Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-05 / 105. szám, szombat

1951 május 5 U J SZÖ UJS7G ­Egyre erősbödő békeharcok Nyugat-Németországban Bad Hersfeldbcn az ottani Jutaszö­vőde munkásai és alkalmazottai már több mint két hét óta sztrájkolnak, mert jelenlegi bérük nem elegendő a legelemibb életszükségletek biztosítá­sára sem. Az üzem igazgatósága minden igyekezetével le akarja ' verni a sztrájkot és több mint ezer munkás­nak és alkalmazottnak ultimátumszerű felmondást adott A munkások ennek ellenére » folytatják sztrájkjukat és készek addig harcolni, amíg követel­ményeiknek eleget nem tesznek. A krefeldi textilüzem alkalmazottainak 89 százaléka a sztrájk mellett döntött, mert a vállalat tulajdonosai csak húz­zák a béremelési tárgyalásokat. A nyugatnémetországi bányász szak­szervezet jobboldali vezetőségének áruló magatartása ellenére, akik a vál­lalkozókat segítik a bérmegmozdulás elnyomásában, a bochumi Zentrum-bá­nya bányászai béremelést követelnek. Habár a sárga szakszervizetek igye­keznek a bányászokat mindenféle trü­kökkel rábeszélni, hogy jól vannak fizetve, a trükök nem használnak, mert a tiltakozók erélyes an követelik igazu­kat. A bányászok több mint 60 száza­léka műszakonként csak 8—9 márkát kap. A bányászok még műszakonként 3 márkát követelnek és havonta 50 márka drágasági pótlékot. A fasiszta bábkormány betiltotta ugyan a fegyverkezés elutasítását követelő népszavazást, de a német nép felháborodottan utasítja vissza a remilitarizációt Adenauer kormányának törvényellenes lépése, mellyel betiltotta a Nyugat. Németország felfegyverzésének elutasítását követelő népszavazást, Nyugat­Németországban nagy felháborodást idézett elő. Hamburg kikötőmunkásai Adenauer kormányának határozatot küldtek, melyben élesen tiltakoznak a fel­háborító tilalom ellen. Dortmundban a demokratikus Nőszövetség tagjai szintén a tilalom azonnali visszavonását követelték. Götting város diákjai a röpiratok tízezreit terjesztették, melyben a ta­nárokkal együtt erélyesen tiltakoznak Adenauer kormányának lépése miatt, mely a nyugatnémetországi lakosság millióiijak kívánságát akarja elhallgat­tatni. A röpiratokban a következő áll: „Az Adenauer-kormány a népsza­vazást kommunista akciónak minősíti. Vájjon mindazok, akik ellene vannak Nyugat-Németország felfegyverzésé­nek, kommuisták-e?" A göttingi egyetem 16 tanára kö­zös határozatukban a következőket írja: „Lehet-e beszélni államellenes tevé­kenységről, ha a nép azt akarja, tőle is kérdezzék meg mit kíván? Vagy nem inkább az az állam- és népellenes tevékenység, amely nem akarja meghallgatni a nép hangját?" Nyugat-Németország demokratikus jo­gászai elhatározták, hogy a legköze­lebbi napokban Düsseldorfban konfe­renciát rendeznek, hogy megvizsgál­Az amerikai gyilkosok tankokkal tiporlak az asszonyokat és gyermekeket Koreában Az amerikai támadók Koreában visszavonulásuk alkalmával Szöul kör­nyékén brutálisan gyilkolják a civil lakosságot. Ahogy a L'Humanité jelenti, az amerikaiak kikergetik a koreai lakos ságot romadöntött házaikból és a zsúfolt országutakon dél felé hajtják őket. Az amerikai gyilkosok úgy te­szik a maguk részére szabaddá az utat, hogy tank jaikkal és nehéz teher­autóikkal az országutakon rátörnek az asszonyokra, gyermekekre és öregek­re, akiket a házukból kikergettek, vagv pedig repülőről vagy a hajó fe­délzetéről lövöldöznek rájuk. Utolsó visszavonulásuk alkalmával Szöulnál ilyen embertelen módon gyilkolták le a lakosság tízezreit. Franciaország amerikai megszállásának súlyos következményei Franciaország a szó szoros értelmé­ben amerikai gyarmattá válik, ahol a washingtoni háborús gyújtogatok a békeszerető francia lakosság akaratá­nak ellenére, az elamerikaiasodott és talpnyaló Queuille-kormány beleegye­zésével nagykiterjedésű stratégiai tá­maszpontokat építenek, hogy az ame­rikai imperialistákat szolgálják aljas háborús terveik megvalósításában. A Ce Soir, a haladószellemíí párizsi lap közölte Franciaország térképét, amelyen fel vannak tüntetve azok a helyek, ahol az amerikaiak katonai tá­maszpontokat építenek. A térkép bizo­nyítja, hogy az összes 94 francia de­partement közül már csak 31 depar­tement van, ahol „még nincsenek ame­rikaiak." A többi 63 departementben az amerikai megszállók már úgy visel­kednek ,,mint otthon": mindenütt stratégiai támaszpontokat építenek gonosztevő háborús céljaikra. A Ce Soir térképe felfedi, hol van az ameri­kai háborús kalózoknak főhadiszállá­suk, akik a francia kikötőket már meg­szállták és hol mindenütt vannak re­pülő- és tengerészeti támaszpontjaik, hol építenek rtagv kiterjedésű hadi­anyagraktárakat, új repülőtereket, benzinraktárakat és üzemanyagraktá­rakat, hol foglalnak le francia kaszár­nyákat, gyárakat és kórházakat, ahol amerikai csapatokat szállísoltak el és hogy hol építenek a V 2 távolsági lö­vedékek számára indító támaszponto­kat. Az említett párizsi esti lap térképe egyben megmutatja, mily, számos francia körzetben léteznek már nagy kiterjedésű zárt „körzetek", amelyek amerikai megszállás alitt vannak és ahová egv franciának sincs belfpése. A térkép végezetül leleplezi, hogv a francia kikötők egész sorából amer'kai hadianvagot szá'l'tanak Nyugat-Német­országba az újjáélesztett náci hadsereg számára és leálcázza, hogv hol fogják elraktározni az atombombákat, ame­lyekkel a washingtoni háborús bűnö­sök a békeszerető emberiséget fenye­getik. A Ce Soir térkéné megrázó dokumentum, amely arról tanúskodik, hogv mily nagy veszélvbe sodorta Franciaországot a francia reakció áru­ló kormányklikkíe. amely a jobboldal" szocialisták segítségével az ország új katonai megszállását okozta, amely hasonló a megalázó náci megszállás­hoz, amelyet Franciaország a második világháború alatt élt át. Azonban Franciaország egész terü­letén a felháborodott e'l»nkezés hatal­mas hu'ľ'ma emelkedik az ország rab­szolgasító gyarmatosítása ellen az amerikai imprialista megszállók által. A francia nép politikai, vallási és egyéb meggyőződésre való különbség nélkül a leghatározottabban t Itakozik harol országának amerikai gvar Franciaország kommunista pártjának képviselői, a nemzetgyűlésben, a fran­cia szakszervezetek vezetői, funkcio­náriusai, a haladószellemű női és if jú­sági szervezetek, a francia békeharco­sok a francia népet harcra hívják fel az amerikai megszállók ellen, akiknek szemtelen eljárása nemcsak a francia munkásság soraiban, hanem Francia­ország minden néprétegébeír felhábo­rodott ellenkezést vált ki. Igv pl. a felháborodott közvélemény nyomására fruffaut népi republikánus képviselő nyílt levelet intézett a fran­cia pénzügyminiszterhez, amelyben fel­hívja figyelmét azokra a szociális és gazdasági nehézségekre, amelyek az összes amerikai megszállók által elfog­lalt francia városokban és vidékeken megnyilvánulnak. Truffaut képviselő levelében mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmet, hogy mindezekben a kör­zetekben „jelentősen és abnormálisan" emelkednek az összes életszükségleti cikkek árai az amerikai dollár konkur­renciája következtében és ez termé­szetesen a francia lakosság életszínvo­nalának kárára megy. Az amerikai megszállók még rosszabbá teszik a francia lakásválságot, mert a legjobb lakásokat elfoglalják. Truffaut képvi­selő levele bizonyíték arra, hogy az el­lenállás Franciaország amerikai meg­szállása ellen a francia lakosság min­den rétegében növekedik, mert kezdik felismerni, hogy nincs különbség a mostani amerikai és a nemrégi hitleri megszállás között. Az USA-nak ez a behatolása Franciaországba megszilár­dítja a francia nép akc'óegységét az amerikai megszállás elleni harcban, a hazaáruló francia reakció és a jobb­oldali szocialisták poľtikája ellen és egvben kibővíti a hatalmas francia népfrontot, amely a munkáosztálv ve­zetésével a világbéke megmentésére és megerősítésére törekedik. ják a népszavazás eltiltásának jogér­vényességét. A Német Demokratikus Köztársa­ságban a szászországi államosított ipar valamennyi szakszervezeti vezető funkcionáriusa a technikusokkal és tudósokkal együtt felhívta a nyugat­németországi szakszervezeti tagokat, műszaki dolgozókat és tudósokat, hogy ne hagyják magukat megfélem­líteni a terror által és valósítsák meg a népszavazást. A mansfeldi Wilhelm Pieck-üzemek a népszavazás eltiltásá­ra válaszul külön műszakot dolgoztak le ezzel a jelszóval. „Minden tonna réz csapást' jelent a háborús uszítókra, nrnden tonna réz hozzájárulás a bé­kéhez." A vietnami Néphadsereg sikerei A vietnami partizánok naponta meg­támadják a francia utánpótlási oszlo­pokat és előőrsöket a Háduon—Sontay országúton. A vietnami Néphadsereg visszaverte a gyarmati csapatok erős támadásait a Vörös folyó deltájától délkeletre eső vidéken. Súlyos veszte­ségeket okoztak a francia csapatoknak s visszavonulásra kényszerítették őket. Ugyanebben az időben a néphadsereg 10 erődítményt elpusztított Taibinh és Namdinh tartományokban. Bajtrahban, Namdinh tartományban a francia kato­nák lelőtték parancsnokukat és át­mentek a néphadsereghez. Két nap alatt több nrnt egymillió békeaSáírás Sanghajban Az Uj Kína ügynökség jelentése sze­rint április 28-ig Sanghájban a Béke Világtanács felhívására már 1 millió 975.000 aláírást gyűjtöttek, ami a vá­ros összlakosságának 40 százalékát te­szi ki. Az április 26-ig gyűjtött aláírá­sok száma 850.000. Kuitúreqyezmény Albánia és Bu'gária között Május elsején Tiranában K. Ylli al­bán iskolaügyi miniszter és Gavrillo tiranai bolgár nagykövet kultúregyütt­müködési egyezményt írtak alá Albá­nia és Bulgária között. Ez az egyez­mény fontos hozzájárulás a két népi demokratikus ország barátságának és kulturális kapcsolatainak megszilárdí­tására. A'marokkói szakszervezetek főtitkárát működési helyéről Franciaországba deportálták A. Leroy-t, a marokkói össz-szak­szervezeti szövetség főtitkárát május elsején este a francia gyarmati hiva­talok Casablancában letartóztatták és kiutasították Marokkóból. Leroy-t azonnal repülőgépen Franciaországba deportálták. Letartóztatása előtt A. I.eroy beszé­det mondott május l-i gyűlésen Casa­blancában és élesen pellengérre állítot­ta a francia gyarmati hivatalok terror­ját a marokkói nép ellen. A kínai központi népi kormány elkobozta a ShelMársaság Kínában lévő vagyonát • Az Uj Kína Hírügynöksége jelenti, hogy Csu-En-Laj miniszterelnök ren­deletet adott ki az angol Shell Compa­ny of Chína Limited olajtársaság va­gyonának elkobzásáról. Kína nemzeti bizottsága és a hazai érdekek védelme érdekében — mondja a rendelet — ezennel elhatározzuk, hogv elkobozzuk az angol Shell Com­pany of Chína Limited társaság vala­mennyi, Kína határain belül lévő tulaj­donát, kivéve főigazgatósága, kiren­deltségei és elárusító helyei irodái­nak helyiségeit. Megvásárlás útján ko­mattá való megalázó átalakítása ellen, b zzuk el minden olajkészletét. A Shell Company of Chína Limited társaság felelős tisztviselőinek a helyszínen azonnnal össze kell állítaniok az egész vagyon leltárát (beleértve minden ingó és ingatlan vagyont), kivéve főigazga­tósága, kirendeltségei és elárusító he­lyei irodáinak leltárát. Ezek a tiszt­viselők viselik a felelősséget az em­lített vagyon megőrzéséért és átadá­sáért. Azokat, akik a vagyon elrablá­sásában, megsemmisítésében, tovább­adásában, va^y elrejtésében, vagy más törvénytelen cselekményben bűnösek, szigorúan megbüntetik. A Volga-Don-csatorna építőinek levele Sztálin elvtárshoz Vállalják, hogy százmillió köbméter földet emelnek ki ebben az évben A szovjet lapok vezető helyen köz­lik a „Volgadonsztroj" (A Volga—Don­csatornát építő vállalat) dolgozóinak Sztálin elvtárshoz intézett levelét. Az egész nép részéről a volga—doni víziútvonal építkezésével kapcsolat­ban megnyilvánuló gondoskodás, — írják a többi között — arra kötelez bennünket, hogy minden erőnket a kor­mány által kitűzött feladat teljesítésé­nek szenteljük. Mérlegelve az 195l-es évre, a Vol­ga—Don-csatorna építésének döntő évére szóló feladataikat, az építők Sztálin elvtárshoz küldött levelükben egész sor kötelezettséget vállalnak. Igy a Volga és Don közötti építkezé­sekkel kapcsolatban vállalják, hogy 1951-ben 100 millió köbméter földet emelnek ki, biztosítják 2,150.000 köb­méter beton- és vasbetonmunk* el­végzését, 29 millió tonnakilométerrel túlteljesítik a gépkocsiszállítások tervét és ennek során a teherszállí­tások önköltségét 9 millió rubellel csökkentik. Kopenhágában ma ült össze a Béke Világtanács irodája A Béke Világtanács titkársága köz­li: Május 5, 6, 7-én összeül a Béke Világtanács irodája Kopenhágában. A napirenden szereplő kérdések között van az öt nagyhatalom — USA, Szov­jetunió, Kínai Népköztársaság, Nagy­Britannia, Franciaország — közötti békeegyezményért folytatott mozga­lom kérdése, valamint a világ külön­böző részeiben ez év során lebonyo­lítandó nagy nemzetközi tanácskozá­sok előkészítése a népek közötti poli­tikai, gazdasági és kulturális kapcso­latok továbbfejlesztése érdekében. A magyar kormány kiutasította Vogelert Az USA kormánya teljesíti a magyar kormány feltételeit A külügyminisztérium tájékoztatási főosztálya közli: A Magyar Népköztársaság és az Egyesült Államok között létrejött meg­állapodás alapján a Geiger-féle kémke­dési ügyben elítélt Vogeler nevű ame­rikai állampolgárt a magyar kormány kiutasította Magyarországról. Vogeler április hó ^8-án délelőtt elhagyta Ma­gyarország területét. Az ebben a kérdésben létrejött meg­állapodás szerint az Egyesült Államok kormánya Vogeler kiutasítása ellenében hozzájárult az általa bezárt newyorki' és clevelandi magyar konzuli hivatalok újbóli megnyitásához és visszavonja azt a rendelkezést, amely szerint Ma­gyarországra amerikai állampolgár nem utazhat. Az Egyesült Államok kormánya továbbá kötelezettséget vállalt, hogy lehetővé teszi valamennyi restituálandó magyar vagyontárgynak a, németországi amerikai zónából való visszaszolgáltatását. Evégből a magyar kormány megfelelő hivatalos delegációt küld Németország amerikai zónájába, amelynek az amerikai hatóságok meg fogják adni a szükséges segítséget a a szóbanforgó javak összegyűjtésére és elszállítására. A magyar kormány kívánságára az Egyesült Államok kor­mánya beszüntette „Amerika hangjá"­nak a müncheni rádió hullámhosszán való sugárzását, ami zavarta a magyar rádió adásait. A Béke Hívei svájci bizottságának felhívása Április végén Zürichben tartották a Béke Hívei országos konferenciáját, amelyen több mint 200 kiküldött vett részt. Bonnart tanár, a Béke Hívei svájci bizottságának elnöke a konferen­cián felhívta a svájci népet, hogv írja alá a Béke Világtanács felhívását a békeegyezmény megkötésére az öt nagy­hatalom között, mert csak ez akadá­lyozhatja meg az új világháborút és mentheti meg az emberek millióinak életét, Affolter, a Béke Hívei svájci bizott­ságának főtitkára felhívta a svájci né­pet, hogy az egész országban előkészí­tő bizottságokat szervezzen, amelyek a városokban, falvakban, üzemekben, gyárakban és műhelyekben előkészítik a Béke Hívei svájci bizottságának or­szágos kongresszusát. Angol veszteségek Koreában Koreában az amerikai főparancsnok­ság állandóan kihasználja a csatlós­államok csapatait az amerikai interven­ciós csapatok visszavonulásának fede­zésére. Ahogy a Newyork Herald Tri­búne is beismeri, a Gloucestershire brit ezred, amely résztvett a Szöultöt északra folyó harcokban, nagy vesz­teségeket szenvedett. Ez az ezred csak az első zászlóalja 800-as létszá­mából 720 főt vesztett'. A lap kényte­len megállapítani, hogy ez a 90 száza­lékos emberveszteség a brit interven­ciós egységek eddigi legnagyobb vesz­tesége a koreai háborúban* Dokkmunkások sztrájkja Újzélandban Ujzélandban má r 11 hete hétezer kikötőmunkás sztrájkol a kormány politikája, az életszükségleti cikkek árának állandó emelése ellen. A sztrájk­központja Auckland és Wellington, a két legnagyobb újzélandi kikötő, ame­lyek az USA-ból behozott hadianya­gok legnagyobb átrakodó helyei. Tíz újzélandi kikötőben a forgalom nagy részben megbénult. A reakciós újzélandi kormány, amely készségesen támogatja az amerikai imperialistákat az országnak katonai támponttá való átalakításában Dél­keletázsia nemzetei ellen, rendkívüli állapotot rendelt el és katonaságot és sztrájktörőket alkalmaz a sztrájkoló munkásság ellen és minden eszközzel a sztrájk letörésére igyekszik. Reakciós polgári elemekből a kor­mány külön fegyveres csapatokat szer­vez a sztrájkolok terrorizálására. A legélesebb megtorlásokkal fenyegető­zik, hogy elnyomja i sztrájkolok tün­tetéseit és rendőri erősítéseket hív más körzetekből és azokat a sztrájko­ló városokban összpontosítja. így akar­ja megfélemlíteni a sztrájkoló munká­sokat és rendőri védelmet nyújt a sárga szakszervezetek funkcionáriu­sainak védelmére, amelyet a kormány maga szervez meg az áruló elemekből. A szakszervezetek, amelyek követke­zetesen védelmezték a munkások sztrájkjogát és a munkásság szociális feltételeinek megjavításáért harcoltak, törvényen kívül helyeztettek. Felfoga­dott provokátorok incidenseket idéz­nek elő, hogy a készültségben álló rendőrcsapatok a legdurvább módon közbeléphessenek Wellington egyik hütőraktárában a sztrájkolok össze­tűztek a rendőrséggel, amely a mun­kásokat gumibotokkal durván megtá­madta. Számos munkást letartóztattak és „felforgató tevékenységgel vádol­tak csak azért, mert a munkások jo­gait védelmezték. Minden megfélemlítés és erőszakos terror ellenére nem sikerült a hős új­zélandi dokkmunkások sztrájkját le­törni, a sztrájkolok elszántsága az egész haladó közvélemény rokonszen­vét megnyerte A dokkmunkások sztrájkját szolidárisán támogatják a bányászok, a hűtőművek alkalmazottai és a többi vállalatok munkásai is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom