Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-09 / 108. szám, szerda

TAIÁI K UJSZ0 1951 május 9 Uj eljárással öntjük az acélt, másként fonjuk a selymet, más­ként rakjuk a téglát épülő gyá­rainkon, épülő házainkon. Uj, bol­dog fiatalság nő fel s újjá, iga­zabbá fejlődünk magunk is. Hat esztendeje, hogy a hős Szovjet Hadsereg katonái felszabadították hazánkat a fasiszta terror alól, ki­űzték a náci hordákat hazánk föld­jéről, Ez történt hat esztendeje, leg­nagyobb történelmi sorsfordulónk napján. S az azóta eltelt eszten­dők, hatalmas eredményeink, nagy­szerű fejlődésünk bebizonyították, hogy a Szovjetúnió nemcsak a sza­badságot hozta el, hanem áldozatos segítségével a boldogabb élet út­ját is megmutatta dolgozó népünk­nek. A Szovjetúnióba utazó küldött­ség egyik tagja voltam. Győnyö­rüszép napsütötte koraöszi napon Ukrajnában, az „Október 25" nevü kolhozba értünk. Szinte áttekinthetetlen földsávo­kat pillantottam meg, melyek el­vesztek a távoli láthatárban, alá­merülve ott a végtelen messzeségü kék égben. A kolhozban szíves, mosolygós emberek fogadtak bennünket. A tehénistállótól kezdve, meghitt kis szobácskájuklg, minden ragyogott Kimondhatatlan gyönyörűséges érzés fogott el, mint amikor hosz­szn, ködben való bolyongás után szétfoszlanak a felhők és napsütöt­te, fénnyel teli tájra érsz, a bol­dog emberiség elkövetkező napjai­nak világába... Ivan Petrovics Grusnyekov kol­hozparaszt vendége voltam. A me­leg, tiszta szobában egyszerű, ízlé­ses bútor. A kis íróasztal mellett csinos kis könyvtár állott és a fa­lon, a családi képek között sima egyszerű keretben Lenin és Sztálin képe. A szoba sarkában az ablak­nál mennyezetig érő, szerteágazó, lombosodó fikusz: az ablak is tele volt virágokkal. Ivan Petrovicsnak három gyermeke volt. A legidősebb leány. Maruszja, meg két fiú, Ivan és Pjotr. A fiúk az íróasztal mel­lett ültek és tanultak. Fürge sze­műk a füzetből itt-ott felém vil­lant. Ügy éreztem magam körük­ben, mint odahaza. Hosszan *lbesz!élgettünk. Ivan Petrovics elmesélte, hogy a Nagy Honvédő Háború idején végigjár­ta a Kaukázuson át Romániát Magyarországot Ausztriát, Cseh­szlovákiát. Csodálkozott milyen jól megtanultam oroszul és örült, amikor elmondtam: már a hábo­rú előtt vágyódtam a Szovjetúnió­ba. hogy megismerjem az Itteni életet. Teázás közben bekapcsoltuk a rádiót, Induló hangjai zendültek meg. A dal ismerősnek tetszett. Hol is hallottam? Amikor a re­frén is elhangzott: a hazáért, Sztá­linért . . . eszembe jutott. . . Ivan Petrovics, a figyelmes házigazda észrevette elrévedésemet. — Min gondolkozott úgy el, ba­rátom? Az otthon? — Vannak gyermekei ? — kér­dezte az asszony, aki eddig csende­sen hallgatta beszélgetésünket. — Igen, kettő van. Egy fiú, Va­szil, meg egy kislány. — Vas7.il Hiszen ez orosz név! ,— mondta az asszony. — Az, — feleltem — se név összefüggésben van a dallal, amit a rádióban énekeltek. Márdius második felében, 1945-ben történt. A Vörös Hadsereg csapatai a falunkhoz közeledtek. A házak kihaltak voltak lakóik a szölöpinoékben húzódtak meg. Nálunk öt család volt együtt, gye­rekestül. A kijárás veszélyes volt A mély pincében is éreztük, hogyan reng a föld a közeli robbanásoktól. Már egy hete éltünk a pincében, amikor március 22-én délután meg­indultak a feleségem szülési fájdal­mai. Az asszonyok hátul, a hordók mögött ágyat' vetettek a számára, én elfutottam a bábaasszonyért egy köseli pincébe. Este azonban kide­rült, hogy nehéz szülés lesz, orvos kell. Kétségbeestem. Első gyerme­künk lett. volna, egyéves házasok voltunk. Mit tegyek? A város, — a vidék egyetlen orvosához vezető út egy óra járásnyira volt. Kö­röskörül őrjöngött a harc. Az asz­szonv és a gyermek iránt érzett aggodalom leküzdötték a félelmet. Feljöttem a pincéből és elindultam a város felé. Jól ismertem a szőlők között vezető ösvényt. Meglepett, hogy a németek eltűntek a faluból. A "" szőlők között vezető úton sem találkoztam egyetlen élő emberrel. Már besötétedett. A rakétik és a tüsérlövedékek fényénél láthatóvá vált az egész front, délkelettől­észnkkeletig. Tüzérségi tűztől ren­gett a fö'.d. Vészt jósló fényben iz­zott a láthatár. A levegő a szaka­datlan dübörgésektől, robbanásoktól, a front nehéz lélekzetétől remegett. Reszkettem az izgalomtól és féle­lemtől. Mi lesz, ha németekkel ta­lálkozom? Nem sokat teketóriáz­nak. Rámfogják: kém, vagy parti­zán vagyok, nem számít, hogy nincs nálam fegyver! Ijedeztem minden madártól, mely riadtan rebbent a bokorból. Már sötét volt, mire megláttam a várost. Ügy tünt, mintha egyet­len hatalmas láng borítaná. Sok ház égett, és a lángok vörösre fes­tették a füstoszlopokat. Megálltam a dombon. A tüz fénye tompán be­világította a környéket. A távol­ban a sikságból alig észrevehetően kiemelkedő apró pontot láttam: — egy házikót Legalább odáig elfu tok, -— itt nem maradhatok. Ami kor már-már elértem a házat, hátam mögött hirtelen kiáltást hal lok: „Sztoj!" Megfordultami Géppisztolyos szovjetkatona állott előttem: „Ti magyar? Kuda?" Magam is cso­dálkozom, hogyan is tudtam ért hetően mindent elmagyarázni. — A városba nem lehet menni ott még harcolnak:. Nemsokára ki kergetjük a fasisztákat, szaladnak, gyorsan iszkolnak. Várj itt a ház­ban, üres. Ha a város a miénk lesz. megkeresed az orvost. Addig kibír­ja az asszony... A katona alakja, amilyen váratlanul bukkant elő, olyan gyorsan ismét a sötétségbe veszett. A házikó valóban elhagyatott volt. Átmentem az előszobán* és a konyhában leültem. Az ablakokban a front tüzei villámlottak. Nem messze nehéz-gépfegyver ropogott. Kifutottam az előszobába és meg kerestem a pincébe vezető lejárót, A pince alacsony ablaka mögött fény villant: szakadatlan dörgés rázta a falakat mint hatalmas vi­har. Közvetlenül a ház előtt grá­nát robbant. Csörömpölve hullott ki az ablak: agyag meg kőáradat omlott a pince padlózatára. Meg­szédültem a légnyomástól, s egy pillanatra elállt a lélekzetem. Az tán kis ideig csend volt. A lövöl­dözés már tompán, messzebbről hallatszott. Egyszeribe hangokra lettem figyelmes. Szovjet katonák Kiléptem a pincéből. A lépcsőről villanylámpa fénye vakított. — Te vagy a gazda? — kérdez­ték. Hamarosan megértették miért és hogyan kerültem ide. Leültek a konyhában. Az abla­kokon most már nem volt üveg, de az elsötétítő függöny sértetlen ma­radt. Lehúzták, gyertyát gyújtot­tak. Keresgéltek az éléskamrában amely üres volt, de egy pléhdoboz­ban mégis felfedeztek egy csipet­nyi teát. Öten voltak. Tüzet raktak a kályhában. Aztán letelepedtek a földre. Látták, tudok kicsit oroszul. Sokmindent kérdeztek. Nyugtattak. — Várj még egy keveset. A fa­sisztákat már elkergettük, de ve­szélyes ott még a helyzet. Aknák, bombák vannak, — tudod, előbb mindent alaposan át kell nézni. Ni­csevo! Minden jó lesz, a doktort majd megtalálod és fiad lesz! Nyugodtan, derűsen beszélget­tek, meggyőzően. Egyszeribe el­múlt a félelmem, mi több, olyan öröm lett úrrá rajtam, majd hogy el nem sírtam magamat. Megfigyeltem: porosak, kormo­sak, fáradtak voltak, még a ha­juk is ragacsos volt az agyagtól. De amint a tea illata szétterjedt a szobában, megélénkültek, tréfál­tak. Egyikük szájharmonikát vett elő és játszani kezdett. Vászkának hívták. A többiek énekeltek hozzá csendes hangon, lágyan, négy szó­lamban. Akkor hallottam először a dalt, melynek refrénje: A Ha­záért. Sztálinért! .. . Vászka szeme sarkából figyelt, majd hirtelen felpattant, kiment. Amikor visszajött, azt mondta: — Ügylátszik, már minden rend­ben van. Azután halkan szólt a többiek­hez. Nem értettem beszédét, de lát­tam, a társai buzgón helyeseltek. Megint felém fordult és azt mond­eloltották, csak a csípős füst szállt alacsonyan a város felett, emlékez­tetve a halálra, amely rövid idő vei ezelőtt még itt pusztított. Az emberek előbújtak rejtekeikből, ide s tova futkostak, vagy kisebb cso­portokba yerödve besziélgettek. Öröm és megkönnyebbülés lengte át a várost. Visszatértem a házba. A földön három szovjet katona aludt, a ne­gyedik a kályha mellett ült egy kis sámlin. Géppisztolyt szoronga­tott a térdei között és teát szür­csölgetett. — Nu, kak? — fogadott. Elin­tézted? Életben van a doktor? Lá­tod, rendben lesz minden! Hellyel kínált, nyugtatott. El­mondta, hogy ölt holnap, kis pihe­nő után ismét elindulnak. Kergetik tovább a fasisztákat és mindaddig abba nem hagyják, amig a feneva­dat egészen meg nem semmisítik... Az ablak alatt felzúgott a motor­kerékpár. Vászka lépett a szobába, széles mosollyal az arcán: — Fiad született! Ölelgettem, csókolgattam Vász­kát. — Légy a fiam komája, Vász­ka — kiabáltam.' — Légy a komá­ja! — Vászka nevet. — Miért ne — mondja —, de előbb meg kell várnod, amíg kikergetjük a fasisz­tákat, amíg vége lesz a háborúnak. — Megvárom Vászka, megvárom. — Most gyere szaporán, elvisz­lek. A ti falutokban is már a mieink vannak. A németek elfüs­töltek. mert bekerítéssel fenyeget, tük őket. Elfutottak, csak úgy por­zott, de nem messzire jutnak ... A ház mögött, a szőlők irányá­ból, hírtelen lövöldözés hallatszott. Vászka, meg a másik összenéztek, felkeltették az alvókat, kiléptek a sötétségbe. A lövöldözés csak néhány percig tartott, de nekem örökkévalóság­nak tünt. Végre hallom a hangju­kat. Jönnek. Ketten lépnek a kony­hába, súlyosan sebesült bajtársat hoznak, Vászkát. Óvatosan a pad­lóra fektetik. Egyikük párnát hoz elő a szobából, reáfekteti a fiú fe­jét. Vászka sápadt, remeg az ajka. Mondani akar valamit. Bajtársa fő­léje hajlik, azután zsebébe nyúL Előveszi harmonikáját és Vászka arcán békés mosoly játszadozik A bajtárs játszik, a másik énekelni kezd ... A Hazáért. Sztálinért... Vaszka mosolyog. Alig láthatóan mozgatja az ajkát. Hangját nem hallani .. . magában énekel. Még mielőtt befejezték volna a dalt, el­tűnik arcáról a mosoly. Az ajkai sem remegnek, Merően néz a har­monikára. Az abbahagyja játékát és föléhajol. Nem tudom, mondott-e valamit. De láttam szájából meg. indulni a vért, amely csorgott sza­kadatlanul, nagy, vörös foltott hagyva a párnán. Azután Vászka feje lehanyatlott és mélyen belefú­ródott a párnába. — Mit mondott neked? — Natasa — semmi többet. Mindketten felemelkedtek, ma­gam is. Csendben álltunk egy pil­lanatig. Azután az, aki a harmoni­kán játszott, a z ablakhoz ment mintha valamit meg akarna nézni. Balkezével félretolta az elsötétítő függönyt, de láttam — jobbkezével a könnyeit törölgette. Tizennégy nap múlva, amikor az asszony jobban lett, bejegyeztettük az anyakönyvbe a fiút. Vaszilt. Be­írattam komája nevét: Vaszil Va­sziljeVics Oszipenko Malinovkából, Ukrajna... A szomszéd képviselte. Hogy Vaszil Vasziljevics Oszipenko már nem él — nem modtam el sen­kinek. Jelöltek felvétele a párttagok sorába Amint kiejtettem Ivan Petrovics családja előtt az elesett szovjet hös nevét, valamennyien, szinte egyszerre kiáltották: „Vászka Oszi­penko!" Azután megtudtam, hogy Mali­novka öt versztnyire van. s hogy Vá.izka tagja volt e kolhoznak. Mindnyájan jól ismerték. Elutaz­tam Malinovkába: ott találkoztam Vászka szüleivel. Két fiúk volt ta: „Gyere!" Kilépek az ajtón, lá- I mind a kettő hősi halált halt. Meg­4-rvivi r\ry nlAc"7/\V\óKon m vh 1 i l i in... TT.C 1 i. _ i r i - - , tom, az előszobában motorbicikli áll. Vászka felültetett rá: néhány perc múlva a városban voltunk az orvosnál. Vászka megveregette a vállamat, nevetett: —«. No látod! Hát csak keresd meg az orvost, intézd el vele a dol­got! Én a parancsnokhoz megyek, aztán visszajövök. Várj meg! — Negyedóra múlva megjött. — Dok­tor, ismered az utat? Jó, akkor elviszlek motoron a szüléshez, meg­kaptam rá az engedélyt. Te pedig — fordult felém — menj vissza a kis házba a mieinkhez és ha visz­szajöttem, majd téged is elszállíta­lak. Elrobogtak. Lassan indultam visszafelé a kis városka hirtelen megélénkült utcáin. A tüzeket már ismertem Vászka fiatal feleségét is, Natasát, akinek nevével az aj­kán halt meg. Amikor másnap elutaztam, úgy búcsúztattak, mint a saját fiúkat... — Boldog vagyok —, mondta könnyek között Vászka apja —, hogy tudod édes fiam, hol van a mi Vászkánk sírja. Vászka nálatok alussza örök álmát, olyan ország­ban, ahol a szocializmust építik... Hazajövet elmentem a szomszé­dos városka temetőjébe. Ott, a szovjet hősök sírjai között álló em­lékműre ráhelyeztem egy csokor mirtuszt. Ez a virág egy cserép­ben nőtt, Vászka szobájának abla­kában, Malinovka községben, Uk­rajnában. — Natasa kért meg reá. K* M, A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának hatkároza­tai alapján 1951 április 9-én irány­elveket fogadott el a Csehszlovák Kommunista Pártba való tagfelvétel­ről, amelyek részletesen kifejtik azokat a politikai kérdéseket, ame­lyek az új tagok felvételével össze­függnek. A CsKP Központi Bizottságának titkársága néhány magyarázatot és utasítást füz ezeknek az irányéi veknek a megvalsításához. Az Uj Szó május 4-i számában közöltük a Pártélet rovatban, hogy hogyan já runk el a jelöltek felvételénél. Ma arról számolunk be, hogyan törté­nik a jelöltek felvétele a tagok so­rába. ,A jelöltet a párttagok sorába várakozási idő leteltével veszik fel, ha bebizonyítja azt, hogy méltó a párttagságra. Az a jelölt, aki párttag alsar len­ni, párttaggá való felvételét kéri alapszervezete bizottságától. Be­nyújtja neki a tagsági jelentkező­ívet, csatolja ehhez életrajzát és a jelentkezőívet két párttag, mint ke­zes írja alá. A kezesek, akik legkevesebb két éve tagjai a Pártnak, felelősséget vállalnak azért, hogy az általuk ajánlott jelölt, akit legkevesebb egy éve jól ismernek, méltó a párttag­ságra." (A Párt szervezeti rendjé­ből.) Javaslat a párttagok sorába való felvételre. Csak azt a jelöltet ter­jesztheti elő a bizottság a párttagok sorába való felvételre, akinél a vá­rakozási időt helyesen állapították meg. aki ez alatt az időszak alatt bevált, politikailag eléggé fejlett és adva vannak nála az előfeltételek arra, hogy a Párt rendes tagja lesz. Javaslat a várakozási időszak meghosszabbítására. Annál a jelölt­nél, aki nem teljesítette megfelelően pártkötelességét, politikailag még nem fejlett és nincs teljes mérték­ben tisztában a Párt politikájával, hogy méltó lehessen a párttagság­ra, de megvan benne a jóakarat és az igyekezet és adva vannak az elő­feltételek munkája megjavítására, a pártbizottság javaslatot nyújt be, hogy a tag várakozási időszakát legfeljebb egy esztendővel meghosz­szabbítsák. A pártszervezetnek a vá­rakozási idő meghosszabbításával kapcsolatos határozata csak a járá­si bizottság elnökségének jóváha­gyása után lep érvénybe. A bizottságnak azonban tovább kell gondoskodnia a jelöltről. A szer­vezet bizottsága birálólag áttanul­mányozza azt, hogy vájjon a jelölt elé tüzőtt-e feladatokat, irányítot­ía-e a jelölt politikai művelődését és ellenőrizte-e tevékenységét és eb­ből az értékelésből indul ki a bi­zottság a jelölttel kapcsolatos to­vábbi gondoskodása terén, hogy jelölt politikailag és ideológiailag fejlődjék. A bizottság olya n felada­tokat tüz ki a jelöltnek, amelyeket teljesíteni tud politikai fejlettsége és tehetsége szerint, rendszeresen ellenőrzi a jelöltet és úgy irányít­ja, hogy a meghosszabbított vára­kozási idő elmúltával a rendes ta­gok sorába léphessen. A párttagság elvesztése A Párt szervezeti rendjében következő áll: „Az a párttag, aki három hóna­pon át komoly megokolás nélkül és Ismételt figyelmeztetés ellené­nére sem teljesíti a tag alapvető kötelességeit és nem fizeti a tag­sági dijat, elveszíti a párttagsá­got. A bizottság a tagság: elvesz­téséről javaslatot terjeszt be a taggyűlés elé. Az erről szóló határozatot a járási bizottságnak kell jóváhagynia. A járási bizott­ság megerősítése nélkül a párt­szervezetnek a párttagság elvesz­tésére vonatkozó határozata ér­vénytelen. A pártszervezet határo­zatát a tag megfellebbezheti ma­gasabb szervekhez. Hasonlóképpen veszti el a Párthoz való tartozan­dóságát a jelölt is." A szervezeti rend szabályzatát a párttagság elvesztéséről gépiesen alkaimaani ntuu iehe.t, A szervezet­nek minden egyes tagnál és jelöltnél részletesen meg kell vizsgálnia, hogy miért nem teljesítette alapve­tő kötelességeit, főleg azt, hogy eme kötelességek nemteljesítésének oka nem rejlik-e abban, hogy maga a pártszervezet nem gondoskodott ró­la és nem irányította őt feladatai teljesítésére. Javaslat a Pártból való kizárásra Azt a jelöltet, aki a Párthoz ide­genül és ellenségesen viselkedik, aki olyan tetteket követ el, amelyek el­lentétben állnak a Párt elveivel éa politikájával, kizárásra javasolja a bizottság taggyűlés keretében. Aki, zárásra beterjesztett javaslatot ter­mészetesen a várakozási határidő letelte előtt is be lehet nyújtani, főként akitor, ha a jelölt komoly pártelleries és a Párt elveibe ütkö­ző tettet követ el. A taggyűlés tárgyalja a jelöltek ügyét A bizottság minden egyes javas, latát, akár a jelöltnek a párttagok sorába való felvételéről szól, akár a várakozási idő meghosszabbításá* ról, vagy pedig kizárásról, a tag. gyűlés megtárgyalja és elvileg el­dönti. A Párt szervezeti rendje ez. zel kapcsolatban a következőket ál. lapítja meg: „A pártszervezet elnöke a taggyű­lésnek benyújtja a jelölt felvéte­lére vagy a felvétel visszautasítá­sára vonatkozó javaslatát. A tag­gyűlés minden egyes jelöltről kü­lön tárgyal és szavaz felvételéről* vagy pedig a Pártból való kizá­rásáról. A taggyűlés határozata után az alapszervezet bizottsága minden egyes elutasított jelent, kezőívet, melyet a jelölt beadott, hogy felvegyék őt a párttagok so­rába, megokolással beküld a já­rási bizottsághoz." Igen nagy súlyt kell fektetni ar. ra, hogy a bizottság helyesen ve­zesse azt a taggyűlést, amely a bí, zottság ezirányú javaslatáról dönt Minden egyes javaslatot részletesen kell ismertetni a tagság előtt és le­hetővé kell tenni azt, hogy minden egyes jelöltről külön, részletes vita folyjon. Helyes eljárás az, ha a jelölt, aki kéri a párttagok sorába való felvé­telét, a taggyűlésen önkritikailag jelentést tesz arról, hogyan telje, siti a Párt által kitűzött feladato­kat és az építő feladatokat és vá, laszol a jelenlevő tagok feltett kér. déseire. A bizottság javaslatának alapos megvitatása után minden egyes esetet külön-külön bocsátanak szavazásra. A taggyűlés határozata ellen a je. lölt fellebbezést nyújthat be maga­sabb pártszervekhez. Az adminisztratív ügykezelés az alapszervezetben Ha a taggyűlés elhatározta, hogy felveszi a jelöltet a tagok sorába, a bizottság a jelölt tag jelentkező ívébe beírja a szavazás eredményé, ről szóló adatokat és annak a tag­gyűlésnek dátumát, amely a jelölt taggá felvételét jóváhagyta. A je­lentkező ívet továbbá kiegészítik annak a pártszervezetnek vélemé. nyezésével, amely a taggyűlés hatá­rozatát megokolja, továbbá ellátják a jelentkező ívet a pártszervezet bé. lyegzőjével és az elnök és egy bi­zottsági tag aláírásával, akik felel­nek a jelentkező ívben felsorolt ada­tok helyességéért. Ha a taggyűlés elhatározta, hogy a jelöltet kizárja, a pártszervezet jegyzője jelentést tesz erről a já­rási bizottságnak, mint a taglét. számban beállt változásról a válto­zásokról szóló nyomtatványon. Ugyanígy jelentést tesz a járási bizottságnak arról is, ha a jelölt várakozási időszakát meghosszabbí­tották.

Next

/
Oldalképek
Tartalom