Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-06 / 31. szám, kedd

260 UJSZG 1951 február 8 O illa a Mellékutcák CM cSza /tikôíi-Se^edfiit A főiskcvások előadása a Pedagógiai gimnáziumban A magyar főiskolások kultúr­együttese mult héten a Pedagóg.aí gimnázium zsúfolásig megteli kul­túrtermében óriási érdeklődés mel­lett adta elő a Tur testvérek „Vi'la a mellékutcában" cimü szovjet szín­müvét. A színmii cselekménye egy moszkvai külföldi követség műkö­dését tárja fel és drámai, meggyőző erővel mutatja meg, hogy az impe­rialisták képviselői milyen eszközök­kel dolgoznak a háborús konfliktus kirobbantásán. A követség vala­mennyi tagja válogatott, megbízha­tó embere az imperializmusnak, akik évtizedek óta sikeresen végez­ték el megbízóik feladatát. Stock­holmban épúgy, mint Sztambulban. Elszánt gengszterek ezek, a profit, a haszon kedvéért nem riadnak visz­sza a gyujtogatástól, a gyilkolástól sem, hogy megbízásukat teljesítsék. Ezek a nagystílű háborús uszítók nem elégednek meg többé gengszter elődeik kicsinyes munkamódszerei­vel, akik holmi gyermekrablással pénzt zsarolnak, hanem nemzeteket, országokat akarnak gúzsbakötni, sőt az egész világot akarják kíméletle­nül térdrekényszeríteni. Hatalmi hó-, bortjuk nem ismer határt, gyilkos, szenvedélyükben szinte vakok és nem veszik észre, hogy a világ va­lamennyi dolgozó népe, beleértve sa­ját népüket is, békét, szabadságot akar. A Tur testvérek színmüvének drámai magva éppen itt bontakozik ki. A követségre új munkatárs ér­kezik, egy fiatal asszony, aki fér­jét elvesztette az elmúlt háborúban és aki félrevezetve az imperialisták háborús uszító propagandájától, ki­váló orosz nyelvtudásával azért jött Moszkvába, hogy a kommunizmus ellen harcoljon, mert hiszen minden könyvben, minden újságban azt ol­vasta. hogy a kommunizmus, a Szov­jetúnió az, amely a világot háború­val fenyegeti. Ám legnagyobb meg­lepetésére azt tapasztalja, hogy Moszkvában az emberek a béke gon­dolatát ápolják és az óriási építke­zések mind azt bizonyítják, hogy a szovjet nép minden erőfeszítésével a szocializmust építi. Ugyanakkor a fiatal özvegy azt is észreveszi, hogy Moszkvában valóban csakis a követ­ség tagjai azok, akik a háború gon­dolatát dédelgetik éš ténykedésük­kel, kémkedéssel, rágalmakkal, sze­menszedett hazugságokkal a háború kitörésén mesterkednek és izgalom­mal lesik azt a pillanatot, hogy lángba borítsák a világot, hogy a dolgozó népek munkája por és ha­muvá váljon és imperialista gaz­dáiknak földig lerombolt, hullaszagú piacot szállíthassanak. A külföldi követség háboríts uszí­tői a fiatal özvegyből is kiváló dip­lomatát akarnak .nevelni és be akar­ják vonni a rágalmazás hadjáratába. De a fiatal asszony, aki egyetlen gyermeke jövőjére gondol, a béke Kiienc óro felé iárt az idő; lassan­ként elcsendesedett a körzeti párt­helyiség. Az előadóteremben, a piros posztóval borított széles asztalnál Mol­nár, a faliújság felelőse harmadmagá­val friss . közieménveket ragasztott a jókora, díszes kartonlapra. Bizony itt volt az ideje. Már három-, sőt négy­hetes cikkek éktelenkedtek a faliújsá­gon: múzeumba illő régiségek! Szentesi bácsi kisideig a faliújságo­sok körül őgyelgett, aztán duzzogva odébbállt Még nem volt sehogy sem hazamehetnék je. Pedig már öt órakor a párthelyiség előszobájában ült a lócán, kissé borzas kucsmával a fején (télen-nyáron kucsmát viselt) és réz­kupakos kurta pipájával a szája sar­kában. Már közeledett a hetvenhez, de a legbuzgóbb pártmunkásnak tar­tották a körzetben. Különben favágó volt. a ti'ízifatelepen dolgozott. Ha a párthelv :ségben elromlott az egyik aj­tózár. eldugult a vízcsap, vagy hirte­len rövidzárlat támadt, csák neki kel­le (t szólni. Értett ,ő valamit minden mesterséghez: ez volt a .Pártmunkaja. azaz. hogv soha semilven apró-cseprő dolog, bosszúság meg ne akassza az elvtársak munkáját. Ügy vigyázott a párlhelviségre. mintha saiát otthona let* volna. Valójában íffv is volt: Szen­tes 1 bácsinak esztendők óta a Párt vôl* az igaz' otthona Ezen a napon valahogv nem akadt mjmkája; még csak egv vill"nvkörte se égett ki. amit pótolnia kellett vol­na. Máris úgy érezte, hogv mihaszna öreg-ember. fes'k iárt-kelf az előszo­bában. eregette a füstöt, vizsgálgatta a falakat, drótkeretíí szemüvege mö­gül. de messze elkerülte az ajtó­kilincset. — Hát te miért strázsálod a négy falat. Szentes' elvtárs? — kérdajte tőle S :mon, a körzeti titkár, aki már fiem tudta elképzelni, ki ^zPszmötöl­het az előszobában: kinézett hát az irodájából. Nagv darab, rózsásarcú em­ber volt: cipőgvári munkás. Néhány híveinek százmilliós táborához csat­lakozik és egy sajtókonferencián a vil '.g valamennyi nemzeteinek új­ságírói előtt leleplezi honfitársait és nyíltan rámutat arra, hogy míg itt, a Szovjetunióban a szovjet dolgozók milliói bátran a szocializmust épí­tik, . addig az imperializmus arra törekszik, hogy borzalmas pusztu­I lásba taszítsa a világ békés, szabad­ságszerető népeit. Nyíltan lerántja a leplet a követség tagjairól is, a háborús uszítókról, akik alumíniu­mot szállítottak a németeknek a há­ború ideje alatt. Ebből az alumíni­umból készült repülőgépekkel • bom­bázták a német fasiszták az an­gol, francia és amerikai nép harco­sait és az ő férje is bizonyára egy olyan bombázónak áldozata lett, amelynek anyagát az amerikai im­perialisták szállították. Soha még egy színműnek tartal­ma »nem volt olyan aktuális, mint ezé a szovjet darabé, amikor látjuk, hogy napjainkban az amerikai im­perialisták szavazógépezetiikkel, fe­nyegetéssel és zsarolással keresztül­vitték, hogy a népi demokratikus Kínát az ENSz agresszornak nyíl- , vánítaa. Ám éppen ezért, mert a ] színmű mindannyiunk számára dön­tően fontos mondanivalót tartalmaz, helyesnek tartjuk, ha felhívjuk a főiskolások figyelmét arra, ha más­kor ilyen fontos kultúrmunkára vál­lalkoznak, akkor készüljenek fel ala­posabb tudással az ilyen előadásra. A legértékesebb mondanivaló is ha­tását veszti, ha dadogva mondjuk el. Ez a színmű megérdemelte vol­na^ hogy több gondot fordítsanak a szerepek betanulására, a jellemek kidomborítására. A hiba annál sú­lyosabb, mert a főiskolások kultúr­együttese elsőrangú, igen tehetsé­ges szereplökkel rendelkezik. Ugy értesültünk, hogy a főisko­lások rövid három hét alatt ta­nulták be a színmüvet pár próbá­val, ezért volt az, hogy az előadás alatt, de különösen az első képeknél kirívó rések támadtak és vontatottá tették a darab cselekményét. Elő­fordult például az, hogy amikor a szereplőknek az ablak előtt kellett állniok, egyszerűen a súgólyuk kö­zelében foglaltak helyet. Persze, az ilyesmi zavarólag hat a közönségre épúgy, mint a szereplőkre. Szerencsére a színmű bővelkedik izgalmas jelenetekben és az első felvonás után a mondanivaló ledületes irama magával ragadta a szerplöket is és átjutva a kezdet nehézségein, egyes szereplők kitűnő játékában érvényre jutott az ala­kító művészet ábrázoló ereje. így kiváló volt a pincér szerepében Koc­ka Iván már az első perctől kezd­ve és ez érthető, mert csak pársza­vas szerepe volt és módjában állt tanulmányozni a pincér figuráját. Jó volt továbbá Druga a követségi titkár szerepében. Mintha már évek óta színpadon mozgott volna, egy tehetséges, ^íivatásos színész bizton­ságával domborította ki ennek a korrupt és romlott diplomatának alakját. Egyetlen moziiuláta nem volt fölösleges és flegmatikus hang­hordozása hitelessé tette mindazt az erkölcstelenséget, amely az ilyen rothadt imperialista cinkos maga­tartásából árad. A tanácsos nehéz szerepét Bakos Károly alakította és nem fér kétség hozzá, ha nagy sze­repét jóP megtanulta volna, kitűnő fellépése és kitűnő beszélőképessé­ge révén sokkal jobban érvényesült volna. Ugyanez érvényes Láng Mag­dára, a fiatal özvegy alakítójára. Ha alaposabban készült volna a sze­repére, hatásos megjelenésévei sok­kal meggyőzőbben tudta volna meg­játszani az özvegyet, aki síkra száll az igazságért, a tartós béke védel­méért. Már pedig ez annál fonto­sabb lett volna, mert a szerzők erre az alakra építették fel darabjukat. Ezzel a szereppel akarták bebi­zonyítani,. hogy a kapitalista orszá­gokban is a dolgozó nép szive mé­lyén a békét óhajtja. Láng Magdá­ban komoly. igyekezet élt, sajnos, mégsem tudta megeleveníteni az el­szánt, fiatal özvegy harcos maga­tartását. Partnere, Somogyi László a tudósító szerepét tévesen .fogta fel. Egy romlott stricit játszott. Nos, igaz, a tudósító valóban rom­lott is volt, strici is volt, viszont köztudomású az is, hogy ilyen kül­földi követségen ezek a stricik nagyvonalúak. Hát ez a nagyvona­lúság, a gonoszságnak a nagyvona­lúsága hiányzott játékstílusából. A színmű többi szereplői közül ki kell emelnünk két szereplő kiegyen­súlyozott játékát, Peti Sándort és Somogyi Jolánt Kasztanov őrnagy, illetve Kuzius Erna megszemélyesí­tőit. Mig Peti Kasztanov, a szovjet ember bátor, félelmet nem ismerő higgadtságát, nyugodtságát és fe­gyelmezettségét játékával meggyőző módon érzékeltette, addig Somogyi mindenre elszánt, hatalomratörő fa­sisata kalandornöt alakításával jól tudta életre kelteni, aki a háború­ban. a tömeggyilkolásban látta ha­zája hatalmát és jövőjét biztosítva. Az előadásnak a felsorolt elégte­lenségek ellenére határozott sikere volt. Mi mégis fontosnak tartottuk a hibákra rámutatni, mert olyan te­hetséges együttesből, mint a főisko­lások színieárdája, jobbat, többet és szebbet várunk. Reméljük, hogy fi­gyelmeztetésünket megértették és legközelebb alaposabb felkészültség­gel mutatkoznak be a bratislavai magyar dolgozóknak. Hálás közönség ez s feltétlenül megérdemli, hogy a szocialista kultúrát minél művé­szibb formában, minél hatásosabb módon terjesszük. Ez nehéz feladat, de annál érdemesebb megbirkózni ve­le. Sz. B. KORA Százhuszonöt esztendővel ezelőtt született egy orosz nemesi földesúr gyermekeként a világirodalom egyik legnagyobb szatirikus írója, Mihail Jevgrálofovics Szaltikov. Annak a szá­zadnak volt a fia, amely a példát­lanul tiszta emberi lelkiisiv?ret sugal­latára orosz ípldön kialakította a vi­lágirodalom egyik legnagyobb korsza­kát, a Puskinok, Goncsárovok, 'I'ur­genyevek, a Bjelinszkijek, a Cserni­sevszkijek, a Dobroljubovok korát. 1875-ben kezdett működni az orosz forradalmi proletariátus első nagy összefogása, a Délorosz MunJcásszö­vetség; a század első hetvenöt esz­tendejében az írók tartották ébren a szabadság gondolatát, a zsarnokság eltiprásának, a szabadulásnak a gon­dolatát. Majd mind száműzést, bör­tönt, akasztófát szenvedett; volt, aki nyilvánosan megkorbácsoltatást (Cser­nisevszkij). A zászlót, amelyre a sza­badság volt ráírva, a 19. század het­venöt esztendeje után az írók a mun­kásosztálynak adták át, amely a cári társadalom irodalmi leleplezése, a zsarnokság művészi erejű megrajzo­lása, az önkényuralom földesurainak, bürokratáinak, fílisztereinek, csinov­nyikjainak, kispolgárainak és tántorgó­inak ábrázolása, az egész társadalmi fekély feltárása és világgá kiáltása után megkezdték e társadalom lerom­bolását. A forradalom előkészítésében nem kis része volt Sztaltikov-Scsedrin­nek is. ÉLETE Első tanítója jobbágy volt. Első em,-ke az elnyomás. Egyik első gon­dolata, amelyet mint gyermek irodal­mi köntösbe öltöztetett, ez volt: „Miért ülnek egyesek kocsiban, mig mások gyalog baktatnak?" Puskint Arina ne­vezetű jobbágy-dajkája ébresztette az elnyomott nép elrettentő Sorsára, Tur­genyev vadászat közben döbbent rá apja birtokán sínylődő parasztok el­nyomatására, Szaltikov első tanítója ugyancsak az orosz muzsik volt; a szótlanul dolgozó, görnyedő, urainak adózó, embertelenül kizsákmányolt „fekete pontocskák", amit főművében, a Galavljov-családban nevezte őket. Ezzel az elménnyel eszméletében kez­dett írni. írói fellépését rövid idő múl­va száműzetés követte; száműzetése helyén megismerte az orosz vidéki város egész erőszak-szervezetének gé­pezetét, a cári önkényt végrehajtó üres hivatalnokokat a tolvaj csinov­nyíkokat, a tántorgó, szikkadt nyárs­polgárokat, az elrettentő bürokratá­kat, a szemforgató városi polgárokat. 1856-ban, I. Miklós cár halála után megengedték, hogy visszaérjen Szent­pétervárra. A kormány le akarta sze­F. RACZ KALMAN: űzeti testi báeii oi&ígá&k szál haja a fejebúbján mindig az ég felé állt és mindig hamiskásan, báto­rítóan mosolvgott az emberekre. — Segítenék valamiben. Simon elv­társ — mondta Szentesi bácsi kissé megszeppenten, tisztelettudóan. A pár, titkár végigsimította rakon­cátlan hajszá.ait. Elgondolkodott. Var­ion mive. is csillapíthatná az <r:g ügybuzgalmát. Végre megszólalt: — Hát gyéré be. Szentesi elvtvs. Itt van egv csomó papírszelet mondta k svártatva. már odabent a szobában. — Diktáld nekem ezeket a címváltozásokat. Van 'elég a má-jusi költözködés óta, hogv annvi romház újjáépült. Szente«i bácsi . azonban csak der­medten ült — nem nvútt a napírszele­tekhez. Aztán reszkető kézzé! még a pipáját is kivette a szá iából (ami rit­kán fordult elő) és feje alig észreve­hetően megcsuklott. A párttitkár kí­váncsi arcot vágott — Miért nem diktálod az új címe­ket? — kérdezte. Az öreg egyre hallgatott. — No, mi a bai? — firtatta a másik most már értetlenül. — Simon elvtárs... az a baj... — akadozott Szentesi bácsi 'Tomorú han­gon —, hogy én ezt a nártrmmkát nem tudom elvégezni... mert én netn tu­dok ... se írni.. ^ se olvasni... A párttitkár az első pillanatban nem akart hitelt adni az öreg vallomá­sának. — De hiszen mindenhova magad írod a nevedet... Szentesi bácsi felemelte bütykös mutatóújját. — Csak éppen a nevemet tudom aláírni — jelentette ki ezúttal már tár­gyilagos helyesbítéssel. Meg aztán, ha úgy vesszük, ismerek néhánv kisbetűt és nagybetűt is. De bizonv még azt az egy elemit sem jártam ki egészen, mert annakidején a tél vége felé le­szakadt a csizma a lábamról. Aztán hatan voltunk testvérek: apám sze­gény béres volt tanván. LajosraizSe környékén. Tudod te ezt. Simon elv­társ .. — Tudom, mindent tudok — mond­ta halkan a párttitkár, aztán hozzá­fűzte: — De ezt a dolgot sem lett volna szabad eltitkclnod előttünk. Már régen, segítettünk volna a baiodon. No de nem számit: jobb későn, mint soha ... így történt aztán, hogv Szentesi bácsi másnaponként este kilenc óra után Simonnal, a párttitkárral maradt „bizalmas pártmunkára" a kis irodá­ban Az ügy nagy tapintatot és áldo­zatkészséget kívánt: a párttitkár ké­sőbb, az érdekelt hozzájárulásával másokat is bevont a ..bizalmas párt­munká"-ba. Kivált a körzeti pedagó­gusok vállalkoztak . arra.' hogv Szente­si bácsival rendszeresen foglalkozza­nak. Hajdan a királvok csemetéinek sem volt annvi jeles házitanítója, mint az öreg favágónak. Még gimnáziumi igazgató, sőt egyetemi magántanár is volt közöttük. Valamennvi vetélkedett tan'tványa jó ..előmeneteléért". Rá is szolgált a vetélkedésre, meri egyetlen alkíilmat sem mulasztottéi, hogy.egyre közelebbről megsmerkedhessék az alap­fokú nyelvismeret szép. de szigo­rú síabályairal. Amellett állandó párt­munkáját sem hanyagolta el. Sőt, so­ha nem volt minden annvira a helyén a párthelységben, mint ezekben a gyorsan pergő nyári hónapokbaa. Mert telt-múlt tm idő — már kö­zeledett az ősz —. M első oktatási évad. A pártszervezet vezetősége tag­gyűlést hívott össze: Simon, a párt­titkár ismertette az úi feladatokat. A hozzászólások >után újra felállt és vé­gezetül így szólt: — Javaslom, hogv az oktatási évad alkalmával küldjünk köszönő táviratot Pártunk Központi Vezetőségének. A pártszervezet elnöke pedig így folytatta: — Aki Simon elvtárs javaslata mel­lett van. emelje fel a kariát Köszö­nöm. Tehát a tagság egyhangúan megszavazta a javaslatot. Most pedig felkérem Szentesi elvtársat, hogy ol­vassa fel a távirat szövegét. A teremben elült a zsibongás: min­den tekintet az öreg favágót figyelte, amint az első sorból átvette a távirat szövegét az elnöktől. Ugye már ko­rántsem volt titok: a nvár vége felé ő maga beszélt róla a körzetben. Most mindenki feszülten leste vaijon ho­gyan vizsgázik 3 „bizalmas pártmun­kásból? Szentesi bácsit is váratlanul érhette a felszólítás, mert eleinte za­varan pislogott, hol jobbra, hol balra, igazgata a szemüvegét, aztán mégis megemberelte magát és kissé tvol­tan, de magabiztos, bensőséges l\n­gon ezt olvasta a papírlapról: — Köszönjük, hogv a Párt alkalma*, ad nekünk a tanulásra. Erre valameny­nyiünknek igen nagv szüksége van. Megfogadjuk, hogv szorgalmasan és kitartóan élni fogunk a lehetőséggel. Azt is megfogadjuk... Erre már nem lehetett ölhetett kéz­zel ülni: felzúgott a tapsvihar, amely ezúttal nemcsak a Párt legelső embe­reinek szólt, hanem Szentesi bácsinak is. aki hűségéből; és későn n vert tudo­mányából egyformán sikerrel vizsgá­zott Csak megilletődötten állt az ün­neplés közepett és kereste, kutatta a szivébe zárt arcokat, amelvek hóna­pokon át oly türelmesen és szeretet­teljesen hajoltak feléje a titkári szo­bában. De nagy zavarának és rövid­látó szemének csak egyetlen támpont­ja volt: Simon, a párttitkár, aki félfei­jel kimagaslott az elnöki asztalnál. Most is mosolygott, ahogvan szokott. Hamiskásan, bátorítóan, relni ellenzéki magatartását és magas közhivatalt ajánlott fel neki. Szaltikov elfogadta a magas állást; azt hitte, hogy munkakörében segíteni fog tud­ni azokon, akikkel élete összeforrt, az elnyomott orosz népen. Csalódott s mikor rádöbbent kísérlete kilátás­taianságára, otthagyta magas hivata­lát s az irodalomban folytatta tovább hárcát. 1889-ben, a bátor, szabadság­szerető hazafiak szeretetétől övezve, az elnyomott orosz parasztság egyik hív harcosaként, a cári önkény egyik legnagyobb leleplezőjeként halt meg, hatvanháromesztendös korában. MÜVE Irodalmi^ munkásságában példátla­nul sokoldalú vrit. Irt regényt, újság­cikket, elbeszélést, vezércikket, mesét, színdarabot, karcolatokat. De egyet­len olyan írása sincs, amelyet a zsar­nokság megvetésének, az elnyomott nép végtelen szeretetének gondolata ne hatna át. „Ahogy végigtekintek multamon, írta egyik levelében, szí­vemre tett kézzel mondhatom, hogy lelkiismeretemet egyetlen restelni való dolog .' m terheli." A cenzorral szakadatlan küzdelmet folytatott. Hol nyíltan irt és bátran kimondta megsemmisítő véleményét a cári rendszerről; hol rejtett formá­ban 'közölte mondanivalóit, áilatmesék­be szőve, ha a szükség így kívánta. Főműve, a Galavljov-család, a vi­lágirodalom egyik legkeserűbb, leg­megrázóbb regénye. Egy orosz neme­si birtokos-család életét rajzolta meg benne, egy széthulló családét; egy osz­tály bukásának alig állítottak a világ­irodalomban ilyen megdöbbentő emlé­ket. Regénye hősei jelképpé váltak, a Galavljov-család feje, Juduska például azóta a szemforgató árulás, a kegyes szavak mögé bújt gonosztevő, a ha­zugsággal védekező zsarnok, a kép­mutatás világirodalmi jelképévé lett. Lenin, mikor egy alkalommal az áruló Koutskyt bélyegezte meg, Juduska ne­vét használta Kautszky jellemzéseként. Marx Károiy többek közt azért tanult meg oroszul, hogy eredetiben olvashassa Szaltikovot, Lenin és Sztálin többszáz­szor idéztek beszédeikben Szaltikov műveiből, s Krupszkája asszony Lenin életének utolsó heteiben gyakran ol­vasott fel a nagy író egy-egy munká­jából. A szovjet emberek Szaltikov.­ban egyik legnagyobb klasszikusukat tisztelik, a forradalom előkészítésének egyik legbátrabb íróját. Sz. A. Makasin szovjet esztéta két esztendővel ezelőtt Sztálin-díjat kapott Szaltikov-Scsed­rinről írt tanulmányáért. „Egy város történeté"-ben a cári rendszer kegyetlen etoyoraatiását leplezte le; „a mű a korlátolt és er­kőlcstelen cári bürokrácia örökbecsű szatírája". „Meséi"-ben a cári élet fonáksáait pellengérezte ki. Állatme­séiben az orosz élét egy-egy „nagy­ságát" rajzolta meg s állatképekben, a cári elnyomás egy-egy magasra n­gú hivatalnokának arcát festette meg. IROI EREJE Legnagyobb írói ereje megragadó "emberábrázolása s írásművészete. A legnagyobb művészek sajátjaként csodíá latos egyszerűséggel rajzolta meg az emberi jellemet s gazdag nyelve meg tudta szólaltatni az em­beri érzések legszélesebb változatait; a meleg emberi szeretet, a másokért való munkát, a tiszta jóságot, a kép­mutatóst, a gyávaságot, a hazugsá­got, a zsarnokságot, az álnokságot, a félelmet, a töprengést, a kapzsisá­got s a halálfélelmet. írói magatartásában —• ez volt egyik legngyobb ereje — tovább le­pett Puskinnál, Turgenyevnél, Gon­csárovnál. Goncs&rov megrajzolta Obkmov, a dologtalan földesúr leg­nagyobb alakját, de ki rí >dná, hogy sorai közt olykor bánaifs melegség bujkáC, amely alakja felé árad. Tur­genyev együttérzett a bukásához kö­zeledő földesúri osztiálival, akár a mi Mikszánhunk, aki kegyetlen éleslá­tással leplezte le a dzsentrit, de hang­jába belevegyült a szomorúság is e bukás megrajzolásakor. Szaltikov nem érzett együtt a föl­desurakkal, akiket á'bróz»it. Szalti­kov nem hitt abban, hogy a földes­úri rendszert meg lehet „javítani", a efárt engedményekre lehet birnd, a népet a polgári aTkotm-ány „áldásai­ve." fel lehet emelni. Szaltikov nem reförmer volt. Szaltikov forradalmár író volt. Tehát kemény. ítélete nyers és világos: a földesúri rendszer rossz, tehát meg kell buknia, ö már neru érzett együtt Judusfcával, egyik re­gényének főalakjával. A szatina pél­dátlanul gazdag eszközeivel megraj­zolta e társadalmat, leleplezte hit­vány sá gát és megsemmisítő ítéletet mondott felette. Ezért nem olvashattuk mi — Tur­genyevtől, Tolszojtól. Puskintól el­térően — a régi kapitalista rendszer alatt Szaltifeowt (r.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom