Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-16 / 191. szám, csütörtök

Ü J SZ Ö 1951 augusztus 16 RUDNA BÁNYÁSZKÖZSÉG A FEJLŐDÉS ÚTJÁN Azt a megbízást kaptam, hogy hű képet írjak Rudnáról, erről a há­nyaközségró'l, amelynek bányászai példás módon 107 százalékban telje­sítik a tervet, ezenkívül közös összefogással építik kultúrházukat önkén­tes brigádmunkával. Valamennyi bányász, akikkel eddig szót váltottam, már túlhaladta a száz brigádórát, sőt olyan is van, aki eddig 500 órát dolgozott le a kultúrház építésén, de olyannal is elég gyakran találkoz­hatunk, aki 200 órát teljesített. Ennek az összefogásnak az eredménye szemmelláthatóan megmutatkozik. A kultúrház falai egyre magasabbra emelkednek és Rudna dolgozóinak naponta van alkalmuk gyönyörködni közös munkájuk egyre növekvő sikereiben. Rudna bányászai büszkék is é p illő kultúrházukra, amit leginkább bizonyít az a tény is, hogy m*r eló'lről-hátulról, jobbról-balról lefényképezték, egyszóval mint anya fejlő­dő gyermekét úgy dédelgeti a község épülő kultúrházát, amelynek mun­kálatait a terv szerint novemberben keli befejeznlök. Nem fér kétség hozzá, hogy Rudna dolgozói munkájukkal a tervhez igazodnak. Gondoskodtak is arról, hotry a brigádmunkába a verseny lendületét bevigyék, amennyiben az, aki a legtöbb brigádmunkát végzi, a községtől háztelket kap. Éppen ezért a Nemzeti Bizottság a ledolgozott munkaórákat pontosan feljegyzi. Erre a célra külön könyvet vezetnek a községházán, mely a kultúrház közvetlen szomszédságában van és mind­azok, akik dolgozni mennek, jelentkeznek Köte'<»s Sándor kultúrtársnál, aki a Nemzeti Blrottság hivatalnoka és az feljegyzi pontosan, hogy mi­kor jönnek és mikor mennek a brigádosok. Természetesen arról szó sem lehet, hogy valaki lazsáljon vagy csaljon e brigádmunkánál, mert hiszen be­csületbeli munkáról van itt szó. Hogy ez mennyire megfelel a való­ságnak, azt bizonyítja az a felirat is, amely az épülő kultúrház homlokza­tán olvasható. A szlováknyelvü fel­irat így hangzik: „Ez a ház is közö3 munkánk eredménye". A szlovák dol­gozó egy egész ünnepnapot szánt er­re a díszfeliratra, amíg kirajzolta a betűket és vörösre festette őket. Ma­gyar nyelven eddig csak azért nem virít az épület homlokzatán, mert nem akadt még magyar dolgozó, aki egy napot szánt volna erre a mun­kára. Mndezt fontosnak tartottuk meg­jegyezni, mert Rudna községében példás módon működnek együtt a szlovák és magyar dolgozók. Nemze­tiségre való tekintet nélkül dolgoz­nak az épületen és az önkéntes mun­kavállaláson kiviil a község vala­mennyi szervezete anyagiakkal is tá­mogatta ezt a kultúrm'ozgalmat, hogy minél előbb tető alá hozzák ezt az impozáns épületet. Igy a Szovjet-Barátok Esrvesülete 5000, a CsISz 5.000, a CSEMADOK 6.000, a Zsivena 5.000, a tűzoltók pedig 20,000 koronával járultak hozzá az építkezés költségeihez. De lesz is ez olyan kultúrház, amelynek értéke milliókra rúg. A színpaddal ellátott hatalmas terem 22.40x10.10 négyzetméter nagyságú területet foglal el. Ezenkívül a föld­szinten a Nemzeti Bizottság székel majd két irodahelyiséggel, mellette az ülésterem hétszer öt méteres nagyságban, aztán a könyvtár ugyanilyen méretben és a községi hangszóró helyisége. Fent az eme­leten pedig épül az óvoda irodahe­lyiséggel. Igy sorjában, részletekben sorolják fel a helyiségeket, a mére­teket, szemük csillog, hangjukból árad az öröm, a büszkeség. Ugyan­csak a bányászok mondják el azt is. hogy amikor a Nemzeti Bizottság a kultúrház építése mellett döntött, a község valamennyi dolgozója egyön­tetű lelkesedéssel vállalta magára a brigádmunkát és a vállalás révén, közel kétmillió koronát takarítanak meg. Benn a bányában, az érchegy mélyében Rudna községének több mint ki­lencven százaléka él bányászatból és mindössze négy gazda él földmüve­lésből. Ezt fontosnak tartjuk meg­jegyezni, tekintettel a későbbi mon­danivalókra. De egyelőre a bányába megyünk, ahol bányászaink a drága ércet fejtik nehéziparunk számára. Sajnos már dél felé jár az idő, tehát közvetlenül a robbantások előtt érke­zünk a bányába, úgy hogy mindössze egy félórát tartózkodhattunk a tár­ni ban, ahol a bányászok munkahe­lyükön mutatták meg, hogy fejtik az ércanyagot. Megmutatták a hegy sérvében végigvonuló csillámló érc­rétegeket és ereket és azt, hogy a robbanások révén levált anyagot rrint hasogatják szét és a síneken ftó csilléken, mint továbbítják a ki­tűzött cél felé. A tárna belseje és a talajnedvtöl átitatott, szürke, palaszínü kőréteg hűvösséget árasztott felénk, cs-»k a bányalámpa sárga, impolygó fényé­ben dolgozó bányászok eleven, erő­teljes mozdulatai árasztották felénk a munkából kisugárzó alkotás forró lé"-k"rét. Itt az érchegy hűvcs kőszí­v.'^—i for>— ^ľ-ie f?l a rvdnai kultúr­"i^tif!"^. amely ott fenn épül a rvr^iH n^^su^prsk forró özönében H"">sszű évtizedeken át kellett itt a mdnai bányásznak dolgoznia, gür­cölnie, de a hűvös hegyből nem tud­ta kicsikarni a kultúrházat, fis ez érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy munkaadóik szíve, kizsákmá­nyolőik szíve keményebb és hidegebb volt a fiegy szívénél is. Mert nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Rudna bányászai már évtizedek óta küzdöttek ezért a kul­túrházért. Minden áldozatra kapha­tók voltak, de mindig közbejött va­lami akadály, valami váratlan ese­mény, amely látszólag egyének érde­keibe ütközött. Holott a valóság egy­szerűen az, hogy az akkori társadal­mi rendnek nem állt érdekében az. hogy a rudnai bányászoknak kultúr­házuk legyen. A téglák már 11 esz­tendeje ott hevertek, de nem bírták egymáshoz rakni, mint ahogy nem tudtak összefogni közös munkára, mert mindig közbe lépett az a bizo­nyos akadály, az a bizonyos mester­séges viszály, amely meggátolta a bányászok régi vágyának megvalósí­tását. A Szovjetunió felszabadító hadseregének kellett jönnie és Pár­tunknak kellett segédkezet nyújta­nia ahhoz, hogy a bányászok össze­állhassanak és versenyt Indíthassa­nak a várva-várt kultúrház minél előbbi felépítéséért. Hogy a szocialista kultúra milyen hódításokat végez, azt bizonyítja Kerekes András vájár, aki a rudnai Nemzeti Bizottság vezetőségi tagja. A bányában 33 esztendeje dolgozik, a tervet 138 százalékban teljesíti és a kultúrház építésén eddig 190 bri­gádórát dolgozott le. Mellette a se­gédvájár, a 18 esztendős Dingo Mi­hály most szabadult fel a rozsnyói bányaiskolában. Pár hete, hogy a rudnai bányában dolgozik. Arra a kérdésre, megvan-e elégedve a bá­nyászattal, habozás nélkül azt vála­szolja, hogy igen. Válasza nemcsak formai, mert kiderül, hogy a Szövet­ség Vasútvonalán végzett brigád­munkát, továbbá Osztraván élmun­kás kitüntetést szerzett ugyancsak brigádmunkájával. A fiatal segédvá­járnak egyetlen vágya van, hogy po­litikai iskolába jusson. Azt állítja, hogy a tanoncotthonban van ugyan olvasókör, de az mind kevés, sokat kell tanulnia, hogy rendesen végezze a munkáját. A hűvös rudnai tárná­ban a fiatal bányász hangjából a tu­dásszomj csendül ki. Igy hódít a szocialista kultúra hí­veket, így nőnek, fejlődnek azok az öntudatos bányászok, akik hatványo­zott lelkesedéssel, fokozott munka­teljesítménnyel vesznek részt hazánk építőmunkájában. Természetesen a szocializmus térhódítását népveleöi munkával, versenyek megszervezé­sével kell elősegíteni. A bányamester Krbavec János azt állítja, hogy ami­óta beszüntették az élmunkáskönv­vek kiadását, a verseny irama, mint­ha hanyatlott volna, ö azt tapasz­talta, hogy az élmunkáskitüntetések lendületet adtak a munkaversenv­nek. Az volt a helyzet, hogy a bányá­szok pontosan tudták, hogv milyen munkateljesítményt kell nyuitaniok ahhoz, hogy élmunkások legyenek és mindent elkövettek, hogy azt elér­jék. Egyik sem akart lemaradni. Saj­nos, most, hogy roegindu't a sztaha­novista mozgaiom, a bányászok nem tudnak eligazodni, mert nincs mag­állapítva a határ, hogy milyen telie­sítménv moľ e 11 válik a bányász sztahanovistává. A szlovák és magyar bányászok együttműködése A bányamester egyébként hangsú­lyozza, hogy a munkaerkölcs kifogás­talan, a szlovák és magyar bányá­szok között tökéletes az egyetértés és mintahogv a kultúrház építésén közös összefogással dolgoznak, ép úgy dolgoznak a bányában is. Hang­súlyozza továbbá azt is, hogy lent a bányában a burzsoä-nacionalizmus sohasem tudott mélyebb gyökeret verni. Hallatszottak ugyan hangok, amelyek Husákék, Novomeszkyék vitorláját dagasztották, de ezek leg­feljebb a kocsma bűzös légkörében hangzottak el, de soha a bányában, soha a bányászok munkahelyén. Nem fér kétség hozzá, hogy az, aki terjeszteni akarta a szlovák és magyar bányászok közt a viszályt, az idegen volt, annak soha semmi köze nem volt a bányászathoz. Rud­nán az a helyzet, hogy a magyar bá­nyászok zöme megtanult szlovákul, a szlovák bányászok pedig magya­dul. Egyszóval maguk a bányászok hárítottak el minden akadályt a kö­zeledés útjából. A közös munka, a kösös vállalások annyira összefor­rasztották a község bányászait, hogy ma már nincs többé válaszfal közöt­tük. Rudnán napirenden van az, hogy a szlovák bányász feleségül vesz magyar lányt vagy fordítva, magyar bányász szlovák lányt. Az egyik példa maga a fiatal bá­nyamester, Krbavec elvtárs, akinek a felesége magyar és a másik példa Somodi István bányakovács, a rudnai CSEMADOK-csoport kultúrreferen­se, pénztárnoka, egyszóval mindene­se. Somodi kultúrtárs ragyogó kedv­vel mondja el, hogy ezidén február­ban 23 tagia volt a CSEMADOK-nak és azt a vállalá.sukat, hogy a köz­gyűlésig 100 tagot toboroznak, ma már túlteljesítették. Nos, ez a lelkes CSEMADÓK-funkcionárius, aki bol­dogan közli velem a hírt a CSEMADOK növekedéséről és erő­södéséről, testestől-lelkestől a szlo­vák néphez van kötve. Felesége Besztercebányáról való szlovák asz­szony. Kétéves gyermekük álmát egyfajta hűséggel őrzik mind a ket­ten és a gyermek már ma egyfor­Somodi Isvtán, a CSEMADOK rud­nai helyi szervezetének kultúrrefe­rense és pénztárnoka. mán beszéli mind az anya, mind az apja nyelvét. Amikor Somodinét megkérdezzük, hogy mi a véleménye a CSEMADOK­ról, mosolyogva a következőket vá­laszolja. — Nekünk dolgozóknak, lehetünk akár szlovákok, akár ma­gyarok, egyazon célunk van és ez: a béke! A CSEMADOK is a békeharc­ra serkent és buzdít bennünket, mint hazánk valamennyi szervezete. Somodiné állítását igazolja a OSEMADOK rudnai helyi szervezeté­nek a jegyzökönyve, amely véletle­nül a kezembe került. A jegyzőkönyv 1951 április 16-iki dátummal igy hangzik: „A béke ünnepét úgy ké­szítettük elő, hogy 15-én békemun­kát végeztünk. A község elöljárói, a KSS, a CsISz és a CSEMADOK ve­zetőségével együtt elhatározták, hogy a tervbevett kultúrház alapját kiássák, követ fejtenek, homokot rostálnak, szóval mindent elvégez­nek, ami szükséges az építkezés elő­készítéshez, nehogy akadályok merül jenek fel. Ebben a munkában min­denki résztvett, aki a Béke mellett foglalt állást." És 1951 július 15-én, közvetlenül a közgyűlés utáni összejövetelről így számol be a jegyzőkönyv: „1. A küldöttek elmondják a köz­gyűlésen szerzett tapasztalataikat. 2. A tagok egyhangúlag ígéretet tettek, hogy még nagyobb odaadás­sal járulnak hozzá egyesületük növe­kedéséhez és célkitűzésének megva­lósításához. 3. A szovjet hősök sírját vala­mennyien a legmélyebb tisztelettel és hódo'-ttal koszorúzták meg." Mindebből láthatjuk, hogy a nép­nevelői munka megindult Rudnán és ez a munka a közös kultúrház elké­szültével még növekedni fog. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy a jól megszervezett népnevelői munkának köszönhető az, hogy a koreai harco­Három Kerekes: József, Lajos és Zoltán. A névrokonságon kívül az épülő kultúrházon végzett brigádmunka is erős szálakkal fűzi őket egymáshoz. sok támogatására megindított béke­gyüjtéseknél a rudnai bányászok adományoztak a legtöbbet az egész járásban. Hol a hiba Rudnán,.. ? Ám nem lenne teljes a kép, ha nem mutatnék rá azokra a hibákra, amelyek ma Rudnán tapasztalhatók. A hibák feltárására legalkalmasabb módnak a községházában való elhe­lyezkedést találtam, ahol leültem és türelemmel vártam a feleket, akik levéllel vagy kérvénnyel érkeztek, amelyeket Köteles kultúrtársnak kel­lett lefordítani, vagy megfogalmaz­ni. A helyiség lassan benépesedett komoly kötelességtudó arcokkal. A községháza az otthon légkörét árasz­totta. Köteles kultúrtárs a feleket nagyon barátságosan fogadta és az érkezők magatartásán azt láttam, hogy ehhez a barátságos fogadtatás­hoz Rudna lakói hozzá vannak szok­L. Az első fél Kis Borbála volt, egy öszhajú özvegyasszony, aki egy le­véllel érkezett, amelyet Bratislavából kapott. A levélben értesítették, hogy öregségi nyugdíjával kapcsolatosan benyújtott fellebbezését visszautasí­tották, mert elmulasztotta kérvényét benyújtani a végzés kézbesítése átuni határidőn belül. Köteles sajnálkozá­sát fejezi ki, hogy elkésett és nem segíthet rajta. Az özvegy nagyon le­hangolt, azt mondja, hogy azzal a csekély nyugdíjjal, a 450 koronával nem tudja, hogy mit kezdjen. E pa­nasszal kapcsolatban az özvegy fel­sorolja mindazokat a bajokat, ame­lyek valaha érték az életében. Ter­mészetesen azonnal felajánlom segít­ségemet és érdeklődni kezdek élet­körülményei után. Itt aztán kiderül, hogy négy gyermeke van, ezekből három 5 hektáron felüli közSpgazda. Amikor ezt megtudom, megnyugta­tom az özvegyet, hogy kérvényére akkor is elutasító választ kapott vol­na, ha történetesen határidőn belül nyújtotta volna be. Közlöm vele to­vábbá azt is, hogy ezt a nyugdíjat a munkások pénzéből adiák össze az arra rászorultaknak, tehát elégediók meg a kapott összeggel, mert gver­mekei vannak olyan jómódúak, hogy segíthetik. Rudnán a kényes pontot éppen az öt-hat hektáros kétiaki bányászok képezik, akik a bányamunkán kívül mezőgazdasági munkát is végeznek. Az aratás ebben a bányaközségben úgy megy végbe, hogy egyik bányász segít a másiknak, így az is dolgozik a mezőn, akinek egy talpalatnyi föld­je sincs. Tehát az aratási munkála­toknál is érvényesül a közösség elve éspedig olyan mértékben, hogy az asszonyok és gyermekek is dolgoz­nak a mezőn. Felmerül tehát az a kérdés, hogyha a bányászok annyira össze vannak forrva a közösségben, miért nem alakították meg eddig a szövetkezetet, hisz elég öntudatosak és pontosan tudták, hogy a gépnvip­totta segítség csak megkönnyítené helyzetüket! A községházán már összegyűltek a község vezető dolgozói és nyiltan teszem fel előttük a kérdést, ők vi­szont „nyiltan kertelnek" és mellóbe­szélnek. Rudna vezető férfiai ugyan­is rendkívül csiszoltak, finomak, ud­variasak és annyira illedelmesek, hogy az égető sürgős problémákat oly ügyesen tudják elkerülni, hogy hanglejtésük fürge táncmozdulatok­ra emlékeztet. Először Kerekes La­jossal a Nemzeti Tanács vezetőségi tagjával bocsátkozom vitába. Kere­kekes elvtárs rajongásig szereti az épülő kultúrházat és eddig már 500 órát dolgozott rajta. Több mint har­minc esztendős bányamunka után ma a nyugdíját élvezi. Egyszóval Ke­rekes elvtárs becsületes munkáséle­te révén komoly tiszteletnek örvend a községben és az ember feltételez­né, hogy öntudatos bányász módjára ö lenne a legalkalmasabb arra, hogy megszerezze Rudnán a szövetkeze­tet. De nem így van. Kerekes elv­társ őszintén szólva kertel és végül azt mondja, hogy „Majd". !Ez a szócska, hogy „majd" azt jelenti, hogy majd ha a környező falvakban megvalósul a szövetkezet, akkor ők is rátérnek a szövetkezeti gazdálko­dásra. Egyszóval nem kell sietni. Ez a magatartás érvényesül a helyi párt­szervezet elnökénél, Gyűrék Pálnál is, aki kilencgyermekes családapa és kiváló élmunkás hírében áll. Ö is azt mondja, hogy „majd". De Gyűrék elvtárs nem olyan csiszolt és óvatos mint Kerekes elvtárs és hivatkozik arra, hogy a traktorra az ember nem nagyon bízhatja a földjeit, mert rosz­szak a traktorok, rosszak a trakto­rosok. Gyűrék elvtársnak erre felte­szem azt a kérdést: ha a gépgäzdál­kodás annyira elégtelen, akkor miért csépelnek a gazdák gépekkel. Gyűrék elvtárs zavarban van és za­varban van akkor is, amikor hivatko zom a rozsnyói és a szilicei szövet­kezetre, ahol példásan végezték el az aratási munkálatokat. Később ki­derül, az sem állja meg a helyét, hogy a rudnai dombos földek rjem al­kalmasak a traktorszántásra, mert Gaál Zoltán 22 éves traktoros hang­; súlyozza, hogy sokkal nehezebb tere­I pet dolgoztak már meg traktorokkal. : Gaál Zoltánnak a bátyja is traktoros és öccse ugyanezt a mesterséget - akarja kitanulni. És egymásután zú­zódnak pozdorjává azok az érvek, amelyeket a pártelnök és a Nemzeti i Tanács vezetőségének néhány tagia 1 felsorolt. Az igazság az, hogy ők azok, akik gátolják a szövetkezet létrejöttét. Az igazság az, hogy ta­valy decemberben 42 bányász aláír­ta. hogy belép a szövetkezetbe, de azóta egyetlen lépés sem történt, hogy a szövetkezet megalakulását valóra váltsák. De i 6enis történtek lépések, hogy a régi pártelnököt, aki híve vo'.t a szövetkezetnek, haladéktalanul levált sák. A régi pártelnököt Dobos Jó­zsefnek hívják, 31 esztendős és mun­káját 150 százalékban teljesíti a bá­nyában. Most betegállományban van. Dobos hangsúlyozza, hogy annak, hogy eddig Rudnán nincsen szövetke­zet, annak a berzéti állami birtok rossz gazdálkodása az oka. Rossz példa ez és vannak egyesek, akiknek gondjuk van arra, hogy állandóan szem előtt tartsák R^rzétét. Főleg az öregek emlegetik előszeretettel ezt a birtokot, holott mánkban lenne meggyőződni a jó szövetkezetek munkájáról is. — Amikor tavaly megszerveztük az előkészítő bizottságot — mondja Dobos elvtárs — semmi egyébre nem (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom