Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-10 / 59. szám, szombat

s msm 1951 március 10 IV CSáláP I. POPOV SZÍNMÜVE LENIN IFJÚSÁGÁRÓL Lenin alakját számtalanszor megrajzolták a szovjet művészek. Oj világot formáló hatalmas egyénisége mindig újból és újból alkotásokra ösztönzi a költöket, a regényírókat, a festőket, szobrászokat, zenészeket és drámaírókat. Jelentős szovjet drámákban, Pagogyin „A Kreml órája", „A puskásember", Kornejcsuk ,,Az igazság", Trenyov „A Néva partján" és Visnovszkij „A felejthetetlen esztendő" című mžvekben Lenin köztünk él, Lenin tovább él a szovjet szín- és filmművészet legnagyobb mestereinek ábrázolásában. I. Popov „Család"-ja, — ellentétben más színmüvekkel — Lenint a fiatalságában mutatja, nagyságának gyökereit, erejének és fejlődésének eleven forrásait elemezve. Popov színmüvének kezdetén Vologya, szimbirszkí gimnázium tanára, hét hónapja halott. A népes Uljanov családban —, amely valóságos sziget az orosz kisváros maradiszellemü, poros és fülledt levegőjű társadalmában, — melyek az igazi kulturális tradiciók. A tudásvágy Vladimír IIjicsben és testvéreiben igen elevenen él és gazdag érzésvilág, önkritika és tapasztalatokon átszűrt igazságos életszemlélet jellemzi őket. „Baráti szövetséget képezett a mi családunk" — írja Anna Uljanova, Lenin testvére, emlékiratában. A játék valóságos tényekre támaszkodik. Megmutatja a fiatal, alig 17 esztendős Ilja első összeütközését a kisváros társadalmával, szűklátókörű tanári karával, amikor elhatározza, hogy Ogorodnyikovót, a csuvasz parasztlegényt, az igazgató tilalma ellenére is előkészíti a gimnáziumi érettségire. Szavát adta ós jelleme nem engedi, hogy szavát megszegje. És az anya, ez a bátorlelkü nemesszívü és ragyogó jellemű aszszony helyesli fia elhatározását. Mindkettőjüket és az egész családot aztán nehéz próbára teszi Anna es Alexander bebörtönzése, majd Alexander kivégzése. Vologya, bármennyire is rajong bátyjáért, elitéli őt nézeteiért és tevékenységéért. Alexander összeegyeztethetőnek tartotta a forradalmi eszméket az egyéni terrorakciókkal és fiatal életét adta oda ezért ^z anachisztikus, a szocializmus ügyét előre egy lépéssel sem lenditö magatartásáért. Sztálin kőszáli sasnak mondja Lenint és Popov színmüvében valóban ott áll előttünk jövőbelátó bátor tekintetével, merész és előretörő, de mindig az élet reális talaján álló nézeteivel és cselekedeteivel, a nép iránti határtalan szeretetével, a tiszta nagy ember, a szárnyát bontogató kőszáli sas, az egész emberiség, százmilliók későbbi bölcs tanítója és vezetője. Az otthon demokratikus légkörében, ahol a nép forradalmi kívánságai a legnagyobb mozgató erök, nevelkedik fel Lenin; az otthon alapozta meg az emberiség legnagyobb forradalmának nagyságát, de a hozzátartozók köre nem korlátozódik az Uljanov családra, a család a munkásosztállyá bővül, amelynek megszervezését, tömörítését, egységét és egységes harcbavetését tűzi ki céljául a cár elleni sikertelen merénylet és bátyja kivégzése után a fiatal Lenin. A kor, amelyet Popov színmüve nagyszerű perspektívával összefog, az 1886-tól 1897-ig terjedő évek. Az orosz kapitalizmus válságát hozzák ezek az évek és a válság velejáróit: az orosz földön egyre szélesebb hullámokat vető sztájkokat és a marxista körök terjedéseit A nemzeti elnyomatás, amelyet a csuvasz példáján Popov színmüve találóan jellemez, a forradalmi demokratikus erök növekedése, az osztályelnyomás — azok a jelenségek, amelyek Lenint tanítják, összekötik a valóságos élettel, a munkásosztállyal és elvezetik a felszabadított munkáért folytatott osztályharc hirdetéséhez és az egységes munkásosztály kovácsolásához. A nagy teoretikus a gyakorlat példáján okult, a néppel való közvetlen kapcsolatából születtek meg az új világot formáló forradalmi nézetei és tanításai. A nép fiainak, egyszerű halászembereknek, kétkézi munkások nak szavai kovácsolják és edzik harcossá jellemét, a mindennapi élet hatalmas tapasztalai formálják és elvezetik arra az útra, amelyen ma tanításai nyomán százmilliók menetelnek. Popov színmüvében különösen erös az a jelenet, amely Vologya ellentétét mutatja be később mártírhalált halt testvérével. Eszmék ütköznek itt össze fiatalos hévvel, drámai erővel és amikor a család tragédiája lepereg, a fiatal Lenin előtt már tisztán áll a jövő útja. És ez nem az az anarchisztikus út, amelyen bátyja haladt, hanem a kitartó szervezett munka, a Párt megteremtésének, megalapozásának hatalmas távlatokat táró útja. Felejthetetlenül emberl és mély az anya jellemzése. Mária Alexandrovnának a cári rendőrség lehetőséget nyújt, hogy gyermekét megmentse a haláltól, de a fia életéért remegő anya nem válik árulóvá. A cári rendőrség, kegyetlen csúszó-mászó alattomossága és szemben vele az önkénynek kiszolgáltatott Uljanov család emberi nagysága nagy feszültséget teremt a színpadon. Különösen erös drámai élet lüktet a színmű első felében, ahol a személyeken, a család tagjain van a hangsúly és úgyszólván teljesen családi jellegű jelenetekben állítja elénk a szerző Lenin halhatatlan alakját. A dráma második felében, a

z Alexander kivégzését kővető jelenetekben a család háttérbe kerül, általánosabb képeknek ad helyet, amelyek már a börtönböl tömegeket mozgató, szervező Lenint mutatják, aki a darab befejező képében a Pártról beszél, arról a fártróL amely két évtized multán megvalósította forradalmi eszméit. • Popov színmüve hatalmas feladat elé állítja a színházat. Közel negyven szereplöt megmozgató darabja nagy téherpróba elé ájlította a bratislavai Nemzeti Színházat is, amely a Nemzetközi Nőnap alkalmából díszelőadásban hozta a szovjet író müvét Lenin halhatatlan alakjáról. Mindent összevéve elmondhatjuk, hogy a próbatétel jól sikerült. Ezzel a bemutatóval a Nemzeti Színház fejlődésének újabb jelentős állomásához érkezett. A siker fő érdeme elsősorban a rendező Jozef Biulskyt illeti, akinek siíerült nemcsak a család meleg és igen emberi légkörét megteremteni a színpadon, hanem teljében kihozni a színmű eszmei vonalát is. Színpada mindenkor igen eleven, reálisan hiteles és tömegjeleneteiben is meggyőző. Bizonyos, hogy a játéknak kisebb egyenetlenségeit a további előadások során ki fogja tudni küszöbölni. Ladiszlav Vyc.hodilnak ugyancsak nagy része van a sikerben: valamennyi színpadképe megfelel a szocialista realista művészet követelményeinek. Különösen szép az Uljanov család háza előtti kép, a folyóparti jelenethez festett hangulatos díszlet, valamint a rendőr-igazgató méreteiben hatalmas dolgozószobája, s cšak a börtönbeli kép megoldását éreztük kissé formalisztíkusnak. A színészek élén a Lenin édesanyját megszemélyesítő Hana Melióková áll, aki életének talán egyik legszebb szerepét játszotta ezúttal. Mély, meggyőző, mértéktartó és igen emberi volt. Olyan szerep ez, amely könnyen érzelgősségre ragadhatja alakítóját, és ettől sikerült magát Meličkovának megóvnia. Sorban utána mindjárt Julins Pántlkot említhetjük, az ifjú Lenin alakjában. Pántik, aki ebben az esztendőben különösen a Makarenko-Stehlik darab Burun-jában bizonyította be, hogy a Nemzeti Színház élenjáró művésze, most ismét igazolta művészi kvalitásának sokoldalúságát. Alakításán érzett, hogy erös birkózást jelentett számára ez a nehéz feladat, Lenin alakja a legmélyebb tiszteletre készteti a színészt és ez a tisztelet egyúttal megkötést is jelent. Állandóan résen lenni, vájjon az alakítás megfelel-e a valóságnak, vagyis annak a képnek, amelyet az emberek Lenin halhatatlan alakjáról alkottak maguknak, — ez jelenti a színész kötöttségét. Pántik játékának nagy érdeme, hogy eleven, hiteles alakot formált, különösen szépek és emberiek voltak édesanyjával való jelenetei. Fiatalos lendület és hév érzett játékából, amely benső tűzzé fokozódott abban a nagy jelenetben, ahol már a tömeg élén áll és a forradalmi mozgalom irányítójává válik. Ha Pántiknak még sikerül levetnie a további előadások folyamán egyegy hetyke mozdulatát és járásában is kiküszöböli régebbi szerepeinek emlékeit, alakítása tökéletessé válik. A népes Uljanov családból még az Anna szerepét játszó Mária Prechovskáf kell megemlítenünk mértéktartó játékával és néhány mély, meleg emberi hangjával. Az Olgát alakító Ružena StrxihÁrovú ismét bebizonyította, hogy erősen fejlődésképes. Jól illeszkedett be az együttes játékába. Úgyszólván az egész színlapot fel kellene sorolnunk, mert valamennyi alakítás szinte kivétel nélkül hibátlan volt. Kiemeljük még Andrej Bagart a rendőrigazgató, Viliam Záborski/t Babuskín szerepében. A professzorokat játszó Ivan Lichard és Ludo Jakubóczy szintén reális típusokat állítottak színpadra. A kitűnő Gustáv J^eocsenko halálára Nyikoláj Alekszéjevics Nyekrászov verse. Ne hagyd, hogy rádszakadjon a gyász mint a zápor! Megrendítő, de nem szokatlan az eset: Hisz így pusztulnak el isten akaratából Régóta már, az orosz nép legkedvesebb Fiai. Ifjúságunk: gond és küszködés, Csaták, a győzelem reménye nélkül; Szavuk vágytól lobog, zeng — és pusztába vész, — Vergődések, kínok s a száműzetés végül. Mindezt ismerte ő, — Pétervár tömlöcét, S amit kiagyalhat a rabtartó gonoszság. Orenburg sík, szabad mezőit és sötét Várbörtönét... Aztán bakának besorozták: Packázhatott vele minden bitang alak, Eldugva, nyomorultan tengett szegény pára, S ha megpisszent: reá bot és korbács szakadt, S csak azt remélte már, hogy meghal nemsokára. De élt tovább: a halált oly könnyen nem adják. A száműzetés börtönéből kiragadták. Orosz barátai az őröket kijátszva, S mikor már lépteit kopóhad nem vigyázta Rámosolygott minden, mi kedves volt szívének: De irigy lett az Ég: elhallgatott az ének, — Az élet megszakadt. 1861 februárjában. Képes Géza fordítása. Valach ezúttal néhány felesleges túlzásba esett. Végezetül szólnom kell a bemutató közönségről, ^mely e darabot, a saov.jetszeraS igényes mondanivalóját megillető tisztelettel, de különösebb lelkesedés nélkül fogadta- Popov színmüve ebben a szocialista-realista művészet követelményeit megközelít ő hatásos és szép előadásban egy munkásokból álló, közönséget mélyen meghatott éa hatalmas, lelkes tüntetésekre ragadott volna. Ügy érezzük, a színház küldetése volna. ezt a közönséget is megszervezni, hogy hivatását még méltóbban teljesíthesse. Tudvalevő, hogy a Bratislavábari dolgot?

ó munkások javát — talán 30.000 emberről van szó — az esti vonatok szétviszik otthonukba. Ezt a hatalmas tömeget kellene megszervezni, néhiány százalékát esténként autóbuszokkal behozni a színházba és hazavinni, hogy alkalma legyen a szovjet drámaírás e remekét megismerni és a látottakon okulva még biztosabban felismerni helyzetét és küldetését. EGRI VIKTOR SZAl.AI JÁNOS: els& tfilíillzozás A;n>g élek, sohasem fogom elfelejteni ezi embert Valahányszor eszembe jut azóta, mindig világosan, élesen smlék'zem egész alak iára. Különösen egy mozdulata él elevenen bennem: ahogy a szájához emelte a cigarettáját, markába fogva, parazsát elrejtve. Olyan ember mozdulata volt ez, aki sokat dohányzott titokban, talán — a börtönben. És ahogy ez a mozdulat emlékezetembe villan, rögtön hallom a hangját is, ezt a mélyzengésű, kissé rekedtes hangot... 1944 novemberében jártunk és időtlen 'dők óta tartott a visszavonulás. A tisztek már régen megváltoztak, megszűnt az a korábban ismert és annyira gyűlölt fenegyerekeskedés. ami azelőtt annyira jellemezte ezeket a hányaveti, üresfejű figurákat. Különösen a tartalékosok csendesedtek mee. Egyre sűrűbben jutott eszükbe otthonuk. Családjukra gondoltak azok. akik anynyi szovjet család pusztulását nézték végig szenvtelenül és közömbösen, még nem is olyan régen, az ikon- és szamovárgyűjtés szenvedélyének deliriumos, csömörtől és önteltségtől böfögő korszakában. Ezek a tisztek most vágyakozó szemekkel pislogtak hátra nvugat felé. A? Alföld felé. ahová valók voltunk legtöbben a zászlóaliból. A nappalokat leginkább az elnyűtt, keserves nyikorgással tovadöcögő szekereken töltötték, sátorlapba burkolózva. Időnként nagyokat húztak az aluminiumkulacsból, amelynek tartalma — hazai vinkó, vagy seprőpálinka. — többé már nem ho/h-itta vissza mée a mámorban sem a pökhendi és korán dobravert dicsőséget, Az ital most már csak arra volt jó. hogy butítson, agvat tompítson s feledtesse velük az egyre jobban közelgő valóságot És mi, a legénység? Mikor a Horthy-nroklamációt meghallottuk. azt hittük, hogv végre jóra fordul minden. Féktelen örömmel dobáltuk a levegőbe avas. koszos katonasapkáinkat és éktelen ricsajt csaptunk. Azután pedig, amikor lecsillapodtunk, komolyan tárgyalgattuk, hogy mi most a teendőnk. Legtöbben — különösen mi fiatalabbak — egyetértettünk abban, hogv most a német ellen kell fordulnunk. Kiűzzük az országból és visszafizetünk a sok megaláztatásért, lenézésért és. magyar vérért. Azután pedig — hiszen már nem tart sokáig az egész — hazatérünk és — béke lesz! Pedig ha csak egv kicsit is jártasak lettünk volna a politikában, tudhattuk volna, hogy Horthy, a vén. véreskezű kalandor — sohasem lesz a mi emberünk. Gondolhattuk volna, hogy ez a proklamáció nem a néo érdekeit védeni akaró, kijózanodott államfő, hanem a saját bőrét mentem akaró sakál ravaszkodó cselekedete volt fcsupán. De hol volt mée akkor a mi politikai öntudatunk? Hirthy beszéde után Dár órával, amikor megtudtuk, hogv a nyilasok a nyakunkra ültek, leírhatatlan elkeseredés lett úrrá raitunk Legtöbben arra gondoltunk, hoev most már nem várhatunk tovább, szökni kell ebből az őrültek hadából Szökni haza. az Alföldre, családunkhoz Oda. ahol már megszűnt a háború és ahol eddig éltünk, keservesen bár. de mégis — otthon. Csakhogy ez nem volt olvan egyszerű dolog. Nincs annál rosszabb, mint amikor a tömeti szervezetlen. A Horthy-rend erőszakos feevelme már régen lemállott rólunk, tisztjeink ittasan, kábán ténferegtek közöttünk egy pár kivételével, akik viszont teliesen magukbazárkóztak. Egvedül a nyilas Győri főhadnagy istenkedett. de ki törődött vele? Sohase volt iózan és különben is csak kinevetni való figura volt, afféle nvüas Hárv János Legalább egv szervezett munkás lett volna kö/öttünk! De a_ mi századunkban csupa parasztgyerekek, béresek, meg öreg, roggyant ínú tanvai parasztok szolgáltak ..Golyófogók" voltunk csak s nem többek. Most azután nem tudtunk mihez kezdeni. Szökni, szökni, suttogtuk egymásnak mi szegények, ágrólszakadtak. ha magunk között voltunk, de nem volt, aki összefogjon, buzdítson, iránvt mutasson. Voltunk vagy négven fiatalok, akik türelmetlenebbek voltunk a .többinél. Elhatároztuk, hogy mi pedig megszökünk. Ettől kezdve állandóan együtt pusmogtunk, hol az istállókban, ahol éjjelente megszálltunk, visszavonulás közben, hol pedig egvéb alkalmakkor, valahányszor megpihentünk. Különösem felajzott bennünket eev röpcédula. amelyet Reszegi tizedes talált. * Az új, ideiglenes kormánv megalakításáról, meg a békéről szólt ez a cédula és hívott bennünket a — Matrvar Kommunista Párt. Ez a röpcédula adta meg a végső szilárdságot eddig imbolygó szándékunknak. Ez az eset — határozottan emlékszem rá —• szombaton történt. Ezen a napon érkeztünk meg Pilismarótra és aznap este a parancsba felolvasták, hogy a nyilas Győri főhadnagy átvette a zászlóal jparancsnoksáeot. Ez még fokozta elkeseredésünket. Másnap, vasárnap délelőtt parancs lött, hogy fel kell esküdnünk Szálasira. — Esküdd jön a fekete fene! — mordult fel a nagy Kuti. aki oedig eddig semmibe se szólt bele, csak hallgatott naphosszat valamelyik szekéren kuporogva. (Mert reumás volt szegény kegyetlenül. alig bírta mozgatni a lábait.) Mi négven pedig — Polónyi, egy hosszú, ezüstfogú. kopasz fiú Törökszentmiklósról. Balatoni Dániel, egy szolnoki vincellér, Ballá Zsiga jászsági béresgyerek, meg jómagam — rövid megbeszélés után. a taoasztalatlan szervezők ostoba vakmerőségével elkezdtük a lebeszélést. Érveink ilyenek voltak: — Bolnd. aki felesküszik! Szálasi a németek kutyája. Aki leteszi az esküt az annyi, mintha egyetértene vele. Inkább széledjünk szét a faluban, hogy meg se találjanak bennünket!... Balatoni ráduclázott: — A fene a csavargóit, még. hogv én velük tartsak? .. Ott forduljon fel valamennyi, én ugvanis fel nem eskiíszök! Ezt a Győrit is megrúgom én úgv. hogy az eget is nagybőgőnek né-i.. csak legyen vége etmek a cirkusznak! Közben, nr'ntha csak segítségül főttek volna, megjelentek a fejünk fölött a szovjet repülőgépek. Egyetlen bomba sem hullott a falura, de a légiriadó kiváló alkalmat jelentett arra, hogy szétszéledjünk Magunk sem számítottunk ilyen eredményre: az eskütétel idejére úgy eltűntek az emberek. — közben a légiriadónak már régen vége volt, — hogv az ügyeletes tiszt hiába hajkurászta fel az egész falut utánuk. A szakácsokon kívül csak Pocsaiit, a kisújszállási leventeoktatót tudta előkeríteni De ezek is részegek voltak vaľ mennyien. a géhás őrmesterrel eevütl Délután szállingóztunk vissza. Négvünket pedig még aznap este letartóztattak és bezártak a csendőrörs duty ,rbs. mint zendülőket és felbuitatókat Előbb azonban Győri beszédet intézett hozzánk, dadogva a részegségtől. A beszédnek az volt a lényege, hogy majd ő megmutatja, mi jár azoknak, akik a hungarista rend ellen pofáznak Két nap múlva azonban, mikor Győrit valamiért Pestre hívták. Fátyol tartalékos zászlós, a segédtiszt Reszegi sógora, kiengedett bennünket. Tudtuk, hogy ezt az alkalmat fel kell használni. Ogv döntöttünk, hogy még aznap este megszökünk. Senki sem tudta, hogv került közénk. Mesélték, hogv aznap reggel a csendesen szemerkélő esőben egyszercsak beállított a kocsma udvarára, ahol a konyhánk állott, csapzottan, lucskosan, dideregve. Kapott egy csajka rumosfeketét, azt elfogyasztotta mohón egv fél komisszal. Kicsit még üldögélt szótlanul, érdeklődéssel nézegetve a konyha körül ácsorgókat, azután felállott. meghúzta a derékszí iat. mejrkérdezle. hogv hol van a parancsnokság és elindult. Később Reszegi. az írnok elmondta, hogy hadikórházból iött. idevezényelték, papírjai legalább is ezt bizonyították és a parancsnokságon minden különösebb érdeklődés nélkül állományba vették. Középtermetű, negyvenes, szikár ember volt, nyírott, szürkülő bajusszal, ritkuló haijal és figyelmes, nyilt tekintettel. Szűcs Sándor, így nevezte meg magát. Estefelé már mindenki ismerte. Nagyon értett ahhoz, hogy hogyatt kell felvennie minden kis. beszélgető csoporttal a kapcsolatot. Közénk állott, egyszerűen, csendesen Hallga.ta kicsit a beszélgetést, aztán mondott valamit, szintén egyszerűen és valami nyugodt biztonysággal. Például mikor a mi csoportunkhoz odaiött: — Hej testvér!... — sóhajtott Herpai már ki tudja hányadszor — Csak azt tudnám, hogv mi van a szegény feleségemmel, meg a három gyerekkel ... Az a bitang intéző azóta már talán ki is szórta őket a majorból... — Vagy egv akna... — rebbent' meg a Kocsor Bálint tekintete, de hirtelen elharapta a szót, hogv ne zaklassa Herpait. — Nincs azoknak semmi bajuk! — szólalt meg Szűcs Sándor, olyan nyugodtan, egyszerűen és természetesen, hogy mindenki ránézett. 0 meg folytatta: — Nincs már oly intéző, nyugodtak