Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-04 / 104. szám, péntek

Elfőttünk, hogy építsünk! Ahogy Borsa felé utaztam, Kassátol a vonat gyakran le­lassított, mert végig a vasútvo­nal mentén fiatal építők csapa­tai építik a vasutat. Üj vasút­vonalat építenek. Az utasok iz­gatottak, nem bírnak ülve ma­radni, mindenki az ablakhoz siet, hogy üdvözölliesse az ifjú építőket, hogy mosolyával bíz­tassa és elismerje lendületes munkájukat. A hideg tavaszi szél fütyülve behatol a vago­nokba, de senki sem törődik ve­le, senki sem kiabál, hogy „hu­zat" van — mindenkit melegít belülről lelkesebben verő szíve, amely gyorsabban dobog, mint máskor. Építünk az egész országban, mindenhol új házak, gyárak épülnek, nőnek ki a földből. En­nek is örül az ember, mert tud­juk, hogy a miénk. De itt a Szö. vetségi Vasútat, a Szovjetunió­val való barátság szilárd kap­esát építjük és ennek a kapocs­nak az építői fiatal, lelkes ifjú munkacsapatok. Ezért forróso­dik meg itt a saívünk tájéka, ezért lüktet hevesebben a vé­rünk — ezért nem tud senki ül­ve maradni, amikor erre utazik. Még azok is, akik mindennap erre utaznak, érdeklődéssel fi­gyelik az építkezést, nem tud­nak betelni vele és meglepetten kiáltanak fel: — Nini! Itt már a síneket is lerakták! Tegnap még csak a talpfák fekete testei feküdtek a kavicson. — Elkészült a híd! Már nem is lassítunk. Tegnap még dö­cögve haladtunk itt keresztül. Ilyen az út Kassától Borsáig. Tele örömmel és meglepetéssel. Még a volt horthysta katona­tisztek, a kulákok sem tudnak ülve maradni. Rettegnek az épü­lő vasúttól, — mert a dolgozó nép erejét mutatja. Csak gúnyo­san vigyorognak — és ez az 5 gyengeségük, tehetetlenségüket mutatja. A nép, az ifjúság al­kotóereje felsaabaduit — ettől rettegnek ax ellenségeink! Borsán Rákóczi 5si kastélyá­ban lelkes fiatal épitöbereg la­kik. örül az életnek, az építés­nek, a szabadságnak. Sok fia­talban felmerült már ez a kérdés — mit szólna Rákóczi, ha látná, hogy az ő lelkes jobbágyharco­sainak utódai ma szabadon épí­tenek itt, ahol 6 csak álmodó­zott a szabadságról, a jobbágy­nép szabad életéről, ahol ő is összegyűjtötte az elkeseredett jobbágyakat, hogy liarcukat megszervezze a „Haláért" és „ Szabadságért". Mi tudjuk, hogy Rákóczi együtt örülne velünk, mi tud­juk, hogy ő is kivenné részét eb­ből az építőmunkából. A borsai várkastélyban ma nem az elkeseredett, szomorú kurucdalok szállnak az érzelmek szárnyán a környezb hegyek felé, hanem a felszabadult nép pattogó, vidám dalai kergetik játszadozva egymást a zordon várkastély szobáiban és remeg­tetik meg a régi világ maradvá. nyait. Ebben a szobában született Rákóczi! Itt születtem én is új­ra, új emberré! — mondja Len­gyel elvtársnő, vidáman moso­lyogva. így kelnek új életre népeink dicső hagyományai, a dolgozó nép évszázados törekvései. így segítik őseink dicső harci ha­gyományai a mi harcunkat is. Mert harc folyik itt! Nem­csak az új vasútért, hanem az új emberek kineveléseért is! Szentpéteri és Ilkó elvtársak beszámolnak arról, hogy milyen nehézségekkel kell megkiizde­niök, milyen akadályok állnak előttük a brigádosok nevelése közben. — Nekünk nem is ez lenne a feladatunk, de munkánk mellett foglalkozunk a magyarnyelvű fiatalok nevelésével, kultúrmun­ká jávai is. Bizony a tábor ve­zetősége nem sokat törődik a magyar fiatalok nevelésével. Nincs kultúrvezető, nincsenek elvtársak, akik a politikai neve­lést végeznék magyar nyelven, pedig nagy szükség lenne rá. Ami tőlünk telik igyekszünk és megtesszük, de a táborok veze­tőinek is törődniök kellene a magyarnyelvű fiatalok nevelé­sével. Nemsokára az egyik szobában felcsendül az ének. A magyar­nyelvű fiatalok kultúrműsorra készülnek. Nem akarnak lema­radni a szlovák elvtársak mö­gött, mert hisz „mink hívtuk ki őket versenyre és szégyen len­ne, ha lemaradnánk" — mondja vidáman magabiztosan egy fia­tal szőkeliajú építő. — Nemcsak azért jöttünk a brigádra, hogy építsünk, ha-nem azért is, hogy megváltozzunk, liogy fejlődjünk — és bizony ehliez nem sok segítséget nyújt a tábor vezetősége. Pedig ebben a táborban van magyar könyvtár is, de a tábor vezetősége nem fejt ki propa­gandát, hogy olvassanak is a magyarnyelvű fiatalok. — Nem hagyjuk magunkat! Dolgozunk, építünk, de nevelő­dünk is Fejlődünk, — de töb­bet és gyorsabban Is. fejlődnénk, ha segítenének a tábor vezetői, — mondják a fiatalok, aztán Ismét felcsendül az ének. „Ifjú­ság. miénk az élet. Miénk csak munkásifjúság. A jövő nem csábígéret, mert valóra váltjuk azt!" • Ismét vonaton ülök. Vidáman integetek a Vasút építőinek. Egy barna ifjú visszainteget és valamit kiabál. Nem értem ... Visszakiáltok. — ĽJgyis találko­zunk! Majd akkor eszélíink. — ö sem érti, mert liangomat el­kapta a szél és a távoiba ragad­ta magával. Integetünk egy­másnak ... • Esik az eső ... A szél cibálja a hajamat... És mégis elindu­lok Nincs nyugtom a váróte­remben maradni... l/l. H # R E, I A berlini világtalálkozóra' készülő csehszlovák kultúregyüt­tesek április 12-én a prágai Hadsereg Házban tartották utolsó nyilvános fellépésüket. Ezen a műsoros esten a prágaiak ezrei előtt a külföldre készülő kultúregyiittesek versenye zajlott le. A versenyeken a népi együtteseken kívül szavalókórusok, tánc« együttesek ós pionírcsoportok is résztvettek. * A csehszlovák kultúregyiittesek prágai fellépésük óta teljes erővel készülnek a berlini Világifjúsági Találkozóra. Minden nyilvános fellépéstől visszavonulva az együttesek művészeti ve­zetőjük irányításával megkezdték a végleges műsor összeállí­tását. A szlovákiai „Lúčnica" népi együttes, a szakszervezetek­egyik üdülőjében készül szorgalmas, mindennapos munkával. * A berlini világtalálkozón a csehszlovák ifjúság hatalmas pa­villont nyit majd, melyben kiállítást rendezve, az Ifjúsági Szö. vétség eddigi munkáját, hazánk építésének hősi kezdeteit mu­tatja majd be. A kongresszusi felajánlások teljesítésével egyidejűleg Ifjú* •águnk mindenhol megkezdte a „VIT-gyarmati alap" megte­remtéséért folyó gyűjtést. Hatalmas anyagi alapot akarunk te­remteni, hogy Boriinben találkozhassunk azokkal az elnyomott gyarmati ifjakkal is, akik nehéz anyagi körülmények között harcolnak elnyomóik ellen, harcolnak a békéért. A michaľany-i tábor felé tar­tok. Egy brigád éppen most jön be a pályáról. Barnák és kipi­rultak Vállukon lapát és énekel­nek. Egyszercsak valaki a neve­met kiáltja, eldobja a lapátját és felém rohan ... Összeölelke­zünk. Örülünk — még az isko­lában ismerkedtünk meg. — Kosztolányi elvtárs most az egyik munkacsoport vezetője. Jól dolgozik a brigádja. Emlék­szem, utazásom előtt levelet kaptam tőle. Pár szó volt csu­pán, de minden benne volt: ,,A normám naponta 20%-kai emel­kedik." A meleg szobában beszélgetni kezdünk a munkáról. A brigád szépen halad — napról napra győznek. — Nem csoda. Jó a vezetőjük. F.lőljár példám u la fá­sával. Segíti — lelkesen dolgoz­nak a brigád többi tagjai is. A CsöHe Jolánok, a Víg Máriák és a Repka Imrék mind, mind lelkes tagjai a brigádnak. Segí­tik egymást, nem hagyják, hogy bárki is lemaradjon. Mindenki vidám, — mindenki szeretne még itt maradni. — Sajnos, nemsokára haza kell menni — mondia CsöHe Jolán. — De, majd otthon foly­tatom a munkám az ifjúsági szervezetben és sok-sok fiatalt meggyőzök, hogv jöjjenek ők is briiíádra. — Aztán bizonyta­lanul hozzáteszi, — Természe­tesen én is szeretnék mégegy­6zer eljönni... Víg Mária a jövő terveiről beszél. — Nehezen jöttem el, szüleim marasztaltak. Eddig odahaza csak a háztartásban dolgoztam. De ha hazamegyek az Egységes Földműves Szö­vetkezetben fogok dolgozni. Aztán majd ha kiérdemeltem, tanulni szeretnék. Még fiatal va. gyok. — A brigád legfiatalabb tagja. — De a munkában én is megállom a helyem. Szép itt az élet. Csakhogy ebben a táborban sem törődnek kellően a magyarnyelvű fiata­lokkal. Itt még könyvtár sŕincs. Kultúrmunkát csak öntevéke­nyen fejtenek ki. Persze, új tá­bor ez. Még sok a kezdeti ne­hézség, de ez nem mentség a tábor vezetőségére. Minden tá­borban meg kell szervezni a magyarnyelvű fiatalok politikai nevelését és kultúrmunkáját. Ez nemcsak feladata, hanem szív­ügye is legyen a táborok veze­tőinek. A szlovák elvtársak po­litikai nevelését is meg kell ja­vítani. Ne legyen sablonos, ha­nem színes, életszerű, a fiatalok igényeinek és gondolkodásmód­jának megfelelő. A politikai ok­tatást feltétlenül kapcsolatba kel! hozni a Szövetségünk előtt álló feladatokkal és ezek szolgálatá­ba kell állítani. Búcsúzunk. Vidáman, kemé­nyen megszorítjuk egymás ke. zét. Találkozunk! Kosztolányi elvtárstól fényké­pet kérek, hogy leközölhessük az újságban. — Nem elvtárs, most nnn adok. Tegnap csök­kent a teljesítményünk. Igaz, rossz idő volt. De ha ismét szé­pen teljesítünk, akkor küldök fényképet, az egész brigád fényképét. Meglesz! Tudunk mi dolgozni! Nem kell félteni ben­nünket! Szőke József. KÉSZÜLJÜNK MÁJUS 14-RE, SZÜLŐPÁRTUNK

Next

/
Oldalképek
Tartalom