Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-13 / 37. szám, kedd

UJSZ0 1951 február 13 A távfűtés — az energiaforrások fokozottabb kihasználását jelenti A magyar népgazdaság hatalmas ütemű fejlődésével együtt növekszik az energiaszükeéglete is és így tervbevették a szén- és egyéb energiaforrások fokozottabb kihasználását. Az energiatakarékoskodás egyik módja, ha az ipari, úgynevezett „hu'.iadékmelegct" a távfűtés bevezetésével értékesítik. Az országban aránylag kevés a magas fűtőértékű szén, viszont bőségben van alacsony fűtőértékű barnaszén és lignit. Ezek a meglévő kályhákban és kazánokban rossz hatásfokkal használhatók; újtípusú nagy kassínegységekben azonban ezekkel is sokkal jobb eredményt lehet elémi. Az Országos Tervhivatal tervet dolgozott ki arra, hogy a kis fűtőberendezéseket a lehetőség szerint kikapcsolják és helyettük bevezessék a tömb-, táv- és városi fűtést. A fűtésnek ez a módja, a gazdaságos szénkihasználás mellett alkalmas a dolgozók lakásainak egyenletes temperálástára és a melegvízszolgáltatás biztosítására is. A rendelkezésre álló energia észszerű kihasználásiát szolgálja a hőforrások melegének hasznosítása is. Budapest területén a 118 ismert forrás közül jelenleg 18 szolgáltatja a gyógyfürdők medencéinek táplálását és a gyógyvízszükségletet. A többi 100 forrás melegvize kihasználatlanul a Dunába folyik. A kutatók megállapították, hogy Budapest alatt melegvízmedence terült el s minél keletebbre haladunk, ez a medence annál kiterjedtebb, vize annál forróbb. Szakértői vélemény szerint a Budapest alatt elterülő hővízmedencékből artézikutakon át nyerhető melegvíz felhasználásával csaknem egész Budapestet el lehetne látni megfelelő fűtéssel és melegvízszolgáltatással, anélkül, hogy ez a termálmedence hő vízmennyiségét a legkisebb mértékben is befolyásolná. A hőforrások vizének felhasználását a közeljövőben megkezdik. A magyar népi demokráciában megvalósítják az ország természeti kincseinek, rejtett tartalékainak feltárását és kihasználását. Sok ilyen rejtett tartaléka van az országnak, de ezek a kincsek a múltban kezdeményezés hiánya, vagy hibás véleményezések folytián, főleg pedig azért, mert a nagyválalatok nem láttak bennük profitszerzési lehetőségeket, kárbavesztek- Most ezeket is mind nagyobb mértékben felhasználják arra, hogy a dolgozók életét ! szebbé, kényelmesebbé tegyék. Bulgáriában Szembehelyeztek két áj vízíerőművet Bulgária 1950-ben több villamosenergiát termelt, mint amennyit a háború előtt öt év alatt együttvéve. Az ország ezt a Szovjetunió nagyarányú és állandó segítségének köszönheti. A Szovjetúnióból szüntelenül érkeznek az erőművek és gátak építéséhez szükséges berendezések, valamint a villamossági cikkeket gyártó üzemek korszerűsítésére alkalmas gépek. A Szovjetúnió 1950-ben három erőmű felállításához szükséges teljes berendezést küldött s ezzel egyidőben több szivattyút és nagymennyiségű gépalakatrészt. amelyek lehetővé teszik a Duna völgyében lévő területek öntözését. 1950-ben Bulgária 250 millió leva értékben még tíz kisebb vizierőműberendezést kapott a Szovjetúniót ól. Bulgária dolgozói most újabb hatalmas eredményt értek el: üzembe helyezték a Vidima és a Petrovo tievű nagy vizierőműveket. A két vizierőmű üzembehelyezése alkalmából a gabrovói kerülethez tartozó Vidima községben gyűlést tartottak a vízierőművek építői és munkásai, valamint azoknak a vállalatoknak és községeknek nagyszámú képviselői, melyeket a két vizierőmű lát el villamos energiával. A gyűlésen Vladimír Poptomov elvtárs, Bulgária minisztertanácsának helyettes elnöke mondott beszédet. Kiemelte a vizierőmű nagy jelentőségét. A kormány, valamint a Bolgár Kommunista Párt nevében hálás köszönetét fejezte ki a Szovjetuniónak és Csehszlovákiának a vízierőművek építésében nyújtott segítségért 3(o<man tett egy snoojet bányászból mérnök és látufaiqatQatá Ilarion Jankín sztahanovista története llarion Jankín, aki néhány év óta egy szovjet bánya igazgatója, egyszerű bányászból lett mérnök. Veleszületett tehetsége és a szocializmus építésének eredményeiért folytatott lelkes küzdelme, a teremtő erőfeszítés, az a sok kezdeményezés, ami sztahá novista társainak útmutatásai alapján az ő agyában született meg, új fejezetet nyitott a fémipari sztahánovistamozgalomban. Hogy les*. egy szovjet bányászból, egy egyszerű segédvájárból mérnök? Hogyan kerül egy bánya élére, mint gazdasági vezetői Hogyan segíti fejlődését a Párt? Milyen szeretettel figyeli az egész szovjet nép Jankin egy-egy újabb kimagasló eredményét, norma túlteljesítését? Mindezt elmeséli Ilarion Jankin „Egy sztahánovista feljegyzései" című könyvecskéjében. 1934-ben ereszkedett le először Ilarion Jankin az egyik uráli rézbányába. Először a legegyszerűbb munkára osztották be, ércet lapátolt 4s eltakarította a kirobbantott éTctörmeléket a munkahelyről. Megismerkedett a bányászokkal, barátokat szerzett magának és titokban szakmunkáról ábrándozott. Akadtak idősebb munkások, akik bevezették a mesterség titkaiba és elérkezett a pillanat, amikor végre kezébe kaphatta a fúrógépet. A bánya igazgatója is felfigyelt Jankin rátermettségére és lehetővé tette, hogy családja is letelepedhessen és elősegítette, hogy a bánya technikai iskoláját elvégezze. A fiatal vájárok a bányában új technikát, új felszerelést, új rendszert, a technikai tanítás szovjet rendszerét találták meg, amely minden téren megkönnyítette az ínaskodás éveit. Tanárok népes csoportja oktatta a bányászoknak a bányák szerkezetét, a geológiát, a számtant és a fiatal vájárok mohón tanultak. A műszak befejeztével gyakran a bányában maradtak, hogy megvitassák a műszak eredményeit és megkeressék azt a módot, hogyan lehetne több ércet kitermelni, kevesebb lyuk fúrásával, tanulmányozták a gépek kapacitását, időt mértek, ellátogattak más bányarészekbe és amikor már Jankin csoportja a normatáblán repülőgéppel volt jelezve és másfélszeresen teljesítette túl a havi előirányzatot, Jankin vállalta azt, hogy átmenetileg megbolygatja a nyugodt és megszokott munkamenetet, keresztülvitte feletteseinél, hogy 18 vájár helyett 12-en dolgozzanak a fejtési frontnál. Hogy eleget tehessenek versenyvállalásaiknak, elhatározták, hogy kétszer szélesebb munkahelyen fognak dolgozni, mint eddig. És az eredmény 12 ember másfélszer több ércet termelt, mint az addigi 18. Az ország minden részéből özönlöttek hozzá a vájárok levelei, táviratai, mindenki az új módszer iránt érdeklődött. Távoli bányákból jöttek d hozzá tanulni, számos új barátra tett szert, akik aztán továbbvitték módszerét. Nemsokára áttértek a négy-öt fúrógépes rendszerre és a technikusokkal, mérnökökkel együttműködve egy hatalmas sztahanovista sereg dolgozott az új szocialista munkamódszer tökéletesítésén. A vájárok sikereit az újságok hosszasan ismertették, nevük állandóan szerepelt a sajtóban s ez mind arra indította Jankint és vájártársait, hogy még fokozzák az iramot. Nyolc fúrógéppel 4753 százalékot ért el a Párt XVIII. konferenciájának küszöbén az egész nagy Szovjetország ismerte már a nevét s egyszercsak a moszkvai rádióban felhangzott: Ilarion Jankin vájár áll a mikrofonnál és tolmácsolja az uráli bányászok üdvözletét azzal, hogy 1941 első 6 hetében befejezte féléves tervét. Jankin cikkeket ír a Pravdába, a népbiztosság Moszkvicsautóval ajándékozza meg. A Nagy Honvédő Háború alatt Jankin mint szovjetember és sztahanovista dolgozik tovább fáradhatatlanul és a nehéz időkben készen állott arra, hogy mindent feláldozzon a haza védelmében. Arra törekedtek, hogy a rézércet minél olcsóbban állítsák elő és egy volt a főcél, hogy a hős szovjet hadsereg visszanyomja és szétverje az ellenséget. Ebben az időben érte Jankint az a kitüntetés, hogy megkapta a Sztálin-díjat, amit bensőséges ünneplés közepette nyújtottak át neki s válaszképpen a kapott jutalomra, Jankin megígérte, hogy soha nem látott teljesítményt fog elérni. Az 50.000 rubelnyi díjat pedig a hős Vörös Hadserég erősítésére ajánlotta fel. Jankin sokáig volt pártonkívüli, de mikor megértette, hogy a Párt nagy feladatokkal akarja megbízni s amúgyis pártmunkát végzett aztáltal, hogy új módszerét terjesztette, megírta felvételi kérelmét és mint könyvében írja: „Éietem végérvényesen eggyé vált dicsőséges Kommunista Pártunkkal". A turkesztáni s kirgiziaí bányafanutmányozások után. amikor már odafejlődött, hogy naponta harminc munkahelyet látott el. megkapta a Lenin Rend-et. 1944-ben a Szovjetúnió nagy győzelmét ünnepelte, a bánya is lelkesen fogadta frontharcos fiait és amikor Jankinnak feltették a kérdést, akar-e a bányászfőiskolan diplomát szerezni, ő azon töpreng, jogában áll-e a béke boldog: napjaiban elhagyni a bányát és útját a tudomány ösvényein folytatni.. De mivel megvolt az erkölcsi joga a továbbtanuláshoz, mert bányarésze hat hónap alatt nyolcnak a tervét teljesítette és bőven növelte a termelést, beiratkozott a bányászfőiskoíára. Sokat kellett tanulnia, míg mérnök lett a bányászból De, mint írja, most éppen úgy, mint régen, szeretettel veszi kezébe a fúrógépet, mert ez a gép, az erőfeszítést, kezdeményezést követelő, bányászmunka vezette el őt és társait a tudományhoz és ez faragott belőlük mérnököket. A Fafujáré Színház magyar művészegyüttesének műsora Hübele Balázs Vághosszúfalu, 1951 február 13. Ha asszonyé a gyeplő. 1951. február 14. Hübele Balázs mint király. 1951 február 14. Kecsketej. Vágvecse, 1951 február 15. Ha asszonyé a gyeplő. Ha 1951 február 16. mint király. 1951 február 16. Kecskettej. Komárom, 1951 február 17. asszonyé a gyeplő. 1951 február 18. Hübele Balázs mint királv. 1951 február 18. Kecsketej. » C H E H O V: <Z0CI m ZSAIKBOL Pjotr Pavlovics Poszusrvin bérelt trojkán, dülőutakon, a legszigorúbb inkognitóban sietett N. iárási városka felé, ahová névtelen levél hívta: „Leleplezem őket... rajtaütésszerűén .. — ábrándozott, acát gallérjába rejtve. Alávalósásokat követtek el a gyalázatosak és most diadalt ülnek, azt hiszik, hogv eltörölték a nyomokat.. Haha ... kénzelem. hogy rémüldöznek és hüledeznek majd, amikor diadalmámorukban egvszerre csak belehasít: „Hívják ide Tváokin-Ljápkint!" Noiszen. lesz ott felfordulás! Haha .. r Miután kellőképpen kiálmodozta magát. Poszugyin beszélgetést kezdett fuvarosával. Mivel népszerűségre sóvárgó ember volt. elsősorban önmaga után kérdezősködött: — Hát Poszugyint ismered-e? — Hogyne ismerném — mosolygott a kocsis. — Ismerjük őt. de még mennyire! — Mit nevetsz? — Hogyne nevetnék! Minden utolsó kis firkászt ismerünk, aztán Poszugyint ne ismernénk! Hiszen azért van Ide kirendelve, hogy mindenki ismerje. — Ogy-úgy ... No, miiven ember txerinted? Rendes? — Nincs vele semmi bai — ásított a kocsis. — Egészen rendes úr. tudja a dolgát... Alig két éve. hoerv ide helyezték, és máris mennvi mindent csinált. — Mi különöset csinált? — Sok jót tett, hogv az isten sokéig éltesse. Kijárta nekünk a vasútat, Hohrjukovot kirúgatta . . . Nem nőnek a fák az égig... Nagy selma volt az a Hohrjukov, gazember, csirkefogó, a többlek meg mutyiztak vele. de megérkezett Poszugvin és úgy kivágta innen, mintha soha itt nem lett volna ... Ügy ám, testvéri Poszugvint nem lehet megvesztegetni, de nem ám! Akár száz rubelt, akár ezret kínálhatsz neki, nem veszi a lelkére a bűnt... De nem ám! „HábVennek, ennyit legalább megértettek — gondolta magában Poszugyin ujjongva. — Ennek igazán örülök." — Művelt úriember... — folytatta a kocsis — és cseppet sem büszke. Ha magunkfajta egyszerű ember panaszra járul elébe, úgy viselkedik velük, akár az urakkal, mindenkivel parolázik, „foglaljon helyet"... Aztán igen heves, gyors az elhatározásban, szólni egyet se szól. hanem mindiárt robban! Hogy lépésben halad ion, vagy amúgy nyugodtan — isten őrizz! Mindig siet, mindig siet! A mieink még egy szót sem értek rá szólni és ő már kiabált: „Befogni!" és száguldt egyenest ide... Megérkezett és mindent elintézett, egyetlen kopejkát se fogadott el! Százszorta jobb a réginél. Persze, azére a régi is ió volt. Amilyen tekintélyes, jóképű uraság, senki nála hangosabban nem tudott ordítani az egész guberniumban! Ha valahová ment, tíz versztnvire is elhallatszott. De már ami a nyilvánosságot illeti, vagy pediglen a belpolitikai ügyeket, ez a mostani százszor ügvesebb! Esze is százszorta több van a feiében . . Csak egv baj van vele... Jó ember mindenképpen, csak az a baja, hogy iszik! „Píiff neki!"' — gondolta magában Poszugyin. — Dehát honnan tudod — kérdezte a kocsist —, hogv iszom ... hogy Poszugyin iszik? — Már tudniillik, nagyságos úr, magam nem láttam öt részegen soha, nem akarok hazudni, hanem a többiek mondták. A többiek se látták 5t részegen, de azért ... nem zörög a haraszt, ha a szél nem fúiia... Társaságban, meg, ahol vendégeskedik, bálon, meg amúgy sohasem iszik. Otthon vedel ... Reggel amint fölkel, kitörli az álmot a szeméből és az első — a vodka! Alig hozza oda neki a lakáj az első poharat, már a másodikat kéri... És ez így megy egész áldott nap. De tessék csak elképzelni: iszik és soha meg nem látszik rajta. Ügv látszik, tud vigyázni magára. Bezzeg, amikor az a Hohrjukov ivott, nemcsak az emberek, de még a kutvák is üvöltöttek! Ez a Poszugyin meg... ha legalább az orra kivörösödnék! De nem; bezárkózik a dolgozószobájába és ott vedeli a pálinkát. Nehogy észrevegyék, csináltatott asztalába valami külön fiókot, cső áll ki belőle. Az asztalfia mindig tele van vodkával... A cső • fölé hajlik, megszopja és kész. már leitta magát... Meg a hintójában is, az aktatáskájában ... „Honnan tudják? — hüledezett Poszugyin. — Te jóisten, még ezt is tudják! Micsoda alávalóság!" — Meg azután ami a női nemet illeti ... Nagy selma az öreg! (A fuvaros kuncogott és fejét ingatta.) Csak annyit mondhatok: arcáHanság! Vagy tíz olyan ... izé ... fehérnépet tart magának ... Kettő a házában lakik. Az egyik, az a Nasztaszia Ivanovna, amolyan házvezetőnő-féle. a másik — hogy az ördögbe is hí j iák? — L judmiila Szemjonovna meg titkárnő módjára... Nasztaszja a leghatalmasabb közülük. Amit akar. az történik a háznál .. Az ujja köré tekeri azt a Poszugyint, úgy pörgeti-forgatja, mint róka a farkát. Nagy az ő hatalma! Poszugyintó! se félnek úgy, mint őtőle ... Haha ... A harmadik fehérnép meg a Kacsalnáia-utcában lakik ... Szégyen, gyalázat! „Még a nevüket is tudia — gondolta Poszugyin elvörösödve. — Még hozzá kicsoda? Egv paraszt, fuvaros, aki még a városban se járt soha! Micsoda gyalázat ... aljasság... komisz$ág!" — Honnan veszed mindezt? — kérdezte felindultan a kocsistól. — Az emberek beszélik ... Magam nem láttam, de a többiektől hallottam. Hiszen nem olyan i:ehéz megtudni az effélét! Komornyik, kocsis nvelvét ki nem vághatod ... Meg azután maga Nasztasfja is körbejár és a szomszédoknak elhenceg a szerencséiével... Minden kitudódik ... Most például azt a szokást vette fel Poszugvin. hogy titokban jár ki vizsgálatra. A régi. ha valahová utazott, egv hónappal előre kihirdette s amikor elindult, olyan lármát csapott, olyan zait. csörgést, hogy... isten ne adja! Előtte fullajtár, mögötte fullajtár, az oldalán fullajtár. S amikor megérkezett a vizsgálat helyére, jó! kialudta magát, evett, ivott s azután ment a hivatalba a torkát koptatni! Jól kiordította magát, csapkodott, toporzékolt, aztán újra szépen kialudta magát és ugyanúgy megint haza ... De ez a mostani, amint megtud valamit, úgy intézi, hogy csendben, titokban utazik, gyorsan, hogy meg ne lássa, meg se tudja senki... Még ilyet! Észrevétlenül kioson a házból, nehogy a tisztviselői meglássák. és uccu neki ... a vasúthoz! Megérkezik az állomásra, ahová el akar jutni, és még csak nem is a postával utazik tovább, hanem egy parasztot fogad fel. Bebugyolálja magát, mint valami vénasszony és egész úton horkol, mint a vén házőrző eb, nehogy a hangját felismerjék. Majd megszakadtam a nevetéstől, amikor az emberek mesélték. Igy utazik a bolond és azt képzeli, hogy nem ismerik fel. Már oedig, akinek csak egy csepp esze van. az egyszeribe megismeri, fuj! De még milyen könnyen... — Honnan ismerik fel? — Nagyon egyszerűen. Azelőtt, amikor az a Hohrjukov utazott titokban, a súlyos kezéről ismertük fel. Ha az utas a fogunk közé vágott, akkor az Hohrjukov volt, Pszugyint is egyszeribe meg lehet ismerni... Az egyszerű utas egyszerűen viselkedik, de Poszugyin nem olvan ember, hogy beérné az egyszerűséggel. Megérkezik, teszem a postaállomásra és mindjárt rákezdi! Finnyáskodik, hogy büdös van, meleg van, hideg van ... Csirkesültet rendel, meg friss gyümölcsöt, meg háromféle befőttet... Az állomásokon már tudják: ha valaki télen csirkesültet, meg friss gyümölcsöt rendel, akkor az Poszugyin. Ha valaki azt mondja a felügyelőnek: ..Kedvesem" és mindenféle haszontalanságért szalajtja a német, akkor mérget lehet rá ven-d, az — Poszugvin. A szaga sem olyan, mint már közönséges embereké és aludni se úgv fekszik ie, mint más ... Lefekszik a postaállomáson a divápra. sza?os vizet permetez maga köré és három gvertvát állíttat a feje mellé. Fekszik és iratokat olvas... Nohát akkor nemcsak az állomásfőnök, de még a kiscica is kitalálja, hogy ki lehet az az ember... „Igaza van... — gondolta szégyenkezve Poszugyin. — Hogy én erre nem jöttem rá előbb!" — Aki meg tudni akarja, az megtudja, friss gyümölcs meg csirkesült nélkül is. A távíróval minden kitudódik... Akárhogy bebugyolálja a pofáját, akárhogyan elbújik is. amott már mindenki tudja, hogy jön. Már várják ... Pogyuszin még ki se lépett a háza kapuján, amikor ott már minden készen áll! Leérkezik Poszugvin. hogy tetten érje őket, törvény elé idézzen, vagy leváltasson valakit, de azok csak röhögnek rajta. Titokban jöttél, kegyelmes uram kuncogják, de nézz csak ide: nálunk minden a leggyönyörűbb rendben van! Poszugyin megidesürög, odaíorog. mindenbe beledugja az orrát s végül is dolgavégezetlenül távozik! De még meg is dicsér mindenkit,, parolázik, s bocsánatot kér, amiért megzavarta az urakat!... Ügy bizony! Alit is képzelsz, nagyságos uram? Hoho, nem úgy van ám! Ügyesek az urak erre mifelénk, egyik ügvesebb, mint a másik! Valóságos ördögök ... Vegyük csak a mostani esetet... Megyek ma reggel üres kocsival s szembejön velem az állomás felöl a zsidó vendégj lős. „Hová sietsz, nagyságos zsidó uram?" — kérdezem tőle. ..N.-be viszek bort meg zákuszkát, aszongva, Poszugyint várják oda mára." Hát nem nagyszerű? Poszugvin talán még csak most készülődik az útra, talárt most bugyolálja a pofáját, nehogy felismer jék. Talán már útban van s azt képzeli, hogy senki se sejti, hogy útban van. Pedig azalatt már késisn áll s?í< mára az itóka, a lazac, a sajt. meg mindenféle finom harannivaló ... Mi? Utazik. Poszugvin és azt gondolja magában: „Majd adok én nektek gyerekek!" azoknak meg a féiiik se fáj! Hadd jöjjön! Már rég eldugtak, elrendeztek mindent! — Vissza! — hörögte Poszugyin. — Fordulj vissza, te barom! Es. az ámuldozó kocsis megfordította a lovakat. / /