Uj Szó, 1951. június (4. évfolyam, 127-152.szám)

1951-06-01 / 127. szám, péntek

UJSZÖ Tanulásomat sikeresen összeegyeztetem az üzemi munkámmal — mondja Nikolaj Kovjazin művezető 1951 június 1 A 18 éves Nikolaj Kovjazin az üzemi iskolából került a Mozdonygyár műhelyébe és ott buzgón tanulta a kazánkovács mesterséget. Izmaiban nagy erőt érzett, amelyet ifjú hévvel vitt bele a munkába. Amikor azonban átvette az öregek tapasztalatait, rájött, hogy ez még közelről sem minden és hogy el keil még sajátítania az új technikát is, amely megkönnyíti a munkát. Itt van például a pneumatikus kalapács. Ez az embertől hasonlíthatatlanul kevesebb erőfeszítést kíván, mint a másik, az öreg kalapács. Az ifjú Kovjazinnak nagyon tetszett ez az új kalapács, csábította is a technikai újdonság. És minél jobban megtanulta mesterségét, annál kritikusabb szemmel alkotott véleményt sok mundenről a kazánkovácsok munkájában. Később nem egyszer a maga módján oldotta meg a munkaközben felmerült kérdéseket Az észszerüsitő munkás tüze égett benne. Múltak a hónapok, az évek. Kovjazin brigádveiető, majd művezető lett. Észszerüsitő javaslatai esetről-esetre kézzelfogható eredményeket hoztak a műhely munkájába. Aztán már ezzel sem elégedett meg. Úrrá lett rajta a gondolat, hogy tökéletesítenie kell a mozdonyok javításával együttjáró öszszes kazánmunkákat. Csendben volt és gondolkodott. Sokáig hordott magában egy gondolatot, majd egy nap végül jelentést tett róla Kirszanov főmérnöknek. A főmérnök a tervet megvizsgálta és megfontolásra érdemesnek találta. Az FD mozdony átlagos javítása 20 napot vett igénybe. Ennek az időnek több mint a felét arra fordították, hogy a kazánból kibontsák a hevítő és a fíistcsöveket. Bosszantó volt a drága időnek ilyen fecsérlése. A leszereléskor a sok cső mindegyikénél előbb leverték a gyűrűt, azután a foglalaton át kiverték a csövet és kihúzták azon a nyíláson keresztül, amelybe be volt erősítve. Ez persze nem ment simán. A cső gyakran elakadt a nyílásban lerakódott kazánkő miatt. Nyikoláj Kovjazin egyszerű megoldást talált. Mindkét oldalon levágta a hő- és füstvezető csöveket. Aztán a rács egyik nyílását kiszélesítette és ezen keresztül húzta ki az összes csöveket Az időnyereség minden várakozást felülmúlt: a munka mindössze egy napig tartott így születnek az észszerüsitő javaslatok Ennek az egy műveletnek a meggyorsítása azonban még nem hozott lényeges változást, ellenkezőleg, megzavarhatta a munka általános ritmusát, mivel az egyik munkahelyen megfeszített munkát követelt, a másikon pedig kényszerű veszteglést idézett elő. Kovjazin elgondolkozott az egész munkafolyamat ritmusának egyenletes meggyorsítása dolgában. A műhelyben megjelent a tükörfényes fűrészkörlap. Az egyszerű acélból készült, vékony körlap óriási sebességgel forog és bár alapjában nem is fűrész, mégis gyorsan behatol a fémbe. Olyan gyorsan és sikeresen működik, hogy egy munkás könnjen kiszolgálja az öszszes, kazánkovácsokat. Ez a szerkezet visszavonhatatlanul száműzte a műhelyből a kézi csővágókészüléket. _ Amikor azonban már minden csövet kijavítottak, a sajtolóban kipróbáltak és visszaraktak a kazánba, kiderült, hogy csak egyet nem lehetett még beerősíteni, azt tudniillik, amelyiknek a foglalatát kitágították. A művezető most egy gyűrűt készített, amelynek a manzsett^ja átfogja a cső végét és teljesen kitölti a foglalatban támadt űrt. A gyűrűt odaforrasztják a nyíláshoz és a kazánkovácsok hozzálátnak az utolsó csővég hengereléséhez. A kazánkovácsok kettesben dolgoznak, kézzel. Egy műszak alatt csak 45 csövet munkálnak meg. Ez a kazánmunkák technológiájának utolsó láncszeme, amelyen az emberek a régi módon dolgoznak. Itt is feltétlenül szükség van valami változásra, új ütemek, új ritmus kifejlesztésére, hogy egyszinten legyen ez a láncszem is az egész munkafolyamattal. A kommunista Kovjazin, akit lefoglalt a tunlás, a párt- és a társadalmi munka, éjszakánként dolgozik a soronlevő észszerüsitő ötlet megvalósításán. Esetről-esetre makacsul üldözi a balsiker, de nem hátrál meg. Saját tapasztalatából jól megtanulta, hogy a termelésben minden folyamat tökéletesíthető. Kovjazin kezdetben olyan készülék megszerkesztésén tűnődött, amely villanyárammal végezné a mechanikus hengerlést. Hirtelen azonban új ötlete támadt: miért ne lehetne pneumatikus módszerrel hengerelni? Kovjazin vázlatokat készít, konstruál, segítségért Kirszanov főmérnökhöz fordul és szívós munkája eredményeképpen megszületik az a soronkövetkező újítás, amely lehetővé teszi a csővégek pneumatikus úton való hen-, gerlését. A kazánkovács ilymódon négy embernek a munkáját tudja elvégezni. így született meg egész sor észszerüsitő újítás. Eredményeikről ékesen beszélnek a termelési mutatószámok. Ezidőszerint a mozdony átlagos javítási ideje csaknem negyedannyi, mint volt azelőtt, a javítási költség pedig mindössze hatvan százaléka a tervben előirányzott összegnek. Ugyanakkor a kazánkovácsok munkatermelékenysége háromszorosan növekedett. A kazánműhely élete A kazánmühelyben pedig jelentős változások mentek végbe. Kovjazin alaposan foglalkozott a szerszámgazdálkodás megszervezésével is. Ez a finom megfigyelőképességgel rendelkező szűkszavú ember megállapította, hogy a munkások rengeteg felesleges mozdulatot végeznek. Sok időt fecséreltek el azzal, hogy keresték ezt vagy azt a szerszámot, amelyet nem észszerűen helyeztek el. Nyikoláj Kovjazin kidolgozta a szerszámok elhelyezésére vonatkozó rendszerét, egy speciális tartóban, típusok és méretek szerint, Ezenkívül a munkásokat kis szekrényekbe helyezett egyéni készletekkel látta el. Amikor már mintaszerű volt a rend és a tisztaság a műhelyekben, Kovjazin újra figyelni kezdett. Az időveszteség jóval kevesebb volt. Kezdte kiszámítani, hogy mit ad az észszerűsítés és a kazánkovácsmunka okosabb megszervezése. De a becslések, a technikai számítások nem váltak be teljesen. Nem egyszer előfordult, hogy újra a mérnökhöz kellett segítségért fordulnia. Má régóta álmodozott Ismereteinek tökéletesítéséről. De eddig valahogy nem tudta sorját keríteni. Sokszor buzdította a munkásokat, hogy tanuljanak és emlékeztette őket, hogy a fejlődésnek és tökéletesedésnek milyen széles lehetőségei állnak nyitva a szovietember előtt. Most szemléltető oéldát mutatott nekik. 35 éves korában beállt tanujpnak a technikum magántanulói tagozatába. Kovjazin tanul és a tanulást sikeresen összeegyezteti az üzemi munkával. Elmélettel fegyverzi fel magát. Csiaureli miweszi arcú la lala cA qôUwaldôoúL Ojaía-ötlla h. az imni textilgijáľ A BATA-VILLABÖL úttörő-palota lett — olvastuk a Rudé Pravoban. — Thomas Bafa nevét világszerte ismerték. Cipőgyárainak nemcsak nálunk, hanem a tengereken túl is voltak fiókgyárai és üzletei. Thomas Bafa a háború előtti Csehszlovákia leggazdagabb embere volt. Fényűzően berendezett gottwaldovoi villáját mult hó végén ünnepélyes keretek között átadták az úttörőknek. Az otthonnak laboratóriuma, klubhelyisége és hatalmas könyvtára van. A huszonhárom szakmai tanulókör számára minden szükséges felszerelés rendelkezésre áll. Nálunk így gondoskodnak a dolgozók gyermekeiről. Úttörő-palota az egykori tőkés villájában ... S ezzel egyidőben a baloldali nyugati sajtóban tömegével olvashatjuk azokat a beszámolókat, amelyek az imperialisták gyarmatain élő nők és gyermekek helyzetéről szólnak: INDIABAN az egyik ültetvényen nyolcszáz ember dolgozik, ebből hatszáz nő és gyermek. Félmeztelen aszszonyok hajladoznak a nap elviselhetetlenül tűző sugaraiban. Semmiféle rongyuk sincs, amellyel megvédhetnék fejüket és hátukra kötözött gyermekeiket. Az utcák másfél méternél nem szélesebbek. A talaj tele van szennyes pocsolyákkal és vízcsatornákkal. Az egész ültetvényen csupán néhány szivattyúi kút működik, az is igen roszszul. Hajnali öt órakor már hosszú sorok állanak a kutak előtt s mert a víz egy-kettőre kifogy, a szomjazók között gyakoriak a véres verekedések. A tüdővészes munkás, ha vérömlése van, csupán három nap szabadságra tarthat igényt. A három nap elteltével vissza kell térnie munkájához, még akkor is, ha változatlanul vért köp. A terhes asszonyoknak nem jár külön szabadság. Alig szült, máris újból ott van a munkánál. A SZIVARÜZEMEKBEN a munkások huszonöt százaléka 6—12 év közötti gyerek. Egy nyolcéves indiai kislány napi öt annasért, vagyis két doboz gyufa áráért dolgozik. A matungai táborban 7—8 éves gyermekek — akiknek munkája abból áll, hogy a csatornákat tisztítják, minthogy azokban apró termetükkel könnyen bebújnak — öreg emberekre hasonlítanak. AZ IRÁNI GYARIPARBAN igen sok asszonyt foglalkoztatnak, mert a női munkaerő olcsóbb. A textilgyárak rideg, sötét hodályaiban csoportokban ülnek a földön és tisztítják a gyapjút. Nincs szellőztetés, az elhasznált levegőt nem távolítják el. Az utca rekkenő melege behatol a műhelybe. A gyapjúból kiáramló por olyan sűrű, hogy két méterre sem lehet ellátni. Tizennégytizenhat órát töltenek el az asszonyok a porban. Bérük még a napi kenyérre sem elegendő. Az anyák mellett nagy, üres tartályok állnak, ebbe helyezik el Csiaureli a szovjet filmművészet egyik kimagasló alakja. Főtörekvése, fellépése óta az, hogy a filmművészetben a korszerű szovjet légkört teremtse meg. Korai filmjeit korunk égető politikai kérdéseinek szentelte, míg legérdekesebb és már teljesen érett művei, „Az utolsó álarcosbál", „Hajnalhasadás" és a „Berlin eleste" szinte egymás folytatását képezik. Azt a tltáni erejű harcot örökítik meg, melyet Lenin—Sztálin Pártja vívott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért, majd a szocializmus felépítéséért és a fasizmus szétzúzásáért a Nagy Honvédő Háborúban. Bár mind a négy filmet más korszakban alkotta, eggyé fogja őket az, hogy azokról az eseményekről szólnak, amelyek a Szovjetunió egy-egy történelmi 'állomását jelentik. Csiaureli filmjeiben mindig korunk nagy kérdéseiről beszél. Filmjeiben az imperialista háború utolsó napjait, 1917 júliusi napjait, a Párt VII. kongresszusát, Gorkij meggyászolását, Sztálin halhatatlan esküjét, az ötéves terv nagy szülötteit, a szovjetnép és a nagy Sztálin találkozásait, a Nagy Honvédő Háború legfontosabb állomásait, Berlin elestét mondja el. Csiaureli szinte minden filmjében megmutatja a szovjettársadalom tipikus jelenségeit, megingathatatlan politikai és erkölcsi egységét, a Szovjetunió népeinek testvéri barátságát, a szovjet hazafiságot és a vezetők és a tömegek, a Párt és a nép egységét. Csiaureli csodálatos művészettel fejezi ki a népek vezére és a nép gondolatainak azonosságát. A szovjetemberek tömörülése Lenin-Sztálin Pártja köré, Sztálin elvtárs atyai gondoskodása a szovjetemberekről, művészetének központi kérdése. Csiaurelinek nincs egyetlen filmje, melyben ne lenne szó a népek barátságáról. Filmjeiben szemléltetően fejezi kí a hatalmas Szovjetunió népeinek, nemzeteinek egyenjogúságát. Minden filmjében bolsevik kérlelhetetlenséggel küzd a burzsoa-nacionalizmus ellen és az egész művészi pályája folyamán kiválóan bizonyította a proletár-internacionalizmus eszméjének igazságát és magasrendűségét. Csiaureli korunk legfontosabb történelmi eseményeinek hatását egy-két szovjetcsalád sorsán mutatja be. A család életéről szólva, azonban mindig rávilágít arra, hogyan forrnak össze a szovjettársadalomban az egyéni érdekek, a közösség, a nép, az állam érdekeivel. Mennyire más ez, mint a burzsoá irodalom, burzsoá film „művészet" családi drámái és regényei. Csiaureli filmjeiben a szereplök mindig a szovjetnép tipikus képviselői. A női alakok mindig költőiek, bátrak, mint Natasa a „Berlin elestében". Millió és millió szovjetasszony és leány legjobb vonási kelnek életre. Csiaureli szeretettel és elmélyedéssel támaszkodik a nép művészetére. Alkotásaiban a realista irányzat győzelmét, éppen az a szoros kapcsolat magyarázza meg, mely őt a néphez köti. Csiaureli alkotómüvészete egészbenvéve a szocialista-realista stílus ragyogó egyéni kifejezése. Csiaureli művészi pályafutása bizonyítja, milyen beláthatatlan teret nyújt a szocialista realizmus a művészi tehetség kibontakozásának. Megmutatja, hogyan nyilvánul meg benne a művész egyénisége, hogyan nyilvánul meg a hazaszeretet a kommunizmusért folytatott öntudatos nagyszerű harc. kicsinyeiket. Hogy nyugodtan maradjanak, kis ópiumtablettát adnak be nekik, amitől a gyerekek órákra elalszanak. Gyakran megtörténik, hogy a tabletta megöli a gyermeket. Ha azonban életben is marad, ópiumtól elkábítva, nem fejlődik. Sok anya úgy igyekszik gyermekét megmenteni, hogy a raktárakban helyezi el, beágyazva a gyapjúbálák közé. Ezeket a gyermekeket igen gyakran a raktárakba behajtó gvapjúszállító teherautók gázolják halálra. A SZŐNYEGSZÖVÉS is igen fejlett Iránban Egyik legnagyobb kincse az országnak és ez az asszonyoknak köszönhető. Csodás mintázású, világhírű szőnyegeket készítenek ezek a művészek. Görnyednek a szövőszék mellett, számolják a csomókat, köhögve és véri köpve rakják egymás meíTé a ragyogó színeket. Nincs betegbiztosítás — de szabadság sincs. A legtöbb szőnyegszövő lány alakja az éveken át rákényszerített testtartástól eltorzul, ami később, ha férjhez megy és gyermeket szül, gyakran halálát okozza. i MALAJABAN sok gumifeldolgozó gyár van. A sötét, alacsony barakkok levegője nyomasztó és nedves. A gumifeldolgozás módja rendkívül kezdetleges. Naponta 10—12 órát állnak az asszonyok egy nedves és síkos deszkán, faszerkezetű gépeik mellett, belélegezve a gumi mérges gőzölgését. A munkásoknál tüdővész és különböző bőrbántalmak jelentkeznek. Látni 7—8 éves lánykákat, akik meggörnyedve viszik a gumilével teli dézsákat. A férfiak napi bére 2—2.5 maláji dollár, a nőké 1 —1.5 (egy font hús másfél maláji dollár, egy font rizs 4 maláji dollárba kerüj). Nálunk úttörő villa és az Iráni textilgyár: íme, a két világ egy-egy megjelenési formája... DU GAO: A Ĺ EL© Í1ID (KOREAI NAPLÓRÉSZLET) A nap éppen most bukott le a két hegy közötti nyereg mögött. Sjao Lju összekötő, aki négy lit (kínai hosszmérték kb. 500 méter) kúszott a hegy lábától a tetőn levő bunkerig, közölte: — Parancs jött! Azonnal felkészülni a menetre. Sötétben bevagoníroztunk és szerelvényünk rövidesen teljes sebességgel robogott előre. Azt a vagont, amelyben utaztam, minden oldalról keresztül lyuggatták az ellenséges golyók. A lyukakon pedig befütyült a hideg szél és annak ellenére, hogy sok szalmát raktunk a kocsiba, mégis kibírhatatlanul hideg volt. A betört tetőzeten keresztül pedig egyenesen a fejünkre hullott a hó. A politikai tiszt a közelembe feküdt, összehúzta magát, fejét és lábát pedig szinte belefúrta a szalmába. Ez a legjobb módszer a gyors felmelegedésre. Én is követtem példáját. Átmelegedtem és nyomban elbóbiskoltam. Közvetlenül mellettem ült egy bajtársam, akinek arcát a sötétségben nem láthattam. Megbökött: — Ne aludj! Elalszol és meghűlsz. Felemeltem a fejem, de nem láttam, hogy ki szól hozám. — Dohányzol? — kérdezte az előbbi hang. — Talán bizony van dohányod? Szívesen rágyújtanék... Már napok óta nem cigarettáztam. Ezen a környéken alig tudtunk dohányt szerezni. No nézd, a szomszédom elővett egy dohányos dobozt. Leszakított egy darab papírost és elkezdett cigarettát sodorni. Amikor elkészült, átnyújtotta nekem. Nagyot szippantottam. — Milyen ez a dohány? Koreai? — Miért, nem szívtál még koreait? — Nem. Most ízlelem meg először. Bajtársam koreai volt. A gyufa lángjánál észrevettem élénk, fekete szemét. És nyomban megláttam katonasapkáján a néphadsereg kokárdáját. — Koreai? — Igen. — Nagyszerűen beszél kínaiul — önkéntelenül is megdicsértem. — Hány esztendeig élt Kínában? A bajtárs elmosolyodott. — Öt éven keresztül harcoltam a forradalomért. — Hol szolgált? — A 4-ik tábori különítmény katonája voltam. — Ez a háború hozta vissza hazájába? " — Igen. Kötelességem, hogy megvédjem hazámat. Szívtuk a cigarettát, a vagon lyukas tetején, tátongó lyukon át felnéztünk az égre és egészen egymáshoz dőltünk. — Szereted Kínát? — kérdeztem. — Fél Kínát bejártam... — Merre? — A felszabadító hadsereggel vonultam dél felé. Nagyszerű volt ... különösen, amikor felszabadítottuk Csansát. — Csansában ls jártál? — Te is voltál Csansában? — válasz helyett visszakérdezett. — Csansa a szülővárosom... — De szép város! és hogy fogadott ott bennünket a nép!... á A szél hóval hordta be arcunkat és egész testünket. Ezen az éjszakán különösen hideg volt. De az igazat megvallva, én valami nagy-nagy meleget éreztem. • Hirtelen megállt a vonat. Egy ellenséges repülőgép bukó repüléssel zúgott el a szerelvényünk felett. Aztán felemelkedett és eltűnt. Rövidesen ismét visszatért. Újból felemelkedett és megint csak eltűnt. Mi azonban valamennyien nyugodtan a helyünkön maradtunk. A közelben világító rakéta röppent fel. Valahol előttünk robbanások hangzottak.... A szerelvény ismét megmozdult. Tovább robogtunk és kis állomásra érkeztünk. Itt kapta politikai tisztünk az értesítést, hogy két órával ezelőtt szétbombázták azt a vasúti hidat, amely a széles folyón visz keresztül. A hidat helyreállítják, de egyenlőre a v nat nem mehet tovább. A Csoncson folyó híres vasúti hídját pusztították el. Az ellenség már többször megtámadta a hidat és sok kárt okozott benne, de mi mindig újból helyreállítottuk. Ez volt ÉszakKo$a leghosszabb hídja. A politikai tiszt lerázta magáról a szalmát és megszólalt: — Bajtársak, itt áll előttünk a híd. Hozzátok rendbe a lábbeliteket, jobban húzzátok meg a bakancszsinórt. Szedjétek össze bátorságtokat. Keresztül ugrunk a hídon és egy-kettőre a célnál vagyunk. Bajtársak! Még magasabbra emeljétek az önkéntes különítmény győzelmébe vetett hitet! M.Elértük a folyó partját, előttünk több mint tíz teherautó állt. Lőszert és élelmiszert szállítottak. A kocsivezeők és a kísérők egyaránt türelmetlenül várták, hogy átszállítsák őket a túlsó oldalra. Az utász zászlóalj minden erejével igyekezett helyreállítani a vasúti hidat. De fel kellett építeni a fából készült szükséghidat is, hogy az autók és az emberek mielőbb átjussanak e folyón. A Csoncson vize néhol megfagyott, másutt pedig dühösen, vadul zúgott alá. Természetesen a folyó közepén volt legyorsabb a víz folyása. Utászaink. a kínai önkéntesek és a koreai néphadsereghez tartozó bajtársaink nyakig álltak a vízben, mégis gyorsan építették a fahidat. A cölöpöket emberek helyettesítették. Az utászok a vállukon ártották a fapallót. Mentünk a hídon. Hallottam, amint a sebes víz csapkodta bajtársaim testét és néha felhallatszott egy-egy csendes, visszafojtott nyögés: — Aj-ja!... Ej-ja ... A sötétben nem láthattuk bajtársainkat, ők sem láttak bennünket, de időnként felszóltak hozzánk: — Menjetek a középen, nehogy beleponttyanjátok a vízbe... Sikerült. Már a túlsó parton voltunk. Mögöttünk egyesével haladtak lassan a teherautók. Már nem voltunk fáradtak, nem voltunk éhesek és nem fáztunk már! Megismertük e harc igazi, valódi erejét és megtudtuk, milyen hatalmas értékét jelent a katonaember ... Már megvirradt, mire a célponthoz értünk. Előttünk széles síkban terült el. A hó mái olv-dni kezdett. A nap melegített. — Egy, közös nap melegít bennün ket és a koreai népet... (A Vanibao kínai újság nyomán.)