Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-06 / 5. szám, szombat

UJSZ0 1951 január 6 / Egymásra találtunk Nagyszerű példája játszódott le Losoncon csehszlovák néoünk egységének, különböző nemzetiségeink összefogásának. A CSEMADOK losonci helyiszervezete egyesületi helyiségében megren. dezte a nagy Sztálin 71-ik születésnapjának ünnepi estiét. Az üdvözlő beszéd, a himnuszok és Kraicsí Erzsébet szavalata után Sinka Gvula kultúrtárs megtartotta. ünnepi beszédét, majd a színjátszó csopott előadta az „Édes harmónikaszó" című falusi életképet. A kitűnő előadás után a dalárda műsora következett. Már éppen az utolsó mozgalmi indulókat énekelték, amikor ritka kedves vendégei érkeztek az ünnepi estének Novotnv főhadnagy elvtárs vezetésével a besztercebányai katonazenekar kultúrbrigádia kereste fel a CSEMADOK helyiségét, amely a néphadsereg tagjainak jelenlététől felélénkülve új lendülettel és úi lelkesedéssel folytatta Sztálin -elvtárs ünneplését. Szerkesztőségünket felkereste Tarlcs Ferenc elvtárs, a losonci Tátra-bútorgyár n. v. élmunkása. aki a CSEMADOKBAN is élénk kultút tevékenységet fejt ki. Feleségével. Tarics Anna kultúrtársnővel együtt az elragadtatás hangján nyilatkozott a néphadsereg ifjainak és a CSEMADOK tagjainak szívélyes baráti találkozásáról. A katonazenekar kéreíés nélkül előszedte hangszereit és a legszebb szólószámokkal járult hozzá az est műsorához. A hangulat olvan emelkedett volt, hogy még a 74 éves Szabó Józsi bácsi alelnök kultúrtárs is táncra perdült. Egymást váltogatva szórakoztatták az egybegyűlt közönséget a hadsereg és a magyar polgárság tagjai. Bátran elmondhatjuk, hogy a besztercebányai helyőrség katonái alig tudtak búcsút venni a losonci magvar dolgozóktól. — Mindannyiunknak a szíve repesett örömében, hogy ilyen nyilvánvaló szeretet és megértést láttunk csehszlovák népi hadseregünk tagjai és magyar kultúrtársaink között. Bizonyítékát adtuk annak, hogv a múltban mesterségesen szítolt nemzetiségi ellentét már valóban a múlté, mert mint maguk a cseh katonák is mondlák, most ismerték meg igazán, mennyire félrevezették .őket a kapitalista rendszer ármánykodó politikusai Sinka Gvula elvtárs levélben és Tarics elvtárs élőszóval rámutattak arra is, hogv a besztercebányai katonazenekar kultúrbrigádia csak véletlen folytán került a CSEMADOKhoz. Eredetileg a losonci Zenekedvelők Köre hívta meg őket hangversenyre, a Nemzeti Bizottság dísztermében azonban telies szervezetlenséget találtak. Csalódottan járkáltak a katonák a városban, a nép karácsonyfája előtt játszottak néhánv zenedara. bot, majd egy helybeli polgár javaslatára felkeresték a CSEMADOK Sztálin-ünnepélyét. így történt a kedves találkozás, amelvnek eredményeként baráti kapcsolat jött létre a kél kultúrcsoport között és a cseh katonaelvtársak megígérték, hogv minden alkalmat felhasználnak a CSEMADOK losonci helyicsoport iával való együttműködésre. A CSEMADOK HÍREI i A Jó könyv és sajtó hetének eredményei Gútán A közelmúltban lezajlott „Jő könyv és sajtó heté"-vel kapcsolatban néhány sorral jeleid kezein, hogy vázoljam, milyen volt az nálunk Gútán. A polgári iskola tornatermében volt a könyvkiállítás. A terem hoszszában elhelyezett két asztal szinte roskadásig meg volt rakva szebbnélszebb könyvekkel. Ennyi könyvet egy helyen még soha nem láttam. Megálltam és csak néztem a könyveket, úgy éreztem, nem tudok választani, legszívesebben összenyaláboltam volna az egészet s vittem volna magammal, mert itt minden volt, ami az embernek a szocializmus építésében segítségére lehet. S míg kezeim a könyveket simogatták, szemeim előtt egy pillanatra felmerült a mult, amikor nemcsak a fizikai, hanem a szellemi tápláléktól is megfosztottak bennünket. De a népi demokrácia a munkanélküliség és éhezés helyébe munkát és kenyeret adott, a szellemi sötétség, elmaradottság helyébe a tanulás lehetőségét, a tudás fegyverét, a szocialista könyveket. Ezek a könyvek tárják fel előttünk a multat, vezetnek a jelenben s mutatják az egyenes utat a biztos, boldog jövő felé. Ezek a könybek nevelnek bennünket szeretetre és gyűlöletre, szeretni népünket, osztályunkat, Pártunkat, barátainkat, de gyűlölni és megvetni ellenségeinket, az imperialistákat, a háborús uszítókat. A gútai CSEMADOK 3000 koronáért könyvet vásárolt a könyvtár részére. S itt meg kell állapítani, hogy többet is vehettünk volna, ha a CSEMADOK vezetősége és tagjai jobban dolgoztak volna. Hibákat követtünk el. A ,,Jó könyv és a sajtó heté''-vel kapcsolatos házi agitációt gyengén szerveztük meg, csak a taggyűlésekre és plakátokra szorítkoztunk, azonkívül az ifjúságot sem vontuk be megfelelően a munkába. így fordulhatott elő, hogy Gútán, ahol 12.000 lakos van — ebből 9000 magyarnyelvű — összesen csak körülbelül 2000 kötet könyvet vásároltak 25.621 koronáért. Bizony ez nagyon gyenge arányszám. ígérjük azonban, hogy a jövőben igyekezni fogunk a fenti hibákat kiküszöbölni, hogy a legközelebbi „Jó könyv és sajtó hete" eredményesebben záruljon nálunk is és ebben a most vásárolt könyvek is segítségünkre lesznek. Táncos István, Guta. Sztálin elvtárs a vezérünk, a béke nagy harcosa, az egész világ dolgozóinak lángeszű vezére!" Szekeres Károlv elvtárs beszéde után a CSEMADOK kultúrműsora következeit, amelyei mindenkit felderítettek és megérdemelt sikert arattak. A CSEMADOK rozsnyói helvicsoportja elismerést érdemel a szocialista kultúra és a béke gondolatának terjesztése terén kifejtett fáradozásáért: Kérjük, hogv tartsanak ki tovább is az eddigi úton és kívánunk nekik jó munkát. KORENY Rozsnyó. ISTVÁN bányász, Egy nap Baracskán Hírek a CSEMADOK helyicsoportokról Dunaszerdahelven a CSEMADOK helyiszervezete Mondok elvtárs vezetésével brigádmunkával sietett a helyiséghiányban szenvedő magyar középiskola segítségére. A kisegítő épületet. amelyben a magvar középiskola nyolc osztályát elhelyezték, igen rozoga állapotban találták. Gvors megoldásra volt szükség a közelgő télre való tekintettel. A CSEMADOK helyiszervezetéből Mondok. Dohnalik, Melega, Potách, Vince, Üihelvi. Buga és Nagy elvtársak brigádmunkájukkal újjávarázsolták az épületet. Ezek az elvtársak megértették, hogv az új iskolában a szocialista kultúra egyik bástyáját építik fel és ezért habozás nélkül siettek népi demokratikus Csehszlovákiánk segítségére az új, szocialista emberek nevelésében. Az iskola tanulóifjúsága és tanítói kara ez úton mond köszönetet a CSEMADOK dunaszerdahelvi csoportjának és külön a felsorolt elvtársaknak. ígérik, hogy a haladó ifjúsággal egvíitt a CSEMADOKKAI. együttműködve igyekeznek megvalósulásra segíteni annak célkitűzéseit, hogv minél előbb elérhessük a világbékét és közelebb jussunk hazánkban is a szocializmus győzelméhez. Hamuliakovon (Gútoron) a CSEMA. DOK helyicsoportja karácsonykor műsoros kultúrestét rendezett. A gútori helyicsoport utóbbi időben nehézségekkel küzdött, mivel titkárváltozás volt és a tagok egyrésze bevonult a katonasághoz. A megmaradt tagság viszont érdektelenül viselkedett és így az hosszú időn ál szinte megbénult előrehaladás a kultúréletben. Ennek ellenére a karácsonyi ünnepeken meglepetésszerűen egész estét betöltő kultúrelőadásl mutattak be az új titkár kultúrtársnő rendezésében. Előadták a „Legénykérés" és a „Fonóban szól a nóta" című darabokat. A szereplők egytől-egyig megállták helyüket. Nagy Józsefné. Bódis Emma, Lengyel Magda. Somogyi Béni, Szabó József, Jurás Erzsébet. Kaluz Rezső, Gasparek Eta, Gasparek Károly, Breka Piroska, Nagy Jolán. Lengyel Erzsébet, Mezei Sándor híven ábrázolták a színdarabok falusi alakiait. Az előadás oly nagy sikert aratott, hogy Szilveszterkor közkívánatra megismételték. BO-LA. Hamuliakovo Rozsnyón a CSEMADOK helyicsoporcja nagyszabású békeünnepélyt reri_ dezett, amelyet vidám mikulásnapi műsorral egybekötve a rozsnvói városháza nagytermében tartott meg. A város közönsége nagyszámban vett részt a műsoros esten, amelyen Szekeres Károlv kultúrtárs üdvözölte a megjelenteket. Beszédében megbélyegezte a háborús uszítók gonosztevő politikáját és ismételten felszólította a hallgatóságot, hogv álljanak egységesen a béke arcvonalába. Szavait a tömeg közbekiáltásokkal szakította meg: „Nem akarunk háborút! Nekünk béke kell! Mindnyájan csatlakozunk a Szovjetúnió vezette békefronthoz. A CSEMADOK baracskai helyicsoportja Móricz Zsigmond „Sári bíró" című népszínmüvének előadására készült. Nagy volt iránta az érdeklődés. A jegyeket már előző nap mind eladták. A szereplöket Pücsök Péter elvtárs, a CSEMADOK tagja tanította be. Az előadás előtt alkalmunk volt elbeszélgetni vele a CSEMADOK baracskai helyicsoportjának munkájáról és fejlődéséről. — 1949 január 13-án alakult meg nálunk a CSEMADOK-csoport — mondotta Pücsök elvtárs. — A megszervezés eleinte nehézségekbe ütközött, de végül is sikerült és ma már 63 taggal dolgozunk. Egyévi működésünk alatt tíz kultúrelöadást rendeztünk. Közülük kiemelem a februári események megünneplését. Természetesen sokat kell harcolnunk az olyan egyének ellen, akik munkánkat szeretnék akadályozni. Biztosak vagyunk azonban abban, hogy sikerül olyan tagságot, főleg pedig olyan ifjúságot beszerveznünk a CSEMADOK-ba, amely mindenkor megállja helyét a munkában. A baracskai helyi CSEMADOK-csoport elnöke, Pücsök László elvtárs hozzánk csatlakozva szintén megemlíti az előadódott nehézségeket, de mindkettőjük szavaiból kiérezzük, a CSEMADOK helyicsoport fejlődésébe és eredményeibe vetett bizalmat. — A nehézségek ellenére is örömmel vállaltam a kulturális vezetés munkakörét, — mondja Pücsök László elvtárs — és minden erőmmel azon leszek, hogy felelősségteljes funkciómnak eleget tegyek. A „Sári bíró" előadása megkezdődött. A színpadon csupa fiatal szereplő játszott. A főszereplők közül igen jók voltak Cziria Jenő (Sári bíró), Palkó Gizi (Sári bíróné) éa Szabó Kálmán (Sári bíró fia). Az előadás nagy sikert aratott. A színmű előadása után hat baracskai kislány szép magyar nótákat énekelt. Baracska büszke lehet rá, hogy a falu fiataljai ilyen tevékenyen bekapcsolódtak a kultúregylet működésébe. Látszik, hogy helyesen értékelik azt a lehetőséget, hogy népi demokratikus országunkban mindenki szabadon, saját anyanyelvén ápolhatja népi kultúráját. Reméljük, hogy a CSEMADOK baracskai helyi szervezetének munkáját a jövöben még több siker kíséri. Végli Mihály A s emberiség szégyenfoltja Mark Twain nemrég megjelent naplójából Egy banketten, amelyet a „Nagyvilág" nevű klub rendezett a mult évben, az asztalfőn egy nyugalmazott tábornok ült. A maga sajátos lelkes módján hangosan és közérthetően kinyilatkoztatta: — Legyünk büszkék reá, hogy angolszászok vagyunk! Az angolszászok határozott emberek: ha valamire szükségük van, odamennek és elveszik! Ezt a kijelentést viharos tetszés fogadta. Mintegy százan ültek az asztalnál, sokan tiszti egyenruhában. A nyugalmazott tábornok rövid beszédétől keltett lelkesedés több percig tartott. Maga a tábornok, aki ezt a nyilvánvaló hülyeséget a veséjéből vagy gyomrából, vagy mit tudom én honnan kiökrendezte, ezalatt boldog elragadtatásban ült, .. Ha azonban megpróbáljuk a tábornoknak ezt a nyilatkozatát közönséges szavakra lefordítani, akkor ezt • jelentik: „Mi amerikaiak tolvajok, útonállók és rablók vagyunk és erre még nagyon büszkék is vagyunk!" És noha e szavak kimondásakor éppen elég nagykorú amerikai vólt jelen, egyetlen egynek sem volt bátorsága ahhoz, hogy felkeljen és kijelentse, hogy ezt a civilizációt szégyenli és borzadály fogja el, ha elgondolja, hogy az emberiség teljes joggá' tekinti az angolszászokat a mag;» szégyenfoltjának. r^^A+v^^K^A+y A zenei világ nagy előkészületeket tesz, hogy méltóképpen emlékezzék meg Verdi halálának 50. évfordulójáról. A milánói Scala kezdeményezésére január 27-én a világ valamennyi operaszínháza és minden rá* diója Verdi dalmüveket játszik. — Furcsa szótár. Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma különleges szótárral látta el azokat az amerikai katonákat, akik néhány hónappal ezelőtt Svédországba indultak. Ebben a szótárban felettébb „barátságos" mondatokkal kezdik az amerikai katonák tanítását a baráti Svédország nyelvére. Például: „Engedelmeskedjék vagy lövök! Hallja, én amerikai vagyok! Hé, rajzoljon nekem egy térképet!" Az amerikai-svéd szótár további része válogatott követelésekből áll, melyek szemmelláthatólag egy megszállt ország alattvalóinak fékentartására szolgálnak. A magaslaton épült ház udvaráról az újjászületett Donyec-medencfe gyönyörű látképe tárult • szeme elé. Andrej Gyenyiszovics Liszicin háza udvarán ül. Az öreg bányászt unokáinak vidám serege veszi körül. Andrej Gyenyiszovics hosszasan szemléli a tájékot, majd az Artyombánya felé mutatva, így szól unokáihoz: — Ott, négyszáz méter mélyen apáitok most szenet bányásznak. Nagyon sok van a fekete kincsből ott a bányában. Én magam is majd egy félévszázadot dolgoztam ott. A forradalom előtt a két kezünkkel, nehéz munkával termeltük ki a szeneit. Ma már azonban kombájnok dolgoznak a bányákban. Mire ti felnőttök. még ennél is nagyszerűbb gépek lesznek a mi dicső donyec-medencénkben. Estefelé feljönnek a bányából Andrej Gyenyiszovics fiai. Amikor végigmennek az utcán, a bányászvároska lakói tiszteletteljesen fordulnak feléjük. Itt mennek a Liszicin bányászdinasztia legfiatalabbjai. Dmitrij, Afanaszij és Fjedor egyaránt vájárok, Nikoláj. a legfiatalabb fiú mint villanyszerelő dolgozik a bányában, a lányok közül pedig az egyik, P'laszkovja, a földalatti szállításnál,_ a másik, Marija pedig a bányafa továbbításánál dolgozik. Andrej Gyenyiszovics fiai és leánya' a szénbányászat élenjáró mesterei. Fjedor Afanaszij és Dmitrij t az érdemes'bányász megtisztelő címével tüntették ki. Az ötéves terv kezdete óta mintegy százötvenezer tonna szenet termeltek ki és tíztizenkét év feladatát teljesítették. Olykor előfordult már az is, hogy hármasban egy műszak alatt négyezer tonna szenet is fejtettek. Nevüket beírták a bányászok díszkönyvébe is. — Gyermekeim fizetése havonta több mint 20.000 rubelt tesz ki — A Liszicin-bányászdinasztia élete és Joe Raillyék sorsa mondja Jekatyerina Danyílovna büszke örömmel, majd csendesen hozzáteszi: — No, meg aztán mi is kapunk az öreggel segítséget az államtól. A férjem bányában végzett sokesztendős munkájáért nyugdijat, én pedig mint sokgyermekes anya segélyt kapok. A bányászok munkáját bőkezűen jutalmazza a szovjet állam. A Liszicincsrlád valamennyi dolgozó tagja szolgálati idejének megfele'ően minden évben külön jutalmat is kap. amit a bányászok „Sztálin ajándékának" neveznek. ' Andrej Liszicin fiai és leányai szépen berendezett lakásokban élnek. A Liszicin-család valamennyi tagja állandó olvasója a bánya könyvtárának. A család tagjai nagy lendülettel tanulnak. Fjedor nemrégiben végezte el a bányateclinikusok tanfolyamát, Nikoláj az ipariskolát és készül beiratkozni -a bányászati főiskolára. Marija most fejezi be a munkásifjúság esti középiskoláját. — Máskép nem i« lehet, — szokta mondani Fjedor, — mert bányásznak állandóan tanulni kell. A Bo'sevik Párt és a szovjet kormány állandóan újabb és újabb technikai eszközöket juttatnak számunkra. Nekünk is folytonosan tökéletesíteni kell tudásunkat, hogy sikeresen tudjuk azt a termelésben felhasználni. Szabadságidejük alatt a család tagjai minden évben más és más üdülőhelyre utaznak, a bánya szakszervezeti bizottságának beutalásával. A nyaralási költségeknek csak harminc százalékát fizetik ők a többiről az illetékes szervek gondoskodnak. A Liszicin-család dolgozó tagjainak többségét a bányában végzett munkájáért kormánykitüntetéssel jutalmazták. Az Artyom- I bányában sokan vannak ilyen kitüntetettek. Hatvan bányász a Lenin-rend tulajdonosa, ötvenkilenc a Munka Vörös Zászló-rendjét kapta, száztizenhatan más érdemrendeket. A bányának negyvenkét érdemes bányásza van. Ringyin vájár és Akimono részlegfőnök a Szocialista Munka Hősének kitüntető címét viseli A bányászokat jól ellátják öregkorukra is — nyugdíjat kapnak. A bányászati főiskolákon a bányászok gyermekei ötvenszázalékos tandíjkedvezményben részesülnek. Alinden bányásztudja, hogy mindezt a szovjet hatalomnak. a Bolsevik Pártnak és a szeretett Sztálin elvtársnak köszönheti. Pittsburgba, ebbe a hatalmas ipari városba a kora reggeli órákban érkeztünk meg. A várost körülvevő hegyek íelSI beáramló, metsző hideg szél porfelhőt vert az utcákon. A sűrű porfelhő mögül homályosan látszottak a pisztollyal és ' gumibottal felszerelt amerikai rendőrök alakjai. A város üzleti negyedében egymás hegyén-hátán állanak bankok és vállalatok felhőkarcolói. Egészen más képet mutat a munkásnegyed. Alacsony, düledező fakunyhók, rozzant téglafalak, lézengő, rongyos munkásemberek. Pittsburg az amerikai munkásmozgalom egyik harcos központja. A bányászok szinte szünet nélkül sztrájkolnak. 1949 márciusában, júniusban és szeptember első felében, egész október hónapban és november első nyolc napjában leállt a bányaipar. Februárban 400.000 bányász szüntette be a munkát. Ez a sztrájk öt hónapig tartott s a bányászok győzelmével végződött. Az egyik munkásház előtt két meglehetősen megviselt teherautó áll. Négy-öt munkaruhás ember forgolódik körülöttük. A közeli bányáknak már második hónapja sztrájkoló dolgozói. Segítséget visznek társaiknak az itteni munkás-segély szer vezet tői. Nick Blair sovány, feketehajú fiatalember. Elmeséli, hogy a sztrájkoló bányászok családjainak nyolckilós élelmiszer-csomagokat visznek. Elmondja, hogy szervezetük szerény tagdíjat szed tagjaitól és ezért orvosi ellátásban és munkanélküliség esetére némi pénzbeli támogatásban részesíti őket. A szervezetet olyan ismert haladó emberek támogatják, mint Paul Robesorí, Vito Marcantonio és Albert Kálin a híres író. A szervezet élén Rockwell Kent ismert haladó művész áll. A szervezet rendelkezésére álló pénzöszszeg azonban alig egy csepp segítség a keserű szükség tengerében. Hiszen mindössze 1100 csomagot tudtak szétosztani. holott ezen a vidéken rendszerint mintegy 200.000 bányász sztrájkol. Joe Railly egy Pittsburg-környéki bányában dolgozott, de már másfél éve munkanélküli. A fia tartja el, akit nemrég nagy szerencse ért. Felvették utcaseprőnek. Félve néz körül, miközben sanyarú sorsát elmondja: itt mindenütt kémek és detektívek veszik körül a munkásokat. Elmondja, hogy őt százötven társával együtt azért tették feketelistára és bocsátották el, mert elégedetlen volt a bányászok helyzetéve' és nyíltan elítélte a háborús propagandát. Abban a bányában, ahol dolgozott, elég erős volt a szakszervezet. A főnök látta, hogy nem bdldogul velük, hát amolyan „lookauľ'-ot rendezett. Kijelentette, hogv eladja a bányát. Természetesen előbb az összes munkásokat az utcára tette. A következő hónapban már új munkásokat vett fel. Az áruló szakszervezeti vezetőség pedig nem segit rajtuk, hiszen egy húron pendül a bányavezetőséggel. Autónk Unicntown bányavárosba érkezett. Azonnal szemünkbe ötllik a Mellon-bankház fiókja, a bíróság épülete. melyet fedett folyosó köt össze a börtönnel. Az utcákon rengeteg rongyos. őgyelgő ember. Munkanélküliek. Azonnal fel lehet ismerni őket beesett arcukról, gyulladt, lázasan csillogó szemükről. Róbert Clark ötvenkét éves. Huszonhét évig dolgozott a bányában, most öregségére kirakták. Kiderül, hogy feleségével együtt abból a havi 35 dollárból él. amit a második világháborúban elesett fiúk után kapnak .. v A „lakásért" és az utcán lévő vízcsap használatáért havi 12 dollárt fizetnek. A többiből „élnek". Ahogy a lakása felé tartunk, találkozunk Peter Ross-al. Peter do'.gzik, de milyen körülmények között? Évente több mint 80.000 baleset van a bányában. Több mint ezer halállal végződik. Hogy mernek-e szólni ellene? Hiszen az első szóra kiraknák őket!... A bányászok még azt sem tehetik meg, hogy a „Daily Worker"-t vagy más haladó lapot járassanak, mert a posta azonnal jelenti a gyárvezetőségnek és a munkás máris az utcán találja magát. Amikor elbúcsúztunk Peter Rosstól, szomorúan kezet nyújtott és csak annyit mondott: — Hát így élünk m^ amerikai bányászok ...