Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-13 / 37. szám, kedd

UJSZ0 1951 február IS ágazatokban nem teljesítettük, éspedig mindenekelőtt a bányászatban és a nehéziparban, amelytől leginkább függ « gyors fejlődés. És itt megint felteheti valaki azt a kérdést, mit tehet a Nemzeti Front az Uyen kérdésekben. A Nemzeti Front­nak nagy lehetőségei vannak: Min­den egyes részének a maga szakaszán meg vannak a feladatai. Mindenekelőtt Itt van a munkaerők toborzásának kér­dése és főleg a nők megnyerése a termelés számára. Tudjuk, hogy még ma is sok hivatalban és kevésbbé fon­tos ágazatokban férfiak dolgoznak, akiket átállíthatnánk az iparba, azokra a kulcspontokra, amelyek gazdasági életünk és iparosításunk meggyorsított fejlődése szempontjából döntő jelentő­séggel bírnak. Továbbá itt van az új munkaerők nevelésének kérdése, harc a munkaerők távolmaradása és hullám­zása ellen, a szocialista munkaverseny kifejlesztése, az élmunkás és újítómoz­galom. Az építészetben is javítani kell a a munka szervezését, növelni kell a termelékenységet és jobban fel kell használni a gépesítés eszközeit. Komoly jelenség az is, hogy a terv teljesítésében egyenlőség hiánya mu­takozik. El kell érnünk azt, hogy a tervet rendszeresen, ütemesen teljesít­sük, hogy ne vezessük be az egészség­telen rohammunka módszereit. Ugyan­így a bérpolitikában is érvényesíteni kell a szocialista módszereket, maga­sabb béreket a kulcságazatokban és következetesen be kell vezetni a telje­sítmény szerinti jutalmazás szocialista elvét. Itt nagy feladatok várnak a tö­megszervezetekre, amelyek a Nemze­ti Front részei, a megbízotti hivatalok­ra és a vállalati igazgatóságokra. A Nemzeti Front csoportjainak segít­keznie kell a májust köszöntő fel­ajánlások nagy hazafias mozgalmának kifejlesztésénél. Áz NF-nak további nagy feladata is van: ez az agitációs munka, annak a népszerűsítése, amit eddig elértünk és egyidejűleg a nők mozgósítása azon feladatokra és lehe­tőségekre, amelyek előttünk állnak. Itt nyíltan beszélhetünk összes hiá­nyainkról. Az ellenség természetesen visszaél minden ilyen hiány felderíté­sének hírével, azonban tudjuk, hogy hírverése rövid lélegzetű csupán, mert nem kétséges, hogy az NF cso­portjainak jó együttműködése mellett és Pártunk vezetésével ezeket a hiá­nyokat kiküszöböljük és az ipar felada­tait teljesítjük. Az országépítő feladatok keretébe tartoznak a földművespolitika feladatai is. Itt arról van szó, hogy megszilár­dítsak az EFSz-ek gazdálkodását, be-' vezessük náluk a rendes könyvelést, hogy megvalósítsuk a szocialista mun­ka megszervezését és egyidejűleg ál­landóan fokozzuk földjeink hektárho­zamát és a jószág felhasználhatósá­gát. Ezen a téren még nagy lehető­ségeink vannak. Nagy figyelmet szen­telünk ezen kérdéseknek. A Nemzeti Frontnak szemmel kell tartania az EFSz-ek közgyűléseinek lefolyását. Lakosságaink előtt újból és újból meg kell világítanunk ezeket az in­tézkedéseket, a kenyér és a liszt dol­gában és továbbra is energikus har­cot kell folytatni a kenyér és élel­miszerek pocsékolása ellen, a ga­bona feletetése ellen, stb. Ami a földmüvespolitikát illeti, még egy nagy feladatunk van: jól előkészíteni a tavaszi munkákat. Ez nemcsak a falu lakosságának ügye, de össznemzeti feladatnak kell len­nie. A Nemzeti Front és minden csoportja e feladat megvalósításán nál a kormányrendelet értelmében hivatott sokoldalú segítséget nyúj­tani. És végezetül attól is sok függ, hogyan tudjuk teljesíteni a felvásár­lási feladatokat, főleg a hús, vaj, tej, tojás felvásárlását. Ezek a fel­adatok ugyancsak összefüggenek or­szágépítö feladatainkkal és béke­harcunkkal. A kérdések harmadik csoportja: harc a reakció ellen. Köztársasá­gunk elnöke és utána Zápotocký miniszterelnök is jónéhányszor hang­súlyozták, hogy a reakció elleni harc a Nemzeti Front minden részének feladata. Az összes csoportoknak törődniök kell azzal, hogy közéle­tünkbe ne hatolhassanak be ellensé­ges bomlasztó elemek. Néhány hét­tel ezelőtt tanúi voltunk a Vojtas­sák, Buzalka és Gojdics elleni per­nek. A per végén kemény és szigorú ítéletet hoztak a ludákság koncep­ciója felett és a tárgyalás • teljes meztelenségében bemutatta azt. Népünk alaposan figyelt a bíró­ság elnöke által felolvasott levelek­re, amelyeket Hlihka Vojtassákkal váltott. Egyetlen levél még- csak nem is említett vallási dolgokat, de mindegyik az üzletesség és a milliók vásári táncát mutatta — főpapok szereplésével és közreműködésével. Bebizonyosodott az, hogy ezek az urak aljasan és érzéstelenül kizsák­mányolták saját népüket, hogy ná­luk az alkalmazottalt helyzete rosz­szab volt, mint bármelyik kapitalis­tánál, vagy hübérúwiál. Végezetül bebizonyosodott az is, ' hogy ezek kémek voltak, az állam és nép ellen­ségei. Bebizonyosodott, milyen ha­zugok és gonoszak voltak azok az ál­lítások, hogy nálunk elnyomják a vallásszabadságot. Eme papi méltóságok felforgató és hazaáruló felforgatásával szem­ben áll a hazafias papság mozgal­mának örömteli fejlődése, amely bi­zonyítja azt, hogy a becsületes és nemzetükhöz hü papok odaadóan szolgálják a béke ügyét is. Az új világ és az új élet, amely a szocia­lizmus építésével összefügg, nemze­tünk minden becsületes tagját ma­gával rántja. Feladatunk a Nemzeti Front be­folyásának kiterjesztése, másrészről azonban élesen kell harcolnunk a felforgató elemek és az amerikai imperializmus ügynökei, a titoisták és hasonló ellenségek ellen. És e te­kintetben meg kell mondani, hogy népi bíróságaink a békéért folyó harcban és népünk vívmányainak védelmében megbízható támogatóink. Kötelességünk az, hogy éberek le­gyünk, mert nagy értékekről van szó, szabadságunkról, az országépí­tésről, népünk boldogságáról. Ezért továbbra ls éles harcot foly­tatunk a burzsoá nacionalizmus, olyan Irányzatok ellen, amely ben­nünket a viszályok, a testvéri cseh, magyar és ukrán nép elleni bizal­matlanság örvényébe akar taszíta­ni. Az új hazafiság hirdetői va­gyunk, amely a cseh nemzethez fű­ződő őszinte testvériségen és barát­ságon, a magyar és ukrán nemzet­hez fűződő őszinte barátságon alap­szik és alapjai a Szovjetúnióhoz fű­ződő szeretet és ragaszkodás. Ml er­ről az útról sohasem hagyjuk ma­gunkat letéríteni. Látjuk, hogyan segít bennünket a cseh nemzet az iparosításnál, lát­juk a Cseh műszakiak segítségét, látjuk a gépek áradatát a cseh gyá­rakból a mi új üzemeink felé. És éppen úgy jól tudjuk, hogy a Szov­jetúnió szabadított fel bennünket és nyújt nekünk állandó, hatékony és baráti segítséget. Tudjuk, hogy Sztálin elvtárs és a Szovjetúnió számunkra a béke vi­lágítótornya, legjobb barátunk. Ezért fokozódó öntudattal és bizo­nyossággal vállaljuk a további har­cokat és munkát. Utunkon eddig is már nagy győ­zelmeket arattunk és országunk, a szegény és elmaradott országrész, a boldog és alkotó munka örömteli földjévé válik. Ezért nem engedjük meg azt, hogy bárki rabló kézzel nyúljon vívmányaink felé. Széttö­rünk minden ellenséget és elnökünk vezetése alatt felépítjük hazánkban a szocializmust s a Szovjetúnió és a népi demokráciák, valamint az összes demokratikus nemzetek olda­lán biztosítjuk a világbéke nagy ügyének győzelmét. A DIVSz Végrehajtó Bizottságának határozata Ifjúság, egyesülj a hékeharcban, az új háborús veszély elleni küzdelemben! ' Prágában bef eieződött a Demokrat íkus Ifjúság Világszövetsége végre­hajtóbizottságának négynapos gyűlése. A viták során az egész világ hala­dószellemű ifjúságának küldöttei beszámoltak arról, miként fogiák megvaló­sítani a varsói II. Világbékekongresszus határozatait, m't tettek ez irányban eddig és miiven terveik vannak a jövőben az ifjúság' békeharcával kapcsola­tosan. A végrehajtóbizottság ülésén az utolsó napon egyhangúan határozatot fagodtak el, amely az ifjúság feladataival és a III. világifjúsági találkozó megszervezésével foglalkoz'k. A határozat többek között ezeket mondja: A DIVSz végrehajtóbizottsága meg­elégedetten állapítja meg, hogy a DIVSz tanácsának azt az elhatározá­sát, mely szerint a nemzetközi diák­szövetséggel együtt szervezik meg 1951. év. nvarán Berlinben a III. világ ifjúsági találkozót, a dolgozó és tanu­lóifjúság nagy tetszésével találkozott. Sok államban már megalakították az előkészítő bizottságokat, amelyek ki­dolgozták a fesztivál programmját és gyűléseket, ifjúsági táborokat rendez­nek, valamint kultúr- és soorttalálko­zókat szerveznek. A végrehajtóbizottság a szövetség legfontosabb eseményének tartja a fesztiváli előkészületeket, amelyek a Béke Hívei II. világkongresszusának határozataiból erednek és amelyeket a nemzetközi kultúrkaDCsolatok fejlő­dése a békeharcban megkövetel. A fesztivál sikerének biztosítására a végrehajtóbizottság szükségesnek tartja minden országban és az ifjúság minden rétege között a fesztivál előtti előkészületek munkáit kifejleszteni. Az előkészületi munkák a következő jelszó jegyében folynak: „Ifjúság, egyesülj a békeharcban, az ú i háború veszélye el­leni küzdelemben." A végrehajtóbizottság ajánlja, hogy az előkészületi munkák idejében gyűjtsenek almásokat az ifiúság kö­vetelrhényeinek támogatására, ame­lyeket az egyes államok kormányainak nyújtanak át. Ezekben többek között követeljék az atom-, a bakteriológiai, vegyi és rádióaktív fegyverek telies betiltását, tiltakozzanag Nvugat-Né­metország és Japán újrafelfegyverzé­sének politikája ellen, követeljék a ko­reai, vietnami, burmai, maláii háború befejezését és a bármiiven formájú há­borús propaganda betiltását. Szükséges, hogv az ifjúsági szer­vezetek fesztiválokat. versenyeket, művészi kiállításokat és már kultúr­eseményeket rendezzenek a városok­ban, falvakon, gyárakban, iskolákban és az egyetemeken. Versenyezzenek a legjobb dalokért és irodalmi művekért, amelyeknek célja a békeharc. Tekin­tettel a sporttevékenység fontosságára az ifjúság életében, a végrehajtóbi­zottság ajánlja, hogv rendezzenek sportversenveket, váltófutásokat és különféle nemzetközi találkozásokat. Az iijúsági szervezeteknek a jövőben békevédelmi tömeggyűléseket, kon­gresszusokat és értekezleteket kellene rendezniök. A végrehajtóbízotság felhívja az ifjúsági szervezeteket, alakítsák meg fesztiváli nemzeti bizottságaikat, ame­lyekben kimagasló politikai, szociális, kultúrális és egyházi dolgozók működ­nének. A III. világifjúsági béketalálko­zót 1951 augusztus 5—19-ip tartják meg. A DIVSz a nemzetközi diákszövet­séggel közösen fesztiváli előkészítő bizottságot szervez, amelv felelős az egyes államok ifjúságának legszéle­sebb mozgósításáért és mindazokért a kérdésekért, amelv az előkészületeket érintik, valamint biztosít ia a DIVSz és a NDSz küldötteinek részvételét a fesztiválon. A végrehajtóbizottság jóváhagyja a DIVSz három képviselőiéből, az NDFSz három képviselőiéből és a szabad német ifjúság két képviselőjé­ből választott bizottságot, amely azon­nal megkezdi munkáját. Az e^yes nemzeti szervezetek már­cius elsején nevezik ki kéDviselőiket az előkészílő bizottságba. Az előkészítő bi­zottság elnökéül Enrico Berlinguert, a DIVSz elnökét, alelnökké Jozef Groh­mann mérnököt, a NDSz elnökét é» Erich Honneckert. a Szabad Német If­júság elnökét jelölték. A berlini fesz­tiválon a világ minden tá iáról 25.000 résztvevővel számolnak. Az egyes államok szervezetei április 15-ig köz­lik a Berlinben működő előkészítő bi­zottsággal, hogv a festiválon hány ta­gú küldöttség vesz részt. A III. világifjúsági találkozó műso­ra a legutolsó fesztivál taoasztalatai alapján kultúr- és snortrészböl tevődik össze. A kultúrrészben az egyes ál­lamok ifjúsága alkotó kéoességét mu­tatja be. A sportrészben versenyezni fognak az egyes sportágakban. A fesz­tivál során nemzetközi ismerkedő es­télyeket, gyűléseket, előadásokat, vita­estéket, valamint kéo- és szobor­kiállításokat és a demokratikus ifjúság életének és harcának szentelt kiállítá­sokat és filmeket mutatnak be. Az egyes államok ifjúsági szerve­zetei június l-ig bejelentik küldöttsé­gük műsorát, hogv összeállíthassák az egész fesztiváli műsort. A DIVSz végrehajtóbizottsága együttmunkálkodásra hívia fel az elő­készületi munkálatokban a béke világ­tanácsát, a szakszervezeti világszövet­séget, a demokratikus nők nemzetközi szövetségét, a nemzetközi Ojságiró Szövetkezet, a Vöröskereszt nemzet­közi ligáját és más szervezeteket. Szolidaritási alaDot alakítanak, amely lehetővé teszi a gvarmati és függő or­szágok, valamint Spanvolország és Görögország ifjúságának részvételét a fesztiválon. A DIVSz végrehajtóbi­zottsága felhívja az ifiúság nemzeti szervezeteit, hogy teljes mértékben tá­mogassák a szolidaritási alaDot és ki­fejezi meggyőződését, hogv az egész világ ifjúsága aktívan résztvesz a III. világifjúsági találkozó előkészüle­teiben. . A végrehajtóbizottság meg van győződve, hogy az ifjúság a fesztivá­lon még egységesebben vesz részt, ami a békeharcban és a nemzetek közti barátságban jelent. • Előre a III. világifjúsági béketalálko­zó sikeréérti Az építőmunkások fokozzák erőfeszítéseiket a februári győzelem évfordulójára Az állami bank építkezésén dolgozó munkások versenyfelhívása A CsISz iskolai csoportjai országos értekezletének második napja Vasárnap délelőtt a prágai rádió­palotában folytatódott a III. fokú is­kolák C sISz-cso portjainak országos értekezlete. Az ülést Alojz Polednlák, a CsISz központi bizottsága iskolai osztályának vezetője irányította, aki íogadta a, vendégeket. Az értekezle­ten résztvett Ernest Sýkora, iskola-, tudomány- és művészetügyi megbí­zott, Zdenek Hejzlar képviselő, a CsISz elnöke, Erich Honneckcr, a Szabad Német Ifjúság elnöke, Szabó Kárdy és Lőrincz Tamés, a Magyar Ďemokra .ti 'kus Ifjúsági Szövetség központjának tagjai. A résztvevők között ott volt Gustáv BareS képvi­selő, a CsKP vezértitkárhelyettese, továbbá az iskola-, tudomány- és mű­vészetügyi minisztérium és az isko­la-, tudomány- és művészetügyi meg­bízotti hivatal vezető tényezői. A délutáni vita során felszólalt Erich Honnecker, eki a Szabad Né­met Ifjúság nevében üdvözölte Cseh­szlovákia ifjúságát. A vita során fel­szólaltak a CsISz kerületi és csoport­funkcionáriusai. Ezek után dr. Zde­nek Nejedlý tanár, iskola-, tudo­m'ány- és művészetügyi miniszter tar­tott beszédet. Az értekezlet további sorián felszólalt az iskola-, tudomány­és művészetügyi miniszter helyette­se, dr. Jindrich Smida is. Majd Er­nest Sýkora, ihkola-, tudomány- és művészetügyi megbízott hangsúlyoz­ta, hogy a CsISz csak ott dolgozik jól, ahol tagjai tudatosítják, hogy segíteniök kell az iskolák nevelő miun­kláj'áiban. Rámutatott arra, hogy a szovjet komszomol tapasztalatai és példája szerint kell dolgozni minden CsISz-tagnak. A vitát Gustáv Horeš képviselő, a CsKP vezértitkárhelyettese zárta le, aki ŕ -a kiemelte a CsISz iskolai cso­port - ak főfeladatait. Az -tekezletről üdvözlő levelet küldtek Klement Gottwäldnak, a .Csehszlovák ^öztáissáság elnoké$ieJc. (V. I.) Zsillé Ferenc és Horvát Viktor, az állami bank építkezésén dol­gozó betonosok, a fontos és jelentős februári eseményekről beszélgetnek szállásukon: Zsillé Ferenc elmondja, milyen küzdelmes ifjúsága volt és milyen nehezen tudott megélni a ka­pitalisták uralma alatt. Horvát Viktor arról beszél, hogy a februári esemé­nyek óta senki sem akarja többé ki­zsákmányolni a munkást s mennyire érzik most a dolgozók, hogy mind­nyájan sajátmaguknak dolgoznak. — Valamilyen versenyt kellene in­dítanunk, — mondja Zsillé. — Ver­senyre fogjuk kihívni a Kereszt-utcai építkezés betonosait és kőműveseit. A szálláson tartózkodó munkások felemelték a fejüket és csillogó sze­mekkel hallgatták Zsillé elvtárs tervét. így történt, hogy Horvát Viktor, Zsillé Ferenc betonosok és Kois Já­nos, Vlcsek Károly kőművesek beje­lentették az üzembizottság elnökénél, I Kovács elvtársnál, hogy versenyre hívják ki a Kereszt-utcai építkezés kőműveseit és betonosait. A verseny február 12-én vette kezdetét és mint­egy 14 napon keresztül tart. Az ered­'ményekről naponta jelentést küldenek. Bár sok építkezési üzemen nem teljesítették a terveket, itt mégis si­került a jó szervezés, az alapos és buzgó munka következtében mintegy 14 nappal megrövidíteni az ötéves terv második évét és végső kiértékelésben 115%-os eredményt értek el. A mun­káságnak mintegy 80%-a vett részt a harmadik év kezdetekor a munkála­tokban és politikai érettségük meg­nyilvánul a különféle jelentős béke­kötelezettségvállalásokban is. Itt a munkásság kötelezte magát, hogy az első negyedév munkálatait 14 nappal előbb fejezi be, ami előreláthatóan si­kerül is, mert a kőművesek és a va­koló munkások már február 17-ére be is fejezik az előirányzott munkí A békekötelezettségvállalások közé tarto­zik, hogy minden munkás új munka­erők bekapcsolását vállalta, mivel a munkaerő hiánya erősen hátríltatja a munkálatokat. Ezeknek a kötelezett­ségvállalások teljesítésének ellenőr­zésbe háromtagú bizottságot Válasz­tottak, amely ellenőrzi minden nap a vállalt kötelezettségek teljesítését. A januári eredmények minden vára­kozást felülmultak 129%-os eredményt értek el a betonosok, kőművesek és a különféle apróbb munkálatoknál dolgo­zó munkások. Mi tette lehetővé ezt a kiváló eredményt? A munkások mindnyájan pontosan 7 órakor meg­jelentek munkahelyükön és a műsza­kokat végig ledolgozták. Ezenkívül sokat segített az is, hogy az épületen minden reggel sajtótízperceket tarta­nak, amikor is a Pravda és az Uj Szó cikkeit ismertetik a munkásokkal. A párttagok külön belső politikai meg­győzőmunkát végeznek, minden párt­tag egyben agitátor is saját munka­helyén és igyekszik a többi munkáso­kat jó példájával buzdítani. .Kovács elvtárs, az üzemi bizottság elnöke arról beszélt, miért nem tud­tak teljesíteni a többi építkezési üze­meknél a téli munkákat. — Már az évzáró taggyűléseken rá­mutattunk arra, hogy sok épületen nem jól dolgozták ki a téli terveket, a műszakiak és a pallérok nem igye­keztek meggyőzni a munkásokat a téli építkezések fontosságáról. így volt ez a bratislavai építkezések nagy részénél ,is. Ugyanitt nem tudták ki­használni a gépeket és decemberben nem készítették elő a munkahelyeket, hogy januárban a munkásság újra fel­vehesse a munkát. Nálunk azonban Hetmaneik pajlér és az üzemi pártszer­vezet tagjai élükön Hubina elvtárssal jó munkát végeztek és jó munkájuk­nak eredményeképpen teljesítették az előirányzott terveket. Nálunk a téli építkezésnél ki tudtuk használni a gé­peket, fedett helyre vittük a felvonót, ugyanitt tároltuk a homokot, cemen­tet, szükséges nyersanyagokat. Az üzemi pártszervezet megteszi kötelességét, a munkásságot minden­kor ellátja könyvekkel, politikai bro­súrákkal. Azonban rá kell mutatnom arra, hogy az üzemi szakszervezet sokkal jobban dolgozhatna, mint ahogy dolgozik. Azokat a pártonkívüli töme­geket, amelyek itt dolgoznak az épü­leten; a szakszervezetnek keltene kéz­bentartania. A szakszervezetnek leg­alább minden hónapban oktatókat tel­lene küldeni az épületre, hogy ezek foglalkozzanak a munkásokkal, köze­lebb hozzák őket a termelési problé­mákhoz. Meg kellene győzniök tagjai­kat ugyanúgy, mint ahogyan nálunk a tízescsoportok vezetői teszik. Ezek a tízesbizalmiak esténkint, amikor a munka befejeződik, foglalkoznak az emberekkel, felolvasnak nekik és ilyen­kor nagy viták fejlődnek ki a dolgo­zók szállásán. Hubina és Kovács elvtársakkal ai állami katalógusról beszélünk. Hogyan fogadta a munkásság az állami kataló­gus bevezetését. — Az ezres törvény, mondja Hu­bina elvtárs, látszólag több fizetést biztosított a munkásoknak, miután csak egyeseknek kedvezett, csak egyes munkások kaptak magasabb bért. El­ső időben, amikor az állami katalógus szerinti béreket bevezettük, a munká­sok idegenkedve és néhol igen nagy ellenszenvvel • fogadt-S? az új béreket, később, azonban, amikor belátták, hogy itt többé nincs protekció és min­denki munkája szerint részesül jutta­tásban megváltozót 1 a helyzet és ma már ott tartunk, hogy az állami kata­lógus szerini béreknél minden muskás legalább is ugyanannyit keres, mint keresett az ezrestörvény idejében. Csupán arról van szó, hogy nem lehet a munkát lassan végezni és munka­kezdéstől a munka befejezéséig pon­tosan kell résztvenni a műszakon. A tervek jó teljesítésénél nagy se­gítségünkre voltak az élmunkások, akik megértették, hogy a terv idő­előtti teljesítésével és a többtermelés­sel előre visszük hazánkban a szocia­lizmus ügyét. Ez a versenykihívás, amelyben dol­gozóink a Kereszt-utcai építkezés dol­gozóit hívják ki versenyre, szintén egyik próbaköve lesz élmunkásságunk jó munkájának. Reméljük, hogy a t állami bank építkezésén dolgozók pél­dáját a többi építkezések dolgozói Is követni fogják és ők is versenyeket indítanak a februári győzelem évfor­dulójának tiszteletére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom