Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-01 / 1. szám, hétfő

fJBV 1951 '— Jó néhány nap muJt d azóta. És ahogy visszagondolok a piszkos, rohanó, partját vesztett Sajóra, az esős Gömörre, a lucskos Rozsnyóra, újra érzem, amit akkor. Üj világot teremtő hősök nyomában jártam. Azóta elmúltak a karácsonyi napok. Meleg volt, barátságos meleg, Simon Tomkó János otthonában, hatalmas karácsonyfa fénye árasztotta el Vargáék lakását, Gábor János, a 353%-os talán már megkapta a Szakszervezeti Tanács ajándékát, az új konyhabútort és az etsó's gömöri hegycsúcsokat azóta talán fehér hósipka borítja, amelyből csak itt-ott válik el egy egy tátongó akna szája. Elmúltak a karácsonyi napok. Blahó Jánosék házában is beszélgetnek az elmúlt év eseményeiről, Rencsok Sándor UJSZO / m Varga elvtárs az üzemi pártszervezet elnöke. is elmesélte kedveseinek, milyen volt azelőtt az élet a gömöri ércbányákban és milyen most. Elmesélte és a fiatalok hallgatták. Hallgatták és a szavak nyomán csodálatos köntösbe öltözött az élet, a szabiid &et, gömöri élmunkások mai élete. Hogy is volt régen? Varga elvtárs, az üzemi pártszervezet elnöke az irodában el é m tett egy régi emléket, az elbocsátott és a többé fel nem vehető munkások nyilvántartásának fekete könyvét. Ez még a rimatmurányi és a salgótarjáni ércbárók korában volt. Emlékszem... Leste arcomon a hatást, mit szólok hozzá. Lapozgattam az" elsárgult, szakadozott lapokat. Egyszerre ismerős név bukkant elő, Fábry Ferenc. Jól ismerem. Oly sokszor találkoztam véle Rozsnyón, a pártkongresszuson és mindenütt, ahol valami történt és ahol összejöttek a régi elvtársak. Sipol a tüdeje, amelyre évtizedeken keresztül rakodott le az ércpor köhög, tüdejét marja a szilikózis. Megnézem a rovatját. Mit is írtak ide Gömör volt urai? — „Izgatás és politikai agitáció miatt kicsapva. A gömöri érchegység bányáiba többé fel nem vehető". — Jó lenne, ha sokan látnák ezeket a lapokat. Jó lenne, ha a régi elvtársak visszaemlékeznének ezekre az időkre és úton-útfélen elmesélnék mindenkinek, hadd tudják a mai élet boldog fiataljai, mit szenvedett, harcolt a föld felett és a föld alatt egy bányász, aki tovább látott fúrója hegyénél. Es a fekete könyv lapjain felém tűz Fábry Ferenc szeme. Ezek a kicsiny, belső láztól csillogó szemek, amelyekkel oly fürgén tekint körül és élesen lát mindent. Bólintok feléje. A tiéid között vagyok Fábry elvtárs. Itt vagyok Alsósajón, ahol te is dolgoztál, ahol te is szenvedtél egyszer. És azokkal az emberekkel beszélgetek, akiknek a vörös katonák markukba nyomták a szabadságot: itt van, leigyen a tiétek és éljetek vele. Lássuk csak, hogyan élnek vele? Alsósajó. A bányatelep irodája mellett tátongó aknatorok. Ha belenézel, látszólag nem mozdul semmi. Az avatatlan bizonyára azt kérdezné, hát hol vannak itt az emberek? Hol halad a a munka? Sok-sok kilóméter távolságban, létrákon fel, létrákon le, számtalan szinten, apró kis részlegek, négyes csoportok doígoznak és a feketetorku akna száján csak hosszú időközönként fut ki a vörös Skoda mozdony, maga után vonszolva az érccel megrakott csillék sorait. Csak akkor népesedik be a tellQp, amikor közeledik a váltás ide* je, a két óra, és munkába indul a második műszak Igen, akkor is csak rövid néhány percre, aztán tovább hallgatnak a hegyek, a völgyek és olyan csönd van, hogy jól hallani a megáradt Sajó hangját, ahogy zúg és vágtat a rónák feVarga elvtárssal, az üzemi pártszervezet elnökével beszélgetünk az üzem kérdéseiről, a pártszervezet életéről. Alsósajó ma a Gömöri érchegység gyöngye. A legkiválóbb bányaüzem. Elsőként teljesítette évi tervét és most a jóbarát módjára segítő kezet nyújt a hátul kullogó bányáknak, Rozsnónak és a többi elmaradt aknáknak, amelyek ezzel a segítséggel azóta már behozták a késedelmet. Varga elvtárs a jó gazda hangjával és lelkesedésével mondja el, hogyan érték el sikereiket. És ahogy összefüggően verődnek fülembe a szavak, lassan megértem és lassan tisztein!, bec&üioi kozdem ezeket a szűkszavú, de sokat végző, sokat teremtő embereket, akik napjaink szocializmust építő csatájának forró lapjait írják Csehszlovákia dolgozóinak történelmébe. — Tanulunk, — mondja Varga elvtárs. — Mt tanultok? — kérdem. A felelet így hangzik. — A Bolsevik Párt rövid történetét. És megtanultuk belőle, hogyan kell küzdeni és harcolni. A bolsevikok tanítanak bennünket harcolni. Az elvtársak a hosszú téld estéken olvasnak. Amit elolvastak, azt megbeszélik és így tanácsot kapnak a holnap sok kérdésére. Bár már előbb kezdtük volna a tanulást. Jóval messzebb lennénk. Itt minden, minden megvan írva, — mutat rá a könyvre és szeretettel simogatja a munkáskéz fogdosta gyűrt lapokat. — Tudjuk, nogy amit a kommunisták ígérnek, be is tartják és azért, amit mi ígérünk a munkahelyeken, a műhelyekben, a tárnákban, a satupadok mellett, azt is be kell tartanunk. — És betartjátok? — Betartjuk. Tudom mire gondolsz. Az üzemi szerződésre; amelyben az üzemtanács oiy sok mindent ígért az egyes szinteken dolgozóknak. ígért több sűrített levegőt, hogy dolgozhassanak a fúrók, hogy ne kelljen levegő hiányában megállítani a munkát. Karonfog és visz magával. Az üzem irodájától néhány méterre fekszik a gépház. Már messziről látjuk a nagy sürgést-forgást — JVüt tanultok? — kérdem. — Betartjuk a szavunkat. Ma délután öt óra tíz perckor megindul a kompresszor. Az új huszonöt köbméteres nagy légsűrítő. A vitkovici munkások gyártmánya. A cseh munkásosztály ajándéka. Hogy minél jobban dolgozhassanak a Gömöri érchegység bányáiban. A kékre festett új gép, a hatalmas elektromotor körül sürögnek-forognak az emberek. Itt van a kövér Árvái, a rozsnyói főműhely vezetője, itt van a fiatal Szliva elvtárs, az öreg Kacsala bácsi, Somsák és még jónéhány szerelő, itt van a fiatal Mála mérnök, de senki sem veszi észre, hogy idegen csöppent közéjük, mert lázban van mindegyik és szemük nem tud felfogni mást, csak az eléjük táruló csodát, amely néhány perc múlva sivítva, búgva sziréna módjára meg indiul, hogy vékony csövekbe nyomja a sűrített levegőt. A motor körül egy szemüveges, idősebb munkás, kék szerelőruhában, olajos sapkában. Ja. necsek elvtárs, a vitkovici gyár szerelője. Csaknem percnyi pontossággal ér. keztünk. Néhány perc múlva elcsitul a zaj, Janecsek elvtárs felemeli kezét. Árvái az ellenőrző készülékek mellé áll, Tomecskó ráteszi kezét az indító karjára. Varga elvtárs az órájára réz és mosolyog. Janecsek int: kész! Tomecskó lassan lehúzza a hajtókart. A motor ál. landóan gyorsuló mozgással sivítani kezd, majd állandó magasságban tartja a hangot, szinte érezzük, hogy áramlik be és sajtolódik kényszerű rabságba a fúrógép éltető eleme, a levegő. Varga elvtárs karonfog, megyünk kifelé. — Mit szólsz ehhez? — Csak annyit, hogy még csak december 15_e van és ti december 31-re ígértétek. Honnét szereztétek ezt a két hetet? — Az öreg Kacsala szorgalmából. Külön kötelezettséget vállalt, hogy az időt megrövidíti és meg is rövidítette két héttel. A magas kemencék körű! hullámzik a forró levegő. A kemencékben ég a tüz és pörköli az ércet. A pör. költ érc a kemence aljába gyülemlik össze és szorgos kezek küldik tovább a türelmetlenül várakozó vagonok felé. A pörkölőkemencék aljában dolgozik Gábor János, akinek nevét jól ismerjük, hiszen az újság hasábjain is sokszor találkozhatunk már vele. Cábor János tudniillik 358%.os teljesítményt ért el az élmunkás műszakban és ez a teljesítmény az állami bérkatalógus bevezetése után bizony nem egyszerű dolog. Nem sikerült hosszabb ideig be. szélgetnünk vele. Gábor János sietett. Rohant. És minden mondat után többször hangsúlyozta, hogy nem hagyhatja magára a kemencét. így mondotta: a kemencéjét! Az övét. így is van helyesen Gábor János. De azért mégis, mondj, nekünk valamit. Csak néhány szót, hadd lássunk, hadd ismerjünk meg jobban. Megoldódik a nyelve. — A németek felgyújtották a házamat. Nem maradt semmim. Azt hit. tem, nem is érdemes élni. A ház ma megint áll és bútor is lesz benne, meg ruha, minden, ami kell a családnak. A szakszervezetektől m

0st konyhabútort kapok ajándékba és a többit megveszem magam. Telik. — Érdemes ma dolgozni, elvtársam! — tör ki lelkesen. Hidd el, a szocializmus építéséhez még a 338 százalék is kevés. Még gyorsabban, még jobban kell csinálnunk. Itt egy pillanatra megáll, szinte maga is csodálkozik magán, hogy ennyit mondott és bocsánatkérően te. szi hozzá: — No de megbocsájtok elvtársak nem érek rá, ne haragudjatok, az én munkámat nem végzi el más. És ezzel ott is hagyott bennünket. A padról felvette kormos sipkáját, feltűrte gallérját és ment gyors léptekkel. Az ablakból utána néztem. Rohant a kemencéje felé. A .pörkölök mellett még egy Gábor dolgozik, az Antal, aki elömunkás. A Simon Tomkó János győztes részlege. pörkölő mesterének irodájában találkoztunk vele. Az eredményjelentése, ket nézegettem és valahogy kicsúszőtt számon ez az obligát, semmit se mondó, mindennapi kérdés: — Mi újság nálatok? De a kérdés nem lepte meg, készségesen és azonnal felejt. — Semmi rossz. Minden a legnagyobb rendben. Ezt ugyan kevesen mondhatják éi. — És mióta van ez így nálatok? — Amióta a mi kezünkben a hatalom. Elgondolkodik. Tömör, összefüggő mondatokban mondja el, hogyan javítottak a munkán, a szervezésen a munkahét yen. — A pörkölő alja azelőtt nem volt ám pléhtábiákka! kirakva, mint most és mélyen meghajolva kaparókkal szedtük kosarakba az ércet. Közben ömlött fölfelé a gáz és az emberek roszszul lettek tőle. Ezt a gázt nem lehet megszokni. Ma? A pléhhei kirakott kemencealjon hosszú lapátokkal kényelmesen toljuk tovább a pörkölt ércet, ügyesen mennek a tah'cskák, nem fáj a fejünk, nem fáj a derekunk a nagy hajoJgatástól, jobban megy a munka. De azon is gondolkodunk már, hogyan lehetne gépesíteni ezt a munkát. Még nem találtuk meg a megoldást, mert a gumiszalagot kiégeti a forró érc. A csúszdás transzportőr szintén nem megfelelő. Sokat lehet it£ még segíteni. Majd csak megtaláljuk a módját. Szeretném tudni, hogy hogyan csinálják ezt a Szovjetunióban. Dinter mérnök tudja. Dinter mérnök azok közé az értelmiségiek közé tartozik, akik segítik a munkásokat. Lássuk csak, hogyan csinálja ezt. Védnökséget vállalt Simon Tomkó János részlege fedett és ügyel rá, hogy ez a részleg előrehaladjon. Megismerteti őket a technika legújabb vívmányaival, elmondja nekik, hogyan haladnak a szovjet bányászok. Ezért érnek el jó eredményeket Simon Tomkó János és a részlege, akik állandóan a legjobb teljesítményt mutatják fel. Sok ilyen Dinter mérnökre van szükségünk. Sok ilyen műszaki vezető-káderre, aki a munkásokkal együtt dolgozik, hogy elsajátítsák a szocialista munka, a szabad munka magasabb formáit. Még egy ilyen műszaki vezetővel találkoztunk Alsósajón. Jaklovszkyval, az üzem vezetőjével. Luciabányán volt munkás, Osztravában egyéves bányászfőiskolát végzett. Jaklovszky ejvtárs mindjárt ezzel kezdi: — Az alsósajói bányaüzem sikereit, jó munkáját elsősorban annak köszönheti, hogy tevékeny és erős aiz üzemi pártszervetzet, hogy jó az együttműködés a bányászok és a műszakiak között és a bányászok tudják, hogy vezetőikre számíthatnak. Bíznak bennük, hiszen mindannyian, a hivatalnokok is bányászokból lettek azzá. — Ezért aztán ne is csodálkozzatok azon, ha azt állítom, hogy itt nemcsak papíron létezik műhely- és üzemtanács^ Itt nemcsak játékfigurák a szakaszbizalmiak és a tízesbízalmiak. Itt az emberek komolyan veszik hivatásukat és kötelességeiket és' érzékein yen reagálnak mindenre, ami a tárnákban történik. Kíváncsi Toltam a rendszerre, ami itt megvan és ami Rozsnyóbányán nincs. Miért teljesíti Alsósajó a tervet és Rozsnyóbánya nem. Munkaerőhiány? AkadáJyok? Erre lehet hivatkozni. De nem ez a lényeg. A megoldás olyan egyszerű. Csak össze kell jönni, minden héten tiszta képet kell teremteni, közösen keill megvitatni a dolgokat, a műszakiak ne az irodában csinálják a jelentéseket. Hogy is mondja Jaklovszky elvtárs? A műhelytanács minden héten összejön. Együtt vannak a szakaszbizalmiak és a tízesbízalmiak is. Minden akna, jegyzőkönyvet hoz, amelyben bejeieritik a tervteljesítését, vagy nemteljesítését és ahol nem teljesítik, miért maradtak eL És a gyenge pontokra irányul az üzem minden egészséges ereje, mindenki mindenkinek segít, módot találnak a sgítésre. A jelentésekből azonnal levonják a következtetéseket, a hibákat kiküszöbölik és a munka folyik tovább. így múlnak a hetek s az üzem munkássága pontosan tudja, mi történik. Szemléltető agitációval tudatják az emberekkel, hogyan teljesül a terv és így a bányászok nemcsak sajái munkahelyüket látják, hanem látják az egész üzemet, bírálják az egész üzemet és segítik azokat a részlegeket, amelyek ejnraradnak. Még sokat írhatnánk a régi bánya új embereiről. Majercsák főfelőrről, aki nyugdíjból jött vissza dolgozni. Gábor János a 358%-os, hogy élete alkonyán S is hozzá járuljon valamivel még az ötéves tervhez, lmunk kellene még a Manó-bánya kiváló vájárairól: Karasz Andrásról, Mackó Pálról, Csák Istvánról, Csák Pálról, írhatnánk egész hosszú sorokat az általuk teljesített magas százalékokról. De elmondták hejyettünk az újsághírek, amelyek bejárták az egész Köztársaságot és tudtára adták dolgozó népünknek, mire képesek a munka hősei Alsósajón. Elmúltak a karácsonyi napok, de a régi és az új bányászházak ablakain nem alszik ki a fény. Akik ormán jönnek, azt mesélik, hogy kiöntött a Sajó és az alsósajóiak nagy lendületté készülődnek az új esztendőre. Majd meglátjuk. Megint jönnek majd a hírek a magas százalékokról, de én a száraz hírek és számok mögött mindig csak az emberek arcát fogom látni Az arcokat, amelyek a vastag szürkésfekete porróteg alatt is tüzelnelk, a szemeket, amelyek a fehéresszürke fátyolon keresztül frissen és erősen tekintenek a világba, a Gábor Jánost fogom látni akinek házát felgyújtották a németek és az Antalt, aki eszével szervezi meg a munkát, a Simon Tomkó Jánost, aki részlegével leül és a munkáról beszélget Dinter mérnökkel, Vargát, aki a Bolsevik Párt történetét meséli az embereknek és látni fogom a felszabadult bányászt, békét építő, boldog új esztendőink vidám napjaiban. Előfizetőink figyelmébe! Előfizetőink érdekében 1951 január 1-től új rendszert vezetünk be, mely biztosít ia a lan pontos kézbesítését és az előfizetési dijak leegyszerűsített beszedését. Ezután Szlovákia területén a postás előre veszi maid át és nevünkben nyugtázza az előfizetési díjakat, — ugyanúgy mint a rádióllletéket, — napilapnál havonta és a hetilapnál negyedévenként. Ezáltal Szlovákia eeész területén megszűnik az előfizetési díj feladásával kapcsolatos fáradozás. A postás ezenkívül a címváltozásokat és az esetleges reklamációkat is elintézi és ezzel leegyszerűsíti előfizetőink kapcsolatát a kiadóhivatallal. Ezután az OJ SZO-t mind a kiadóhivatal, mind a postás útján meg lehet rendelni. Az OJ SZÔ KÉPESKÖNYVÉT a NÉPNAPTARRAL együtt egyelőre csak a kiadóhivatal útján lehet előfizetni. Ezért kérjük, hogy a hátralékos előfizetési díjakat 1950 év végéig szíveskedjenek kiegyenlíteni. Kérjük előfizetőinket. írják a postai befizetőlapra pontosan azt * címet, amely az újságra ragasztott címkén található az előfizetői szám feltüntetésével. Azok az előfizetőink, akik előfizetésüket 1950 december hó 31-ig már rendezték, tekintsék ezt a felhívást tárgytalannak A KIADÓHIVATAL I \