, a nép ruhái klasszikus ízlésűek. A grúz ember szereti a szépséget, a derűt, a vidámságot. Mint minden szovjet ember, hatalmasakat alkot és nagyon tud dolgozni — de bővérűen és tiszta emberi jókedvvel tud lakomázni, enni és inni is. Itt az érintetlenül maradt ősi vendégszeretet — amely egyik mutatója az igaz ember* ' ségnek — párosult és megsokszorozódott az újjal, a szovjet humanizmussal. A falvakban a mi számunkra meglepő volt az err berek műveltsége és ízlése. A kolhozok ifjúsága valósággal egyetemi ifjúságnak látszott — amint hogy jórészt az is Medzsuriszhevi faluban Lilia Georgisvli kolhozparaszt lánnyal beszéltem, aki Tbilisziben, a Zeneművészeti Főiskola negyedik évfolyamának hallgatója. A kolhozról és a mezőgazdasági problémákról azonban éppen úgy tud, mint szakmájáról Sviriben találkoztam Lia Diakonidzével, aki most a 11. osztályba jár, de már verseket >'r és az egyetemre készül, irodalmi szakra. Jelena Maharadze és Avtandil Gvelesziani (akiből egy ceruzái kaptam emlékbe) már maga is egyetemi hallgató. Minden faluban százával találkoztunk a tanuló főiskolásokkal. A keletgrúziai Akurában 70 főiskolai végzettségű ember lakik. Az, hogy Grúziában az emberek bőségben é6 gazdagságban élnek, azt) jelenti, hogy lélekben is gazdagok, hogy a szívük is gazdag. A kapitalizmusból jött ember számára a gazdagság mindig együtt |ár az embertelenséggel, durvasággal, kŐ6zívŰ6éggeL Ez azért van, mert ott az egyes errw berek gazdagságának sok-sok ember kegyetlen szenvedése, nyomorúsága, rabsága az ára. De cnás ai, amikor a nép gazdeg. Más az, amikor szabad emberek szabad közössége bővelkedik a föld kincseiben Akkor kivirágzanak a szívek, szépséggel és emberi nagysággal telnek meg a lelkek. Ezt tapasztaltuk mi, a grúz kolhozokban, az emeletes házakkal teli, tejjel, mézzel folyó falvakban. A 6zabad ég alatt rendezett boldog lakomák ősi íze régirégi mélyre elásott húrokat rezdített meg a magyar szivekoen, de ugyanakkor új is volt számunkra a felszabadult embereknek ilyen mesés bősége, öröme. A grúz falvak minden jóval megrakott, roskadozó asztalainál míg a tamada (a borkirály) felemelt pohárral köszöntőjét mondotta, a boldog kommunizmus szelét éreztük, éppen úgy, mint amikor a kombájn vitorláit láttuk forogni, vagy az erőművek zúgását hallottuk. Sokszor vacsoráztunk hegytetőkön, karcsú oszlopok és boltívek alatt, melyeknek gazdag díszítése a klasszikus Hellast, az arab palotákat, Bizáncot és a Rinascimento Velencéjét egyszerre idézte. Ilyenkor, ha felcsendült Lamari Szakvarilidze vagy más grúz kolhozparasztok dala, a hangulat valóban a röneszanszra emlékeztetett. Ez a szó azt jelenti! újjászületés. Sztálin szülőhazájában valóban találkoztunk az ember újjászületésével. Találkoztunk vele az akural Mocináve kolhoz brigádvezetőjének házában, a Cinandáli szovhozban, Tbilisziben. vagy akkor, amikor láttuk, hogy Gegelidze elvtárs a zesztafoni vasgyár igazgatója a 6aját munkásának, Gurami Kathamadzénak szép szürke Pobjeda autóján kísér bennünket mindenfelé. A grúz hegyek között utóiért bennünket a kommunizmus üzenete és láttuk, mint tűnik el a különbség város és falu között. így találkoztam régi ismeretlen ismerősömmel, Szovjet-Grúziával. Grúzia felelt a kérdésemre: Most, hogy láttam a grúz hegyeket, falvakat, városokat és emberekety láttam az év6zázadoe kemény harcok* ban edzett népet, a grúzok komoly, fekete-fehér népi öltözetét, közeiebi* ről ismerem Sztálint. Mielőtt Grúziában utaztam, Moszkvában sokszor megálltam a Vörös* téren és lestem a Kreml ablakait, hátha megláthatom Ioszif VÍ6szárionovicsot. Ott ez nem sikerült, de legalább is részben teljesült a kívánságom Grúziában. A grúz tájban és a grúz emberben megvillant előttem Sztálin, aki immár az egész szovjet népé, a szovjet népen túl az egész emberiségé, minden ország proletárjai, és mindazoké, akik békét, igazságot. szabad, boldog jövendőt kívánnak a világ népeinek. Olyan ö, mint a kőszáli sas, mely ma is ott kering a grúz sziklák é® ódon ,lovagvárak felett Magasabban szárnyal és messzebb lát mindnyájunknáL Helyreigazítás Az U j Szó július 13-iki számában! „Meddig fogja még a szőlőt kiölni a gyom a lévai járás szőlészeti és halászati kommunális vállalatában" című cikket közöltük. Ugyancsak az Uj Sző július 14-iki számában közöltük „A z6elízl VDP vezetője azt hiszi, hogy basáskodhat" című cikket. A cikkek megjelenése után az érdekelt felek kérésére az illetékes szervekkel együtt a cikkben foglaltakat alaposan kivizsgáltuk és megállapítottuk, hogy az azokban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. Szerkesztőségünk hibát követett el, hogy a téves információkon alapult írásoknak helyet adott a lapban, mielőtt azok valódiságáról meggyőződött volna. i A