Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-28 / 50. szám, szerda

1031 február 28 ni SU 8 A dolgozóknak, főleg a nehézipariaknak 1951-től 1953-ig 133.000 lakásegységet építünk. A fokozottabb hazai mezőgazdasági termelés és a Szovjetúnióból és a népi demokratikus államokból egyre növekvő behozatali lehetőségek megteremtik az élelmiszeripari termelés növekedése számára az előfeltételeket A termelés 1953-ban az eredeti ötéves tervvel szemben 16 százalékkal növekszik. Az értéke® élelmiszercikkek leszállítását úgy rendezik, hogy munkát takarítson meg a háztartásokban és a körös étkezdékben egyaránt A cukorgyártás az eredeti Ötéves tervet 1953-ban 23 százalékkal lépi túl. A sörtermelés 1953-ban az eredeti tervezéssel szemben 11 százalékkal lesz magasabb. A tejfeldolgozó ipar 1953-ban 7 százalékkal több tejet és vajat ad a fogyasztásra, mint az eredeti terv. Jelentősen megnövekszik a hús és a különféle húsgyártmányok termelése is, amely 1953-ban az 1950-es évvel szemben 50 százalékkal magasabb lesz. Az élelmiszercikkek egyre növekvő szükséglete megköveteli a fogyasztási és hűtőtérfogatok jelentős kiszélesítését. Rohamosan növekszik az ipari cikkek szükséglete. A textilfogyasztás 1953-ig az 1950-es évvel szemben 30 százalékkal növekszik és magasabb lesz, mint az eredeti terv meghatározta. A lábbeli fogyasztás is emelkedik és a standardizált bútor gyártása a következőképpen növekszik: konyhaberendezések és hálószobák csaknem a háromszorosukra és a lakószobák a kétszeresükre. Javul a dolgozók egészségügyi és szociális gondozása is. A kórházi ágyak számát az ipari központokban úgy gyarapítjuk, hogy ezer lakosra tíz kórházi ágy esik. A nők termelésbe való beosztásának támogatására és az anyai gondozás nélküli gyermekek gondos ellátásának fokozására lényegesen kiterjesztjük a bölcsődékben és óvodákban a helyek létszámát, főleg a gyermekotthonokban. Az 1950-es évvel összehasonlítva a dolgozó anyák gyermekei számára berendezett intézényekben 1953-ban a helyek száma 294.000rel lesz több és 1953-ban összesen 642.000 hely lesz. Lényegesen kiterjesztjük a dolgozók üdültetését. Az üdültetésre kiküldött dolgozók száma 1953-ban eléri a 405.000-t. Az életszínvonal emelkedése az üzemi konyhák teljesítőképességének növekedésében is megnyilvánul az ipari üzemekben. Az itt étkezők létszáma 1953ban eléri az 1,300.000 főt. 1953-ban a könyvek példányszáma 40 százalékkal növekszik, a folyóiratoké 30 százalékkal az 1950. évvel szemben. III. Néhány feladat és a felemelt terv teljesítésének előfeltételei Elvtársak, engedjétek meg, hogy most rátérjek néhány részletkérdésre, amelyek a sikeres tervteljesítés szempontjából igen fontosak. Az ötéves terv fokozott feladatai megvalósításának és túllépésének előfeltétele mindenekelőtt az, hogy kiküszöböljünk mindenféle ferdeséget és hasonló hiányosságot, amelyek a tervteljesítésben ezideig megnyilvánulnak. Ez főleg a terv nem kielégítő teljesítése a nehéz gépiparban, a terv teljesítésénél felmerült nehézségek a bányákban, a kohászati termelés nem kielégítő terjedelme és a villanyenergiával való ellátásban mutatkozó hiányok. Hogy ezeket a hiányokat sikeresen leküzdjük és kiküszöböljük, hogy biztosítsuk a fokozott terv nagy feladatait, figyelmet kell szentelnünk néhány olyan kérdésnek, mint a munka termelékenysége, a nyersanyagalap kiterjesztése és a nyersanyagokkal való gazdálkodás, a technikai fejlődés kérdéseinek, valamint a termelési berendezés jobb kihasználásának, a gépipari üzemek specializálásának, az építkezésben a jobb módszerek használatának, a káderek, a tervezés kérdéseinek és más kérdéseknek. Ahhoz, amit már mondottam, a terv fokozott feladatairól még néhány összefoglaló adat: Már ismeretes az, hogy a nehézipar növekedése ebben az esztendőben 18.2 százalékot tesz ki a tavalyi 15.6 százalékkal szemben és hogy az 1951-es év kezdetétől 1953-ig bezárólag 22—23 százalékos évi növekedést érünk el. Az ipari termelés összértéke az 1950. év 353 milliárd koronájáról 1953-ban 526 milliárd Kčs-re emelkedik, azaz 49 százalékkal, nehézipar termelésének összértéke ezalatt a három év alatt 71 százalékkal, azaz évente átlag 23 százalékkal növekszik. A mezőgazdasági termelés 1950-től 1953-ig 93 milliárdról 124 milliárdra nő, azaz 34 százalékkal. Mig 1950-ben 92 milliárd értékű befektetést hajtottunk végre, 1953-ban 150 milliárd lesz a befektetés. A nemzeti jövedelem 1950-től 1953-ig 351 milliárdról 508 milliárdra emelkedik, azaz 39 százalékkal. Elvtársak, ezek bizonyára nagy számok, nagy költségek és nagy feladatok. Teljesíthetők-e? Igen. A kérdés csak abban áll, hogyan kell azt elrendeznünk, hogy azután — hogy úgy fejezzem ki magamat kevés pénzért jól mulassunk. És itt mindenekelőtt a fő hangsúly a munka termelékenységén van, ez annyit jelent, hogy mennyi termék esik a társadalmi átlagban egy munkaerőre egy bizonyos idő alatt. Mi tehát az ötéves tervben a munka termelékenységének olyan jelentős emelését tervezzük, amelyről a kapitalisták nemis álmodtak, azaz jobban mondva csak álmodtak. Igy a mi fokozott ötéves tervünk feltételezi azt, hogy a nehéziparban 1953-ban az 1948as esztendővel szemben a munka termelékenysége 64 százalékkal növekszik, a könnyűiparban 59 százalékkal, az építőiparban 60 százalékkal. De ez alatt az idő alatt egyidejűleg nagy változások állnak be, egész gazdálkodásunkban: új üzemek, kombinátok nőnek ki a földből, új bányákat nyitunk meg, új termelést és új termékeket, új termelési eljárásokat vezetünk be, gépesítjük és automatizáljuk termelésünket, az új munkaerők száz meg százezrei lépnek be, növekszik a munkások szakképzettsége, iparunkat újjászervezzük, átépítjük és specializáljuk, növekszik mezőgazdaságunk gépesítése, stb. És mindez a munka termelékenysége növelésének javára válik. Ha azonban nem törődnénk vele és nem érnénk el a termelékenység tervezett növekedését, akkor tudatában kell lennünk, hogy ellentétbe kerülnénk a tervfeladatok teljesítésével. Azonban a munka termelékenységének tervezett növekedését azért kell elérnünk, hogy emelkedhessék a tömegek életszínvonala, hogy a munkások többet kereshessenek és hogy a reálbérek is növekedjenek. Azonban, elvtársak, mégis, bármily áron is óvakodnunk kell és pedig attól a jelenségtől, amely kedvezőtlen az iram meggyorsítására és amelynek tanúi voltunk 1950-ben, amikor ugyanis az iparban a munka termelékenységének indexe 7 százalékkal emelkedett, míg az átlagbérek és fizetések 17.5 százalékkal. Elvtársak, az ilyen fejlődés saját kárunkra van: a béreknek nem szabad ugyanolyan gyorsan, sőt még gyorsabban növekedniök, mint a munka termelékenységének, hanem ellenkezőleg lassabban kell növekedniök. Valaki azonban a következő ellenvetést teheti: és vájjon akkor a munkás nem kap-e sok munkáért kevés pénzt? Nem. Éppen ellenkezőleg. Arra törekszünk, hogy a munka termelékenysége gyorsabban növekedjék, mint a bérek, hogy az önköltségek csökkenjenek és aztán csökkenthessük a fogyasztói árakat, ami a reálbérek növekedését jelenti és a korona árfolyamának megszilárdulását. És éppen ez az a helyes bér- és árpolitika, amelyre nálunk Gottwald elvtárs közvetlen ösztönzése alapján törekszünk. Ha az 1950-es év második felében lassítottuk az árak csökkentésének és a piac felszabadításának ütemét, ennek egyik oka volt a munka termelékenysége, emelkedése és a bérek és fizetések emelkedése közti kedvezőtlen arány. E kedvezőtlen aránynak a bérek és a munka termelékenysége fejlődésében több oka van. Ez egyrészt a különböző helytelen bérpraxis, mint pl. a bérosztályokba való besorozásnál, a túlórák nagy megnövekedése és hasonlók. Mindezeknek egy közös vonásuk van, t. i. magasabb bérek és illetmények kifizetése, mint amelyek megfelelnek a teljesítménynek. Ugyancsak a felelős szervek, főleg az igazgatók, már akár főigazgatók, vagy üzemigazgatók, nem kielégítő gondoskodása a helyes bérpolitikáról, igen sok hibát okozott. Meg kell látnunk azonban azt, hogy mindezeket a hiányokat tervezésünk mai foka támogatja és erősíti. Olyan jelenséggel, mint a bérek és a munka termelékenysége fejlődésében való aránytalansággal, következetesen csak béralapok bevezetésével lehet szembeszállni. Ezért a Párt elnöksége, azt is elhatározta, hogy 1952 január elsejétől kezdve nálunk bevezessék a bérlapokat. Hogy azután a bérek és a fizetések ne fejlődjenek egyelőre sem elemi erővel és ne növekedjenek gyorsabban, mint a munka termelékenysége, e célból, ez év április elsejétől, mint átmeneti és előkészítő rendelkezéseket, úgynevezett kötelező bérösszegeket vezetnek be. Ez igen szükséges rendelkezés, mert nem lehetne megvalósítani a kívánt mértékben az árak csökkentésének politikáját és az összes jövedelmek reális vásárló erejének fokozását és lefékezné ez az építés ütemét is. Tehát annak, hogy a munka termelékenységének üteme nagyobb legyen, mint a bérek és fizetések növekedésének üteme, egyik forrása a termelési költségek csökkentése. A másik forrás a nyersanyag, a segédanyagok és fűtőanyagok megtakarítása. És ahogyan a béralapok biztosítékai annak, hogy a bérek növekedésének üteme nena siklik ki a munkatermeléenység növekedésével való kívánt arányból, úgy ezeknél a dolgoknál a technikai, gazdasági mutató számok azok az eszközök, amelyek az igazi szocialista gazdálkodásnak, e tárgyi költségek ellenőrzésének és csökkentésének eszközei. Az önköltségek csökkentése azonban nemcsak az egész társadalomnak, a szocialista építésnek, minden munkásnak, parasztnak és értelmiséginek hoz hasznot, hanem ezenkívül közvetlenül azoknak is, akik üzemükben e körül érdemeket szereztek. Az elnökség ugyanis határozatot hozott, hogy késlekedés nélkül teljesíteni kell a nemzeti vállalatok alapszabályaiban adott Ígéretet, és egyidejűleg a kötelező bérösszegek bevezetésével ez év április elsejétől ugyancsak életbe léptetik a dolgozók üzemi alapjait. Ezekbe az alapokba folyik be a tervezett nyereség egyrésze és a terven felüli nyereség nagyobbik része, amivel aztán az üzemvezetőséggel együtt a munkások, a mesterek, a technikusok és hivatalnokok rendelkeznek az egyes üzemekben. Minél'inkább csökkennek az önköltségek, annál magasabbak lesznek a dolgozók üzemi alapjai, annál nagyobbak lesznek azok az anyagi eszközök, amelyekből utólag közvetlenül az üzemekben emelhetjük a dolgozók életszínvonalát. Az önköltségek csökkentésének kérdése, a döntő kérdések egyike, ameylketől függ az, vájjon teljesíthetjük-e majd ötéves tervünk fokozottabb feladatait Szocialista iparunk fejlődésének útjára is érvényesek Sztálin elvtárs szavai: „Az az alapvonal, amelyen iparunknak hadadnia kell, az az alapvonal, amely megszabja további lépteit — az ipari termelés önköltségei rendszeres csökkentésének a vonala, az ipari termékek eladási ára rendszeres csökkentésének a vonala. Ez az a főút, amelyen iparunknak haladnia kell." A technikai fejlődés A csehszlovákiai ipar technikai színvonala az ötéves terv folyamán nagy fejlődést vár főleg az új termékfajták bevezetésével, amelyeket eddig Csehszlovákiában nem gyártottak és melyek gyártásához a Szovjetúnió bőséges technikai segítségével látunk hozzá a darabtermelésről a szériákban való termelésre való áttéréssel is, főleg a nehéz gépiparban. Megbirkózni a nagy feladatokkal, főleg a nehéz gépiparban, ez megköveteli a termékek következetes tipizálásának megvalósítását, pl. a kazánoknál, turbináknál és más hasonlóknál. A technikai színvonal továbbá a nehéz munkák gépesítésével emelkedik, főleg e munkák gépesítésével a bányászatban és az építészetben, valamint a közlekedésben a berakodás és kirakodás gépesítésével. A technikai színvonal emelkedéséhez hozzájárulnak a termelési eljárások automatizálására és néhány termék chemizálására irányuló első megtett lépések. A termelő erőknek a legfejlettebb technika alapján történő gyors fejlődésére és ezzel a szocializmus felépítésének ütemére nálunk és minden népi demokratikus országban rendkívüli a jelentősége a Szovjetúnióval és a népi demokrácia országaival való tudományos-technikai együttműködésnek. A Szovjetúnió nemcsak a leghaladóbb társadalmi és államrenddel bíró ország, hanem az az ország, amelynek termelési technikája is a legerőrehaladottabb. Magasés középfokú technikai értelmiségünk egyrésze azonban egyrészt tudatlanságból, másrészt a szovjet szocialista tudomány és technika előnyeinek lebecsülése miatt lekicsinyli azt, hogy a technika terén mily nagy jelentősége van a Szovjetúniónak'és a nyugati, főleg az amerikai technika előtt hajlong. Kevéssé kiséri figyelemmel a szovjet technika vívmányait, a szovjet technikai és gazdasági szakirodalmat. Néhány ember nemzeti elfogultságában nálunk azt hiszi, hogy azért, mert Csehszlovákiának fejlett az ipara és régibb ipari hagyományokkal rendelkezik, nem kell és nem is tanulhat semmit a Szovjetúniótól, a népi demokrácia országaitól. Ez mélységes és mérhetetlenül káros tévedés. Iparunk a kapitalizmus idején nőtt fel, összetétele és néhány szervezeti formája még ma is magán hordja ezt a anyajegyet. Ezzel szemben a szovjet ipar már a szocialista gazdaságitársadalmi viszonyok feltételei közt nőtt fel és teljes mértékben ezeket szolgálja. Ebben rejlik az alapvető különbség és a népi demokrácia azon országai, amelyek kevés iparral rendelkeztek, szocialista iparosításukban nem annyira terheltek a kapitalista múlttól az ipar fejlődése terén, mint a Csehszlovák Köztársaság és új iparukat mind tartalom és összetétel, mind pedig szervezeti formák szempontjából szocialista új iparrá építik. Ezzel szemben nekünk igen sok mindent kell átalakítanunk, ami bizonyos mértékben nehéz. De épp ezért lehetséges és kell is, szocialista átépítésünkben igen sokat tanulnunk mind aSzovjetúniótól, mind a népi demokrácia országaitól. Kezdeményezően és habozás nélkül kell ezekkel az országokkal kicserélnünk a termelési és szervezeti tapasztalatokat. Ott, ahol gazdag és jó termelési tapasztalatokkal rendelkezünk, nekünk kell a szocializmus tábora többi országának a szükséges technikai segítséget nyújtanunk. Azonban helytelen politikai állásfoglalás gazdasági és tudományos-technikai együttműködéssel szemben és az, hogy az ezzel kapcsolatos feladatokat a gazdasági és technikai dolgozók egy részé nem értette meg, okozta azt, hogy üzemeink néha a tudományos-technikai együttműködés kezdeményezésénél így jártak el, mint kapitalista üzemek, amelyek attól félnek, hogy valamilyen versenytársat teremtenek maguknak, stb. Egész határozottsággal ki kell küszöbölni a kapitalizmusnak mindezen elavult maradványait techni•kai és gazdasági kádereink egyrészének tudatából. Technikai kádereinkneK figyelemmel kell kisérniök a fejlődést a Szovjetúnióban és a népi demokrácia országaiban, tanulmányozr.iok kell a szovjet tudomány és technikai vívmányait a gazdag szovjet szakirodalomból. Szükséges, hogy kádereink megértsék a gazdasági, tudományos-műszaki együttműködés jelentőségét ezekkel az országokkal a békeharc és a szo-