Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-30 / 75. szám, péntek

UJSZ0 századkönyvlár olvasói 1951 március 30 UJSZO A könyvek mégtanítanak bennünket élni, tanulni és harcolni a békéért, Katonabajtársaim mindig türelmetlenül, nyitnak ki minden úi könyvet, amely századkönvvtárba érkezik. Mi a forradalimelőtti Orosz Hadserégről szóló régi könyvekből tudjuk, hogy akkoriban ez a fosalom, századkönyvtáros, nem is létezett. A cárizmus a gondolkodó katonát, matrózt, sőt tisztet is veszélyesnek tartotta. A könyv mindig felkeltette a magasabb parancsnokok gyanakvását. Én9és bajtársaim, a Szoviet Hadseleg katonái, hét-tízosztálvos iskolai képzettséggel kerültünk a hadseregbe. Többnek közülünk, akinek eddig nem volt szakmája, a hadseres kötelékében szakképzettséget szerzett. Én szolgálaton kívüli időmben a századkönyvtárban dolgozom. Sokszor cserélem a könyveket, részlegünk központi könyvtárában és ígv ki tudom elégíteni az olvasók csaknem minden kívánságát. De előfordul az is, hogy már akkor keresik a könyvet, amikor az újságokban olvassák, hogy valamelyik író egy regényen dolgozik. Ez történt Mihail Bubiennov „Fehér nyiifa" című regényének második kötetével. Minden szakaszból iönnek hozzám bajtársak. Vannak, akik könvvet cserélnek, mások megrendelik azok'at az új könyveket, melvek ezidőszerint még nincsenek meg a könyvtárban, ismét mások eszmecserét folvtatnak az olvasottakról. Megfigyeltem olvasóimat. Itt van például Figyim közkatona. Neki komoly klasszikus könyvek kellenek, vagy az éppen most megjelent újdonság. Nagyon sokat olvas és messze túlszárnyalta bajtársait. Sok időt áldoz a szokirodalomra is. Kiszel jov rajparancsnok számára mindig én válogattam össze a szakirodalmat. Szépirodalmat azonban keveset olvasott. Azt mondta, hogy nincs rá ideje. Egyszer megmagyaráztam neki, hogy a szaklbdalom önmagában csak szakismretet ad. de a szépirodalom az élet ismeretét, az emberi lélek ismeretét is megadja. Nemhiába hívják az írókat „az emberi lelkek mérnökeinek". Nem sokkal később láttam, hogy Kiszel jov valami vastag könyvet olvas. Megkérdeztem. — Megint szakirodalom? — Nem, az emberről szóló tudomány — kitűnő tudománv. Belepillantok és látom, hogy a „Karenina Anna". — Utána a „Náború és békét" szeretném elolvasni — mondotta Kiszeliov. Volt egy másik hasonló esetem is. Észrevettem, hogy Pankov közkatona keveset olvas. Beszéltem vele egyszerkétszer. Rámutattam, hogv bajtársai fejlődnek, olvasnak, 6 pedig hátramarad. Azután odaadtam neki Medvegyev „Hősök útja" című kőn v vét. Pankov rájött, hogy korunk embere, a sztálini kor embere nem élhet könvv nélkül. Szorgalmas látogatója lett a könyvtárnak. Egy napig sem tud meglenni könyv nélkül. Most Vojnics „Fék" című könyvét olvassa. Állandóan figyelem, hogv olvasóim hogyan fejlődnek, hogvan növekszik érdeklődésük a tudás iránt. A Szovjet Hadseregben felkeltik mindenkiben a tudásszomjat. Ezzel szemben az amerikai hadseregben ugyanúgy, mint annakidején a hitlerista hadseregben is — igyekeznek elbutítani az embereket. A századunkban a nevelés iskolapéldája Rumjancev és Kuzseriov esete, akik a hadseregben tették le vizsgáikat. Kuzserjov már főiskolai magántanuló, Rumjancev pedig hadnagyi rangot ért el. Amikor szolgálati időnk végetért, elszéledünk. Egyesek már most arra gondolnak, hogy résztvesznek a kommunizmus nagy építkezéseiben, mások a szívükhöz közelálló kolhozokba és gyárakba készülnek. A mi helyünkre mások iönnek. De elvisszük magunkkal az emléket, hogy a hadsereg nálunk az élet igazi iskolája. Kulturáltabban. a tudás szeretetével és azzal a vággyal térünk haza, hogy tudásunkat fokozzuk, gvarapítsuk, egyre fejlődjünk és tökéletesedjünk, mert ezzel leszünk igazi támaszai szovjet hazánknak, a béketábor őrének. Vlagyimir Folanov. Dolgozó népűnk nem fog csalatkozni bennünk A népi demokráciánknak és Kommunista Pártunknak | köszönhetjük, hogy megnyílt az első hathetes magyarnyelvű kultúrpolitikai iskola, hogy megismerhessük a marxista, szocialista kultúra jelentőségét. Az iskola elvégzése után mindenki terjeszteni fogja az itt tanultakat és ezzel a munkával hozzájárulunk a világbéke megszilárdításához. Már a bratislavai autóbuszállomáson megismerkedtünk az iskola résztvevőivel és bár sokakat nem ismertünk, üdvözöltük egymást. Tudtuk, hogy ki tart velünk, mintha mindenkinek arcára lett volna írva, hogy ő is az iskolára megy. Ott ragyogott mindenkinek a,z arcán az öröm, ami elárulta, hogy ők is tanulni mennek. Hisz nincs is annál örömteljesebb valami, mint tanulni azért, hogy tovább taníthassunk. És ez a feladat vár miránk, akik ré6ztveszünk az első hathetes kultúrpolitikai iskolán Ha hazakerülünk, hirdetni fogjuk a falu dolgozóinak, hogy a mi kultúránknak nem az a feladata, ami a régi rothadt kapitalista idők kultúrájának volt. A kapitalista kultúrának az volt a célja, hogy-eltereljék a nép figyelmét nyomorúságos helyzetéről és hogy az éhes népet a filmen, vagy a színpadon a terített asztallal, a bohócságokkal jól tartsák és betörésekkel, gyilkosságokkal és ostobaságokkal megfertőzzék. A mai szocialista kultúrának az a célja, hogy szórakoztasson és egyben neveljen. Éppen ezért, ha kultúrestet vagy színdarabot rendezünk, mindig ezt tartsuk szem előtt és olyan műsort állítsunk össze, mellyel elősegítjük a szocialista haza felépítését és a világbéke megszilárdítását. A reakciónak az is nagy vereség, ha mi dolgozók jól szórakozunk. Az iskola hallgatóinak egyhangú eltökélt szándéka, hogy e rövid hat hetet legjobban kihasználják a tanulásra. Bízom benne, hogy Pártunk és dolgozó népünk nem hiába áldoz ránk, nem fog bennünk csalatkozni. \ Csandal István levelező, Alsószeli. A Micsurin-módszer sikerei Magyarországon A »Micsurin« nevű harmadik típusú termelőszövetkezeti csoport Budapesttől nem messze kitermelt a saját kerszetében korai retket és hagymát, amelyet a húsvéti ünnepekre Budapesten már áruba bocsátottak. Ezt a korai zöldséget a szovjet tapasztalatok alapján termelik. Az egész Micsurin-szövetkezetben, amely 16 hektár földterülettel rendelkezik, Micsurin-módszerrel dolgoznak. Ez a szövetkezet Magyarország fővárosának még ebben az évben korai zöldséget szállít és pedig 200 mázsa paprikát, 40 mázsa káposztát és 70 mázsa paradicsomot. ^Dolgozók dala Üde szélben ring a rózsafa virága. Szépül a világunk, dolgozók világa. Gyermekeink boldog katíagása csendül, kedvünket nem őrzi se börtön, se csendőr. Minket üdvözöl a rétek tarkasága, nekünk ringat terhet a gyümölcsfák ága. A Csorba-tó partján véreink pihennek, míg a langyos szélben zsonganak a fenyvek. Pöstyén gyógyvizei minket orvosolnak, fiánknak, lányunknak épül itt a holnap. Két kezünk munkáján fordul meg az élet, nélkülünk a jövő újra semmivé lesz. Mi vagyunk a világ harcos, új igéje, a fölkelő hajnal olthatatlan fénye. Dénes György Asszonyok, leányok! r Mivel képzett kórházi személyzetben l még mindig hiányok vannak, az állami egészségügyi hivatal újabb két hathónapos szaktanfolyamot rendez. Az első tanfolyamot a bratislavai állami klinikán (Štátna oblastná klinická nemocnica, Bratislava) tartják, ahol kiképzést nyernek orvosi műszerész-aszisztensnők, akik azután az operációs,termekben teljesítenek szolgálatot. A másik tanfolyamot a gyermekgondozó segéderők kiképzésére rendezik és valószínűleg Léván fog lefolyni. A kikepzésre olyan 17—30 év közötti nők jelentkezhetnek, akik testileg, lelkileg egészségesek, másodfokú képzettséggel (3 középiskolával, vagy 8 elemivel) rendelkeznek. Megokolt esetekben a kerületi Nemzeti Bizottság egészségügyi osztálya kivételt engedélyezhet. A tanfolyam intézeti lesz és a hallgatók ingyenes lakást, ellátást, valamint 500.— korona havi zsebpénzt kapnak. Felkérjük az összes tömegszervezeteket, főleg a Csehszlovák Nőszövetség, CsISz, Vörös Kereszt szervezeteket, valamint a helyi orvosokat és tanítóságot, hogy saját körzetükben a tanfolyamra való toborzást támogassák. Reméljük, hogy az összes funkcionáriusok tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos a szakképzett egészségügyi személyzet. Asszonyok, leányok, és főleg azok, akik még eddig nem kapcsolódtak be a munkafolyamatba, ébredjetek végre annak tudatára, hogy hol a helyetek és mi a teendőtök az életszínvonal emelése és a békeharc megszilárdítása ügyében. Betegeken és tehetetleneken segíteni egyike a legszebb női foglalk zásoknak. Kérvények a kerületi Nemzeti Bizottsághoz (KNV, Zdravotný referát, Bratislava, Ulica Februárového víťazstva ô. 6.) köldendők. A „Távol Moszkvától" filmen Azsájev „Távol Moszkvától" című népszerű regényében a szerző elbeszéli, hogyan építette fel a szovjet munkások és mérnökök kollektívája a Nagy Honvédő Háború éveiben oly rövid idő alatt a távoikeleti vidék viszontagságai között az ország védelme szempontjából létfontosságú kőolajvezetéket. Az építkezés hősei a szovjet olvasóközönség kedvelt hőseivé váiltak. A regény hőseinek tetteiben visszatükröződik a győzelemért dolgozó hátország hőseinek nagyszerű munkája. E. SZEREBROV: ÖRDÖGFATTYA Azt természetesen nem lehet állítani, hogy a kamisi gyermekek egytől egyig csendesek, szerények. Előfordul, olyan élénk vitába keverednek, hogy erinek eredményeképpen nem egy rongyos nadrágban, kék folttal a homlokán megy haza. Mindennek ellenére ezek a gyermekek általában angyalok Vaszka Noszikovhoz képest. Vászka olyanokat gondol ki, amilyeneket más ember nem is tudna kigondolni. Még ha három feje lenne, akkor sem. Mikor Vászka még csak hétéves, volt, elhatátozta, hogy ráül a kolhoz csődörére. A lovászok mind kint voltak a földeken. Belopózott az istállóba, felugrott a csődörre, sörényébe kapaszkodott és sarkával ütögette a ló oldalát. A csődör eleinte csendesen tűrte, de aztán megsértődött, felágaskodott, kivágtatott az istállóból és úgy száguldott végig a falun, hogy egész Kamisovka alig tudta elcsípni. Azóta sok víz folyt le a Volgán. Vaszka már nyolcéves is elmúlt, de nemhogy lecsillapodott volna, hanem még nagyobb érdeklődést tanúsított a körülötte lévő dolgok iránt. Vaszka dédapja, Timefej Ignatyevics kolhoz-brigádvezető az egyetlen ember, aki mindig talált valami mentséget Vaszka viselt dolgaira. Azonban Vaszka mégis félt dédapjától. A fehérszakállú Timofcj Ignatyevics ma is mosolyogva üdvözölte Vaszkát: — Tervezgetsz? — kérdezte a dédapó. — Majd elmondom nagyapádnak, az meg tovább mondja apádnak. De valahogy sohasem mondott el semmit nagyapónak és ennek következtében az sem adhatott tovább semmit Vaszka apjának. Most is, mikor dédapó meglátta a dédunokáját körülülő gyermektábort, odament, elmosolyodott és megkérdezte: — Tervezgetsz? És maga is leereszkedett a fűre. — Szóval elmondom nagyapádnak, ő meg azonnal jelenti apádnak! Nem. nem jársz te túl az eszünkön. Vaszka félénk pillantást vetett dédapjára és hallgatott. A beszélgetést Vovka Szilvesztrov, a kertész unokája folytatta. Vaszka védelmére kelt. — Vaszka nem is volt a laboratóriumban! — Nem-e? De mér nem mehetjie oda? — kérdezte Timofej Ignatyevics. — Mindenféle érdekes üvegek vannak ott. A mikroszkópba pedig egyenes gyönyörűség bepillantani. A fiúk gyanakodva figyelték az öreget. Dédapa tovább fejtegette: — Vagy mondjuk, például érdekes volna a villanytelep működését megtekinteni, kivizsgálni, hogy mitől forog a lendítőkerék, honnan veszi az erőt? — Életveszélyes hozzányúlni — mondta Vovka, miközben közelebb ment. az öreghez. — Nem, ha észszerűen közeledünk hozzá, semmi baj nem lesz. Vagy például itt a rádió. Szintén fölöttébb érdekes... A gyermekek lökdösték egymást, összekacsingattak, dédapó pedig még kényelmesebben helyezkedett el. Világos, hogy vallomásra akarta bírni a fiúkat, hogy aztán továbbadja az egész falunak. Lett volna miről mesélni. Vaszka nem egyszer mászott be a villanytelep ablakán, beült a teherautó fülkéjébe és megforgatta a kormánykereket, volt a rádióállomás padlásán és onnan tanulmányozta a házakba vezető drótokat. Ami pedig a laboratóriumot illeti — mit is tagadjuk —, csak jól meg kellene vizsgálni Vaszka zsebeit, most is találhatnának bennük bizonyos üvegcsöveket és hasonló dolgokat. .Vaszka társai felé kacsintott. Megértették. Először Vovka kúszott hátra, utána hült helye maradt a többieknek, utoljára Vaszka tűnt el. Vaszka és Vovka hamarosan a kolhoz rádióállomásának padlásán tevékenykedtek. A nagy, kimustrált, öreg hangszóró fölé hajoltak, mely mar a leltárban sem szerepelt. — Nehéz — jegyezte meg Vovka, amikor fel próbálta emelni a hangszórót. — Sebaj — legyintett kezével Vaszka —. elvisszük. — És ha elfognak? — érdeklődött izgatottan Vovka. — Nincs idejük most velünk törődni. Folyik az aratás ... Es mindez a legmélyebb titokban történt. Ahányszor Vaszka találkozott a gyerekekkel, mindjárt kifaggatta őket: — Hallgattál? — Mint a sír. — Szóval így állnak a dolgok! •— mondta Vaszka — Tyerentyij Ivanovicsot, a kolhoz elnökének beszédmcdorát utánozva. — Tehát megkezdjük mai termelési értekezletünket. Hogy hány ilyen „termelési értekezlet" folyt le, azt senki sem tudta pontosan megmondani, mert jegyzőkönyvet nem vezettek róluk és minden a legnagyobb titokban folyt le. Csak az a tény, hogy a szénakaszálás második napján, amikor minden brigád már hajnalban kiment a mezőre és a faluban csak az öregasszonyok maradtak, $a titkos összejövetelek r szvevői a rádióállomás épületéhez igyekeztek. Bár a lakat továbbra is ott lógott az ajtón és a redőnyök is le voltak húzva, az épületben mozgó alakok váltak mégis láthatóvá És egyszerre a sztyeppék aranytengerében a kombájnok zúgásáhuz új, szokatlan, gyönyörűséges hangok csatlakoztak. Ezek azonban nem motorból eredtek. A kolhozparasztok éppen azt vizsgálták, mifélék, mikor magasan fölöttük megszólalt a titokzatos hang: — Kolhozparaszt elvtársak, üdvöz lünk benneteket a most meginduló aratás alkalmából! Búgás, recsegés. A titokzatos hang folytatta: — Kívánjuk elvtársak, hogy veszteség nélkül végezzétek el az aratást és legyetek elsők a körzetben a begyűjtés terén — Vaszka! ördögfattya! — kiáltott a kombájnvezető, sapkájával integetve a liget felé, ahonnan az üdvözlet hallatszott. — Ez aztán igazán ördögfattya — mondták egymásnak a kolhozparasztok. — ördögfattya — nevetett Vaszka dédapja. — Mennyi drótom volt a csűrben. Az egészet etezedte. Közben hallatszott: — Most Vlagyimir Olejkin másodosztályos tanuló a körzeti lapunkban megjelent „Folyik az aratás" című verset fogja elszavalni. A rádióelőadás műsora igen komolynak bizonyult Vaszka és pajtásai úgy belemerültek munkájukba, hogy jóformán észre sem vették, amikor Tyerentyij Ivanovics, a kolhoz elnöke már ott állt előttük. Az összeesküvők ereiben megfagyott a vér. De váratlan fordulat állott be. Tyerentyij Ivanovics mosolygott és megkérdezte: — Miért nem szóltatok nekem? — Hogy alaposan összeszidjon érte! — szólt bátortalanul Vaszka. — Az ilyesmiért senkit sem szokás megszidni — mondta az elnök. — Miért szidnálak össze benneteket? — Egyébként figyelmeztetem Tyerentyij Ivanovics, hogy amit maga itt beszél — szólt Vaszka —, azt mind hallani a földeken. A mikrofon be van kapcsolva.., — Hadd hallják! Mi a további műsor? Künn a földön hallható volt, amint valaki sóhajt, köhécsel. Aztán Tyerentyij Ivanovics hangja szólalt meg: — Most Vaszilij Noszikov második osztályos tanuló Alekszandr Szergejevics Puskin versét szavalja. — ördögfattya! — mondták büszkén az emberek a földeken és nevetve folytatták a munkát. A „Távol Moszkvától" című regényt a „Moszfilm"-filmgyár vitte filmre. A forgatókönyvet Azsájev regénye nyomán M. Papav Irta. Mind A. Sztoiper rendező, mind a film készítőinek alkotó együttese jó! oldották meg nehéz feladatukat. A vásznon megelevenednek előttünk a regényből oly jól ismert jelenetek. 1941. Az építkezéshez nemrég érkezett fiatal Kovsov mérnök az Adun partján áll és hallgatja a rádióbemondó hangját: „Szeptember 24-én csapataink az egész fronton harcban álltak az ellenséggel" | Az egész fronton áll a harc, itt meg nyugalom és csend honol. Az úton egyenletesen halad egy gépkocsi. Zalkind a Párt városi bizottságának titkára, az építkezés pá

rtszervezője vezeti. Magával viszi Kovsovot is, s az autóban lefolyt beszélgetésből megtudjuk, milyen nagyszerű dolgok születnek a messzi hátországban. Grubszkijt, az építkezés régi főmérnökét leváltják. A mérnök nem hisz abban, hogy a kőolajvezetéket a tervbevett három év helyett a kormány által megállapított új, rövidebb idő, egy év alatt fel lehet építeni. Batmanov, az új vezető az építést sajátos taktikajú és stratégiájú nagy ütközetként fogja fel. A szovjet emberek lelkesedése, önfeláldozása biztosítja ennek az ütközetnek a sikerét. N. Ohlopkov kiválóan viszi színre Batmanov alakját, az építkezés okos, erősakaratú, messzetekintő vezetőjét. Mélyen megindító az a jelenet, amikor Batmanov atyai gondoskodással vigasztalja a fiatai Genyka Pankovot, akinek apjd elesett a fronton. Beridze főmérnök alakját V. Kvacsadze alakítja A lelkes, lobbanékony Rogovot, Sz. Sztoljanov játéka igen rokonszenvessé teszi. A. Hanov, az öreg Topoljev mérnök szerepében bemutatja azt az embert, aki ingadozásain és kétségein érőtvéve az építkezés kollektívájának tevékeny tagjává válik, s megízleli a munka, az alkotó győzelem örömét. A. Sztoiper rendező szélesen kihasználta a regényben és forgatókönyvben rejlő gazdag lehetőségeket. Élesen érzékelteti azt az óriási erőfeszítést, amellyel az építkezés kolfektívája az úttalan tajgán dolgozik és i lerakja a kőolajvezetéket. A. Selenkov és Csen Ju Lan operatőrök vászonravitték a távolkeleti természet fenséges szépségeit. A „Távol Moszkvától" című film. a szovjet filmművészet új realista alkotása, mely bemutatja a szovjet ember alkotó energiáját és a harcot, mellyel legyőzi a legnagyobb nehézségeket, legyőzi a természetet. > £