Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-20 / 43. szám, kedd

UJS

20 1951 február 356 OJ ÖSZI BÜZAFAJTA. A szovjet növénynemesítő szakemberek a mult mezőgazdasági évben komoly sikereket értek el a „Petrcvszkij 7* típusú őszi búzafajta kitenyésztésével és meghonosításával. A mult mezőgazdasági évben az új mezőgazdasági búzafajtát háromféle éghajlatú és talajú vidéken próbálták ki A penzai területen az új búzafajta hektáronként átlagban jóval magasabb termést hozott, mint az összes eddigi búzafajták. ősszel a „Petrovszkij — 7"-típusú búzafajtát a penzai területen már mintegy 4 és félezer hektáron vetettek el. A GORKIJI AUTÖGYAR újtípusú személykocsit gyárt. A gorkiji „Molotov"-autógyár megkezdte a „Zim'-típusú gépkocsik széria-gyártását. Az új gépkocsik különösen hosszú utak megtételére alkalmasak, a legkülönfélébb éghajlati viszonyok mellett is. \ gépkocsi 95 lóerős, 6 hengeres motorja van és óránként 125 kilométeres sebességet képes elérni. A gépkocsiban rádió és fűtőberendezés is van. EMELKEDIK A VILLANYENERGIATERMELÉS. A Szovjetúnióban a villanyáram termelése 86 százalékkal múlja felül a háborúelőtti színvonalat. Mint ismeretes, a Szovjetúnióban már 1940-ig is hatalmas fejlődést mutatott a villanyáramtermelés, hiszen a háborúelőtti utolsó békeévben 25-ször annyi áramot termeltek, mint 1913-ban. A villamosítás üteme azonban nem lankad, hanem még fokozódik. Rövid időn belül új, telepeket helyeznek üzembe. A villanyáram-termelés a kujbisevi, sztálingrádi és kahovkai erőművek megépítésével eddig soha nem lá-tott ütemben fejlődik, hiszen ezek az erőművek több áramot szolgáltatnak majd, mint Olaszország, Svédország és Svájc villamos erőművei együttvéve. ARÜBŐSÉG BJELORUSSZIA ÜZLETEIBEN A bjelorussz városok és falvak áruházaiban és üzleteiben egyre szaporodik az élelmiszerek mennyisége és választéka és felülmúlja a háborúelőtti mennyiséget. Igen győri, ütemben fejlődik a bjelorussz élelmiszeripar legfiatalabb ága, a konzervipar. Á háború után a köztársaságban 9 konzervgyárat építettek. Bjelorussziában jelenleg száznál több üzem foglalkozik különféle élelmiszerek előállításával. HARC A SZÁRAZSÁG ELLEN A kommunizmus nagy építkezései a Szovjetúnióban Lenin kezdeményezése alapján éppen 30 évvel ezelőtt született meg Oroszország villamosításának állami terve a GOELRO (Gosszudársztvenaja Kotnisszia po Elektrifíkáciji RossZiji Oroszország villamosítását vezető állami bizottság) kidolgozásában. Ez abban az időben volt, amikor köröskörül még tombolt a polgárháború és a gazdasági zűrzavar elérte tetőfokát. A GOELRO terven, amely akkor az újjáépítésnek és újjáalakításnak első egységes tervét jelképezte villamosítás alapján, akkor még az egész világ nevetett. Még Wells Herbert, az ismert amerikai író, sem hitt benne, amikor a szocialista állam hajnalán meglátogatta az éhező, a hidegháborúban álló Moszkvát és meghallgatta Lenin lelkes előadását az ország villamosításának tervéről. Welis hazájába visszatérve csodálattal, de kétkedéssel irt Lenin tervéről, habár honfitársai előtt híres volt nagy képzelőerejéről. Nem hihetett benne, mert a szocialista Oroszországot kapitalista hazájának mértékével mérte. Az egész kapitalista világ és a hazai ellenzék is Lenin tervét a villamosítással kapcsolatban — elektromos képzelődésnek nevezte. Lenin elvtárs előtt azonban teljesen világosan állt az, hogy az ipar fejlődéséhez elkerülhetetlenül szükség van erős energetikai alapok kiépítésére és a tervet Sztálin segítségével keresztül vitte. 1930-ban 10 évvel a terv jóváhagyása után a GOELRO tervet már magasan túlszárnyaltak az új villamosmüvek teljesítményei. Ott pedig, ahol 1920-ban csak a térképen fénylettek pontocskák, az új villanytelepek lángjai gyúltak ki. A Szovjetúnió a sztálini ötéves tervek elkövetkező évei alatt a felismerhetetlenségig megváltozott. A szabad nép hősies munkájából új széntelepek, szocialista kohászat, olajmezök, gépgyárak, traktor, és gépkocsigyárak, hajódokkok és repülőgépgyárak, vasutak, országutak, gátak, hajózható csatornák, öntözőcsatornák épültek fel. Egészen új városok nőttek ki a földből. A szovjet tudomány a szocializmus építőinek föltárta a föld mérhetetlen gazdagságát. Sztálin elvtárs 1946-ban nem egész egy évre a borzalmas pusztító háború után választások előtti beszédében az ország nemzetgazdasági fejlődésének távlat-tervét vázolta fel a legközelebbi 15 évre. Sztálin elvtárs mondja: „Feltétlenül meg kell szervezni a nemzetgazdaság űj és hatalmas továbbfejlődését, ami számunkra lehetővé tenné az ipar színvonalának emelését, így például azt, hogy a háború előtti színvonal háromszorosára emeljük. El kell érnünk, hogy iparunk évenként 50 millió tonna öntvényt, 60 millió tonna acélt, 500 millió tonna szenet és 60 millió tonna kőolajat termeljen. Csak ilyen feltételek mellett számolhatunk azzal, hogy hazánk bármilyen véletlen eshetőség ellen biztosítva lesz. Mindehhez talán három ötéves terv lesz szükséges, ha csak nem több. De ezt el lehet érni és el is kell érnünk." A mult évben ért véget a negyedik sztálini ötéves terv. Nemcsak az volt a feladata, hogy a német fasiszták által elpusztított közel 32.000 ipari üzemet újjáépítsen, és pótoljon és több mint 1.700 várost és a falvak sok ezreit újból felépítse, hanem az is, hogy az ipari termelést a háború előtti 1940-es termeléssel összehasonlítva 40 százalékkal emelje. Erről az ötéves tervről, a perspektív terv első fokáról ma már tudjuk azt, hogy nemcsak teljesítették, hanem túl is lépték. Ámde ez a negyedik sztálini ötéves terv magával hozott valami mást is. Az emberiség történelmében eddig soha sem látott határozott lépést tett a természet átalakítása felé a Szovjetúnió óriás területén. Sztálin kezdeményezésére a szovjet tudomány következetesen és egymás után megoldja a kommunizmus anyagi alapjai fejlesztésének legnagyobb problémáit a szovjetek országában. Nézzük csak a Szovjetúnió térképét. A Szovjetúnió a világ szocialista egyhatod része. Ez a szó Szovjetunió hatalmas 22 millió négyzetkilométer kiterjedésű területet jelent. Ez a szó felmérhetetlen természeti gazdagságot, millió és millió négyzetkilométereken elterülő, ezer meg ezer folyóval átszőtt mezőséget, erdőségeket, hegyeket, sztyeppéket és sivatagokat jelent. A világ leggazdagabb országa! Dél-Ukrajnának a földje melegben és napsugárban gazdag, azonban a termékeny vidék csapadékmennyisége erősen ingadozó. A csapadék a legszélsőségesebb egyenlőtlenséggel oszlik meg; a száraz években, amelyek igen gyakran ismétlődnek a csapadék mennyisége 200 milliméterre is lecsökken. A száraz években gyakori jelenség az, hogy éppen a vegetáció idején semmiféle csapadék sem mutatkozik. Az utolsó 63 év közül 22 volt száraz év. A Krim félsziget. Amig Krim déli részén a tengerpart igen termékeny, hegyek védik északról és elegendő csapadékban bővelkedik, addig a félsziget középső és északi részén sztyeppék terülnek el. A talaj nagyon termékeny — 60 cm-nyi fekete föld fedi. Hiányzik azonban a legfontosabb — a. víz. Gyakran előfordul, hogy májustól szeptemberig alig 20—30 milliméter a csapadék. A sztyeppéken egyedül az artézi kutak szolgáltatnak vizet, így csak körülöttük nőnek zöld oázisok. A Keresi félszigeten a helyzet még rosszabb, a vizet a száraz években vasúton ciszternákban szállítják ide. Ezeken a vidékeken a talajnemek királynője — a fekete föld — kevesebbet terem, mint másutt a sovány homokföld. A Kaukázus, a Volga mentén, a Kaspi-tó melletti síkságon, továbbá Turltméniában és a Turáni alföldön a viszonyok még sokkal rosszabbak. A Szovjetúnióban a földek két harmadrésze sztyeppés és erdős-sztyeppés övezetben terül el. A nagy orosz tudósok — Koszticsev, Dokucsajev és Viliamsz — már a cári uralom alatt felhívták a figyelmet a szárazságok, a sztyeppék és a sivatagok terjedésének okaira. Hiába harcoltak az erdők kíméletlen irtása ellen. Az erdőssztyeppés vidékek szárazság elleni védelmének egész rendszerét dolgozták ki. A cári kormány azonban nem volt megértő törekvéseik iránt még akkor sem, amikor a katasztrófálisan rossz termések éhtifuszt hoztak, ami több emberáldozatot követelt, mint egy véres háború. Koszticsev, Dokucsajev és Viliamsz azonban az erdős sztyeppék védő rendszerét nem hiába és nem fölöslegesen dolgozták ki. A talaj feljavítása, öntözése, lecsapolása és védelme az Októberi Forradalom után a fiatal szocialista állam elsőrendű feladatai között állott. Lenin már 1918 májusában aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében Turkméniában 50 millió rubel összeget biztosítottak az öntözési munkálatokra. Ez tette lehetővé a gyapottermelés első bázisának kiépítését. Sztálin elvtárs 1924-ben a következőket írta: „A szárazság ostorára úgylátszik azért van szükség, hogy a mezőgazdaság magasabb fokra emelkedhessen és hogy államunk biztosítsa magát a természet viszontagságaival szemben. Kolcsak megtanított bennünket gyalogságot szervezni, Denlkin lovasságot; a szárazság pedig megtanít minket a mezőgazdaság kiépítésére. Ilyenek a történelem útjai és ebben nincsen semmi természetellenesség". Az öntözőmüvek rendszerének egész sorozata épült ki: a teri-kumi, tolsztovi, kutulukszi, elesani, domeskini öntöző rendszerek és sok más. Az egész ország, főként a középázsiai köztársaságok, valamint Trankaukázia. a Volgamente és Ukrajna harcbaszálltak a szárazsággal. Az 1946-os év adatai szerint a Szovjetúnióban az öntözött földek összterülete 5,785.000 hektárt tesz ki. A múlt évben a terv szerint ez a szám 7,068.000 hektárra emelkedett. Az öntözésekkel egyídőben vezették be a Szovjetúnióban a füves vetésforgót, amelyhez hozzátartozik az erdőővezetek — a széltörök létesítése is. Ilymódon nemcsak a mezőgazdasági termények hektáronkénti hozama emelkedik, hanem korlátozódik az erózió hatása is a talajra és meghatározást nyer a nővénygazdaság és az állattenyésztés helyes viszonya is. A széltörök ültetése különféle célokat szolgál. Az ázsiai sivatagok és sztyeppék felöl jövő száraz szelek erejét 60—70 százalékra csökkentik. Igy ezek szárító hatása gyöngül, a levegő relatív nedvessége pedig 3—5%-kai emelkedik. A gabonanemüek terméshozama hektáronként 5—13 q-ra növekedett. 1931-től 1941-ig összesen 450.000 hektár területen létesítettek széltörőket, amelyek 10—12 millió hektárnyi területet védelmeznek. Vitha O. Ei m m m ä\ IĽWM Utl Jegyzetek K'eményen megcsikordult a horgony, majd csipkés habot verve elmerült a gibraltári tengeröbölbe. A víztükrén megbotló napsugarak, szikrázva vakítottak. Ezer halvánv színben csillogó megduzzadt test verdeste bárkánk falát. A szorosban 14 haió sorakozott. Nyolc közülük amerikai. Mindegyik Gibraltárban trorgonyoz le? — kérdeztem a fedélzetre kúszó révkalauztól, egy hosszú, csapzott angoltól. — 0, nem — felelte, az amerka'ak itt csak pihenőt tartanak, végcéljuk Malaga, Kartagó, Barcelona. — Mindig mennyi bai van itt az elhaladáskor? — Az utóbbi időben ieren — mormogta az anpol és nagyokat szippantott pipájából. Ezen nincs mit csodálkozni. hiszen Amerika egvre inkább növeli kereskedelmi összeköttetését Spanyolországgal. Színes legyezőként tárult elénk félkörben a Gibraltár partja Kis gépkocsik és autóbuszok kergették egymást rajta. Fürdőházak, villák emelkedtek mindenütt. Ez La Linea, a spanyol város Jobbra tőle a semleges zóna vonul, melv elválasztja Spanyolországot Gibraltártól. Gbraltár maga hármastaréiú mészkőszikla, amelynek lábánál szerénven húzódik meg a város és az erődítmény. A három sziklaorom megüti a 400 métert, maga a szikla pedig mintegy 4 kilométernyire behatol a szorosba, amelv összeköti az Atlanti-óceán* a Földközi-tengerrel. A város és Gibraltár vára uralja, nemcsak a szorost, hanem magát a környéket is és ellenőrzi Angliának legfőbb tengeri útját, amelv a Földközitengeren és a Vörös-tengeren keresztül India és a Déli tengerek országai felé vezet. A szikla olvan. mint valami óriási csatahajó, amelv minden pillanatban kész harcolni a taitékzó hullámok harag fával. Noha Gibraltár nem fekszik a szoros legkeskenyebb részén, mégis a partról irányított tűzzel képes megbénítani a forgalmat. A Gibraltár erődítménye acsarkodó őr módjára elállja a szoros bejáratát, de ma már korántsincs meg az a fontossága, mint hajdanában. A Gibraltár lassankint felad ia vezető helyét, egyre inkább alárendelt szerephez jut, a vezetést átvette az amerikai flotta, ugyancsak spanyolföldre helyezett légi és tengeri támaszpontja. Igy történik ez, egyik tolvaj felügyel a másikra Hajónk' közeledik a nart felé, hogy szenet vegyen fel. Kőportól fekete spanyol naoszámosok iönnek a fedélzetre. — Szalud! — köszön reánk felemelt karral az egyik. — Honnét jöttök? Leningrádból? Hisz ez nagyszerű. Szemlélődve cigarettázunk, a spanyolok félredobják lapát fáikat és kutató szemmel nézik a ha iót. — Sokáii* tart a berakodás? — tudakozódunk — Körülbelül még hét órát. A szorosban nagy a sietség, még sok hajó vár. — Hogy hívnak? — kérdezzük meg a munkást, aki először reánk köszöntött. — Garcia. — Régen vagy dokkmunkás? — Négv hónapia. — Az nem sok. Valószínűleg mesterséget cseréltél. — Kénytelen voltam vele. Tulajdonképpen lakatos vagyok, de gyá« runkban leállt a munka . .. Ei. hogv vészelték át a Biszkáia öböl viharát — szól hozzánk hirtelen hangosan. — Szép időnk volt — felelünk csodálkozva a kérdésre De ugyanakkor megpillantunk egy sántikáló, furcsa alakot, amint elhalad csonortunk mellett. — A kikfttő parancsnoka — súgia halkan Garcia s igyekszik távolabb kerülni. — Részt vett a „Kék zászlóaljban", de könnyen megúszta — teszi hozzá. Megkezdődik a kőszén átvétele Szünetekben füstölés közben a napszámosok, a spanyol munkások életéről mondanak el egyetmást. A munkások nyomorognak, csak tengetik életüket. Egy szakmunkás alig keres havonta 400—600 pezettát. Ez arra elegendő, hogy mindennap megvásárolja a maga kenyerét és kevéske olaját. Ezzel táplálkozik a család, a többiről csak álmodik. A munkanélküliek éheznek. számuk egyre nő. amint azt a napi hivatalos statisztikai adatokból is lehet hámozni. — Az élet minden nappal drágább lesz — mondja az egyik dokkmunkás. — Soha nem kötöttek még annyi üzletet, mint manapság. Minden állami állásért nagy tülekedés van. csalás még a hadseregben is. Napirenden a megvesztegetés és a lekenyerezés Hasonlítsák csak össze a munkás bérét, egy rendőr fizetésével. Egy nyavalyás rendőr 12.000 pezetát is kap s azonkívül mindenben ingyen részesül. De nem kell csodálkozni semmin. Hiszen a „Peaueno"-t a rendőrség meg a hadsereg tartja fenn. A „Pequeno" Franco gúnyneve, így. vagy „hóhérnak" nevezi őt a nép. Szörnyű dolgokat meséltek nekünk a spanyol munkások arról a fasiszta rémuralomról, ami hazájukban van. Jelenleg több. mint 120.000 munkás senyved a spanyol börtönökben. Spanyolország az egyetlen föld. ahol a gyermekeket is ezrével börtönzik be. A kisgyermekes anyák számára különleges börtönöket tartanak fenn. Képzeljék el annak a gyermeknek a sorsát. akit mindjárt születése után letartóztatnak és aki nem ismer más napközi otthont, mint a börtöncellát. Mielőtt beérnénk a kikötőbe, egy jólmegtermett angol, tüzetesen átvizsgálja papírjainkat. Végre bejutunk a külvárosba. Elsőnek néhány kaszárnya ötlik szemünkbe. A mezőn rövidnadrágos, kakiszínű egyenruhás, feltűrtingujjú katonák gyakorlatoznak. Gibraltár jellegzetesen déli város. A tarka tömegben emberek különböző nyelvet beszélnek. Sok a tengerész és a katonaság Mindenütt üzletek vannak, de forgalmuk nem nagy. Az árusok álhatatosan igyekeznek a ritka vendéget rávenni arra, hogy valamit vásároljon is. Kazalszámra árulják a gyümölcsöt. Minden utcácskában, minden kapualjban, sovány fiúcskák kucorognak, cipőtisztítók. Kikerülni szinte lehetetlen őket. Felajánlják szolgálataikat, kérnek, könyörögnek, hogy állj meg és tisztíttasd ki cipődet. Lehetetten őket visszautasítani, pedig cipőink már ugyancsak ragyognak. Felteszem a lábam egy fekete skatulyára. — Moszkvai? — kérdi a csillogó szemű gyermek, csodálattal emelve reám tekintetét. Nem is tudjuk, hogyan ismertek fel bennünket, a szovjet polgárt. A cipőinkről talán? — Moszkvai? A tisztítókefe szikrát hány kezében, úgy igyekszik a fiú. Az egész nem tart csak két percet. Amikor pénzt nyújtok felé, mosolyogva rázza meg fejét. — Nem kell. Moszkvainak ingyen. Emlékül. Ujabb pénzdarabot húzunk elő, egy 20 kopejkást, szovjet pénzt. — Emlékül. A fiú elveszi a pénzt, megforgatja, felfedezi rajta a szovjet címert, nagyot ugrik, szemeiben kacag az öröm s a pénzt eltünteti zsebében. — Emlékül. A nagy melegben megszomjaztunk. Belépünk egy parkba. A homokos fasoron gyermekek játszanak. Néhány csenevész pálmafa alatt elhelyezett asztal mellett két tiszt és három civil coca-colát iszik: amerikaiak. Tőlük alig tíz lépésre, a kikötő padjain rongyos emberek alszanak. Spanyolországba sok amerikai turista jön Gibraltáron át. Egyesek közülük tovább ődöngenek Gibraltárban, mint Spanyolországban. Könnyű felismerni ezeket az amerikai turistákat. Szegletesállúak, trópusi sisakot, rövid nadrágot hordanak s a vállukon ott fityeg az elmaradhatatlan fényképezőgép. Hivatalos spanyol kimutatás szerint 1949-ben Spanyolországot 12.500 amerikai látogatta meg. Azonban az óceánontúli látogatók száma 1950-ben már megkétszereződött. Vájjon mi vonzza Őket Spanyolhonba? Talán a narancsligetek? Vagy a kasztanettek csillogása?. Nem Franco Spanyolországa, elsősorban, mint katonai támaszpont érdekli őket. A turisták közül, akiket a spanyol vidék szépsége érdekel, 206 amerikai tiszt volt. Ezek elsősorban 46 repülőteret és 33 kikötőt látogattak meg. Különféle számadásokat végezve, arra az eredményre jutottak, hogy okvetlen szükséges több repülőteret építeni, valamint néhány munició-raktárat létesíteni. Az amerikai háborús uszítók készek arra, hogy ezekért a katonai támaszpontokért, valamint a spanyol ágyútöltelékért mélyen belenyúljanak zsebükbe. A londoni Times írja, hogy Franco Spanyolországa Nyugateurópának fontos láncszeme, amelynek katonai szempontból nagy jelentősége van olyannyira, hogy okvetlen számon kell tartani, mint az Atlanti Szövetség fontos védelmezőjét A „Daily Telegraph and Morning Posť' pedig éppenséggel úgy nyilatkozik, hogy na kihagynák Spanyolországot, az súlyos veszteséget jelentene az Északatlanti Paktumra Visszatérünk a kikötőbe. A szénberakodást már elvégezték. A spanyol dokkmunkások, akikkel az előbb beszélgettünk, körülvették fűtőinket és a híd feljárójánál élénken tárgyaltak velük Hallottam, amint Garszia megjegyezte, hogy Franco háborút .áhít, a nép pedig gyűlöl) ezt az emberirtót. — Vigyázz. Garszia, nehogy meghallja a kikötő parancsnoka, figyelmezteti az egyik munkás. —' A kék szörny tökrészeg — nyugtatja meg Garszia. — Berúgott a? egyik angol hajón s most ott van az irodában, amíg kialussza mámorát. ... Egy másik tiszt közeledik felénk és értesít, hogy egy óra múlva felszedhetjük horgonyunkat. A spanyolok elsietnek a zuhany felé. Egy óra múlva visszatérnek, elbúcsúznak hajónktól. Szinte fel sem ismerjük bennük az előbbi napszámosokat. Előttünk sudár, napégette, nemes arcú, büszke, szép fiatalemberek állottak. Nem kiáltozásokkal búcsúztak tőlünk, hanem hangtalanul a tekintetükkel. S mégis ez a tekintet minden beszédnél ékesszólóbb volt. (A Novaja Vremja cikkej