Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-18 / 193. szám, szombat

1951 augusztus 18 IR? SľO A dolgozó anyák nyugodtan rábízhatják gyermekeiket a napközi otthonokra Szocialista rendszerünk nagymértékben elősegíti a gyermekek nevelését. Szerte az országban nemcsak a városokon, hanem a falvakban is napközi otthonos óvodákat létesít, ahol a gyermekek reggeltől estig gondos felügyelet alatt vannak. Milyen nagy segítség ez a dolgozó édesanyák számára, akik nyugodtan dolgozhatnak, építhetik a maguk és gyermekeik, szebb és boldogabb jövőjét! Már több ízben hallottam a galántai napközi otthon eredményes működéséről. Kíváncsi voltam rá. Egy délután munkaidő után meglátogattam és bizony szavakkal szinte leírni sem tudom, mennyire meglepett, amit ott láttam és tapasztaltam. Amint beléptem, az első, amit megláttam, a példás rend és tisztaság volt Kicsi folyosón gondosan összerakott ruhácskák, cipők szép sorban elhelyezve Mert a gyermekek levetik otthoni ruhájukat, kis napozókat kapnak helyettük, hogy egész nap szabadon mozoghassanak a jó levegőn és napfényen, meg azért is, hogy a dolgozó édesanyának kevesebb gondja legyen a mosással. Egy nagy világos szobába vezet az óvoda vezetőnővére, Divilék AAagda elvtársnő. Az ablakon fehér függönyöket lenget a délutáni szél. Körül a falak mentén kis fehér rácsos ágyacskák. Bennük kisebb, nagyobb, kékszemű, feketeszemű kis emberpalánták. A legkisebb négyhónapos, a legnagyobb egyéves. A kis négyhónapos édesanyja, Moravánszkiné, aki az egyik virágüzletben elárusítónő. Még egy nagyobb fia is van itt. Sorban az ágyacskákból, kis buksi fejek kandikálnak ki a fehér rácsok közül, kíváncsian, vájjon mit akar ez a néni. A nővér felé nyújtogatják kezecskéjüket, mosolyognak rá, látszik, hogy jól bánik velük, mert a gyermekek szeretik. Állandó orvosi felügyelet alatt vannak a gyermekek, az étkeztetést is orvos ellenőrzi. Amióta a napközi otthon fennáll, még egyetlen komolyabb megbetegedés sem volt a kicsik között. Egy nagyon tiszta kis szobácska van berendezve a betegek részére, de — hál Istennek —, mondja a vezető nővér — ez mindig üres, nincs lakója. Innét egv másik szobába megyünk. Itt már nagyobbak az ágyak. Itt is példás a rend. Napfény, virágok, kellemes otthon a gyermekek számára. A tiszta, fehér ágyakon délutáni álmukat alusszák a gyermekek. Itt vannak azok — mondja a nővér —, akik minden ebéd után aludni szoktak a nagyobbak közül. Azonban már lassan ébredezni kezdenek, sorba szedi ki őket az ágyacskákból, miközben egy nővér kimossa a délutáni álmot szemükből. A szomszéd nagyteremben egymás mellett sorban rryugágyak vannak. A szeles idő miatt itt lustálkodnak a »nagyok«, az óvodások. Máskor, ha jó idő van, a kertben heverésznek. A nővér kérésére, hogy ki akar szerepelni, valamennyien egyszerre ugrottak fel. Két kislány, Iván Ilonka és Kuki Ancsika, szavaltak és énekeltek. A legnagyobb meglepetésemre szlovákul, magyarul és oroszul. Megható versikét szavaltak a kis koreai gyermekről, aki a romok között keresi elesett édesanyját, nem tudja, hová bújjon a barbár gvilkosok bombazápora elől. Milyen jó nekünk — fejezi be a kis versike —, van békés otthonunk, édesanyánk és aki vigyáz ránk, Sztálin, Gottwald és a nagy Szovjetunió. Szruhár Vladimír, egy ötéves fiúcska, szólót énekelt és egy komoly verset szavalt. A gyermekek mind fegyelmezettek, jól neveltek. Kérdésemre, hogy szeretnek-e óvodába járni, mind egyszerre lelkesen felelték, hogy igen, mert sok játékuk van, sok szép verset és éneket tanulnak. Látszik a gyermekek modorán, hogy gondosán, lelkiismeretesen foglalkoznak velük, mert bátran, szabatosan válaszoltak kérdéseimre. Az ebédlő tiszta, nagy terem, de most üresen ásitoz, mert a gyerekek a szabadban étkeznek. Ott a fák alatt vannak felállítva hosszú sorban a kis asztalok. Lassan uzsonnára készülődnek. Észre sem vettem, olyan gyorsan eltelt az idő. Persze, ilyen kellemes társaságban, vidám, éneklő gyermeksereg között az ember még az időről is megfeledkezik. Végül a tiszta fehér csempével kirakott fürdőszobát néztem meg. Tehát még fürdetik is a gyermekeket. Ebből is láthatjuk, hogv milyen gondos ápolásban részesülnek. Nemcsak a szellemi, de a testi fejlődésükről is gondos*, kodva vjfl." _ .„f^.K - ».-' • Az éléskamra is- telve van. Rengeteg befőttes üveg, melyben télire elrakott gyümölcs és főzeléknek való van. Szorgalmas kezek gondoskodtak arról is, hogy télen se legyen a gyümölcsben és főzelékben hiány, amire nagy szükségük van a gyermekeknek. A főzőnővér legnagyobb megelégedésére a gyermekeknek jó étvágyuk van, mindent megesznek. ötször napjában étkeznek. Reggelire tejet isznak vajaskenyérrel, tízórai gyümölcs, ebédre levest, főzeléket, a nagyobbak húst is kapnak. Uzsonna rendszerint kávé, ugyancsak vajaskenyérrel. Vacsorát is kapnak, azok, akikért későbben jönnek a szüleik. Természetesen az étkezést két részben osztják. Külön főznek a nagyobbaknak és külön a kicsiknek, akik még üvegből esznek. Minden a gyermekek kényelmét, a rájuk fordított féltő gondot tükrözi. De sajnos, még vannak szülők, akik bizalmatlanok a napközi otthonokkal szemben. Tanácsolom nekik, hogy győződjenek meg, töltsenek egy kis időt a gyermekek között és be fogják látni tévedésüket. Mert boldog lehet az a gyermek, aki ott nő és boldog az a szülő, akinek gyermeke ilyen gondozásban, nevelésben részesül. Vájjon a múltban jobb volt? Mikor az édesanya az utcán hagyta gyermekét, vagy a szomszédokra bízta? Nem is tudta eszik-e az a gyermek egész nap valamit. Vagy kénytelen volt kivinni a hítárba, a ferró napra. Hányszor láttam a kapáló vagy más munkát végző asszonyt, akinek a hátára kötve, vagv az árokparton sírt a gyermeke, a legyek és rovarok csípéseinek kitéve. Vagy pl. láttam egv esetben, hogy az édesanva mákhéjat főzött és adott gyermekének, hogv ó egész nap dolgozhasson. Persze, a kicsi elkábult a méregtől. Éz aztán később csodálkozott az anya, hogy vájjon miért angolkóros, vézna, vérszegény a gyermeke, mikor ő mindig úgy vigyázott iá. Ezekből lesznek aztán a kórházak és temetők lakói. Hát ezt akarjuk elkerülni. Egészséges, munkára edzett nemzedéket akarunk nevelni a napközi otthonok és óvodák segítségével. Szellemileg és testileg edzett harcosokra van szükségünk, akikkel mindenkor megvédhetjük a béke szent ügyét. Ma már száz és száz nő megértette a szocialista haza hivó szavát. Mind többen és többen kapcsolódjak be az iparba .és termelésbe, öntudatos, hazá°ját szerető ezer és ezer nő segít munkájával építeni a szocializmust, a szebb és boldogabb jövőt. Nyugodtan dolgozhatnak, mert gyermekeikről gondoskodik a Párt, a szocialista gyermekvédő egyesület. P. /. ÉDESANYAK Ablak alatt csengetnek, Giling-galangoznak, Süss föl nap, Fényes nap, Kertek alatt klslibátok Megfagynak, Van-e szebb, van-e kedvesebb zene az anyai fül számára, mint saját csemetéinek önfeledt nótázása? Ilyenkor egy pillanatra megáll a soha nem fáradó kéz, a ráncok kisimulnak a homlokon, az arcot pedig úgy önti el a mosoly, ahogy a nap szokta megfényesíteni a tornyosodó fellegeket. Igy történt ez Öra Kálmánné esetében is, szombat délután, négy óra tájban. Az utcát már felsöpörte, a házat is rendbe tette s mikor a régi-régi gyerekdalt meghallja. épp azért fordul ki a tornácrra, hogy a gerendáról néhány morzsolnivaló kukoricacsövet akasszon le. Keze megáll a levegőben s kifelé, a kertbe fülel, mert onnan hallik az ónek, ott foglalatoskodnak cseme tél. Egrest- szednek s közben a bűjócskát játszó napot hívogatják. A nap^ pedig hajlik a hívó szóra, szétfújja a bárányfelhők nyáját és le süt a világra. A csemeték — három szöszi kislány — újjongva tapsolnak, mert azt hiszik, hogy most az egysze* ök csalták elő a virágot bontó, vetésnevelő fényességet. — Erzsi, Julis, Panka — veszi őket számba Öra Kálmánné s mindjárt rájuk is kiált, mtert a névsor hiányosnak bizonyul. — Hát a Pista? Hova szökött megint ? A három kislány összenéz, mintha azon tanakoda, hogy szóljon-e vagy sem, aztán a legcserfesebb, a kilencesztendő3 Erzsi mégis csak újságolni kezdi: — A Sanyi csalta el. A Polgár Sanyi. Azt mondta, hogy varjútojást tanált a kertek alatt. — Majd adok én neki vaxjútojástl — fogadkozik nem annyira komolyan, mint inkább a rend kedvéért Öra Kálmánné. Aztán kosarat, gyalogszéket rak ki a tornácra és hozzákezd a tengerimorzsolásboz. Ilyen munkálkodás közben éri a látogatás, Bene Lászlóné és Fazekas Balázsné látogatása. A két MNDSZ-asszony — hajdani játszópajtása — ünneplőt visel. De nemcsak a ruhájuk, az arcuk is komoly Mocskos Erzsike Irta: V. OLGA (III. folytatás) „Leányod betegségét nem tudja meggyógyítani földi orvosság! Nem a teste, hanem a lelke beteg a te kis Erzsikécinek! Ha azonban reám fogsz hallgatni és leánykád lelkében a félelemnél erősebb lesz a jóság és a szeretet, akkor ígérem, úgy kigyógyítom csúnya betegségéből, hogy messze földön nem lesz nálánál egészségesebb kisleány! Hallgass hát énreám és cselekedjél a következőképpen: Ha mai utadról hazaérkeztél, tégy úgy, mintha nagyon megbetegedtél volna. Feküdj azonnal ágyadba, nyögjél, panaszkodjál és mindenben játszd meg a nagybeteg szerepét. Holnap este pedig hívd Erzsikét ágyadhoz, mondd meg neki, hogy már nem igen éred meg a reggelt, szaladjon hát be a városba és küldessen üzenetet távol dolgozó édesapjának. A üöbbit aztJán bízd csak énrám, én és öreg testvérnéném úgy rendbe fogjuk hozni leányod egészségét, hogy még hírmondónak sem fog maradni betegségéből!" Hej, rettenetesen megörült ám a szegény mosónő az öreganyóka bíztató szavainak! Olyan kedve lett egyszerre, hogy majdnem tánclépésekben; vitte haza a városi népek szennyes fehérneműit! Bizony nem érezte ő sem a súlyos fehé'rnemüskosár terhét, sem a gidres-gödrös gyalogösvény akadályait, 1 elitében csak a boldog reménység ujjongott, hogy végre sikerül kigyógyítani Erzsikéj ének csúfos betegségét! Hanem azért, amikor úgy déltájban hazaérkezett kicsiny kunyhójába, bizony nem felejtkezett ám meg az erdei öregasszony utasításairól sem. A megrémült mocskos Erzsikéhez már egy olyan nyöszörgő, lá.bain is alig álló nagybeteg érkezett meg, altiról még a tudós doktorok is csak a közelgő halált jósolták volna meg! Jajgatott, nyöszörgött, hánykolódott kézzelácsolt egyszerű ágyában s olyan jól megjátszotta a nagy!)e*-g szerepét, hogy a í legény kis ' íszívü Erzsike majdnem maga is belebetegedett szörnyű nagy aggodalmába. Am akkor esett csak igazán kétségbe a szerencsétlen kisleány, amikor másnap este úgy lámpagyújtás körül ágyához intette a már beszélni is alig tudó édesanyja és erőtlen, elhaló hangon megkérte a kisleányt, hogy szaladjon be a közeli városkába és üzentessen édesapjának, mert úgy érzi, hogy talán már a reggelt sem fogja megérni. Szegény kis mocskos Erzsike bizony olyan lelki állapotban támolygott ki a beteg szobájából, hogy a paplan alól titokban utána leskelődő édesanyának majdnem a szíve szakadt meg a nagy sajnálkozástól! * Csillagtalan, holdvilágtalan volt az ég. Az erdő bokrai siránkozva zizegtek a haragos szellő okvetetlenkedései miatt. Távolról egy kuvik madár ijesztgette a babonára hajlamos embereket, néha pedig egy-egy vadállat üvöltése keveredett bele a kísérteties muzsikába. Igazi félelmetes erdei éjszaka volt. A kis mocskos Erzsike azonban mindezektől a félelmetességekből nem látott — nem hallott semmit sem. Miközben mezítlábas, gyenge lábai gyors iramban fogyasztották a szük erdei ösvény sok százméteres távolságát, kicsiny, aggódó szíve csak egyetlen félelemmel vqlt tele. Vájjon életben fogja-e még találni édesanyját, ha visszaérkezik a városból és vájjon fogja-e még szerető hangját hallani, amint dédelgetve suttogja feléje: lelkem gyermekem, kicsiny mocskos Erzsikém? Bizony alaposan megeredtek ezeknél a gondolatoknál az aggódó kisleány könnyei és úgy érezte, hogy nem lenne olyan vakmerő cselekedet, amit meg ne tenne forrón szeretett édesanyja megmentésért! Azonban a következő pillanatokban már me

u is feledkezett ezek a hösködő gondolatokról, de még beteg édesanyjáról is! A gyalogösvény egyik kanyarulatában olyan szörnyű látvány tárult ugyanis a gyanutlanul mendegélő kisleány szemei 6lé, hogy majdnem hanyat vágódott a nagy ijedelemtől.! A A tigris, a szarvas, meg a róka Egyszer a tigris sétára Indult a lankás domboldalon. Egy kis 6zarvas is ott legelt a zöldelő fák alatt és rémülten látta közeledni az őserdők rettegett urát. De semerre sem tudott menekülni, összeszedte hát minden bátorságát és elhatározta, hogy rászedi a tigrist. Tudta, hogy a tigris soha életében nem látott még élő szarvast. Ezért úgy tett, mintha észre sem venné a vadon királyát és látszólagos nyugalommal tovább legelészett. A tigrist meglepte, hogy ez a különös állat nem iparkodik előle menekülni. Közelebb lépett és így 6ZÓIt: „Mondja, tisztelt barátom, miért visel szarvakat a fején?" A szarvas mosolyogva válaszolt: „Hogy darabokra szaggassam a tigriseket!" „És mondja csak", folytatta a tigris, „aztán miért van annyi fehér folt a szőrén?" „Ahányszor felfalok egy tigrist", felelte'a szarvas, „újabb fehér folt keletkezik a hátamon, vagy az oldalamon. Már annyit faltam fel közületek, hogy meg sem tudom számlálni fehér foltjaimat..." Ennek hallatára a tigris ijedtében kereket oldott. Útközben találkozott a rókával, akinek elmesélte, hogyan járt. A róka nagyot kacagott. „Az a kis szarvas", mondta, „alaposan megtréfált". De az ijedtségtől remegő tigris nem hitt a rókának. „Hát ha annyira félsz", szólt a róka, „engedd meg, hogy a hátadra másszak, azután együtt visszamegyünk a kis szarvashoz és kérdőre vonjuk". Amint a szarvas meglátta őket, rögtön tudta, hogy a róka elárulta a tigrisnek az igazat. Vájjon, hogy menekülhetne most? Hirtelen felkiáltott: „Köszönöm neked, kedves róka koma! Csak a minap Ígérted meg nekem, hogy felhajtasz részemre egy nagy tigrist. Látom, ura vagy szavadnak! És micsoda gyönyörű példány! Pompás lakoma iesz!" A tigris ezekre a szavakra foga közé kapta a szegény rókát és vad futásnak eredt. Boldog Balázs fordítása. bokrok által eltakart útkanyarban hatalmas pásztortűz égett vérvörösen s a pásztortűz körül — uram fia! — két "rettenetesem, öreg bifoircsós orrú boszorkány ugrándozott! S miközben köröskörül táncolták a lángoló fahasábokat, otromba ugrándozásaikat ilyen boszorkánynótávad kísérték: Boszorkányolk Éje van ma Ma jön hozzánk A vén Panna, ö nálunk a Főboszorkány Jöttét jelzi Szél és Orkán. Táncoljunk hát Csárdást — polkát Várjuk Igy a Föboszorkát! Hej, micsoda rémülettel hallgatta a szegény kis Erzsike ezt a kísérteties boszorkány-éneket! A legszívesebben úgy eliszkolt volna innen, mint egy vadász eiöi menekülő őzike! Azonban lábai még csak mozdulni sem tudtak, úgy beléjük szállott a szörnyű nagy félelem! Csak bámuilt előre kerekre tágult szemekkel, s azon remegett magában, vájjon nem veszik-e észre s nem változtatják-e ráncos bőrű varangyosbékává a csúnya vén boszorkányok ? Azonban a vén banyáknak ugy látszik kisebb gondjuk is nagyabb volt annál, hogy a remegő leánykával törődjenek! Mintha nem is lett volna jelen a kis mocskos Erzsike, hirtelen abba hagyták ugTándozásaikat, letelepedtek a tűz köré és hangos visító hangon ilyen furcsa beszélgetésbe kezdte!" „Igazán itt lehetne már öreg Panna nénénk! — kezdte a beszélgetést az öregebbnek látszó boszorkány. — Nemsokára éjfélre jár már az idő s annélkül nem mehetünk haza amíg meg nem békéltük vele dolgainkat!" (Folytatása következik) és ünnepélyes. Köszönnek, hasznos munkálkodást kívánnak, ahogy illik, aztán azt mondja Bene Lászlóné: — A koreai gyerekek ügyében jöttünk. Szeretnénk, ha te is váltanál bélyeget a szegény kis ártatlanok javára. — Muszáj T — kérdezi erre kissé fanyalogva, • kissé elutasítólag Óra Kálmánné, mert az jut eszébe, hogy Korea messze van, meg aztán elég gond a négy gyerek is. Adakozzon az olyan, aki magtalan, vagy akinek futja rá a pénze. Ezt persze nem mondja, dehogyis mondja óra Kálmánné. Nem akarja megsérteni látogatóit, de azért a kérdésből, hogy ,,muszáj"-e, inkább elutasítás, mint együttérzés olvashható ki. — Nem, nem muszáj — csóválja meg kissé neheztelve a fejét Bene Lászlóné, aztán egy képes-újságot terít a tornác deszkájára és így folytatía: — Nem kényszer ez. Legföljebb azt kérdezzük, lehet-e ezeket az ártatlanokat (s itt a képes-újságra mutat) szívszorulás nélkül nézni? Óra Kálmánné a képes-újságra pillant. Egy koreai édesanya tartja ott ölében halott, vagy súlyosan sebesült kisfiát. Robbanástól füstös arcát könnyek árja hasogatja, szoknyájába pedig két zokogó kislány kapaszkodik. — Jól van — mondja végül •—, majd megbeszélem az urammal. Mikor pedig az adománygyűjtők mögött becsukódik a kapu, valami megkönnyebülés félét érez. Valami olyat, mintha a döntést az urára hárítva, megszabadult volna a felelősségtől. A képes-újság ottmaradt a tornác deszkáján. Lapjait meg-meglebbenti a könnyű délutáni szél... — Édesanyám! Mind megszedtük az egrest! — fut föl a három kislány a tornác lépcsőjén, s Erzsi, a legidősebb, oly magasra emeli a gyümölcsös szakajtót, hogy pofikája is belepirul. — Ez már teszi — csókolja sorra csemetéit Óra Kálmánné. Azt nézi, vájjon hová is tehetné az eg-í rest, aztán gondol egyet és a pincébe siet. Nap se éri, baromfi se bántja. Jó helye lesz ott holnapig. Ahogy a pincéből visszatér, nagy pörlekedésbe találja a három lányt. — Én hadd olvasom! — könyörög az első elemista Julis. — Majd mit nem! Hisz csak a nagybetűt ismered! — vonja két. ségbe húga tudományát Erzsi. A tornácon talált képeslap fölött hajol össze szöszke fejük. Ám mielőtt igazságot tehetne köztük, komoly hangocskájában tele részvéttel, megszólal a legkisebb: — Édesanyám! Miért sír a néni? A koreai képre mutat s az újsággal együtt anyja ölébe kéredzkedik. óra Kálmánné meglepődik. Hol az egyik kislányra, hol meg a másikra néz a mivel nem tud ellenállni a tiszta kis tekintetek unszolá. sának, hát a gyalogszékre ül viszsza. — Azért — kezdi tétova hangon, dobogó szívvel az igazi mesét —, mert meghalt a kisfia. — Szegény —, pityeredik el Julis. Nézi, igen nagy részvéttel nézi az újságot s észreveszi, hogy nemcsak a halott kisfiú, —

r kislányok is vannak a képen. — Ni, — mondja — ezeknek meg elszakadt a szoknyájuk ... — Édesanyám — könyököl most anyja térdére Erzsi. — Nekem négy szoknyám is van. Hátha elküldene nekik egyet ? A kérdés formájában feltett kérés szíven találja Óra Kálmánnét. Előbb azt érzi. hogy minden vér kifut a tagjaiból, aztán úgy elpirul, hogy szinte zsibbad tőle az aroa. — A gyermekeim, a saját gyermekeim pirítottak rám, — gondolja. — Jobb szívük van, mint nekem! Görcsösen magához szorítja gyermekeit, aztán felugrik és a szobába szalad. Kirántja asublót fiókját és az ingek alól egy pótkávésdobozt vesz ki. Ebben tartja pénzét, itt gyűjtögeti. — Erzsikém — kérfeli pirultan a lányát —, szaladj csak a Fazekas néniék után. Mondd, hogy rögtön jöjjenek vissza. Érted? Rögtön! S mikor Erzsi lobogó copffal eliramodik, a két kisebbet szoknyájához fogja és erősen magához szorítja a belécsimpaszkodókat, ahogy azt az édesanyák szokták. Ľ r bán Eraö