Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-09 / 34. szám, péntek

UJSZ0 1951 február 9 núla&ztá q o n do luin i írta: GALINA NYIKOLAJEVA írónő A szovjet nép nagv lelkesedéssel készül a szövetséges és autonom köztársaságok Legfelső Tanácsainak febr uári választásaira. Erről szól cikkünk, amelynek szerzője nemrég tűnt fel „A tatás" című regényével. A regény — a szovjet kritľka szerint —az utóbbi idők egyik legkiválóbb irodalmi alkotása. Osszezárul mögötted a függöny, ott állsz az üres szobácskában — egy szék, asztalka, tintatartó, néhány ceruza és toll társaságában. Csend. A kezedben szavazócédula. Egyedül maradtál gondolataiddal és lelkiismereteddel, multaddal és iövőddel Az az érzésed, hógv néhánv másodpereié az állammal maradtál négyszemközt. Semmi nem korlátozza választásod szabadságát, senki akarata nem befolyásolja akaratodat. Szabadon követheted szíved parancsát. Az ember életében kevés olyan pillanat akad, amelvet az érzelmek mélységét és erőteljességét illetően össze lehetne hasonlítani azzal a Dillanattal, mikor az urnába dobott választócédulával a szovjet állam legfelső szervének jelöltjeire szavazol. Gondolataid azt súgják: „A kommunisták és a pártonkívüliek listá iának jelöltjeire adott szavazatoddal az országunkban folvó kommunista építésre, a világ békéjére szavaztál". Szavazatod a mult mérlege, a jövő programmja. A szovjet állam — a te államod; a sztálini ötéves tervek a te vágyaidat tükrözik, nagy teljesítményeihez hozzájárul a te munkád. Lehetőségeiben a te lehetőségeid rejlenek, hatalmának egy részét a te erőd alkotja. Azokra szavazol, akik veled együtt harcoltak és dolgoztak, akiknek élete egy síkban fut sokmillió szoviet ember életével, de ugyanakkor példaképül is szolgálhat milliók számára. A nép választottai megingathatatlan törvényekké emelik kívánságaidat, ábrándjaidat konkrét tervekben és számokban testesítik meg. A számok nyelve a legszárazabb, de egyben a legpontosabb nyelv is. A szovjet állam költségvetésében a kiadások kétharmadát irányozták elő a népgazdaság és a kultúra fellendítésére. Mindazt, ami költségvetésünk „kiadás" oldalán szerepel — népünk életének boldogabbá tételére, az' ország felvirágoztatására és hatalmának növelésére fordítják. De vessünk most egy pillantást az amerikai költségvetés számadataira. Az Északamerikai Egyesült Államokban a most kezdődő pénzügyi évben a költségvetés 71 százalékát háborús előkészületekre fordít iák. míg a szociális és kulturális szükségletekre — hét százaléknál is kevesebb jut! A halál és a nyomor, a fékevesztett háborús tombolás és az elnvomás számai ezek. Két világ, két véglet. Fény és sötétség, boldogság és rettegés, béke és háború. Te tudod, hogv nálunk 36 millió szovjet gyermek tanul az iskolában és a technikumokon és több mint egymillió szovjet ifiú és lány jár a főiskolákra a Sztálini Alkotmány életadó napjának fénvében. A mi számamk mögött klubok és könyvtárak, szanatóriumok és kórházak, színházak és sportpályák körvonalai bontakoznak ki. Ez a magasrendű szocialista kultúra az egész nép kincse. Nálpnk ez már mindenki előtt magától értetődő szoviet szokás. Létünkhöz, mindennaDos életünkhöz tartozik, hogv a munkások és kolhozparasztok gyermekei művészeti és képzőművészeti iskolákban tanulnak és maguk a munkások is elvégzik a technikumokat és a főiskolákat, anélkül, hogy termelőmunkájukat abbahagynák. Senkit sem lep meg, hogy az egykor műveletlen kazah nő tudományos értekezést ír és tudományos munkát irányít. Minden eredményünk biztosítéka — költségvetésünk. „... A szovjet hatalom eljutott odáig, hogy az új káderek képzésére fordított kiadások összege elérte az ipari üzemépítkezésekre fordított össze, geket..." — mondotta Sztálin elvtárs. Es vájjon az Egyesült Államok költségvetésében hány százalékkal szerepelnek a közoktatásra szánt kiadások? Mindössze egy százalékkal! Hatmillió amerikai gyermeknek egyáltalán nincs meg a lehetősége, hogy tanuljon, 10 millió gyermek pedig évente legfeljebb 3—4 hónapig jár iskolába. Ezt nyújtja az ő költségvetésük, így él a nép a kapitalista világ leggazdagabb országában. Truman elnök nem hallgathatta el ezeket a szembeszökő tényeket és egyik kongresszusi beszédében kénytelen volt bevallani: „Ma még nem tudjuk országunk minden gyermeke számára biztosítani a tanulás lehetőségét". „Még nem tudjuk biztosítani". — Hát ez valóban félreérthetetlen! Ha az amerikai költségvetés 71 százalékát háborús előkészületekre, fegyverkezési hajszára, Marshall „tervekre" fordítják, akkor mit biztosíthatnak a trumanok Amerika dolgozó népe számára? Tudatlanságot és éhínséget, sötétséget és nyomort, terrort és pusztulást. Találkoztam népi demokratikus országok asszonyaival, sokszor elbeszélgettem velük Milyen büszkén számoltak be a munkások évenkénti szabadságáról, az üdülésről, a szanatóriumokról, a bölcsődékről és gyermekotthonokról. Nekünk, akik a Szovjetunióban születtünk, ez szinte gyerekesnek tűnik, de valóban megható ez a lelkesedés, ami e szavakból kicsendül. Szívünk ujjong szavaik hallatára, mint amikor felnőtt emberek a fiatalságról szóló történeteket hallgatnak. Hiszen a bölcsődék, az üdülők, a szanatóriumok, a minden évben kijáró szabadság — mindéi már régóta szerves része életünknek. mindennapos dolog, amit szinte észre sem veszünk, annyira megszokott. De nyomban máskép értékeljük szovjet szokásainkat, ha megismerkedünk az amerikai életforma lényegével. Nálunk, a Szovjetúnióban, mintegy ötvenmilliárd rúbelt utaltak ki az egészségvédelem és társadalombiztosítás kiadásaira. „Nálunk, a szocialista országban, az állam gondoskodásának homlokterében a munkások és a parasztok egészsége áll". Mihail Ivánovics Kalinin e szavait az élet lépten-nyomon igazolja. Az Északamerikai Egyesült Államokban viszont egészségvédelemre a költségvetésnek alig egy százalékát irányozták elő. Külföldön olyan „tudósok" is vannak, akik igyekeznek „elméletileg" megindokolni a költségvetés ilyen felépítését. A már hirhedt William Vogt például világosan kimondta erre vonatkozó véleményét. Vogt azt bizonygatja az orvosok előtt, hogy az „orvosi segélynyújtás és az egészségügyi viszonyok megjavításával mintegy felelősséget vállalnak magukra sokmillió nyomorban sínylődő ember életének meghosszabbításáért". — Haljon meg a sokmillió koldus, haljon meg minél • előbb! — íme ez William Vogt és a hozzá hasonló embergyűlölők óhaja. Nem, ez az óhaj nem véletlen. Gondoljunk csak arra, hogy a kapitalista világban a munkanélküliek száma már felülmúlja a 40 milliót és számuk egyre nő. Hónapról-hónapra csökken a kapitalista országokban a termelés, rtind határozottabban mutatkoznak az egyre fokozódó válság jelei és az imperialisták egyre hangoISZ AKOVSZKIJ: a forradalomról Köd szitált, borongva kélt a hajnal, Szűkmarkú, borús mezők ölén — Elkeverve rozzsal, búza-maggal — Bánatom vetettem földbe én. Városon, falun kerestem, mint vak, Botladozva, hol lelem nyomod, Dalba szőtt keservek hívogattak, Vártalak, míg tűntek vad korok. Hóban, fagyban, téli éjszakákban Üjra s újra átgondoltalak. Érted húzta fegyver súlya vállam, Érted vívtam véres harcokat. őserdőkön át elért tehozzád S hívott vágyam, kért, hogy rámfigyelj, Nyűtt parasztok munkatörte jobbját Kézfogásra te fogadtad el, Dülöngélő házainkba véled Kpltözött a fény, kinyílt szemem. Hogy nevem becsült s tiszta név lett, Ezt is csak neked köszönhetem, i Éltető lehelleted melenget, Simogat, becéz gyöngéd szavad, Szép hazámban földnek, tengereknek Már gazdája lettem általad. Nem tudom, még mily folyókhoz érek, Messzi tájra mily ösvény vezet, Azt tudom csak, megtámadni téged Nem engedlek soha senkinek. Polgár István fordítása. sabban hívják segítségül a háborút és a halált. De hiába! A föld minden népe harcol a békéért, a becsületes emberek világszerte összefognak a háború ellen és a békéért vívott harc élén a hatalmas szocialista ország áll! Milyen boldogság a mi országunkban élni, levegőjét szívni, kezünkben érezni bajtársaink kezét, tudatiban lenni a világot átalakító nép erejének! Ezek a gondolatok merülnek fel bennem, ha a Legfelső Tanács választására gondolok Amikor a kommunisták és pártonkívüliek listájának jelöltjeire adjuk le szavazatunkat, mindannyian a kommunizmusra szavazunk — a kapij talizmus ellen, a békére — a háború ellen, az életre — a halál ellen. Balog János véget vet kétlakiságának A hosszú tél utolsó napjait élte. A dombok napsütötte oldalán már csak néhol lehet egy-egy hófoltocskát látni, de az északi oldalon is kiütközött helyenkint a lucskos hótakaró alól a párolgó fekete föld. Kellemes, langyos szellő lengedezett a völgyben, ózondús tavaszi illatot lehelve. A tiszta kis falu úgy feküdt a dombokkal övezett völgyecske ölében, mint egy kisfiú anyja ölelő karjai között. Talán száz kisseb-nagyobb házból állott. A kisebbekben élnek a kevésföldű szegény emberek. Megkérdezhetnénk lakói közül jónéhányat, mint ahogyan megkérdezte ma este a járási párttitkár elvtárs Balog Jánostól, hogy mi a foglalkozása és csodák-csodájára, ez a különben éleseszű józan ember olyan zavarba jött ettől az egyszerű, világos kérdéstől, hogy csak ötölt-hatolt, de nem tudta megmondani. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű a válasz, annyiféle foglalkozása van. A közeli zománcedénygyárban mint gépmunkás dolgozik délelőtt. Délután két holdnyi földecskéjén dolgozgat, este pedig mint ügyes szerszámnyélkészítő sokszor éjiéiig csinálja a kapa- és kaszanyelet. De gyakran eljár különféle munkákra Tóth Bálinthoz is, akinek a felvégen van szép nagy háza. Igaz, hogy ide nem szívesen megy Balog János, mert bizony, ha egy pár órára kölcsön kapja a ' Tóth Bálint lovait, hogy elvégezzen kis földecskéjén valamilyen sürgős munkát, sokszor bizony elkésve, hát ezért tízszeresen meg kellett dolgoznia. Ilyen nagy elfoglaltságban telt el egész élete. Soha eszébe sem jutott, hogy lehetne másképpen is élni. De most, hogy a sáros úton hazafelé bandukolt a gyűlésről, más színben kezdte látni a világot. A földjéről gondolkozott Arról a kétholdnyi íöldecskéről, ami nem is egy, de öt darabban fekszik és olyan keskenyek, hogyha egyszer eszébe jutna bukfencet vetni rajta, a lába már a szomszédja földjére huppanna le. De mégis csak az övé. Az apja mindig ezt mondta neki, hogy úgy vigyázzon rá, mint a szeme fényére. El ne kótyavetyélje, mert nagyapja ezért a két hold földért törte magát egész életében. Megjárta érte Amerika szénbányáit, ahol állati módon dolgoztatták a legalacsonyabb fieetésért a bevándorolt munkásokat és a bánya tulajdonosának minden igyekezete oda irányult, hogy azt a pár dollárt, amit kifizetett, különféle úton-módon vissza is kaparintsa. De az öreg Balog túljárt az eszükön. Nem ment a bányatelep üzletébe vásárolni, sem az étkezdébe, mert ott háromszoros árak voltak. Megfőzte nyomorúságos ebédjét saját maga. Sok éves keserves munkájával így össze tudott néhány dollárt kuporgatni és hazatérve földet vett rajta. A föld volt akkoriban a paraszt álmainak netovábbja. A gyakori munkanélküliségek idején a föld volt az egyetlen megélhetési alap, amire támaszkodhatott. Igy elmélkedett magában Balog János a sötét utcán bandukolva. Bakancsa cuppogott a latyakos tavaszi sárban. Erről jutott eszébe, hogy ez a sáros út is el fog tűnni Innen. El bizony. A ma esti gyűlésen, ahol a rokonszenves párttitkár olyan szépen beszélt, az egész falu elhatározta, hogy brigádmunkával kikövezik az utat. Akinek lova van, az a kavicsot fuvarozza, a többiek meg szétteregetik. Csodálkozott is, hogy ilyen könnyen ráálltak a parasztok, mert régebben mindig csak a saját érdeküket tartották szem előtt. Ehhez meg semmi érdekük nem fűződik, mert egy nagyobb gazda sem lakik az alvégen. A felvégi út meg, ahol a nagygazdák szép nagy házai állanak, már régóta ki van kövezve. Nem csoda. Ok voltak azelőtt a falu imndenható urai. A bírák, esküdtek közülük kerültek ki. Módjukban volt megcsináltatni az útjukat. Ha a szegények panaszkodtak a bírónak a nagy sár miatt, kinevette őket, vagy ha szóba is állt Mjelük, esetleg annyit mondott, hogy most nincs ilyesmire pénze a községnek. Az persze már nem tartozott rájuk, hogy a pénz nagyrésze arra a rengeteg borra megy el, amit a község nagyhasú urai tanácskozásaikon pipaszó mellett elfogyasztgattak, Pedig hát azt a pénzt nagyrészben a szegényebbek fizették be és csak nagyon kis részben a gazdagok, mert a községi, adó szétírása koma-sógor alapon történt. Ki mert volna ez ellen szólni valamit. Ha ellenszegtilt valaki, jött a végrehajtó és a megijedt szegényember odaadta az utolsó garasát is, csakhogy a párnát ki ne húzzák a feje alól. De manapság már más szelek fújnak. Ügylátszik odalett a nagyhasúak urasága. Bírónak is Kis Ferit választották, pedig annak nincs egy talpalatnyi földje sem. Hiába no! Változnak az idők, — töpreng magában Balog, — de hát meg is érdemli ezt a tisztséget a Kis Feri, mert régi becsületes munkásember, aki mindig a szegények érdekében harcolt. Mikor a magyarok bejöttek 38-ban, ő volt az első a kommunisták közül, akit elvittek. Oda is volt vagy két évig. A németek is elhurcolták 44-ben. Beszélték akkoriban, hogy kivégezték. Sírt a felesége utána naphosszat. De hazakerült onnan is. A Vörös Hadsereg hős katonái szabadították ki valamelyik németországi internáló táborból. Nagyon roszszul nézett ki, meg sokat betegeskedett, de most már jobban van. Mikor megválasztották bírónak, a régi határozottsággal látott a dologhoz. Ezt a ma esti gyűlést is ő hívta egybe és meghívta rá a járás székhelyéről a pártitkár elvtársat is, mert nagyon fontos dolgokról volt ott szó. Sokat beszéltek arról is, hogy meg kellene nálunk is alakítani a szövetkezetet. Már majdnem minden faluban van ... Ejnye! A nagy gondolkozás közben majdnem elmellőzte a házát. Talán, ha a Sajó kutyája nem jön ki elébe és nem ugrándozza körül örvendezve, szégyenszemre elment volna a ház mellett. Az igaz, hogy kis házacska, alig látszik ki földből, illetve a keríiés közül, mert szép magas kerítést csinált magának a portája körül. A gyárból vett hozzá lemezt, abból készítette. Erre nagyon büszke volt, mert vaskerítése azelőtt csak Tóth Bálintnak volt a faluban. Ahogy belépett a konyhába, a sülthús kellemes illatát érezte meg az orra. Ez bizony csak azóta fordul elő, hogy hétköznap is húst ehet, amióta bekerült a gyárba. Azelőtt örült, ha félévenként egyszer ehetett húst. Pedig n:,gyon szerette, kivált így fokhagymásán, ahogy a felesége szokta elkészíteni. A kiadós vacsora után, ahogy felkelt az asztaltól, megszokott mozdulatával már nyúlt is a gyalujáért, hogy befejezze a tegnap éjjel félbenhagyott kapanyelet. De felesége legnagyobb csodálkozására még sem fogott hozzá. Semmi kedve nem volt a pepecselő munkához, amiben máskor nagy örömét lelte. Kiment az udvarra és leült a küszöbre. Korainak tartotta még az időt a lefekvésre. A kutya persze rögtön melléje telepedett és rátette hűséges fejét elnyújtott lábaira. A kutya bozontos fejét simogatva fűzte tovább elmélkedését, ami hazaérkezésekor félbeszakított. A szövetkezet... hm ... hát igen! Ha az ember jól meggondolja a dolgot, nem is lehet olyan rossz dolog. Mert hát nincs is ennek a felemás életnek semmi értelme. Az ember egyik munkájában sem érzi magát otthonosan. Sem a gyárban, sem a földön. Talán, ha nem lett volna egész évben át ennyire kifáradva, nyert volna egyet azokból a motorbiciklikből, amit az üzemben karácsonykor osztottak ki a munkaverseny győztesei között. Mert szeret ő is dolgozni, de sehogy se bírta felvenni a versenyt azokkal a munkásokkal, akik reggel kipihenve, friss erővel jöttek be a műhelybe. Azok egész szabad délutánjukat hasznos szórakozással és tanulással töltötték el. ö meg minden reggel úgy érzi, hogy minden porcikája fáj, amit nem is lehet csodálni a késő estig tartó kapálások, kaszálások után. Lám ott van a veje. Annak nincs földje, mégis milyen jól megél családjával együtt. Ügy tartja feleségét meg két kis fiát, ahogyan régen a tanítóék vagy a jegyzőék éltek. Mondták is neki eleget, hogy ne törje magát a földjén. Nincs annak semmi értelme. Hát ebben igazuk van. Nem mondom, valamikor kellett a föld, mert az ember sohse tudta, mikor marad kereset nélkül, amikor ebből a kis földecskéből kellett megélnie. Ezért vigyázott rá annyira. Nem egy hozzá hasonló került a háború előtt az utcára. A nagy adók, bankok sok kisparasztot juttattak koldusbotra. De ők inkább koplaltak, nyomorogtak, csak adósság ne legyen. De azóta, hogy a Vörös Hadsereg hősiesen harcoló katonái kiűzték hazánkból a német hordákat és velük együtt a munkások bőrén spekuláló gyárosokat és ahogy a ma esti gyűlésen is hallotta, a nagy S ztálin, a Szovjetunió vezére és Gottwald elvtárs, Köztársaságunk elnöke őrködik a munkások jóléte és békéje fölött, már nem kell munkanélküliségtől félni, sőt annyi munka van és lesz, hogy még több munkáskéz is elkélne. Mi az ördögnek kell akkor a mezőn agyonfárasztani magát az embernek, mikor a gyári keresetből urasan megélhet. Az egészet el se tudják kettecskén költeni. Ennek a kétlaki életnek véget kell vetni. Vagy legyen az ember paraszt, vagy legyen munkás, de egyszerre kettő nem lehet. Munkásember nyakán csak teher a föld. Már határom zott. Még a holnapi nap folyamán felajánlja a földet a szövetkezetnek! Meg aztán itt van a felesége. Erői fiatal asszony, nem ijed meg az a munkától. Elvégzi a szövetkezetben is a reáeső dolgot. Az egész dologban meg az a legjobb, hogy végre megszabadul Tóth Jánostól is. A traktor elvégzi egy félóra alatt azt a munkát, amiért neki napokig kellett dolgoznia. Ezektől a kellemes gondolatoktól felvidulva olyan hirtelen állt fel, hogy a mellette szunnyadó kutya ijedten felugrott és ugatni kezdett. De látva, hogy nem történt semmi baj, elhallgatott és farkcsóválva nézett gazdája után, aki egyenes tartással, határozott léptekkel, szinte kicserélődve, új emberként ment be a házba. Gál Petik László