Uj Szó, 1951. április (4. évfolyam, 77-101.szám)
1951-04-15 / 89. szám, vasárnap
ujsz0 1951 április 15 — WJ SZ0 BÜSZKESÉGÜNK A NÉPHADS-EREG Sárközi ás rdil>meth katonák is karcolnak azért, hogy a magyar nemzetiségű katonák is fokozott mértékben vegyenek részt a példás katona mozgalmában Abban az egységben, ahol Brabec tiszt a politikai munkás, keresztülvitték a példás katona jelöltjeinek értékelését. A példás katona jelvényére jelölt katonák között két magyar nemzetiségű van, Sárközy Ferenc és Németh István közkatonák. Németh István civilben kovács. Katonai szolgálata megkezdése előtt a petrzsalkai állami birtokon dolgozott. Amikor megismerte a katonaéletet, bekapcsolódott az Ifjúsági Szövetség munkájába és örömmel kezdte meg a kiképzést Öntudatosan és lelkiisme-• retesen készül katonai kötelességeinek teljesítésére Munkájáról ezeket mondja »Tudom. miért vagyok katona A dolgozó nép véíMmére képezem ki magam. Ez a tudat arra vezet, hogy minden erőmből teljesítsem katonai feladataimat.* És valóban, Nerneth közkatona példakép bajtársai számára mind a kiképzés, mind katonás fellépése tekintetében. A második példás magvar nemzetiségű utász Sárközy Ferenc közkatona. Sárközy. az egvség magvar nemzetiségű katonái között s7prvezőie a tömegmunkának. Mint a CsISz tagja, magvar színi és szavalókört szervezett meg, amely havonta egy műsort tanul be. A Nagy Októberi Forradalom évfordulója alkalmából ez a kultúrkör a nyilvánosság előtt is fellépett. Most a »Páncélvenatot« tanulják be. Sárközy közkatona megszervezte és vezeti az énekkört is. ô maga aktív részt vesz az egység zenekörenek munkájában Sárközy katona nős. Családjáról az ő szolgálati ideje alatt gondoskodnak így nyugodtan fordíthatja minden szabad pillanatát a szervezésre, a tömegmunkára. De gondoskodik saját szakes katonai fejlődéséről is Résztvett a jelöltek számára megrendezett kiképzési tankörök munkájában A vizsgákra jól felkészült és a »példás utász* jelvény megszerzésének minden feltételét becsületesen teljesítette. Nehézségeket okozott neki az, hogy nem tud elég jól szlovákul. Ez azonban nem jelentett számára akadályt, mivel a parancsnokok megengedték, hogv a magyar nemzetiségű jelöltek kérdéseikre magyarul feleljenek. Arról, hogy miként vált a »példás utász« jelvény jelöltje, Sárközy ezeket mondja: <Szilárd léptekkel előre! Minden üzemben, ötéves tervünk minden munkahelyén munkásosztályunk és dolgozó népünk gépei a Munka-dalát zengik. Szocialista felépítésünk minden szakaszán lendülnek a kerekek, traktorhúzta eke szántja fel a földet, sokkal gyorsabban, mint bármikor azelőtt. Dolgozó népünk ajándékokat '-észít az egész világ békeharcos dolgozói számára. A májuselőtti munkaverseny kötelezettségvállalásai ezek az ajándékok és ennek a gyönyörű igyekezetnek élcsoportjában a Szvobodák, Szlabejek, a Tencerek és a legkiválóbb szövetkezeti munkások, mint Furinda, Hunya evtárs és mások haladnak. Igy készül dolgozó népünk a nemzetközi proletariátus legnagyobb ünnepére és harci szemléjére, május elsejére, és hazánknak a Szovjetunió dicső hadserege általi Felszabadítása hatodik évfordulójának örömteli napjára. Dolgozó népünkkel egy sorban halad a legyőzhetetlen Szovjetunió, a hatalmas Kína, a népi demokráciák és a békeharcos dolgozóknak tömege az egész világon, akiknek egy a kívánsága, egy az akarata, a békés munka, a tartós béke győzelme. Laktanyáink is ezekben a napokban olyan mozgalmasak, mint amilyenek azelőtt nem voltak. Szeretett népi hadseregünk tagjai résztvesznek a dicső napok előkészületeiben és készülnek a nagy ünnepségre. A laktanyák udvarain népünk fiai, népi hadseregünk tagjai gyakorolják a díszlépést a májust szemlére. A legszebb ajándékot akarják átadni népünknek, szeretett köztársasági elnökünknek, Klement Gottwald elvtársnak. Meg akarjuk mutatni erőnket, hogy büszkék legyenek ránk apáink, anyáink, testvéreink és legdrágábbjaink. Felszabadításunk nagyjelentőségű ünnepére abban a tudatban készülünk, hogy nemcsak a mi népünk néz ránk, hanem az egész világ haladószellemű dolgozói. A Volgo-mentéről, a Pamiraljárói. a sztálingrádi traktorüzem nvnkásházaiból, a leningrádi Kirovüzemből fognak minket nézni azok a hősök, akik Rybalko tankistáinak sorában harcoltak, akik segítségére siette,, drága Prágánknak. Erre a dicső szemlére úgy készülünk, hogy felszabadítóink büszkén mondhassák: íme, ez a csehszlovák katona, ez Csehszlovákia építője, a szocializmus védelmezője, és hogy bátran mondhassa: nagy és véres áldozataink nem voltak hiábavalóak. De a másik oldalról is figyelni fognak minket. Arról az oldalról, ahol egyáltalában nem kívánják nekünk a nyugodt, boldog életet, a békét. Es ezért készüljünk fel nagy gonddal és nagy határozottsággal erre a nagy ünnepre, egységeink első hatalmas díszszemléjére. l-t megmutatjuk növekvő erőnket. Népünk és Pártunk örülni fog "fiainak. Cz az előkészület, a gyakorlás és a díszszemle, ez a legnagyobb ajándékunk szeretett Gottwald elvtársunknak és legnagyobb barátunknak, Sztálin elvtársnak. És a másik oldalon Trumanék, Churchillék, az imperialista háborús uszítók hallják meg menetlépésünk ütemének erejét, érezzék ki a csehszlovák katona törhetetlenségét, akaratát, és hősiességét. A díszlépés begyakorlása ezért az összes parancsnokok és politikai szervek egyik legfontosabb feladata. Parancsnokaink, politikai munkásaink, oktatóirk és agitátoraink feladata az, hogy hazánk felszabadításának hatodik évfordulóján egységeink úgy mutatkozzanak be, mint a béketábor acélbástyája, mint az amerikai imperialisták és náci zsoldosaik terveinek megsemmisítő erői. Egységeink minden katonája előtt a menetelő szovjethadsereg képe álljon és példaként álljon előttünk a szovjethadsereg minden díszszemléje, amely félelmet gerjeszt az amerikai imperialistákban. A díszlépés begyakorlása nagyjelentőségű a katona nevelésben. Hozzájájárul ahhoz, ho téphadseregünk tagjait pontosságra és a mozdulat szépségére tanítsa. Ügyességre, rugalmassága., kitartásra, erőre nevel, megszilárdítja és fokozza a ' fegyelmet, kollektív szellemet alkot, öntudatosít. A díszlépés gyakorlása és - szemle előkészületei megkövetelik a parancsnokok, a politiaki munkások, a Part és ifjúsági szervezetek nagy igyegkezetét. Készüljünk fel ezért a legnagyobb gonddal, a legszilárdabb határozottsággal, hogy a legrövidebb időn belül legyőzzük a díszlépés begyakorlásának minden nehézségét. A díszlépés gyakorlása csak akkor hoz megfelelő eredményt, ha állandó politikai és agitációs és előkészítő munkával egészítjük ki. És éppen ebben a munkában kell a kommunistáknak az élen háladniok. Rájuk fognak tekinteni az Ifjúsági Szövetség tagjai és a pártonkívüliek, az ő példájuk szerint fogják teljesíteni ezt a feladatot. A díszszemlék begyakorlása helyenként erőkifejtést követel meg és itt az a Teladata Pártunk tagjainak és az Ifjúsági Szövetség tagjainak, hogy a határozottság, a hősiesség szellemét ébresszék fel, hogy így egységeink teljesítsék parancsnokaink és népünk parancsát, teljesítsék azokat a parancsokat, amelyeket népi hadseregünk katonáitól a mai. helyzet megkövetel. Előre, fiatal népi hadseregünk győzelméhez! Előre, hazánk felszabadításának hatodik dicső évfordulójára, amikor felszabadultunk a náci leigázók járma alól, a legyőzhetetlen szovjet hadsereg segítségével. politikai megbízott minket, magyar nemzetiségű katonákat is felhívott, hogy ebbe a mozgalomba kapcsolódjunk be. Kommunista vagyok és ezért kötelességemnek tartom példás katonává válm.ct Sárközy közkatona tudja, hogy a feltételek teljesítésével, a jelvény elnyerésével csak kezdődik az igazi munka és ezzel kapcsolatban ezt hallottuk tőle: »Tudom. hogv bajtársaimnak folyton példát kell szolgáltatnom. Igyekezni fogok, hogy minél több magyar nemzetiségű katona jelent. kezzék ebbe a mozgalomba és példás katonává váljon Ezért kötelesem magam, hogy október 6-ig tíz ma<>yar nemzetiségű katonát segíteni iognk abban, hogy tejlesítliesse a* példás katona jelvényének elnyerésére megkívánt követ elményeket.« Sárközy katona kötelezettségvállalása szépen mutatja a magyar nemzetiségű katonák viszonyát a népi demokratikus hadseregünkhöz. Ezek a katonák szeretik a dolgozó nép hadseregét. Baráti, testvéri kapcsolatban élnek szlovák és cseh bajtársaikkal. Ezt az egységet fejezi ki az egyik magyar nemzetiségű katonának, Brabec politikai megbízotthoz intézett levele, amelyben kéri, hogy olyan A besztercebányai kerület CsISz aktívája A besztercebányai CsISz április 6-án tartotta meg kerületi aktiváját. Ezen az értekezleten resztvettek az egész kerület ifjúságának küldöttei. Az értekezletet a kerületi Nemzeti Bizottság elnöke nyitotta meg, majd utána az egyes ifjúsági küldöttek beszámoltak kötelezettségvállalásaikról, amelyeket a CsISz szlovákiai kongresszusának tiszteletére ajánlottak fel. Igy pl. Bľekovszk község CsISzszervezete kötelezi magát, hogy elősegíti a helybei; EFSz magasabb típusra való áttérését és ezért 15 taggal résztvesz a szövetkezet munkájában. A zsarnovicai ifjúság küldöttei beszámolójukban rámutattak arra, hogy gyakran mutatkozik az a jelenség, hogy az ifjúságot egyes elvtársak elhanyagolják Rámutattak arra is. hogy a CsISz alapcsoportjainak egyik fontos feladata az,' hogy az ifjúságnak szórakozást, kultúrfejlődési lehetőségeket, stb. nyújtsanak. Az egyes felszólalók foglalkoztak harc hog; a burzsoá-nacionalizmus elleni kérdésével Hangsúlyozták, ébereknek keli lenni és még aktívabban kel: résztvenniök szervezetük munkájában. Mindannyiunknak még jobban be kell kapcsolódni az ötéves terv teljesítésébe, a nehézipar kiépítésébe, hogy így életszínvonalunk ábndóan emelkedjék. A konferencián felszólalók rámutattak arra, hogy állandóan szilárdítani kell az egységet a munkásifjak és a dolgozó parasztifjúság között. Ez feltétlenül szükséges a szocializmus felépítése és a béke megtartása szempontjából. Mi mindannyian, akik résztvettürík az értekezleten, kötelességünknek tartjuk, hogy a hallottakat szerveze teinkben elmondjuk, aktivizáljuk csoportjaink tagságát és így Pártunk irányítása és vezetése mellett még hathatósabban építsük a szocializmust. MARCSEK SÁNDOR munkáslevelező, füleki Drevoindustria. Békemenetelés Komáromban A járási szaktanács és a Párt helyi szervezete közösen rendezték meg a komáromi hatalmas békefelvnnulást. A város főútvonalain hangos énekszóval vonult végig a hatalmas tömeg és felejthetetlen látványt nyújtott az emegységbe helyezzék át. ahol csupa i bereknek ez a nagy sokasága, -ly szlovák nemzetiségű baitárs szolgál. 1 lelkesen tüntetett a békéért. Transzhogy így lehetősége legyen gyorsab- ! parensek sokasága hirdette, hogy mi ban jól megtanulnia szlovákul. A nemcsak akarjuk a békét, hanem k>' is Hadseregünk isánti szeretetüket a ma- fogjuk azt harcolni. A békemenetelők gyar nemzetiségű katonák ebben az j sorában ott voltak a villanytelepi tarítják. S noncok, a Skoda-művek dolgozói. egységben más tettekkel is bizonyítják.. Igy pl. a kiképzésben elért eredmé-1 iskolák nyekkel, példás fegyelemmel, a politikai nevelőszoba feldíszítésével századukban. Sárközy és Németh közkatonák példájára más magyar nemzetiségű katonák is jelentkeznek, hogy teljesítsék a »példás katona* jelvénye megszervezésének feltételeit ez év október 6-ig. Sárközy közkatonánál a .következő elv.társak jelentkeztek: Poór, Sárik, Sperger. Csiba, Andrási és mások. Sárközy közkatona együttmunkálkodva az egység parancsnokával és politikai munkásával, előkészíti őket, hogy kötelezettségvállalásukat október S-ig tel-, jesitsék. A magyar nemzetiségű katonák ebben az egységben tömegesen bekapcsolódtak q TOZ jelvényszerző verseny feltételeinek teljesítésébe is A katonák közül többen érdeklődnek a Fucsik-jelvény elnverésének feltételei iránt. Azonban eddig akadálvozza őket az, hogv nem ismerik kellő mértékben a cseh nyelvet, amelven az előírt könyveknek egy része megjelent. Ennek az egységnek, amelyben Brabec tiszt, a politikai munkás példája megmutatja, hogy a parancsnok és a politikai munkás helyes viszonya a katonákhoz az egységben megalkotja a jó és baráti légkört és ezzel lehetővé teszi azt. hogy a magyar nemzetiségű katonák fokozottabb mértékben résztvegyenek a spéldás katona« mozgalmában. az tanulói, néphadseregünk egységei, ott volt Komárom egész dolgo zó népe és az imoerialista háborús uszítók ellen tüntetett. Nem csoda, hogv olyan sokan jöttek össze eren a békenn'netelésen. mert mindenki szeme előtt a le'gszebb szó. a béke lebegett, mert mindenki tudta, hogy ezzel a békemeneteléssel is harcol a nyugati imperialisták ellen, harcol a békéért. A bi&emenetelés befejezése után a városháza erkélvéről beszédet intéztek az egybegyűltekhez, amelyben értékelték a békemenetelés jelentőségét, mint előkészületet május elsejére, mint harci fegyvert a'béke megőrzésééit folytatott küzdelemben. Mindannyíar lelkesen és viharosan éltettük a béke legnagyobb harcosait, Sztálin és Gottwald elvtársakat. Ezen a békemanifesztáción mindanrvian tudstos-'tottuk. hogy mi dolgozók egyesült erővel az egész világon meg tudiuk véden! a békét, meg tudjuk akf"Mlýozni a profitra éhező gaz terveit. HOI.CZER LASZLÔ munkáslevelező, Komárom, körzeti műhely. Készülünk a CsISz szlovákiai kongresszusára A nemesabonv' CsISz-csoport a következő mámsi felajánlást tette a CsISz szlovákiai kongresszusának tiszteletére: t. A tagsági díjakat 100%-ra befizetjük. 2. Öt új előfizetőt szerzünk az Alkotó Ifjúság című folyó ratnak. 3. Ot új tagot szervezünk be a CslSz-csoportba. 4. A helvi EFSz-ben 250 brigádórát dolgozunk le. 5. Megalakítjuk a színjátszó csoportot húsz taggal és több magasabb típusú EFSz-t látogatunk meg vele. 6. A helyi pionírok fölött átvesszük a védnökséget. Áprilisban tiz tagtársunkat küldtük el ifjúsági építkezésekre. Megfogadtuk, hogy májusban, júniusban és a | többi hónapokban még sokkal több taetársunkat küldjük el az ifjúsági építkezésekre, különösen a Szövetségi Vasútvonal építkezésére, hogy ezzel is erősítsük a békét és még szorosabbá fogjuk a kapcsolatot a Szovjetunióval és a hős komszomol nyomdokán haladva Pártunk vezetésével minél nagyobb segítséget nyujtsunk a szocializmus építésénél és a világbéke megőrzésénél. Felszólítunk minden CsISz helyi csoportot, hogy ők is minél nagyobb számban küldjék ki tagjaikat az ifjúsági építkezésekre és ebben fogadják el versenykihívásunkat. Gottwald elvtárssal előre a végső győzelemig! Kovács Irén, a nemesabonyi CsISz-csoport nevében. Közös igyekezettel biztosítjuk boldog életünket Elvtársak! Soraim nektek szólnak, a szocializmus építőinek. Folyó évi február 15én bevonultam az új néphadseregbe és úgy engem, mint többi társamat nagyon meglepett az a bánásmód, amelyben a katona az új néphadseregben részesül. Visszaemlékszem a mult rendszerre, amikor a tőkések kezében volt a hadsereg vezetése. Ezeknek nem az volt a -céljuk, hogy a hadsereg katonáit felvilágosítsák, hanem ellenkezőleg az, hogy. a katona egyáltalán ne értsen a politikához. Most azonban, kedves elvtársak, a kaszárnyákban kultúrtermek és mozik vannak, könyvtár és minden lehetőség megvan arra, hogy a katona tanulhasson. Ami a legfontosabb, sokat hallunk a nagy Szovjetunióról, a dicső Vörös Hadsergről, a nagy Sztálinról és Leninről, akiknek köszönhetjük a mi haladásunkat. Meg fogjuk védeni hazánkat az amerikai barbár szennyes kezektől, akiknek megfizetett bérenceik azon dolgoznak, hogy a békénket és szabad demokratikus életünket megzavarják Mi, a béke őrei, megvédjük a békét, mi katonák, megvédjük a hazát, ti pedig, dolgozó társaink, építsétek a szocializmust • és így közös igyekezettel elérjük a boldogabb életünket és biztosítjuk haladásunkat. Mi, a néphadsereg katonái a nagy Sztálin dicső hadseregének példáját követjük, akik életük és vérük feláldozásával felszabadítottak minket az urak, a fasiszták rabigája alól és úgy fogjuk megvédeni hazánkat, mint a szovjethősök. Befejezésül mégegyszer kihangsúlyozom, hogy mi, katonák fegyverrel a kezünkben és ti otthon építő munkátokkal a nép szabadságáért harcolunk, nem úgy, mint a nyugati imperialisták katonái, akik kénytelenek kiszolgálnf> a tőkés urakat. De nyugati dolgozó társaink sem fogják ezt sokáig tűrni. Ti anyák is legyetek boldogok, hogyha fiatok az új népi hadseregben áll őrt a béke vártáján és kész megvédedeni nyugodt otthonotokat. Mindenegyes katona előtt a szovjethősök példája áll és ha kell, mi is életünket adjuk hazánkért és a békéért. SZABÓ, közkatona, Malacka. Büszkén néphadseregünk katonái a megérdemelt kitüntetési.