Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)
1951-02-23 / 46. szám, péntek
Indul a verseny... Az Ifjúsági Alkotó verseny ismertetése •a- * M IFJÚ LEVELEZŐINK » R J á K : A Rimapartról jelentjük Az 1951. évi Ifjúsági Alkotóversenyt (STM) abban a meggyőződésben hirdeti ki a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség központi bizottsága, hogy a kulturális alkotó munka terén folyó egészséges versengés a népi demokratikus államunk ifjúságát arra ösztönzi majd, hogv a nemzeti és népi kultúra fejlődésének részese, a szocializmus építésének öntudatos munkása lesz. A losonci konferencia a magyar kultúregyüttesek iránvt szabva, azt is megállapította, hogy az Idei Ifjúsági Alkotóversenyben a magyar kultúregyíittesekre több feladat hárul. Megállapította, hogy az idei fordulóban sok-sok magyar kultúregyüttes versenyre indulására számítunk. Ismerve tehát feladatainkat, most a kultúregyüttesek számára rövid ismertetést adunk az Ifjúsági Alkotóversenv szabályzatából. * 1. Az eevénl számokban (ének, szavalat, hangszereken való játszás) minden Csehszlovákiában élő fiatal résztvehet, akinek életkora 15 és 28 év közölt van. Az egyéni versenyzők három kategóriában indulnak. I. kategória 15—19 éves. II. kategória 19—26 éves ifjúság. III. kategória a művészeti iskolák diákjai és végzet!jei. 2. Irodalmi munkák, zenei és képzőművészeti alkotások terén külön versenyek lesznek szervezve 3 Az egvéni versenyzők elbírálása a következők tekintetbe vételével történik: a Drogramm megválasztása — a téma felfog gása — technikai fejlettség — összbenyomás. 4 Az egyéni versenyzők csak rgv, még pedig a kerületi fordulón kell résztvenniök. A győztesek legjobbjai fellépnek akkor is. amikor a kerületi bemutató lesz az egvüüesek számára. 5. A kerületi bizottság a legjobb egyéni versenyzőket ajánlani fogja az országos bemutatóversenyre. 6. Minden egvéni versenyző köteles a CsISz kultúrmunkásaival együttműködni és a versenyszabályzatot betartani * 1 Az együttesek versenyében nem lesznek kategóriák, csak aira kell ügyelni, hogv az együttes átlagos életkora ne legyen 26 évnél több. A művészeti vezető lehet 26 évnél idősebb is. 2. Versenyágak: ének, népi tánc. műtánc. szavalókar. komoly zene. szórakoztató zene. Színdarabok és tánczene terén külön versenvek lesznek más időpontban. más versenyszabályzat szerint. 3. Az együttesek versenvének exük egy fordulója van. fis pedig járási. E forduló után a győztes együttesek fellépnek majd a nyilvános járási bemutatón. Ezután, javasolva lesznek a kerületi bemutatóra és ha ott ls jól megállják majd a helyüket, résztvesznek mard az országos bemutatón m ée az egész köztársaság legjobb együtteseinek központi bemutatóján, mely ŐSÍszel Prágában zajlik majd le. • Az Ifjúság Alkotóvfersenyére szóló magyarnyelvű jelentkezőlapok már kaphatók Szövetségünk minden járási titkárságán. Felhívjuk az egyéni versenyzők és a kultúregyüttesek figyelmét, hogy ezeket a jelentkezőlapokon minél előbb, ha csak lehet, még e hó végéig jelentsék be résztvételiiket az Ifjúsági Alkotó veraenvre. Már tavalv la köztudomású volt, hogy a versenyen » magyarnyelvű egyéni versenyzők és együttesek » indulhatnak. Tavalv ipolysági járás kultűregyüttese szép etedményt ért »i i eljutott a kerületi bemulatóig. Ez azonban csak kezdeti eredmény volt. Az idén még nagyobb lendülettel kell mindannyiunknak bekapcsolódni az Alkotóversenvbe. Ez röviden azt jelenti, hogy minden kultúregyüttesünk feladata, hogv készüljön a versenyre és induljon a verseHyen. Az együttesek' művészeti regetőit figyelmeztetjük, hogy a jó műsorösszeállítás már félsiker. Ha nehézségeik vannak ezen a téren, bátran forduljanak t köponthoc (SÜV-CSM magyar osztálya. Bratislava. Jelenia 2) és megkapják a kellő útmutatást. Jó munkát. sok sikert »lvláriak! Indul a versenv... Háromezer g5r5g anya levele Sztálin elvtárshoz Háromezer görög anya, akiknek gyermekeit a monarchofasiszla bíróságok halálra ítéltek, levelet frtak Sztálin elvtárshoz. „Mi sokat szenvedett és meggyötört anyák azzal a nagy, számunkra legnagyobb kéréssel fordulunk önhöz és Önön keresztül valamennyi becsületes emberhez,- hogy mentsék meg legdrágább kincsünket: gyermekeinket. Forrón kérjük, hogy emelje fel szavát a görög családok ezreinek a halálból való megszabadítása érdekében, hogy megtalálhassuk nyugalmunkat; elhihessük, hogy a háború már végetért és hogy béke és nyugalom honol a földön" — fejeződik be a levél. Tomaéovón a Itelvicsoport esak a mult esztendőben alakult meg. Kezdeti nehézségeink voltak. akárcsak más csoportnak. Megfelelő helyiségünk még ugyan most sincs, de a CSEMADOK baráti támogatására támaszkodva széoen dolgozunk. Egyesült erővel, egymást segítve dolgozunk. Igy ők is, mi is gyorsabban és biztosabban haladunk a kitűzött cél felé. Csoportunk a multévi ió munkaeredménvekért jutalmul 10.000 koronát kaoott. Ebből a pénzből könyveket és társasjátékokat vettünk. Egy részét pedig a tüzelő beszerzésére fordítottuk. Igy alapoztuk meg ifjúságunk erőteljes, vidám. közösségi életét. Most pedig új feladatok előtt átlunk. Csoportunk kultúregyiittese készül az Ifjúsági Alkotóversenyre. De ezeu a versenyen nemcsak a kultúregyüttes fog indulni, lianem csooortunk minden tehetséges tagja. Egvik elvlársunkat most kultúrpolitikai iskolázásra fogjuk küldeni, mert tudjuk, hogv viszszatérve. nemcsak esoporiunk munkáját, hanem egész ifjúságunk munkáját sü-olgálni fogja az iskolázásom szerzett tudásával Mi már túl vagyunk a kezdeti nehézségekeri és a ' losonci konferencia szellemében ú i lendülettel igyekszünk megvalósítani ezt * jelszót: Még egv lépéssel előre! — fis mivel másokat is segíteni akarunk itt az Ifjúsági Szemle hasáb iáin hasábjain i« felhívjuk más csoportok figyelmét, hogv írjanak nekiirík és ml szívesen beszámolunk munkánkról. szívesen ismertet jük módszereinket, szívesen adunk útbaigazítást. PALL LASZLÔ. TomáSovo. A KRITIKA UTAN. December hónapban a komáromi gimnázium iskolai esoporlja az Ifjúsági Szemlében a vojaicei szerepléssel kapcsolatban erős kritikát kapott. Most a kritika után megkezdték a jó munkát, melyről a Párt járási kultúr vezetőie levelet írt hozzánk. Ebbő! a levélből részleteket köelíink. Tanulhat belőle minden iskolai csoportunk! * A komáromi gimnázium iskolai csoportja Matuska Mihály ifjúmunkás vezetésével 60 tagú kultúrbrigádot szervezett. Ez a kultúrbrigád haladós«ellemű énekes-, szavaló-, zene- és táncmű sorral sorra látogatja a komáromi járás harmadik típusú szövetkezeteit. A kultúrbrigád ló munkájának bizonyítéka falvainkban a zsúfolt kuitúrhelyiségek, a szereplők viliaros tapssal való jutalmazása és a számok megismétlésének követelése Okolicna községben Dudás János elvtárs az egész község tetszését tolmácsolta, amikor ezt mondta: Ilven szépet el sem tudtam képeelní. a város é.« falu egymáshoz való közeledése már ténnvé lett. Veľké Kosihv mintaszövetkeíetének vezetője Orv elvtárs így nyilatkozott: Valamikor ilyesmit a mi falunkban el sem lehetett képzekii! Nagyon köszönjük ifjú barátaink és igyekezni fogunk, hogy a reánk háruló kötelességek teljesítésével biatosílsuk júságunk «« a dolgozók weM> életét. A kultúrbrigád Pŕ vezetAsJR Matuska Mihály ifjúmunkás. « technikai irányítást pedig a Párt járási vezetőségének egyik ja Ferlanc elvtárs biiton.itja. BÍZIK JÁNOS. Komárom. MAR VAN KULTÚRHAZUN* ISI Szorongó érzés é* flrőm fogta el szívemet, amikor a függöny szétnyílt és a kékinees ilfjúság elénekelte a-z ifjúsága himnuszt. Búsakén zengve szállt az ének... Az aikak mosolyogtak. Mindenki boldog volt. öreg fiatal. Hogyne! Hisz a falunak még soha nem r olt kultúrháza. Ma "már van! Kultúrházunk van! A miénk. Igazán a miénk, hisz mindnyájan dolgoztunk rajta, ismerjük minden tégláját. Mi építettük fel. A brigádórák. ai. önkéntes mimkafelaj.ánlások nyomán felépült a mi kultúrházunk Most még Kegénves kissé. Nincs még padlózva és nincs kimeszelve. De ez már » munka kisebb ríze. Majd tovább dolgozunk én minden meg lesz! Leraktuk községünk kuMúrális alapjait. Felépítettük a kultúrházat, melvben már ifjúságunk kultirmunká ia a szocializmus építését hirdeti. Első színdarabbúnkat nemrégen játszottuk le. Már ÍZ a színdarab i« szakítás a múlttal. Már ez a színdarab is első lépés, a szocialista kultúra útján. A „Kecsketejet" játszotta kultúregyüttesünk. Azt a színdarabot, melvet Szlovákin legjobb kultúregvüttese a Falusi Színház is játszik szerte az országban. A biztató kezdet után ígérjük, hogv minden erőnkkel azon leszünk, hogy közös munkánk* kal építsflk 1 lazánkban a szocializmust és hogv ezzel megvédjük a világbékét. MÉSZÁROS IRMA. Oldza.