Uj Szó, 1951. április (4. évfolyam, 77-101.szám)

1951-04-06 / 81. szám, péntek

Levél a Magyar Pedagógiai Gimnázium rekreációjáról Ma a népi demokratikus or­szágokban az üdülőhelyek nem a kapitalista nagytőkések és ki­váltságosok részére vannak fenntartva. A mult osztálytársa­dalinában, ahol elverték és el­mulatták a munkásosztály vé­res verejtékén összeharácsolt vagyonokat, minden az övék volt. Ma az üdülőhelyek minden becsületes munkásnak és dolgo­zónak rendelkezésére állnak, akik az üzemekben, gyárakban,­bányákban és az iskolában be­csületesen elvégzik a munkáju­kat. Ma a munkás- és tanuló­ifiúság ingyenes rekreáción ve­het részt. Ma törődnek az ifjú­sággal, bizonyítéka ennek az, hogy ma az üdülőhelyek mun­kás. dolgozó és tanulóifjúság­gal vannak tele. A magyar tan­nyelvű Pedagógiai Gimnázium tanulóifjúsága is lázas öröm­mel várta azt a napot, amikor a valóságban megismerkedhe­tik a Tátra szépségeivel. A Tátra eddig csak mese volt izámunkra, de n^m valóság A várakozás öröme után elérke­zett az a nau is, amikor vidám nótaszóval megérkeztünk a tát­ralomnici állomásra. Az állo­másról nagy léptekkel indul­tunk szállónk felé. ahol az üdü­13 igazgatója örömmel fogadott bennünket. Bevezetett a szálló­ba. Az épület szobáiban rend. tisztaság uralkodott. Este. va­csora után az igazgató elvtárs köszöntött bennünket és ismer­tette velünk a fegyelem és tisz­taság jelentőségét. Utána Dvar­«zká tanár elvtá^snô és Ozorai 'aná ! elv üdför.16 szevai hangzottak el Reggel új erővel ébredtünk lel és vidáman indulütnk a reg­gelire. Reggeli után az udvarra vonultunk. A himnuszok elhanjí­zasa után és a zászló felvonasa után megkaptuk az első napipa­rancsot. Utána megismerked­tünk a környékkel. Minden nap­ra tervet dolgoztunk ki, hogy mit fogunk csinálni. Igy a dél­előtti órákat arra használtuk fel, hogy megismerkedjünk a Tátra szépségeivel. Ebéd utan újságbeszámolók voltak, utána egy óra pihenő A pihenő után 5 óráig közös szórakozás és uzsonna volt, vacsora után ideo­lógiai előadások. Ezek a béké­ről, az ötéves tervről, » s,:ocia lista nemzetgazdálkodásról és az imperialista államok háborús tevékenykedéseiről szólottak Ez­után vita, majd kultúrelöadás és egy kis mulatság alakult ki. Az ifjúságot ezen a nyolc na­pon soha nem érzett boldogság, öröm és jókedv töltötte el. De mi nemcsak azért jöttünk ide, hogy csak megismerjük a Tátra szépségeit, hanem dolgozni, la­nu'ni és hareolni is! Dolgozni é« harcolni iöttünk a Té'ia or maira. Világgá kiá'tani. h r. gv nekünk béke kell, ho<ry mi a bé kéért harcolunk és azt trieg is védjük! De ezt csaK munkánk kai fogjuk biztosítani Ezért mindannyian azzal az elhatáro­zással és szilárd akarattal té­rünk vissza az iskola padjaiba, hogy többet fogunk dolgozni, tanulni! Végül pedig köszönetet mon­dunk a munkásosztálynak, veze­tőjének, a dicső Kommunista Pártnak, hogy lehetővé tette számunkra azt, hogv mi is részt­vehettünk a nyolcnapos üdülé­sen a Tátrában Török Elemér, a Magyar Pedagógiai Gimnázium II. o. tanulója A rimaszombati vendéglátó közüzemi CsISz évi közgyűlése A napokban tartotta Rima­szombaton a vendéglátó-köz­üzemi CsISz helyicsoportja évi közgyűlését. A csoportnak 60 tagja van. A gyűlést Kárász elnök tag­társ nyitotta meg. Üdvözölte a jelenlevőket, utána ismertette 1948 februárjának jelentőségét. Rámutatott, hogy 1948 február­jának köszönhetjük azt, amit ma elértünk. Éppen ezért tudnia kell min­den CsISz-tagnak, hogy felada­ta ma: >épiteni a szocializmust és megvédeni a békétc. Nekünk ifjaknak tudnunk kell, hogy a Szovjetnunió által megszerzett szabadságunkért, ^ amiben a ka­pitalista rendszerben nem lehe­tett részünk, hálát kell adnunk a Szovjetuniónak, a Kommunista Pártnak és a munkásosztálynak. És ezt a hálát legjobban úgy tudjuk teljesíteni, leróni, ha min­den munkába bekapcsolódunk és 100 százalékosan elvégezzük a reánkbízott feladatokat. -Ezután Albert Márta titkár tagtársnő felolvasta a multévi jelentést, többek között ismer­tette, hogy 60 tagból 43-an vol­tak egyhónapos brigádmunkán. A helyicsoport teljesítette köte­lességét és mindig igyekszik ezeket teljesíteni. Majd a Közüzem vezetője, Fel­ler elvtárs ismertette a CsISz hivatását Az ifjúság részvételé­ről a szocializmus építésében — elmondta, hogy a munkásosztály elvárja, hogy az ifjúság a fel­adatokat, amellvel meg van bíz­va, mindig teljesítse. Továbbá J&ieiUefc... 4 l n n T™ 7~ ľ 7™ 10 rr = ľT" ti W 77­3 ff • j TT m W J] <• • ~ • i TT • 71" y • TT TT ii • TT 1 M • W U! rr • • 1 ít 7T I ir • Jr m W m M vr m <•« • •r hr • TT w a m 8 37"~ TT rr | TT ir Si g TT TT 1 i w — m mmmm 1 I Vízszintes: 1. A mondás első része. 17 Sétány. 18. Kettévág. 19 Magyar tömegelárusító hely -Íírd be Ibusz). 20. Elcsuk. 21. Vas mássalhangzói. 22. Atlan máj 23 Megkönnyíti munkáját. 24 Egyiptom fővárosa. 25 Al­konyat után, névelővel 28 Ver­senylovon lovagol. 29. A mon­dás második, utolsó része. 32. Becézett női név. 35. Benyújt. 36 Hona. 39. Éva. 41 Sál más­salhangzói 42. Nagy betyár ó­kelme. 43. Felöltő. 44. A rend­szer ellen felkelő 47 Törökor­szág uralkodójának neve (írd be: Inonü) 49 szép szó, ha betartják, úgy jó. 51. Pará­nyi élősdi névelővel. 53. Taka­ró 54 Hírt ad magáról. 57 Tél utóján gyakori esemény a fo­lyón. 58 Régi űrmérték. 59 Ki­néz az ablakon. 60. Papírra vet-e? Függőleges: 1. Teasütemény névelővel. 2. Králová... (a Ki­rályhegy szlovák neve). 3. Vi­gyáz rá. 4. Ilyen pótlék Is van (a földműves kapja). 5. Nagyon fekete. 6 Vissza: cimbora, köz­hely id szóval. 7 Hibát vét a szabásban. 8. Az arzén vegyjele. 9 Lekvár. 10 Nincs tudatában. 11 Legyen hosszú az élete 12. Nekem ugyan ne mondd (tréfás kifejezés). 13. Afrikai tarto­mány 14. Az óra része 15 Sár. 16 Beszédtárgy helytelen név­elővel 26 A háztető része 17. Milánói operaház (írd be Sca­la) 30. Rianás része. 31. K H. O. 33. Se ezek ... (senki se) 34. A főbíró alantasa. 37. Beteget kezelni. 38. Hónap. • 40. Gyil­kol-e? 42. Bibliai alak. 43. Ra­gadozómadár 45. A tinta a vé­kony papíroson. 46. Dániel be­cézve. 48. Verje! 50. Év szlová* kul. 52. Majdnem part. 55 For­dított mutatószó. 56. E, e, e. Beküldte: Szabó József, Králik Rejtvényhirdetmény Beküldendő a mondás 1951. április tizenötödikéig (Bratisla­va, Jelenia 2). A megfejtők kö­zött értékes könyvjutalmakat sorsolunk ki. Többek érdeklődé­sére közöljük, hogy a kereszt­rejtvénynek elkészítőit honorál­juk. A 13. számban közölt ke­resztvény helyes megfejtése: SZTÁLIN VEZETÉSÉVEI BIZ­TOSAN HALADUNK A SZO­CIALIZMUS ÜTJAN. Könyvjutalomban részesültek: Joó Béla, Lysa nad Labem, Podebradová 161. Talpas István, katona, Bzenec, Morava. Veress Vilmos, Nýrovce, č. 177. Helyesen fejtették meg: Pavel Červenák, B. Bystrica. Drozdík István, Nýrovce. Ventrák Béla, Levice. f Weiss Béla, Levice. Kocsis Károly, Komárno. Forgó Irénke, Kameňany. Kovács Béla, Jeseník. Tóth Rozália, Šahy. Zuckermann Katalin, Šahy. Milkovics Éva, Komárno. megemlítette, hogy a pártszer­vezet segíteni fogja a CsISz szervezetét, hogy példásan dol­gozzék a kerületben és ezzel a munkájával segítse a Közüze­met az ötéves terv sikeres befe­jezésében Kérte a CsISz tag­jait, hogy kapcsolódjanak be a brigádmunkába az EFSz-nél is. Utána új vezetőséget válasz­tottunk. Elnök Törköj Pál, al­elnök Túros Katalin, titkár Scherová Viera tagtársak let­tek, Karasz tagtárs befejező beszé­débeh hangsúlyozta, hogv mit jelent számunkra a béke, annak megvédése és egyidejűleg a szo­cializmus építése. Bngnár György, Rimaszombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom